Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

FOLYÓIRATOKBAN OLVASTUK OLVASÓ NÉP ÉS A BEATKÖLTÉSZET Veszít-e az új mechanizmusban a kultúra tömegbázisa — teszi fel a kérdést Lukács György korábbi nyilatkozatán továbbgondolkodva Dávid. Katalin az augusztusi Kortárs Fórum rovatában. (Az új gazdasági irányítás és a képzőművészet?) A választ képzőművészeti szempontból keresi, nem annyira konkrét gazdasági együtthatók, mint inkább általános elméleti összefüggések vizsgálatéval. A szocialista társadalom új viszonyt alakít ki művészet és társadalom között, a műalkotásokra mint termelési javakra tart igényt, ezáltal a mechanizmus részesévé fogadja azokat, miközben lehetővé teszi számukra az esztétikai irányítást is. Így a képzőművészet egyfajta kölcsönösségi alapon nyújt segítséget az új gazdasági irányításnak. A munka előterébe a korszerűség kérdésének megoldása került, méghozzá nem az irányzatok, a formai megítélhetőség nézőpontjából, hanem az alkotás szemléletének elfogadása, vagy tagadása szerint. Megkeresni valamennyi műben azt, ami a mához, a korszerűhöz köti. A szerző a korszerűség két lényeges meghatározóját említi. A konkrét társadalmi adottságokat vagy ia az idegen képletek formai adaptálásának tagadását, és azokat az új vonásokat, melyek a múlttal szemben Jelentik a korszerűséget. Kár, hogy ezen a ponton — lényegében tehát a problémafelvetés tőmondatokban letudott minimumánál — megreked a dolgozat, s tovább „passzolja a labdát" oly kérdésekben ls, amit maga vet fel: a művészi szabadság és felelősség modern sajátosságainak, illetve ebből a szempontból a jelen helyzetnek elemzése. „Magyarország T,B millió felnőtt lakosából körülbelül 1,8 millió olvas rendszeresen, körülbelül 2,7 millió időnként, a könyvolvasók együttes száma tehát körülbelül 4.5 milliót tesz ki" — írja le egy kutatás eredményét Mándi Péter tavaly megjelent munkájában: A könyv és közönsége. Ebből idéz és kerekít hozzászólást a Kortárs „Olvasó népért" cikksorozatához Gereben Ferenc. (Hányan olvasnak Magj/arországon?) Az ország teljes lakossági könyvállománya 170—180 millió kötet a lakosság 20 százaléka könyvtári tag. összehasonlításul: a hatvan százaléknyi felnőtt magyar olvasó mellett 42 százaléknyi a francia, 69 százaléknyi a nyugatnémet olvasó, továbbá a magyar családok 68 százalékának, a nyugatnémet családok 67 százalékónak van könyve otthon. Így statisztikailag azonos szinten állunk hát a könyvkultúra nagy hagyományaival rendelkező országokkal: valóban „olvasó nép" lettünk! Részfeladatok azonban jócskán akadnak még. Így például a könyvolvasók táborán belül a rendszeresen olvasók arányának javítása és új olvasók megnyerése — melyben oroszlánrész Jut a sajtó szerepének, mindenekelőtt a napilapoknak, hiszen azok elkerülnek az egyáltalán nem olvasók többségéhez is. Más feladat a sekélyesebb Irodalom hívei ízlésének pallérozása — ami nemcsak kiadáspolitikai ügy! —, illetve az elmúlt századi irodalmi érdeklődéssel lezáruló, tehát konzervatív természetű közízlés korszerűsítése, „modernizálása". A cikk írója, miközben az elvi és gyakorlati tennivalók átfogó kidolgozását jelöli meg a továbbjutás feltételeként, egyetlen fontos tényezőre tér ki: az iskola szerepére. Az „Olvasó népért" mozgalom sorsa elsősorban az iskolában, azon belül mindenekelőtt a középiskolában dől ell A nemrégiben megjelent beat-könw óta — mely kompetensek vallomását gyűjtötte össze a beat-nemzedékről — némileg tisztázódott a hazai beat-esek „harsogóbb" koponyáiban is: nálunk azért egészen másról van szó. A mi beatifjúságunk csak elszórt, erősen mérsékelt felszínes jegyekből emlékeztet Allén Ginsberg és Kerouac nemzedékére — s jó, hogy nyíltan, szépítőszerek nélkül beszélünk, írunk erről. Ez teszi a Nagyvilág e havi száma is: Ginsberg két versét közli, valamint Jánosy István írását az Üvöltés kötet szerzőjéről. Piero Sanavió igy Jellemzi Ginsberget: „fésületlen hajával és szakállával, kövérkés karjával, kis pókhasával pontosan annak látszott, ami: a beat-nemzedék pápájának, a hippyk apjának, a szabad szerelem Buddhájának, a cenzúra, és a háború elleni mozgalmak ösztönzőjének. Bizonyos mértékig úttörő munkát végzett a polgári jogokért vívott küzdelemben az Egyesült Államokban. Azt állítja, hogy költőként mindent a Bibliából és Whítmantól tanult." Ginsberg pedig így vall a maga (szürrealista emlékeket Idéző) költészetéről: „nem írok én verset, csak írom bátran, ahogy kikívánkozik belőlem, nekieresztem a képzeletemet, feltöröm a titkot, ákombákomokat, mágikus sorokat bűvölök elő elmém igazi mélységeiből — összemarkolom az életet — és írok a tulajdon lelki fülem és egynéhány más fül gyönyörűségére". Jánosy István röviden elemzi Ginsberg verselésl módszerét — rámutatva, hogy f06zlányszerfl élményeit gondolatpárhuzamokba fonja, melyek a verseket ugyan mentik a teljes kaotikus zűrzavartól, ám litánia-formájuk hatását veszti, ha olyan hosszúra nyúlik, mint az Üvöltés kötet első része. Ugyanakkor a szerző megkísérli helyére tenni Ginsberget és a beatköltészetet: az amerikai romantika Whitman óta gátlástalanná vált, vagabund költészetének folyamába. Amerikai csavargó-népdalok, néger spirituálék, Whitman, Sandburg, Cummings és mások hagyományainak folytatói a beat-költők, akik előtt Dylan Thomas már régen bevezette az irodalomba a révület és látomás-költészetet, a szürrealisták az automatikus írásmódot, Joyce a magánélet teregetlenségét, a botrányos Intimitásokat stb. Tény viszont, a mai amerikai társadalomban olyan megmozdulások részesei, mint a vietnami háború elleni közdelem, vagy a négerek egyenjogúsítási harca. I. N. L Harland Manchester neves amerikai humorista. írásait rendszeresen publikálja az egyik nívós hetilap, a Saturday Evcning Post hasábjain. | ár évekkel ezelőtt felsejlettek a végső megoldás körvonalai. Történészek állítása szerint az első lökést az adta, hogy Detroit az 1972-es évjáratú kocsikba kívánságra elektromos kávéfőzőt is szereltetett. A New York környéki, New Jersey — és Long Island-bell kisvárosokból bejáró hivatalnokok, akik ekkoriban már ötkor keltek azért, hogy kilencre irodájukba érjenek, örültek az újításnak, hiszen gyakorta kellett reggeli nélkül elindulniók. Nemsokára már majdnem minden kocsiban volt kávéfőző, s a hidak, alagutak bejárata előtt összetorlódó kocsisor utasai vidám csoportokat alkottak, csevegtek, kártyáztak, s közben élvezettel szürcsölték finom, frissen készült kávéjukat. Ügy nagyjából félóránként a hangosbeszélő egyHarlond Manchester AUTÓBAN ÉLÜNK egy biztosítási sorszámot mondott be, mire a tulajdonos felkapta a fejét, búcsút intett a többieknek, s elhajtott — egészen a következő torlódásig. Detroit gyorsan reagált az utasok újabb szükségleteire: az 1973-as modellekhez már kenyérpirítót is készítettek, majd nemsokára beszerelték a grill-sütőket, s a gyorsforgalmi utakon a benzin szagához a sült szalonna csábító illata elegyedett. A kisvárosi háziasszonyok hamarosan irigykedni kezdtek utazó férjük izgalmas, változatos országúti életére, ezért minden alkalmat megragadtak, hogy életük párját elkísérhessék New York-ba, akár úgy ls, hogy spulninként vették meg a varráshoz szükséges kellékeket. A Long Island-i autósztrádán mintegy ezernyi bridzs-klub alakult, és a hazafelé vezető utat koktélpartik, teaestélyek élénkítették. Ez idő tájt Long Island belsejéből a Wall Streetig általában több napig tartott az út; egy házaspár például Columbus napján (október 12), indult haza New York-ból, és újévkor érkezett meg Long Island-ra. A végleges megoldást végül is a véletlen hozta meg. Az Edison Társaság túlterhelt kábelein szakadás történt, s a legfontosabb közlekedési alagutak környékén felásták az utcákat. Méghozzá mindez pénteken történt, közvetlenül vikend előtt. Délután fél négykor százötven rendőr-helikopter körözött New York kijáratai fölött, tanácsokat osztogatva a gépkocsik vezetőinek. Az egyik helikopter azonban tűi alacsonyra szállt, beleütközött egy mentőautóba és felrobbant. Egy plakátművész a Varick Streeten kocsijával nekirohant a vízvezetékécsöveknek, s az egész területet hamarosan víz borította. A polgármester szükségállapotot rendelt el és elbocsátotta hivatalából a közlekedésrendészet főnökét. Minden utcát eltorlaszoltak a járművek. A kocsik nem mozdulhattak, mert mint a komputerek hamarosan kimutatták: annyi idő kellene az összebonyolódott forgalmi rend helyreállításához, hogy ezalatt a kocsik már jóvátehetetlenül el ls avulnak. Igy hát a végső megoldás tervezői elérték céljukat. Az autóban élés persze már nem volt ismeretlen az utazók számára, s ezért nem ls estek kétségbe. Csakúgy, mint nagyapáik, akik szekérkaravánokkal vágtak neki a vadnyugatnak, ők is alkalmazkodtak a környezethez. A kocsikban élteik és haltak, s boldogok voltak. És fecskék vertek tanyát a Lincoln alagútban. Fordította; Zilahi Judit HÉZSŐ FERENC SÁROS UDVAR Siklós János JÁTÉK • A VÍZEN Csöndesen locsog-lecsen amo"S 13ErBol£ lát Szerencsésen botorkáltam, nem lökött oldalba a tápai pontonhíd. A kanyar után kinyílik a látóhatár: szépen, nyugalmasan c3Íllagosan-lámpásan pihen a város. Éjszaka nem térül-fordul hajó, ladik, lapátommal csak a bójákat vigyázom a téli-kikötő előtt a Sárgánál. Csillagos boltozatú meleg nyár van. megállapodott erős nyugalmat árasztó sötét. Nem félelmetes a víz, keskeny, kecses ívű partok között sétálgat kényelmesen, olyan mint fekete szalag az Alföld ruháján. Fölötte megállapodik a játékos elme, egy darabig hasonlatos marad a víz egykedvű szépségéhez. Bent a városban még virágzik az élet, a kávéházak, vendéglők sürgőforgó sokadalma élvezi azt a békés csöndességet amit csak ez a Tisza-parti város tud varázsolni a lelkekbe. A nyomdában robotolnak a szedők, talán éppen most olvassák vasárnapi tárcám kefelevonatát a korrektorok és pusmogva emlegetnek, hogy miért javítottam bele a kiszedett sorokba. Más természetrajzú világ ez. mtot a többi városé. Itt jobban közelbe élünk egymással, viszonyaink nem dologiasodtak el annyira, hogy az ember a máslkat csak az alkotó lét eszközének tekintse, s falanszterisztikus pudvássággal mozogjunk a ráció szabta körben. „Jónapot, emböröm'1 — természetes köszönés lépten-nyomon, jelezvén, együtt vagyunk, élünk, ismerősök, számontartottak. A beleutálkozás sem olyan mérges, mély itten, illanékonyabb a haragból sarjadt indulat, II TÍC7Ü U!7Ón mnet a sötétségben egészen megszéH Ildid Vliull IflUM pül minden. De az örökmozgó agy nyugtalansága visszajár a múltba. Simon Samu halála is valahogyan elviselhetőbb itten a csobogó csöndben. Pedig nemrégiben ottmaradt a két gyerek a soványka kis asszony szűkös erejére. Járt az ide-oda némi segítség reményében. Igazgató volt a Samu, sok barátja, ismerőse ígérkezett mindenféle támogatásra, ha netán egyszer rosszra fordulna a sorsa. Belecifrázott az élet Samuék családjába, de bizony a támogatás igencsak elmaradt. Meg aztán az asszonyka fivére is rangos ember volt hajdanában, míg tellett erőből-idegekből, aztán még az emléke ls kihullott a közéletből. Alig vélekedtek a nevére, amikor a vonat kerekei pontot tettek minden addigira. Beleborzongok. Talán vizes nadrágom miatt lúdbőrzök. Ráfogom, hogy így van. Beiül azért bizonytalanul moigó ellenálló kis áramkörök munkálnak, lehet Simon Samu sorsa még az enyém is. Csak a születésünk egyforma, de a földi pályavég millió cs mind más módozatú. Ügy járok-é, hogy kenyérért nyúló kezemre rávernek majd „dölyfös parasztok" — ami magatartásformában annyit jelent maganapság. mint a gőgös nnavgazdáké volt a nemrégmúlt történelemben Nem tudom. Űgv látom, nem sikerült annyira felemelkedni lírai magasságokba, mint Móra Ferencnek, és azt érezve írni, hogy szeretni annyira egyetlen város sem tud, mint ez a szép, lakájos Szeged. Pedig néha-néha én is ezt érzem. Az úgy igaz, ahogy Móra mondja: elhagyni soha, soha nem lehet. Upm n Ipllfof hp'JÍtn homoki bor hatására fodroncill ű IGIRGl IIGYIIU zódik az érzelem, kinn a telepi „dühöngő" italmérő széke előtt. Ottan csak az „emböreim" meglévő marod >ka a régi. Életvert. fáradt arcúak, nagy gondúak, egyívású gyárimunkások, föld forgató tsztagok. Széplclkűek maradták ezek. tiszták, agyafúrt, ravasz számítósoktól mentesek. Mesélős kedvük, egyszerű életűek, akik évtizedek súlyának nehéz puttonyát is oly könnyedéii viselik, mintha könnyű piaci garaboly lenne. Kifelé mennek ők is a farsangbői, elvitte az idő a hajukat és gondolatuk a következőkre térül a leggyakrabban: a fiúk nősülnek, a lányok férjhez mennek. Számukra otthonragasztás — mivel még kezdők — az „öregekre" nyomja a hogyan és miből gyötrelmes kínját. Adnék én lakást, mindannytoknak szépet és kétszobásat, összkomfortosat, dehát nekem nincsen. Csak egy van, az amiben lakom. Kevés az államé is, ott sem az akarat hiányán akad fel a lakástalan. Kiútkereső órák ezek, kocsmagőzös, beteg levegőben, nikotintól sípoló tüdők rezgése aláfesti az érzelmek őszintén játszó muzsikáját Aki magasról néz ide, mélyen látja a talponálló dühöngőt és azt gondolhatja, esett emberek vannak Itten, keveredve lumpenokkal. Pedig nem igy van, munkások, parasztok, igen dolgos emberek ezek, akik házat teremtettek össze életük eddigi munkájával, nadrágszíj húzó ösztönnel és kegyetlen szívóssággal. Isznak? Miért is ne innának, hiszen pokolt járt életútjukon annyi lelki sérülést szereztek, hogy a gyöngyöző homoki bor — számukra kimondottan orvosság. Elfogadnak, nem vagyok idegen közöttük, öregedő, kőporos iskolánk padjaiból, meg a gyopes utcákból sírig vivő összetartozás ered. Ha feléjük nyúlna egyszer kenyértelen, beteg kezem, ők nem ütnék el. Ügy érzem, nem ütnék el. ők tudják és ezért hiszik, egy vagyok közülük, küszködő, éppen úgy kínlódó és kesergő, örömködő és töprengő. Nem hatalmas és csekély, én sem címekben és rangokban mérem a másikat — áldom a sorsom — engem sem úgy mérnek Itten. Talán ez a legszebb ajándéka életem eddigi éveinek. rönkvontató pályát, piros-tilos lámpája itt áll a század eleje óta. Csöndes a fűrészház, nem zakatolnak a gatterok, nem sivít a nagy cirkula. A gép platóján elroncsolt kezemről szakított halott ujjak helyén most is fűrészportakaró van. Sok-sok kéz roncsolódott el azóta és lesz még ujjavesztett fűrészgyári munkás, mert ez is ára a bútornak, épületfának. Elhagytam már a partmenti