Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-11 / 34. szám

Hogyan „szólal meg" a nádtető? Riportdrámák Kisteleken Népművészük laláűmzója Zsambőn „Azt mondják, susog a nád. De nemcsak susog, mu­zsikál is. Van nekem Déva­ványán egy házam,, annak a tetejéből húztak mi ezt a nádat. Megmutatom most maguknak, hogyan szólal meg a nádtető". Kádár Ferenc bácsi, a népművészet mestere kezdte így egyedülálló tudomá­nyának bemutatását vasár­nap este Zsombón. Jelen­téktelennek tűnő nádszálat húzott elő zsebéből, beillesz­tette a bajusza közé, meg­billentette rajta 78 éves öreg ujjait, hogy előcsalogassa belőle utánozhatatlan szép­ségű dalát. Varázslatos ze­neszerszámát náddudának mondják. Azon nem csodálkozom, hogy Zsombón népművész találkozót rendeztek, hiszen Kálmán Ferenc igazgató tö­rekvéseit már Forráskútról ismerem. Az lepett meg, hogy a kései, de szigorú tél íllenére elindultak a nép­művészek Gyulaváriból, Dévaványáról, Apétfalváról, Tápéról (átlagos életkoruk a 70 fölött van), pedig né­hányan azt sem tudták, hol v*n Zsombó. S úttalan utakon, hóbuckák közt buk­dácsolva a közönség is meg­érkezett időben. Tombácz János híres me­sélő házigazdaként elmon­dott kedves köszöntője után az első kiadós vastapsot az apátfalvi négyes kapta paj­kos játékú, lippentős táncá­ért. Tápé népdalait, táncait az özvegységében egyedül maradt Ács Györgyné hozta magával, Nácsa János Dé­vaványáról, hol citerájával, hol magaköltőtte fordulatos verseivel, hol meg tréfás sírfelirataival szerzett zajos elismerést Adamcsik József 500-ig menő híres gyűjtemé­nyének gyöngyszemeit mu­tatta be, a közönség tetszé­sére itt-ott Zsombóra aktua­lizálva. A tréfásan vetélke­dő két vőfély — Kardos István és Nácsa János — felelgetőse itt is tetszést aratott, mint 1966-ban Tá­pén, az első délvidéki nép­művész találkozón. Áhítattal nézem ezeket a Az apátfalviak tánca, furulyán kísér Kádár Ferenc nehéz időket élt embereket. Nem tudom most sem el­dönteni, hogy művészetük­nek, vagy emberi magatar­tásuknak hódoljak inkább. Amit mutatnak, darabról darabra a népművészet kin­csesházába valók, ahogy mutatják, ámulatra késztet. A 80. évéhez közeledő apát­falvi Kerekes B. Márton olyan vígan ropja a csárdást Deszpot Istvánnéval, mint legénykorában. Fél térdével veri a padlón a ritmust és könyökével kopog hozzá — szintén a padlón, ahogy a muzsikások fújják. Jóval fiatalabb ember is más fi­gurára váltana inkább Kér­dezem tőle, milyen tánc ez. Nem tudja. Ilyet a faluba se járt senki, csak 6 táncolta legénykorában. Áhítat üli meg a termet is, amikor Kádár Feri bácsi tárogatóval lép a közönség elé. Ha csak mutatná, hogy milyen a tárogató, akkor is megköszönnék szolgálatait, hiszen a résztvevőknek leg­alább a fele még nem lá­tott ilyet De ő végigara­szolja az ősi síp testét és lelket lehel bele. Üj kultúr­ház — régi muzsika? össze­illenek ezek? A közönség szavazata szerint igen. Amikor dalának utolsó cifráját is elfújta, nagy só­hajtás szökik ki szájából: — Fújnám én tovább is, ha bírnám. Szívből kívánjuk mind a kilenc népművésznek, leg­alább ezzel a jókedvvel bír­ják sokáig. Horváth Deraő HL Lászlóné édesapja tíz éve tagja a termelő­szövetkezetnek — 1968 nyarán megbetegedett és kisebb megszakításokkal 1968. december 16-ig ke­resőképtelen volt. Beteg­ségi segélyt azonban csak november 30-ig kapott. Amikor kérdezte, hogy december 1-től 16-ig mi­ért nem kapott segélyt, azt a választ adták: majd a nyugdíjba beszámítják. Kérdezi: lehetséges-e, hogy decemberre betegségi se­gély nem jár? Tsz-tag betegségi segélyezése télen A 6/1967. (X. 24.) MEM számú rendelet szerint az év december 1. és a követ­kező év március 1. közötti időszakban a termelőszövet­kezeti tagnak betegségi se­gély csak akkor adható, il­letve a már megállapított segély akkor folyósítható tovább, ha a munkaszerve­zeti egység (csapat, brigád stb.) vezetője Igazolása sze­rint a segélyre jogosult ré­szére ebben az időszakban is megfelelő munkát tudná­nak biztosítani, ha nem len­ne keresőképtelen beteg. Olvasónk édesapja tehát azért nem kapott betegségi segélyt decemberre, mert nem volt olyan igazolása a munkaegység vezetőjétől, hogy munkát tudott volna részére erre az időre biztosí­tani. Egyébként ez az ido (december 1-től 16-ig) kü­lön a nyugdíjba nem számít be. Sokszor három hosszú fel­vonásnál többet mond el egy apró betűkből szedett újság­hír néhány sora. Amivel a kurta közlemény: több min­den szava a valóságot idé­zi, élő emberekről, megtör­tént eseményről tudósít. Nem elképzelt dolgokkal ját­szadozik, hanem a „natúr" igazságot közli. Az utóbbi időben különö­sen megnőtt a hírértéküket tekintve drágább művek ázsiója. Naponta olvasha­tunk dokumentumjátékok bemutatójáról, melyek a leg­valósabb valóság kiválasztott tényeit elemzik; s a képer­nyőről, mozivászonról is gyakran tűnik elénk a eel­luloidszalagra másolt leghét­köznapibb élet. Mint a Nagy­világ februári számának ol­vasói tapasztalhatták, más egymással perlekedő eszté­ták is rábukkantak a leg­újabb vitatémára: majd fél­tucatnyi hozzászóló mondja el véleményét e divatba jött dokumentumműfajról... Ezek után nem csoda, hogy a pódiumra lépők leg­mozgékonyabb csoportjai, a művelődési otthonokban te­vékenykedő kisebb közössé­gek is felfedezték maguknak a valóságidézés új lehetősé­gét. Felfedezésük annál is inkább logikus volt, mivel e fiatalok olyan művek elő­adására vállalkozhatnak leg­könnyebben, amelyek a leg­kevesebb kelléket, diszletet igénylik — a dokumentum­játékok, riportdrámák szín­padra állításához pedig a le­írt szavakon kívül tényleg alig valami kell. Csongrád megyében egy néhány hónapja toborzott kis együttes vállalta az új műfaj meghonosításának sze­repét. A Szilágyi János igaz­gató vezette kisteleki klub­színpad, amelynek tagjai di­csérni való lelkesedéssel ta­nulták be és adták elő né­hányszor a csoport megszer­vezője által feldolgozott-dra­matizált irodalmi riportokat.. Azt, hogy munkájukat tényleg sikerrel végezték, vasárnap több szakember is igazolta. A kisteleki művelő­dési házban tartotta meg ugyanis foglalkozását a Csongrád megyei és Szeged városi Népművelési Tanács­adó színjátszó szakbizottsá­ga, s ennek tagjai sorra el­ismeréssel szóltak az öröm­mel végignézett bemutatók­ról. Mind Akácz László Nincs törvény rá!, mind pedig Ka­tona Éva Terhes jegyesség című írásainak pódiumválto­zata — a két irodalmi ripor­tot az Elet és Irodalom közöl­te — csak nyert a dramati­zálássaL A mondatok, me­lyek az emberekben tovább­élő erkölcsi tévhitekről, a generációk közötti újabb konfliktusokról tudósítanak, felerősödtek a szerepiók aj­kain; nagyobb hitelt, töltést kaptak. A dicsérő szavak ilyenfor­mán nemcsak egy új, de egy társadalmilag hasznos kez­deményezést is illettek, s a kisteleki fiatalok — Fári Já­nos, Horváth Istvánné, Hor­váth István, Faragó József, Farkas Mária, Süli Éva, He­gedűs Mária, Rovó Géza és Szilágyi János — után remél­hetőleg mások is vállalkoz­nak majd a legújabb pódi­umműfaj egy-egy darabjának előadására. T. fc. A miskolci szimfonikusok bemutatkozása Mint korábban hírfll ad­tuk: a Szegedi Bartók Béla Zenekar felmondta másfél évtizede viselt filharmóniai szerződését, pontosabban nem újította meg az 1968/69-es évad második fél­idejére, s a hátralevő ze­nekari koncertekre vendég­együtteseket hívnak. Így hallottuk a vasárnapi szín­házi matinén a miskolci fil­harmonikusokat — Lehel Györgynek, a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Ze­nekara vezető karmesteré­nek dirigálásával. Beethoven II. és VI. szimfóniáját ját­szották. Lisz Esz-dúr ver­senyművének szólistája An­tal István volt A miskolclak bemutatko­zása mindenképpen hasznos tanulságokkal szolgált a szegedi közönségnek, mely publikum a szegedi zenekar léte-nemléte körüli vitáktól felpaprikázva megkülönböz­tetett érdeklődéssel kísérte fellépésüket. Az együttes legfőbb erénye a kiegyen­súlyozottság, a zenei fe­gyelmezettség, ami mögött érezhető a gondos-alapos próbákkal szerzett nélkülöz­hetetlen rutin is. Hangszer­csoportjaik kiegyenlítettek, igen sok fiatal arcot fedezni fel a piütoknál — igényesen, pontosan játszanak, s a mű­sorba választott két Beetho­ven-szimfónia Urai, csende­sen meditatív alaphangulata kitűnő lehetőséget biztosított a zenekar erényeinek kons­tatálásához. Amiben viszont hiányérzetünk maradt: a ci­zellált, figyelmes játékból felizzó lendület, dinamiz­mus, az azonos színekben, tónusban felforrósodó leve­gő, a beethoveni pianók és forték döbbenetes erejű kontrasztja; erre a II. szim­fónia dübörgő fináléja és a Pastorale vihar-zenéje adott volna alkalmat Ilyen­kor a zenekar szürkének, tartózkodónak, visszafogott­nak tűnt A Laszt-verseny­mű középrészében pedig bántóan lelassult a tempó, amiben az egyébként vérbeli kvalitásokat mutató Lehel György is ludas. Antal István indiszponáL tan kezdte az Esz-dúr zon­goraversenyt Csak a „quasi adagio'' harmóniát, csodála­tos tisztaságot, belső nyugal­mat árasztó témájában ol­dódott fel, s ettől kezdve végig ura maradt hangszeré­nek. A hálás közönség vas­tapsalt Liszt—Paganini E-dúr etűdjével és Liszt XI. ma­gyar rapszódiájával hálálta meg. N. I. Mi számít megszakításnak? A. J-né szegedi olva­sónk azt kérdi, hogy mi­vel a Munka Törvény­könyve szerint a pótsza­badság számításánál min­den munkaviszonyt figye­lembe vesznek, függetlenül a köztük levő megszakítás OélmagyarorszáR Áramszol­gáltató Vállalat közli, hogy Kiskundorozsmán a Rákó­czi. Hunyadi, Kossuth, Zsombolyai. Deák F.. Szél­malom, Damjanich, Pctöfl utcák által haiárolt terüle­ten 1969. február 13— 18-ig időszakos áramszünet lesz idejétől, alkalmazható-e ez a szabály a nyugdíjnál is? A Munka Tőrvénykönyve hatályba lépése nem módo­sította a nyugdíjtörvényt. Változatlanul érvényben van a nyugdíjtörvénynek az a rendelkezése, hogy ha két szolgálati idő (munkaviszony, termelőszövetkezeti tagság viszony stb.) között öt év­nél hosszabb megszakítás van, a megszakítás előtti időket nem lehet figyelembe venni a nyugdíj megállapí­tásán áL Dr. V. M. A rádió mellett Épült: 1957—1969 w Alom luxuskivitelben A rádiószínház szombat esti bemutatója — a világ­hírű Truman Capote Álom luxuskivitelben című kisre­gényének rádióváltozata — jóval érdekesebbnek ígérke­zett, mint amilyenre azután a végén sikerült. Az extrem izgalmasságú amerikai elbe­szélest ugyanis Bródy Imre átdolgozása annyira meg­kurtította, megrövidítette, hogy az eredetinek csupán a cselekményvázlata maradt meg, illetve még ennek is csak a vázlata. Kétségtelen — sok más modern elbeszéléssel ellen­tétben — a cselekmény eb­ben a műben nagyon fontos, mi több, izgalmasan érdekes és meghökkentően fordula­tos. Nem lehet tehát mellé­kes tényezőként kezelni. Csakhogy nem a puszta tör­ténet adja a Capote elbeszé­lésének egyetlen varázsát. Az Álom luxuskivitel-ben a legfontosabb a főfigura, Cily alakja. Ez a idegesítően sze­szélyes, de emberileg jótar­tású nő, aki szinte balekkent válik egy bűnszövetkezet ál­dozatává, csak akkor lehet szemléletesen kiteljesedő jellem, ha furcsa környeze­tét is megismerjük. Ezt a környezetet azonban az át­dolgozás jórészt még csak nem is jelzi. Nem volt szerencsés vá­lasztás a rendező Vadász Gyulától, hogy Cily szerepét Béres Ilonára bízta. Béres kitűnő színésznő, de hiány­zik belőle az a vibráló sze­szélyesség, ami nélkül Ctly nem az, aki. Kitűnő volt viszont Egri István filmese. Löte Attila az író szerepé­ben korrekt és pontos arc­képet formált. , O. L Botosra n^i Sándor rakpart 5„ (9.) A Sellő-ház (nevét Makrisz Agamemnon szobrász­művész, az épület falán elhelyezett alkotása után kapta a szegediektől) a város első magas lakóépülete volt. Itt is­merték meg először a lakók a „hét emelet boldogságot" — ha a lift nem működött. A négyemeletes szárnyrészekkel együtt 79 lakás van benne, ez is szép rekord. Borvendég Béla Ybl-dijas építész tervezte, munkatársa Szabó Ferenc volt. Nagy kár, hogy a homlokzatról felperdült a műanyag­festék, s most úgy néz ki a ház, mintha a második világ­háborút is végigélte volna. KEDD. 1969. FEBRUÁR IL delmagyarország 5

Next

/
Thumbnails
Contents