Délmagyarország, 1969. augusztus (59. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-14 / 187. szám
a hipó Hajnali „hálóhúzás" Dicséretes gyorsasággal váluszolt a Bővülő választék, de ... című cikkünkre a baksi hipóüzem vezetője, Forrai Andor. Mint elmondotta, elsősorban nem az üzemen, illetve nem a termelésen múlik, hogy a műanyag fiak-1 konba töltött hipó aránylag A nagy vendégjáráshoz hozzászokott mér a város, ahhoz azonban nem, hogy nemkívánatos elemek is idelátogatnak ezekben a hetekben. a „nagy fogás" reményében Ezektől megtisztítani a várost nagyon is helyénvaló intézkedés, | amellyel a vendéglátók és a vendégek egyetértenek. Ml? hol ? imm drágább, mint az üvegben 1 forgalomba kerülő fertőtle- Veszélyes bűnöző nítő. A jelenlegi adózási nftm wn/t módszer szerint ugyanis a nem ' °'1 ZTesüíeíín™ házaié' ^gl^l^e™£náí kos adóterhet vetnek ki. s j ^S' jSási Xdőrkapitányság. Az időpont kedvező volt: még nem világosodott, de már záróra felé tartottak a bárok, késői szórakozóhelyek. Az ital hatása alatt ilyenkor feledkeznek meg magukról egyesek: s belekötnek a járókelőkbe. Ezúttal ilyesmi nem történt, a nyomozók és rendőrök nem találkoztak egyetlen „erős'* egyénnel sem. Nem akadt a hálóba úgynevezett „nehéz" fiú, veszélyes bűnöző sem, s végeredményben gyanús körülmények miatt ezen a hajnalon senki sem került fogdába. Gyűjtőnéven „csövezökígy alakul ki a 6,90-es. ár Érdemes megemlíteni, hogy a műanyag flakkonra az,érvényes szabályzat szerint csak 27 százalék az adózás felső határa! Amennyiben — mint Molnár Gyula, a Csongrád— Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat vegyiáru osztályának vezetője említette, sikerülne külön adóztatni a flakkonba került hipót és e flakkont, akkor a késztermék ára pontosan 1 forint 50 fillérrel mérséklődne. (Hasonló megoldást nemrég már alkalmaztak Dunántúlon.) Azt hiszem, érdemes megvizsgálni ezt a fajta adóztatási módszert, mivel célszerűnek látszik. A fogyasztó csak a hipót használja, a flakkont úgyis eldobja... M. I. nek'' hívják azokat a fiatal 19 és egy 20 éves fiatalemíiúkat és lányokat, akik né- ber társaságában töltötte az hány napra vagy hétre meg- éjszakát a 14 éves K. Sz. ugranak otthonról, hogy a Mária békéscsabai lakos. ..maguk" életét éljék. Pén- Neki sem tudtak a szülei zük kevés, lakásuk nincs, arról, hogy előtte való nap meghúzódnak a parkokban, hármasban felugrottak a az állomások környékén, ki- szegedre jövő vonatra. Szöeso elhagyott épületekben, ' , , i pincékben, s előbb-utóbb lo- vegüket, hogy mit keresne* ( pásra kényszerülnek, hogy itt, akár előre meg lehetett | fenntartsák magukat. Min- volna fogalmazni, den cél nélkül autó-stoppal _ Keressük Steíanikot. ! jött Kecskemétről Szegedre , . , ,,, . három ipari tanuló. B Fe- hogy maJd elhelyezzen benrenc, H. Balázs, és L. Tibor, nünket munkába, és lakást A nyomozók a Marx téri is szerezzen. Hogy ki az a ! autóbuszpólyaudvaron talál- stefanik, és hol lakik, mivel tak rájuk, iiltek a padon s várták a hajnal hasadósát. L 1969. AUGUSZTUS 14., CSÜTÖRTÖK — NÉVNAP: MARCELL VALTOZO MENNYISÉGŰ FELHŐZET Várhaló időjárás csütörtök estig: változó mennyiségű felhőzet, többfelé, elsősorban nyugaton eső, zivatar. Mérsékelt, időnként élénk nyugati, délnyugati szél. A zivatar Idején átmeneti szélerősödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet. 25-30 fok közölt. A Nap kel 4 óra 38 perckor, és nyugszik 18 óra 59 perckor. A Hold kel 5 óra 37 perckor, és nyugszik 19 óra 38 perckor, VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél 3zerdán —74 cm. (Apadó.) Gyászk özlemények Köszönetet mondok mindazoknak. akik HALASZ JENŐ temetésén megjelentek. A gyászold felesége, Csendes u. 18. T. 3934. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerctclt férj. apa, nagyapa, Vó és rokon, I1ARNA ISTVÁN nyűg. MAV fökalauz. életének 73. évében rövid szenvedéa Után elhunyt. Temetése aug. 15-én 15 órakor Írsz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászoló család. Bokor u. 5/a. T. 3941. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szereteti SEY MARGIT cscndc- on elhunyt. Temetése aug. 15-én IS órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. Lencsés Imréné. Pelőfl Sándor sgt. 31. T. 3910. Tudatjuk, hogy EZSIAS SÁNDOR (BERDAS) elhunyt. Temetése aug. 15-én 15 órakor leír a Dugonics-temető ravatalozójából. Kovács Szilveszter, Agyagot V. 4. T. 3939. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama, ÖZV. SARI JANOSNE liispéter Mária, életének 66. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése aug. 14-én 15 órakor lesz az alsóvárosi temető kápolnájából. A gyászolo család, Boszorkánysziget u. 39. T. 3937. Mély megrendüléssel közöljük, hogy PAULUSZ FI.EMER, a Pécsi Nemzeti Színház karmestere 57 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése aug. 15-én 15 órakor lesz. a szegedi belvárosi temotö ravatalozójából. A gyászoló család, Pérs. T. 3943. Röviddel ezután egy telefonbeszélgetés nyomán • a kecskeméti rendőrök kiszaladtak a fiatalok családjához. s bizony meglepődtek i szülők, hogy ipari tanuló fiuk hajnali három órakor sem volt odahaza. Az ebédfoglalkozik. fogalmuk sem volt. Ilyenformán a mesével leégtek. Közelebbről A 20 éves B. Imre szabadkígyosi lakost azonban : nél, a vacsoránál sem vették közelebbről meg kellett nézvolna észre távollétüket? Hiszen előtte való nap délelőtt léptek meg otthonról. ni. mert egyszer már voli büntetve. A nála fiatalabb G. István ellen pedig most van folyamatban eljárás gépjármű jogtalan használata miatt, ittas állapotban szobortól nem messzire van elvitte egy vállalat Zetorjá! egy szivattyúház, ahol egy éjszakai kocsikázásra. Komlóról L. Elek 22 éves Ki az a Stefanik? Újszegeden, a Bertalan Munkaalkalmak Nagyalföldi Kőolaj- és Föld- A Szegedi Konzervgyár felvégáztermclő Vállalat szegedi (ize- leire keres nyugdíjas lakatosomé, azonnali belépéssel felvesz kat, vízvezeték-szerelőket, valabelsöellenőrt, mérlegképes vég- mint női segédmunkásokat. Jezettséggcl és ipari gyakorlattal, lentkezni lehet a gyár felvételi továbbá fiatal gépésztechnlkuso- irodájában Szeged, Rókusi ff. kat 3—5 éves gyakorlattal. Bérc- 6. sz. xDK. 1028. zés megegyezés szerint, csökken- _ . .... tett munkaidő, gázkedvezményt E*y J* végzett kdzblztositunk. Jelentkezni lehet 8»™lasági technikust felveszünk. 15-én 7 órától. Algyö. 1. barakk, G"mi_.,.é?K1J!üanya,!L Ktsz' Sze' 36. szoba. Telefonon 15-1661 Kbrlőltés u. 35. sz. vagy 15-786/45 melléken. xDK 1054xDK. 1067. Gyakorlott gyors- és gepirónőt „ . „,_,,_,. , keresünk. Fizetés megegyezés i A Cs. m. Gabouafelvásárló és s7(,rint. szegedi Elektromos Ktsz, I leidolgozó Vá lalat Szegedi Kor- szeged, Kállay Ödön u. 6. zctl Üzeme felvesz férfi munka- xDK 1059 erőket raktári munkára. Két . . ,' műszakos munkavégzés, kéthe- DEGAz azonnali belépessel feltenként szabad szombat van. vesz hegesztőket, segédmunkásoJelentkezés: vértanúk tere 6. *»*> Siors- gépírónoket, éjjelixDK 1066 őröket, gepkoeslvezetoket és lakarftónőket. Jelentkezés: SzeAz ÜJ Tejüzem állományába 8ed> P"«lcz 44- sz. Munkaügy, éruttséglzett férfi szállítási irá- Csongrád megyei Mezőgazdanyitókat (kezelő tisztek), komp- sAg, Ellát6 vállalat képesítéssel resszorkezcloket, olajtüzelésű rendelkező könyvelőket vesz. kazánfűtőket, városi áruszállítás- rcI. jelentkezés Szeged, Dorozsra árukisérokm veszünk fel. Be- nl;(j u x rezés az új Tejüzeml magasabb bér alapján. Jelentkezni: Tej- Az Építő Ktsz felvesz kőmíiüzem. Párizsi krt. 16. alatt. Fel- ves. tetőfedő-szigetelő, festő veszünk sajtraktárba raktárost, szakmunkásokat, segédmunkásollzrmen belüli munkára rakodó kat. kőműves szakmába ipari munkásokat és számlázással dol- tanulókat ösztöndíjjal, kubikosogozó sajtterító eladókat gépko- kok, festő szakmába átképzösőrsira. Tejüzem, Párizsi krt. 16. ket. Jó kereseti lehetőség, minden héten szabad szombat. JcAz Aszfaltútépílö Vállalat 1969 lentkezés: Szeged. Brüsszeli krl. —70-es tanévre ipari tanulókat 8. Munkaügyi osztályon. x fiatalembert a szegedi MÁV-állomás váróterméből állította elő a razzia. Érvényes vonatjegye nem volt.. Az igazoltatás után ő is jobbnak látta, mint a többi csövező, Szegedre pendliző fiatal, hogy a legközelebb' vonattal elutazzon innen, ahol számóra „meleg" a talaj. L. F. szerződtet út burkoló szakmára. Bővebb felvilágosítás Dorozsmai ül 38. sz. alatl az Aszfaltútépílö Vállalat építésvezetőségénél. xDK. 1061. C „„„H 8—8 őrás könnyű munkára női munkaerőt felveszünk. Jelentkezni lehet a Tömegcikk Ktsz. Zákány utca 44. sz. alafli telepheBútorgyári szelezés q-ként 31 Ft-os áron befizethető. Alföldi Bútorgyár, Szeged, Czerzy M. u. II. KEVIEP magas kereseti lehetőséggel Szeged és Szeged környéki munkahelyre ács, kömüves és kubikos munkásokat vesz fel. Rendele' szerint különélési [ dijat, munkásszállítást, utazási költségtérítést és étkeztetést biztosítunk. Ötnapos munkahét. Felvételre keresünk továbbá gyakorlattal rendelkező anyaggazdálkodót, valamint lehetőleg középfokú mélyépítő vizsgával rendelkező teljesítmény elszámolót. Fizetés megegyezés szerint. Jelent keznl lehet, Illetve a pályázatot KEVIEP Szeged, Odesszai krt. 33. címre kérjük. xDK. 1063. A Szegedi Patyolat V. (Tábor u. 4.) kazánfűtői vizsgával hőközpontkezeló-vízlágyítót vesz fel. x lyén. tím Virágkarnevál Negyedik alkalommal rendezik meg Debrecenben a színpompás virágkarnevált. 24 kertészeti vállalat, illetve üzem nevezett be az augusztus 20-1 debreceni „virágtalálkozóra", amelynek most első ízben külföldi résztvevői is lesznek. Szerdán délelőtt megérkezett Debrecen- | be a bolgárok küldöttsége, akik speciális bolgár kom-1 pozíciót vonultatnak fel. A bolgár virágos kocsit rózsákból építik fel. TIZENÖT ÉVE halt meg Hugó Eckener (1868— 1954) német mérnök, léghajótechnikus és konstruktőr, Zeppelin közeli munkatársa. Az ő parancsnoksága alatt, 1924-ben tette meg kormányozható léghajó az első óceánrepülést Európából Amerikába, s 1929-ben a/ első földkörüli, majd 1931-ben — szoros együttműködésben i Mailgin nevű szovjet jégtörőhajóval — az első sarki (éghajóutat. TIZ ÉVE halt meg Jávor Pál (1902— 1959). kiváló színművész és filmszínész. SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Szünet. MOZIK Szabadság: Verseny a javából. (Színes amerikai, 70 mm-es, 3. háromnegyed 6 es negyed 9.) Fáklya délután: Vadólö. (Színes NDK. 2 és 4.) Fáklya este: Szarajevói merénylet. (Színes, jugoszláv. 6 és 8.). VIDAMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. ÜGYELETES GYOOYSZERTARAK Klauzál tér 3. sz. (13/57-ea) este 10 órától reggel 7 óráig és a Kossuth Lajos sgt. 31. sz. (13/67-es) este 8 órától reggel 8-lg. Csak sürgős esetben. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. sz. Sebészed Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Augusztus 16-ig este 6 őrától reggel 6 óráig (vasárnap nappal Is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Palotás Gyula állami állatorvos. Lakása: Szeged. Partizán u. 7. Telefon: 12-694. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. riRÁDfö ; Kossuth 0 4.30 Hírek. Időjárás. 4.33 Hajnaltól reggelig, zenés műsor. 5.00 Hírek, Időjárás. 5.30 Reggel) krónika. 5.44 Falurádió. 6.00 Hírek. időlárés. 6.30 Hirek. időJárás. 6 45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 8.00 Hírek, időjárás. 8.05 Műsorismertetés. 8.2(1 Könnyűzenei hfradó. 8.50 Tudományos körkép. 9.15 Glazundv: A parasztkisasszony. 10.00 Hírek. Időjárás. 10.05 A holdbéli csónakos. 11.30 Parasztbecsület. 12.00 Déli krónika. 12.20 KI nyer ma? 12.30 Melódlakoktél. 13.39 A tudományos Ismeretterjesztés tapasztalatai. 13.59 Kazacsay Tibor: Pro memória. 14.19 A magyar kórusmozgalom története. 15.00 Hirek, Időjárás. 15.to Vályogváros a Zagyva partján . . . 16.00 A világgazdaság hírei. 16.05 Mozart: c-moll zongoraverseny. 16.38 Déryné naplója. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17.00 Hírek. időjárás. 17.05 Időszerű nemzetközi kérdések. 17.15 Operacsillagok — operaslágerek. 17.45 Nyitott. stúdió. 18.13 Magnósok, figyelem. 18.58 Hallgatóink figyelmébe. 19.00 Esti krónika. 19.25 Üj felvételeinkből. 19.47 Elveszett illúziók. 20.47 Hírek. 20.50 Zenés est több tételben. időjárás. Kb. 22.15 22.20 Verbunkosok. Zenekari muzsika. Időjárás. 0.10—0.23 22.00 Hírek, Sporthírek, nóták. 23.00 24.00 Hírek. Filmszemle. Petőfi 6.20 Torna. 6.30—8.05 Azonos a Kossuth-műsorral. 8.05 Haydnművek. 8.45 Külpolitikai figyelő. 9.Ofl Népdalcsokor. 9.50 Vállalatok a tárgyalóasztalnál. 10.00 A zene hullámhosszán. 11.50 Magánvélemény a közügyekben. 12.00 Kórusok a magyar költők verseire. 12.12 Zenekari muzsika. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 13.20 Opernhármasok. 13.45 Időjárásés vízállásjelentés. 14.00—18.00 Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. 18.00 Hírek. Időjárás. 18.10 Élt 23 évet... 18.50 László Margit énekel. 19.05 A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nótafelvételeiből. 19.37 Hónapról hőnapra. 19.52 Jő estét, gyerekek! 20.00 Esti krónika n. 20.25 Ol könyvek. 20.28 Smetana: Az eladott menyasszony. Háromfelvonásos vígopera. Közben: 21.50— 22.10 Vendégségben egy falusi tanítónál. 23.00 Hírek, időjárás. 23.10 Csárdáscsokor. 23.30 Az első szívdobbanás. 24.00—0.10 Hírek. időjárás. TÉVÉ Budapest 17.58 Hírek. 18.03 Kihasznált lehetőségek II. 18.15 A zsák. Lengyel rajzfilm. 18.25 Legkedvesebb kísérleteim, öveges professzor műsora. 18.45 Esti mese. 19.00 Leonard Bernsteln a muzsikáról. 5. A népzene. 20.00 Tvhíradó. 20.20 Dusecska. Csehov regényének tv-film változata. 21.35 Mahalia. Jackson énekel. 21.45 Integrál. Tv-folyólrat. 22.35 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 17.43 Varázsküldemény. 18.15 Népi muzsika. 18.45 „A méltóságos Imbre hibája" — vígjáték. 20.35 Partizán—Mladost vízilabdamérkőzés. 21.25 Olasz koktél. 22.30 Folytatásos film. Bukarest 16.35 A gyermekek világa. 17.00 iskolások stúdiója. 17.30 Képzőművészeti újdonságok. 17.45 Ileana Constantlneseu énükéi. 18.00 Tv-kerekasztal. 19.15 Szovjet Játékfilm. 22.05 Operettdalok. Simson Stár eladó 7000 I VLasgazolt 126 cm'-es ADÁSVÉTEL Bőrkabátját már most alakíttassa, javíttassa vízhatlan bőrpuhító festéssel Csordás bóTruhakészltd mesternél. Szent Miklós u. 7. Felsővárosi templom mögött, x ARAMSZONET Az Áramszolgáltató Vállalat közli, hogy 1969. augusztus 18-án 0—12 óráig Baktó egész területén, valamint az. Algyői út, Bustya sor. Fenyveslejtő sor. Fürge sor. Gerle sor, Bánk bán u„ Búzavirág u„ Körtöltés által határolt területen áramszünet lesz. Eladó 5 db újszerű állapotban levő TIGAR —2/3 jelű vontatott traktoreke 10 000 Ft kedvezménnyel, darabonként 24 000,— Ft-ért. Balotaszállás (Bács-Kiskun megye) Tsz-közl Vállalkozás. Telefon: Balotaszállás 18. Eladók: húrmasszekrények, rekamié, heverők, nezlon, ágybetétek, hálószobabútor, konyhabútor. ruhásszekrények, asztalok, székek, lotelok. Teleki u. S. km-rel. Dorozsma, Baj. csy-Zslllnszky u. 33. ss. Érd : délután. r ' I ' jó állapotban Veresács u. 18 eladó, i Sima politúros ágy és négy kárpitozott szék eladó. Cserepes sori kislakások 15/1. ítés turdóhenger. egy nagy ablak eladó. Szeged. Sárkány u. 12. x Üj munkaruha* védőöltözet 25—35 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL. Kétrészes munkaruha Esőköpeny Bakancs Csizma Vattásruha BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ V. Szeged. Bajcsy-Zs. u. 19. 150—180,— Ft 300,— Ft 230,— Ft 440,— Ft 560,— Ft S 45 119 Hosszú menyasszonyi ruha fátyollal Igényesnek ls eladó. Bajcsy-Zsilinszky u. 23., I. emelet 1. * 1960-re szóló 601-es Trabant-kiutalás útadó. Terhes András. ÚJszöreg. Zentat u, 14. x Radiátorok, csövek, központi fűtéshez eladó. Vass. Liszt u. 6. x Használt ajtók, ablakok, bontásból kikerült faanyag, kisméretű cserép. tégla eladó Szóreg, Árpád u. 19. x 350-es N8U műszakilag vizsgáztatott, príma állapotban eladó. Kistelek. Molnár u. 5. Neobarokk tllö gornltúra, 1—270x200-as torontáli szőnyeg (használt), 2 nagyméretű zárható fonott utazókosár olcsón eladó. Róna u. 10/a, I, em. 1. rj külföldi Varia gyermekkocsi (mély. sport) eladó. Római kri. 5. Simson Schwalbe r torkerékpár, boxer kölyök, többszörös aranyérmes szüléktől, eladó. Gogol u. 6. 1. 2. 10 kg-os. jó állapotban levó Berkei mérleget vennék. Clm- Pl 62. Veszek régi konyhakredencet, seztont, hibásat ls, Kleinné, Pacsirta u. 29. sz. 1202-et Skoda Combi eladó. Klskundorozsmu, Árpád u. 27. Bfkké tógép 7-ea 800-as slirgösen Klskundorozsma, Ferenc u. 40. 900 eladó. Deák 0 db álló kombinált bútor sürgőben eladó. Hámán Kató u. 16. 353-ss Wartburg de Luxe 13 000 km-rel eladó. Hajós u. 27. Gól-es Trabant Igényesnek eladó. Megtekinthető. Klauzál tér 3., I. 4 , délután fél 6-töl. X Két politúros ágy rugós ágybetéttel eladó. Megtekinthető 9-tól délután 4-ig. Kossuth Lajos u. 8., bal kapu. m. 15. Csepel olcsón eladó. Érdeklődni délután ősz u. 27. sz. FIAT 850-es eladó. Ér! dekJődnl Tiszasziget. Lenin tér 3. kárptievutt hintaszék eladó Szeged, Tündér ti. 11 /b. Festőit halószobabútor olcsón eladó. Odessza, XVI. ép. A. lépcoft. III. emelet. 10. ajtó, Tólhék. F.ladó 20 kötetes Tolnai lexikon. Porszívó, centrifuga. mosógép. képrámák. Arvlz u. 17. Két darab új nagy 140x170 méretű ablak Újszeged, Kendergyárt út 46. sz. Alig hasznúit parketta, 26 négyzetméter eladó. Alsóváros, Közép u. 6. Politúros hálós, obabú tor olcsón eladó. Ptlspök u. ».. III 3. ajtó. Érdeklődni naponta este 6 után. Eladó 2 db háromajtós szekrény, 2 ágybetéttel, hálószobabútor, hasznait kerékpár. Szél u 36/b sz. 107-es Moszkvics príma állapotban pénzhiány miatt sürgősen eladó, minden elfogadható árért Forráskút, Felszabadulás út 82. Megtekinthető szombaton délután, vasárnap délelőtt. 1969-es Moszkvics 408as kiutalásomat átadom megegyezéssel. Horváth, Szeged, Pusztaszert u 10 . I, 5. Heverők, szekrények, só • tét és világos, kombinált bútorok, étkezőasztal, faanyag eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap egész nap. Kálmány L. u. 4 x t'Jszeru 1000-es Skoda személygépkocsi Igényesnek eladó. Alsónyomé s sor 28. x • hónapos farkaskutya eladó. Alsónyomás sor j 2. sz. Skoda 1000 MB személy- | gépkocsi eladö. Oskola , u. 07 'A., fszt 1 Eladó négyszemélyes rekamié, hármosezekrény, konyhakredenc. kétszemélyes rekamié, ágynsmütartó. Hunyadi tér 5/a sz. Wartburg de Luxe személygépkocsi igényesnek kitűnő állapotban eladó. Sándor u 27 b, Oyoval. x H A Z A S S A G Egyedülálló, jömegjelenésü. nyugodt természetű, harmonikus életre vágyó. lakással rendelkező özvegyasszony keresi, maga-, .lólszltuált férfi Ismeretségét házasság céljából. 70—75 éveslK. ,.Nem Jó egyedül lenni" 32 249. Jeligére a Sajtóházba Baját nyugdíjjal rendelke.ú 56 éves magános nő megismerkedne házasság céljából, szerény Igényű férllva). .Magam vagyok" 22 241. Jeligére a Sajtóházba ..Tisxm" hálószobabútor. 7 db eladó. Honvéd tér 5., I. 67. Kiveset használt átszerelhctő lengyel gyermekkocsi igényesnek eladó. Szeged. Murányi u. 20 CSÜTÖRTÖK, 1969. AUGUSZTUS 14. Folytatja nagy sikerű előadásait a CSIMPÁNZPARÁDÉ a Vidámparkban. Előadások délután 4 órától, vasárnap délelőtt 10 órától, óránként. Cslnoe dolgozó m-, magas termetű, intelligens, özvegy vagy nőtlen férfi Ismeretségét keresi házasság céljából 50 évesig. „Senkim nincs" — 46 952. Jeligére » Hlrdettbe. Ji. megjelenésű, 170 cm magas, 25 éves szakmunkás, független férfi megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő lánnyal vagy elvalt asszonnyal. Csak lényképes levelekre válaszolok. „őszi esküvő" 22 181. Jeligére a Sajtóházba. Házasság céljából megismerkednék 63 éven lelttlt nyugdíjas férfival. , Máris" 22 173 leltéére a Sajtóházba. EHogUlteága miatt, 35 éves. 165 cm magas. Jó megjelenésű elvitt fiatalember, berendezett lakassa! megismerkedne házasság céljából 34— 30 évesig cslno6. vlgkedélyü. Intelligens, otthonát szerető, barna leánnyal vagy elvált »szszonnyal, akt hü, megértő feleség lenne. Fényképes, kimerítő levelet kerek. Vidéklek levelét is várom. „Kereslek, amíg meg nem talállak" 22 228 jeligére a Sajtóházba. EGYÉB Zongora, pi&nlnó Javítását, hangolását vállalom. Asztalos Loránd, Szeged, Arany J. u. 7. Nagyméretű garázs, augusztus 15-től kiadó. Moszkvai krt. 9. szám. Csonka. Takarítást vagy egyéb délelőtti elfoglaltságot keresek. „8 órától l-ig" 22 224 Jeligére a Sajtóházba Családi ház építését, felújítását és tatarozását vállalom Clm: Kugler Flórián, Hattyú u. 43/b. X Yü mosógépet bérbeadnék „Hav! 100,— Ft" 22 225. jeligére a Sajtóházba Nagyobb üzleti vállalkozáshoz közreműködő társakat keresek. „Befektetés 3 év alatt megtérül" 22 157. Jeligére a Sajtóházba. Középiskolai tanárt áü tásom elcserélném Pécsről Szegedre. Magyar— orosz szakos vagyok. — „Szeptember" 22 505. Jeligére a Sajtóházba x Kitűnő hangú rövid zongora bérbeadó. Klonkalné. Zárda u. 21. V.-ee általános Iskolás kislányom tanítására délutánra 2 órára kizárólag tanerőt keresek. ..Sürgős" 22 301 Jeligére a Sajtóházba Ágybetétek, sezlonok, heverője készen kaphatók. Javítást vállalok. Sajka u. 12. Dudás kárpitos. x Parkettszegélylécet, parkettát, minőségi klvtelben a készítőnél. Fa. esztergályos. Bal fasor 47. sz. x Néniét, angol nyelvtanítás, fordítás. Gutenberg u. 26. Tanárnő. 6-tól Közgazdász (üzemszer) ező) áUázt változtatná Szeged, vagy Szeged környéki munkahelyre, lehetőleg üzemszerveaől állásban. „Sürgős" — 45 153. Jeligére a Hir. detröbe. Hétvégi pihenésre, gyümölcsös eladó, bérbeadó, Mérey u. 8 . Ifi. 11, Trafikba készpénzzel betársulnék. „Corvina" —« 45 039 Jeligére s Hirdetőbe. Ráírhatnám azonnalTSbo Ft törlesztéssel. vidéki házam letét, melegszh ü eltartómra előleggel. Leveleket : . .Harmincezer" 45 036 Jeligére a Htrdelóba. DÉLMAGYARORSZÁG 7*