Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-08 / 32. szám

ELMÉLKEDÉS EGY AGGASZTÓ JELENSÉGRŐL A tánczene funkcióváltása Á regénytől a drámáig Beszélgetés az Aranykoporsó színpadi változatáról Szeretem a tánczenét, de nem szeretem azt a hoppárét, ami körülötte kialakult A mesterségesen túltáplált kultuszt, a táncdalfesztiválok felfokozott, hisztériás légkörét, azt az egészségtelen túlburjánzást tehát, amely napjainkban lépten-nyomon tapasztalható. A tánczenének megvan a maga helye és funkciója az emberi életben és a kultúrában; ez a mostanában kialakult kultusz éppen ezeket a funkciókat tagadja. Átemeli ugyanis ezt a muzsikát egy más szerepbe, más feladatkörbe, oda, aHol ez a zene, érthetően nem képes egészségesen funkcionálni. Nem a tánczenével van tehát baj önmagában, hanem ezzel a szerepváltással, ezzel az átemeléssel, ezzel a mesterségesen megteremtett kultusszal, amelyben eltorzul a tánczene lényleges emberi-társadalmi funkciója. Mire való a tánczene? Magától értetődően nemcsak pusztán arra, hogy táncoljanak rá. A tánczene egyfajta szórakozást jelent, kikapcsolódást, ha tetszik, de semmiképpen sem alkalmas arra, hogy teljesen betöltse egy egészséges emberi egyéniség érzelmi és gondolati szférájának minden helyét Nem azt akarom ezzel mondani, hogy már itt tartunk. Ilyen helyzetbe jutni végül is lehetetlen. Azt azonban igenis határozottan szeretném kifejezni, hogy ezzel a már említett funkcióváltással tulajdonképpen az történt, hogy elindultunk ehhez az állapothoz. Tapasztalhatjuk, hogy a tánczene egyre na°vobb mértékben Igénybe veszi sok fiatalember egyéniségének, lelkének azokat a területeit, ahol a természetes emberi szükségletek és Igények szerint nem lenne semmi keresnivalója. Ráadásul ez a folyamat az idők múlásával nemhogy szűkülne, hanem mindinkább terebélyesedik, egyre jobban ki szélesül. S ez mar aggasztó. Nem akarok tüzet-vizet kiáltani, de azt hiszem, beszélhetünk, vitatkozhatunk erről. Annál is inkább, mert ez a helyzet nem spontán módon jött létre, nem az emberi igények természetes megnyilvánulásának útján, hanem — még egyszer hangsúlyozom — mesterségesen megteremtve. Egész egyszerűen arra lenne szükség, hogy ezt a konstruált túlburjánzást megszüntessük és helyette az igények spontán folyamatának adjunk helyet. Fölösleges a tánczene kultuszát olyan nagy apparátussal fejleszteni, mint most nálunk. Elégedjünk meg kisebb apparátussal és kevesebb lendülettel. Semmi bajt, semmi zavart nem okozunk vele az emberi életben és kultúrában. Elmondhatok erről néhány elrettentő példát. A nyáron találkoztam egy frissen végzett, tanulmányait éppen befejező fiatalemberrel, akinek múvészdiplomáján még jóformán meg sem száradt a tinta. Ettől a fiatalembertől hallottam először, hogy a mai tánczene és a modern muzsika, azaz a komoly zene rendkívül közel áll egymáshoz, hogy lényeges különbség úgyszólván és tulajdonképpen nincs is közöttük, mindketten ugyanannak a dolognak a variációi. Ily módon a tánczene és a komoly zene viszonya alapvetően megváltozott. Nem tettem jól, de az ennél természetesen jóval terjedelmesebben tárgyalt eszmefuttatásra csak legyintettem. Nevetségesnek éreztem az egészet. Néhány hete azonban egy Bartók emlékműsort hallottam a rádióban. S ebben a műsorban — alig akartam hinni a fülemnek! — lényegében ugyanezzel a gondolatmenettel találkoztam, sőt mi több. ebben a Bartókra, a magyarság és a század egyik legnagyobb zsenijére emlékező műsorban tánczenei példák is elhangzottak, valamiféle hasonlóságot keresve a kétféle zene között, azon az alapon, hogy a táncmuzsikusok is — egyik számukban — a népzenéből indultak ki. Ez viszont már nem nevetséges, ez aggasztó. Restellném magyarázni, de hát ilyen helyzetben erre is rákényszerül az ember: az azonos kiindulás valójában semmit sem jelent. Még vitatkozni sem lehet arról hogy ha valamelyik tánczenekar népi dallamokból fabrikál egy melódiát, a végeredmény annyira más, mint Bartóké, hogy maga a puszta összehasonlítás is vakmerőség, felér a nagy zeneszerző rágalmazásával! mészetesen a fiatalokat is — szeretném meggondolkodtatni ebben az ügyben. Nem tudom, vezet-e ez az út még tovább? Az Ifjúsági Magazint olvasva csak tánczene létezik, a népszerű képeslap szerint a mi korunk ezenkívül semmi olyasmit nem produkált a muzsikában, amire érdemes lenne felhívni az ifjúság figyelmét. Nemsokára idejut majd egész zenei életünk és csak tánczenét hallhatunk majd a rádióban, a televízióban és a hangversenyeken ? Azt hiszem, itt az ideje, hogy megálljunk egy kis pihenésre. S talán nem lesz haszontalan, ha ebben a pihenőidőben azt is elmondjuk a fiataloknak, hogy a tánczenén kívül is van még zene ebben a modern világban, hogy nem a táncmuzsika a modern zene csúcsa, sőt a legeiszántabbak és a legbátrabbak még talán arra a szerény utalásra is vállalkozhatnának, hogy Bartók azért mégsem a Tolcsvaytrió elődje volt. ökrös László A lakás, amelyben beszélgetünk, Buda egyik legszebb részén, a nemcsak névre hangulatos Margaréta utcában van. De mintha itt lennénk Szegeden. A falakon Aba-Novák Vilmos szegedi freskóinak vázlata}, képek, rajzok a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának kiadványairól, az íróasztalon egész halom Szegedről szóló könyv. A lakás gazdája a szegedi származású és úgy látszik örök-szegedi Berezeli A. Károly, az ismert költő, drámaíró és műfordító szegedi témán dolgozik; a nagy árvízről ír. De már túl egy hasonló vállalkozáson. A nyáron és az ősz elején a mi színházunk számára színpadra dolgozta át Móra Ferenc monumentális törtéfielmi regényét, az Aranykoporsót. Erről beszélgetünk. Két világnézet összecsapása — Móra Ferencet személyesen is jól ismertem. Annak idején, a harmincas évek elején, szellemi ínségmunkásként a Somogyi Könyvtárban dolgoztam, melynek — mint köztudott — ő volt akkor az igazgatója. Az AranyEgy kis pihenést! Az ijesztő példákat sorolhatnám tovább. De nem ez a célom. Az illetékeseket — és terPINTÉR ISTVÁN Kétféle ízlés Kisebb földrengés lehetett a minap Szegeden, mert a Kárász utcai Juhász Gyula könyvesbolt kirakatában egymásra dőltek a könyvek. Mint amikor a gyerek a sorba rakott dominókockák utolsóját meglöki, úgy zuhantak el egymás után. Nem először fordult elő. mert ez a kirakat is olyannyira zsúfolt, mint — kevés kivételtől eltekintve — a szegedi kirakatok többsége szeptembertől júniusig. Július—augusztusban aztán mintha az egész szegedi kirakatrendezői gárda kicserélődne Mérsékletesen, elegánsan alakítják ki a kirakat képét. Talán eleve feltételezik, hogy más a szegediek és más a külföldiek, a vendégek ízlése? A különbség különösen ilyenkor, egy-egy kiárusítás alkalmával szembetűnő. Szóval. vagy a ml ízlésünk rosszabb, mint a nyári kirakatszemlélöké, csak nem vesszük észre, vagy... Vagy a kirakatrendezőknek más a véleménye rólunk, mint a külföldiekről... V. M. Berezeli A. Karoly koporsóról én írtam az első recenziót. A tárca a Délmagyarországban jelent meg. Most nyáron — a regény átdolgozása közben — hat hetet Olaszországban töltöttem és végigjártam azokat a helyeket, ahol az Aranykoporsó cselekménye játszódik. — Hol és miben találta meg a regény drámai csomópontjait? — Nem kellett keresgélni A regény drámaisága kiütköző. Ezt két világnézet, a római és a keresztény nagy összecsapása hordozza. Akárcsak a regényben, a színpadi változatban is az előbbihez képest az utóbbi képviseli a történelmi progressziót. Ezt a kemény küzdelmet erősen hangsúlyozom, többek között azért is, hogy például a regény szép szerelmi históriája történelmi hátteret kapjon, hogy ezzel-igazán nagyszabásúvá, sokatmondóvá váljék. De nemcsak erről van szó. Ennek a küzdelemnek a hevessége megnöveli a szereplő alakok nagyságát is. Lényeges nem maradt ki — A drámai forma terjedelme jóval kisebb, mint a regényé. Mi maradt ki a színpadi változatból? — Az Aranykoporsó 600 oldalas regény. Drámai formája viszont mindössze 70 oldal. Ennek ellenére egyetlen lényeges motívum sem maradt ki a darabból. Epizodikus értékű részeket természetesen el kellett hagynom. Nem szerepel például az egyiptomi rész, amely különben nagyon szép, de érzésem szerint a lényeg megsértése nélkül elhagyható. Az átdolgozáshoz a sűrítés, tömörítés módszerét választottam. A regény rengeteg szereplőjéből 12 főalakra bíztam a mondanivaló hordozásának nagy terheit. E sűrítés következményeként érzésem szerint sodróbb lendületűvé vált a cselekmeny előadása. — Milyen drámai formát választott? — A színpadi változat 7 képből áll. A már sablonossá vált, úgynevezett „modern" megoldásokat elvetettem. Díszletekre például feltétlenül szükség lesz. Az Aranykoporsó elképzelhetetlen színpadon egyszerű jelzésekkel. A dramatizálás alapja egyébként a fokozás. A szerelmi történet például a darab kezdetén még csak vékony kis erecske, ké«őbb aztán lépésről lépésre kiterebélyesedik. Stílus, nyelv — Milyen szerepet kapott a színpadi változatban Móra stílusa? — Tekintve, hogy a regény témája-tartalma elüt Móra sajátos világától, nem tipikus az íróra a regény nyelve sem. Ezért is csak a dialógusok kisebb részét vettem át szó szerint a regényből, nagyobb részét saját szavaimmal mondtam el. Nem valami különc önkényeskedésből, hanem a munka természete miatt. Természetesen ebben ls mindenütt igyekeztem alkalmazkodni a regény világához. Az Aranykoporsó színpadra állítása — bemutató áprilisban vagy májusban — a szegedi színház történetének egyik legnagyobb vállalkozása. Ezért is kíséri feltűnően nagy érdeklődés. Mórának soha nem volt szerencséje a színpaddal. Talán ez a bemutató változást hoz ebben is, s az Aranykoporsó a színpadon ls olyan népszerűvé válik majd, mint a regény. O. L. A tettenérés Hogy hol érhetjük tetten ezt a funkcióváltást? Nehéz ezt röviden összefoglalni, de azt hiszem, nem tévedek, ha a kóros jelenségek okát mindenekelőtt a tánczenei kultusz egyfajta intellektualizálódásában jelöljük meg. Vigyázat! Nem arról van szó, hogy ez a folyamat magában a tánczenében zajlott le. Ilyen változás tudomásom szer}nt ott nem történt De valaha a tánczene kizárólag az érzelmek dolga volt Az emberek meghallgatták, érzelmi hatásait befogadták, tehát jókedvűek lettek vagy esetleg elszomorodtak, befogadótól ós a táncszámtól függően. Es ezzel az egész be is fejeződött Ma viszont a java még csak ezután jön. Mi ugyanis a tánczenét „intellektuálisan feldolgozzuk", megmagyarázzuk, valósággal külön elméletet, esztétikát építünk rá. S méghozzá hogyan! 155 MÓDRA J DOKUMENTUMREGÉNY — Aztán már tíz órakor itt lesz majd az a Veesenmayer és hkllgathatom a szemrehányásait! — fakadt ki Horthy. — Nem Pistám, bármilyen szívesen látott vendég vagy nálunk, valami más megoldást kell keresni... Tehát nem maradt más hátra, el kellett valahogy változtatni Bethlen István külsejét. — István bácsi, leborotváljuk a bajuszát! — javasolta Ili asszony. Még mielőtt a legfontosabb titkos tanácsos tiltakozhatott volna, a kormányzó neje is csatlakozott az ötlethez: — Magát mindenki bajusszal ismeri. Nincs az az agyafúrt Gestapo-ügynök, aki felismer ,egy bajusztalan Bethlen Istvánt! Bethlen sóhajtva egyezett bele ebbe az áldozatba. A haza oltárán hajlandónak mutatkozott feláldozni legszebb férfiúi díszét, szép, tömött, egykor hollófekete, de most már őszesbe hajló bajuszát. Mennyit rajzolták ezt a bajuszt annak idején a karikaturisták! Egy karikatúrára különösen szívesen emlékezett vissza: ezen ő hegyesre pödörte a bajuszt és azzal nyársalta fel ellenfeleit. Oh, a daliás idők. 111 asszony a lakájt a kormányzói komornyikért szalasztotta, megüzenvén neki, hogy borotvaeszközeit ls hozza magával. Bethlen István keserves arccal állt fel, hogy átfáradjon a fürdőszobába. öt perc sem telt bele, bajusztalanul tért vissza. Magdolna asszony, amikor megpillantotta a belépő Bethlent, felsikoltott: — Jaj, elvesztünk! Bizony, minden tízéves hitlerjugend hanyatthomlok szaladt volna a legközelebbi Gestapokirendeltségre, ha így meglátja Bethlen Istvánt. A bajusz leborotváltatását elhatározó családi tanács ugyanis megfeledkezett arról, hogy mennyire lebarnította Bethlen arcát az áldott Somogy megyei nyár. A bajusz helyén most csak úgy fehérlett a bőr. Ismét Ilona, asszonynak támadt mentő ötlete. — Jöjjön, Pista, majd kvarcolunk! Istvánicának használ, magának sem fog ártani. A kormányzói unoka gyermekszobájában aztán némi kvarckúrának vetették alá az egykori férfidísz helyét. A bőr ugyan nem lett olyan barna, mint az arc többi része, viszont kivörösödött. Bethlen már nehezen türtőztette magút, de azért nyugalmat erőltetett magára. És most már hiába tartóztatták, hogy talán töltse mégis ott az éjszakát. S ha nem volt nagy véleménynyel a kormányzó észbeli képességeiről, s ő — a bizalmi ember, a beavatott — mindig tisztában volt vele, hogy az országot tulajdonképpen talán nem is a kormányzó, hanem a családja kormányozza, de azt nem sejtette, hogy ennyire nem változott semmi. Sőt, ha lehet, Horthy még kisebb fiú lett odahaza, s így a kormányzói dolgozószobában is, hiszen felesége igája mellett most már szemmelláthatólag menye jármát is nyögnie kell. Tost közben feljött a pincéből, s egy alezredesi egyenruhát szerzett Bethlen István számára. A volt miniszterelnök így hagyta el — katonai gépkocsin — minden baj nélkül a királyi Várat. Sőt, a bejáratnál álló német őrség még feszesen tisztelgett is neki. Talán mégis sikerült észrevétlennek maradnia... Csakhogy, úgy látszik, a „tikos tanácsosok*' ülése mégsem maradt titkos. Bethlen még fáradalmait pihente Inkepusztán, hiszen az autózás után elég későn került ágyba, amikor már csengett a telefon Höttl Dísz tér 7. szám alatti irodájában. — Halló, itt báró Kemény Gábor! Höttl Sturmbannführer úrral szeretnék beszélni ... — Sajnos, uram, ez lehetetlen — mondta a tőle telhető legnagyobb kedvességgel Doris. A lánynak tetszett a jóképű nyilasvezér. Már többször személyesen ls találkoztak. A gróf fekete volt, Igazi vonzerő egy szőke német lánynak. S mindössze huszonnégy éves. S milyen nagy jövő állhat előtte. Doris ismerte Höttl jelentéseinek tartalmát, hiszen 6 gépelte őket. Ha Szálasi kormányt alakít egyszer, amelyen Doris főnöke olyannyira fáradozott, Kemény Gábor lesz majd a külügyminiszter. Huszonnégy éves korában! — De okvetlenül beszélnem kell véle! — erőszakoskodott Kemény. — Életbe vágóan fontos, közlésem van! — Uram, mondtam már, hogy ez lehetetlen. A Sturmbannführer úr nem tartózkodik az irodájában ... — Elérhetném valahol másutt! — Nem. Sajnos, nem. De holnap már mindem .bizonnyal itt lesz. Szíveskedjék akkor próbálkozni. Majd jelentem, hogy kereste őt. A titkárnő letette a kagylót. Nem mondhatta meg Keménynek, hogy Höttl nemcsak az irodájában nincs, de még Budapesten, Magyarországon sem. Bécsbe utazott, Schellenberg ottani hivatalába. Az Unternehmen Maus aktáját vitte magávaL Akkor adta ki a parancsot, hogy a gépkocsivezetője és a segédtisztje készüljön fel, amikor szombaton este visszatért Wínkeimann tábornok úrtól Akkor, akárcsak a vasár nap reggeli induláskor, Höttl az átlagosnál jobbkedvűnek látszott. Doris nem hiába várta meg őt, éjfélig ülve az elsötétített szobában. Wilhelm hajnalig búcsúzott tőle. Szóval Doris sem járt rosszul, hogy megkezdődött a Mausakció. (Folytatjuk.)