Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)
1969-03-18 / 64. szám
A ücarsőí Sa tagállamainak felhiuasa Európa országaihoz (Folytatás az 1. oldalról.) szerelést, a népeit közötti A Magyar Népköztársaság Jordániai—egyiptomi csúcstalálkozó együttműködést és a békét nevében Kádár János. Gyakorlati lépést Jelentene szoigáló konkrét cselekedeaz európai biztonság orosíté- tekre és intézkedésekre. Az- a Magyar Szocialista Munse irányában az összes ér- zal a felhívással fordulnak káspárt Központi Bizottságádekelt európai államok kep- minden európai kormányviselőinek m előbbi találko- hoz: egyesítsék erőfeszítéseiin""]?8 meg" ket. hogy Európa az egyen- „ ula6jal wu™11111 lílu„. értek^ot1 ^ Sník ÍOSÚ nemzetek gyümölcsöző kás-paraszt kormány e nöke crtekezlet összehívásának együttműködésének kontirendjet és meghatároznak a nensévé az egész világ stanapirendien szereplő kérde- bilitásának. békéiének és készek kölcsönös megértéséneik ténak első titkára, Fock Jenő, Y a magyar forradalmi munsekeL Ugyanakkor vagyunk megvizsgálni min- nyezőjévé váljék den más javaslatot iz trto-^L^g kezlet előkészítésének és összehívásának módját Illetően. A Politikai Testület ülésén részt vevő államok azzal a felhívással fordulnak Európa országaihoz: működjenek együtt az összeurópai értekezlet összehívásában és azoknak a fellételeknek a megteremtésében. amelyek szükségesek Budapest, 1969. március 17. A Bolgár Népköztársaság Tanácskozó nevében Todor Zsivkov, A Német Demokratikus Köztársaság nevében Waltcr Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának elnöke, Willl Stoph, a Bolgár Kommunista Párt a Német Demokratikus KözKözponti Bizottságának társaság Minisztertanácsának első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke A Csehszlovák Szocialista ahhoz, hogy az értekezlet Köztársaság nevében eredményes legyen és beváltsa a népek hozzáfűzött ivinényeit. E fontos kezdeményezés megvalósítása érdekében — amely a kontinens életében történelmi esemény lenne — az ülésen részvevő államok azzal az ünnepélyes felhívással fordulnak az összes európai államokhoz, hogy erősítsék a bizalom légkörét, .s ezért tartózkodjanak minden olyan cselekedettől, amely megmérgezheti az álAlcxandcr Dubcek, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Ludvlk Svoboda, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke, Oldrich Cernlk, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi kormányának elnöke elnöke A Román Szocialista Köztársaság nevében Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsának elnöke Ion Gheorghc Maurer, a Román Szocialista Köztársaság Minisztertanácsának elnöke A Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége nevéA Lengyel Népköztársaság ben L. I. Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista nevében Wladyslaw Goműlka, lamok kapcsolatainak lég- a Lengyel Egyesült Munkás- Pártja Központi Bizottságákörét. Felhívjuk Európa államalt, hogy a békére vonatkozó általános nyilatkozatokról térjenek át a feszültség enyhítését és a lepárt Központi Bizottságának első titkára, Józef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke nak főtitkára, A. N. Koszigin, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége Minisztertanácsának elnöke kozl v Leszerelési konferencia 0 Genf (UPI, AP) amerikai részről pedig GeGenfben kedden ismét rald C. Smith, az Egyesült megkezdi munkáját a tizen- Államok küldöttségének nyolc-hatalmi leszerelési bi- újonnan kinevezett vezetője zottság. Az értekezlet társ- vett részt. A 45 perces találelnökei — a Szovjetunió és kozó során mindketten leszöaz Egyesült Államok képvi- gezték, hogy készek további selől — hétfőn előzetes meg- leszerelési megállapodások beszélést tartottak a kedden wf„<>U(/(. „ +„ kezdődő ülésszak napirend- létrejöttét elősegíteni, a tajéről. A megbeszélésen szov- valy megkötött atomsoromjet részről Alekszej Roscsin, pó-szerződést követően. 0 Varsói Sxerxödáa tagállamai Politikai lanáoakoEó Tealületónek üléséről 1969. március í7-én Buda- amely az európai biztonság A Politikai Tanácskozó pesten megtartották a ba- és együttműködés kérdései- Testület ülése a testvéri barátságról, együttműködésről vei foglalkozó ösaz-európal rátság és elvtársi együttműés kölcsönös segítségnyújtás- értekezlet előkészítésére és ködés szellemében folyt le. ról szóló Varsói Szerződés megtartására vonatkozik. (MTI) tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének ülését A Politikai Tanácskozó Testület meghallgatta az egyesített fegyveres erők főparancsnokának jelentését azokról az Intézkedésekről, amelyeket kormányaik jóváhagyásával a honvédelmi miniszterek dolgoztak ki. Az ülésen a tagállamok részletesen megvizsgálták és egyöntetűen jóváhagyták a Varsói Szerzódé6 tagállamai honvédelmi minisztereinek bizottságára vonatkozó határozatokat, az egyesített fegy-, veres erőkre és az egyesített parancsnokságra vonatkozó új határozatot, és más okmányokat, amelyek célja a Varsói Szerződés védelmi szervezete felépítésének és irányító szerveinek további tökéletesítése. Az egyesített fegyveres erők főparancsnokát megbízták, hogy a megállapított rendnek megfelelően biztosítsa a/, elfogadott határozatok megvalósítását. Az ülés részvevői kifejezték szilárd meggyőződésüket, hogy a jóváhagyott intézkedések hozzájárulnak a Varsói Szerződésben részt vevő szocialista országok védelmi erejének fokozásához, összhangban a szocializmus, a béke és a biztonság érdekeivel Európában és az egész világon. A Varsói Szerződés tagállamai. folytatva a feszültség csökkentésére és a béke megszilárdítására irányuló erőfeszítéseiket, egyöntetűen elfogadták az összes európai országhoz Intézett felhívást. 0 Kairó (MENA, MTI) frontokon kialakult helyzetTovábbra sincs béke az ről és Izrael szüntelen agolajfák alatt — ezúttal első- ressziós cselekményeiről", sorban az Izraeli—jordániai A megfigyelők nagy fontosfrontszakaszról jelentettek ságot tulajdonítanak a két tűzpárbajokat. Annak, hogy államfő 1967 júniusa óta ima harcok súlypontja — leg- már ötödik találkozásának, alábbis pillanatnyilag — a Nyilvánvaló, hogy a katonai Szuezi-csatorna térségéből helyzet megjavítására teendő áthelyeződött a jordániai intézkedések szerepelnek elfrontra, még egy látványos ső számú témaként, pontojele van: Husszein király kai- sabban: a frontok tevékenyről villámlátogatása. Jordá- ségének az eddiginél teljenla uralkodója és az Egyesült sebb összehangolása. Arab Köztársaság elnöke két Képünkön: Nasszer elnök órán keresztül tárgyalt a kai- ., *„,,..„ „ rói Kubben-palotában, a üdvozli a kalrói repulőtéren MENA hírügynökség fogai- a kétnapos látogatásra az mazása szerint „a legutóbbi EAK-ba érkező Husszein kipolitikai fejleményekről, a rályt. Tiltakozások a kínai « provokációk ellen Moszkva (TASZSZ) Mao és cinkosainak politiA Pravda „A Szovjetunió kája áruló, hitszegő politika, határai szentek és sérthetet- amely elkerülhetetlenül bulenek" című hétfői vezér- kashoz vezet — emeli ki a cikke a kínai hatóságok Pravda vezércikke. újabb határprovokációjával foglalkozik hangsúlyozza, A Szovjetunióban a márA vezércikk cius 15-i kínál provokáció hogy a pro- miatt folytatódnak a tijíakovokátorok ezúttal is azt zó gyűlések, amelyek résztkapták, amit megérdemel- vevői megbélyegzik a kínai tek: határozott intézkedő- provokátorok sekkel tisztították meg tőlük a Damanszkij-szigetet. A szovjet nép — húzza alá cselekményeit. Tokió (TASZSZ) A külföldi sajtó jelentéa Pravda — határozottan sej és a Kínából Japánba visszautasítja a maoistáknak érkező személyek beszámolói a szovjet föld ellen in- megerősítik, hogy a Kínai tézett arcátlan merényleteit. Népköztársaságban, különödnffoffenzíva 0 Saigon (AFP) A dél-vietnami szabadságharcosok tavaszi offenzívája hétfőn lépett 23. napjába, s jóllehet a partizánok az ország egesz területén igen aktívnak mutatkoznak, a jelek szerint erőfeszítéseiket Saigon térségében összpontosítják — állapítja meg az AFP francia hírügynökség. A partizánok hétfőre virradóan és a hétfői nap folyamán több mint 30 ellenséges haditámaszpont ellen intéztek támadást, főként tüzérséggel, de volt, ahol gyalogságot is bevetettek. Tüzérségi tűz alá vették az amerikai 101. hadosztály Hué. melletti főhadiszállását, a Phan Rang-i repülőteret, az amerikai 9. gyalogos hadosztály főhadiszállását és az amerikai tengerészgyalogosoknak egy, a laoszi határ mellett — attól mindössze 10 kilométerre — berendezett támaszpontját. A tüzérségi támadás a legnagyobb kárt egy, a Da Nangtól 48 kilométerrel délnyugatra fekvő táborban okozta. Egy amerikai szóvivő szerint ezt a tábort u szabadságharcosok 122 milliméteres rakétákkal lőtték. Az amerikai vezérkar a Saigonra nehezedő partizán nyomás enyhítése céljából az amerikai expedíciós hadtesi egyik legmozgékonyabb had osztályának egy részét az északi frontról Saigon köré csoportosította át. Az átvezé nyelt helikopteres alakulatot. Saigon peremvidékén ástál, be magukat. Hétfőn hajnalban a partizánok tüzérsége az egyik ilyen új amerikai állást is tűz alá vette. Amerikai közlés szerint ennek a támadásnak tíz halott és tizennégy sebesült áldozata volt. Ezenkívül a partizánok a főváros körül elterülő 50 kilométeres körzetben további két tábor ellen Intéztek támadást. Az egyik Saigontól 32 kilométerre fekszik, védői thaiföldi, úgynevezett önkéntesek. A partizánok é . a thaiföldiek négyórás közel harcot vívtak, végül a parti zánok visszavonultak. A szovjet sajtó vezető lapja többek között rámu sen a déli tartományokban, egyre gyakrabban kerül sor tat, hogy a Mao-csoport Mao Ce-tung katonai-bürokolyan Időszakban tervez ratikus diktatúrája elleni fegyveres provokációkat a fellépésekre. Ismeretesek Szovjetunió határain, amikor 0iyan tények, hogy a kéta hős vietnami nép a Szov- ségbeesett munkások és pajetunió és más szocialista fc megtámadják a iifor_ országok támogatasaval bát- • J " ran veri vissza az amerikai radalmi bizottságokat' és a imperializmus agresszióját, hegyekbe vonulnak. Uj forró drótok 0 Washington (AFP) Kedden két újabb közvet len telefonvonalat helyeznek üzembe Moszkva és Washington között. Az egyik az amerikai külügyminisztériumot köti össze az Egyesült Államok moszkvai nagykövetsé gével, a másik a szovjet külügyminisztériumot a Szovjetunió washingtoni nagykövetségével. PINTÉR ISTVÁN nagy német szövetséges elhatározásainak — zást. Tehát továbbra is a Verbőczy utcai SSdadogta végül Szálasi. — Elgondolásaim szerint — folytatta Veesenmayer —, a törvényhozók nemzeti szövetsége, a jobboldali, a német szövetségeshez mindenképpen hű képviselők csoportosulása hivatott arra, házban kell maradnia, csak azzal érintkezhet, akivel az SS megengedi, s csak azt teheti, amit a németek jónak látnak. — Nincs kifogásunk viszont az ellen — mondta Veesenmayer —, hogy közvetett módon semódra J DOKUMENTUMREGÉNY hogy a megfelelő^ lépéseket a ^ magyar^ nemzeti gítge elképzeléseink valóraváltását. Szöllősi Jenővel megüzeni az érdekelt képviselőknek, hogy a legteljesebben egyetért a képviselőknek ezzel a szándékával, nagy érdeklődéssel figyeli tevékenységüket, és semmi kifogása nincs az ellen, hogy ha a jelenlegi kormányt lemondatszoeialista kibontakozás érdekében megtegye. — A képviselőház bizalmatlanságot szavazna a Lakatos-kormánynak! — Igen, valami ilyesmire gondolunk — mondta Veesenmayer —, ha nem is teljesen erre. A képviselőknek más módon is lehetőségük van j^k, s önt állítják a középpontba.. 39. — Többféle megoldás lehetséges. A törvény hozók nemzeti szövetsége tegnap működését.... — Csak az újságból olvastam róla — mondta Szálasi és szemrehányás csengett a hangjában. — Védőőrizetem lehetetlenné teszi, hogy kezdeményező politikusként... arra, hogy véleményüket ós akaratukat nyilvánítsák, nemcsak a parlament összehívása révén. A szövetség közölné a kormányzóval, hogy a Lakatos-kormány eltávolítását követeli. Ilyen megkezdte körülmények között a kormánynak le kellene mondania, s akkor az ön személye lenne az új kibontakozás központja ... — De a kormányzó... — vetette közbe Szálasi. — A törvényhozók nemzeti szövetsége nem— Szálasi úr, ml annak a döntésnek értei- csak azt közölné u kormányzóval, hogy a Lamében kértük, hogy egyezzen bele védelmünk- Uatos-kormánynak távoznia kell, hanem azt is: be, amely az ön javára szolgál... Én tartozom önt kívánják az új kormány fejének. Horthynak az ön személyes biztonságáról gondoskodni, s egyben megteremteni az ön hatalomra jutásának követelést. Nem lesz más választása! feltételeit... Az én kezdeményezéseim az ön — Ezt azonnal megteszem — mondta Szálasi. — Kérem, követ úr. engedélyezzék, hogy Szöllősi Jenő meglátogasson ... — Ez felesleges, kedves Szálasi — mondta Veesenmayer. — Az ön bizalmi emberének most rengeteg dolga van. S engedelmével, én már közöltem vele, hogy ön mit üzen a képviselőknek. Gondolom, nincs kifogása ellene... Az Idő sürget... Szálasinak persze nem volt kifogása. Miért éppen ez ellen lett volna kifogása? Inkább az Izgatta, hogy Veesenmayer mindnem lenne más választása, mint teljesíteni ezt a eddig csak arról beszélt miképpen lesz ő korUövetelést. Nem lesy más választása! mányfő, de egy szót sem ejtett arról, milyen kezdeményezései... A nyilas vezér megszeppent. Segítséget kérőén nézett Winkelmannra. de az hallgatott. Számára ls bosszúságot okozott, amikor Veesenmayer a törvényhozók nemzeti ;szöv§tségéről kezdett beszélni, de sikerült palástolnia. — Én teljes mértékben alávetem magam a — Részt veszek a törvényhozók nemzeti szövetségének munkájában! — jelentette ki határozottan Szálast. Veesenmayer a fejét rázta. módon egyesítik az ő kezében az államfői és a miniszterelnöki jogkört? Pedig, ha jól értette, a Führer döntésének egyik lényege éppen ez. — Ha a kormányzó aláírja a miniszterelnök'. — Erre nincs mód. Szálasi^ur. A Führer sze- kenevezésemet — mondta a nyilas vezér - ezzel még nem fejeződött be a kibontakozás. mélyes kívánsága, hogy a védőőrizetet fenntartsuk, az eddigi helyen és formában ... A nyilas vezér megértette a finom fogalma(Folytatjuk) A mai naptól kezdve vasárnapig bezáró'ag a TEJIPARI VÁLLALAT-ta! közös rendezesben Tntk)A Df%!fA T a Napsugár Bistróban f f ésa Boszorkánykonyhában rendezünk mindennap 10—18 óráig, árusítással egybekötve t f k