Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-11 / 34. szám
,Koncert" a hóban Új Acták a jogi karon Az idén tíz tanulmány látott napvilágot a József Attila Tudományegyetem állam- és jogtudományi karának Acta Juridica et Politica című kiadványaiban. A monográfiák a következők: dr. Antalffy György egyetemi tanár: „A szuverénitás elvének állam- és jogelméleti koncepciója"; dr. Horváth Róbert egyetemi tanár: „Magda Pál a statisztikus és társadalomtudós"; dr. Martonyi János egyetemi tanár: „Az állampolgárok védelme az államigazgatási eljárásban"; dr. Nagy László egyetemi, tanár: „Az alkalmazottak foglalkozás körében okozott kárért való felelőssége a magyar munkajogban"; dr. Nagy Károly egyetemi docens: „Alkotmány elismerése a mai nemzetközi jogban"; dr. Szentpéteri István egyetemi docens: „A bürokrácia értelmezésének fejlődése"; dr. Veres József egvete mi docens: „A termelőszövetkezeti tagok munkaügyi jellegű jogvitái"; dr. Balázs József egyetemi adjunktus: „A bűnügyi statisztika elméletének első felmerülése és kialakulása a statisztikai tudományban"; dr. Ruszoly József egyetemi tanársegéd: ,.A választási bíráskodás Magyarországon a két nemzetgyűlés idején" és dr. Papp Ignác egyetemi docens: „A demokrácia elméleti és gyakorlati kérdései a termelőszövetkezetekben". A tanulmányok már a szakkönyvtárak. archívumok polcain találhatók. A fent említett munkák élénk érdeklődést keltettek mind a hazai, mind a külföldi szakemberek, kutatók körében. Az újabb tanulmányokból ismét lemérhető az a nagy fejlődés, melyet a jogtudomány különböző területén a szegedi jogi kar az utóbib években elért La E. Anyakönyvi hírek I KESCLEI Házasság: Lesznik Ferenc István és Bódl Zsuzsanna. Tuskó László Imre és Baratj Judit Márta. Anger Ferenc és Keresztes Klára Lídia, Szénásl Béla György és Koós Rozália. Gaál István és Dobó Qona Mária. Vajtay József Endre és Mag Mária, Simon Mihály és Antal Irén, Szekulics István és Va-. dász Rozália, Bódi György és Mánya Irén Klára, Burlán Zoltán Antal és Csotó-Nagy Klára Katalin. Bódl Vilmos Imre és Hegyesi Ilona Mária házasságot kötöttek. Születés: Tölgyessy Árpádnak és Török Editnek Szabolcs János. Nacsa Ferencnek és Karácsonyi Annának Tímea, drTompa Gábornak és Vesnylezky Zsuzsannának Gábor Attila. Hajdú Zoltánnak és Makai Katalinnak Szabolcs. Csibi Bélának és Cslpak Margitnak Béla. Kuruczal Jánosnak és Bűgel Annának János. Radocsal Ferencnek és Bácskai Ilonának Tamás, Cveges Ferencnek és Csontos Zsuzsannának Ferenc, Tóth Bélának és Bihari Teréziának Tamás. Páncsles Jánosnak és Tóth Honának Gabriella, Csapó Istvánnak és Vidra Erzsébetnek Péter, Szekszárdi Györgynek és Ágoston Piroskának György Kálmán. Altmayer Péternek és Molnár Klárának Zsolt, Tápai Jenőnek és Fülöp Katalinnak Jenó Zsolt, Magda Mihálynak és Németh Mártának Irén. Bodó Istvánnak és Ocskó Juliannának László, Tóth Jánosnak és Artal Eszternek Ferenc, Szalma Szilveszternek és Kádár Piroskának Ibolya Piroska, Tanács Istvánnak és Fehér Jolánnak István, Pusztai Ferencnek és Jenei Ilonának Tamás, Bodré Istvánnak és Törös Rozáliának László. Molnár Istvánnak és Gonda Erzsébetnek Gábor, Fenyvesi Imrének és Farkas Kornéliának Adrién, dr. Varga Bélának és Diós Evá"-k Béla István, Bálint Lászlónak és Berkó Etelkának Eva. Czene Lászlónak és Fenyvesi Máriának Zoltán, Kocsis Miklósnak és Smolkó Matildnak Rita. Csizmadia Istvánnak és Berkecz Rozáliának Ágnes. Jencí Istvánnak és Király Klárának Anikó. Tóth Lászlónak és Solymosl Máriának Judit, Barna Istvánnak és Tóth Erzsébetnek Andrea. Kókai Lajosnak és Kószó Arankának Gátőr Lajos, Juhász Tibornak és SUebl Kornéliának Viktor. Zsiksi Antalnak és Juhász Juliannának Antal, Miklós Györgynek és Bagoly Margitnak György pevű gyermekük született. Halálozás: Juhász Sándor Józseí. Farkas Erika, Márki Béla. Balasi Mihály. Endrődi Jánosné Sólyom Zsuzsanna, Langó Lstván, Simon Mária, Salamon Zoltán, Hász László, Makay Ferencé Belányi Gizella, Sulyok Pálné Zsótér Mária, Kurusa József, Putnik Mllovoy, Tar Andrásné Marczika Ilona. Bóka István, Gábor István. Mészáros József, Perlaki Krisztina, Varga Jánosné Kiss Ilona. Kozák Johanna, Lakatos Menyhért, Molnár István meghalt. H. KERÜLET Nem volt bejegyzés. ÜL KERÜLET Születés: Bodó Mátyásnak és Daióczl Amáliának Ágnes. Kereszti Gábor Istvánnak és Rácz Ágnes Máriának Ágnes Judit. Maródi Antalnak és Epres Katalin Rozáliának Zsolt Antal, Sárua Ferencnek és Szalonna Katalinnak Henriette. Hrabovszky Mátyás Tamásnak és Fehér Mártának Tamás Mátyás. Római Imre Istvánnak és Terjéki Évának Gábor, Gyuris Ernőnek és Ocskó Erzsébetnek Márta, Nagypál József" -k és Dudás Erzsébetnek Erika, Csikós Józsefnek és Dohány Annának Imre János, Tóbiás Imre ülésnek és Plplcz Honának Endre Zoltán. Vográndli Lászlónak és Friedmann Eszternek Anikó Erzsébet nevű gyermekük született. Halálozás: Gera Istvánné Csányi Veronika, Tóth Mihályné Hegedűs Irén. Balla József, Gancsa Lajosné Bakos Margit, Sztankó Istvánné Mózes Etelka. Arvay Géza Imre. Iván Pál Péter. Böröcz József. Kovács Dezsöné Koncz üona. Sári Katalin, Bőrcsök János meghalt. Kézmosás Amerikában sok gépkocsiba kis magnetofont építettek be, amelyből 120 kilométeres sebesség felett megszólal Szent Kristóf, a gépkocsivezetők patrónusa: „Mostantól kezdve mosom kezeimet, rám többé ne számíts!" Amikor Temérdek Márton megházasodott, apósa, Szenti Kristóf, a Főközpont Anyagkiutalási Szervezetének vezetője egy lezárt dobozt adott át neki, a következő szavakkal: — Édes fiam, Marci! Hiszen tudom én, hogy a lányomat a legtisztább idealista szerelemből kifolyólag vetted feleségül, ám mégis én de facto és de jure teljes súlyommal mögötted állok. Csak csupán arra hívom fel a figyelmedet, hogy ezt a kis dobozt melynek titkát el nem árulom, hordd mindig magaddal és arra ügyelj, meg ne szólaljon. Márton megköszönte az apósi szókat, a dobozkát zsebre dugta és felhajtott egy pohár pezsgőt, mert az asszonyka szép volt és a jövő rózsaszínű. Temérdek egyébként az Alközpontban gyorsan emelkedett, s nogy éz a sebesség meg ne törjön, az előtte állókat ürügyekkel megfúrta. Időnként eközben elfogta a lelkiismeretnek nevezett aggodalom, s ilyenkor szorongva vette kézbe a dobozkát, ám az néma maradt. Minden társadalmi emelkedés kötelezettségekkel jár és e kötelezettségek kiadásokkal. Ilymódon eljött a nap, mikor Temérdek egyáltalán nem vette rossznéven, hogy egybizonyos szövetkezeti anyagbeszerző anyagkiutalási ügyben támogatást kért tőle, ama varázsszavak kíséretében, hogy: ,Nem leszek hálátlan." Mihelyt az anyagbeszerző eltávozott, feltárcsázta Szentit A dobozka nem szólalt meg, s erre bizonyos nyugalommal adta elő apósának az anyagkiutalási kérelem támogatására irányuló kérelmét. És íme, Kristóf a kérelmet teljesítette és a szövetkezeti megbízott valóban nem maradt hálátlan. Ezután Temérdek ezt a járt utat járatlanért el nem hagyta. Az előrehaladás sebessége fokozódván Temérdek az Alközpont igazgatója lett. Mint ilyen további jellemváltozást észlelt magán, nevezetesen azt, hogy tartani kezd alárendeltjeitől és emiatt ingert érez, hogy őket befeketítéssel eleve harcképtelenné tegye. Mikor beosztottjairól első rágalmait fogalmazta, megintcsak szorongást érzett a dobozka miatt, ám az néma maradt. Ezekután nyugodtan terjesztette helyetteséről, hogy az szenilis, helyettese helyetteséről pedig, hogy az huligán. Telt-múlt az idő és Temérdek Márton igazgatót elkezdték kísértésbe hozni holmi jókülsejű hölgyek. Midőn a kísértésnek először készült engedni, s már szeme előtt táncoltak a hölgy dús és fehér keb lei, előrántotta a dobozt, ám az ismét néma maradt és így ő megkönvnyebbülten sóhajtva borult a dús és fehér keblekre. Egyszerre aztán beütött a baj. A Főközpontban KNEB vizsgálat folyt és ennek kapcsán terhelő adatok merültek fel Szenti Kristófra nézve Bizony rettegett Temérdek is. többször pillantott a dobozkára, mint. az órájára, pedig azt is sűrűn nézte. Temérdek azonban az ügybe bele nem keveredett, bár kétségtelenül kellemetlen volt, hogy ap'ósát egy esztendei börtönbüntetésre ítélték. A fogházból azután Szenti levelet frt vejének, amelyben csomagot és egyéb támogatást kért. Temérdeket ez a szemtelen kérés felháborította, és mivel neje az apja pártjára állt, tettlegesen felpofozta. A nagy izgalomban csak akkor figyelt fel, amikor a dobozkában elrejtett magnetofonszalagról harmadszor Ismételte Szenti Kristóf hangja: — Mostantól kezdve mosom kezeimet, rám többé ne számíts! Temérdek Marci meghallván a hangot sátáni kacajra fakadt és Így szólt: — Erre voltál tehát beprogramozva?! No jó! És a dobozkát szépen becsomagolta és elküldte Szenti Kristófnak, a fegyházba. GOMBÖ PAL Q • • o mmw Ilyen nagy szerelem í — A történettudományok új doktora. Dr. Lipták Pál docens, a József Attila Tudományegyetem embertani tanszékének vezetője ellenszavazat nélkül védte meg nyilvános vitában A magyarság etnogenezisének paleoantropológiája című diszszertációját amelyet a történettudományok doktora fokozat elnyerése céljából nyújtott be. A disszertáció egyik opponense V. V. Ginsburg leningrádi professzor. hz orvostudományok doktora volt A disszertáció új eredménvei annyiban mennek túl a szúk szakmai körök érdeklődésén. hogy a magyarság néppéválásának az 5. századtól a 13. századig terjedő szakaszához lényeges új adatokat szolgáltat. Nagymértékben valószínűsítette az antropológia oldaláról a magyarság több szakaszban történt honfoglalását: azaz a magyaroknak az avar korban a Kárpát-medencében való megjelenését — A leningrádi egyetem kitüntetése. A Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöksége. a Munka Vörös Zászló rendiével tüntette ki az oktatásügy területén végzett kiváló munkáiéért a 150 éves fennállását ünneplő leningrádi egyetemet Ezen az egvetemen tanult annak idején Gogol. Turgenyev. Mengyeleiev. Pavlov, valamint a szovjet irodalom és tudomány sok más kiválósága. 1891-ben mint magánhallgató sikerrel tette le az egyetem iogi karán vizsgáit a szovjet állam megalapítója, Lenin. — Az V. nyári úttörő oiim"lát június 23. és 30. között Pécsett rendezik meg. Ez az első eset hogy a magyar gvermeksportolók nagy találkozójára vidéki városban kerül sor. — Öltözői tolvajlásért indított eljárást a rendőrség Boros László 21 éves, büntetett előéletű. Sándorfalva. Akácfa utca 44. szám alatti lakos ellen. Egy munkatársától ruhaneműt vitt et amelyet megtaláltak nála. Ügyét vádemelésre hamarosan átadják az ügyészségnek. Gyönge földrengés Veszprém környékén Az összes szeizmikus műszerek mutatói kilengtek hétfőre virradó éjszaka 0 óra 8 perc 53 másodperckor az Or szagos Földrengésvizsgáló Intézet sashegyi megfigyelőállomásán. A rövid ideig tartó rengés 3,5-ös méretű — vagy is körülbelül 4,5-ös erősségű — volt. Minthogy az intézethez érkezett közlések szerint Veszprém—Varsányban erős moraj lást észleltek, a gerendák recsegtek, sőt Zircen felébredtek az emberek, feltehető, hog> a rengés középpontja valahol Veszprém táján lehetett, de Budapestről is többen jelentették, hogy észrevették a Föld megmozdulását. A magyar földrengéskutató szakemberek már régebben megállapították, hogy ha Veszprém környékén, közelebbről Mór tájékán földrengés következik be, az többnyire aránylag csekély, mindössze öt-tíz kilométeres mélységből ered. Ez a feltételezés tehát ebben az esetben is jogosultnak látszik. A rengés egyébként sokkal gyengébb volt az 1965. évi dunaharaszti földrengésnéL — ÜJ üzletek. A szegedi járás falvaiban hat élelmiszerboltot, öt kisvendéglő^ egy vegyesboltot és egy cipő szaküzletet nyitottak tavaly. mosított — Tyereskova és az opera. Boldirev „Alfa és Omega* — Vonatszerencsétlenség. A Szófia—Plovdiv közötti vasútvonalon vasárnap Pa— A vasutas szocialista — „Üjburgonya" verembrigádok vezetői ma, kedden bői. Veszprém és Szabolcs- Közöttük Ásotthalmon árudélelőtt tanácskozást tarta- Szatmár megye egyes bur- házat nyitottak. Csengelén nak a Petőfi Sándor műve- gonyatermelő közös gazdasá- pedig a régi italboltot alalődési házban. Megbeszélik gaiban megkezdték azoknak kították át korszerű klsvena szocialista brigádmozgalom a vermeknek a felbontását, déglővé. egy évtizedes tapasztalatait amelyekből az újburgonyáés megválasztják küldöttei- hoz hasonló ízű és küllemű ket az országos tanácsko- úgynevezett „fojtott" burgozásra. nya kerül majd piacra. A „fojtásra" alkalmas burgo- zardzsik város közelében egy — Rontania teljes villa- nyát június végén ültették gyorsvonat összeütközött egy mosen rgia-termelése a múlt el a termelök, s ősszel a tehervonattal. Három utas év végére elérte a 28 milliárd fagyok előtt szedték fel. A szörnyethalt, hét társuk és kilowattórát Az egy főre ju- kései vetés és a kései szedés két utas könnyebb sérülésetó termelés 1500 kilowattóra továbbá a „fojtás" teszi le- ket szenvedett volt. A tőkés Románia fejlő- hetővé, hogy megőrizze fris- . ,, dése legmagasabb szintjén, seségét ~ Honismereti szakkorok. 1938-ban az egy főre eső öt éve működnek a középtermelés 27 kilowatt-óra volt — Aa állami építőipar tőr- iskolákban a honismereti — a jelenleginek nem egé- ténete. A Csongrád megyei szakkörök. A viszonylag röszen öt százaléka. Románia Építőipari Vállalat húsz esz- vid múlt ellenére nagy népfalva inak 70 százaléka villa- tendeje alakult A vállalat szerűségre tettek szert a diákét évtizedes múltját feldől- kok között: a körök tagjaigozzák: albumot készítenek nak száma meghaladja az ötés kiállítást rendeznek. A ezret. Egyes szakkörök a vállalati szerkesztő bizottság munkásmozgalom dokumencímű űrhajós témájú operá- arra kér mindenkit hogy turnainak gyűjtésével foglaljának szövegkönyvét Valen- akinek a birtokában vala- koznak, mások a tízesztendős tyina Nyikolajeva Tyeresko- milyen dokumentum van, bo- tsz-ek történetét dolgozzák va, az első és eddig egyetlen csássa rendelkezésükre. ,je kedvelt téma a nepűrhaiósnő írta No nem egye- rajz- és a nyelvjáráskutadul. Tarsszerzőie A. Szofro- — Megkárosította a vásár- ^ j„ nov ismert költő. lókat. Büntető eljárást indított a rendőrség Zatykó Jó— Tűz a repülőn. Az egyik zsef, a 34-es földművesszösugármeghajtásű gép felszál- vetkezeti üzlet kiszolgálója. láshoz készülődött a nyugat— Közveszélyes munkakerülők. Hosszabb ideig nem vállalt megélhetést biztosító 20 cigánytelepi lakos. Idős szülei gyet meghamisította, s ezzel nyakán élősködött A rendjelentős kárt okozott a tár- őrség 25 napi elzárásra birsadalmi tulajdonban. A ságolta. Hasonló magatarvizsgálat azt ls kiderítette, tásért kapott ugyancsak 35 hogy Zatykó a 21,80 forintos napi elzárást az egészséges, seprűt 25 forintért értékes!- munkaképes F Kálmán kisHó lavina a tetőről A szeszélyes időjárás váratlan eseményeket produkál. Egyetlen nappal a vasárnapi havazás után tegnap olvadni kezdett a vastag jeges hótakaró. A meredek szegedi háztetőkről késő délután va'óságos lavina indult: a Juhász Gyula Művelődési Otthon előtt például olyan ég bői pottyant hóbucka kelet kezett. amely a járókelő! közlekedését, sőt a villamos ra szállókat is zavarta. A szokatlan hódomb — sajnos — sokáig háborítatlanul a helyén maradt Szeged, Alsókikötő sor 3 szám alatti lakos ellen. Meg- munkát Farkas József ° j fW4? ÍK^ "^J éves, Kiskundorozsma, egyik hajtóműve tüzet fogott, készítővel különféle seprűk A 110 utas a vészkijáraton átvételére A felvásárlási jekeresztül kimenekült, a tüzet a gép tűzoltóberendezéseinek segítségével eloltották, öt kisebb sérülés történt — Feieségzaklatáscrt 10 hónap. Lopás, lőfegyverrel való visszaélés, magánlaksértés. hivatalos személy elleni erőszak miatt büntették eddig Hegyes István 36 éves. Kübekháza. Felszabadulás utca 33. szám alatti lakost. Italozó életmódja miatt felesége otthagyta és albérletbe költözött, de Hegyes állandóan zak'atta. több alkalommal bemászott a lakásba s erőszakoskodott vele. Az ismételt magánlaksértés miatt tette az üzletben. A kapitány megkérdezi a matróz újonctól: — Boldog vagy-e, hogy az Egyesült Államok kundorozsmai lakos is. Boldogság haditengerészeti flottájánál teljesíthetsz szolgálatot? — Igenis, kapitány úr! — S mit csináltál, mielőtt bevonultál? — Sokkal boldogabb voltam, kapitány úr! börtönre ítélte. KEDD, 1969. FEBRUÁR 11. B 1969. FEBRUÁR 11. mm MMMKtiliHUHi