Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-13 / 160. szám

5SSSSSjKSí&Bg^ PINTÉR JÓZSEF SZÜRKE VÁROS A

z ember nyugtalan teremtés. Mindig mást vár, s ha megvalósul az álma, a terve, — csalódik. Megvallom őszintén ez alól, bármily rendkívüli képességekkel rendelkezem is, én sem vagyok kivétel. Évről-évre aranyos kis családommal együtt várom, hogy meleg legyen az idő, a nan ránk szórja izzasztó sugarát így volt ez az idén is. A kemény téli napokon az elkövetkezendő nyár nagyszerű lehetősége tartotta bennem a lelket Pedig már akkor is tudhattam, hogy a már említett kis családom — feleségem és négy gyerekem — tervszerű, beprogramozott sírására a meleg hét végét a Balaton mellett leszek kénytelen tölteni. S hála gazdálkodásunk eredményes fejlődésének, a szociális- és életkörülmények szüntelen javulásának, egy sima hétvége Immár három napból álL Pénteken, amikor hulla fáradtan az egész heti munkából hazatértem, hidegzuhanyként ért a hír: minden össze van csomagolva, s irány Fonyód. Beletörődtem a megváltó ztathatatlanba, s alig nyolc sporttáskával, két bőrönddel megrakodva kirohantunk az állomásra. Hely Horváth István POMPÁS HÉT VÉGE volt bőven, ezért hát kényelmesen elhelyezkedtünk. Pistike a nyakamba, Klárika a karomon, Zolika és Tündiké már nagyobbak, ők csak az ingembe kapaszkodtak, amíg el nem szakadt. Feleségem — praktikus nőszemély —, azonnal betért a mellékhelyiségbe, s nem is akart onnan kijönni. Ebből nagy bonyodalom származott, többen szidták a MÁV-ot, hogy ilyen csúcsforgalomban nem nyitják ki ezt a frekventált helyiséget Fonyódra alig négy óra múlva megérkeztünk, s a Balaton csodálatos volt. Magam ls meghatódtam a magyar tenger üde látványán. Csupán akkor öntött el a keserűség, amikor megtudtam, hogy aranyos feleségem kolléganőjével, Trudikával együtt töltjük a hét végét Trudika bájos nő, alig százhúsz kiló, s nem kis büszkeséggel beszél arról hogy egy alkalommal megvert egy egész utászzászlóaljat. Gondoltam, egy kissé kifújom magam, de Trudlka javasolta: menjünk el keszeget enni, s hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, kedvesen hátba vert. Az orvosom erről később megállapította: csak kevésbé súlyos a gerincferdülésem, s elegendő nyolc hétig mozdulatlanul feködnöm. A keszeg Jó volt csupán négy szálka akadt meg a torkomon, keresztben. Természetesen köhögtem. Trudika ismét hátba vert Akkor abbahagytam a köhögést —, s a mentők elvittek. Hiába könyörögtem az orvosnak, hogy két napig tartson a kórházban, vasárnap este engedjen ki, nem hajlott a szóra. Hövid kezelés után távozásra kényszerített mivel Trudika a maga modorában beszélt vele: ne vonjon el a családomtól. Az éjszaka aránylag nyugalmasan telt eL A gumimatracom csak éjjel kettőkor engedett le. Addig aludhattam volna, ha Trudika nem cipel ki holdfényt nézni. Másnap reggel mondtam ls a feleségemnek, hogy a kolleganője egy kicsit erőszakos teremtés. Ezzel a nézetemmel, életközösségünk hosszú évei során először, egyetértett Egész nap sütkéreztünk, napoztunk. Gyönyörű színt és másodfokú égési sebeket szereztem. Este a szobámban borogattam felpüffedt bőrömet, amikor az ajtóban megjelent Trudika. Legalább tíz percig sajnálkozott Szóltam neki: vagy jöjjön be, vagy menjen ki, de az ajtóba ne álljon, mert nem fér be a levegő. Belátta, hogy igazam van — és bejött. Ekkor alkalmam volt ismét meghallgatni az utászzászlóalj megverésének történetét Vasárnap, úgyahogy rendbejöttem. Igaz, a napra nem mehettem, de Trudika, ez a melegszívű teremtés feláldozva a hét vége kecsegtető napozás! lehetőségét a hűvös szobában velem kanasztázott. Először nyertem, később öszszeszedtem a szoba sarkaiból az asztal lábait amelyek Trudika felindulása miatt kerültek oda. Hazafelé egyáltalán nem utaztunk olyan kényelmesen, mint odafelé, mivel valaki már élelmesebb volt mint a nejem, s így ő is a hátamra telepedett Még szerencse, hogy Trudika nem velünk utazott haza ... Hétfő délután van, néhány perc múlva kezdődik az értekezlet; én tartok beszámolót a szabad idő célszerű felhasználásáról. szólták, hogy bár még csak tíz éve élnek ott, de úgy tudják, a mellettük levő telken csakugyan állt egy családi ház, a háború utolsó fordulójában azonban találatot kapott, méghozzá olyan szerencsétlenül, hogy a szó szoros értelmében eltűnt a föld színéről. A legszomorúbb az, hogy akik benne laktak, úgy mondják, egy család, anya, meg a gyerekek a pincében voltak, ott is maradtak a romok alatt. Amikor az ember, a családfő nem sokkal később megjött a háborúból, egy darabig rohangált a tölcsérben eszeveszetten, amíg csak össze nem esett, s el nem vitték. A tölcsért a tanács betemettette, s azóta így van. Jár ugyan ki ide néha egy idős férfi, talán építkezni akar a telekre. Nagyritkán jön, leül a kőre, s elábrándozik itt fél délután, aztán megint nem látjuk hónapokig. Rossz sejtelmem támadt, s megkérdeztem: hogy néz ki az idős ember? Hát olyan kicsi, sovány, zárkózott, szomorú ember, mondták. Megborzongtam, mert hirtelen megértettem Rózsa Lajos fájdalmas titkát Kele elhallgatott, várakozásteljesen nézett rám. — Es mi volt az? — kérdeztem. — Hát nem érted, ő volt az az ember! Rózsa csak hazudta, hogy van családja. Mind meghaltak a háború alatt, s azóta is ott porladnak a bombatölcsér mélyén. Rózsa tehát azóta az ő drága halottaival „randevúzik" a régi ház helyén. — Akkor miért tett úgy, mintha még élnének, s volna családja? — Tudomisén! Talán mert nem bírta elviselni, nem akarta elfogadni a borzalmas valóságot. Fellázadt a tények ellen; s továbbra is úgy beszélt, úgy viselkedett, mintha még élnének. Így tiltakozott a maga módján a rettenet ellen, amit vele az átkozott háború művelt. Hogy nem volt hajlandó tudomásul venni! Belekapaszkodott ebbe a „hazugságba", hogy egyáltalán élni tudjon egy olyan világban, ahol efféle borzalmak megtörténhetnek. Kele elhallgatott, hallgattunk mindketten. Eszembe jutott az a néhány szó, amit ott a restiben mondott Rózsa, s amit csak most kezdtem érteni. „Belenyugodni, annyi mint elfogadni". Kérdőn néztem Kelére, s ő felcsillanó szemmel folytatta: — Nem hagytuk ám annyiban a dolgot. Hazamentem, beszámoltam az igazgatómnak. ö pedig csak annyit kérdezett: elmondtam-e Rózsának, amit megtudtam, egyszóval lelepleztem-e őt? Eszemben sem volt. Akkor jó, így is kell maradnia. Ez az ember csak itt, miközöttünk élhet; közöttünk, akiknek tizenöt éve mondja meséjét, s mi elhittük neki. Ezután is el fogjuk hinni. Az emberség most azt parancsolja, hogy Rózsa visszatérjen közénk. Tulajdonképpen háborús sérültnek tekinthetem őt. Így beszélt a főnököm. Aztán addig törtük a fejünket, amíg kitaláltunk számára egy szerény állást, nyugdíjasnak valót, de amelyre a vállalatnak is már régóta szüksége van. — De hát a pénzek, amiket havonta küldött az állítólagos családnak? — Egyszer elmesélte: az OTP-nek küldi, házat akar építeni Pesten. Nem mondtam neki: minek még egyet, ha már úgyis van? Ráhagytam, jól teszed, Lajos bácsi. Értettem, hogy azt a házat kell újra felépítenie, melyben egykor a családjával boldog volt. Tiltakozásul, s valamilyen furcsa dacból, vagy egyszerűen kegyeletből, mint ahogy mások síremléket állítanak halottaiknak. A gyárban most már sokan tudják: mi és mennyi igaz Rózsa Lajos meséiből; egyedül ő nem tudja, hogy a környezete szemében rég „lelepleződött". S amikor eljön a hónap vége vagy a következő hónap, Rózsa utazik Pestre, úgy mint eddig. S ugyanúgy veti oda nekünk is, furcsán-tréfásan, megjátszott magabiztossággal: — Randevúm van a családommal! ... MORA FERENC ..BÜNÜGYE" Móra Ferenc születésének 90. évfordulója — július 17 — jó alkalom, hogy írónkra emlékezzünk, és küzdelmes életének egyik nagyon nehéz szakaszát felidézzük egy nem régen előkerült, dr. Szalay Józsefhez intézett ismeretlen levele kapcsán. írónk a Szeged nevű baloldali napilapba Konstrukció bombával és ököllel címmel vezércikket írt (1923. február 22.). A cikk témáját Rassay Károly és Miklós Andor ellen 1923. február 20-án elkövetett pokolgépes merénylet, illetve mind az a bűn szolgáltatta, amelyet az akkori belügyminiszter, Rakovszky Iván vezényletével a szélsőjobboldal és az Ébredő Magyarok Egyesülete a magyar nép ellen elkövetett. Mórát alig két és fél év választja el az ellenforradalom szörnyűségeitől, és a toll katonájának vállalnia, foytatnia kell a harcot a gyilkosok ellen is. meg azok ellen is, akik Héjjas Ivánról az orgoványi tömeggyilkosról dicsőítő vezércikket írnak, kinek nevét, mint a Szegedi Üj Nemzedék írja, „kalaplevéve szokás kimondani". (1923. jan. 24.) Mórát a fent említett vezércikke alapján a Szegedi királyi törvényszék vádtanácsa „a magyar állam és a magyar nemzet megbecsülése ellen irányuló vétség miatt" vád alá helyezi. A vád alá helyezésnek tragikus érdekessége, hogy az író. aki cáfolhatatlan tények alapján bűnleplezéssel vádolta az akkori kormányt, vádlott lett, mert az igazságot meg merte írni. Mik is voltak az író vádpontjai? ... „Az orgoványi gyilkosok máig sincsenek meg, pedig az akkori kormány mindent elkövetett a kézrekerítésükre. Somogyi Béla gyilkosainak kilétét is sűrű homály takarja, pedig az akkori miniszterelnök szent fogadást tett a parlamentben, hogy az igazságszolgáltatás keze lesújtja őket A nyomdarablóknak egész különítményét nyomtalanul elvitte a markóláb"... „Az erzsébetvárosi bombamerénylők kézrekerítésére hiába tűztek ki hatalmas összegű pályadíjat senki sem vezetett nyomukra. Pedig nem valószínű, hogy az Isten tüzes szekerén az égbe ragadta volna őket, s az, hogy visszasüllyedtek volna a pokolba, amely kiköpte őket magából. Hát hova lettek? Nincs megmondhatója. Se kormánynak, se csendőrségnek, se semmiféle hivatalos hatalomnak nincs róla fogalma". , „Az ösztönünk azt súgja, hogy a tegnapi bombamerénylet kitervelőivel is a kurzus magyar titkainak száma fog szaporodni"... „Mernénk fogadni egy kézigránátba, mint mindennapos forgalmi cikkbe, hogy még akkor sem lesznek meg, ha a destruktív zsidók közt keresik őket" ... „A bombaszakmát az úgynevezett nemzeti megújhodás teremtette, sőt azt lehet mondani, ebben az egyben sikerült neki a többtermelés problémáját is megoldani. S ez az, ami a magyar politikai gyilkosságoknak és merényleteknek különös nemzeti zamatot ad." „ Az író bizonyítható vádpontjait nemzetgyalázásnak minősítette a magyar királyi ügyészség, és Mórát 3—5 évig terjedhető börtönbüntetés fenyegette; ennek ellenére nem volt hajlandó kegyelmi kérvényt benyújtani. Végül csak barátai: Lambrecht Kálmán paleontológus és Szalay József érvelésének engedett és a kérvényt megírta. Mire pertörlésre került a dolog (1923. X. 21.), némi „enyhülés" is elősegítette az ügy kedvező elintézését. Nem kétséges, hogy Móra megmentésében Szalay Józsefnek jutott a legdöntőbb szerep. Mégcsak annyit: az itt közölt Móra-levél Lugosi Döme volt szegedi ügyvéd elkallódott hagyatékából, Újvidékről került hozzánk egy kegyes kéz nyomán. Madácsy László KEDVES JÖSKAMl Az utolsó pesti utad után küldött leveledre, amelyben a Dugonics-Társaság őszi kampányáról is szólsz, otthon nem értem rá írásban válaszolni, a telefon nem erre való, beszélgetésre meg nem volt alkalom. mert kétszer is benéztél ugyan hozzám, de mindig lábatlankodtak ott filiszteusok is. Hát nem úgy lesz az. Jóskim, ahogy te elgondoltad, hanem emígy ni. ahogyan a mellékletből láthatod. (Móra mellékelte a szegedi királyi törvényszék idézését „A magyar állam és nemzet megbecsülése elleni vétség miatt" ellene „indított bűnügyben". A szerk.) Már most csak énnálam nélkül lendülget a Dugonics. Gondolom, szóltam már neked legújabb hazaárulási ügyemről. Valamikor márciusban írtam a cikket, mikor Rassayékat föl akarták robbantani a honfiúk. A fene tudja, mi ütött az ügyészhez, vagy' melyikhez, hiszen száz írásomba több okkal köthettek volna bele. Megkaptam a vádiratot, nevettem rajta, megírtam rá a választ. Valószínűleg többet ért volna, ha utána járok a dolognak és elsimíttatom valakivel. Dehát én erre nem vagyok kantáros legény, őszintén szólva nem is tartottam fontosnak, s azt hittem, a vádtanács intelligens emberekből áll. Ballá Jenő (Móra jó barátja. A szerk.) elment barátjához, Kószához. (Kószó István Tömörkény István egykori jóbarátja, országgyűlési képviselő, ügyvéd. A szerk.) Kószó nagyon fölháborodott s azt üzente Baliától: — Ferkó legyen nyugodt, majd beszélek Zomborival (ez a vezető ügyész, gondolom), hogy ne csináljanak szamárságot, ejtsék el a vádat Szekerke. az ügyvédem, biztosra vette, hogy így is lesz. Hát nem így lett. Az öreg Tóth volt a vádtanács elnöke, s valami Zobay nevű úr rontott nekem, mint a vád képviselője. Hogy ez balkáni dolog! ' Már nem a bomba, hanem az én írásom, amelyikben fogadást ajánlok, hogy nem kerülnek kézre a bombások. Ezzel van megsértve a nemzeti becsület. Az elnök azt mondta, „na, majd megválik a főtárgyaláson". Most már én nem tudom, érdeklődött-e Kószó, vagy nem... Most már igen mindegy is. Szekerke ugyan abban bizik. hogy talán sikerül neki az ügyet „fektetni". Azt mondja, túl van halmozva a törvényszék, s megeshetik, hogy hat hónapig nem veszik elő az ügyem, akkor pedig sajtóügy lévén, már elévül. Hát ebben az országban minden megtörténhet, még ez is, — de én inkább a botrányra vagyok elkészülve. Mert ha engem meghurcolnak és elítélnek, még Lendvay Istvánnak szabad azt írni, hogy mikor jön már a Francia Kis István megváltó bombája — abból nagy botrány lesz. nemcsak befelé, hanem kifelé is. Az én nevem meglehetős ismert már, még a Zobay ügyész úrénál is ismertebb. Prágától Belgrádig. Pláne ha az állásomba kerülne a dolog, csak ideiglenesen is, abból olyan lárma lesz, hogy Zobay urat nem fogják érte előléptetni. Ellenben nekem nem fog megártani az ügy, mert rám nézve csak egy ijesztő volt benne: hogyan fogadja a feleségem. Sikerült megnyugtatnom és megértetnem vele, hogy én még olyan népszerű nem voltam, mint most leszek. Sajnos, az ízlésem rugdalódzik a mártírság ellen, de ha rá muszájítanak, vállalom azt is. S ha erre rászánom magam, az anyagiak igazán nem bántanak. Ebből a tekintetből megváltás lesz, ha elkergetnek a Kultúrpalotából, ahonnan megválni nekem sohasem lenne energiám. — s így Zobay ügyész úr talán javamat szolgáló eszköz a sors kezében. Arra el vagyok szánva, ha fötárgyalásra kerül a sor, ott be is jelentem, hogy semmilyen ítéletet én megfellebbezni nem fegok. Vigyen a vízár, merre neki tetszik. Csak az bosszantana. ha valamelyik szüneti tanács tárgyalná az ügyem, s az megzavarná a „nyaralásom". T. i. épp most irásközben kapom a Világ levelét, hogy augusztusra irjak nekik bármilyen témakörből egy 12—14 folytatásos tárcaciklust, s az árát magam szabjam meg. Hát ezt szeretném szabadlábon megcsinálni, a hűvösön aztán végre végig gondolhatnám a regényterveimet. Hogy mit fog csinálni Vesztet (Somogyi Szilveszter, a polgármester. A szerk.), ha megkapja a törvényszék átiratát, az az ő dolga, én abba nem avatkozom, a felelősség legyen egészen az övé. Ellenben Te nem kapsz hivatalos értesítést, azért jelentettem be neked a dolgot. Tudom, hogy sokat kellemetlenkedtek már neked miattam, s nem szeretném, hogyha megint akadnának ribancok, akik rád csaholjanak. Téged is, a Társasagot is (a Dugonics Társaságot, amelynek Móra főtitkára volt. Szalay József elnöke. A szerk.) kímélni akarván, íme a lemondásom. amit egyelőre iktatatlanul kell a fiókodba tenned, mivel nincs, aki iktassa. Ha leszel szíves átküldeni hozzám, majd be fogom iktatni, ha hazamegyek, hogy minden eshetőségre fedezve legyen a Társaság. Visszatérésedig megmaradok pecsétőrnek, remélem, addig nem csuknak be. — őszre aztán majd kerül új kocsis az új alapszabályok bakjára. Makói üdülésemből különben két egész nap eltelt és már majdnem kialudtam magamat. Azért még a mát és a holnapot az üdítő álomnak szentelem és csak hétfőtől nézek megint az után, amiből élek. Abban a reményben, hogy Németor szágban se ejtesz ki se az emlékezetedbe se a szivedből, mint bélyegös embört s' jó mulatást, hasznos pihenést, szerencsé hazatérést kívánva szeretettel ölel FERKÓ Makó, 1923. VII. 7. » \