Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-04 / 52. szám

Július 14. Rotaíír*l( magyarországi ősbemutatója Romáin Rolland nálunk a közvéleményben elsősorban pnjtzaíróként ismert. Pedig dramaírónak is kiváló: a Szerelem és a halál játéka című drámáját néhány színházunk nemrégiben nagy sikerrel újította fel. A Július 14 azonban nem tartozik az író legnagyobb színpadi alkotásai közé. Nem véletlen, hogy eddig Magyarországon egyetlen színház sem játszotta. Pedig anyaga vitathatatlanul nemes. A darab tárgya és hőse a francia forradalom, a forradalmi nép. Amit a mű mond vitathatatlanul igaz és helyes, magával az anyaggal és a mondanivalóval semmit sem tudnánk szembeállítani. Mégis: a dráma nem eléggé színházszerű, nem eléggé színpadi. Nem mintha az író nem értett volna a színházhoz. Elég hivatkoznunk a már említett Szerelem és a halál játéká-ra, amely olyan kitűnően szerkesztett, olyan bravúrosan fölényes technikájú darab, hogy nincs az a „jól megcsinált dráma", amelyik nagyobb dramaturgiai jártasságot bizonyítana. A Július 14 azért nem eléggé jó színház, mert az író ebben — és még néhány más művében — egy sajátságos tévedés áldozata lett Az úgynevezett népszínház gondolatáról van szó. Abban az időben, amikor ez a darab született — a századforduló idejéről van szó — Rolland és még mások is azt hitték, hogy a nép színházát úgy lehet és úgy kell megteremteni, hogy a tömeget hősként, tehát nem mellékes szereplőként nem kórusként állítják a színpadra. Ez a gondolat akkor, keletkezése idején feltétlenül kiemelkedő jelentőségű volt a haladó eszmék terjesztésében, a néptörténelmi szerepének bizonyításában. Ez azonban önmagában még természetesen nem színház. S tulajdonképpen nem színház az a különös drámai forma sem, amelyet ezek a törekvések létrehoztak: a színpadi konfliktust sajátosan kezelő anti-dráma. Magától értetődően nem az abszurd törekvésekkel rokon ez a drámai forma, hanem inkább az úgynevezett epikus színházzal A Július 14 tehát kétszeres terhelést hord: az igazi drámai hős hiányának és az epikus formának a terhét. Ezért nincs elég feszültség ebben a darabban; a nézők puszta egyetértése a mondanivalóval és a cselekménynyel nyilvánvalóan nem teremt igazi feszültséget. Emiatt az előadásnak sincs nagy drámai íve, s ha vannak is szép, emlékezetes pillanatai a produkciónak, az igazi feszültség, az izgalom mindvégig hiányzik belőle. A szegedi együttes erejét egyébként is felülmúlta ez a vállalkozás. Száz szerep van a darabban, jóval több, mint ahány prózai színész; ezért aztán a színház apraja-nagyja ott mozog a színpadon. Komor István rendezése mindezen természetszerűleg nem tudott segíteni, ráadásul bizonyos operai tónust is vitt az előadásba. S ezt az operai stílust még külön hangsúlyozta Sándor Lajos díszlete is. A szereplők közül Janka Béla Desmoullns alakítása tetszett legjobban. A fiatal színész kitűnően foglalta egységbe a hősiességet és a realizmust, játéka hiteles és meggyőző. A többi férfiszereplő közül — mindenkit megemlíteni természetesen lehetetlen — Szabó Kálmán (Hulin), Horesnyi László (Hoche), Mentes József (Marat), Kátay Endre (ör), Pagonyi Nándor (Vintimille) és Szabó István alakítása a legemlékezetesebb. Az ugyancsak nagyszámú női szereplő közül a fiatal színésznő alakját bemutató Hőgye Zsuzsa játékát és Bányász Ilona öregasszonyát emeljük ki. Hőgye Zsuzsa alakítása szép és kifejező, de nem egységes. Utolsó jelenetének rikító naturalizmusa felbontja az alak addigi egységét. Bányász Ilona különösen a figura jellemének változását hangsúlyozta jó karakterizáló erővel. íikrös László Pedagógus festők tárlata Siflis József felvétele Hulin (Szabó Kálmán) és Hoche (Horesnyi László) egyik érdekes jelenete Első pillantásra is föltűnő I az a sokféle szín, forma és művészi karakter, amely bé; lcés egymásmellettiségben egymás tendenciáját nemhogy gyöngítve, de erősítve látható a vasárnap óta a Mó• ra Ferenc Múzeum kupolájában megnyílt lcépzőmű vésztanárok kiállításán. Az a tény, hogy ezt a tárlatot a Pedagógus Szakszervezet j Csongrád megyei bizottsága művész-tanárok munkáiból rendezte, kibővítette a kiállítók számát azokkal a fiatalokkal, akik a szervezeti kij állításon eddig még nem szerepeltek. S ez azért is reális, mert ebben a városban a i festők — nagyon kevés kivételtől eltekintve — általában pedagógusok. Ki engedheti meg magának azt az aszkézist, hogy minden idejét és energiáját a festésnek szentelve, csak eladott munkáiból éljen? A pedagógiai munka a biztos kenyér, a egyben a tudásanyag, a szemlélet. a vizuális kultúra terjesztésének fóruma, hiszen a művész, ha nem is hivatásszerűen tanár, valahol mégis egpsz népét tanítja, s ha igazi, nem is „középiskolás fokon". Dr. Waldmann József, főiskolai adjunktus a kiállítást megnyitó beszédében utalt arra az ellentmondásra, amely a mai, egyre gyorsabb ütemben urbanizálódó életforma és a klasszikus értelemben vett ábrázolóművészet tárgya: a pillanat rögzítése között van. Nos, a szegedi festészetet már sokszor illették — s nem is mindig elismerőleg — a „sokrétű" jelzővel", s úgy érzem, ez most így, megyei kiállítássá bővítve is jellemző tulajdonság. Szerepelnek az elhagyott életforma, a visszavonhatatlanul túlhaladott múlt szeretettel ábrázolt rek vizitúrnál, s nemegyszer többek is az ábrázolt tárgynál, életérzést közvetítenek: a málladozó faluvégi házak, a kopott kerítések, méla szemű, összebújt jószágok. De jelentkezik egy másfajta, új közeg is, amely új szemléletmódot kíván magának kialakítani, amely fölkap és kiforgat a megszokott normákból. mint a körhinta, vagy új és szokatlan képét tárja föl a holt dolgok világának, mint a gyökerek közt megbúvó kavicsok, vagy a kőbánya. S ezek bizony már nem pillanatképek, sokkal inkább egy folyamat, egy átalakulóban levő esztétikai szemlélet adekvát kifejezései, szoros és valóságos kapcsolatban a korral, amelyben létrejönnek. Huszonnyolc kiállító negyvennyolc alkotását — olaj. tempera, akvarell. vegyes technikájú, olajpasztell, kréta, tus, linómetszet, monotypia és batik — a szűkös téri viszonyokat a lehetőség szerint fölhasználva Szabó Miklós, a szegedi főiskola rajztanszékének adjunktusa rendezte kiállítássá. A kép persze így sem teljes, de hiába is hiányolnánk most a távolmaradókat, hiszen több munka bemutatására jelenleg úgy sem lenne hely. Így hát örülni kell annak a törekvésnek, amely — ezúttal a Tanácsköztársaság jubileumát alkalmul fölhasználva — minél több lehetőséget igyekszik biztosítani a festők és közönség egyre gyakoribb találkozására. Kulka Eszter Lehel István kiállítása Szegedről és a szegedi járásból több olvasónk fordult szerkesztőségünkhöz azzal a kéréssel, hogy adjunk tájékoztatást: mikor számít az év végi részesedés a táppénz alapjául? A közelmúltban megjelent rendelet az év végi részesedés táppénzalapként való figyelembevételét szabályozza. Így az év végi részesedést — a fix és a változó munkabéren felül — táppénzalapként kell figyelembe venni. A SZOT szabályzata szerint az év végi részesedés után táppénzt az kaphat, akinek a bérrésznél a keresetveszteség, keresőképtelenség egyfolytában 30 napnál tovább tart. Ha keresőképtelenség — 30 napnál több — az év végi részesedés után táppénz attól a naptól jár, amelyiktől a dolgozónak a vállalati kollektív szerződés Év végi részesedés és táppénz Rövid határidőn belül szállítunk TI-BA 1x125 W-os és TI-BA 1x250 W-os, oszlopokra szerelhető, higanygözlzzós közvilágítási lámpatesteket. Gazdaságosan alkalmazhatók ipartelepek, községek, állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, földművesszövetkezetek belső útvonalainak és raktárterületeinek, valamint üzemi csarnokok világítására. RAVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT VILÁGÍTÁSTECHNIKAI OSZTÁLY Budapest, VI. ker., Rudas László u. 12. Telefon: 318-320. már nem biztosítja a részesedést. így például, ha a dolgozó keresőképtelensége 30 napnál tovább tart, s a kollektív szerződés a keresőképtelenség miatti távollét 30 napjára biztosítja csak a dolgozónak a részesedést, akkor a keresőképtelenség 31. napjától jogosult az év végi részesedés után táppénzre. Nem kap táppénzt az, aki a keresőképtelenség teljes tartamára felvette az év végi részesedést. Kizárja a táppénz folyósításának lehetőségét az is, ha valakinek munkaviszonya keresőképtelenség alatt megszűnik, vagy olyan munkaviszonyba lép, amelyben az év végi részesedés nem jár. Annak sem folyósítható táppénz, aki a munkaviszony megszűnése után válik táppénzre jogosulttá. A dolgozó a munkaviszony megszűnését követő naptól, illetvt; az új munkaviszony kezdetétől nem jogosult az év végi részesedés után járó táppénzre. Az év végi részesedésnél a táppénz alapját — az általános szabályoktól eltérően — a keresőképtelenség első napjának évében folyósítható részesedés összege adja. Az 1968-ban kezdődött betegségeknél tehát az erre az évre járó részesedés a táppénz alapja. Az év végi részesedés napi átlaga képezi az egy napra eső táppénz összegét. A napi átlagot úgy számítják Sódert axállít vagonba rakva m'-ként 75 Ft-os árban a danavarsányi Petőfi Mgtsz A uódrr agyagtartalma 3*/o alatt van. ki, hogy az év végi részesedés összegét elosztják az esztendő beosztása szerinti összes munkanapokkal — amikor a keresőképtelenség kezdődik —, továbbá a munkanapokkal egybeeső munkaszünetet is figyelembe veszik. Az így kapott hányados az év végi részesedés napi átlaga. Az osztó szám — ha a munkaidőt hat nap alatt dolgozzák le — 313, ha a munkaidő heti 5 nap, akkor 262. Az osztószám nem csökkenthető az igazolt vagy igazolatlan hiányzás napjaival, sem azokkal a napokkal, amelyeken a dolgozónak nem volt munkaviszonya. Az év végi részesedés után táppénzt a keresőképtelenség elsó napját magába foglaló év eltelte után kell pótlólag kifizetni: akkor, amikor az év végi részesedést adják. Ezt a rendelkezést megfelelően kell alkalmazni azokra, akik terhességi-gyermekágyi segélyt kapnak. Az 1968. évre járó, de 1969-ben kifizetett év végi részesedés után esedékes táppénzt igényelni kell a társadalombiztosítás helyi szerveitől, illetve a vállalat üzemi kifizetőhelyétől. Természetesen csak azoknak, akiknek keresőképtelensége 1968ban kezdődött, s a 30 napot meghaladta. A SZOT új szabályzata szerint 1969. január 1-től a jutalomnál a táppénz alapját — az év végi részesedéssel összhangban — a keresőképtelenség első napjának folyósított jutolomösszege képezi. A jutalom után azonban táppénzt első ízben 1970-ben lehet kifizetni. Dr. V. M. Ezt a tárlatkrónikát nem lehet a megszokott módon kezdeni. Nem írható le egyszerűen: Lehel István újabb kiállítással lépett a közönség elé, s épp így az sem, hogy a művész bemutatkozását valamely kiállítási intézmény rendezte. Lehel Istvánnak, a Szegedi Akadémiai Bizottság klubjában tegnap, hétfőn délután megnyílt tárlata mindenképpen a „szokatlan", vagy az „erősen rendhagyó" minősítést érdemli. Az alig két tucatnyi kép „készítője" ugyanis nem rendszeresen kiállító művész. Még csak azt sem mondhatjuk rá, hogy kiállító, hiszen több mint fél évtizede, hogy a Dugonics téri aulában egyszer a közönség elé állt, s azóta csak a senkiével öszsze nem téveszthető rajzait láthattuk néha a Kortárs, meg a Tiszatáj lapjain. Az első tehát, ami a tegnap délután láthatóvá vált, képeket nézve kimondásra vár: némiképp indokolatlan, hogy Lehel Istvánt minden festői fórumról kívülrekesztik. Különösen akkor az, .amikor a mindenki előtt nyitva álló csarnokokban egymást érik a hagyományosnak szintén kevéssé nevezhető bemutatók. Lehel István munkái azonban mégis „fal" nélkül maradnak. És ez annál is inkább furcsállható, mivel az ó festészetére mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy az alkotáshoz szükséges meggyőződésnek híjával van, s hogy minden elvontságában is nem egy belső törvenyek szabályozta, egyéni arcú, kedvelőinek esztétikai élményt bőven adó művészet. A tegnap nyüt házitárlat „szerzőjének" mikrovilága ugyanis — amelyet mint gyakorló biológus fedezett fel magának — mind színeivel, mind különös formáival egy látszólag Ismeretlen birodalmat mutat. Azt a szabadszemmel sokak által nem látható világot, amelyben a természettől oly áthághatatlanul szabályozott életüket élik a legkisebb szervezetek, s amelynek megidézése szokatlannak, furcsának igen, de művészeten inneninek aligha mondható. És ez a lényeg! El kell fogadnunk Lehel István kartonjait, mint művészeti „tetteket". Akkor is, ha azok a megszokottnál jóval kevesebb hívet, és jóval több „ellendrukkert" toboroznak maguknak. Nézzük óket, vitatkozzunk róluk. Megérdemlik, hiszen, ha különös formában is, de lényegében a valóság mutatja meg bennük magát. Akácz László Képernyő A hamis Néró Lion Feuchtwangert .elsősorban regényeiből ismeri a hazai olvasó. Történelmi, társadalomkritikai regényeiből harcos, következetes antifasisztának, akinek tollából az erőszakkal, a totális miiitarizmussal szembeni humanista ember őszinte borzongása nyilatkozik meg. A harmincas években írt munkáiban — mind a Zsidó háború trilógiában, mind az 1936-os A hamis Néróban — letűnt korok mához címzett aktualitásával keres választ egy meglehetősen ellentmondásos korszak problémáira. Múltbafordulása szemetszúróan aktív, szereplőiről, egyes szituációiról olyan kísérteties hasonlóságokra bukkan az olvasó, mint a Néróban a kések és tőrök éjszakájáról lehetetlen fel nem ismerni Németország hitleri éveinek hosszú kések éjszakáját, Ernst Rohm és társai legyilkolását. A hamis Néró tévéadaptációjának ötletét egyfelől ezeknek a felismerhető párhuzamoknak lehetősége kínálta, másfelől — bevallottan — azok a drámai helyzetek, jellegzetes fordulatok, színpadszerűség ami Feuchtwanger írásaib' ' kisejlik. Lendvai György írt forgatókönyvet, Marton Endre rendezett tévéjátékot a Néró regényből. Az átdolgozás temérdek, szinte megoldhatatlan szempontjait világosanegyértelmüen egyszerűsítve le az antik drámák jellegzetes helyszínére, a dialógusokra, a premier planba hozott arcok, tekintetek szuggesztív játékára, erősen a színészi kvalitásokra hagyatkozva. Ám ez az egyetlen lehetségesnek tetsző módszer sem tudta feledtetni, hogy a drámaszerűséo seregnyi kívülről bevitt elemmel töltődik fel, hogy az évszázadok távolából mai figurákra felismerhető alakok kevésbé színpadi hősök, inkább az írói szándék hóit anyagból, betűből gyúrt szócsövei. Szimbólumok pedig sohasem hatnak úgy, olyan elevenen a színpadon, mint a leírt szavakban, papíron. Ezért van, hogy a szinte hibátlan színészi játék (Básti Lajos, öze Lajos, Egri István, Kállai Ferenc) és Marton Endre nagyvonalú rendezése ellenérc sem kelt ez a képernyős Néró olyan feszültséget, mint a regény teszi ezt — természetesen más eszközökkel. N. I. KEDD. 1969. MÁRCIUS 4. .e^bbísil