Délmagyarország, 1969. szeptember (59. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-21 / 219. szám
Hétfőn folytatja munkáját az ENSZ közgyűlése Diplomáciai találkozók sorozata A nemzetközi helyzet valamennyi fontos kérdése 6zóba került az ENSZ közgyűlésének második napi vitájában. A legnagyobb érdeklődés természetszerűen Gromiko szovjet külügyminiszter beszédének szólt. Számos megfigyelő szembeállította a szovjet kormány konkrét és átgondolt javaslatokra alapuló állásfoglalását a közgyűlésen Nixon elnök felszólalásával, amely általános vélemény szerint nem tartalmazott új gondolatokat. A Gromiko-beszéden kívül összesen hét felszólalás hangzott el a pénteki két ülésen. Csaknem valamennyi felszó. lalás foglalkozott a vietnami háborúval és lépéseket sürgetett annak megszüntetésére. Ugyancsak fontos helyet foglalt el a beszédekben a közel-keleti válság. Az ENSZ közgyűlése szombaton nem tartott ülést, azonban a világszervezet székhelyén szinte megállás nélkül folytatódott a diplomáciai tárgyalások sorozata. Délelőtt Rogers külügyminiszter elnökletével az Egyesült Államok dél-vietnami háborús szövetségesei tartottak megbeszélést külügyminiszteri szinten. Rogers szombaton találkozott Stewart angol és Eban izraeli külügyminiszterrel is. A közel-keleti válság volt napirenden azon a munkaebéden, amelyet U Thant, az ENSZ főtitkára adott szombaton Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminisztere tiszteletére A négy külügyminiszter a főtitkárral együtt megtárgyalta a korábbi négyhatalmi megbeszélések felújításával kapcsolatos kérdéseket is. A diplomáciai találkozók és megbeszélések sorozata Szovfet tervezet folytatódott a világszervezet székhelyén. Több küldöttség vezetőjével találkozott például Gromiko szovjet külügyminiszter. Gromiko és Rogers hétfőn este találkozik első ízben egymással. A közgyűlés hétfőn folytatja munkáját. Erre a napra New Yorkba érkezik Brandt nyugatnémet külügyminiszter, hogy Rogers-szel és Stewart angol külügyminiszterrel tárgyaljon. Elmarad viszont az értesülések szerint a NATO-külügyminiszterek tervezett munkaebédje, amely a Brandt-utazás tulajdonképpeni oka volt. iAlaqúfkemettce 11 nemzetközi biztonság megszilárdításának kérdéséről Mint már jelentettük, Gro- szaka elé megvitatás végett miko szovjet külügyminisz- tervezetet terjesztett „Az ter az ENSZ-közgyűlés ülés- ENSZ közgyűlésének felhívása a világ összes államaihoz a nemzetközi biztonság megölárdításának kérdéséről1 címmel. A felhívás szövege hangsúlyozza: a közgyűlés, amikor a fasiszta agresszorok fölött a második világháborúban aratott győzelem 25. évfordulójának küszöbén összeült 24. ülésszakára, figyelmét annak a kérdésnek megvizsgálására összpontosította, hogyan áll a nemzetközi biztonság és hogyan lehetne azt megszilárdítani. A felhívás — megvizsgálva a nemzetközi biztonság megszilárdításának fontos és sürgős kérdését — a következő pontokat tartalmazza: fcuinogyl Károlyné felvétele Begyújtották a földgázt a szegedi 1, számú, újjáépített téglagyár alagútkcmencéjében. Hetekig szénnel fűtöttek a modern égctőkcmcncébcn, hogy a belső samottfalak átmelegedjenek. Néhány nappal ezelőtt begyújtották a földgázt, s megkezdték a nyerstégla égetését. Ebben a modern kemencében évente 25—26 millió darab téglát égethetnek. A kemence fűtésére óránként 500—700 köbméter földgázt használnak el, s ezzel a téglagyár Szeged legnagyobb földgázfogyasztója lesz. Az ENSZ közgyűlése elégedetten állapítja meg, hogy több mint két évtizede sikerül már az államoknak és a népeknek megakadályozni egy új világháború kirobbantását. Ez a békeszerető erők nagy eredménye, az egyesült nemzetek nagy sikere magasztos céljaik elérésében. Ez azonban csak részleges siker. Nincs világháború, de szilárd béke sincs a földön. A földnek hol ebben, hol abban a térségében követnek el fegyveres támadást független államok ellen. Kísérleteket tesznek a második világháború eredményeinek felülvizsgálására, miután ez a háború a fasiszta agresszorok elleni győzelemmel ért véget. Még mindig nem hajtották végre teljes mértékben a gyarmati országok és népek függetlenségének megadásáról szóló deklarációt, durva katonai erőszakhoz folyamodnak, hogy hatalmukban tartsák az utolsó gyarmatokat és függő területeket, elnyomják e területek népeinek nemzeti-felszabadító mozgalmát. Ezer és ezer ember pusztul el, anyagi értékek semmisülnek meg, amelyeket az emberiség több nemzedéke hozott létre. Hallatlan méretekben folyik a fegyverkezési hajsza, amely a tömegpusztító fegy(Folytatás a 2. oldalon.) Összeül az országgyűlés A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12. paragrafusának (2) bekezdé. se alapján az országgyűlést 1969. szeptember 24-én, szerdán 11 órára összehívta. Holnap megyei1 békeaktíva A VII. Magyar Békekongresszus előkészületeinek jelentős eseményére kerül sor holnap, hétfőn délelőtt 9 órakor, Szegeden az új népfront-székházban. A Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottságának elnöksége és a megyei békemozgalmi operatív bizottság rendez békeaktíva-ülést. Az ülés napirendjén szerepel: elnöKi megnyitó, beszámoló a békemozgalmi tevékenység eredményeiről és a további tennivalók ismertetése, az Országos Béketanács kitüntető jelvényeinek átadása, felszólalások, s végül a VII. Magyar Békekongresszus Csongrád megyei küldötteinek megválasztása. Az alacsony vízállás nagyon kedvező a partvédelmi munkák végzésére. Az Alsó-tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság területén a legnagyobb, 275 méter hosszúságú rőzseszőnyeget Csanytelek község határában ezekben a napokban süllyesztik a folyóba, hogy megerősítsék a partot Megkezdődött a paprikaszezon, csúcs a konzervgyárban A szegedi élelmiszeripar két nagy vállalatánál — a konzervgyárban és a paprikafeldolgozóban — most van a munka dandárja. Ezúttal arról érdeklődtünk a gyárakban, hogy van-e elegendő nyersanyaguk és számíthatunk-e valami újdonságra? Pritamin saláta / A konzervgyárban elmondták, hogy jelenleg a cecei fehér húsú paprika, a pritamin paprika (piros színű paradicsompaprika). a paradicsom, a szilva és a körte szezonja van. S mindjárt panasszal kezdték: az augusztusi esőzések hatására paradicsomból kisebb lesz a termés, következésképpen a gyár sem tud annyit feldolgozni, mint amennyire számított. Eddig 1100 vagon paradicsomot dolgoztak fel, naponta körülbelül 30—35 vagonnal érkezik az üzembe a környékbeli gazdaságokból. Ez a mennyiség 30 százalékkal kevesebb a vártnál és a gyár kapacitásának is csak 70 százalékát terheli le. Az idei szezonban hozzávetőlegesen 1500—1600 vagon paradicsomot dolgoznak feL Ettől függetlenül lesz elegendő sűrítmény. paradicsomlé és a lecsóhoz is jut. amennyi szükséges. A pritamin paprikánál jobb a helyzet. bő termés volt, s mintegy 300 vagon ilyen fajta paprikát vásárol a konzervgyár. Ebből sűrítményt és salátát készítenek. A szeletekre vágott paprikát paradicsomos mártásba teszik el. Szívesen vásárolják a pritamin paprikából készített salátát a szocialista országokban és a nyugati országokban egyaránt. A fehér húsú cecei paprikából is bő terI més volt A gyümölcsfronton most a szilva és a körte a sláger, mivel a legnagyobb tételnek számító őszibarack „lefutott", összesen 346 vagon őszibarack vándorolt a szegedi gyárba a homoki gazdaságokból. Az idén a piacon már érvényesült a kereslet és a kínálat törvénye, s mivel rekordtermés volt őszibarackból. a konzervgyár is olcsóbban jutott hozzá. A 346 vagon őszibaracknak 90 százaléka befőttként kerül majd a hazai és a külföldi fogyasztókhoz. Újdonságról is beszámoltak a konzervgyárban. Megkezdődött az automatikus gépeken az alufólia dobozkák gyártása. Ilyen csomagolóanyagot első ízben a szegedi gyárban készítenek hazánkban. Az alumínium fóliát műanyagbéléssel látják el és a kis dobozkákba 7 dekagramm hús-, illetve máipástétom kerül. Ez a csomagolási mód kizárja a fémes szennyeződést, könnyen nyitható és a szavatosság éppen olyan biztos, mint a régebbi fémdobozokban. Az első dobozos árukat holnap, hétfőn szállítják ki a gyárból. Szeged és Csongrád megye üzletei egyelőre 300 ezer doboz árut rendeltek. Paprika és hagyma Az idei termésből már 76 vagon fűszerpaprika a feldolgozó vállalat teleihelyein szárad és várja további sorsát. A szegedi, az üllési. a mórahalmi. a szőregi, a röszkei és a makói szárítószínekben jó minőségű a fűszerpaprika, amelyet az idén újfajta rendszerű vizsgálat után vették át a termelőktől. Mű"e. res vegyelemzést végeztek. megállapították a paprika nedvességtartalmát és színező festékanyagának mennytségét. A beszállított fűszerpaprika rendelkezik a kívánt 3,5 gramm/kilogramm festékanyaggal. A vállalat szakemberei azt javasolják a termelőknek. hogy hagyják a paprikát a szárán tovább, akkor jobb lesz a száradási paramétere. A hagyma minőségére sok a panasz ebben az esztendőben. A tisztítás hosszadalmas munká jában viszont sokat segítettek a szegedi középiskolák diákjai a tanév elején, körülbelül 1200 tanuló dolgozott egy hetet a szegedi üzemben. Több középiskola kérte a vállalat vezetőségét, tegye lehetővé jövőre is a tanulóknak, hogv részt vegyenek a munkában egy hetet, ezzel is gyarapítva az osztály közös kaszszáját Fotokópiás tasakok Az idei újdonságok között találhatják majd a fogyasztók a Szegedi Ipari Vásáron már bemutatott gombás marhahús-pás tétomot és a halpaprikást. A Delikát—8 ételízesítőt tetszetős műanyag szórósdobozkában hozzák forgalomba. A hagyományos levesporok csomagolásán is változtatnak, fotókópiás tasakokba kerül a levespor. A szegedi vállalat készítményeit elismeri a hazai és a külföldi piac. Az elmúlt nyolc hónap során 207 vagon fűszerpaprika-őrleményt szállítottak külföldre, amelyből 162 vagonnal a nyugati tőkés piac részesedett. Szárított vöröshagymából 26 vagon került eddig külföldre. 59. évfolyam, 219. szám 1969. SZEPTEMBER 21VASARNAP Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasáraap 12 oldalon. ARA: 1 FORINT VILÁG PROLETARJAI, EGYESÜLJETEK!