Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)
1969-02-16 / 39. szám
Az Jorc" és a jubilánsok Liebmann Béla felvétele Az ünnepeltek: Várszegi Gabriella, Szencz Attila, Üllei Kovács Attila Zsolt és Ungvári Mihály, szüleikkel Az újonc Üllei Kovács Attila Zsolt 7 hetes „fiatalember". A jubilánsok: Szencz Attila és Ungvári Mihály egyéves, Várszegi Gabriella négyesztendős, akinek először rendeztek névadó ünnepet itt. ök négyen voltak tegnap, szombaton délután a szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalat ünnepeltjei. A kis Attila Zsolt névadó ünnepségét rendezték meg a vállalat kultúrhelyiségében — névadók: Kovács Erzsébet és Forintos József — a „nagyobbakat" pedig vendégül látták. Persze ott voltak a szülők, névadók, rokonok, munkatársak, a vállalat pártszervezetének, szakszervezetének, ifjúsági szervezetének és gazdasági vezetőségének képviselői is, Pécsi Balázsné jelentette be, hogy az előbb említett szervek a napokban olyan megegyezést kötöttek, amire eddig talán sehol másutt nem volt példa. A társadalmi módon rendezett családi ünnepeknek új tartalmat ad az az elhatározás, amely szerint ezentúl a névadások évfordulóján minden esztendőben ünnepséget tartanak. Ezeken a rendezvényeken a gyerekek ajándékokat kapnak, a szülők, névadók és munkatársak pedig fehér asztal mellett szórakoznak. így a vállalat dolgozói is, családtagjaik ls, mindinkább otthonuknak Ismerik meg a munkahelyet A gyerekek, amikor betöltik hatodik évüket mielőtt megkezdik az iskolát és bekapcsolódnak az úttörő-mozgalomba, teljes iskolai felszerelést kapnak ajándékba a vállalattól A tegnapi ünnepség bensőséges hangulata arról tanúskodott, hogy okos dolgot kezdtek el a fürdővállalatnál. Biztos, hogy lesz követőjük is. K. J. Szégyellös modell Hullámzó Balaton... A tél újabb rohama ellenére már gyengül a Balaton jégpáncélja. A tihany-szántódi szorosban, ahol csaknem folyami sebességű az áramlás, néhány négyzetkilométer kiterjedésben már hullámzik a Balaton. A tó legmélyebb pontja, a tihanyi „kút" zöldes színű vizén hatalmas csapatokban gyülekeznek a vízi madarak. Történelmi szabadegyetem A Magyar Tanácsköztársaság 50. évfordulójának tiszteletére történelmi szabadegyetem kezdődik a TIT városi elnökségének és a városi tanács művelődésügyi központjának rendezésében. Az első előadásra 1969. február 18án, kedden délután 5 órakor kerül sor a Hazafias Népfront székházának (Vörösmarty u. 1.) előadótermében. Az előadássorozatot Deák Béla, a városi párt-vb tagja, a pártbizottság osztályvezetője nyitja meg. Előadást dr. Rácz János tanszékvezető egyetemi docens tart Rohanunk a forradalomba címmel. Március 4én dr. Ördögh Piroska, egyetemi adjunktus A KMP megalakulása és tevékenysége Szegeden, március 11-én Polányi Imre tanszékvezető főiskolai docens A Magyar Tanácsköztársaság szegedi vonatkozásai, március 18-án Nagy István főiskolai adjunktus Francia megszállás, ellenforradalmi szervezkedés Szegeden, majd március 25én L. Nagy Zsuzsa tudományos munkatárs A Magyar Tanácsköztársaság nemzetközi jelentősége címmel tart előadást Az előadások minden alkalommal délután 5 órakor kezdődnek. — Az Állami Hangversenyzenekar Szegeden. Carl Randolf, osztrák karmester vezényli a Magyar Állami Hangversenyzenekart ma, vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel a Szegedi Nemzeti Színházban rendezendő filharmóniai koncerten. Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét Hernádi Lajos játssza. Dr. Ijjas József kalocsai érsek búcsúlátogatása Török László, a Csongrád megyei tanács vb elnöke tegnap, szombaton délelőtt fogadta dr. Ijjas Józsefet, a közelmúltban kinevezett új kalocsai érseket, aki Nagy Tibor tiszteletbeli kanonok kíséretében búcsúlátogatást tett a megyeszékhelyről való eltávozása alkalmával. A búcsúlátogatáson részt vett Hantos Mihály, a megyei tanács vb elnökhelyettese és dr. Rátkai János egyházügyi tanácsos. A látogatás alkalmat adott a megyét érintő fontosabb egyházpolitikai kérdések megbeszélésére is. A megye vezetői kifejezték jókívánságaikat az új érsek további munkájához. — Munka ar. algyői 83-as — Tanácsadás újítóknak, fúrópontnál. Egy nappal az Az iparjogvédelem kérdéseialgyői 83-as gázkút kitörése ről, az újítómozgalom felután befejeződtek a mentési adatairól rendez tanácskozást munkálatok záró műveletei kedden és szerdán az SZMT. is. Tegnap reggel az olajbá- az Országos Találmányi Hjnyászok hozzáláttak a kút vatal közreműködésével, környékének rendezéséhez, a Ugyanezeken a napokon szinkis mennyiségű, tűzveszélyes tén a Toibuhin sugárúti székgazolint megfelelően eltávo- házban, délután 2 órától találmányl és újítási ügyekben iparjogvédelmi tanácsadással, információkkal segítik az idevágó problémák megoldását A fogadóórán, mint előadó, részt vesz az OTH újítási és találmányi osztályának munkatársa. — Könyvtár a platán tőrlították. Mivel az elfojtást sikerrel végrehajtották, a tervszerű kútvizsgálatokat tovább folytatja a szegedi kőolaj fúrási üzem. — Előadás a KMP harcáról. Az MSZMP Szeged városi bizottsága által szervezett magyar munkásmozga- _ _ lomról szóló előadássorozat zsében. Áz Üzbég Köztársakövetkező előadását február ságiban levő Szajrab falucs21-én, pénteken délután fél kában van egy öreg, Immár 3 órakor tartják a Hazafias több mint 800 éves platánfa. Népfront városi bizottsága- Hinnék a fának az ürege nak székházában (volt Jancsó olyan tágas, hogy a forradakollégium, Vörösmarty utca), lom előtti időkben iskolát Dr. Csépényi Dezső kandidá- rendeztek be benne, 1920-ban tus tart előadást A KMP har- a falutanács itt tartotta üléca a békéért, a demokráciát- seit, később az egyik huszárért címmeL ezred könyvtárát telepítették ~ , . . .i . . — j oda, maid az üreget üzletté - Piaci Jelentés: A tegnapi alakították. Jelenleg a plapiacra megfelelő mennyiség- tánfának „nincs lakója", ám tokaji borok és az eredeti módon elkészített baramfiíéHoltomiglan, holtodiglan... JUtalisM gltm názíumf érettségivel rendelkező férfi munkaerőt adminisztratív munkakörbe keres. Alföldi Bútorgyár Szeged, Cserzy M. u. 11Nagy gyakorlattal rendelkező LAKATOSOKAT SS MOTORSZERELŐT alkalmaz a Pincegazdaság központi műhelyébe. Jelentkezés a Pincegazdaság munkaügyi osztályán, Szeged, Tábor u. 3. sz. alatt. xDK. 181. KOCSIKÍSÉRŐKET felvesz a KOszért szegedi fíökja. Felső Tisza-part 15. Jelentkezés hétfötOL iDK. 181. ASZFALTOT ÉP rro Vállalat építésvezetősége Szeged, felvételre keres azonnali belépéssel kubikosokat, segédmunkásokat, ács és kőműves szakmunkásokat, éjjeliőröket (nyugdíjast is), és takarítónőt. Vidéki dolgozóink rcszére munkásszállást, kiilönélési pótlékot, utazási költségtérítést és naponkénti egyszeri meleg étkezést blztosltunkCsoportos jelentkezés esetén s 40 km-nél nem messzebb lakó dolgozóink részére naponkénti hazaszállítást biztosítjuk. Jelentkezés: Szeged, Cserepes sor 32. sz. alatt. iDH. 182. A Szeged-Tisza MAV-szertár 3 fó FIZIKA* DOLGOZÖT vesz fel. Gépjárművezetői Igazolvánnyal rendelkezők előnyben. xDk. 14 828 A Szegedi Textilművek keres azonnsll belépéssel cvors- és gépírókat, marós és lakatos szakmunkásokat, valamint női segédmunkásokat. Jelentkezni lehet : Textilművek munkaügyi osztályán. Férflszabőt állandó munkára felvesz a SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ. x A Termelőszövetkezetek Építőipari Vállalkozása felvételre keres építészmérnököt építésztechnikust. el-ktromos-épészt, közműgénészt tervezői, réoésztechnikust szerkesztői munkakörbe, árelemzőt és gyakorlott gépírót. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Szt. László u. 8/a személyzeti csoportvezető. Altalános, vagy építészmérnököt statikus tervezésre, mélyépítő mérnököt és mélyépítő Munkásokat, alkalmazottakat keresnek technikást tervezési, szerkesztési, geodéziai munkákra felveszünk. Fizetés megegyezés szerint. Választ a Magyar Hirdető Kirendeltségéhez, Szeged. Kígyó u. z. szám alá kérünk. Pályázatot hirdetünk organizátechnikust, gép- és gyors: ciós munkakörben jártas, vagy ahhoz kedvet érző építész, vagy építészmérnök, illetve hosszabb kivitelezői gyakorlattal rendelkező építésztechnikus részére jó kereseti lehetőséggel. Válaszokat „Végzettség és eddigi munkahely" 804 megjelölésével a Magyar Hirdető Kirendeltségéhez kérünk, Kígyó u. 2. xS 804. A Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat Baja, Kiskunhalas és Hódmezővásárhely székhellyel 1989. március 1-től érettségizett, katonái szolgálatot teljesített fiatalembereket felvenne földmérő technikusi munkakörbe. A szakképesítés megszerzését biztosítjuk. A jelentkezni szándékozók felvételi kérelmüket és önéletrajzukat a vállalat szegedi felmérési osztályához, Szeged, Hajnóczy u. 10. sz. címre juttassák el, ahol Csala Ferenc osztályvezetőnél személyesen ls lehet érdeklődni. V. 15 846 Azonnal) belépéssel alkalmazunk gyakorlattal rendelkező technikumi végzettségű könyvelőt, raktári segédmunkásokat és árukísérőket. Fizetés megállapodás szerint. Jelentkezés ÜVEGÉRT, Gutenberg u. 12. xDK. 185 16 évet betöltött lányokat szövőátképzősnek felvesz a Pamuttextllmüvek Jacouard Szövőgyára. A betanulási idő 12 hét. Ezen ld6 alatt havi ezer forint bruttó fizetést és napi I,— Ftért ebédet biztosítunk. Lakást minimális térítés mellett, leányot»h;nszcrű elhelyezésben adunk. Kiképzés után igen jó kereseti lehetőséget nyújtunk. Jelentkezés írásban a Jacquard Szövőgyár üzemgazdasági osztályán, Budapest XIH., Szekszárdi u. 19 —25. sz. xBp. 5985. ipítészírónót, esztergályos "és marós szakmunkásokat keres felvételre a Kéziszerszámgyár. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Rigó u. 38. A Szegedi Építőipari vállalat azonnal felvesz magasépítőipari gyakorlattal és vizsgával rendelkező művezetőket, tervfelbontó technikusokat, kőműveseket, vízés fűtésszerelő, épület-asztalos, epület-lakatos, karbantartó lakatos szakmunkásokat, segédmunkásokat. Vállalatunk Ipari tanulókat szerződtet kőműves, ács, üveges, vasbetonszerelő szakmákban. Jelentkezni lehet Szeged, Dán! J. u. 14—16. szám alatt. Munkaügy. xS. 30 611 Érettségizett gépírót keres oktatásügyi Intézmény, jelentkezés. „Gépíró 15 484" jeUgére a Sajtóházba. Épület-lakatos vasszerkezeti szerelő, szak-, betanított és segédmunkásokat felveszünk, budapesti és vidéki változó munkahelyre. Megfelelő gyakorlat után külföldi szerelésre is. 5 napos 44 órás munkahét. Bérezés: teljesítménybér korlátozás nélkül. Vidéki munkahelyi pótlékot fizetünk. Szállásköltséget és hazautazási költséget téritünk. Jelentkezés: Fémmunkás Vállalát Szerelési Üzem, Budapest, XIII.. Vágó Béla u. 11. Csm. Sütőipari Vállalat felvételre keres szegedi munkahelylyel gyors- és gépírónőt. Jelentkezni lehet: Szeged, Török u. 8. Felvételre keresünk hódmezővásárhelyi munkaheUyel számlázót és gépírónőt. Jelentkezni lehet: a fenti címen, vagy a hódmezővásárhelyi üzem csoportunknál, Hódmezővásárhely, Szántó Kovács János u. 36. xS 30 617 Kazánhegesztő vizsgával rendelkező dolgozókat felveszünk. Jó kereseti lehetőséggel. Szegedi Vasipari Ktsz, Kátái köz. xS 30 621 — Tokaji borozó Zsolnán. A szlovákiai Zsolnán a naben" hoztalT árut" ehhtSTké- "ull.allaK; ™ pókban tokaji borozót nyiDen noztaK arat, ennez se gondosan óvják. A turisták L^i, m\7 JLzipest kedvezően alakultak az eevik kedvelt látvánvossáea !?fíak Az UJ yp11^árak is. Mák 32—35, dió 16— egyiK Xt latVímy0ssaga- látó üzemben egyidejűleg 2°. 6-12 burgonya 3 50 _ Baltával ült. Schneider gC^lu^ k^Ta r1£?: febérkálYszta 2-2'50- József 53 éves nyugdíjas &-V. Specialitásai kozé a kelkáposzta 4—5, savanyúkat _ , _ «, poszta 5—7, gyökér 5—8, sár- CsePelen, a utca 33garépa 3—5 vöröshagyma szám alatti lakásán össze- lék tartoznak. oZfoa' ^ívk® SZJS'lS^t VCSZett 48 éVeS élettórsáva1' - Elefántok • vágány, v^ Wlinv^ Németh GyulánévaL A vita kon. A tanzániai Dar fe^ iás 14^ TOtortnt volt hevében baltával olyan sú- laamtól mintegy 300 kilómérabonként' Kosán megsebesítette az as^ - Mérőszonda. Dr. Pungor " fánt<*°rdával „ütközött te. Ernő, a Veszprémi Vegyipari s2iál1Itas után sérüléseibe be- sze". A mozdony négy kocsiEgyetem analitikai-kémiai lehalt A rendőrség előzetes val együtt kisiklott öt utas tanszékének vezetője — mun- letartóztatás mellett büntető megsebesült, két elefánt pokatársalval — szakmai szen- elJárást indított Schneider dlg kimult zációnak számító merőszon- ., , „ dát kísérletezett ki a Cianid Jo^eT ellen, kimutatására. A szondáról megbízható pontossággal olvasható le, milyen arányú a Cianid-tartalma például a szennyvizeknek. A műszer kimutatja növényi eredetű anyagokból „lehasadt" Cianidot is. Ezek különösen a csonthéjasokból készült italokban és a különféle brandyban fordulnak elő. Az ú* mérőszondából — amely külföldön is nagy érdeklődést váltott ki — a Radelkisz eddig háromezer darabot gyártott. — Lottótájékoztató. A 7. játékhéten öttalálatos lottószelvény nem volt Az egyes osztályokra jutó nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után a következők: négy találatot 36 fogadó ért el, a nyeremény egyenként 107 881 forint Három találatot 4159 fogadó ért el nyeremény egyenként 467 forint A leétte iá latos szelvények száma 139 400 darab, erekre Móra-levél Fazekas István, a szegedi tanács dolgozója a helyi Dugonics Társaság iratai között Móra Ferencnek egy kézírásos levelét találta meg a közelmúltban. Az 1919. január 18-i keltezésű levélben a Dugonics Társaság nevében Móra részvétét fejezte ki Ady Endre halála alkalmából az özvegynek. — Nem rossz mérleg. Nagy-Britanniában a betörők és kasszaíúrók tavaly csúcseredményt érték el A Daily Mail című napilap adatai szerint az elrabolt készpénz és egyéb értékek összege 1968-ban meghaladja a 49 millió font sterlingéit Ez 4 milliós „többlet" az előző évhez viszonyítva. — Halálos gázolás. Viktor Gábor 60 éves állami gazdasági dolgozó az ísasregi vasútállomáson tilos helyen akart átmenni a vasúti síneken és egy tehervonat halálra gázolta. SZEGED a hazai lapokban 1969/7 Egy megye — három hír. Ifjú egyenként 17 forintot fizet- Kommunista, január. (Krsz_-k munka Szegeden és Csongrád neK" megyében.) DÉR Endre: Király Sándor kl— Reszkess hOresög! A állítása a szegedi Képcsarnokhajdúnánási Rákóczi Tenhe- ban- Művészet, január. tőszövetkeret műhelyében ,^:AKKÓC;zj % akk°r , jött az olaj. Ifjúsági Magazin, befejeződött az úgynevezett február. (A Szegedi sténhidrokísér- Sén-medencérőL Fényképekkel.) Nyári egyetemek és a népek hörcsögirtó-patronok leti előállítása. A debreceni agrártudományi főiskola szakembereinek, tudományos kutatóinak elgondolása alapján a szövetkeretben kísérletezték kl a hörcsögirtót: tízszer három centiméteres nylon tasakok ezek, amelyekbe vegyszert tesznek és kis gyutaccsal meggyújtják. Ezt helyezik a hörcsöglyukba és nyomban elzárják a nyílást. A keletkező gázok elpusztítják a kártevőket. Közlemény (x) Az Országos Szórakoztatózenei Központ Budapesten vizsgát tan a szórakoztatózenészek és énekesek számára. A feltételekről (Jelentkezés és vizsga időpontja stb.) részletes felvilágosítást kaphatnak az érdeklődők az OSZK. megyei Kirendeltségen, Szeged, Kossuth Lajos sgt. 53. Telefon: 121-95. és az OSZK járási megbizottaináL barátsága. Népfront, február. (A Szegedi Pedagógiai Nyári Egyetemről ls.) SZÁNTAI Anna: Orosz nyelvIskola Szegeden. Népfront, február. KAPDEBÖ Lóránt: A középszer veszélyei. — Papp Lajos: Sugárút 55. Üj írás, február. [Könyvismertetés.] Kétszer annyi lakást építenek Szegeden az Idén. mint tavaly. Magyar Hírlap, febr. 8. PÉTER László: Jubileumi Móra-év Szegeden. — Színre ke ül az Aranykoporsó. Magyar l Plap. febr. 8. Varrógép helyett ragasztőpt * a Szegedi Ruhagyárban. Népszabadság, febr. 11. Tápé üzenete. Lobogó, febr. 12. [Népművészeti tárgvakat készítenek Tápén. Fénykénnel.) SOMOGYI Károlyné: Hószobrok. Népszabadság, febr. 12. (Fénykép a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola diákjai ált el kész't-tt hő-Ter»okról.l KOVÁCS Gyula: Festik a telelő ha*ők«t. NénszabadsAg, febr. 13. rA MAHART Timit Hajójavító Üzemében. Fénykép.) VASÁRNAP, 1969. FEBRUÁR 16. PÉTER László Ma gyár diákból — francia filozófus. — Polltzer György életútja. Magyar Hírlap, febr. 14. [LÖKÖS Zoltán] L. Z.: Vldéfcl színházi esték. — Játszik a család — a Szegedi Játékszínben. Magyar Hírlap, febr. 14. (Gyárfás Miklós vígjátéka előadásának kritikája.) REIGL Endre: Jugoszláv ifjúisági küldöttség Szegeden. Magyar Ifjúság, febr. 14. Megkezdték a szegedi Tiszahíd felújítását. Népszabadság, febr. 14. Játszik a család. Film, Ksin ház. Muzsika, febr. 13. (A Játékszín bemutatójáról, fényképpel .] A Doktor úr — Szegeden. Film, Színház. Muzsika, febr. 15. [A Nemzeti Színház bemutatójáról. fényképpel.) [FAHIDY József] F. J.: Tizenhárom óra alatt elfojtották az újabb algyői gázkitörést. MaK ar Hírlap, febr. 15. [A 83-as tnál.) Kiállításról kiáUításra. — [NIItOLÉNYI Istvánl N. I.: Veres Mihály szegedi kiállítása. Magyar Hírlap, febr. 15. [PUNKOSTI Árpád]: Üjabb gázkitörés Algyőn. — Tizenhárom óra alatt sikerült elfojtani. Népszabadság, febr. 15. Földgázkitörés és sikeres elzárása Algyőn. Népszava, febr. 15. ISZÜTS László] —ts—: Befútta az utat a hó. — Károk Szegeden. Szabad Föld. febr. 16.