Délmagyarország, 1969. május (59. évfolyam, 98-123. szám)

1969-05-01 / 98. szám

ÚJ VERSEK Lányi Sarolta TAVASZ 1919-BEN Ropognak a tavaszi csontok — Boldog az ember, máris boldog. Fakadnak a tavaszi nedvek — Jegy nélkül kapjuk a jókedvet. Fészket keres vidor madárhad — fészke lesz embernek, madárnak. Didereg a zsugori vénség — fütyürész a dolgos szegénység. Mindenkié az üres asztag — mindenkié a teli asztag. Vörös lobogók lobognak, vörös katonák robognak. Gyerekek játszanak, dalolnak Az ő szemükben ragyog a Holnap. Szepesi Attila MÁJUS te május pántlikás cicomás cigányszekér fölbatyuzva nyavalyáinkkal itt vagyunk a falakon dörömbölünk éjszakákat átvirrasztunk érted borral csititjujt sebeinket belül-emésztó dalaink pirosan kibuggyannak érted nappal alszunk megtagadjuk apánkai faggatjuk a szerelmet érted ellenünk zúdul a tegnapelőtt keselyük füstszivü denevérek jótékony saruk bemocskol május te tudod gyerekkorom a kölyök hadonászó hitét érdes igazát hogy nem aki magának dúlja aki dalolja azé a világ Polner Zoltán A TÖRTÉNELEM TIGRISE Az iszony végrendeletei: széttépett arcok. En csak a hullamerev egekre emlékszem. Lapul a történelem tigrise az éjben. Ki emlékszik a végrendeletekre? Honnan ez a sikoly szél, ez a Koponyák-hegye honnan? A történelem tigrise vár a bozótban Véres állati üvöltés reszket a kövekben, füstölgő sírkövek: Lidice, Dachau, Auschwitz. A történelem tigrise puhán lopakszik. Ki ne emlékezne a széttépett arcokra: gázkamrákban a világol szívünkre hagyták és láttátok a történelem fenevadját. Tarnai László MÁJUS A fákra lombot rajzolok fürdők fodrot vizekben szeleken nyújtózom csodaszép tavaszt ültetek csodaszép május virágkosár-kertből szivárvány-zászlók intenek szememnek ujjaim hegyén virágok nyibiak ha megérintelek KISS ATTILA BALATON Ormos Gerő TÜNTETÉS Akkor, az előtt a május elseje előtt, nehezen jött a tavasz, de már belegázoltunk a folyóba, s túl a réten szépen emelkedett a föld zöld szakálla. Jött a fű, a víz szag* és elöntötte az udvart, s töméntelen éjjeli bogár röpködött körülöttünk. Mind Labancz nénit hallgattuk. Hajnalban rendőrök verték föl az udvar csendjét. Labancz bácsiért jöttek, azt mesélte a felesége, hogyan vitték el a sötétkék ruhájában. Labancz néni így mesélte el a hajnali elhurcolást: — Fölébredek arra, hogy verik az ablakot, szólok az embernek: te! És már hallom Kis Ignác hangját, hogy azt mondja, Ferkó nyisd ki azonnal az ajtót. A Kis Ignác! Hogy tlyenre is képes az a Kis Ignác! Hát bejön. No jó. öltözködj Ferkó, te most eljössz szépen, ne ls próbálj ellenkezni, én téged személy szerint becsüllek, jól tudod, de ez mostan egészen más, megmondom neked őszintén, te holnap reggel, vagyis május elsején tüntetni akarsz, ezt jól tudják a kapitányságon és teneked most be kell jönnöd, ott fogsz majd kuksolni, ne félj, enni adnak, csak az a fontos, hogy te holnap ne mehess ki tüntetni. fertig! Ezt mondta Kis Ignác! Hogy azt mondja: elég szamár voltál, Ferkó, te rábeszélted az embereket, hogy ne dolgozzanak és reggeltől délig flangérozni akartok a főutcán. Méghozzá a kocsiúton, hogy adjanak nektek nagyobb napszámot, azért kell most becsücsülnöd. Ilyeneket mondott Kis Ignác, hogy a szeme csorogjon ki a születésnapján! Es most itt vagyok egyedül... Sírva fakadt, Tódorné sajnálkozva rászólt, hogy nem kell azért sírni, hiszen holnapután kiengedik, de akkor megdörrent a fülledt szobában Bélák bácsi: — Csak sírjon! Hogyan festene, ha egy asszony nem sírna ilyenkor?! Piszkosak azok mind, ahányan vannak! És Labancz néni részletesen elmesélte, hogyan öltözködött az ember, .milyen bátran beszélt a rendőrrel, s ő hogyan nyugtatta őt. Aztán nagyot sóhajtott, fölállt a zsámolyról, föl is emelte, hogy elmegy aludni, s azt mondta keserű méreggel: — De majd nézhetnek, tudom istenem! Nézhetnek! Tudom én. mért akart ő tüntetni! Mit fizetnek? Reggel megy, este jön, azért a kis pénzért, ilyen idős, beteges ember! Tudom én! Elvihették öt, de itt van még a felesége!... És ment totyogva a konyhaajtójuk felé. A folyosón túl fekete ruhába öltözködött az este. Nagy Paulára rászólt az anyja, hogy jó lesz már bemenni, a többiek is feltápászkodtak, egyik-másik hangosat ásított, aztán kigyúltak a füstös petróleumlámpák, vetették az ágyakat, s az udvaron már csak a békák beszélgettek. Kora reggel, mintha tüzet sugárzott volna a nap, még a fekete föld is fénylett. Korán bújtunk ki az ágyból, futottunk az udvarra, nézegettünk fölfelé, hogy milyen csoda fürdeti ilyen szép csillogásba az eget s a viháncoló madarakat. nem őróluk írtak. így lett Pont Jenő. aki a gázszilárdításhoz nem értett, kulturális szakember. Barátai szívesen vállon veregették volna a sikeréért, de nem érték el a vállát. Közben ugyanis öt méternél is nagyobbra nőtt, s kerülete annyira megnevekedett. hogy teherliften tudott csak közlekedni. Szobája födémjét lebontották, s így a padlásra kidugott feje nagyobb távlatot kapott. Ennek a távlatnak volt köszönhető következő cikke, melybem „Ezt a kultúrára éhes tömegeknek!" címmel javasolta, hogy az Operaház elavult népellenes sznob műsora helyett adjon helyet a pol-beat ifjú énekeseinek, akik ott népmozgalommá alakulhatnak az imperializmus ellen, a vidéki színházakat pedig adják át az Országos Rendező Irodának, mert különbem a jegyszedők elfelejtik, milyen az ember és magányuk enyhítése végett kutyát és esernyőt engednek a nézőtérre. Pont Jenő javaslatait illetékes helyen megfontolás tárgyává tették, de intézkedés sem ebben, sem más ügyben nem történt. A gáz továbbra se szilárdult úgy hogy szilárd gáz helyett megnyugtató kommünikét kellett kiadni. Ez országos pánikot okozott, s Pont Jenőt meneszteni kellett. Mit lehet ezzel az emberrel csinálni? — törték a fejüket a fölöttesek. A gáz elfolvik a kezében, az állam pénze úgyszintén. Ugyanakkor elvileg jo elvtárs, többször beleszólt fontos kulturális kérdésekbe, s ebből nem lett baj. Pénzbe nem került, senki sem tiltakozott, nem is volt hol. Tehát nem vitás, Pont Jenőt át kell csoportosítani a kultúra frontjára. S így lón. Pont Jenőt kinevezték a művészetet irányítani. hivatalt is adtak neki. Ez jó volt, mert. a hivatalnak nem adtak semmiféle jogkört, nehogy bajt csináljon. Sajnos váratlan gond jött közbe. Az épület kicsi volt. Pont Jenő pedig egyre nagyobb. És napról napra nőtt. Már nem fért a házban sehol sem. Valahogy pontot kellett tenni a dologra, ezért Pont Jenőt cukorspárgára kötötték. A néhai gázszilárdító már annyira teleszívta magát a népgazdaság tulajdonát képező gázzal, hogy minden nehézség nélkül a telő fölé emelkedett. Az egykor oly kis pont büszkén lebegett az ég alatt, s magasból nézhette a kis kulik, költők, festők, zenészek és más hasonló kétes elemek szánalmas nyüzsgését. Időnként adott néhány utasítást, de azokat senki sem hajtotta végre. Máskor létrán felmászott valaki hozzá, kis emberhangya, valami művészféle, cincogott azon a kis hangján valamit, de a szélben hallani sem lehetett, ö csak mosolygott, nyugi gyerekek — mondta, ne csináljatok semmit, abból sosincs baj. Nem is volt más baj, csak ahogy nőtt ott a magasban, egyre nagyobb árnyékot vetett. Előbb a hivatal elől fogta el a napot, aztán az árnyék egyre nőtt, egyre nagyobb lett az árnyék, mintha napfogyatkozás lenne. Akik szerették a napfényt, tanácskoztak alatta. Mindenki a meteorológusokat okolta a mikroklíma változásáért, hisz megszokták, a bajok oka mindig a rendkívüli időjárás. Sokáig semmi sem történt, csak egyre sötétebb lett, míg a sors közbe nem lépett. Egy huligán már kitörte az összes utcai lámpákat, s mikor nem talált más rongálnivalót, bicskával elvágta a spárgát, ami Pont Jenőt a földhöz kötötte. Pont Jenő hatalmasra duzzadva, mint egy felhő, felemelkedett. Szél jött, meglódította, s vitte-vitte egyre csak feljebb és feljebb. Lent az emberek örültek, no nézd csak, kisütött a nap, milyen szép idő van, itt a tavasz. Pont Jenő pedig szállt, emelkedett, összezsugorodott alatta a föld. szállt, röpült, s ahogy a légkör ritkult körülötte, szétvetette a belső nyomás. Igen, légkör nélkül szétpukkadt Pont Jenő, ez egy fizikai törvény. Apró darabjai pedig elkeveredtek a csillagközi tér kozmikus porával, igazolva ezzel a vergilíusi sort: „Sic itnr ad astra!" Labancz néni ajtaja tárva volt már, belestünk hozzá, láttuk, hogy szép fekete ruhát vasal a konyhaasztalon, kendő virított a fején, s amint meglátott bennünket, szokatlan vidámsággal vetett ki egy-egy szót a tejszagú konyhából. Kevéssel utóbb láttuk, hogy fölveszi magára a vasalt ruhát és fésülgeti őszes haját egy apró tükör előtt. Akkor már egész zenekarával élt a ház, gyerekek sivalkodtak, a konyhákban asszonyok éles hangja csattant, Nagy Paula csengő magasan énekelt a szobájukban. Aztán, nem tudom k! kezdte, szétfutott a hfr a házban, hogy Labancz néni elmegy tüntetni. Keveset értettünk még ebből, de pillanatok alatt hatan-nyolcan tátogattunk a néni konyhaajtója előtt. Előjöttek az asszonyok is, sutyorogtak, valami különös elszántság, büszkeség ült ki az arcukra. Nyolc óra tájban megjelent az udvaron a kövérkés. sántikáló Labancz néni. Máskor csúfoltuk a háta mögött, most megilletődötten néztük. ö pedig nem szólt senkihez, kulcsra zárta az ajtót és elindult szépen, ünnepélyesen a rozoga kapu felé. Utána lopakodtunk. Sógorka hentes kerítésénél megállt kis időre, felnyúlj letört egy virágos orgonaágat, azt a bal karjára fektette szépen, és ment tovább az apró házak között a város szíve felé. A közeli házak lakói mind ismerték, tudta mindenki, hogy Labancz bácsit elvitték tegnap a rendőrségre, köszöntek neki, meg is szólították, de senkivel sem állt meg beszélgetni. A főutca elején lelépett a gyalogjáróról és a kocsiút közepén folytatta útját. Ebben az időben kevés gépkocsi járt még a mi városunkban, szekerek, stráfkocsik döcögtek csak a macskaköveken. Ezek kocsisai nagyot csodálkoztak, de félre húzták a gyeplőt és köszöntek Labancz néninek, akinek a karján lassan már lelankadt az orgonavirág. így ment végig a városházáig, ott megfordult és elindult a kocsiút közepén. Labancz néni egyre lassabban. de majd délig rótta a főutcát, a kocsiút közepén, senki se mert rászólni. Kis Ignác, a detektív is inkább a piac felé sétált. Nem tudom, hányadik fordulónál, de arra tisztán emlékszem, hogy Pókos Balázs ácssegéd volt az. aki azt mondta két ünnenlő embernek a Schiller Kávéház előtt: — Nicsak, rricsak! Hát nem szép ez így? Ez az aszszony. most itten az egész népség nevében sétál, ez nemcsak az urát h"lvettesfti, hanem mindenkit, a nemjóját ennek a világnak 1. ,. Somoskői Lajos KALAPÁCS BALLADA Először szőtt kalapácshoz az álló: — Kocogtass, üss a vasra, a parázs pirosra! •» De a kalapács még tétován ^ félúton megállt: li P Sm Másodszor szólt kalapácshoz az ül14: — Ha formálod, úgy változik a világi — De a kalapács még nem mozdult [tovább::: Harmadszor hallotta [szólni a kalapács az üllőt~~. De a kovácstüzeknek füstből árnyéka nitt. S parazsak kőzött [vasak égtek: szivek hamvadtak a [szénnel_ Negyedszer szélt kalapácshoz az vftSj — Le ne dőljenek a • — ifztac. fel ketl építeni az S a falak, ha vasak [fogjtk földrengés sem szül ífalomlámS Kovácsolj! — A kalapácshoz futilsüt, s közelebb mozdulta S mikor ötödszörre szók kalapácshoz az üllőt — Verj ősi harang [zenit! Formálj a világnak [ekét! Együtt vagyunk [szerszám7 a* A kalapács felelt, s üllőn parázsló vasakra vert!. Petri Ferenc SZONÁTA kiáltás vagyok fogsor vicsorgok önmagamra számlap vagyok egyhelyben álló körbefutnak az óráit zuhanó kő vagyok hieroglifa nem tud megfejteni [senki nincs semmim csak a [kezeim házam hajad rőt [füzfalombja hazám vagy két karral átfogható [ország sóhajbirodalom öt érzékemben [szellőként bolyongó harangmuzsika-állam rádtalálok zuhog rád [hold fénymosolyom s lepereg rólad [holdfénymosolyom lepereg mint a viz a zöldsás [szurony leveléről