Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-12 / 59. szám

Szeptenftbertől egy iskola — akárcsak a falai közt ta­nuló sok diák — felsőbb osz­tályba lép: az új tanévben csak szakközépiskolai osz­tályok tanulnak majd a Ró­zsa Ferenc Gimnáziumban. Ezzel az „avanzsálással" aztán messze környéken pár nélkill álló intézménnyé ala­kul, hiszen olyan középisko­la, amelynek minden diákja szakképesítésért dolgozik, egyelőre még nem sok akad. Olyan meg különösen nem, amely a közlekedésgépésze­ti szak gépjármű-technikusi tagozatára vehet fel tanuló­kat két osztályba is! Mert nem mással, de éppen ezzel a „slágernépszerüségűnek" nyugodtan nevezhető tago­zattal bővül most az Iskola ..profilja". Hogy miért ép­pen a nemrégiben új épület szárnnyal megajándékozott intézményt kérte fel a Köz­lekedési- és Postaügyi Mi­nisztérium a jövendő autós szakemberek képzésére? Egyszerű a válasz: a felmé­rések szerint mindenképpen ez az iskola mutatta a leg­kedvezőbb feltételeket. Pon­tosabb azonban, ha így fo­galmaiunk : fogja mutatni! ÁZ éíJcjig berendezett terme­ket ugyanis újabbak köve­tik: nem kevesebb, mint 5 millió forintért felépítenek majd egy 400 négyzetméter alapterületű műhelycsarno­kot, amelyben bőven jut majd hely mindenféle gép­nek, felszerelésnek. Persze, ez a felépítés épp elég Izgulnivalót ad az Isko­la vezetőinek. Ahhoz ugya­nis, hogv a Csongrád me­gyei Építőipari Vállalat — ígérete — 1970-ben tényleg tető alá hozhassa a jókora épületet, igen sebesen el kel­lene készülniök a tervraj­zoknak. A tervrajzoknak, amelyek papírra-vetésével a Szegedi Tervező Vállalatot bízták meg, s amely az el­múlt héten — dicséretére váljék! — meg is tartotta az első koordináló értekezle­tet. Koordinálásra egyébként bőven van ok! Ilyen épület ugyanis, amely a szakkép­zésnek ezt a különös formá­ját szolgálja, még nemigen készült, s így aztán sok töp­rengésbe kerül, hogy hova is kerüljenek a hatalmas „tangépek". Horváth Ferenc, az isko­la igazgatója egyébként tu­catnyi érvvel tudja bizonyí­tani, hogy miért van oly sürgősen szükség az új csar­nokra. Csak néhányat ebből az érv-sorozatból! Az új szakma oktatásához elenged­hetetlenek a maguknak sok helyet követelő benzinmoto­rok, dieselgépek; a most rendelkezésre álló néhány műhely már meglehetősen zsúfoltnak mutatkozik; meg egyébként is: csak az 5 milliós csarnok birtokában folyhat „illendő" színvona­lon a szakoktatás, amelynek befejeztével éppen három „papírt" osztanak majd ki a búcsúzóknak. Az érettségi bizonyítványt, a szakképe­sítést igazoló dokumentumot és a — tervek szerint — a hivatásos gépkocsivezetői jo­gosítványt is. Mert, úgy le­het, autókázni is fognak a most következő tanév első­sei, persze, csak harmadikos, negyedikes korukban ... Éppígy fogós kérdésnek mutatkozik az is, hogy mi­ként szorítanak majd helyet a vidékről — éppen 3 me­gyéből — tobortódó diákok­nak az amúgyis zsúfolt kol­légiumban. Kl kapjon jogot az „ágyíoglalásra", s kinek mondják, hogy várjon, amíg a szintén most alapozásra váró, 306 fős diákotthon el­készül ... Ott van aztán még az új diákok kiválasztása! Soha nehezebb töprengeni valót, mint azt, hogy ki kerüljön a felvettek listájára, amelyet éppen a tervezettnél három­szor hosszabbra is meg le­hetne nyújtani... Mind, mind megválaszo­lásra váró gondok. De azért mégiscsak a jö­vendő örömök születésének szívesen vállalt gondjai! Ép­pen olyanok, amilyenekkel már bőviben akadt „birkóz­nivaló" eddig is. A Rózsa Ferenc Gimná­zium kapuján ugyanis már több éve fent fénylik a táb­la: szakközépiskola. Iskolája a fehér köpenyes kereske­dőknek, iskolája a kék zub­bonyos villanyszerelöknek, s iskolája — egyelőre — a szintén kék munkaruhában ügyeskedő mezőgazdasági elektromos szerelőknek is. Es nem akármilyen iskolá­ja, hiszen, mint azt a „házi" statisztika jól mutatja, ta­nult szakmájában szokott elhelyezkedni a végzéttek erős többsége. Hogy az előttük jártakhoz igazítják majd szándékalkat az idei év szeptemberében belépők is? Minden bi­zonnyal, hiszen az autókhoz értő szakemberekre igazán nagy szükség lesz. Akácz László a szegedi nagy vízről Martfűtől Selypig Ezen a héten a Szolnok megyei Néplap, a Hajdú-Bi­hari Napló, a Keletmagyar­ország és a Heves megyei Népújság szolgáltatta szá­munkra az újdonságokat. Nem vitás, hogy ha csak egy mód van rá, olyan cikkeiket vesszük alapul, melyek itt, Szegeden ls érdekesek, netán még követhetők is... Cipőkiállitásról Mostanában sok szó esik a cipókról, minőségükről, ezért is érdeklődéssel olvassa az ember a cipőgyárakból ér­kezett híreket. A martfűi Ti­szu Cipőgyárban a fejlesztési osztály és a Bőripari Tudo­mányos Egyesület helyi cso­portja műszaki napokat ren­dezett, s ennek keretében bemutatták a gyár fejlődé­sét Az 1968-as esztendő kü­lönösen sok újdonságot ho­zott számukra. Tavaly nyílt meg a kunszentmártoni fiók­üzem, tavaly kezdtek el dol­gozni az olasz gumiipari gép­sorok, s léptek működésbe a túzödei futószalagok. A mű­szaki napok kiállításán lát­ható volt a Tiszavinil nevü polyuretán alapanyagú mü­bőrragasztó, amelyet a Tisza Cipógyár vegyészei dolgoz­tak ki; a műbőrhegesztő gép; a vulkanizált eljárással ké­szülő cipők fasarokbetétje helyett alkalmazott kender­pozdorja betét Most már csak az hiány­zik, hogy a cipők is jók le­gyenek! Virágos város Évszázados hagyományai vannak Debrecenben a vi­rágkultusznak. Itt jelentek meg például az ország elsö füvészkönyvei. Méliusz Ju­hász Péter. Diószegi Sámuel, Fazekas Mihály munkái az országhatárokon túl is is­mertek voltalt. Simonyi óbes­ter, Vas Pál, Pohl Ferenc park- ós virágszeretetéről messzi földön beszéltek 1881-ben az országban elsők között alakult meg Debre­cenben a kertészegylet. Tallózás a megyei lapokban A mai Debrecen parkjai­nak területe meghaladja a 480 ezer négyzetmétert, eb­ből a virággal beültetett te­rület csaknem 14 ezer. A ta­nács és a népfront évek óta meghirdeti a Tiszta és virá­gos Debrecenért mozgalmat. Idén az első helyet elérő ke­rület 500 ezer forintot kap. A társadalmi munkában leg­szebben parkosított utca, a legszebben vlrágosftott bér­ház lakóit színházbérletekkel jutalmazzák. Még a legszebb erkélyek tulajdonosai is vá­sárlási utalványt kapnak el­ismerésül. Pécs példáján ? Nyíregyháza közlekedéspo­litikai koncepciója szerint már 1969 második felében megszüntetik a villamost, s helyébe autóbuszt állítanak. Az 5. Autóközlekedési Válla­lat összesen 18 buszt szán­dékozik forgalomba helyezni a helyi közlekedés lebonyo­lítására. Az AKÖV vélemé­nye szerint minden garancia megvan arra, hogy a villa­mosokat jó autóbuszközleke­déssel váltják fel. Probléma azonban, hogy Nyíregyházán is sok a keskeny, 6 méteres úttest, amin a csuklós bu­szok csak nehezen tudnak forgolódni. Tervbe vették te­hát szélesítésüket. Eltanulni is érdemes módszer: a me­netrendet, a járatok sűrűsé­gét, az útvonalakat — a la­kosság és az üzemek igényei alapján — erre a célra ala­kult bizottság határozza meg. Edes újdonság A selypi cukorgyár „ki­ütötte" a belgákat, a Tablet Sugár — Snow white felira­tú hófehér kockacukorral, melyet a szerencsi cukor­gyárral együtt Iráni megren­delésre készít. Azelőtt belga gyár szállított ilyen cukrot Iránba. Ez a cukor kétszer finomított, különleges ke­ménységű (lám, van, akinek ez a jó!) kockacukor. Mint­egy 4500 tonnát gyártanak belőle. Külön üzemet kellett szervezni ehhez Selypen, ahol 333 nő dolgozik. 1A Szeged városával még " sohasem történt ak­kora csoda, mint közvetlenül az árvíz után. A közegészség­tan összes szabályai szerint az itt maradt lakosságnak ro­hamosan ki kellett volna halnia: akit nem ölt meg az árvíz, annak életét veszélyez­tette az ivóvíz. Más víz nem állott rendelkezésre, mint ami bejött a városba és fer­tőzve volt e nagy területű városnak minden szennyével, bűzös és poshadt volt. Szak­értők megállapították, hogy a víznek ivásra, vagy főzésre való használata rendkívül veszedelmes. „Igyék a lakos­ság ásványvizet!" De ameny­nyi ásványvíz csak található volt a Hungáriában, mind el­fogyott már az első napon. A szegedieknek különben is hiá­ba magyarázta volna akár­ki, hogy a Tisza vize nem jó. Hiába hirdették ki azt ís, hogy „a város belterületén, az állóvizekben fogott hala­kat megenni veszedelmes" — a nép nem hitte el, hogy az élve kifogott hal veszedel­mes és sok embernek volt tápláléka a Sándor utcában vagy a Hóbiárt utcában fo­gott halacska. A víz apadtá­val sok volt a rák, az árvíz után egy-két évvel pedig megmaradt a pocsolyákban J nagyon sok csík, melyet a szegediek csak egy alakban élveztek: savanyú káposztá­ban, tejföllel, nem ismerete­isek olyan esetek, hogy vala­ki meghalt volna tőle. Ahol a házak megmarad­, tak, mert csak egy-két lábnyi víz érte őket, a pincék ter­imészetesen ott ls megteltek vízzel. A rothadás folyamata , természetesen hamar meg­j kezdődött, s a pincék rette­netes bűzt árasztottak. A j hatóság hiába fenyegette tíz forinttól ötven forintig terje­dő büntetéssel a háztulajdo­nosokat; senki sem tudta a | vizet annyira kimerni a pin­| céből, a rothadó anyagokat is mind el tudta volna távolíta­JNI. Mindenütt baj volt azokkal az utcákkal ls, melyekről las­sanként lehúzódott a víz. Mert a víz helyén sár és iszap maradt, mely csak igen , lassan száradt ki, s eköz­ben szintén bűzt árasztott. Az utcák szintje sem volt egyenletes és emiatt apró tó­csák mindenütt maradtak. Nyilvánvaló volt, hogy eze­ket nemcsak a közlekedés, hanem a közegészség érdeké­i ben is minél sürgősebben be : kell tölteni. Erre a célra 1 azonban csak száraz földet \ lehetett használni. A friss I földet Újszegedről szállítot­ták azoknak az utcáiénak a befödésére, amelyről lement a víz, s e célra kétszázötven kocsit fogadtak napi ezer fo­rint költséggel. Az újszegedit kivéve az összes temetők víz alatt vol­tak — a szegedi polgárnak tehát nemcsak otthona nem volt, hanem sírgödröt sem találhatott. Újszegeden nyi­tottak egy ideiglenes temetőt az árvízi idők halottjai szá­Mentőcsónakok a Széchenyi téren mára. Ugyancsak Újszegeden, a „százlábú hídnál" volt a híres „halál-baráka". Azokat a hullákat, melyeket a vízbő] kifogtak vagy a romok alól kiszedtek, mind idevitték s negyvennyolc órára közszem­lére kitették. A lakosságot felhívták, hogy legyen a ha­tóságnak a segítségére a ha­lottak kilétének megállapítá­sában. Abban a háromszögű par­cellában, mely a szeged—sző­regi vasút és a Torontáli Társulat töltésének keresz­tezésénél van, az árvíz ha­lottainak sírdombjai már besüppedtek; de egy emlék­kövön talán még elolvasható a következő (különben elég gyenge) kis vers: Vészben haltatok el: Szeged [él s emléketeket őrzi Isteni áldásért hamvaitokra [kön/őrg! Meghalt a király... A springfleldl szövetségi börtön kórházában 71 éves korában szívroham követ­keztében elhunyt Vlto Go­novese — a „Cosa nostra", a legnagyobb amerikai bű­nöző-szindikátus koronázat­lan királya. „Don Vitone", ahogyan fé­lelemmel vegyes tisztelettel | iz alvilágban nevezték —, még a börtönrácsokon ke­1 resztül is ellenőrzése alatt tartotta „birodalmát". A ha­tóságok® tizenháromszor pró­bálták rátenni a kezüket a 'eesúlyosabb bűntettekért, közöttük gyilkosságért is, de Genovesének mindig sikerült elmenekülnie az igazságszol­SZEKDA, 1969. MÁRCIUS 12. gáltatás elől. Legutóbb már csak néhány lépés válasz­totta el a villamosszéktől, amikor a vád koronatanúját holtan találták a brooklyni börtönben: ismeretlen tette­sek megmérgezték. Kábító­szer kereskedésért végül mégis sikerült Genovesét 15 évre rács mögé dugni. „Don Vitone" azonban a börtönből is tovább irányította a „Cosa nostra"-t Genovese útját a gengszte­rek trónjáig a szó szoros ér­telmében hullák szegélyezték. Az ő utasítására gyilkolták meg Albert Anastasiat, „a gyilkosok szindikátusának" vérérét. Genovese külsőre egyébként olyan volt, mint egy tekintélyes üzletember. Azaz: csakugyan az volt. A „Cosa nostra" több milliárd dolláros forgalmat bonyolított le. Maga Genovese is multi­milliomos volt 1957-ben, a gengsztervilág főkolomposal­nak találkozóján lett „hiva­talosan" is a „Cosa n06tra" vezetője. Genovese egyébként a má­sodik világháború Idején visszatért Olaszországba ahol Mussolini annyira kedvelte, hogy sajátkezúleg tűzött ér­demrendet a mellére. A „Cosa nostra" királyá­nak elhunyta egyúttal azt je lenti, hogy az alvilág vezető-' között megindul a harc el­hagyott trónjáért és öröksé­géért. Ezt a harcot valóságos mészárlás kíséri. A rendőrség több tucat, sőt több száz ti­tokzatos gvilkosság után nyo­moz az Egyesült Államok különböző vidékein. A régi Szeged is, ki tagad­hatná, a Tisza szülötte volt Mint gondos anya, féltőn ne­velte föl, s 79-re, talán fáj­lalván, hogy ez a nagy­reményű gyerek milyen ál­mosan tunya, milyen laposan lassú felnőtté cseperedik, fog­ta magát — kedveskésen nyakon löttyintette, hogy eb­redjen tudatára Igazi mi vol­tánalt. Föl is ébredt Amint ocsúdni kezdett, a sárrá töp­pedt régi helyén az akkori Európa legmodernebb városa emelkedett. A fél világ fi­gyelte sorsának fordulásait s az erkölcsieken túl, bő kezű segítségével támogatta talpra­állását. Mire elment a víz, a kár­becslők készen álltak a szám­adással: „20 millió forint úszott el az árban!" A Szege­di Napló kicslllette a tételt 50 millióra taksálta Szeged veszteségét s megszólta a kormányt vaksi szűkmarkú­ságáért. Mire a kormány visz­szareplikázott: Szegeden csak a falu pusztult el, a város abban a háromszáz-egyné­hány házban lakott, ami áll­va maradt Hanem a katasztrófa és a belőle való kijutás feldolgo­zása kész néplélektani ta­nulmány lehetne. Már a me­i nekülés éjszakáján kiütköz­tek a városrészek különböző­ségei. Az alsóvárosi kenyérrel a hóna alatt, vállán a subá­val szaladt. Mi is lehetne en­nél fontosabb? A felsővárosi politúros bútorokból rakott össze magának szélárnyékot a gátak magaslatain. Az első napi gyorssegélyt az alsóvá­rosi szegényebb népek ls csak únszolásra fogadták el, a felsővároslak a kezüket se nyújtották kl érte. A kárbecslő bizottságban működő urak döbbenten cso­dálkoztak, hogy milyen mér­sékelt összegeket vallanak be a károsultalt, mikor in­gó és ingatlanjaik értékét hi­vatalosan tudakolták. Alsóvá­roson átlagban 40 forintra becsülték egy parasztház bo rendezését, s 900—1000 fo­rintra magát a íiázat (Az akkori urak, s talán sok mai kapzsi szempontjából élhetet­lenek voltak a böcsületőa ősök.) S valóban szerény összegek ezek. De ki is győzné fölbe­csülni, megfizetni azokat a szent helyeket, régi udvarok, régi eperfainak árnyékát, a kemencepadkát, a pitvart, a tornácot, az utcán levő kis­padot, ahol a nagyapák uno­káikat dajkálták, ahol az unokák első fogukat siratták, ahol először ejtették ki a szót: apám, anyám, nagyapáin, nagyanyám? A szegediek kemény árat fizettek a régi elvesztésével, az új megteremtésével váro­sukért A szegedinek kellett itt megcövekelnt, azért, hogy város, és ne is akármilyen teremtődjék a régi helyén. Szegedinek kellett Itt lenni* hogy a pusztulás láttán világ­gá ne fussanak. A bajban sok jó embere akadt ennek a városnak. Hosszú felsorolásokat citál­hatnánk arról, kl mit adotti pénzt, tervet, tanácsot, gon­dolatot, együttérzést, bizta­tást Az épülő új város tervezé­séhez a bújdosásban élő agg Kossuth Lajos is sok levelé­ben elküldte elképzeléseit, S jókívánságait, hogy soká, so­ká éljen „Szegednek népe, nemzetem büszkesége .. " Mi, maifek büszkék va­gyunk városunkra mindenes­től, ahogy van, s ki vitathat­ná, szeretjük. De néha, na­gyon néha, s néhová belátó gathatna a Tisza, sárrá téve, azzal a határozottsággal, ahogy 79-ben tette, ami avult, rozzant és előrejutásunk út­jában áll. Akkor újat építe­nénk, jót, modernet helyet­te, ahogy elődeink tették. (Vége.) Saját terveink alapján, Szegeden felépülő társas­házakhoz epitokozos­ségeket szervezünk Kivitelező biztosítva. Sze­gedi Tervező Szövetkezet, Szeged, Mérey u. g. Tel.: 12-666. Jelentkezés szemé­lyesen: hétfő, szerda, pén­tek 12—16 őriig dr. Mónim­nál. xS. 031 7ai

Next

/
Thumbnails
Contents