Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-13 / 36. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMABYARORSZAG A M A G'Y A R SZOCIALISTA M U N K S ? Á R T LAPJA 1969. FEBRUÁR 13., CSÜTÖRTÖK 59. évfolyam, 36. szám Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap 8. vasárnap 12 oldalon. ARA: 80 FILLÉR Kedvezően változtak életkörülményeink A gazdaságirányítás új rendjére való áttérés első évében a lakosság életkörülményeinek alakulásában a korábbi evekben tapasztalt főbb tendenciák nem változtak, a fejlődés iránya és nagyságrendje — a lakásépítés kivételével — Szegeden és Csongrád megyében hasonló volt az országoshoz. A Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága elkészítette a múlt esztendő mérlegét, amelyben érdemes tallózni. Csongrád megye népessége, mint a megelőző években, tavaly is 3 ezerrel nőtt. Szeged város lakosságának gyors ütemű emelkedése 1968-ban is folytatódott, •a községek népessége valamelyest csökkent, a járási jogú városoké pedig kisebb mértékben emelkedett. A népességnövekedés háromnegyedét az előző évekhez hasonló nagyságrendű bevándorlás tette ki, ugyanakkor jelentősen emelkedett a természetes szaporodás mértéke. A születések számának emelkedésében jelentős szerepe volt a gyermekgondozási segély bevezetésének, A segélyezettek száma az év végén közel 4 ezer volt, két és félszer több, mint egy évvel előbb. A foglalkoztatottság a korábbi évek magas ütemét is meghaladva 7 százalékkal emelkedett A megfigyelt agazatokban — nem mezőgazdasági ágazatokban — 7 ezerrel többen dolgoztak, •mint a korábbi esztendőben. Az iparban, főként a termelési kapacitások bővülése következtében, 6 százalékkal nőtt a létszám. Az építőipar magasabb kereseti lehetőségek biztosításával 12 százalékkal növelte létszámát. A vállalatokhoz felvett dolgozók kétharmada már korábban is dolgozott, s csak munkahelyet cserélt tavaly. Egyharmaduk viszont újonnan munkába álló volt. Az iparba és a kereskedelembe felvett új munkaerők többsége előzőleg tanuló, míg az énítőiparban dolgozni kezdők zöme eltartott volt. Érdekes, hogy a hosszú évek óta tartó elvándorlás megszűnt a falvakból, sőt tavaly a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma emelkedett a megyében. A foglalkoztatottak átlagkeresete a nem mezőgazdasági ágazatokban 4 százalékkal emelkedett 1968-ban. S míg a korábbi években Szeged és Csongrád megye az ország legalacsonyabb átlagkeresetű területei közé tartozott, a gazdasági szerkezet változásának hatására tavaly a keresetek már meghaladták a környező megyékben kialakult szintet. Négy százaléknál is jobban emelkedtek a keresetek az építőiparban és — kormányhatározat kapcsán — a textiliparban. Az év folyamán kifizetett bértöbblet egyharmada az átlagkeresetek emelkedéséből adódik, kétharmada pedig létszámbővítés miatt következett be. A szocialista iparban dolgozók havi átlagkeresete tavaly 1725 forint volt, az építőiparban 2051, a kereskedelemben dolgozóké pedig 1793 forint. A munkások 1 százaléka havi 800 forint alatti keresetű. Ezek a dolgozók főként a könnyűipar begyakorlatlan, kezdő munkásnői közül kerülnek ki. Ugyanakkor az előző évhez képest emelkedett a 4000 forint feletti keresetű fizikai dolgozók száma. Ilyen magas keresetet a nehéz fizikai munkát végző kenderáztató dolgozók, a kötetlen munkaidőben dolgozó rakodómunkások és egyes szakmunkások (például a mérleggyárban) értek el. A lakosság 1968-ban, különösen az első három negyedévben, nagymértékben tartalékolta jövedelmét. A takarékbetét-állomány növekedése több mint négyszerese volt az előző évinek, s kiteszi az 1968. évi bevételek 4 százalékát. A pénzbevételekből 7 százalékkal fordítottak többet kereskedelmi vásárlásokra, mint 1967-ben. A vásárlások iránya is módosult valamelyest: növekvőre fordult az élelmiszerek iránti kereslet és csökkent a vegyesiparcikk forgalma. A bolti élelmiszerek forgalma 10 százalékkal emelkedett. G. I. Kész a Tanácsköztársaság emlékműve Befejező szakaszához érkezett a Felvonulási téren emelkedő Tanácsköztársaság emlékmű építése. Elvonultak a kőfaragók, akik gránittömbökből formálták meg a bronzba öntött katonaalak architektúráját Az építmény teljes méretben körülbelül három emeletnyi magas; a dinamikus megformálású, rohamléptű harcos alakja körülbelül hét méteres, öthat tonna súlyú. Az emlékmű-szobrászatban is rendhagyónak számit az alapzat formája. Hatalmas betontömbökből kirakott, fölfelé húzódó spirálvonal vezet a szobor aljáig. Mivel a talaj eléggé laza, süpptdékeny, az emlékmű alatt ceruza formájú óriási beton cölöpöket süllyesztettek a mélybe, a cölöpös rész mentén körben betonfalat húztak a talajba. Tulajdonképpen a földből kiálló, de az architektúrával eltakart cölöpök végén áll majd a szobormű. Szegeden mutatkoztak be Már a vásárlóknál vizsgáznak az újdonságok Nyáron a szegedi vásáron sok szellemes ipari terméket, háztartási kisgépet láthattunk, amelyek kényelmesebbé teszik lakásukat, megkönnyítik a háziasszonyok munkáját. Lapunkban is bemutattuk ezeket a termékeket, amelyek akkor újdonságnak számítottak. Most az után nyomozott munkatársunk: kaphatók-e az üzletekben, és a gyakorlatban is olyan sikert arattak-e, mint a kiállításon? Szóljunk talán először azokról, amelyek nem kerültek az üzletek polcaira, vagy amit nem kedvelt meg a vásárló közönség. Elsőként Nyers Rezső felszólalása az OKP kongresszusán Az Olasz Kommunista Párt XII. kongresszusának szónoki emelvényén szerda délután ismét a külföldi testvérpártok küldöttei követték egymást. A kongresszus lelkes ünneplésben, percekig tartó tapsban részesítette a DNFF küldöttét, Le Kuang Thanh-ot, a DNFF Központi Bizottságának tagját, aki a DNFF zászlaját adta át Luigi Longónak, az OKP főtitkárának. A kongresszus ezer küldötte és a négyezer meghívott felállva, ütemes tapssal kiáltotta: „Szabad Vietnam! Szabad Vietnam! Szabad Vietnam!" A tanácskozáson szerdán sorrendben a következő küldöttségek vezetői szólaltak fel: Japán Kommunista Párt, Nagy-Britannia Kommunista Pártja, a JKSZ, Izraeli Kommunista Párt, Németország Kommunista Pártja, Román Kommunista Párt, a DNFF, Spanyol Kommunista Párt, San Marinó-i Kommunista Párt, Svéd Kommunista Párt, Német Szocialista Egységpárt, a Szíriai Baath Párt és a Svájci Munkapárt. Ezután került sor Nyers Rezső felszólalására — amelyet lapunk 2. oldalán közlünk. A küldöttek lelkes ünneplésben részesítették a magyar küldöttség vezetőjét. A külföldi felszólalók sorát Jacques Duclos. a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja zárta be. a mosogatógépet kell említeni, amely ilyen megoldásban (csak tányérokat és poharakat mos) nem is számíthatott sikerre, különösen nem, hogy ára méltánytalanul magas. Tehát „magad uram", illetve asszonyom, mert mosogatógépe 2500 forintért — nem lesz... Nem is rendelt belőle a Vas- és Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat. Rendelt viszont a Zománcipari Művek MG 101 és MG 103 típusú gáztűzhelyeiből, amelyek tetszetősek ugyan, de az NDK-beli és romániai „kollégájukat" szívesebben vásárolják. — Az Autófém Ktsz új kávéfőzőt mutatott be Szegeden, amelynek porcelán felsőrésze van. Először csak a kiskereskedelmi vállalatok rendeltek belőle, most viszont, az első negyedévben, a nagykereskedelem is forgalomba hozza szegedi emblémával, ajándéktárgyként. Az Autófém Ktsz másik termékéből, a praktikus, könnyű útivasalóból azonban nem rendeltek még. A Fővárosi Műszerkészítő és Javító Vállalat hozta a legtöbb újdonságot a nyáron Szegedre, a kiállításra. Kalmár Ferencné, a vállalat munkatársa — aki jelen volt a szegedi árubemutatón is — elmondotta, hogy az akkor nyilvánosság elé került termékeik már tavaly, a második félévben az üzletekben voltak. Mint azt dr. Balogh Zoltán, a Vasés Műszaki Nagykereskedelmi Vállalat áruforgalmi osztályvezetője elmondotta: a jelentős import-konkurencia ellenére is népszerű lett az új őrlő és — a műszerkészítő vállalat másik terméke — a szellemes ablakszellőző is sikert aratott. Az ablaküvegbe vágott nyílásba helyezhető ügyes kis ventillátorból az első negyedévre 50 darabot rendeltek, viszont március után — a tapasztalatoktól függően — még többet szeretnének kérni belőle. A hazai turmixgép is fogy, most várnak belőle ismét nagyobb mennyiséget. Az asztali ventillátor viszont nem tudta „lefőzni" elődjét, a gumilapátos, szakmai néven FK—40-est, a vásárlók az erősebb — bár zajosabb — régit keresik. Nem találkozhat a kedves vásárló az ipari vásáron nagy sikert aratott kétliteres autoszifonnal, mert — nincs. Se a fővárosi vasipari vállalatnak ezt a tetszetős termékét, se a jászberényi hűtőgépgyár ígért kétliteres autoszifonját nem vásárolhatjuk még. Molnár Gyula, a Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat vegyiáru forgalmi osztályának vezetője elmondotta, hogy a szénsavtermelő vállalattal szerződést kötöttek. Eszerint az első kétliteres jászberényi autoszifon-készülékekhez — amelyekhez újfajta patron is lesz — Szegeden árusítanak először ballont, így hát maga a készülék is itt debütál. A répcelaki szerencsétlenség miatt ez most csak később lehetséges. A vásár után leghamarabb a Hajdúsági Iparművek porszívóra csatolható porolója volt kapható, és közönségsikerére jellemző, hogy az 1969-es év első negyedére terven felül is rendelt a nagykereskedelem. Ugyancsak kaphatók a szegedi vásáron bemutatott csillárok, lámpák, a RÁVILL készítményei. A mérleg tehát kedvező; összegezhetjük, hogy nemcsak a kiállításra készültek ezek az új háztartási gépek, eszközök. r. sz. M. Szegedi téli piac Hóbuckák között árulják a túrót, tejfölt Jégcsapok díszítik az árusítóbódé tetejét Jólesik a meleg étel mínusz 10 fok hidegben Somogyi Károly né képriportja. „Négy-öt magyar összehajol", ha bejön a „jugó" busz, i folyik a cseacselcg i