Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-11 / 58. szám
AMA G Y A R S Z O C I A LISTA MUN KÁ S PÁ RT LAPJA 59. évfolyam, 58. szám 1969. MÁRCIUS 1L, KEDD Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ÁRÁ: 80 FILLÉR VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Befutott a Az építésügyi és városfejlesztési miniszter Szegeden — Épülnek a panelházak Tarjánban — Válasz a Délmagyarország kérdéseire Előkészítő | Vitaminszüret tanácskozás szedik a salátát a Felszabadulás Tsz-ben Moszkvában Az első menetrendszerű lakás-vonat" tegnap, hét* ión délben gördült be Szegedre, a Dorozsmai úton levő építőipari telepre. Az ünnepélyes pillanatnak számos szemtanúja volt, köztük Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, Szilágyi Lajos, a miniszter helyettese, Harmati Sándor, a MÁV vezérigazgatójának helyettese, dr. Komócsin Mihály, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, Sípos Géza, az MSZMP Szeged városi bizottságának titkára dr. Biczó György, a Szeged m. j. városi tanács vb elnöke, valamint a párt-, a tanács-, és az állami szervek több más képviselője. A Csongrád megyei állami Építőipari Vállalat nevében Sípos Mihály igazgató mutatta be az első szerelvényt a miniszternek, s tájékoztatta a Dunaújvárosból érkező házelemek „útjáról" egészen a felhasználás szírhelyén alkalmazott munkavégzésig. Ezután sor került a vagonok kirakásóra. Egy autódaru csápja könynyedén adogatta a kész házrészeket a speciális szállítókocsikra, majd útnak indulhattak az elemek a tarjántelepi városnegyedbe. A megjelent vendégek is megtekintették a lakónegyed építkezését, ahol bemutatták e dunaújvárosi panelek öszszeszerelését. Amikor az első menetrendszerű vonat begördült az építőipari telepre, Bondor József nyilatkozott a sajtó- és a televízió munkatársainak, s a megjelent vendégek előtt elmondta, hogy ez a Dunaújváros—Szeged közötti szállítási- és építési kooperáció valójában új szakaszt nyit a lakásépítkezések hazai gyakorlatában. A kiinduló pont az volt, hogy miképnen lehetne a szegedi lakásénítkezéseket meggyorsítani, mivel a helyi építőiparnak korlátozott a kapacitása. s ezért hagyományos módon nem tudia kielégíteni az igényeket. Ekkor merült fel a gondolat, hogy Dunaújvárosból. a Beton- és Vasbetonipari Művek ottani gyárából kellene házelemeket szállítani Szegedre. Számos ellenzője volt ennek a megSomogyi Károlyné felvételei Bondor József miniszter dr. Komócsin Mihállyal beszélget a tarjántelcpi lakónegyed építkezésén A kommunista- és munkáspártok nemzetközi tanácskozását előkészítő bizottság 1968. évi őszi budapesti ülésén elért megállapodás értelmében hétfőn Moszkvában megkezdte munkáját a munkacsoport. hogy előkészítse a dokumentumokat a kom munista- és munkáspártok tanácskozására. A kommunista- és munkáspártok nemzetközi tanácskozása okmányait előkészítő I munkacsoport és bizottság '> ülésére Moszkvában érkéz-1 tek: az Argentin, a Belga, a Bolgár, az Angol a Venezuelai Kommunista Párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt a Haiti Népi Egység Párja, a Guadeloupei KP, Németország Kommunista Pártja, a Német Szocialista Egységpárt, a Nyugat-Berlini Szocialista Egysétmárt. az Iraki Kp. az Iráni Népoárt, a Spanyol. a Kandai Kommunista Párt. a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja, a Libanoni, a Martiniquei KP, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Paraguevi. a Perui KP. a Lengyel Egyesült Munkáspárt a Portugál, a Román, a Salvadori. a Szíriai, a Szudáni az Egyesült Államok a Török, az Uruguayi, a Finn. a Cseszlovák és a Ecuadori ; Kommunista Párt képviselői. A közeli napokban várják I A szegedi Felszabadulás Termelőszövetkezet kertészetének üvegházaiban megkezdődött a több hétig tartó vitaminszüret. Februárban a borult kedvezőtlen időjárás miatt nagyon lassan növekedtek a primőrök, márciusban viszont a lényegesen több napfény hatására gyors fejlődésnek indultak. Az elmúlt napokban a Szövetkezetek Csongrád megyei Értékesítő Központja 17 ezer fej salátát vett át, amelyek között nyolcdekásak is voltak. Az árut belföldön értékesítették, a legtöbbet Budapesten, de a szegedi üzletekbe is jutott belőlük. A szállításokat késleltette az a körülmény, hogy az üvegházak annak a 168-as algyői olajkútnak a szomszédságában vannak, amelynél az emlékezetes kitörés keletkezett. Még az elfojtás után is hosszú időbe tellett, amíg az üvegházakat különleges vegyszerekkel lemosták, megtisztították az olajos szennyeződéstől. Emiatt húzódott el a palánták kiüL tetése. A tsz szakemberei mindent megtettek, hogy a rendkívüli helyzetből adódó kiesést megszüntessék, s a termelés újból meginduljon. A mostani primőrök a szövetkezeti gazdák áldozatos munkájának gyümölcsei. T. B. Elutazlak az írószövetségi konferencia résztvevői oldásnak, mert igen sok akadály jelentkezett. — Ezért is örömmel tölt el bennünket, hogy ma Szegeden irányvonatot fogadtunk. Külön öröm, hogy ezzel segíthetünk a város lakásépítési gondjainak megoldásában. A beszélgetés közben megjegyezte a miniszter, hogy valamikor az egész ország segített felépíteni Dunaújvárost, s most nemcsak a kohászok, hanem az építők is viszonozzák a régebbi támogatást A tarjántelepi lakónegyedben már összerakták egy lakóház első szintjét. Meglepően gyors ez a szerelő-építkezés. Egy hete kezdték, s augusztusban lehet költözni az első ötszintes házba, ahol 28 család talál korszerű otthonra. Az építkezés megtekintése után az építőipari vállalat Bocskai utcai székházának klubszobájában fogadást adott Sípos Mihály igazgató. A fogadás közben Bondor József miniszter szívesen váAz első panelház első szintje. Augusztusban költözhetnek a lakók laszolt a Délmagyorország néhány kérdésére. Elsősorban arra kértünk választ, hogy az építkezések közművesítése miért késlekedik és általában is Szeged város régi közművei lassan elavulnak, tönkre mennek, de nincs megfelelő mélyépítési kapacitás, amely kielégítené az igényeket. A kapacitás bővítése érdekében van-e valamilyen elképzelése a minisztériumnak. — Az ideális az lenne — mondta Bondor József —, ha a közművek előbb elkészülnének, s csak azután kezdődne az építkezés. A vita legfeljebb azon lehet, hogy ideiglenes, vagy végleges legyen a közművesítés, mivel az építkezés eléggé tönkre teszi az utakat. Nagy elmaradást kell megszüntetni, de az a szándékunk, hogy Szegeden olyan mélyépítési kapacitást biztosítsunk, amely nemcsak e város hanem egész Dél-Magyarország igényeit ellátja. A házgyári lakások árairól, minőségéről is szó esett. A miniszter kijelentette, hogy a házgyári lakások, a panelból épített házak egykét év múlva olcsóbbak lesznek, mint bármely más módon felépített lakas. Ezután rövid beszédet mondott a megjelentek előtt, s köszönetét fejezte ki minden közreműködő szervnek, vállalatnak, elsősorban a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumnak, hogy lehetővé tették a vasúti szállítás gyors megoldását. Végül dr. Koblencz József minisztériumi főosztályvezetőnek, Onódi Márton minisztériumi osztályvezetőnek. Pusztai Ferencnek, a KPM főosztályvezetőjének, Réfi Oszkó Ferencnek, az Építőipari Beruházási Vállalat osztályvezetőjének és Heim Jánosnak, a Csongrád megyei állami Építőipari Vállalat főmérnökének átnyújtotta az Építőipar kiváló dolgozója című miniszteri kitüntetést, hat személynek pedig pénzjutalmat. G. L selőinek érkezését Az európai szocialista országok írószövetségei vezetőinek budapesti konferenciáján részt vett bolgár, lengyel. NDK-beli, román és szovjet delegáció, valamint a mongol megfigyelők küldöttsége elutazott Budapestről. * A Magyar írók Szövetsége a háromnapos tanácskozás idején fogadást adott a külföldi vendégek tiszteletére. A baráti légkörű fogadáson megjelent Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter. * Az írószövetségi munkaértekezlet külföldi delegációinak vezetői látogatást tettek Aczél Györgynél, az MSZMP Központi Bizottságának titkáránál. (MTI) Súlyos tűzpárbaj a Szuezi-csatornánál Az EAK és Izrael nem kérte a BT összehívását A Közel-Keleten, a Szuezicsatorna térségében tűzpár1 bajjá robbant az ebben a térségben már hetek óta különösen nagy feszültség. Az 1967-es júniusi háború óta — vélik egybehangzóan a katonai szakértők — ez a szombati és a vasárnapi összecsapás volt a legsúlyosabb az egyiptomiak és az izraeliek között. Az egyiptomi fegyveres erők főparancsnoksága által kiadott közlemény 31 ellenséges tank, 11 őrállás, 23 kiserőd, 13 tehergépkocsi, 26 üteg és 2 légvédelmi üteg elpusztításáról tesz említést. Megállapítja, hogy az egyiptomi alakulatok elhallgattatták mindazokat az ellenséges ütegeket, amelyek Szuez lakott övezeteit és az olajfinomító üzemeket bombázták. Lelőttek továbbá három izraeli repülőgépet. Az egyiptomi veszteségek mérlege — kairói közlés szerint — három halott, tizenhárom sebesült. Az izraeli gránátok elpusztítottak hat házat és egy mecsetet. Az AP amerikai hírügynökség megállapítja, hogy az izraeli fegyveres erők a jelek szerint főként a szuezi olajfinomító berendezésekre összpontosították a tüzet. Az izraeli lövedékek eltaláltak három nagy olajtartályt. •A magasra csapó lángokat nagy messzeségből is látni lehetett. A vasárnapi harcokban egyébként az egyiptomi fiadsereg elvesztette egyik legjobb főtisztjét, harcállásában halálos sebet kapott Abdel Moneim Riad tábornok, az EAK fegyveres erőinek vezérkari főnöke. Temetése, amelyen tegnap csaknem egymillió ember vett részt Kairóban, nagy Izrael-ellenes tömegtüntetéssé változott. Ez újabb jele annak, hogy az Izraeli támadások nem érik el egyik legfőbb céljukat: a lakosság harci szellemének megtörését. Az egyiptomi sajtó hangoztatja, hogy a lakosság morálja még az utóbbi időben legtöbbet szenvedett térségben, a csatornaövezet városaiban is töretlen. A temetésen jelen voltak az egyiptomi kormány tagjai, a hadsereg magas rangú tisztjei, a diplomáciai testület tagjai, az iraki, a jordániai és a szíriai hadsereg vezérkari főnökei, valamint az Arab Liga tanácsának ülésére az EAK-ba érkezett arab külügyminiszterek. Hétfőn Egylntom egész területén riadókészültségi gyakorlatot tartottak, hogy kipróbálják az úgynevezett passzív védelmi rendszer hatékonyságát és a mentő alakulatok készenléti állapotát. A rendőrségnek aclott utasítások értelmében szigorúan érvényt kell szerezni az elsötétítési rendelkezéseknek. A fővárosban máris elsötétítés volt: kioltották a csillogó reklámfényeket, s városszerte minimálisra csökkentették a középületek kivilágítását. Az Arab Szocialista Unió helyi kongresszusai — írja az Al Ahram — követelték, hogy haladéktalanul alakítsák meg a fegyveres népi milíciát. Emlékezetes, hogy néhány hónappal ezelőtt Nasszer elnök bejelentette, hogy létrehozzák a népi önvédelmi hadsereget. A milícia a fegyveres erők főparancsnokának hatáskörébe tartozik majd. Mint várható volt, a nagyszabású összecsapást a szokásosnál is nagyobb diplomáciai élénkség követte. Mind az EAK, mind Izrael két-két levelet is intézett a Biztonsági Tanácshoz. A felek kölcsönösen agresszióval vádolták egymást, de egyikük sem kérte a Biztonsági Tanács ülésének összehívását. Erre alighanem az a magyarázat, hogy — bár mindkét oldalon komoly veszteségek voltak — sem Kairóban, sem Tel Avivban nem tulajdonítanak olyan politikai jelentőséget a tűzpárbajnak, hogy a tanács azonnali összeülését szükségesnek tartsák. I *