Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)
1969-07-30 / 174. szám
Kánikula idején KonyvrStkaságak tárlata A Somogyi Könyvtár olvasótermében mintegy száz régi könyvritkaság, a könyvtár kincsei invitálják belépésre az oda érkezőt. Az aktuális eseményekhez fűződő, az újságot megelőző röplapok és a könyvnyomatás korai időszakából származó könyvek mellett az orvosi, a filozófiai és a természettudományokkal foglalkozó kiadványok, valamint a korabeli utazók útleírásai is várják az érdeklődőt. Különösen érdekes Schedel Világkrónikájának 1493-as német — és az 1497-es latin nyelvű kiadása, melyeket számos mitológiai metszet (Haláltánc, Antikrisztus eljövetele, Noé bárkája stb.) díszít, de becses kuriózum a kézzel írott díszes iniciálés kódex, az 1492-ből származó Prágai Misszálé, valamint Dante Komédiájának olasz nyelvű kiadása (1564) is. A bibliai témájú könyvek közül legértékesebb Plantin Antwerpenben nyomtatott négynyelvű Biblia Sacre (1569—1572) című kiadványa. rT "ette találjuk még a reformáció hitirodalmának olyan jeles műveit, mint az 1518-as Theológia Teütsch, Luther és Calvin, valamint Erasmus összes munkái. Az orvosi könyvek között legértékesebb Vesalius Nagy Anatómiája, amely a világon p : első bonctani könyv. Enr ?k a műnek értékét Tizian a iatómiai rajzai emelik, a l-ötet 1555-ben, Baselban jelent meg. A természettudományi munkák legjelentősebbje az Agricola 1657-es baseli kiadású kohászati és bányászati könyve. Galilei 1699-ben megjelent Világmindenség rendszere és Scheiner Holdtérképe, mely 1636 és 1650 között készült. Az említetteken kívül még olyan nagy filozófusok művei is megtalálhatók, mint Bacon, Descartes és Grotius. Földünk megismerésének fejlődését szemléltetik az 1525-ben, 1534-ben és az 1571-ben készült Világ Térképek. Az útleírásoknál találjuk Herberstein Oroszországot ismertető (1550-es kiadású), olasz nyelvű művét, az 1663-ban és az 1696-ban kiadott Oroszországról és Perzsiáról szóló Oleárius útirajza a Gondolat Kiadó gondozásában magyarul is megjelent Orosz földön át Perzsiába címmel. Münster Sebastian A világmindenség című könyvében írt részletesen (1550) Magyarországról. Scala Ercole pedig Szegedről egyebek között így ír 1684-ben: mezői termékenyek, vannak nemesei, polgárai és kereskedői legmódosabbak Maéyarországon. E műveken kívül számos olyan könyv került a nyilvánosság elé, amelyek a maguk nemében egyedülállóak és többségüket most mutatják be először. A kiállítás anyaga az ősnyomtatványok korától (1500 előttről) a 17. század végéig eltelt időszakot öleli fel. A kiállítást augusztus 20-ig lehet megtekinteni. Ács S. Sándor Orvosságként néha elég a víz Egy fiatal tanítónő néhány éve keservesen tud csak dolgozni, örökösen fáradt. Az övéhez hasonló közérzet rengeteg dolgozó embert kínoz. Ezek elárasztják az orvosi várószobákat, s az orvosok zavaraikat megmagyarázó semmiféle szervi elváltozást nem találnak. Fejfájásról, rendetlen emésztésről, végtagfájdalmakról, szédülésről, álmatlanságról, rossz közérzetről panaszkodnak. Ezek a „halálos betegek" rengeteg gyógyszert, erősítőket, nyugtatókat, fájdalomcsillapítókat és serkentőszereket fogyasztanak. Az említett fiatal nó is sokat kipróbált közülük. Eredménytelenül. Állapota nem javult, amíg egy orvos, akihez minden reményét vesztve ment kivizsgálására, fel nem tette neki a következő egyszerű kérdést: — Mennyi folyadékot iszik naponta? A válasz: Nem iszom semmit, kivéve kávét Soha nem vagyok szomjas. — Ezért beteg ön — válaszolta az orvos. — Igyon vizet gyümölcslevet, tejet vagy bármit amit szeret, de sokat igyon. A fiatal nó megfogadta a tanácsot, bár nem bízott benne túlságosan. Néhány nap múlva szinte átalakult. Fáradtsága, fejfájása, rossz közérzete elmúlt. Azóta jól érzi magát. „Ha az orvosok gyakrabban gondolnának arra, hogy kikérdezzék betegeiket, mennyit isznak — hangsúlyozta Jacques Mirouze montpellieri professzor —, olcsón könnyíthetnének néhány "nyavalyájukon-"". Egyszerű tényekből felismerhető, ha a páciensek panaszait a folyadékhiány okozza. Mindenekelőtt a szédülések természetéből: csak álló helyzetben észlelik-e, vagy akkor is, ha fekvő helyzetből hirtelen felállnak. A 24 óra alatti vizeletmennyiség a „nem ivóknál" jóval kevesebb a normális átlagnál. Az ionok számba vétele megerősíti a diagnózist: a kálium és a nátrium egyensúlya ezeknél felbillen a nátrium javára. A vér bizonyos mértékig sósabb a kelleténél. Ha nem hozzuk helyre ezt a rendellenességet, végül is súlyosabb rendellenességre vezet. az ízlésébe — Minden valamirevaló embernek van már hobbyja — förmedt rám a feleségem —, csak neked nincs. Mert téged minden untat, mert neked semmi sem elég eredeti. Találj ki végre valami újat, ami még senki másnak nem jutott eszébe! Kitaláltam! Megmintáztam juhtúróból az Eiffel-tornyot, az Empire State Buildinget, a pisai ferdetornyot és a csödei pálinkafőző kunyhót, hogy csak a jelentősebb alkotásaimat említsem. Odahaza helyreállt a családi béke, feleségem lábujjhegyen járva lélegzet visszafojtva figyelte művészi tevékenységemet. Vitathatatlanul újszerű hobbymnak csakhamar híre ment a faluban, és a kultúrház igazgatója felszólított: itt az ideje, hogy megrendezzem első gyűjteményes kiállításomat. Szerény ellenkezésemet azzal szerelte le, hogy a kiállítás már szerepel az első félévi munkatervben, s a felügyeleti szervek szigorúan számon kérik a tervteljes'ítést. A kiállítást maga a járási főesztéta nyitotta meg. Sajátos hobbymat úttörő kezdeményezésnek minősítette, s arra biztatott, hogy forduljak bátrabban a mai és a hazai témák felé. Később módját ejtettem, hogy négyszemközt kérjem ki a véleményét spontán kísérletezésem gyarló következményeiről. — A világért sem szeretném befolyásolni művészi elképzeléseiben és alkotói módszereiben — tért ki a véleménynyilvánítás elől. — Csak gyúrja tovább nyugodtan a túrót, ne zavartassa magát. Tovább ostromoltam: — A magamfajta kezdőnek úgy kell az értő kritika, mint a kiszá- , radt földnek a jótékony eső ... — Nem, kedves barátom, szó sem lehet róla. Nagy okom van rá, hogy ne mondjak véleményt a műveiről... — Attól tart, hogy megsértődnék? Hogy nem bírnám elviselni a kendőzetlen igazságot? — Ugyan! Szó sincs róla! Sajnos, az évek során megtanultam, hogy az én beosztásomban csínján kell bánni a dicsérettel és a kritikával... Hadd említsek néhány példát. Egy cukrászati kiállításon csak úgy mellesleg megjegyeztem, hogy a magam részéről ki nem állhatom a marcipánt, édeskés úri rafinériának tartom. És pár nap múlva azzal jött haza a feleségem a cukrászdából, hogy állítólag felsőbb utasításra indexre került a marcipán... De ez még semmi. A kísérleti lakótelep átadásakor nosztalgikusán felsóhajtottam: „Hol vannak már a kívül-belül fehér házikók? Hol vannak a kicsi fehér meszelt szobák? És hol vannak a búboskemencék?" S az egyik fővárosi lap gúnyos cikkéből tudlam meg, hogy attól fogva az újonnan épült házakat kívül-belül fehérre meszeitették, s a lakásokból sem hiányzik a búboskemence... A múlt nyáron új szállodát és éttermet avattunk. Az igazgató kitartóan agitált, hogy rendeljek valami ritka ételkülönlegességek Hosszan kutattam az emlékezetemben, s végül tejbegrizt kértem dagadóval. nos. azóta állandóan kint lóg a tábla a bejáratnál: „Mai ajánlatunk; tejbegríz dagadóval." Remélem, sikerült meggyőznöm arról, hogy tartózkodnom kell a véleménynyilvánítástól. Ha nem akarom kötelezővé tenni a saját ízlésemet, amely természetesen olyan, amilyen ... — Ha szabad megjegyeznem, ezúttal indokolatlan az óvatosság. j — Hát jó, ha megígéri, hogy fütyül az ízlésemre, akkor esetleg ... — Már hogyne fütyülnék! —.Szóval az az érzésem, hogy ebben a műfajban nem szerencsés anyag a juhtúró. Ez a stílus és ez a mondanivaló, úgy érzem, inkább krumplipürét kíván ... — Ez az! Kezdettől fogva éreztem, hogy valami nem stimmel. Hát persze! A fenébe a juhtúróval! Jöjjön a krumplipüré! Böcz Sándor Kecske és szarvas — Korszerűsítik a Felső Tisza-part világítását. A Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat 45 darab ostornyeles világítótestet szerel fel a Felső Tisza-part vízügyi szakiskola és a körtöltés közötti szakaszán. Az eddigi munkák mintegy 100 ezer forintba kerültek. Az új fénycsöves armatúrák üzembehelyezésére a földkábel lefektetése után kerül sor. — Biztosítási kedvezmény. A legnagyobb holland biztosító társaság elhatározta, hogy 3 százalékos kedvezményt nyújt... nemdohányzó ügyfeleinek. A kedvezmény minden olyan 23—50 éves biztosított férfira kiterjed. aki még soha nem dohányzott vagy legalább három évvel ezelőtt abbahagyta a dohányzást. — „Kifésülik" a tó vizét. A Velencei-tónál üdülők gyakori panasza, hogy a víz nem tiszta, néhány helyen valóságos hinárszőnyeg borítja. A tó esztétikai képét rontó, a kulturált fürdőzést akadályozó vízinövényeket időnként „leollózták" ugyan, de a gyökerükről levágott hínárokat nem sikerült mindig teljesen összegyűjteni. Az elszabadult „kósza" növényeket a szél, a víz legtöbbször a védett öblökbe sodorta, összegyűjtésükre, eltávolításukra most igen egyszerű módszert próbálnák alkalmazni: a levágott szárakat „kifésülik" a tó vizéből. Két motorcsónak egy — a fésű szerepét betöltő — dróthálót vontatva partra húzza a felesleges növényzetet. — A jól kereső macska. Williams Joney londoni lakos a tulajdonában levő kilencéves fajmacskának köszönheti, hogy milliomos lett. Az utóbbi években több cég felhasználta ezt a macskát reklám céljaira, és gyakran szerepelt filmekben olyan híres színészekkel együtt, mint Vanessa Redgrave, Peter Seilers és Shirley Eaton. , Lipcsei tudósok a KISZ megyei bizottságon A Barátság-vonattal júniusban NDK-ban járt Csongrád megyei KISZ-vezetők látogatását viszonozva tegnap, kedden ellátogattak a KISZ Csongrád megyei bizottságára a szegedi nyári-egyetem Lipcséből érkezett előadói, dr. Walter Friedrich professzor, az NDK központi ifjúságkutató intézetének igazgatója és Werner Gerth, az intézet tudományos munkatársa. A vendégeket dr. Koncz János, a KISZ Csongrád megyei bizottságának titkára fogadta. A megbeszélés során megállapodás született arról, hogy az ifjúságkutatásban kialakult együttműködésüket a jövőben tovább fejlesztik. A találkozón részt vett Kőhidi László, a KISZ Központi Bizottságának osztályvezetője is. — Irány a Balaton. A napok óta «tartó erős hőségben egész Közép-Európa egyik legkeresettebb és legbiztosabb menedékhelye a kánikula ellen a Balaton. At szomszédos országok túristái nemcsak a víkendnapokon. de hétköznap ls tömegesen látogatják a magyar tengei't. Hétfőn és kedden az északi ás a nyugati határ felől nagy autókaravánokkal érkeztek az osztrák, az NDK-beli, a csehszlovák és a lengyel túristák. Minek fárassza magát Egy fiatal hölgy megkérdezi a barátnőjét: — Hallottam, hogy nagyon művelt fiú udvarol neked. — Igen. Két nappal ezelőtt elhozta Einstein relativitási elméletét, hogy olvassam el. — No és, elolvastad? — Nem. Megvárom, míg megfilmesítik. (Ford.: Dosek Lajos) Vállalatok, közülelek, tsz-ek irodaberendezéseihez azonnali szállítással új íróasztalok 1500 Ft-ért Részletes íelvilágosítás, megrendelés BIZOMÁNYI ÁRUHÁZ VÁLLALAT. SZEGED Bajcsy-Zs. u. 19. Telefon: 13-023. — Figyelő szemek. Az amerikai Denver bűnnegyedei fölött egy tv-kamerával felszerelt rendőrségi helikopter köröz minden éjszaka. Így a rendőrség és a tűzoltóság ügyeletesei „tiszta kép" alapján és késedelem nélkül riadóztathatnak szükség esetén, — Pusztított a Viola. Hétfőn a Viola nevű tájfun Tajvan déli részén söpört végig. A tájfunnak az elmúlt három nap alatt negyven halálos és harminckilenc sebesült áldozata volt. Tajvanon az elmúlt félévszázad legerősebb vihara által okozott anyagi károkat többmilió dollárra becsülik. — Üj olajmezők. Az Egyesült Arab Köztársaságban a tervek szerint a most következő hónapok során három új olajmezőn kezdődik meg a termelés: az ország nyugati részén levő Barakában, a Nílus deltájától északra, valamint Alexandria környékén. Az Epyptian General Petroleum Corporation idei költségvetéséből 40 millió egyiptomi fontot irányzott elő az új olajmezők felszerelésére és további kiépítésére. — őszibarack- és borkiállítás. Augusztus 2-án hetedszer nyílik meg Szegeden az országos őszibarack- és borkiállítás. Az ország különböző vidékeiről 41 őszibaracktermelő állami és kísérleti gazdaság, továbbá termelőszövetkezet állítja ki legszebb termékeit. — Ejtőernyős ugrás a Mount Everestről? Ynichiro Biura japán síelő jövő tavasszal az osakai világkiállítás alkalmából ejtőernyővel le akar ugrani a Mount Everestről. a világ legmagasabb hegyéről. Az ismert kitűnő síelő többé-kevésbé gyakorlott hegymászó is. Megmászta Alaszka, Ausztrália és Üj-Zéland legmagasabb hegyeit. Ejtőernyővel és oxigénpalackkal a hátán szándékozik a világ tetejére lépni, s onnan ejtőernyővel leugrani mintegy 3500 méter mélységbe. — A harag rossz tanácsadó. Fülöp Lajos 29 éves. Baks. Tisza utca 1. szám alatti lakos, büntetett előéletű egy este a baksi szövetkezeti italboltban belekötött régi haragosába, akit szidalmazott, majd ütlegelt. Azt követően nyitott zsebkéssel járkált a helyiségben az asztalok között, miközben fenyegetődzött. Visszaesőként elkövetett garázdaság miatt vonta felelősségre a szegedi járásbíróság, amely jogerősen 8 hónapi börtönre ítélte, a fellebbezést a szegedi megyei bíróság elutasította, s az ítéletet jogerőre emelte. — A Szovjetunióban habkőből előállítottak egy olyan üvegfajtát, amely terhelés esetén alakját nem változtatja, legelőnyösebb tulajdonsága pedig az, hogy mínusz 200 foktól plusz 1690 fokig terjedő hőmérsékleti ingadozások esetén sem változik meg. Fűrészelhető és fúrható. Porózus, mint a finom szivacs, ugyanakkor azonban szilárdsága igen nagy. SZERDA, 1969. JÜLIUS 30. — Sikkasztás bűntettének alapos gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség Benczúr Imre 35 éves. Tápé, József Attila utca 30. és Venner István 49 éves. büntetett előéletű. Kübekháza, Árpád utca 113. szám alatti lakosok ellen. Munkahelyükön rakodóként dolgoztak, s a göngyölegeket szállították vissza a boltokból vállalatoknak. Mint a vizsgálat kiderítette, 3500 forint értékű göngyöleget italra cseréltek be a boltokban. Ügyüket hamarosan átadják vádemelésre az ügyészségnek. — Eltért az Intelsat. Sikerült bemérni a többszöri elhalasztás után végül is múlt pénteken felbocsátott Intelsat—3 amerikai távközlési műhold helyzetét. A NASA jelentése szerint a műhold a kijelölttőt eltérő, alacsonyabb, elliptikus pályára állt, s így a tervezett célokra nem használható fel. Az eltérést a hordozórakéta hajtóművének hibája okozta. — Megütköztek a gengszterek. Egy manilai fegyházban hétfőn megütköztek két bebörtönzött, rivalizáló gengszter-banda tagjai. Az összecsapás kilenc halálos áldozatot követelt. A börtönigazgató különleges biztonsági intézkedéseket rendelt el. hogy hasonló esetekre ne kerülhessen sor. — A gyilkos statiszta. Rómában letartóztatták a 30 éves Vincenzo Teti film,gyári statisztát. Az a vád ellene, hogy megölt egv házaspárt, feldarabolta holttestüket és két zsákban a Tiberis vizébe dobta tetemüket. Az ügy általános megdöbbenést keltett Olaszországban. Közlemény <x) Hirdetmény. Szeged TI. ker. Tanács 1 1960. szam alatt rendeletet alkotott a VSsárokról és piacokról. A tanácsrendeletet közszemlére tétel útján kihirdetem. Megtekinthető 1969. július 30. és augusztus 9. napjai között a II. ker. Tanács V. B. Ipart és Kereskedelmi Csoportjánál (ti. em. 5. szoba) a hivatalos órák alatt. A tanácsrendelet 1969. augusztus 10-én lép hatályba. Vb-elnök