Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-26 / 196. szám

mttsM SUGÁRHAJTÁSÚ SZEMÉLYSZÁLLÍTÓ REPÜLŐ. A régebbi típusú gépek helyett most „JAK—40-"es, 24 személyes sugárhajtású utasszállító gép jár Moszkva és Vologda között. valamint a Vologda—Arhangelszk— Murmanszk vonalon. A gép 5700—7200 méteres magasságban, óránként 550 km-es sebességgel repülve, másfél óra alatt teszi meg az utat Vologda és Moszkva között. A gépet, amely a legkorszerűbb navigációs- és radarberendezéssel van felszerelve, A. S. Jakovlev repülőgép-tervező tervezte. Képünkön: Egy „JAK—40"-es gép a vologdai repülőtéren kenyérgabona Az ország különböző részeiből érkező jelentések szerint jó ütemben halad a búzatermés felvásárlása; a vállalatok augusztus közepéig 2 millió 100 000 tonna kenyérgabonát, 165 ezer tonna takarmánybúzát és 20 ezer tonna sörárpát vettek át. Eddig tehát 300 ezer tonnával több kenyérgabonát vásároltak fel a termelőktől, mint az elmúlt év azonos időszakában. A jó termésre és a szervezett átvételre jellemző. hogy a tavalyi egész évi felvásárlási rekord máris megdőlt: 1968-hoz képest tízezer tonnával több gabonát értékesítettek a termelők. A Gabona Tröszt az év végéig további 250— 3000 ezer tonna kenyérgabona felvásárlásával számol. „Ne szégyelld, Hárman ülünk a hosszúkás asztalnál. Fűrész Kálmán Ungor Imre, meg én. Figyelem őket s hallgatom beszédjüket. Ahogy lepereg köztünk tizennyolc kemény esztendő egyszerű és bonyolult története, szinte velük élem át az olajcsővezetékek meg a tankállomások születését ... Fűrész Kálmán élete tulajdonképpen semmi különöset nem tartalmaz; ugyanolyan mint sok más olajbányászé. — Elvégeztem az iskoláimat — mezőkeresztesi vagyok — hát választhattam mást? — 1951-ben beállltam a MASZOLAJ-hoz Először mint segédmunkás dolgoztam, a toronyszerelők mellett a fúrósoknál. Máté Jani bácsiéknál. Megismerkedtem az alapvető tudnivalókkal, hogy mit szabad és mit nem ebben a szakmában. Jó lecke volt az első három esztendő. Aztán a szolnoki csőszerelőkhöz kerültem, és az egész Alföldön megfordultam. Volt szénakazalban alvás, hideg, földes szoba, sár és sár töménytelen mennyiségben. Ez az ipar szemrnelláthatólag még az elejét járta a mai viszonyokhoz képest. Mi Imrével az elejét kaptuk el... — No, de ami érdekesebb: 1965-ben Tápén én, meg tizenegy emberem csinálta az első ideiglenes tankállomást — az első olajkútnál. Milyen volt? Nehéz! — Az elmúlt évek alig szépítettek valamit azon a kínlódáson, nem került se szállás, csak tűző nap, és a verejték. Vagy eső, amely elől nem volt hova bújni. De a csővezeték csak „kinyújtózott" és a tartályok meg szépen felálltak. Tartálykocsik hordták az olajat, mondtam az egyik pilótának: jóember, segítsen rajtam, vontassa föl a nehéz tartályt. Mert még traktorosunk se volt. Először nekiállt üresen — a kerék dobálta a homokot, kipörgött. Aztán megpróbálta tele tartállyal. Már félig felemelkedett a tanBará tság- tábor• • • Az odesszaiak eljönnek Szegedre is Felsötárkány, 1969. A kezdeményező, a KISZ Központi Bizottsága először 1967ben Balatonföldváron hívta létre a Barátság-tábort. A második 1968-ban az ukrajnai Jampolban volt. Most ismét Magyarországon, a Mátra festpi vidékén, Felsőtárkányban találkoztak a szovjet és a magyar fiatalok. Augusztus 16-tól 25-ig, a röpke egyhetes együttlét alatt kialakult közvetlen hangulatú közös táborozás jó lehetőséget nyújtott egymás eletének megismerésére. Az első napokban a fordítók megállás nélkül dolgoztak, aztán a gyerekek kezdtek rájönni, hogy nem állhat mindenki mellett tolmács, néha fölösleges is volna, ezért megpróbálták az orosz tudást előhalászni, s ha ez nem is sikerült mindenkinek, kialakult egy olyan kézzel-lábbal „beszélt" keveréknyelv, amivel mindenki tökéletesen megértette a másikat Néhány nap alatt külön csoportokká verődött a társaság, ami természetes, hiszen mindenki megtalálta testvérvárosának, testvérmegyéjének képviselőit vagy régi levelező partnerét. Az egyik faházból harsány nevetés hallatszott. Bent két fiú humoros gesztikulálásán kacagtak a lányok. Előttük telerajzolt papír és máris mindjárt minden érthető. A hangszóró ebédhez szólította a társaságot, a nevetgélést villák, kanalak csörömpölése váltotta föl. Az ebédszünetben Nóvák György, a KISZ KB osztályvezetője a tábor parancsnoka beszélt a Barátság tábor életéről. — Változatos programot állítottunk össze: kirándulásokat szerveztünk a környező hegyekbe; találkoztak a fiatalok bányászokkal; beszélgettek az egri finomszerelvénygyár munkásaival, szovjet, illetve magyar napot tartottunk; a KISZ Központi Művészegyüttese és a Rajkó-zenekar adott műsort; különböző sportágakban — labdarúgás, úszás, röplabda, asztalitenisz — mérték össze tudásukat a tábor lakói. — Ez tulajdonképpen jutalom, vagy vezetőképző tábor? — Nehéz meghatározni. Annyiban jutalom, hogy kiválóan dolgozó komszomolisták és KISZ-isták kaptak rá meghívót, viszont nevezhetjük vezetőképzőnek is, hiszen naponta voltak aktuális politikai kérdésekről szóló előadások. Közben ismét benépesült a tábor. Az öt fős Csongrád megyei „különítmény" az odesszaiakkal beszélgetett. Ragyogóan megértették egymást. Trebitsch Terézia szegedi oroszszakos bölcsészhallgató az alkalmi tolmács. Kérdezés nélkül, egymás szavába vágva mesélték élményeiket. — Érdekes a program, jól összebarátkoztunk az odeszszaiakkal. — Fociban a magyarok győztek, röplabdában sajnos kikaptunk. — Szegény Vologya. nem tud fölkelni, vinni kell neki az ebédet — mutatott Slezák Marika egy magas fiúra, aki éppen a tányérokkal csoszogott a beteghez. — A szovjetek között van két artista, őket akarta utánozni, de nem sikerült a hátraszaltó, és a tarkójára esett — magyarázta Bódi Mihály. — Délelőtt Egerben, a MÉK-telepen voltunk, a lányok paprikát, Béláék (Dékány Béla) pedig krumplit válogattak — mondta Deli Edit. — A szovjet és a magyar fiatalok együttesen több mint 7 ezer forint értékű munkát végeztek, ezt az öszszeget a vietnami nép javára ajánlották fel. Este három budapesti munkásmozgalmi veterán — Mathejka Jánosné, László Aladár és Nagy Jenő — érdekes élménybeszámolóját hallgatták végig a tábor lakói. A kilenc odesszai komszomolista közül még egy sem járt Szegeden, csupán a tévé képernyőjéről és a Csongrád megyeiek elbeszéléseiből ismerik. Testvérvárosunk küldöttei a táborozás után néhány napra Szegedre látogatnak. A Moszkva parti estéket dúdolva búcsúztunk egymás tói... Acs S. Sándor. kunk, amikor valahonnan előkerült egy fiatal mérnök, s rámkibált: hogy mit csinálok, meg azonnal intézkedik, A tartályt azonban felhúztuk, a mérnököt meg nem láttuk. Hát így lett meg a Tápé egyes". — Akkor nem tudtam, hogy aránylag hosszú időre itt maradok, s a vándorlást egy időre felüggesztem. Pedig így lett. A szegedi munkahely azóta csinosan kialakult a mi szempontunkból. És én 56 embernek lettem a vezetője... — Fűrész Kálmánt fölvettük a pártba — mondja a régi társ, Dngor Imre, a szegedi üzem párttitkára. — „Ne szégyelld Kálmán — azóta megkaptad a Bányászat Kiváló Dolgozója meg a Kiváló Dolgozó jelvényt is. És persze az új lakást itt, Szegeden." — teszi hozzá a párttitkár. — Majd elfelejtettem 1966 karácsonyát — tereli át a szót Fűrész Kálmán. Csikorgó hideg volt, összecsoma-. goltuk a szerszámot, s készültünk haza. Csendes a vidék — de ki láthat föld alá? Mert lélekszakadva jön az egyik emberem: vissza az egész. Azonnal 1200 méter vezetéket kell fektetnünk, különben Szegedenek nem lesz gáza karácsonyához ... Dolgoztunk ünnep estéjéig, mint a gépek, s a 4-es kutat sikerült bekötni. — Érti? Szóval az ilyen dolgokat be kell előre kalkulálni. Nem szabad visszavonhatatlanul eltervezni a mozit, az üdülést, az ünnepet. Mert közbejöhet mindig valami. Aki mindezt természetesnek veszi —az úgyhiszem sose hagyja itt a szakmát. Vele megy a világ végére, ha kell Még ha fájnak az izületek, ha kiveszi az erőt a sárdagasztás, akkor se. Emlékszem a régi emberekre akiktől tanultam: Hári Sándorra, Mhur Lászlóra, Kiss Istvánra, Kiss meg Mhur annyira szerette ezt a nehéz munkát hogy nélküle már nem sokáig tudtak meglenni, a nyugdíjat alig egy esztendőig vihette nekik a posta. Valahogy úgy érzem — már én se tudnék máshogy elbúcsúzni ettől az ipartól... Matkö István Az ember rangja R

angrejtve él. Ez a kifejezés jutott eszembe a minap egy derék, szorgalmas munkásemberrel való beszélgetés nyomán. Mert igazában rangos, sőt munkáját tekintve „főrangú" dolgozó ugyan, mégis úgy látszik, igyekszik lemondani a rangjának kijáró tiszteletadásiról. Hogy szerény, az rendben is van. hisz a magamutogatókat, önreklámozókat nem kedveljük. De hogy visszahúzódását csak úgy tudomásul vegyék munkahelyén, elkönyveljék, hogy rá mindig, mindenben lehet számítani, s ugyanakkor ezt a rangját ne igyekezzen kifejezni — ez már hiba. Érdemes volna végigmenni ezen a gondolat-ösvényen. Megnézni, hogy a rangjelzések — amelyek persze nem valóságos sarzsik hanem az erkölcsi, az anyagi, a beosztással járó megbecsülés különféle kifejeződései — hányszor vannak eltakarva a munkában feszülő vállakon. Bizony, a szerénység okán. vagy éppen a bátor véleménynyilvánítás miatt a legtöbb közösségben jó pár ilyet is elő lehetne számlálni. Másfelől nem egyszer olyanok vállán virítanak elő a rangjelző sávok, akik éppen nem jeleskednek a tehervállalásban-emelésben. Viszont jól tudják magukat „adminisztrálni". Esetleg hangos hórukkal sikeresen feledtetik mentalitásukat, amire a „fogjuk meg és vigyétek" kifejezés talál leginkább. Nyilvánvaló, hogy az ilyen fordított esetek nem találkoznak a közösség egyetértésével. De az ellenvélemény igen gyakran mégsem merül felszínre. Mintha társuk viszszahúzódó szerénysége őket is szerénnyé, bizonytalanná tenné; talán mégis csak jól van úgy. ahogy a „fejesek" eldöntötték. Meg: ki tudja melyik főnök állhat X háta mögött, hogy még a legderekabb szaktárs helyett is ő lett a csoportvezető? Dehát akkor többfelé mégsem azon múlik, milyen hozzáértéssel végzi az ember a munkáját? — ébredezik a kétely, ami bizony igen-igen megcsappanthatja a kedvet rossz fejbólintó szellemet honosíthat, titkon összekacsintó cinkosságok látszatát keltheti. Egy hibás döntés nemcsak a termelésben indíthat el veszélyes lavinát. Mert nemcsak selejt születhet a hibákból. Láthatatlanul bár, de lavina kerekedhet egy-egy — az emberekkel kapcsolatos — fordított ítélkezésből is. El lehet kerülni az ilyeneket? Hisz kéznél a szokásos védekező formula: a vezető is ember, a vezető is tévedhet, különben sem ismerheti valamennyi munkatársát, kénytelen a közvetlen felettesek véleményére hallgatni — és így tovább. S mindez természetesen igaz is. De ahogy a termelésben mind jobban vigyáznák, hogy ne hibás döntések tévútjain induljanak el, meg kell lenni a tökéletesedés szándékának, a körültekintőbb megítélés igényének | valamennyi, személyeket érintő kérdésben is. Már csak azért is, mert ilyen vagy olyan formában mindez ugyancsak visszahat a termelésre. A fórum, amely ehhez eligazítást adhat: a közösség. A közösség szigorú, ugyanakkor bölcs zsűri. Nem egy termelési tanácskozáson megvétózták már. hogy olyan társ kapjon kiváló dolgozó címet, olyan brigádnak jusson kitüntetés, amely — ezért vagy azért — érdemtelennek bizonyult rá. Látnunk kell azonban, hogy erre — ilyen „kész helyzetben" való ellentmondásra, nem mindenütt, s nem mindenki elég érett. Úgyis mondhatnánk, a demokratizmus nem elég érett ezeken a munkahelyeken, a joggyakorlásra nem elég bátrak az emberek. Mert úgy vélik, és sajnos, ebből némelyik gazdasági vezető leckét is igyekszik adni, hogy a rang meg az igazság, csak úgy járhatnak párban, mint a jó házasok. Vagyis nem támadhat köztük ellentét. Vagy ha támadna, akkor is jobb abba bele nem szólni, mivelhogy az jár esetleg legroszszabbul, aki szemet nyit a megmutatkozó ellentmondásra. Lehangoló, ha ilyen -okoskodással kínálják az embert a példák. Ez azonban nem szabad, hogy csökkentse, inkább növelnie kell az egyének közösségi felelősségét. Az egymásközti rangsorolást, amelyet minden műhelyben, üzemrészben kialakítanak, tudatosítani, érvényesíteni is kell. Tény, hogy a közösség „zsűrije", az üzemi közvélemény, akár napra készen meg tudja állapítani ki „hánypontos" esztergályos, szövőnő vagy szerszámkészítő; ki érdemli meg az előbbrejutást. kinek járhat ki szorgalma után a vállalati kölcsön lakásépítésre stb.. stb. Ezt a tudást kamatoztatni élő joga a közösségnek, ugyanakkor a vezetőnek is kötelességévé teszik a demokratizmus írott és íratlan törvényei, hogy odafigyeljen. Hogy a műhely legjobb szakembere, akinek keze munkáját mindegyik szaktárs követendő példának ismeri el, válóban a dobogó legfelső fokán állhasson, s ne háttérbe — a feledési zónába — szorítva. V

an mire szerénynek lennie, szokták mondani a tehetséges és szerény alkotóról. Nos. ezt is észre kell venni. S azt is. ha valakinek meg nincs mire alapoznia nagyon is szerénytelen követelőzését, törtetésíét. Vigyázunk mostanában arra, hogy ne üljünk föl az egyenlősdit követelőknek, hogy az asztalnál kinek-kinek aszerint jusson több vagy kevesebb, amilyen mértékben megterítéséhez hozájárult. Ehhez a. helyes disztingváláshoz tartozik az is, hogy mindig a valóságos teljesítményt léptessük elő. díszítsük a neki kijáró rangjelzésekkel. Simái Mihály Hány éves a Hold? A Washington Post tudományos rovatában cikk jelent meg, amely a houstoni Hold-laboratórium szakértőinek véleményére hivatkozva arról szól, hogy a Földünk útitársáról hozott kőzetek vegyei elemzéséből levont következetések szerint a Hold legalább négy és fél millió éves. A szakértők szerint állítólag ez a legfontosabb következtetés, amire eddig a holdkőzetek elemzése alapján jutottak. A vegyelemzésből arra lehet következtetni, hogy a Hold aránylag „érintetlen égitest", valószínűleg olyan, mint a Föld lehetett korai korszakában. (MTI) Miniszteri utasítás A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter utasítást adott ki az állami gazdaságok dolgozóinak adható természetbeni juttatásokról és ezek pénzbeli elszámolásának rendszeréről. Az utasítás kimondja, hogy az illetményföldeket a gazdaság átlagos termőképességű tábláiból megszántva és boronálva kell kiadni. KEDD, 1969. AUGUSZTUS 26. DÉLMAGYARORS/ÁG 3