Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-20 / 42. szám
/ Legújabb\im\U SZEOL-K. Vasas 2:0 (0:0) SPORT Edzésben a Kinizsi RADIODIVAT. Az NDK-beli híres RFT gyár mutatta be nemrég ezt az érdekes táska- és asztali készülék között helyet foglaló új rádiótípusát Talán a születő rádiódivatnak vagyunk tanúi, hiszen eddig még nem találkozhattunk képként falra akasztható készülékekkei, amelyek minden tekintetben felveszik a versenyt nagy elődeikkel. Hosszú, közép, rövid, ultrarövid hullámon működnek, kellemes hangjuk van. TENGERI MOSZAT? Nem, mert a képünkön látható furcsa tengeri moszathoz, vagy szivacshoz hasonló tárgy — emberi vérsejt. Természetesen megpillantása elég bonyolult berendezés segítségével történhet: elektronmikroszkóppal. A tudományt, különösen a biológiai kutatásokat forradalmasító műszer sokezerszeres nagyítással tette lehetővé az emberi test ilyen parányi alkotó részeinek vizsgálatát is KORUNK KŐMŰVESE A MÉLYSÉG ENERGIÁJA Napjaink tudományos kutatásainak egyik sokat ígérő és fontos területe a földben rejlő olcsó hőenergia hasznosítása geotermikus erőművekben. Elsősorban Földünknek azokon a területein van lehetőség erőművek létesítésére, ahol erős a vulkánikus tevékenység. Ilyen például Japán, ahol a Hatimantai Nemzeti Park közelében 1965 6ta ad áramot egy geotermikus erőmű. Japán évi energiafogyasztása jelenleg 140 milliárd kilowattóra. A növekvő szükséglet kielégítésére a geotermikus energiát is igénybe akarják venni, ezért a japán tudósok a Macukava vulkánok vidékét feltárták. A próbafúrások során 945 méter mélyen olyan réteget találtak, amelyből 300 C-fok hőmérsékletű, 60 atmoszféra nyomású gőz tört fel. Az így kapott gőzmennyiséggel jelenleg 9,5 MW-os gőzturbinát működtetnek. A Szovjetunióban a TávolKeleten, Kamcsatkában van tág lehetőség geotermikus erőművek létesítésére. A szovjet energetikai szakemberek nagyszabású kutatásokat végeznek ezen a területen, s újabban egy 5 MW-os teleppel kísérleteznek. Ezek befejeztével kerül majd sor olcsó, geotermikus eredetű gőz hasznosítására. Szeged egyik legnagyobb múltú sportegyesületének, a Móravárosi Kinizsinek a labdarúgó-csapata tavaly kiesett a megyei bajnokságból, s így csak a megyei másodosztályban indulhat. Az élelmezéslek a héten, kedden tartották az első megbeszélést a Cserepes sori pálya egyik öltözőjében, ahol az új edző, Szőcs Lajos bemutatkozott a játékosoknak. A megbeszélésre több fiatalt is meghívtak, mert az edzőnek az a szándéka, hogy saját nevelésű ifjúságiakkal frissíti fel a csapatot. A tervek szerint az idősebbek mellett fiatalok is bekerülnek majd az együttesbe. A Kinizsi tavalyi gárdájából egyébként Takó és Kakas eltávozott az SZVSE-be, ezzel szemben két régi játékosuk visszatért: Szekerest a SZAKból, Bánfit pedig az Alsóvárosból igazolták. A móra városi aknái már két év óta probléma a pályahiány. A Cserepes sori sporttelepet hosszú idő óta nem használhatják, mert újjáépítették. A vezetők a labdarúgók tavalyi gyenge szereplését is részben ezzel magyarázzák, de most már bizakodnak ... A sporttelep már csaknem teljesen elkészült. Többek között új öltözők épültek, kerítést húztak, a labdarúgópálya talaját füvesítették. A talaj kímélése miatt azonban egyelőre a Szabadság téren játszanak, az Alsóvárosi MÁVhoz mennek „albérletbe". Csak májusban veszik Ismét birtokukba saját pályájukat, amikor ünnepélyes avató lesz a Cserepes soron. Tisza-parti stadion, vezette: Spitzer. SZEOL SC: Korányi — Várhelyi III., Tanács, Magyar, Kővári — Molnár, Dávid — Mészár, Varga, Tamon, Vass. Kiskunfélegyházi Vasas: Seres — Dóra, Cserkó, Fehér — Bálint, Villányi — Sahin, Kókai, Farkas, Csermák, Ezsi. A stadion edzőpályáját megtisztították a hótól, de az olvadás következtében a játéktér sártengerré változott. A mérkőzés SZEOL-támadásokkal kezdődött, de fokozatosan átvette a kezdeményezést az NB Il-es vendégcsapat. Jobban alkalmazkodtak a mély talajhoz, hosszú lőtt átadásaikkal többször zavarba hozták a hazaiak védelmét és Korányinak többször kellett nehéz helyzetben tisztáznia. A félidő közepétől inkább a szegediek irányították a játékot, de a küzdelem többnyire a két tizenhatos között folyt. A ritkán adódó gólhelyzeteket egyik oldalon sem tudták kihasználni. Szünet után Subits edző Várhelyi I., Rajcsányi, Nemes és Pikó beállításával átalakította a kezdő csapatot. A SZEOL mindinkább fölénybe került és a 15. percben kapuelőtti kavarodás után a labda Nemesről a hálóba pattant (1:0). A vendégcsapat elfáradt, a hazaiak formás támadásokat vezettek. A 20. percben Cserkó hazaadását a vendégcsapat kapusa csak kiütni tudta és Mészár közelről a hálóba lőtt (2:0). A mérkőzés végéig a szegediek uralták a mezőnyt, azonban csatáraik nem tudtak megbirkózni a vendégcsapat jól tömörülő védelmével — és a sáros talajjal. A csúszós, mély talajon nem alakulhatott ki jó játék. Az azonban megállapítható, hogy a SZEOL labdarúgó-csapata jó erőnlétben várja a jövő héten kezdődő bajnoki rajtot. Jók: Korányi, Várhelyi III., Tamon és Rajcsányi, illetve Cserkó, Csermák és Ezsi. H. Gy. Természetjárók 33 szakosztályban Napjainkban új és új technológiát találnak fel a mérnökök a kóműveskanál helyettesítésére is Képünk egy házgyári szerkezeti elem vakolását mutatja be szórópisztoly segítségével. Ez a módszer lényegesen termelékenyebb a kézi, hagyományos megoldásnál, ráadásul nem is követel nagy szakmai gyakorlatot DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK. 1969. FEBRUÁR 20. Az új évet 33 természetjáró-szakosztály kezdte meg a szegedi városi Természetbarát Szakszövetségben. A 33 szakosztályból 15 középiskolai, 4 felsőfokú tanintézeti, 14 pedig üzemi-hivatali. Kiemelkedő tömegsporttevékenységet lát el a szegedi szakosztályok közül a Kender, ahol 500 körül mozog a taglétszám. Vezetését évek óta nagy lelkesedéssel látja el Korzsényi Tibor. A túrázás terén a Pedagógus Fáklya a város legeredményesebb szakosztálya, de rendszeres és jó munka folyik a Tervezőknél, a Postásnál és a Bőrösöknél is. Városunk egyik legfiatalabb üzemének, a Gumigyárnak sportkörében, az EMERGÉben is megindult a természetjáró élet. A természetbarát-mozgalom egyik legfontosabb részterülete a tájékozódási sport. Kiemelkedő tájékozódási versenyeredményeivel vált ismertté a város határain is túl az Elektromos szakosztályának férfiegyüttese, valamint a Kender női, a Kinizsi férfi- és a Textilművek női csapata. Eredményesnek bizonyult a szakszövetség elnökségének tavaly év eleji javaslata, hogy a jó tanulmányi eredményű és kiváló sportteljesítményt nyújtó versenyzőket a középiskolás sportkörökből igazolják át az említett egyesületekbe. Különösen sok versenyzőt adott a Déry Miksa Gépipari Technikum, ahonnan többek között az aranyjelvényes (legmagasabb ifjúsági minősítést elért) Tóth Sándort és Kunfalvi Zsoltot a Kinizsi szakosztályába igazolták. Ugyancsak a Kinizsi színeiben versenyez az ezüstjelvényes Onea György, aki a Textilipari Szakközépiskola tanulója; mig Lele László, a 600. ITSK volt versenyzője — aki ugyancsak aranyjelvényes minősítésű — az Elektromost erősítette az elmúlt évben. A középiskolák igazgatóinak megértését és segítőkészségét bizonyítja az átigazolások engedélyezése. A növekvő szabad idő, az ötnapos munkahétre való egyre fokozottabb áttérés sürgetővé teszi a szakszövetség számára, hogy az eddiginél intenzívebben vonja be a tömegeket a természetbarát-mozgalomba. Ennek egyedüli járható módja, a mozgalom megszerettetése. Ezért kerül sor a közeljövőben egyre több Szeged környéki túrára. Mind növekvőbb segítséget nyújt a természetbarátok helyi vezetősége a mozgalom modern irányzatainak, a kerékpáros-, vízi- és a motorostúráknak a lebonyolításához is. Reigl Endre Céllövők — lőtér nélkül S=0=R=0=K=B=A=N A SZEOL férfi kosárlabdacsapata készül az NB IIre. Szombaton, február 22én, Szegeden főiskolai bajnoki mérkőzést játszanak, majd másnap az NB Il-es Szolnoki Olajbányászt fogadják. A következő vasárnap ők viszonozzák a szolnokiak szegedi látogatását. Február 9-én villámtornára Kecskemétre utaznak, majd a bajnoki rajt előtti vasárnap a SZEOL első csapata a szegedi öregfiúkkal találkozik. Csongrád megyében idén szentesi járási, szegedi járási, makói járási, és szegedi város labdarúgóbajnokság lesz. A szeged járási mezőny: Üllés, Balástya, Asotthalom, Domaszék, Forráskút, Pusztamérges, Rúzsa, Zákányszék, Pusztaszer, Sándorfalva, Röszke, Szatymaz, Tiszasziget, Üjszentiván. A szegedi városi bajnokság csapatai: IKV, Falemezgyár, Előre, Bőrösök, EMERGÉ, Tanárképző, Siketek, Volán, Mihálytelek, Gyálarét. A szegedi járási labdarúgóbajnoksógban induló csapatok vezetői részére vasárnap, február 23-án értekezletet tartanak Szegeden, a CSLSZ helyiségében, délelőtt 10 órai kezdettel. A labdarúgó NB I B jövő szombaton, a Pécsi Bányász—SZEOL mérkőzéssel kezdődik. Azért játszanak szombaton, mert másnap, március 2-án Pécsen lesz a Pécs—Eger NB l-es találkozó. Az I B osztály első fordulójából csak a Győri Dózsa—Ganz MÁVAG összecsapás időpontja bizonytalan. A töbiek vasárnap a következő párosításban játszanak, délután 3 órai kezdettel: Szolnok—Oroszlány, Várpalota—Bp. Spartacus, Fősped—Özd, Nagybátony— Előre, Zalaegerszeg—Videoton, Békéscsaba—Miskolc, Székesfehérvári MÁV— Kecskemét A Magyar Televízió a jégkorong világbajnokság mérkőzéseiről, Stockholmból közvetítéseket ad március 15-től, szombattól kezdve a hónap végéig. Kilenc találkozót közvetítenek, közöttük lesz a Csehszlovákia—Szovjetunió találkozó is. A világbajnokság B-csoportjának mérkőzéseit Ljubljanában játsszák. A C-csoport küzdelmeit is Jugoszláviában, Szkopljéban rendezik meg. Ez utóbbiban szerepel a magyar válogatott is. A lövészsportban 1967-ben áj, magasabb minősítési szinteket állapítottak meg, és az pillanatnyi megtorpanást okozott, de a fokozatos fejlődés mégis bekövetkezett, amit az eredmények bizonyítanak. 1967-ben Csongrád megyében csak egy versenyző ért el II. osztályú minősítést (sportpisztolyszámban), ezzel szemben ilyen eredményt most már heten tudnak felmutatni. A pisztolyosok közül tavaly Rácz Mátyás, Szabados Béla. Várkonyi Zoltán (Szegedi Dózsa) és Hankó Mihály (Csongrád), a sportpuskások közül Gyenge Ferenc (Hódmezővásárhely), Karikó József és Pusztaszeri János (Szegedi Dózsa) lett másodosztályú versenyző. A régebbi sportlövők mellett fiatalok is szép számban vettek részt a tavalyi versenyeken, de a szegedi fiúk és lányok közül csak kevesen értek el jó eredményeket. Kitűnt a még csak 15 éves Kopornyik Zita (Szegedi MHSZ), aki az MNK országos döntőjében is indulhatott. Az eredmények mellett problémák és hiányosságok is vannak. A Szegedi Dózsa szakosztálya például nem rendelkezik megfelelő lőpályávaL Az együttes többre lenne képes, ha rendes lőtéren tudnának edzeni. Ugyancsak a pályával kapcsolatos gondokkal küzdenek Csongrádon és Hódmezővásárhelyen is. A vezetők igyekezete most arra irányul, hogy a pályagondokat csökkentsék, a versenyzők megfelelő körülmények között készüljenek fel az új idényre. „Aranyos" fiatalok Az MTS megyei tanácsa elkészítette a sportolók „kategorizálását", minősítését, a tavalyi versenyek eredményei alapján. A szegedi „aranyos fiatalok", tehát az ifjúsági aranyjelvényes minősítést elért versenyzők sportáganként a következők: Atléták: Ungi Béla (2 km gyaloglás), Tóth László (2 km gyaloglás, Kürti László (2 km gyaloglás), Grandpier Csaba (5 km gyaloglás), Tichi Marietta (magasugrás), Bánfi Szilvia (súlylökés), Gerencsér Emőke (diszkosz). Birkózók: Csikós Ferenc (szabadfogás), Benkő Gyula (szabadfogás), Miklós Károly (kötöttfogás). Kajak-kenusok: Pusztai István (K—2, 500 m), Simita László (K—2, 500 m), Eitner József (K—2, 500 m), Kovács Gyula (K—1, 500 m), Mucsi László (K—1, 500 m), Papp József (K—1, 5000 m), Adok János (C—1, 500 m), Gera Sándor (C—1, 5000 m). Kosárlabdázó: Zöllei István (SZEOL SC). Röplabdázók: Boda Ibolya, Szöllősi Ágnes, Szoboszlai Margit, Varga Adrién, Szöllősi Edit. Tekéző: Tót.h Géza. Tornász: Neu László. Üszők: Benkő Árpád, Széli Katalin. Teniszező: Pataki Ilona. Petróleomgázlámpák, benzines petróleumfőzök javítását vállaljuk kaphatók VASIPARI KTSZ Szeged, Kátai köz (Il-es kórház mögött.) DÉLMAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi bizottságának napilapja - Főszerkesztő: F. Nagy István. - Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10., telefon: 13-53'.. 13-003 - Felelős kiadő: Kovács László, - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged Bajcsy-Zsilinszky u. 28 szám (Index: 29 053). — Előfizetési dtt agy hónapra 30 forint 1 t