Délmagyarország, 1969. március (59. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-16 / 63. szám

Fegyverben, hűségben A szegedi fegyveres erők klubjában tegnap délután ünnepséget rendezett a munkásőrség Csongrád megyei parancsnoksága a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának közelgő fél évszázados évfordulója alkalmával. Ezen részt vett Rózsa István, az MSZMP Csongrád megyei bizottságának titkára, dr. Paczuk István, a Csongrád megyei tanács vb elnökhelyettese, Nagy György, a Munkásőrség Országos Parancsnokságának. továbbá a társfegyveres testületek számos képviselője. Ünnepi beszédet mondott Mákos István, a munkásőrség Csongrád megyei parancsnoka. Méltatta a Magyar Tanácsköztársaság dicsőséges harcát. Szólt azokról, akik annak idején, 1919ben, mint 18—20 éves fiatalemberek fegyvert fogtak a nép hatalmának védelmében. Az ünnepségen emléklapot kaptak azok az idős munkásőrök, akik fegyveres szolgálatot teljesítettek 1919-ben a proletárdiktatúra védelmében. Emléklapot kaptak Szilagyi János, Fodor András, Komócsin Antal, Kókai Já- Dudás István kiskundorozs- Az ünnepségen kulturális nos. Mármarosi György sze- mai és Huszkai József algyői műsort adtak a Gutenberg gedi, Dobó József mórahalmi, munkásőrök. utcai általános iskola úttörői. Árvízi emlékmű utazó Somogyi Károlyné felvétele Képűnkön: Fodor András átveszi az emléklapot Az öreg városháza cifra dísztermében szerdán a szegedi nagy árvízre emlékeztünk. Kilencven év nem igajubileum, elég volt egy ünnepség, egy kis harangzúgás, egy cikksorozat a Délmagyarországban. Többet ki kívánhat? Majd a századik évfordulón, a centenáriumon! Talán akkor nem kell csalódniuk a szegedieknek, mint kellett a fél évszázadoson, 1929-ben: „A város vezetősége úgy határozott, nem rendez országos ünnepséget (nemzetközi viszonylatról ma még bajos beszélni), mivel a rekonstrukció munkája még nem fejeződött be... Mikor készül el végre?..." (Szegedi Szemle, 1929. március 11.) Hát azóta — bátran állíthatjuk — elkészült. Több is talán, mint amennyire elődeink számíthattak. Illetve több is, kevesebb is. Arra is számítottak ugyanis, hogy a századik évfordulón „a sok művészi szobor és emlékmű között legszebb a Tiszára néző monumentális árvízemlék" lesz. S ez a szép kívánság most, a kilencvenediken eszünkbe sem jutott. Persze még egyáltalán nem késő, tíz év alatt a 6zegedi „nagy víz" emlékműve bízvást elkészülhet! Csak ez a mostani „felújított" javaslat ne menjen feledésbe, legyen aki magáénak vallja s vállalja, hogy meglesz időre. Köztéri szobrunk, emlékművünk valóban van szép számmal. Hozzátartoznak ünnepeinkhez és hétköznapjainkhoz. A város nagy alakjai közül is állítottunk már emléket néhánynak. (Akad az árvíznek is: tábla a körtöltésen. Pásztor János Tisza — allegóriája, a Bertalan-oszlop, de egyik sem az „igazi".) Ami azért is természetes, mivel Szeged élő város, nemcsak szép jelentés jövője van. hanem legalább 700 éves gazdag múltja is. A város felszabadulás előtti történetének pedig egyik legnagyobb eseménye az árvíz volt. 1879-től számithatjuk a modern Szeged megszületését. Ezért is képzelem azt, hogy az árvízi emlékmű úgy állít majd emléket az egykori tragédiának, hogy nem „siránkozik" a száz évvel ezelőtt volt hatalmas csapás miatt, hanem inkább azt mutatja be az utódoknak, hogy mire volt képes ebben a történelmileg mindenképpen kiemelkedően érdekes, izgalmas és nagyszerű száz esztendőben — munkában, építésben, tettekben és harcban — a szegedi ember, a szegedi géniusz. Az elmondottakbői egyenesen következik, Hogy az árvízi emlékművet nefn lenne szép dolog állami költségből létrehozni. Bármilyen sokba is kerülne, ha közadakozásból jön össze rá a pénz, akkor lehet csak igazán méltó a város népéhez. Majd úgy hét-nyolc év múlva kezdődhetne a gyűjtés, írhatná ki a tanács a pályázatot a mű megalkotására, s erre szegedi és Szegedről elszármazott szobrászművészeket, építőművészeket hívna meg. Ök, illetve egy társadalmi bizottság döntene az emlékmű elhelyezéséről, a legjobb pályamű elfogadásáról. S mire 1979. március 12-őt írunk, már áll a kőbe faragott vagy bronzba öntött alkotás, hirdetvén elődeink tiszteletét és Szeged dicsőségét. Ügy érzem, hogy a „nagyvíz" százéves évfordulóján valóban országos, sőt nemzetközi ünnepséget lehetne rendezni. Hiszen közöttünk a helye a testvérvárosok küldöttségeinek és azoknak a barátainknak is, akik Szeged segítségére siettek a katasztrófa után, anyagi áldozatot is hoztak a város újjáépítéséért. Emléküket a Nagykörút egyes szakaszainak neve őrzi. Higgyék el, nagyon szeretnék majd ott lenni a centenárium kimagasló eseményén, az emlékmű avatási ünnepségén, mégpedig — micsoda szerénytelenség! — mint az akkor egy híján 70 éves Délmagyarország 20 éve a lapnál dolgozó munkatársa. Fehér Kálmán pulykák A Baromfiipari Országos Vállalat debreceni üzeme 140 vagon pulykát vásárol fel és exportál a Szovjetunióba, Csehszlovákiába, az NDKba és az NSZK-ba. Megrendelés érkezett Olaszországból, Svájcból, Libanonból és Hong-Kongból is. Népi ülnökök újjáválasztása j Mint ismeretes, az Elnöki Tanács határozata szerint május 16. és június 30. között újjáválasztják a bíróságok népi ülnökeit. A népi ülnöki rendszert 1949-ben vezették be. A bíróság szervezeti törvénye szerint a népi ülnököket háromévenként választják újra. A mostani hároméves időszakra mintegy 18 000 népi ülnök megválasztásóra kerül sor. Bér- és árstatisztika A Központi Statisztikai Hivatalban elkészült a bérek és árak januári statisztikája. Eszerint ez év januárjában 9—10 százalékkal több bért fizettek ki Magyarországon, mint 1968 első hónapjában, ami részben az átlagkereset, másrészt a foglalkoztatottak létszámának növeléséből adódik. A keresetek reálértékének növekedését némileg csökkenti, hogy a fogyasztói árak — beleértve a kiskereskedelmi árakat és a szolgáltatások díjait — az évközi ármozgások következtében 1,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Ezen belül az élelmiszerek ára tavaly januárhoz képest 1,3 százalékkal nőtt. a ruházati cikkek 4, a vegyes iparcikkek átlag 1 százalékkal j lettek drágábbak. Jelentőj sebb mértékben — 16 százalékkal — emelkedett a piaci idénycikkek ára. 1968 decemberhez képest a januári ártüí változatlanok. Bár a szabad árformába sorolt cikkek köré január 1-től tovább bővült, egyelőre számottevő ármozgás nem tapasztalható: Csipke é belföldre, A mérlegzáró közgyűlések nagyrészt már lezajlottak; tegnap sor került a Szegedi Háziipari Szövetkezet tagjainak számvetésére is. A szövetkezet 12 egysége több mint 800 személynek ad kenyeret, akik — a munka természetének megfelelően — jórészt bedolgozók. Termelésük igen sokágú: tavaly a szőnyegszövés, a népművészeti mintájú törülközők, a vert csipke, a hímzett gyermekruhák gyártása, a kosárfonás, a kézi és gépi kötés adta a legtöbb munkát. A hazánkba látogató külföldiek előszeretettel vásárolták tüllrátétes csipketerítőiket. Gyermekruhákból sokat szállítottak a Szovjetunióba. Szőnyegeik szépen mintázott, ügyes színösszeállítású készítmények, Svédországba. Dániába exportálnak tekintélyes mennyiséget, s újabban Angliába is. 14 millió 600 ezer forint termelési értéküknek csaknem felét az export jelenti, ami értékes devizát hoz az országnak. Idén a jó hagyományokat folytatva, tovább bővítik választékukat; kis szériákban többféle változatot adnak sikeres termékeikből. Jó raunrr szőnyeg külföldre kára biztatja a tagokat a most fizetett osztalék is. Átlagban egyhavi "fizetést kaptak, de a régi dolgozóknál — a tagság 24 százaléka 15 éve, illetve annál is régebben lépett a szövetkezetbe — időarányosan nagyobb az osztalék is. A gondolkodás kínjai N

em menthetünk fel senkit a gondolkodás kinja és kötelessége alól... Egy pártvezető fogalmazta meg ezt a mondatot, miközben a gazdaság, a politika és a kultúra frontján irányitó munkakörben dolgozó emberek felelősségéről beszélt. S a beszéd is ilyen volt. Hangos gondolkodás, szenvedélyes meditáció. Nem adott receptet semmire, hanem az elveket körvonalazta, az ellentmondásokat feszegette. Kevés volt előadásában a „kell" — inkább gondolati töltést adott. Mintha csak azt akarta volna: tessék, menjetek, törjétek a fejeteket, mi . kötelesség a magatok portáján! Gondolkozzatok, döntsetek. intézkedjetek! Az ilyenfajta beszédre, politikai tájékoztatásra szokták mondani az emberek: ez megérte. Mert a zárszóval nincs vége semminek, ott éppen csak elkezdődik valami — a gondolatok további őrűlgetése, a termékenyítő vita, a nemes vergődés. S nagyon jó szokássá vált ez a politikai életben. Mindinkább elveket kapunk, erős támasztékot a dolgok megítéléséhez, s nem feladatlistákat, részletes módszertani „eligazítást". Illik-e ezen háborogni? A kérdés túl egyértelmű ahhoz, hogy mosoly vagy harag nélkül lehetne rá válaszolni. Persze, hogy nem illik. Hiszen ezt sürgették, kérték hosszú ideje az emberek. S mégis vannak, akik ilyenkor morgolódnak. ..Mondott volna valamit!" — „Mivel lettünk okosabbak? Kiderült ebből, hogy mit kell tenni?" — Könnyű elviekben beszélni! Bezzeg, ha naponta találná magát szemben a konkrét problémák tömegével!" Hát akkor semmi sem jó már? Máskor az volt a baj, hogy mindent föntről diktáltak pontról-pontra — most az, ' hogy elviekre hagyatkoznak? Igen, de mások „lázadtak" | akkor is. meg most is. Aki alkotásnak tekinti a gazdaságot, a politikát, a kultúrát, az éppen erre vágyott. Oxigénre. Arra, 1 hogy naponta maga birkózhasson meg a gondokkal; hogy I környezetét szellemi aktivitásra serkenthesse; hogy a p<>I üti kának ne csupán végrehajtója legyen, hanem ihletője és alkotója is. S ki tiltakozik ma a gondolkodás lehetősége ellen? Aki gyöngének érzi magát erre. A gondolkodás ma már kötelesség. Nem mondhatunk le százezrek, milliók értelméről. Aránylag szegény országban élünk, a gondolat a legnagyobb „természeti kincsünk'. | S minthogy az értelmi vívódás, a töprengés a követclI meny rangjára emelkedett, e készség nélkül nem lehet megállni felelős poszton. Sok-sok energiát kíván ez, s valóban. még kínt, szenvedést is jelenthet. Testületeknek és személyeknek kell végigszenvedni a felelősségteljes gondolkodás folyamatát: a döntés következményeinek mérlegelését; az azzal járó összes konzekvenciát. Mert a felelősséget nem lehet többé máshová címezni. Ez a döntés jogával együtt járó kötelesség. Megértem azokat, akik fáznak a közéletnek ettől az űj normájától, hiszen ilyen követelmények ismeretében sokkal-sokkal nehezebb jól dolgozni, mint amikor csak ki kellett pipálni a szempontokat. Most a szempontok is ott születnek, ahová a végrehajtás joga és kötelessége van letéve. De értetlenségükben, csalódottságukban osztozni nem szabad. Vállalniuk kell azt a nemes kínlódást, ami a helyes elhatározásokhoz, döntésekhez vezet. Senki nem lesz bölcs helyettük. A közélet „új mechanizmusa" megköveteli mindenkitől, hogy intellektusban is föladata magaslatán álljon. Tévedhet, hiszen csalhatatlannak kikiáltott emberek is hibáztak. A gondolkodás kinjaihoz tartozik a tévedés lehetősége, majd felismerése és korrigálása is. De mennyire más kínok ezek, mint a szellemi tehetetlenség, a gondolatok elvetélésének fájdalma! V

alóban: nem lehet felmenteni senkit a gondolkodás kínja és kötelessége alól. A fej nem bólogatásra, meg receptek raktározására való, hanem hogy felérje a kor, a társadalom gondjait, problémait és ezektői indíttatva, ihletve gondolatokat termeljen. Etőbbrehaladást, anyagi és szellemi jobblétet, egészséges közállapotot, politikai harmóniát szolgáló és teremtő gondolatokat S ezekért a mi társadalmunkban gondolkodással járó felelősséget, küszködést is nagyon-nagyon érdemes vállalni. SZ. SIMON ISTVÁN Zenekarok versenye Pénteken növendékhangversenyt tartottak a Liszt Ferenc Zeneiskolában. A harminc számból álló műsort az előképzősök bemutatója nyitotta meg. A sok hangszeres szólószárn mellett elhangzott az a négy kamaramű is, amelyekkel a március 2-án, Makón megtartott megyei kamarazenei fesztiválon szerepeltek az intézet növendékei. A Tanácsköztársaság fél évszázados évfordulójának tiszteletére a zeneiskola versenyt rendezet; a zungora tanszak növendékei számára. A selejtezők során 250-en mérték össze tudásukat. Közülük tizennyolcan jutottak a döntőbe, amelyre a közeljövőben kerül sor. Az iskola növendékzenekara az Országos Zeneiskolai Zenekari Fesztiválra készül. Ennek a versenynek a selejtezője — körzeti szinten — február elején már lezajlott, s a zenekarok országos versenye a tavaszi szünetben, április 8—12-e között lesz Debrecenben. Önjáró uszályok A MAHART tápéi hajójavító műhelye hamarosan uszálygyárrá fejlődik. Mig az elmúlt esztendőkben 12— 14 millió forintos termelési értékkel dolgozott, munkájának értéke az idén meghaladja a 22 millió forintot. A tervek szerint most már nemcsak a Tiszán használatos kisebb vizijárművek karbantartásával, javításával foglalkoznak, hanem 200 tonnás kavicsszállító önjáró uszályokat is készítenek. Az idén Tápén üzemképesen VASÁRNAP, 1969. MÁRCIUS 16. összeszerelve készítik a hasznos vízijárműveket. Képünkön: Az első tavaszi napsütésben ragyog a mos* elkészült, vagy kijavított h. jók festése. Néhány nap és megkezdik a szezont.