Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-06 / 54. szám
Figyel a zsűri Kereskedelmi tanulók versenye Szerdán reggel 8 órakor a főváros legnagyobb üzleteiben, a kereskedelem öt ágazatában, valamint a vendéglátóipar három szakmájában megkezdődött a kereskedelmi tanulók országos versenyének döntője. A 171 harmadéves tanuló — az elődöntők legjobbjai — kedden már vizsgázott egyszer, valamennyien írásbeli feladatokat oldottak meg. A mostani bolti munka már az igazi gyakorlat, amelyet ugyanúgy kell végezniök, mintha teljes értékű eladók lennének. Tevékenységüket szigorú zsűri figyeli. A vásárlók nem kiválasztott személyek, hanem a boltba betérő vevők. A tanulóknak ezenkívül számot kell adniok az áruátvételből, csomagolásból. eladásra történő előkészítéséből is. Az öszszetett feladatokra maximálisan 150 pontot kaphatnak a mindenben kiváló tanulók. Az országos verseny eredményét pénteken hirdetik ki. A negyvenötezredik Hűtőszekrény egy előfizetésért Láthatóan nagy meglepetéssel és örömmel fogadtak bennünket Pallaiéknál, amikor egy 50 literes Lehel hűtőszekrénnyel a kezünkben bekopogtattunk a szegedi lakásba és közöltük, hogy a Magyarország negyvenötezredik előfizetésével elnyerte a Hírlapkiadó Vállalat és a Magyarország szerkesztősége által kitűzött jutalmat — az 50 literes Lehel hűtőszekrényt. Pallai Márta (Szeged, Partizán u. 18.) SZTK laboránsnő, a szerencsés nyertes. Beszélgetesünk során megtudtuk, hogy különös véletlen juttatta az értékes ajándékhoz. Másfél éve olvasója a iapnak, de az utóbbi időben körülményes volt a vásárlás, mert vagy eltették részére a lapot, vagy nem. Többször közölte vele a hírlapárus, hogy már elfogyott a lap. Gondolta, inkább előfizeti a Magyarországot és akkor időben hozzájut és ingyen megkapja a Magyarország évkönyvét is. Ki is töltötte a szelvényt, de va• amilyen okból a posta nem elentkezett a január havi előfizetési díjért. Egy hónapig várt, arra gondolt, hogy a karácsonyi nagy forgalomban elveszett a szelvénye, de ezután újból kitöltötte a megrendelőlapot. Ez lett a szerencséje, így lett ő a negyvenötezredik. Az ajándék átadása után elbeszélgettünk a családdal és megtudtuk, hogy a Magyarországon kívül előfizetői a Délmagyarország-nak, a , Rádió- és Televízió Üjság- i nak, Kortárs-nak, a Nagy- 1 világ-nak és a Művészetnek. Havonta közel 100 forintot ad ki sajtótermékekre. Sokat szeret utazni, szeretné a világot bejárni és minél több múzeum anyagával megismerkedni. Nagy élmény volt számára tavaly a világhírű drezdai Zwinger múzeumban tett látogatása. Beszélgetésünk alatt érkezett haza, a nyertes édesapja, aki Rúzsán a Juhász Gyula Tsz-ben főkönyvelő, örömmel újságolta, ma vizsgázott kiválóra és ezért 1000 forint külön jutalomban részesült. — Hiába, ilyen a szerencse? H. V. sÁllati történetek — Papa, én harkály akarok lenni — szögezte le ifjabb Kakukk Tódor, akinek hármas érettségijén még alig száradt meg a tinta. — De drága fiam, ahhoz nagy tehetség kell, vagy nagy protekció — forgatta szemeit idősebb dr. Kakukk Tódor. — Akkor legyen • nagy protekció — ágált az éppen nagykorúvá serdült kakukk — különben kénytelen leszek elzülleni, s akkor téged is elítélnek, mert nem gondoskodtál rólam megfelelően. Így történt, hogy ifjabb Kakukk Tódor a harkályegyetem hallgatója lett, lévén hogy egyik nagynénikéje — hamisítatlan kakukktempóval — annak idején egy harkály családi fészkébe lopta be észrevétlenül számtalan csemetéinek egyikét, hősünk nagybácsikáját. Tódor becsületesen végigbukdácsolta az öt évet, nem jöhettek rá, hogy semmi tehetsége sincs a féregkutatáshoz, mert mindenről csak elméletben kellett vizsgázni. öt év múlva pedig ifjabb dr. Kakukk Tódort — mivel egy másik nagynéni is hasonlóan gondoskodott annak idején csemetéjéről — be tudták protezsálni Nagybácsi II. révén a Kip-Kop hivatalba. Gyorsan emelkedett a ranglétrán, s csupán irigy ismerősei súgtak össze időnként a háta mögött. — Nem gondolod — suttogta a gólya a varjúnak —, hogy figyelmeztetni kellene az illetékeseket erre a szélhámosra. Hiszen kopogni valahogy még tud, de a férgekel nem szedi ki a kéreg alól. — Kár lenne — vélekedett a varjú. — Magadra is fölhívnád a figyelmet, es kiderülne, hogy hiába vagy a Bébiszállító Vállalat igazgatója, csak a csőrödet jártatod, miközben egyre csökken a bébik száma. Kár lenne — ismételte, és gyorsan tovarepült a zeneiskolába, ahol énekórát tartott a fülemüléknek. * A vakond és a hörcsög egyszerre érkezett meg Nagyrét csodálatos városába. Már a vonaton rájöttek, hogy mennyire hasonló sorsúak: mindketten fiatal diplomások, házasok és régi albérlők voltak. Ezért aztán Nagyréten is évekig összejártak keseregni. A harmadik év végén történt csak, hogy Hörcsögék egyszerre elmaradtak. Hónapokig nem látták egymást. Így történt, hogy Vakond Jóska, amikor véletlenül összefutottak az utcán, nagy örömmel borult láthatóan nyúzott arcú barátja nyakába: Hova rohansz, édes öregem? — Ne is mondd! Vettem egy háromszobás szövetkezeti odút, de annyi a törlesztés, hogy kénytelen vagyok albérlőket szerezni az egyik szobába. Most is a hirdetőbe futkosok ... — Ejnye, öregem — hatódott meg Vakond. — Szólhattál volna nekem is. Tudod, hogy megint kifelé áll a rudunk az albérletből? — Drága barátom — sóhajtott könnyek között az új lakástulajdonos. — Mit gondolsz, lenne szívem téged kiuzsorázni? .. * A költö tiatal volt, szemüveges es a verseiből rendszeresen elhagyta az írásjeleket. Korszerű poéta módjára élt, s írt. A versek így aztán előbb a szerkesztő asztalára, majd a papírkosárba kerültek. Történt egy napon, hogy a szerkesztőt hirtelen kihívtak a szobából, mielőtt a papírkosárnak átadhatta volna a napi adagot, s a versre odarepült a Légy. — Micsoda zagyvaság — mormogta, azaz zümmögte, amikor beleolvasott. S mert lelkiismeretes légyvolt, addig szorgoskodott, amíg telerakta a verset ponttal. A szerkesztő visszajött, elhessentette a legyet, és véletlenül beleolvasott a kéziratba — Érdekes, — mondta magában — milyen nagyszerű gondolatai vannak ennek az embernek. Nem is vettem még észre. A verset leközölték, a költő befutott, megöregedett és minden heten szétver egy-egy legycsapót. Veress Miklós Trösztödnek a hitelspiclik Az USA-ban, ugyanúgy mint a többi fejlett kapitalista országban, igen nagy népszerűségnek örvend a részletre vásárlás. 1988-ban például az amerikai polgárok .05 milliárd dollár adósságot vállaltak magukra, és ez az összeg ama tényezők egyike, .melyek hozzájárulnak a azduság viszonylagos stabilitásához. Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Ahhoz, hogy egy cég valakinek vásárlási hitelt adjon, tudnia kell, hogy a fél fizetőképes-e. És éppen ebből • lakúit ki egy új, tartós üz. let az olyan cégek számára, amelyeket „hitel-spicliknek" neveznek. Ezek elektronikus számítógépek segítségével néhány perc alatt tájékozta1 ist adnak az USA-ban bármilyen ügyfel fizetőképességéről. Az új nagyvolumenű üzletet űző cégek tevékenysegét az amerikai szenátus is tanulmányozni fogja, mert az Gyorshajtás — rossz fék Gyorshajtás és figyelmetlenség okozott balesetet Kisteleken, a Rákóczi utca 41. számú épület előtt Az útpadkánál 8—10 iskolás gyermek tartózkodott. Közülük az úttestre kiszaladt Ágoston Mihály 10 éves kisteleki fiú. Elütötte őt személygépkocsival Rabi Illés, pálmonostori lakos. A vizsgálat megállapította, hogy a gépkocsi vezetője nem lassította a sebességet, annak ellenére, hogy az útvonal mellett iskola van. A kisfiú sérüléseket szenvedett. Rossz fékkel az úton. Köteles Dezső, gellénházai lakos rossz fékű tartálykocsival közlekedett, amellyel nem tudott megállni az algyői hídnál, a sorompó előtt. Ellökött egy motorke.. vád elli nük, hogy megsértik a trösztellenes törvénye- j rékpárost, akinek utasa Is volt. ket. Közöljük például csupán ' egy — az „Associated Credit Euró of America" több mint kétezer „hitel-spicli" iroda tevékenységét koordinálja. Ezeknek a cégeknek tevékenysége kivívta az amerikai polgárok elégedetlenségét. A szóbanforgó személy fizetőképességéről adott tájékoztatásaiktól ugyanis nem csupán az függ, hogy az illető vasárolhat-e személygépkocsit, hanem az is, hogy megmaradhat-e munkahelyén, vagy megkap-e valamilyen munkakört. Leon Sanders televízió riporter például nem kapott hitelt házvásárlásra és állását is elvesztette. Az elektronikus számítógép kimutatta, hogv gépkocsiját elvettek, mert nem fizette a részleteket. SanHers esete nem egyedülálló. Mind több vallalat ugvanis már nemcsak akkor fordul a „hitel-spicli" cégekhez, ha hitelt akar folyósítani, hanem akkor ha valakit alkalmazni akar. BETONGYÁR — Kezdődik a hajózás. Szokássá vált, hogy amikor a Tisza vízállása lehetővé teszi, a Csongrád megyei gazdaságokba irányított műtrágyaszállítmány hajón érkezik. A Tiszamenti Vegyiművekből — Tiszaszederkényből — érkező nitrogén még jókor jut el a földekre, hiszen tart a tél végi fej trágyázás. A hajójáratok előreláthatólag. a jövő héten indulnak. — Társadalmi munka. A szegedi járás falvaiban egyre többen kapcsolódnak be a társadalmi munkába. Az elmúlt esztendőben 2 millió 20 ezer forint értékben terveztek társadalmi munkát, s helyette csaknem 7 millió forint értékűt teljesítettek. Az egy főre eső érték, a járás összes lakosságát figyeGyorsított ügyintézés Szegedet és 20 kilometeres körzetben a környéket is ellátja betonnal a Csongrád megyei Építőipari Vállalat betongyára. Létesítése nagy előrelépés volt, s mint az építkezéseket kiszolgáló üzem, már a gyárszerűen szervezett formák felé mutat tovább. Azelőtt bizony sok cement tönkre is ment a szétszórt munkahelyeken, a raktározási gondoktól adódóan. Manapság csak időben kell rendelni és a speciális szállítókocsik ott teremnek a helyszínen a nélkülözhetetlen anyaggal. 1967-ben 25 ezer, tavaly 37 ezer, idén pedig már 40 ezer köbméternyi betont készít az a huszonegynéhány tagú munkásgárda, amely — ha sokszor túlórában is — eleget tesz az egyre növekvő követelményeknek. S ami különösen fontos: a nagyüzemi gyártás jobb minőséget is biztosít az alapok, forintos pillérek, gerendák, födémek — Gáztüzelésű alagútke- — Automatizált téglagyár, mencét épít a Szegedi Tö- Százharmincmillió m-e?5ik,k Kífz'. ezzel k0,rsze" költséggel a Veszprém me- s más szerkezetek előállítálembe véve, 64 forint 3 fillér, -siti ^ékelnek remánco- ^ ep(n sáho. — Üjabb szívátültetés. Dr. helyettesítő „égetőalagút" ré- az ország egyik legkorsze- ~ Mozgóbolt. Sikert araDenton A. Cooley houstoni vén 40 százalékkal növelheti rfbb automatizált téglagyá- ,eoz8i a^Szeeedi sebész, aki a szívátültetés majd termelését a szövet- „ miLr d"'g-0z01. „,„ a- ,g rekorderének mondható, hét- kezet. Száznegyvenöt méter Sütőipari Vállalat uj szolgai főn végrehajtotta 19 szív- hosszú és 43 meter széles tatása: az uzemlatogatomozátültetését. Paciense. ' az 56 — Szellemi vetélkedő. A csarnokában évente 5 millió gbbolt-, Roggel 5 óratá;l* 8 a éves Morris a két óráig tar- V^^i^eje^ téglát késritenek majd. Az J£r téglagyárat ez év vegén süteményt, sőt kenyeret is tó műtét után jól érzi magát, naplók'készülnek'a Tanács- Új Hódít a nappal Coolay eddigi paciensei kö- köztársaság évfordulójának adíak at rendeltetésének, zül hárman vannak életben, méltó megünneplésére. Többek között szellemi vetélke— Piaci árak. A tegnapi dőt rendeznek, amelyen az szegedi piacokon meglehető- üllés és Vidéke Körzeti sen kevés volt a baromfi, Fmsz fiataljai versengenek, tsz-ek szinte nem is árusítottak. A magántermelők — Kiöntött a Tisza partárusítottak kevés baromfit, a iára címmel tart zenei ilszokottnál magasabb áron. lusztrációval kísért előadást Más termékek ára a követ- a szegedi árvízről Szécsi Jókezőképpen alakult: mák 32 zsef tanár holnap, pénteken —35, dió 16—20, alma 7—14, este 6 órai kezdettel a Posburgonya 4—5, sárgarépa 3— tás Művelődési Otthonban. 5, gyökér 5—7, fejes kóposz- Közreműködik az orvosegyeta 2—3, kelkáposzta 3—4, sa- tem citerazenekara. vanyű káposzta 5—6, spenót 10—13, vöröshagyma 3—4, — Kötélpálya a hegyre. fokhagyma 18—22 forint volt. Előreláthatólag még ebben a A tojás 1,30—1,50 forintért fél évben megkezdődik a jákelt darabonként. Gyászközlemények Köszönetet mondunk a roko- vezetőségének és dolgozóinak, nclinak, Ismerősöknek, a ház la- kik szeretett halottunk. Ifj. k. inak, akik MARTON GÉZÁNf: FARKAS I-AJOS temetésén mi ;elhunyta alkalmával fájdalmunk- jelentek, részvétükkel és virában részvétükkel mellettünk vol- gaikkal mély fájdalmunkat cnytak. A gyászoló család, Toibuhin hiteni Igyekeztek. Külön köszösgt. 8. netot mondunk az I. sz. Bclkli... , , uika orvosainak és ápolóinak, Mély fájdalommal tudatjuk, aklk áldozatos munkájukkal hogy szeretetit édesapa nagyapa szenvedését enyhfteni igyokezes dédapa, Bé^VI MIHÁLY, éle. tek A „„ászoló család, Petőfi tenek 83. évében hosszú szen- g s„t ^ T védés után elhunyt. Temetése március 6-án 15 órakor lesz a Köszönetei mondunk mindazon Gyevi-tcmetö ravatalozójából. A rokonoknak, ismerősöknek, a ház gyászoló család, Fadrusz J. u. lakóinak, kik szeretett halottunk T-21s:: PATAKI PÉTER temetésén meg. Szomorú szjwel tudatjuk, hogy jelentek, részvétükkel és vlrászeretett férj, édesapa és nagy- gaikkal mély fájdalmunkat enynoshegyi kötélpálya építése. A tervek szerint a pálya a Zugligeti út és a Csiga út sarkáról viszi majd fel az utasokat a jánoshegyi kilátó alatti fennsíkra. A pálya mindkét végén korszerű, csinos állomás épül, a felsőben vendéglő, az alsóban büfé és símegőrző is lesz. Köztük a csaknem 1200 méter hosszú pályán a 18 másodpercenként induló kétszemélyes fülkék körülbelül 6 kilométeres sebességgel óránként 400 Csütörtökön, pontosan két héttel a tavasz kezdete előtt a nap reggel egy perccel negyed hét után kel és délután 6 perccel fél hat után nyugszik. Ezek szerint a nappal még csak 11 órát és 20 percet mondhat magáénak a nap 24 órájából. Most azonban már valóban rohamos tempóban hódítja el a perce'ket és az órákat az éjszakától és 20-án, amikor a csillagászok szerint este 8 óra 8 perckor végre bekopogtat hozzánk a tavasz, a nappal már 16 perccel lesz hosszabb az éjszakánál. vásárolhatnak a munkásaszszonyok. Ez nagy könnyebbség a második műszak végzéséhez. — Sziámi ikrek. A belgiumi Zottegemben sziámi ikrek születtek a helyi kórházban. A két újszülött kislány a mellén nőtt össze. Az ikrek együttesen négy kiló 80 dekát nyomnak, belső szerveik nincsenek összenőve, az anya és a gyermekek jól vannak. — Tejesen jo dolgok. 600 speciális szakácskönyvet szerzett be a Csongrád megyei Tejipari Vállalat A Tejesen jó dolgok című könyveket árubemutatók alkalmával osztják szét a vásárlók között — Nagy hó Tokióban. A japán fővárosban a napokban olyan nagy mennyiségű hó esett, amilyenre 1883 február óta nem volt példa. A nagy hóesés zavarokat okozott a vasúti, az országúti és a légiközlekedésben. — Lezuhant apa, POLYÁK JÓZSEF, eleténél, CL évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése március 6-du 15 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A (tyászolő család. Bordány. T. 2784 hiteni igyekeztek. A gyászoló család, Jósika u. SI. T. 2772 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, isinerősöknek, kik szeretett hniottunk, BENKÖ LAJOSNE temetésén megjelenték, Köszönetet mondunk mindazon részvétükkel és virágaikkal mély rokoniknak, jó barátoknak, mun- fájdalmunkat enyhíteni igyekezka ársaknak, szomszédoknak, te.k. A gyászoló család, Április 4 valamint a Fodrász Szövetkezet ülja 1L — Elfogták a cserbcnhagyót. Győrtelek községben négy nappal ezelőtt egy sze- Kedden gyakorlatozás 400 utast szállítanak mind- mélygépkocsi halálra gázolta ben lezuhant egy F—111 tí ket iranyba. A kilátás az Csigái Józ-ef 74 éves férfit. pusú amerikai egész utazás alatt kiváló A személygépkocsi vezetője a _ „mprllrni ló lesz. baleset után segítségnyújtás _ jeientette az amerikai lenélkül továbbhajtott. A rend— A nyárfások telepítésére őrség március 4-én Miskolidén hetvenmillió forintos eon<ti fogta Csecskedi Lajos ...... .. 47 eves miskolci lakost, aki állami támogatást kapnak a beismerte a bűncselekményt, mezőgazdasági üzemek. Eb- A rendőrség Csecskedit őriből az összegből az állami zetbe vette, gazdaságok 2000 hektáron, a termelőszövetkezetek pedig — nintegy 4000 hektáron tele- S.^ARCnJS 6. T. 2770 1 pítenek nyárfát. bombázó. közl tíbombázógép gierő. A két pilóta ejtőernyővel sértetlenül földet ért. A jelentés szerint ez volt a tizennegyedik F—111 típusú gép, amely szerencsétlenül járt. DELMÁGYARORSZAG P i