Délmagyarország, 1969. július (59. évfolyam, 149-175. szám)

1969-07-22 / 167. szám

zlája sehol sem kelhet szárnyra szemléletesebben, gazdagabban a vén obsitos kópé tódításaival, mint itt, a korlátlan tér adta mesevilágban. Szinetár Miklós korábbi elképzeléseinek módosításé csupán annyira szorítkozott, amennyiben új díszletkonstrukció került a színpadra. Fülöp Zoltán — Márk Tivadar jelmezeivel erősítve — élesebb választóvonalat húz a képzelet és a realitások közé, a naturalista színekkel kirakott falu nádfödeles kunyhóit, a kocsmai borozgatókat elhiteti, de Burkusország határsorompóját vagy a lószelídítő Háry tornyokra hágósát éppúgy megmosolyogja, mint Napóleon megveretését, az obsitos burgbeli sikereit. A mese és valószerűség elemeit világosabban különíti el tehát a rendező is, részint szereplőinek mozgatásával, részint azzal a ténnyel, hogy a színpadsarki kocsma függönyét gyakrabban fellibbenti: a falubeliek mindegyre rácsudálkozhatnak, elámulhatnak a nevezetes ember dolgain. A szereplők többnyire értik, mire megy ki ez a „kritikai játék" — s aki nem érti, az valójában nem tehet róla, ha más műfaj más deszkáiról került a darabba. Melis György egészen nagyvonalú énekesi-színészi képességeket vonujtat fel, s a szerepével először találkozó Moldován Stefániának is van humora bővében, hogy ideális Orzse legyen. Remek Dayka Margit és Tompa Sándor császári tósztja; Szalma Ferenc tenyeres-talpas Marci kocsis, aki meggyőződéssel hiszi, hogy bajszával tüntet magyarságáért. Harkányi Endre a legalázatosabb Napóleont tette színpadra, akivel még ember találkozhatott, s Marton Éva (Mária Lujza) is gyorsan akklimatizálódott a számára szokatlan környezetben. Ifj. Latabár Kálmán harsányan, Kovács János ízesen, Pagonyi Nándor széles gesztusokkal, Miklósy György rekedt konoksággal, Szabó Kálmán őszinte ámulattal, Katona András, Marosi Károly, Károlyi István tamáskodó izgalommal, Szabadíts Judit egy szép dallal, Kállay Bori, Piros Ildikó udvarhölgyi szerénységgel bizonygatja a nézőt: nem volt mély oly vitéz a földön, mint Háry bátya. A zenekart Lukács Miklós dirigálta, aki vajmi keveset tehet fúvósainak bizonytalankodásáért, de hát a szabadtéri zenekar problémáját egyszer úgyis hosszú távra kell megoldani. Barkóczy Sándor koreográfiája a huszártáncban izzik fel; a karigazgatói minőségben beugrott Csala Benedeket — Szalay Miklóssal együtt — az egyenletesen éneklő kórus dicséri. Nikolényi István Somogyi TCárolyné felvétele Lengyel tánc. Jelenet a kijevi balett vasárnapi előadásából tes ugyanis nem R. Zaharov ismert koreográfiája alapján építette fel az előadást, hanem kiváló balettmesterük, V. Vronszkij tervei szerint. Ily módon a vasárnap esti bemutató kétszeresen is izgalmas volt, mert Aszafjev balettjét autentikus, a mű szülőföldjéhez közeleső és az orosz balett hagyományainak légkörében élő művészek tolmácsolásában láthattuk, másrészt mert a produkció koreográfiájának Képernyő Iávicűlal-fesziivál Bekis János ksrikattrn Ifj. Latabár Kálmán Megértük, kiböjtöltük. Eltelt egy év, és újra fülünkbe harsonózták az ismerős dallamot, amely néhány esztendeje minden magyar rendezvények egyik legnagyobbikának, a táncdalfesztiválnak kezdetét jelzi. A szombat este ránk szabadított dalözön tereigetője — az ezúttal kisé -Reszketeg hangú Poór Klárika — azt is közölte velünk, hogy nem kevesebb, mint 1602 szerzeményből válogatták ki a három estén át sugárzásra kerülő 60-at. Megnyugtató ez a statisztikai pontosság: a tévénézők és a rádióhallgatók ilyenformán biztosan hivatkozhatnak arra, hogy menynyivel jobb lett volna műsorra tűzni a fennmaradó 1562 dallamot. Az első adás legalábbis erről győzött meg. Jószerivel Koncz Zsuzsa Szürke falain kívül egy Ködruhás leányra sem emlékezünk szívesen. Hogy mégis, mi volt az első fesztiváladós szenzációja? Az, hogy a gitrárok erdejébe betévedt egy árva tangóharmonika. A Ki mit tud—os Monyok Ildikó — van-e ki e nevet nem ismeri? — dalát kísérte —, sértett büszkeségének enyhe mélabújával. (Nem kell félreérteni: a harmonika volt mélabús!) Mindenesetre, újra van min vitatkozni hazánkban, s újra van min összekülönbözni a kebelbarátoknak. Egészen a következő adásig... A. L. mozog. Ahogyan a romantikus irodalom csak kétféle típust ismer, az angyalt és az ördögöt, ugyanúgy Vronszkij koreográfiájának érzelemvilágában is a szolid szelídség és a vad szenvedélyesség jelenik meg. Mária és a jellemben, típusban hozzátartozók képvise'ik az érzelmek szolid állapotát, a másik oldalt pedig Girej kán és a hozzátartozó típusok. S ez még akkor is így van és így igaz, ha tudjuk, hogy maga a kán bonyolultabb figura: benne mintegy a két típus szintétizálódását kell látnunk. Romantikus másrészt ez a balett azért is, mert függetleníteni tudja magát a realitás bizonyos normáitól. Aszafjevet nem zavarja például — s ez a romantikus benne —, hogy a távol-keleti hárem hölgyei nem táncolhattak a múlt században született keringő zenéjére. De zavarja-e ez a zene dekorativitása a mai nézőt? Beilleszkedve a romantika világába: nyilvánvalóan nem. A beilleszkedés pedig nem nehéz: erről gondoskodik maga az előadás. Az előadás ugyanis magas művészi színvonalon képviseli az orosz klasszikus-romantikus balett erényeit, a technikai virtuozitást és a kifejezés érzékenységét, árnyaltságát, a tökéletes tudást. Lendület és szépség, ellágyuló líra és szenvedélyesség, tehát a koreográfia egész érzelmi skákifejezési biztonságával a szólistákkal .együtt kétségkívül fő erőssége a balettnek. Ugyancsak külön dicséretet és elismerést érdemel a vezénylő Sz. Turcsak és aki szintén egyik legfőbb erőssége a kijevi balettszínháznak. Azt gondolom, vita nélkül megállapítható, hogy a szabadtérin szereplő külföldi karmesterek közül ő a legkiválóbb. Nemcsak egyszerűen kézben tartatta a szabadtéri számára mégiscsak ismeretlen zenekarát, hanem képes volt az átlagosnál nagyobb teljesítményekre ösztönözni. Nem érte el viszont az együttes színvonalát az előadás díszlete. Amilyen imponáló könnyedséggel alkalmazkodott a balett a hatalmas szegedi szabadtéri különleges követelményeihez, 'A. Volnenko díszlete annyira nem tudott megszabadulni a kőszínházi kötöttségektől. Ökrös László Fesztiválnaptár Július 22., kedd Este fél 8: Kodály Zoltán Háry János című dalművének előadása a szabadtéri színpadon. KEDD, 1969. JŰLIUS 22. DELMAGYARORSZÁG 5 Háry János SZEGEDI W ÜNNEPI HETEK Bahcsiszeráji szökőkút újdonságvolta miatt tulajdonképpen magyarországi bemutatónak — pontosabban és igazabban ősbemutatónak — számitható. ' Ezt a koreográfiát most és itt láthatta először a közönség. Már természetesen a skegedi szabadtéri közönsége. A Bahcsiszeráji szökőkút ugyanis nem új vállalkozása a kijevi balettnek, ősbemutatója 13 esztendővel ezelőtt, 1956-ban volt, s azóta otthon átlagosan havonta előadták. sőt külföldön is szerepeltek vele. Tavaly például egy másik híres európai szabadtéri színpadon, a veronai arénéban. Az anyag, amelyből ez a balett felépül, mint köztudott, romantikus szellemű. Romantikus a mese, a muzsika, amelynek Aszafjev tudós mestere volt és romantikus természetesen a koreográfia is. Mi ugyan az orosz balettet klasszikus balettnek nevezzük, s ez a minősítés nem is rossz, ha mint értékjelzőt használjuk. De ha a tényleges anyagot, tartalmat, szellemet akarunk jellemezni, a romantikus jelző alkalmasabb lényeg megértésére. Ennek megfelelően Vronszkij tánckoncepciója is romantikus. Koreográfiájának érzelmi anyaga ennek a stílusnak a kategóriái között Iája világosan és nagy hatással tárul fel a néző előtt, nem is beszélve a produkció olyan szilárd alapjairól, mint például a világos cselekményvezetés vagy a jelenetek színben, világításban festői szépséggel megkomponált látványa. A főszereplők táncábanjátékában is ez a magas fokú technikai tudással egyesült tartalmasság a leginkább csodálnivaló. Az öncélúságnak. a technikai tudás hatásvadászó csillogtatásának nyomait sem találjuk az előadásban. Viszont minden kifejezési probléma rendkívül brilliáns megoldásokban valósul meg. A mű mondanivalójának kifejtése mindenekelőtt a Mária szerepét táncoló J. Jersova, a Zarémát bemutató. A. Lagoda és a Girejként közreműködő R. Kljavinra hárult. A kijevi balett legjobb erényei az 5 táncukban-játékukban koncentrálódtak; mindhárman a szakma nagy műv^zei. Rajtuk kívül kitűnő volt N.' Novikov, mint Nurali, V: Ekszelj Mária apjának és a Főháremőrnek kettős és kontrasztos szerepében, s tetszett E. Sztiblak karakterisztikus Néger nője is. Külön dicséret illeti az együttes férfikarát: lendületességével, erőteljességével; Liebmann Béla felvétele Az előadás szünetében Ilku Pál és F. J. Tyitov a színpad alatti társalgóban találkozott a kijevi művészekkel. Képünkön (balról jobbra) V. A. Kolesznyik, a kijevi balett igazgatója cs Sz. Turcsak karmester beszélget F. J. Tyitovval és Ilku Pállal (jobb oldalt) A szombati nagysikerű premier után másnap, vasárnap is telt ház volt a szabadtéri játékok nézőterén. Ez alkalommal mutatkozott be Szegeden a kijevi Sevcsenko opera- és balettszínház 120 főnyi balettegyüttese Aszafjev: Bahcsiszeráji szökőkút című tánckölteményének előadásával. A hét végén mintegy 25—30 ezer vendég járt Szegeden, 45 különbusz, közülük 4 külföldi: lengyel, csehszlovák és jugoszláv, s a vasárnapi előadáson is szép számmal maradtak vendégek. A megye és a város, a párt-, tanácsi vezetőinek társaságában megtekintette az előadást Ilku Pál, művelődésügyi miniszter, F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete és Kárpáti Sándor, a KISZ KB titkára is. Aszafjev közeli ismerősünk, sőt jó barátunk. Ha a szabadtériről van szó, nem feledhetjük, hogy néhány éve itt láthattuk — magyar művészek előadásában — egyik legkedveltebb balettjét, a lendületes Párizs lángjait. Művészetét azonban természetesen nem itt ismertük meg. Hogy balettje a szabadtéri reprezentatív színpadára kerülhetett, azt már népszerűségének köszönhette. Annak a népszerűségnek, amely idestova tizenöt esztendővel ezelőtt született, éppen a Bahcsiszeráji szökőkút 1952-es pesti bemutatásával. Ez a Puskin elbeszélő költeménye alapján készült balett azonban nemcsak elindítója volt Aszafjev magyarországi sikereinek, hanem szinte a szimbólumává vált ennek a népszerűségnek: nálunk kétségkívül ez a legismertebb és legkedveltebb Aszafjev-balett. Amikor kiderült, hogy az idén ez a mű kerül a szabadtéri hatalmas színpadára, ezért fogadta a hírt a műfaj minden tisztelője, barátja örömmel és érdeklődő izgalommal. Pedig akkor még nem tudtuk, hogy a kijeviek produkciója a balett, a színpadi tánc szempontjából teljesen új. Az ukrán együtIzgalommentesnek ígérkezett az idei szabadtéri játékok szombat esti nyitánya. S bar a hagyományosan ünnepélyes ceremóniákra ugyancsak hagyományosan következik magyar darab (Erkelopera, vagy daljáték), s ez így a „beprogramozás" érzését, ízt kölcsönöz valamennyi szezonkezdésnek — mégsem ennyit jelent pusztán az ünnepélyes nyitóelőadás. Mindig van valami nosztalgikus emelkedettség, magasztos fennség az első akkordok felcsendülésében, amikor kosztümös-jelmezes levegő áramlik szét a kihaló fényfüggöny mögül, s iramodik fel a stadionlejtésű nézőtérre, s magyar színházat játszanak. Szombaton a Háry Jánost mutatták be, Kodály remekét, amelyre éppen az előadás szolgáltatott a rendező Szinetár Miklós szavainak újabb bizonyságot: a daljáték itt, Szegeden, a dómszínpadon talált igazi otthonra. Valóban, a nagyabonyi csárda iszogató asztaltársaságának fantáDayka Margit Tompa Sándor