Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-11 / 58. szám

a szegedi sasiper A szegedi vasas üzemekben az idén közel azonos nyereségrészesedést kapnak a dolgozók. Érdekes, hogy azokon a helyeken, ahol tavaly nemcsak a termelés gondjaival foglalkoztak, hanem a műszaki fejlesztés, a bővítés is napirendre került, ott az előző évihez képest nem csökkent jelentősen a haszon. A XI. Autójavító Vállalat — bár egyre nagyobb helyiseg gonddal küzdött — jó eredménnyel zárta 1968-at. Az ismételt műszaki szervezési intézkedések, a dolgozók áldozatkészsége nyomán tovább javult a minőség, az autójavítóban újjávarázsolt gépkocsik, motorok hosszabb utat tehettek meg a forgalomban. A gazdasági számításokból kiderült, hogy a felújított GAZ gépkocsik az előző évi 108 ezer 600 kilométer helyett 112 ezer 320 kilométert tettek meg újabb karbantartás nélkül. Különösen értékes az autójavító vállalat eredménye, hiszen tavaly vezették be a 44 órá*, rövidített munkaheteket — ennek ellenére termelékenység, a termelés emelkedett Időközben az autójavító vállalatnak arra is futotta erejéből, hogy segítse új üzemének építését, vasszerkezeti elemeket gyártottak az építők számára. A jó teljesítmények alapján az autójavító dolgozói átlagosan 23—24 napi keresetüknek megfelelő nyereségrészesedést kapnak. A Szegedi Fémipari Vállalat — a volt Fémfeldolgozó és Finommechanikai Vállalat — ugyan nem fizet annyit az idén dolgozóinak nyereségrészesedés címén, . mint tavaly, a vállalat nyeresége így is szép. A fémipari vállalat tavaly költözött át a Fonógvári úton épült új üzemébe, ahol késedelem nélkül kezdődött a termelés. Hinnék ellenére az elemzések bebizonyították, hogy a gépek átszállítása, az elhelyezkedés összesen egy heti kiesést okozott. Így a Szegedi Fémipari Vállalat dolgozói mintegy 23 napi keresetüknek megfelelő összeget vehetnek át nyereségként. a Egész évbe«i nagy erőfe szítéssel, az új gazdasági mechanizmus adta lehetőségek kihasználásával dolgozott a Kéziszerszámgyár Szegedi Gyáregysége. Ha az egész üzem eredményét tekintjük: 56 milliós termelésével 8 millió forintos nyereséget ért el. Mivel azonban a kéziszerszámgyár nem önálló, ezt a nyereséget a többi gyáregységgel összegezték. s így a szegedi üzemre kevesebb jutott: a dolgozók mintegy kétheti munkabérüknek megfelelő részesedést vehettek át. A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Vállalat zavartalanabbul, gazdaságosabban biztosította a villamosenergia-ellátást. Jól végezte hálózatfejlesztési, építési munkáját is, s ennek nyomán nagyobb volt árbevétele. Az áramszolgáltató dolgozói az idén magasabb nyereségrészesedést kaptak, mint tavaly, több mint 20 napi keresetüknek megfelelő részesedést vehettek át. M. L — rara rara Földúton Szegény ember a homokon Ha az ántivilág nagy álmodó!, prófétál és jövendőmondói tartották volna itt közgyűlésüket, és együttes orővel csak ennek a tájnak akarták volna megjósolni mostani sorsát, ilyen nagy ugrást ők se irányozhattak volna elő. Nincs akkora zsebkendő, aminek a sarkába be lehetne kötni a homokból előcsalogatott forintokat. De nincs mindenkinek autója a homokon se. Még itt se, ahol először sütött őszibarackra a nap. Köröskörül úgy sorakoznak a tanyák. rointhn régi uraságok büszke villáit terelgették volna egycsomóba. Erről a tanyáról messziről látszik, hogy szegény ember lakja. Gerince megroppant, mint annak a lónak, amelyikre csikókorában nagy terhet raknak. Kerítése, kapuja nincs. Nem fél a lakója, hogy lopnak tőle. Nézzünk be hozzál — Az én apám más házában lakott. Emlékszem, akkora eperfa volt az udvarában, hogy hatökrös szekér is megfordulhatott volna alatta, a koronája alól mégse lógott volna ki az ökör szarva. Naphosszat ettük az epret, ha érett. Az egész csatád felfért rája, pedig anynyiajp voltunk, mint a héhőszög. Minden gyereknek tizenegy testvére volt. Nagy ház kellett volna oda, hogy 12 agy beleférjen az öregeké mellett. Egy hosszú priccsen aludtunk, ahányan csak voltunk. Keresztbe feküdtünk, hogy férjünk. Ha valaki leesett, észre se vettük, csak ha kiabált. A mostani ágyat sok ember örökölte már. Mankón áll mind a négy lába. Ahogy korhadt az alja, úgy toldották meg lécdarabbal, deszkavéggel.. Ügy látszik, az öregekkel ez is befejezi földi pályáját. Fekvőhelyként biztos nem teljesít már szolgálatot, ha innen nyugdíjba megy. — Miért szegény a mai szegény ember? —• Mert öreg. Csak az a bajom nekem, hogy nem tudok dolgozni. Matatok a szőlőben. Jó, ha három nap alatt elvégzek harminc ölet. Persze, most szuszoghatok kedvemre, nem úgy, mint amikor napszámba jártam Fizetett a gazda, de parancsolt ls. Azt mondják, a tszcs-ben van a jó világ. Egy szemrevaló barackosból évenként kigurulhat egy autó. Akkora is, mint egy bikaistálló. Sok helyen ki is gurul. De a kutya ls oda tesz, ahol már van. Én lassabban indultam, mint a többiek. Beteges voltam. Hívtam haza a legkisebbik fiamat Katonáéknál úgybelebolondították a kormánykerékbe, elment az olajosokhoz sofőrnek. Mondom neki, hogy itthon saját kocsija lehet, ha odasimul a keze alá a barack. Nem jön, pedig nem rossz gyerek. Azt mondja, menjünk mi a városba, lakjunk nála, mindenünk meglesz, de ő nem jön ki semmi pénzért se. Azért menjek haza, hogy lessem, lesz-e eső vagy nem, virágul fagy le a barack, vagy megmarad, van-e ára a gyümölcsnek, vagy annyi termett, hogy szemétbe dobják? így beszél. Hiába mondom, hogy föléledhet újra ez a föld is, csak erős kéz kell hozzá. Legfeljebb az unokámat engedi haza egy-két hónapra, hogy ne legyünk egyedül. Hogy mennék én a városra? Hallgassam, hogyan nyikorog a fölötterrt levőnek az ágya? Vagy hallgassam, ha kimegyek a házból, hogy ott megy egy tanyai paraszt? Fejfájást kapok, ha annyi embert látok. Nem megyek én a városi gyerekemhez se. meg a tanyaihoz se. Én azoktól nem követelek semmit. Ott a családjuk, azokról gondoskodjanak. Gyerekkoromtól megkerestem a magam kenyerét, vénségemre nem leszek keze-léba senkinek Fncem ne kerülgessenek. Hiába mondják, hogy szívesen látnak, tudom én. hogy büdös az öreg mindenhol. Lehetne ezt szebben is mondani, de úgy másképpen szó! Sokat láttam már, aki átadta magát a családjának, és megbánta. Azt mondom, ne a maga kárán tanuljon az ember, hanem a másén. Tudok olyan öregről, akinek a ház végében volt egy disznóólféle épület kiszabva, abba fektették. Hol adtak neki enni, hol nem, vagy mostak rá, vagy nem. Amíg a magam erejéből élhetek, nem megyek egyikhez se. Ha kellene a fiamnak a föld, akkor igen. Akkor megfizetek érte. Amit én szereztem. használja 6! Akkor kész az alku. De kegyelemkenyérre nem megyek. Az a szerencse, hogy mostanában könnyen halnak az emberek. Itt volt a szomszéd is. Fölbukott, mint amikor a gyerek rálép a cipőfűzőjére. Elfelejtette, hogyan kell felkelni. Fél perc múlva talán azt se tudta, hogy élt a világon. Akinek mindene fáj, már csak ezt irigyli tőle. Inkább jöjjön a kötél vagy n pocokméreg, mint a forgatós ágy. Azért ne hallgasson ám az öreg beszédire! Mond az bolondot is. Inkább igya ki a poharát, mert nem szeretem a félembereket. Amikor még kukorlcagörhéből se lakhatott jól az ember, nem akart öngyilkos lenni. Apámhoz képest én úriember vagyok. Ha ő kibírta a hetvenöt ével szegényen, nekem is ki kell bírnom urasan. Horváth Dezső 19 Tömörkény István, aki az árvíz után jött be a szomszédos Makóról, hogy a rokonait meglátogassa (valahol az Oroszlán utca táján) a Dugonics Társaság 1904-i emlékünnepén a következő impressziót olvasta fel: A házban, ahova be kellett mennem a rokonság végett, nem túlságosan nagy víz volt: az új épület öszsze sem dőlt, csak a regi. : Hordókra létrák voltak fek' tetve, azon jártak. Az apránként dülöngélő régi házból pedig ha valami holmi a víz tetején maradt, a kutya bement a vízbe érte és kifogta. Büszke volt rá nagyon. Nem is igen lehetett abban az időben itt több büszke embert látni, csak azt az egy kutyát. Március 12-én este a kormány rendelkezése folytán gróf Szapáry Gyula pénzügyminiszter és Hieronymi Károlv közlekedésügyi államtitkára Szegedre indult. A pénzügyminiszter úgy rendelkezett, hogy minden menekülőnek, aki vasúton utazik el, öt forint segítséget adjanak. Ezt a rendelkezést azonban nem lehetett végrehajtani, mert a menekülők nem fogadták el a pénzt. Szeged népe akkor még idegenkedett minden olyan könyöradománytól, amely nélkül elvégre lehetett még élni. Március 17-én a király meglátogatta az elöntött várost. Pálfy Ferenc polgármester mondotta az üdvözlő beszédet. — Mindent elvesztettünk, Felséges Ür, — mondotta a polgármester —, csak egy maradt meg: húségünk és szeretetünk Felséged iránt... — Felséged méltóztatik majd látni a nyomort... A király így felelt: — Meg fogom nézni! Az igenlő felelet után Lukács György kormánybiztos bemutatta magét a királynak, aki azt kérdezte tőle: — Hány halott — Huszonnégy. — Apad-e a víz? — kérdezte a király. — Nagvon csekély mértékben — felelte a kormánybiztos. Kállav Ödön a házakról tett jelentést a királvnak: — Hatezer házból háromszázötven áll. de ennek fele is dűlőfélben van. — Szörnyű! Borzasztó! — mondotta a király. Tehát a víz olyan iszonyú erővel jött? A pusztulás borzalmai Innen a reáliskolába mentek, ahol senki sem várta a királyt. Egy menyecskét, aki valami fazekat vitt, megszólított a király: — Ki főz itt? És mit főznek? Sok nép van-e itt elszállásolva? Idén március 12-re esik Szeged múlt századi katasztrófájának, a miudent elpusztító nagy árvíznek kilencvenedik évfordulója- Ebből a jubiláris alkalomból közöljük 14 folytatásban megjelenő „Tudósítások a szegedi nagy vízről" című dokumentumsoro< zatunkat. Dáni főispán akart felelni a kérdésekre, de a király nem engedte: — Hagyja kérem! Hadd kérdezzek én és hadd beszéljen ő! A menyecske bátran válaszolt is a király kérdésére: — Nagyságos úr, rántott levest főztem. A főispán rászólt az aszszonyra: — Ez itt a felséges király! A király azonban újból „leintette" a főispánt, ezekkel a szavakkal: — Nem kell azt mindenkinek tudni! Ami Szeged városából megmaradt, az egy kicsit hasonlított Velencéhez. Palotáink ugyan nem voltak, de a megmaradt házak vízben állottak, s az Iskola utcát és környéket kivéve, SZEGEDI MŰVÉSZEK Kováts Margit A DÉLMAGYARORSZÁG 1969. KEDD, MÁRCIUS 11. Neve nem művésznév — hírlapi tárcák hangsúlyozottan hétköznapi hősnőit szokták így elnevezni a szerzők; és eddig eltelt évei sem mutatnak múvéfczsorsot — gimnázium Csongrádon, főiskola Szegeden, majd tanítás, tanítás, tanítás. Meg közben a család, két leánygyerek... Ami eddig kikerült a keze alól, az csak az „egyéb" kötelességteljesítések idejéből ellopott órák termése. És persze, az országos jövés-menéssel, hegyjárással, termiszetfigyeléssel eltöltött nyári heteké, amelyek viszont olyan kegyetlen gyorsasággal következnek egymás után. A „nem művésznév" xehát Inkább csak a képzőművészet lelkesebb hívei előtt ismert, ám aki egyszer felfigyelt rá, el nem feledi: katalógusról katalógusra kutat utána. Kováts Margit ugyanis mindig szolgál meglepetésekkel „közönségének". Meglepetés volt bátor és sikeres indulása — nem ok nélkül nyomiatták ki egy csendéletének fotomásolatát a „Szeged mai képzőművészete"- című. 1959-es kiadványban — s meglepetést jelentett a különböző tárlatokon való szereplése is. De főképpen azóta izgalmas munkáit figyelni, amióta nem a régebben kedvelt olajba mártogatja az ecsetet, hanem újabb technikákkal d ágazik. .Hagyományos' korszaka után előbb fákal vitt panírra ceruzája. Ember mód szenvedő fákat; kivetítő.! fájdalmas gondolatainak. Aztán tájmozaikok következtek. Szó szerint értve tájniozaikok, hiszen ezeket a munkáit valóban apró papírdarabkákból állította össze — biztos jelzéseként az egésszé összerakható világnak/Es most, ujabban, ismét színekkel dolgozik: finom árnyalatokkal idézi fel az annyira szeretett természet folyton változó arcát. A természet volt számara mindig a legerősebb inspiráló tényező. — Családomban majd mindenki biológus — mondja erről. — Gyermekkorom azzal telt el, hogy növényt határoztam, néztem a mohákat, figyeltem a hangyabolyok nyüzsgését. Ez az indíttatás tér most vissza képeimen, az nukor megfigyelt folyamatok öltenek formát, leérnek teret A keletkezés, a pusztulás u.lapota. , Ám e magyarázat nélkül is érthetőkke valnak az egymás után előkerülő kartonlapok. Érzékenyen megmunkált színeik, az iskolázott kezekre valló formák egyértelműen vallják, hogy művészetről, egy tényleg megszenvedett gondolatokat közlő művészetről van szó. Nem egy öncélú játék termékei szaporodnak a Kossuth utcai lakás műteremként i3 használt lakószobájában — ahol „ráadásul" még a szintén festőművész férj, Szűcs Árpád vásznai is helyet követelnek —, hanem a folyton változó valóság ábrázatát egy-egy különös pillanatban elénk mutató képelt Amelj» képsorozattal — létrehozójának tervei szerint — előbb-utóbb a nagyközönség is megismerkedhet. Kováts Margit ugyanis kiállításra készül, első önálló kiállítására, amely a Vinkler László keze alól indult művészpályára nyitná rá a feltétlenül megérdemelt, nagyobb érdeklődést. A hétköznapi név — viselője „civilben" a Ságvári Endre Általános Iskola apró diákjait oktatja ügyesebb kézmozgásra — ilyenformán még ismertebbé válik. Mert feltétlenül azzá teszik majd a kissé szakadt nylonzsák átlátszó gyomrában őrzött kartonlapok. Akácz László egyelőre mindenütt csak csónakon lehetett közlekedni. Víz alatt volt az egész Széchenyi tér. Legmélyebb volt a víz a Szeged—Csongrádi Takarékpénztár házánál. Mivel mindenfelől erre folyt a víz, a térre nyíló utcák torkolatát eltorlaszolták a háztetők, bútordarabok, és egyéb törmelékek; amiket a víz magával hozott. A víz igen lassan kezdett apadni. Csak március 25-én jelenti az újság nagy örvendezve, hogy „be lehet már menni szárazan a postahivatalba, s a menekült néppel megrakott főreáliskola épületébe: ma utat készítettek a távírda helyiségé, hez és az Iskola utcában; a távíróhivatalt ma már rendezik és mint értesültünk, sürgönyöket már lehet feladni!" É szerint megmaradt a város mintegy 6800 háza közül: Rókuson 20 — Felsövároson 99 — Alsóvároson 16 — a Belvárosban 248. Ez a kimutatás az árvíz második napjára vonatkozik. Az árvíz kilencedik napjáig a 383 megmaradt házból összedűlt 52. Március 19-én a város megbízásából Várady Ignác, Arleth Ferenc és Zimmermann építész megvizsgálta a házakat és megállapította, hogy azon a napon még fennálló 331 ház közül 262 lakható; a többi 69 házból kilakoltatta a rendőrség 3 bennlevőket. Nem könnyű elképzelni; micsoda állapotok voltak a városban akkor, amikor a víz már itt volt és nem akart elmenni! Március 19ről jelenti a Szegedi NaplóJ „Ma délután tartatott az első tanácsülés. Közlekedési nehézségek által akadályozva, nem értesülhettünk annak lefolyásáról." Pedig a szerkesztőség csak kétszáz lépésre volt a Hungáriától, ahol a tanácsülést tartották. A víz általában nagyon lassan apadt: talán csak egy napon érte el a vízszint csökkenése a hét centimétert; mikor a legnagyobb erővel és a legtöbb géppel dolgoztak a víz levezetésén, napi négy centiméter volt a legjobb eredmény. Ez nagyon szép lett volna és a városban újra kezdődhetett volna az élet, ha újabb árvizek nem jöttek volna. Az újabb áradások pedig igen gyakran megjöttek és a petresi szakadáson betörve még jó néhányszor végigsöpörték a várost. Ezt azonban már csak azok tudták, akik pontosan mérték a vízállást, s feljegyezték, hogy •ta tegnapi 5 centiméteres apadás után ma 17 centimétert emelkedett a víz". A befejező rész következik.) Értesítjük kedves bérlőinket: a parkettcsiszológép kölcsönzésre megérkezett! Előjegyzést felveszünk. Nyitva: mindennap 7—17-ig. Telefon: 34-083. Belkereskedelmi Kölcsönző Vállalat, üzexed. .Mikszáth Kálmán u. 12. xS. 0S1 773