Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-25 / 69. szám
Különös fegyvernem Hz IZS-család Szegeden Kiállítás a Centrum Áruházban A szovjet motorkerékpárcsalád, az IZS is szerepel azon a kiállításon, amelyet tegnap mutattak be a Centrum Áruházban. Az Avtoexport szovjet külkereskedelmi vállalat az ország négy nagy áruházában — a budaoesti Corvinban, a győri, a veszprémi és a szegedi Centrum' Áruházakban mutat be motorkerékpárokat. robogókat és kerékpárokat A szegedi kiállítás megnyitóján jelen volt a szovjet vállalat több képviselője, köztük I. Stokov, az Avtoexport kiállítások igazgatója. A kiállítás célja piackutatás; mint azt elmondották, azokból a motorokból és kerékpárokból, amelyek megnyerik a vásárlók tetszését, a budapesti Csepel Kerékpárés Motorkerékpár-nagykereskedelmi Vállalat rendel még. A Szegeden bemutatott ötféle motorból — köztük az oldalkocsis IZS és az Urál a legismertebb —, a közel húszféle kerékpárból megfelelő készlettel várja a vevőket a Centrum Áruház. A kiállítás megnyitását követő pár órában már kiderült, hogy legnagyobb sikere a viszonylag olcsó és jó formájú, jól felszerelt kerékpároknak, valamint a hat-hétféle gyerek-kerékpárnak van, amely különben hiánycikk Magyarországon. A kiállítással egyidejűleg közvéleménykutatást tartanak, kérdőíveken a vásárlók feljegyezhetik véleményüket és felvilágosítást kaphatnak az információs szobában. Hz ilzBetek ünnepi ny í tudta r fása A Belkereskedelmi Minisztérium rendelkezést adott kl az ország területén működő állami és szövetkezeti kereskedelmi és vendéglátóipari üzletek ünnepi nyitvatartási rendjérőL Az ünnepeket megelőző napokban — március 31. és április 3. között az ország élemiszer- és iparcikk boltjai, az áruházak és a könyvesboltok meghoszabbított nyitvatartási időben üzemelnek. A vendéglátóipari üzemek április 3-án, csütörtökön szombati rendjük szerint tartanak nyitva. Április 4-én, pénteken az élelmiszer- és az iparcikküzletek, az áruházak, a könyvesboltok, valamint a csarnokok és a piacok zárva tartanak. A dohány- és az édességboltok szokásos vasárnapi rendjük szerint, a vendéglátóipari egységek a szombatonként szokásos ideig tartanak nyitva. Április 5-én, szombaton valamennyi élelmiszerüzlet, édesség- és dohánybolt, csarnok és piac, továbbá vendéglátóipari egység a szombaton szokásos rend szerint — élelmiszerboltok legalább 19 óráig — tartanak nyitva. Az | iparcikküzletek, az áruházak és a könyvesboltok — a főútvonali ajándék- és illatszerboltok kivételével — zárva lesznek. Április 6-án, vasárnap valamenyi élelmiszer- és iparcikküzlet, áruház és könyvesbolt, valamint csarnok és piac zárva tart. Az édességés dohányboltok a vasárnapi rend szerint állnak a vásárlók rendelkezésére. A vendéglátóipari üzemekben a szombati nyitvatartási rend érvényes. Április 7-én, hétfőn valamenyi élelmiszer- és iparcikküzlet, áruház, könyvesbolt, csarnok és piac zárva lesz. Az édesésg- és dohányboltok a vasárnap szokásos üzemidő szerint tartanak nyitva. Az esetleges illatszerigényeket a vállalatok mozgóárusítással elégíthetik ki. A vendéglátóipari egységek a vasárnapi rend szerint üzemelnek. Erre a napra szóló tejutalványokra az üzletek előzőleg tejport adnak. A minisztérium rendelkezése figyelmezteti a vállalatokat arra is, hogy a nyitvatartási rendről az üzletekben elhelyezett táblákon tájékoztatni kell a vásárlókat Ki mit nyelt? Az Idaho állambeli Boiseban élő 16 éves Janet Young öt éven át kőhőgStt, zihálva lélegzett. Az orvosok asztma ellen kezelték. Mikor aztán megműtötték, gégéjében egy műanyag gyöngyvirágot találtak. Azóta egészséges. (A Daily Telegraphból.) • Az előző este Temérdek Imre még jólesően nyújtózott el Margitka albérleti lakásának díványán és meghitt melegség légkörében panaszkodott a világra. Midőn azonban gyomrába beállt a fájás, tüstént nyugtalanul felpattant, járkálni kezdett, majd bekopogtatott a főnök ajtaján. Mikor az kissé megbotránkozva megkérdezte, mi járatban van, így felelt: — Fizetésemelést kérek. Sürgősen! — És miért, ha szabad kérdeznem? — Mert ha nem kapok, elmegyek a konkurrenciához. Kell a pénz. Voltaképpen elég nehéz volt könyvelőt kapni, igy a főnök megígérte az emelést. Délben együtt ebédelt az üzemi étkezdében Margitkával. — Mikor jössz este? — kérdezte a nő szerelmesen. Ebben a pillanatban Temérdek gyomrába beléállt a fájás. — Nem jövök egyáltalán. Nem jövök többé soha. A viszontlátásra. És elvonult. Margitka a mellékhelyiségbe szaladt bőgni. Este Imre megint érezte a gyomrát és mindjárt elhatározta, hogy életében először elmegy egy bárba, megünnepli az emelést. A Sole Mióban melléült egy Vica nevezetű magas fekete lány, akiről utóbb kiderült, hogy lila melltartót hord és a macskajaj legjobb orvosságának a viszkivel hígított tejet tartja. Másnap Temérdeknek két gyomorfájási rohama volt. Az egyik akkor lepte meg, amikor barátja, Icipici Dezső megjegyezte, hogy: — Pocsék ez az élet! Imre máskor azt szokta erre felelni. hogy mennyire, és elpanaszolta soros sérelmeit. Most azonban a gyomorfájás hatására felemelte fejét, mint egy kakas, mikor szórják a kukoricát és így szólt: — Már akinek. Aki a sarkára áll, az letiporja az életet! Icipici megsértődve elvonult. Másodszor akkor jelzett a gyomra, mikor Margitka kisírt szemmel bejött hozzá, és tragikusan csak annyit kérdezett: — Tényleg? ! — Az utódodat úgy hívják, hogy Vica — válaszolta lakonikusan Temérdek. Margitka tévedésből a fer fimosdóba szaladt sírni. Harmadnap állandóan kínozta a gyomra. El is indult az orvoshoz, de csak a Síp utcáig hatolt, ott sorra felkereste a maszekokat, hogy leinek kellene másodállásban egy könyvelő. Kétfelé is vállalt esti műszakot, az egyiket havi 500 forintért, a másikat évi húszezres bútor-ellenérték fejében. Nem telt bele egy fél év és Temérdek Imre életmódja gyökeresen megváltozott, baráti köre kicserélődött, új meg új vendéglátóipari egységekben vált otthonossá, szerelmi élete fordulatossá, ám rendszertelenné vált. Mindettől és a sok munkától karcsúvá fogyott és szemel részben fölényes. részben fájdalmas lángban égtek. Egyszer aztán, mikor megint megfájdult a gyomra, és elhatározta, hogy lakást cserél, hirtelen feketét látott, majd zöldet, aztán semmit. Kórházi ágyban ébredt fel. mellette egy ifjú doktor állt és megnyugtatóan így szólt: — Semmi baj. Csak sluszkulcsot nyelt, de már kioperáltuk. Aztán Margitka virágot hozott neki, aztán lemondta a mellékállásokat és egy szép napon így szólt Icipici Dezsőhöz: — Hidd el, pocsék ez az élet! GOMBÖ PÁL — Színes selymek. A hazai selyemgyártás fellegvárában — a Szentgotthárdi Selyemgyárban — hatvanéves fennállása óta első ízben megkezdik a színes selymek gyártását. A tavaly 300 millió forintos költséggel bővített üzemben évente húszmillió folyóméter, 54 féle felsőruházati, fehérnemű és béléses selyem anyag készül olasz, angol és belga fonalból. A színes selymeket a 360 svájci automata szövőgéppel felszerelt új csarnokban állítják majd elő. — Huszonkilenc amatőrfilm érkezett arra a pályázatra, amelyet a Népművelési Intézet és a MOKÉP hirdetett meg a Tanácsköz-' társaság 50. évfordulójának tiszteletére. A neves filmszakemberekből, kritikusokból álló zsűri most rangsorolta a pályamunkákat. Az első díjat — 5000 forintot — a Fegyverbe! Fegyverbe! című film nyerte el, amelyet a budapesti Cinema 64 stúdió kollektívája készített. Á bíráló bizottság második díjat nem adott ki, harmadik díjjal a Mit tudsz róla.-..? és az Entzbruder Dezső című filmeket jutalmazta. A TIT különdíját Nagy László János debreceni amatőrfilmes kapta a Hétköznapok hősei és az Ígéret földje című művéért— Munkavédelmi, biztonságtechnikai vizsgát tesznek a termelőszövetkezetek vezető beosztású dolgozói a szegedi járási tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályán. A vizsga célja a mezőgazdasági balesetek megelőzése. — Virágkiállítás Erfurtban címmel tart vetítettképes élménybeszámolót Komáromy Ede nyugalmazott főagronómus holnap, szerdán délután 5 órai kezdettel Újszegeden, a November 7 művelődési központban. Zöldövezetek a városok körül Az erdőtelepítés és fásítás során az idén a szakemberek több mint kétszázmillió csemetét ültetnek ki. A telepítéseket jórészt gazdaságossági szempontok indokolják, de a munkálatokat úgy irányítják, hogy előbb a városok, nagyközségek környékén levő, mezőgazdasági célokra hasznosíthatatlan területek kerüljenek sorra. A program során 40 várost és nagyközséget vesznek körül levegőt frissítő erdőkkel, parkokkal. Idén egyebek között Szombathely, Székesfehérvár, Komló, Pécs, Győr és Özd zöldövezetének kialakítását szorgalmazzák. Salgótarjánban 360 hektáron már befejezéshez közeledik a telepítés. Az alföldi városok sem maradnak ki a programból: Kiskuhalas, Kiskunfélegyháza, Kisújszállás és Karcag határában zöldellnek majd néhány év múlva a hangulatos városkörnyéki erdők. Képér nyit Középkori história Az ásotthalmi „boszorkány" rontásairól először a Délmagyar ország olvasói szerezhettek tudomást Csépi József riportja alapján. A szegedi lap hasábjairól aztán a Népszabadságba vándorolt át a történet, majd pedig felfedezte benne a témái főbb képeslap után a televízió is. A tv-feldolgozást vasárnap este láthattuk, s borzonghattunk meg tőle. • Az álló és mozgó képekre váltott boszorkányhístória ugyanis többet adott az olvasmányélménynél. A szerkesztő Pintér József és a rendező Wiedermann Károly a szó nélkül is beszélő látvánnyal idézték fel elsősorban á történteket. A megvádolt asszony néhány arcvillanása, a „sokat tudó" tanyai ember egy-egy groteszk fintora beszédesen szólt a megbélyegzés tragédiájáról. A szóban elmondott vallomások, amelyek — ha ritkábban is —, de ugyancsak a dokumentumok erejével tették hitelessé a Középkori históriát Egy dologban érheti cs-.. bírálat a bizonyára nagy hullámokat vető történetet: jobb lett volna, ha készítői valamivel bátrabban válogatnak a gazdag anyagból, így egy kicsit önismétlőnek és a kelleténél terjengősebbnek tűnt a nyomozás. S talán nem oktalan azt is szóvá tenni: a históriát bizonyos szenzációéhséggel fogadta a hazai sajtó, amitől a tévé sem mentes. Nagy „társadalmi ágyat" vetettek ennek' a meglehetősen elszigetelt, egyedi történetnek — Prágába utazott hétfőn Péter Ernő, a Pedagógus Szakszervezet főtitkára, a cseh testvérszervezet meghívására, hogy részt vegyen a cseh pedagógusnapi ünnepségeken. Ugyancsak ez időben vesz részt a Cseh Pedagógus Szakszervezet konzultatív megbeszélésén, melyre több szocialista testvér szakszervezetet is meghívtak. — Küldöttségünk az NDKban. Az antifasiszta harcok szövetségének meghívására hétfőn a Német Demokratikus Köztársaság fővárosába, Berlinbe utazott a Magyar Partizán Szövetség küldöttsége. A delegáció vezetője Vágó Ernő ezredes, a Partizán Szövetség titkára, tagjai Mics János, a buchenwaldi fegyveres felkelés egyik résztvevője és Váradi Sándor volt újpesti partizán, I. kerületi rendőrkapitány. A küldöttség az együttműködés továbbfejlesztéséről folytat tárgyalásokat az NDK-ban működő testvérszervezet képviselőivel. — A Vérnász Poznanban. A Poznani Állami Operaházban vasárnap este került sor Szokolay Sándor Vérnász című operájának első lengyelországi bemutatójára. A nagysikerű előadáson részt vett a lengyel kulturális és zenei élet számos kiválósága. — Garázdaság miatt letartóztatta a rendőrség Árgyelán János 49 éves. büntetett előéletű. Szeged, Szűcs utca 18. szám alatti lakost, aki legutolsó büntetéséből ez év februárjában szabadult. A szegedi Búza vendéglőben ittassága miatt nem szolgálták kl, s emiatt molesztálta a vendégeket, mások elől erőszakkal el akarta inni az italt, kötekedett, s megbotránkoztatta a vendégeket. Ügyét átadják vádemelésre az ügyészségnek. — Kínai határőrök tüzet nyitottak menekülőkre a Hong Kong-i határon. Az angol gyarmat kormányának szóvivője szerint egy több sebből vérző menekült még át tudott támolyogni a határon, egy másiknak azonban nem sikerült átjutni Hong Kongba, a határőrök golyója megölteTavaszsiettető — „Kozmetikázzák" a Bakonyt. A Bakony vidékén megkezdték az előkészületeket az idegenforgalmi főidényre. A festői szépségű erdőkkel borított hegyvidék leglátogatottabb helyein javában folynak a „kozmetikai" műveletek. A Bakonyban és a hozzá csatlakozó Balatonfelvidéken több száz kilométeren át újrafestik a turistajelzéseket. Az Idén Veszprém megyének ezen a forgalmas részén már több mint 1700 kilométer jelzett turistaút könnyíti a kirándulók tájékozódását. A végvárak és az egyéb idegenforgalmi látványosságok közelében új jelző- és tájékoztató táblákat állítanak fel. — Borok versenye. A 12. országos borversenyt június 25-től 27-ig Egerben, a világhírű borok hazájában rendezik. Megalakult az országos szerveré bizottság és megkezdte működését a versenyt lebonyolító munkabizottság is. Az országos borverseny helyéül az egri vármúzeum egyik legszebb termét, a hatalmas, képtárat jelölték. — Aranylelőhely. Angola északi részén, hatvan mérföldnyire Malenjetól egy mérföld hosszú aranyleletre bukkantak. Szakértők szerint a lelet a világ legnagyobb aranyérc előfordulása lehet, nagyobb, mint a dél-afrikai aranybányák. — Eljárás az éjszakai pillangó ellen. Közveszélyes munkakerülés és üzletszerű kéjelgés miatt letartóztatta a rendőrség Kunsági Istvánné 27 éves, büntetett előéletű. Szeged, Külterület 7. szám alatti lakost. Tavalv mindössze két hónapot dolgozott, munkahelyét önkényesen otthagyta, nappal és az esti órákban általában a szórakozóhelyeket látogatta, férfiakkal- ismerkedett, s fogadott el tőlük anyagi ellenszolgáltatást. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. KEDD, 1969. MAKCIUS 25. — Szegedi amatórfilmesek Csongrádon. Csongrádon az Állami Zeneiskola es a TIT által szervezett művészeti sorozat keretében mutatkoztak be hétfő este a szegedi amatőrfilmesek és a Szegedi Fotóklub KÖR '68 csoportja. — Hangszórós házitelefont szerkesztettek a Székesfehérvári Finommechanikai Vállalat szakemberei. A hálózati árammal, gombnyomásra működő tranzisztoros berendezéssel közvetlen kapcsolat létesíthető az igazgató és a titkárság, az iroda és a munkahely, vagy a raktár, a kórházi műtő és az előkészítő, a fotolabor sötétkamvája és a műterem stb. között. A hangszórók gombnyomásra mikrofonként működnek. A székesfehérvári üzemben a hangszórós házi.telefont sorozatban gyártják, rövidesen a RAVILL utján '.ózzák forgalomba. — Olajat hord a dagály. A dagály vasárnap nagy mennyiségű piszkos olajat hordott Anglia délkeleti partvidéké felé. A hatóságok attól léinek, hogy a legközelebbi dagály újabb nagyobb mennyiséget hord majd a tenger felszínén úszó és nagy anyagi karokat okozó ólaiból, amely minden valószínűség szerint a szerdán elsüllyedt Garden City nevű libériai teherhajóból származik. — Húznak a szalonkak. A változékony márciusi időjárás ellenére is csaknem „menetrendszerű pontossággal" megkezdődött a szalonkák húzása a Bükkben. A húzás még csak részleges, de a vadászok már „megszállták" a cihereseket, ahol puskavégre is kerültek az első szalonkák.