Délmagyarország, 1969. június (59. évfolyam, 124-148. szám)

1969-06-21 / 141. szám

Szegedi párbaj Hajó „ÚSZÓ" kiállításotóez Lehel István A „Sakura-maru" az első japán hajó, amelye) speciálisan „úszó" kiállítások rendezésére készítettek. A hajó vízkiszorítása 12 611 tonna; felépítése 7 millió dollárba kertjlt. A „3«kura-maru" nemrégen Chilébe érkezett. Fedélzetén a japán ipar 10 000 gyártmányát szállította. A hajón a legkülönbözőbb cikkeket állították ki, — a „mini-tranzisztoroktól" és a szelep-nélküli autómotoroktól a szerszámgépekig és más berendezésekig. A nagyközség gondjai beszélgetés a tanácsházán Sándor-faivá még nincs 100 eves. A múltja gazdag. A község legtöbbet a felszabadulás óta fejlődött. Kinőtte a régi ruhát, lassan-lassan kisvároshoz hasonlít Közel a nagy testvér. Szeged, hajnalonként ezren indulnak el oda a kenyeret keresni. A mai község 0873 kh közigazgatási területtel bíf, 5 ezer W)Q lélek boldogul rajta. Igen nagy területet foglal el 1930 házával, hosszú, .széles utcáival, Évente 30 háznál többre felkerül a tető. A központ rendezett, üzlethálózat. iskolák, helyiipar s a termelőszövetkezetek közírón t ja itt található. Nem la olyan régen a sándorfalvi emberek; Pécstől Nyíregyházig eljártak bányákba, hídépítéshez. az építőiparban szinte pótolhatatlannak bizonyultak. Most Szegeden a Csongrád megyei Építőipari Vállalat törzsgárdájához tartoznak. De akik odahaza maradtak a nagyfaluhan, azok ta jól holdogulnak, A szövetkezetek ia lassan-lassan beváltják a hozzájuk fűzött reményeket. Nincs különbség aa ipari ée a mezőgazdasági munkások életszínvonala között A nagyközség gondjairól beszélgettünk a tanácsházán; Takó Klára, a járási párt-vb tagja, aa általános fogyasztási és értékesítő szövetkezet elnöke, dr, Cesai József, a községi tanács vb elnöke, Bálint 3ándorné, a tanács vb titkára. Rovó József községi csúcstitkár-helyettes, Rostás István, a Rózsa Ferenc Tsz elnöke, es Darázs József, a Béke Tsz elnöke. A korsnerő mezőgazdaság ma már koncentrált beruházásokat, tőkebefektetéseket követel. A sándorfalvi Rózsa Ferenc Tsz is élt a lehetőségekkel és több közös gazdasággal társult, tgy a dőcl Virágzó Tsa-sze] közösen egy korszerű tehenészeti telepei hoznak létre, — Ez a beruházás számunkra nagy Jelentőségű. Azért is. mert a termőterületünk jelentős része, mintegy 5o százaléka, azaz 1400 hold azon a határrészen található. A tervek szerint jövőre talán már fel ia épül a 18 millió forintos beruházással készülő 300 férőhelyes tehenészeti telep. Másfajta társulásról sem mondhatunk le, Kihasználunk minden lehetőséget, ami a nagyközség legöregebb szövetkezetét a „Rózsa Ferencet" ls gyorsabb fejlődésre vezeti, Megtörtént a helykijelölés, a határjárás, s itt egy termálkutat is fúrnak. Egyben azt jelenti, hogy nemcsak légkondícionálású lesz aa Istálló (melegvíz hütfűt). hanem 34 holdnyi területen fóliás hajtatóháaat rendeznek be. s télen a melegvízzel fűtik. Ez ma a legkorszerűbb hazánkban. Ugyanakkor víztárolót is kialakítanak. nagyüzemi kacsalenyészetet. nem utolsósorban 350 holdon közösen a dóoi tsz-szel leselőjavítást, — Visszatérő gond az Idősebb szövetkezetiek, a női munkaerő foglalkoztatottsága. A közeljövőben ugyancsak a mi szövetkezetünk (Rózsa Ferenc Tsz) a baksi Magyar— Bolgár Tsz-s/«l karöltve egy barackmag-fuldolgozó üzemet indít be. Előreláthatólag 60 főt foglalkoztat ez az üzem. A szerződések értelmében az országból 17 konzervgyár szállítja ide a barackmagot. Évi 6—7 millió forgalmat bonyolít le ez a „mjniíávsulás", remélhetőleg tisztes haszonnal. Ami a társulásokat, közös vállalkozásokat illeti, a szóban forgó közös gazdaság tagja a Délalföldi Hévíatársulásnak. Kár, hogy bár nagy a falu, s egységes, mégis „három nóta saól" benne, ugyanig sem az Űj Élet Tsa sem a Béke Tsz még nem „kezdeményezett". Kicsit úgy is fogalmazhatnánk, importra szorulnak a sándorfalviak a társulás ügyében. — Mi, a község vezetői, örülünk az ilyen kezdeményezéseknek. Köztudomású, hogy probléma nálunk a nők foglalkoztatottsága. Kapunk minden olyan alkalmon. lehetőségen, ami könynyít helyzetünkön. Korábhan felvetődött már. még most sem mondtunk le róla, egy tésztaüzem létrehozása. Ennek piaca lenne, s kizárólag házi, jó minőségű tésztákat készítenének Itt. Természeteden ezt is csak összefogással tudjuk tető alá hozni. — Községünk komunális gondjai sem Jekicsinylendők. Az jdén ezen is segít a közös összefogás. Mégpedig; járdalapokat gyártanak itt. mindjárt egy ugrásnyira. Szatymazon. Az tizem tulajdonosa sándorfalvi egység, s nekünk önköltségi áron 9 forintért szómit egy-egy járdalapot. A gazdasági szervek vállalták, hogy 25 ezret beszállítanak, befuvaroznak díjtalanul. Ez azt jelenti, hogy 35 ezer forintot takarítunk meg csak a fuvarköltségen. ami 500 méter járda építésére elég, így aztán ebben az évben 3,5 km járdát építünk. — Nagy gond nálunk a víz. A társulat megalakult, összesen 30 kilométer hosszú vezetékről kell gondoskodni. Súlyosbítja a helyzetünket, hogy nincs cső, most szaladgálhatunk anyagért. Másrészt pedig, igen-igen megdrágult a múlt évek során ez a munka, aa anyag. Nem beszélve arról, hogy csúszik a határidő. Sokat jelentene, ha valahol „patrónusunk" akadna. Takarékos emberek a sándorfalviak. Évek óta gyűjtögetnek egészségügyi kombinátra. össze is jött a forint, nehezen, egy kis segítséggel, támogatással, de összejött. Hanem a szerződéssel van most hiba. Az idő múlikmúlik és még nincsen vállalkozó, akt ezt a majdhogy 3 millió forintos beruházást megvalósítja. Azaz, lenni lenne, csak még nem szerződött. Az idő meg múlogat. A Sándorfalviak aggodalmaskodnak; vajon megkezdődik-e még az idén a munka. Sz. Lukács Imre Egy fővárosi műítész — a tájékozottabbak közül való xm neve hallatóra azt mondta: ja, az a szegedi absztrakt"! Pe&ig dehogyis absztrakt, épphogy nem az! Épphogy a valóságot festi, annak nagyon is jól ismert arcképén húz újabb meg újabb vonásokat. Csakhogy ez a valóiság... — ... azoké, akik a felszín mögé néznek — mondja az „absztraktnak" minősített, s e nehezen fakuló „bélyeg" miatt mellőzésben bőven részesült Lehel István, aki fiatal éveiben biológusként ismerkedett a természettel. — Az én képeimnek a szabad szemmel nem látható világ ad újabb meg újabb tárgyakat. Azok a részletek, amelyek a huszadik század embere előtt nyílnak meg, a modern kor modern eszközeinek segítségével. A mikraszkópikus világot festem; azt a nagyitórendszerek-megnagyította birodalmat, amely tényleg csak a legújabb kor embere előtt fedte fel igazi valóját.., Hogy mit mutatnak az ezerszer kipróbált mozdulatokkal kartonra vitt rajzai? Néhány éve inkább az aprócska élőlények „portréit" — pontosabban: portré-látomasait — adták, újabban viszont a még kevésbé látható világból, a metszetek, a sejtek hazájából hoznak motívumgazdag és tarka híreket, — Sokan kérdezik, kérdezzük hát mi is: miért éppen ez a kevesek által ismert valóság foglalkoztatja? Lehel István a magányban érlelődő művészek biztos ítéletével válaszol: —- A most élt években az embernek kötelessége segítségül hívni minden eszközt, ami alkalmas az eddig fel nem kutatott részletek jobb megismerésére. Műveltségünk égvre inkább természettudományos műveltség — előbb-utóbb művészetünkben is meg kell a tudományos valóságismeretnek mutatkoznia. Ahogy szinte naponta lelnek újabb törvényekre a bennünket körülvevő világ kutatói, úgy kell — egy-egy friss vonással r igazabbá tenni a természet eddig nem ismert ábrázatát is. Ezt az idő parancsolja; a felfedezésekben egyre gazdagabb évek,,, — Csakhogy ez a valóság-ihlette művészet a hagyományos megörökítéshez szokott nézőknek majdhogynem aa elutasításig idegent — Érzem is, tudom is ezt! De azt is hiszem, hogy a művészet fejlődése engem igazol. Ahogy a reneszánsz festőinek— ugyancsak természettudományos eredetű — perspektívaábrázolása meghökkentő volt a maga korában, úgy meghökkentő most a — nem csupán általam művelt — mikrovilág-ábrázolás is. Ma még kevesen ismerik a szabad szemmel nem látható valóságot, ám ha megszaporodnak a lencsék feltárta élőlények, sejtek ismerői, akkor már kevésbé hat idegennek azok papírravivése. Nem vagyok türelmetlen; a munkáim keltette bizalmatlanságot a képzőművészet-kedvelők természettudományos felkészültségének szűkösségével magyarázom. Tudom, hogy az idő haladtával egyre többen lesznek, akik értőivé s élvezőivé válnak a magam művelte ábrázolásmódnak. Ami igaz, az igaz: Lehel István tényleg nem türelmetlen. Több évtizedes munkásságának eredményeit eddig mindössze kétszer tárta a közönség elé. Egyszer 1962-ben, amikor a Dugonics téri aula paravánjaira függesztette fel kartonjait, másodszor pedig a közelmúltban, amikor a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának klubtermében mutatkozott be. És mintha a két önálló tárlat közötti évek is aa ő igazat bizonyítanák! Hót esztendővel ezelőtt még valóságos állatfigurái is olyan megjegyzéseket váltottak ki, hogy — úgymond — „az általa alig tucatnyi tollvonással megfestett szárnyasokból kellene számára vasárnapi ebédet főzni;" aa újabb, valóságidézését tekintve még mélyebb rétegekbe nyúló kiállítása viszont majdhogynem egyértelmű sikert aratott. Az egész életművet bemutató kiállítás? Nem, erre egyelőre nem gondol Lehel István. Céljai közül a maga választotta úton való továbblépést említi meg, s azt, hogy a József Attila Tudományegyetem — ahol immár két évtizede tanítja a művészettörténetet — továbbra is hallgatóinak kedvére oktasson. S persze, még több kép-, kerámiameg szőnyegritkaság díszítse Lenin körúti lakásának — sajnos, nem nyújtható — falait! Mert a képzőművészetnek nemcsak művelője Lehel István, de az évszázados ikonok, gobelinek gyűjtője is. Személyében a művészetté érlelt múlt és a művészetté érlelődő jelen fonódik össze tehát: a most következő évek bizonyítják majd be, mennyire nem véletlen es a találkozás .., Akácz László SÉTA PIZSAMÁBAN — Jó, hogy a bugyija kl nem lóg a tenyérnyi szoknya alól, — A Korányi rakpart sétányán hangzott el a megjegyzés napfényes délután a jóformájú miniszoknyás lányról, aki fiújába karolva bámulta az áradó Tiszát. S mit sem törődött vele, hogy megbotránkoztat-e valakit csokoládébarna combjaival. A látvány nem is szúrta a szemét másnak, csak a két pizsamás sétálónak, Inkább magukra néztek volna I Meg azokra a társaikra, akik hozzájuk hasonlóan gyűrött, nem is minden esetben tiszta pizsamában, klappogó papucsokban ott nyüzsögtek a flaszteren. Ügy, ahogy a klinikai betegágyból kikeltek és az utcára mentek. Meg a Roosevelt téri halászcsárda elé, ahová „civil" jóakarójuk egymásután hordta kJ a korsó söröket A klinikai betegeknek. Akik közül az egyik prűd felháborodott a szépen vasalt miniszoknya láttán. A felnőtt nagyképűségével. Aki háborítatlanul viselkedhet. ízléstelenül. A klinikák; kórházak területét a z előírások szerint sem aa orvosok, ápolók; sem a kezelt be* tegek nem hagyhatják el intézeti Öltözékben. Pi-1 asamában sem I J K. J; ' j @ Jamcrréd: i^jffifiri i» mi n. (29,) Amikor ősszel ismét találkoztunk, Dódl nagy örömmel fogadott. Rengeteg mondanivalója volt Meghívott magához. Szinte erőszakoskodott, hogy menjek. Vagy nem merek? Nem a merészségről van szó. Hanem untam már a témáját, örökké a repedéseket keresi a rendszeren. Abba mélyeszti ápolt körmeit, és vájja, vájja. Fájt, hogy olyan veszedelmesen hideg logikával, a mi ideológiánkkal, a mi lapjainkkal, a mi embereink írásaival tud maga alá fundamentumot verni. Petőfi-köri viták. A Kossuth-klub értelmiségi csoportjának vitái. Űj politika, Revízió, Hol a Művelt NéP-ből, hol az Irodalmi Űj sápból olvasott fel passzusokat, és jókat vihorászott hozzá, — Nos, mit szól ezekhez a népi káder? Csak a reakció mondja ezt? Nem. A hivatalos orgánumok, pujtikám. Apropó, népi káder, mit hallok? Várj csak, körülbelül három hete hallom az igazgató úrtól, hogy te ávós vagy. Vigyázzunk a beszéddel, mert te ávós vagy. Azóta ls röhögöm. Reakciós ávós. Ilyet se pipáltam még. Jaj, de cifra világ. Nem is cáfolod? — Nem. — Szóval ávós vagy? — Ha azt hiszed, jobb neked? — Nem oszt, nem szoroz. Én mar letöltöttem mindent. Nem árthatsz nekem. Sohasem titkoltam, hogy ki vagyok. Mindenki tudja. — Jó neked. — Ugye. Irigykedsz? — Nem. Egy ideig dühített az újabb verzió, Hamarosan meggyőződtem róla a tanáriban, hogy valóban ávósnak tartanak. Ekkoriban már az én jelenlétemben sohasem esett szó a disznókról, a szőlőről és a lakásról. Ha beléptem, a legnagyobb terefere is semmivé apadt. Most már nemcsak irigykedtek, megvetettek, leparasztoztak, de féltek is tőlem. Dódi meg napról napra hozta rólam az újabb híreket. — Te is törvénysértő voltál? Tp hol voltál a Rajk-per Idején? Hány embert nyírtál ki? — Pofon vágjalak? —» Revizionista ávós! — Hagyj a fenébe ezzel a hülyeséggel, jó? Nincs más dolgod? — Véletlen az, hogy a rendőrparancsnok a legjobb haverod? Sülve-főve együtt vagytok, lovagoltok, persze civilben. A lakására is eljársz? — EJzóval ezért vagyok ávós? — A fene tudja. Én nem járok utána. A direktor tart spicliket. Ö csak tudja. Kezében az egész város. A pártnál is ő a fej. A többi meg megy a proletár-értelmiségi után. Amit ő kimond, szent. Régóta tudom, hogy a munka fölér egy patikára való gyógyszerrel. Leköt, kifáraszt, nyugodt lelkiismeretet ég álmot biztosít, örül az ember, hogy nem haszontalan. Hogy értelme van az életének, és kézzelfogható eredménye. Egyik szaklap decemberben negyven oldalon közölte a várról szóló gyűjtésemet. Kétezer forintot fizettek érte. A postás az Iskolában keresett a pénzzel. A tanáriban letett az asztalra húsz darab százforintost. Dódi, mint a vásári kikiáltók, deklamált a tanárok felé fordulva. — Hölgyeim és urpim, itt bizony nem sok apelláta van. Harag, nem harag, szimpátia, unszimpátia, a mi tudós ávósunk megmutatja, hogy városunkban nemcsak disznóhlzlalásból lehet pénzt csiholni. — Hagyd abba, Dódi, mert szóba nem állok veled | — És akkor nem is fürdesz? Persze, most fürdőkádat veszel? Ugye, a kétezerből már kitelik? Kerültem Dódit, mint a leprást. De mintha tanult volna valamit az eseményekből. Nem mondta, hogy megbánta a nyilvános megszégyenítést, de észrevettem a helyzet változását, mert nem feszegetett kényesebb kérdéseket. Nem említette a rendőrhavert, az „ávósságomat". Januárban egy pillanat ideje nem volt az embernek. Egy teljes hétig konferencláztunk a félévi jegyeken. És ott voltak a dolgozók vizsgái is, Különben a téglaégető mester volt a legjobb történészem. Dolgozatát akár tudományos értekezésnek is elfogadhatta volna valamelyik szakfolyóirat. Mária Terézia gazdaságpolitikájáról írt. A kitűnő osztályzat csak középiskolás dolgozat alá illik oda. öt másképp is dicsérnem kellett volna. «- Hol tanulta, hol szedte össze, honnét ismeri ennyire ezt a kort? — Éremgyfijtő vagyok. Minden korszakot te* merek a magyar történelemben. Jöjjön el a tanár úr. Háromezer érmém van, s tagja vagyok a Magyar Éremtani Társaságnak. Egy tejcsarnokos volt a legjobb magyarosom.' De szinte minden emberem külön-külön világ. Hogy ki miért tanul, és hogyan jöttek rá tehet* ségükre. Ki tanította őket muzsikálni, trigono* metrial ábrákat szerkeszteni, szobrászkodni satöbbi, Azt is gyűjtenem kellene, kl mit miért tesz, és miért nem tesz. A fejem majd szétesett a vágytól, hogy a felnőttjeim titkaiba beletessek. Ahogy irkáltam be az Indexekbe az osztályzatokat, váratlanul fölém hajolt az igazgató, és egy bizonyítványt tett elém. Soha nem járt a kezemben ez az index. A név ismerős volt, de csak arról, hogy a gazdája soha, egyetlen órán nem volt jelen. A magyar és a történelem rovata ki volt állítva jelesre. — Írja ezt is alá, kollega úr, és az anyakönyvbe ls vezesse át. — Hiszen a színét se láttam ennek az embernek. — Ne okoskodjon, kérem, és ne kívánjon magyarázatot. — ön se, hogy okiratot hamisítsak. Elkapta előlem a bizonyítványt, és bal körmét ütögette vele abban a pózban; na, megállj, te pimasz kölyök. Tüskés bajusza kifordult, fél arcát teliszorította az indulat levegővel, és elbillent fejjel nézett rám, mint a század eleji festményeken néznek kocsmárosokra Pest-Buda aranyifjai. Azt gondolhatta, hogy még te ugrálsz, te pondró, te senki, vakBrék, gyorstalpaló, ganétaposó. Alltam a tekintetét. Mezőhegyesen legényke koromban nagy port vert fel Senkiin, a hipnotizőr cirkusza. Estéről estére bámulatba ejtette a publikumot. Mindennap új médium kellett neki, akik parancsára öltöztek, vetkőztek. Én meg mindenre kapható, kíváncsi legényke voltam, jelentkeztem. Duruzsolt Senkiin mester, és merőn nézett a szemembe, akár ez a rókaszagú ál-Senkiin. Annak is álltam a tekintetét. A közönség pukkadozott a röhögéstől. Amikor azt parancsolta, hogy vetkőzzek, felhajtottam a kabátom gallérját, és tótágast álltam. A közönség kacagott. Én meg éppúgy néztem U szemébe az igazgatónak, mint Senkimnek. (mutatjuk) i