Délmagyarország, 1969. február (59. évfolyam, 26-49. szám)

1969-02-14 / 37. szám

Furfangos csempészek Brazíliában törvény tiltja a hazárdjátékot. Ezért ami­kor a vámhatóságok egy névtelen levelet kaptak ar­ról, hogy valaki több bő­röndre való kártyát akar az országba csempészni, a tör­vény őrei riadót fúvattak. S valóban sikerült megtalálni­ok és elkobozniok a szóban forgó bőröndöket, amelyek­nek tartalmát árverésen akarták értékesíteni. Ekkor azonban kiderült, hogy a kártyát nem lehet eladni, mert minden pakliból hiány­zik a körkirály. Ezért a vám­tisztviselők még örültek is, amikor a kártyát makulatú­raként megvették tőlük. Nem is gyanították, hogy a vásár­ló maga a csempész volt. Az angyali titkárnők MI? Az „Angyali TitkárnSk lyen fogadásokat rendeljen Egyesülete" (Seraphic Sec- az egyes vendégeknek (azok­retaries) Amerikában mű- nak is, akiknek esetleg gyo­SJKf Vs aSgd£ morfekélye van.> Un*n» tagja van. A különös egye- fce'í a legjobb borokat, es meglepően kiterjedtek, sületet még a második vi- akkor sem húzhatja fel az szerez színházjegyet olyan lágháború előtt alapította orrát, ha le kell törülnie egy darabhoz, amire már három meg Frederick • Dárius Ben­A különleges titkárnőnek nemcsak a főnökére gyako­rolt befolyása rendkívüli, ha­nem az összeköttetései is Be­ham, a'New York World ri­asztalt, vagy ki kell hegyez­portere azzal a céllal, hogy nie főnöke ceruzáját, „szuperfőnökök" számára a főnököt, aki ilyen föl­„szuperttíkárnőkef képezzen Aöntm Unyt megérdemel, maguk az angyalok javasol­ják rendszeresen megjelenő Ezek a szupertitkárnők nS FétTSPléSi jövedelmük lehetővé te­hónapra előre eladtak min­den jegyet, megszerzi a leg­jobb szobát a túlzsúfolt szál­lodában, számára mindig van szabad telefonszám, vagyis — ahogy egy neves személyiség mondta — ,jNew Yorkban nem létezik olyas­tott lény engedélyt kér az szi, hogy a Park Avenue-n, angyalok egyesületétől, és mi, amit egy ilyen angyali vagy az East Side-n bérelje- csafc esek után teheti meg lény ne tudna gyorsan meg­nek igen drága lakosztálya- szerződtetési ajÁnlatát. szerezni". TEJESÜVEGEK RAKODÓLAPOS TÁROLÁSÁRA odvarrészt vagy bekerített telket BÉRBE VESZÜNK. Szegedi Tejüzem Párizsi krt. 16. Ilyen titkárnője esakj>lyan főnöknek lehet, aki „valaki" és a „szupertitkárnő-képes" főnökök száma — különleges kritériumok alapján — elő­ször 100 volt, de ma már 75­re csökkent. Azonban mit is tud egy üyen „angyali" lény? Sok­oldalú pszichológus, adószak­értő, ütköző a külvilág felé, kereskedelmi jogász, kutató, diplomata, villámhárító és küldöne. Tudnia kell, mi­Közületek, itáliaiatok figyelmébe! Tűzoltó készülékek eladásával ez év februártól kezdve a megye területén kizárólag a Csongrád megyei Vegyesiparcikk Kiskereskedelmi Vállalat hódmezővásárhelyi 2. SE. vasboltja foglalkozik Címe: Hódmezővásárhely, Lenin u. 47, Jó név — fél siker — tartja hatjuk a megyei ruházati a közmondás. Érdek fűződik kiskereskedelmi vállalat ,, . , . , „Komplett" elnevezeset. A ahhoz, hogy az aruhaz, a napokban a Csongrád megyei gyár vagy az intézmény —/ Vegyesiparcikk Kiskereske­ti gy mondjam „belopja" ma- delmi Vállalat a MULTIPLEX gát a fejünkbe. A kulcs ter- n°vet_ kívánta felvenni, sze­' * . , , rencsére felügyeleti szerve mesaetesen a frappáns eé- nem adta áldását a szeren­gér. Csak örülni tudunk az cséüen névváltozáshoz, ily^ nevdket adó ker^z^ Szfveserl böngészek az löknek. Annak például, hogy anyakönyvi hírekben, őszin­a kimondani is hosszú Csöng- tén érdekel meddig jutunk rád—Békés megyei Vasmű- az érthetetlen név-import­szaki Nagykereskedelmi Vál- ham jPg— WjggL lalat ezután egyszerűen VI- magyar ^gj. miért és med_ DlA-nak szóllíttatja magát dig fogják xéniánali. Frido­HOL? MIKOR ? 1969. FEBRUÁR 14., PÉNTEK — NÉVNAP: BÁLINT HÖFO VASOK Várható időjárás péntek estig: felhőátvonulások, szórványo­san előforduló liózáporokkal, megélénkülő, helyenkent megerő­södő északkeleti, északi szél, hófúvások. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 1—mínusz 6 fok kőzött. A Nap kel « óra 52 perckor, és nyugszik 17 óra OS perckor. A Hold kel 5 óra 59 perckor, és nyugszik 13 óra 55 perckor VfZALLAS A Tisza vízáUása Szegednél plusz 213 cm. (Apadó.) ÖTVEN EVE, 1919-ben a Sándor utcai régi képviselőházban több száz isko­la ezernél több küldötte meg­alakította a Szocialista Középis­kolai Diákok Országos Szövetsé­gét. A tanácskozáson megjelen­tek a szocialista diáksággal együtthaladó tanárok, az ifjú­munkások és a Tanítók Szak­szervezete képviselői is. A Ta­nácsköztársaság idején hivata­los elismerést, sajtót, segítséget, feladatokat és az Üllői út 4. szá­mú házban helyiséget is kapott. A szervezet sok tagja jelentke­zett a proletárhazát védő Vörös Hadseregbe. SZAZ EVE született Chalers Thomson Rees Wilson (1869—1959) Nobel-díjas angol fizikus, a légköri elektro­mosság jeles kutatója. SZtNHAZ Nemzeti: Doktor úr. Pe­;ófi-bérlet. (7). Játékszín: Játszik a család. Juhász Gyula l.-bérlet. (7). MOZIK Fenntartásokkal, de elfogad­A azonnal felvesz központi telepbeivére: esztergályos, marós, lakatos, Ív-, lánghegesztő, motorszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész és kőműves szakmunkásokat, pneumatikus irányítástechnikai berendezések vizsgálatához, mérő és szabályozókörök üzembehelyezéséhez technikusokat, továbbá férfi segédmunkásokat. A központi telephelyen 44 órás a munkahét, MINDEN MÁSODIK SZOMBAT SZABAD; KULSZOLGÁLATOS MUNKAKÖRBE: műszer- és technológiai-szerelési munkahelyékre (Orosháza. Szeged környéke. Százhalombatta, Szőnyj csőszerelő, központifűtés-szerelö, lakatos, hegesztő és villanyszerelő szakmunkásokat, továbbá férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyen 44 órás munkahét van, MINDEN SZOMBAT SZABAD; Munkásszállás, üzemi konyha van. Bér megegyezés szerint Segédmunkások részére hegesztőképzést szervezünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: BUDAPEST XVIII., GYÖMRÖI ÜT 79—83. HL 10 Petróleum­gázlámpák, benzin­es petróleum­főzök javítását vállaljak Alkatrészek kaphatók VASIPARI KTSZ Szeged, Kátai köz (Il-es kórház mögött.) linnak meg effélének ne­vezni szegény magyar cse­csemőiket, akiknek majd élni kell ezekkel a becékkeL Ta­lán csak nem ez a mánia ragadt rá cégeinkre is? Ki tudja? Tény, hogy vállalat' keresztelők többnyire ezt a rossz divatot követik. Talán jobb lenne Lőrincze Lajosra, a nyelvészre hallgatni és — az értelemre! Matkó István Szabadság: Kleopátra. L, II. rész. (Színes, 70 mm-es, ameri­kai, 3 és 7.) Fáklya délután: Nem szoktam hazudni. (Magyar, 2 és 4.) Fáklya este: Nem fé- ^ lünk a farkastól. (M. b. ameri- a.^'cme^tmi'uzSS. kai, 6 és 8.). " wciuuu^uii Mihály telek: Arsene Lnpin. («>. rek. 6.43 Hallgatóink flgyeJmébe. 7.00 Reggeli krónika TL 7.15 Kör­zeti időlárás. 7.30 ÜJ könyvek. 8.00 Hirek. 8.05 Műsorismertetés 8.20 Kovács Apollónia és Bolla Tibor népdalokat énekel. 8.45 Vi­valdi: Két concerto. 9.15 A Ra­dióegyetem antológiája: Fegy­vert s vitézt éneklek... 10.00 Hírek. 10.10 Óvodások műsora. 10.30 Edes anyanyelvünk. 10.33 A sangháji kaland — operettrészi. 10.59 Lottóeredmények. 11.00 Is­kolarádió. 11.35 Verdi: Falstafí — részletek. 12.00 Hírek. 12.13 Tánczenei koktél. 13.00 A világ­gazdaság hírei. 13.06 Vita a korszerű mezőgazdaság energia­eUátásáről. 13.21 Zongoraművek. 13.55 J. Strauss: A denevér — részletek. 14.15 Romantikus kó­rusmuzsika. 14.30 A Gvermek­rádió műsora. 15.00 Hírek. 15.15 Üzenetek. 15.55 Falusi délután: Göcsej. 16.58 Hallgatóink figyel­mébe! 17.00 Hírek. 17.05 Külpo­litikai figyelő. 17.20 Mendelssohn: g-moll zongoraverseny. 17.40 Nyitott stúdió. 18.00 Ű1 zenei új­ság. 18.40 Csapó Károly énekel. 18.53 Hallgatóink figyelmébe! 19.00 Esti krónika. 19.30 Három­szor három . 20.08 Adv Endre élete és költészete. X rész. 20.28 Nótacsokor. 21.02 Hírek. 21.07 A Rádiószínház bemutatója: XX. századi elfelejtett magyar drá­mák: Lepketánc. 22.00 Hírek. 22.15 Meditáció Afrikáról. V. £2.23 Frank Sinatra énekel. 22.40 Láttuk, hallottuk. 23.00 Két Bach-kantáta. 24.00 Hírek. 1.10— BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a n. sz. Közkórház (Tolbuhin sgt. 57J veszi feL INSPEKCIÓ S ÁLLATORVOSI SZOLGALAT Szeged város területére Február 15-lg este 6 órától Bee­gel 6 óráig (vasárnap nappal is) elsősegély és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami Petőfi 4.30—3.05 Azonos a Kossuth Rá­dió műsorával. 9.54 Idecen nyel­vű vfz jelzőszol gálát. 10.00 Kama­razene. 10.45 Válaszolunk hallga­tóinknak. 11.00 Könnyűzene. 11.48 Krilov versel. 12.00 Zenekari muzsika. 12.15 Versek. 13.25 Gen­esy Sári nótákat énekel. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Kettőtől hatig... 13.00 Hlrefe. 18.10 Csen­des Don — XIV. rész. 19.12 TW könyvek. 19.13 Csárdások. 19.25 állatorvos^ Lakása: _ Szeged. Go- j6 éjszakát. gyerekek! 19.S0 Könyvismertetés. 19.40 Mozart: Don Jüan. Közben: M.ll—21.37 A Jordán-parti partizánok. SS.* —23.15 Hírek. Soltú. 6. Telefon: 13-648. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. RADIO Kossuth 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig ... 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli krónika, 5.45 Falurádió. 6.05 Hl­Atév&? Munkásokat, alkalmazottakat keresnek A Szegedi Járási Tanács V. B. Közgazdasági technikumi vég­Építési és Közlekedési Csoport zettségü munkaerőt keresünk (Szeged, Széchenyi tér 9.) mély­vagy MAGASÉPÍTŐ TECHNI­KUST keres felvételre. Jelentke­zés ugyanott. xDK. 14 878 A kiskundorozsmai ált. isk. bérelszámolói munkakörbe. Az Írásbeli ajánlatokat Szeged. Pos­tafiók 158. számra kérjük. Közgazdasági technikumi érett­ségivel rendelkező, gépelni tudó igazgatósága kisegítői munkakör munkaerőt keresünk pénztárosi - — - - - - munkakörbe, azonnali felvételre. Kezdők is jelentkezhetnek. MEH Vállalat, Szeged, Tábor u. 7/b. XS 39 604 Beruházási és szervezéstechni­kai előadó munkakörbe legalább ép. technikusi képzettséggel és gyakorlattal rendelkező munka­erőt felveszünk. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés: Szeged, Szent István tér 3. Sze­ged és Vidéke Alt. Fogy és Ert. Szövetkezet. betöltésére felvételt hirdet az, ált. isk. napközi otthon KONY­HÁJÁRA. Jelentkezés az iskola igazgatóságánál. xDK. 178. Szakképzett, gyakorlattal ren­delkező VILLANYSZERELÖT és GÉPLAKATOST felvételre Keres az Alföldi Bútorgyár, Szeged, Cserzy M. u. 11. xDk. 14 886. A tápéi ÁFÉSZ kisvendéglő­vezetőt keres. Jelentkezni lehet a központi irodában, Tápé, Kos­suth u. 46. x 6. SS Iskola-tv. Oroac nyetw (Középifik. m—IV. oszt.) 9.55 Fi­zika. (Alt. lak. 7. oszt.) 11.55 Francia nyelv. (Középlak, rn— IV. oszt.) 14.55 Fizika. (Ism.) 17.25 Pedagógusok fóruma. 17.58 Hi­rek. 18.06 100 kérdés — 100 fe­lelet. 18.30 Tv-szőttes. 18.50 Esti mese. 19.00 Erdekek és érdekes­ségek. A TV politikai tanfolya­ma. 19.30 Tom Jones show. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Fehér fekete — igen, nem. Vetélkedő. Kb. 22.00 Tv-híradó — 2. kiadás. Belgrád 17.45 Hadd lássam, hadd láP­sam. 18.15 Meséljünk, daloljunk. 19.00 Kulturális és művészeti pa­noráma. 20.35 Szórakoztató zene 22.00 Maigret felügyelő. Bukarest 10.30 Orosz nyelvlecke. 18.50 Ipari újdonságok. 17.30 A meg­J ismerés kapujában. 19.20 Vivaldi­muzsika. 20.00 Párizsról. 20.30 xS 30 578 | Dosztojevszkij-film. ADÁSVÉTEL Nagyobb süldők eladók. Oncsatelep 41. Czlrokék. Bőrkabátját most ala- j Vásárolunk fcittassa, Javíttassa, víz­hatlan festéssel. Csor­dásnál, Szent Miklós u. 7. sz. a Kutyákat vásárol a Se­bészeti Klinika. x Új Skoda ÍÖÖÖ MB eladó. Kiskundorozs­ma, Felszabadulás u. 92. érd.: vasárnap. x 909-as Wartburg eladó. Bihari u. 1. Nagy. x C.mbi Moszkvics gépko­csi eladó. Kiskundcrozs­ma, Árpád u. 27. Far­kasné. x televíziót, Felhívás a közületekhez! Villanymotorok tekercselését jxpressz vállaljuk. 0—25 kW-ig. Kívánságra a szállítást és hejyszínen történő szerelést is elvégezzük. ELEKTROMOS KTSZ SZEGED, Lenin krt. 58. szám. Telefon: 13-412. DÉLMAGYARORSZÁG 6 PÉNTEK, 1969. FEBRUÁR 14. Harisnya-szemfelszedő gépek, automatatüvel, állandóan kaphatók. Jótállás, részletfizetés. Németh, Győr, Rákóczi u. 2. x Két világos kétajtós szekrény sürgősen el­adó. Madách u. 2., dél­után 4-től. x Márkás zongora eladó. Alsónyomás sor 2. sz. Sándor Sándor. x Orion Tisza tv eladó. Érdeklődni szombaton és vasárnap. Kiskundorozs­ma. Zental u. 22. x Üj fürdőkád. kisipari zománcos, nikkeles tűz­hely, alig nasznált el­adó. Kemes u. 10 /b. x NDK mély gyermekkocsi és kétnormás Kékes tv igényesnek eladó. Hét­köznap 5-tiSl, vasárnap egész nap. Szűcs u. 11 a felső csengő. x Jól teielő közelell'ős te­hén eladó. Érd.- Szőreg. Dózsa Gy. u. 19. x Eladó: háromlángú tűz­hely, 20 mázsa túskózott fa. Római krt. 10. x Vasablak 80x120 és egy fűrészporos kályha el­adó. Tompái kapu út 1., Vadkerti térnél, rádiót, magnetofont, vil­lany háztartási gépeket. Szeged, Bizományi Áru­ház V. x Jugoszláv gyártmányú világos hálószobabútor, konyhaszekrény, Zephir takaréktűzhely, garzon­gáztűzhely, SAS kályha sürgtesen eladó. Tóth Péter, Hunyadi János sgt. 35., I. 5. x Igásszánkó, nagyméretű fűrészporos kályha el­adó. Szent Antal u. 7. Piszton eladó. Szeged, Ballagitó sor 38. Fehér süldő malacok el­adók. Bihari u. 20. 3 hónapos malacok el­adók. Árvíz u. 54. Keveset használt űj ágy­betét, ágy, szekrény, asztal, éjjeliszekrény, több más dolog eladó. Szeced, Hétvezér u. 29. Egy fiatal kisfias, egy közelelliős tehén és sül­dföfc eladók. Tápé, Dó­zsa Gy. u. 134. Asztalosipari szalagcsi­szológépet vennék. Le­het kisipari is. Hódme­zővásárhely, Marx u. 42. Olcsón eladók: sezlon, rekamié, fotelok. Len­gyei ll. 32. Fehér választási malacok eladók. Paprika u. 52. (délután és vasárnap egész nap megtekinthe­tők.) K'-mbínált szobagarnitú­ra eladó. Petőfi Sándor sgt. 46. Boldizsár. Pannónia motort adok televízióért, vagy kismo­torért. Partizán u. 17., II 89. Alba Regia tv, kétnor­más, eladó. Halász u, 22. Karambolozott autót ven- r Eladó fekete női kabát, nék. „Trabant előnyben 30 576" jeligére a Hir­detőbe. Két db jó állapotban le­vő modern festett ágy sodronybetéttel és mat­raccal eladó. Szeged, At­tila u. 22., házfelügye­lő. Jáwa kismotor és egy Sfciria férfikerékpár el­adó. Tisza Lajos u. 38. írógép kitűnő állapot­ban eladó. „Irodai,, — 30 567 jeligére a Hirde­tőbe. Egy szovjet űj villany­varrógép eladó. „Olcsón" 30 560 jeligére a Hirde­tőbe. Marabu kályha olcsón eladó. Pulcz u. 7., ud­varban, 7. ajtó. Egy hosszú söfőrbunda és egy kétlángú villany­fözö lap űj állapotban eladó. Honvéd tér 5., I. 96. Mészáros. 2 db 120 kg-os sertés e^tfó. Földműves u. 32. Nagy Kossuth, Rákóczi, Petőfi képek üvegezve, keretben, egyéb képek, cimbalom, két lóra való szerszám, majdnem újak. príma kétlovas szánkó eladó. Üjszentiván, Kos­suth u. 10. Eladó keveset használt, n'kkelezett szép Kalor kályha. Moszkvai krt. 9. sz. Wartburg kiutalást, 1000 sorszámig, vagy keve-e*­futott Wartburgot meg­egyesjéssel átveszek. — „Wartburg" jeligére az orosházi Hirdetőbe. ; férfi télikabát. Béke u. | 18., emelet 9. Kvarclámpa, nagy hatósu­garú, görgőkerekes áll­ványon (német gym.) 2600 Ft-ért eladó. Hód­mezővásárhely, Lenin u. 6., n. 1., délután 3 —7. Modern mély gyermek­kocsi, konyhabútor, Su­"ár kályha olcsón el­adók. Mérey u. 16., I. 3. Hízott sertések Rákóczi u. 6. eladók. Kékes televízió eladó, érdeklődni délután. — Csendes u. 23. Szabóék. Asztali kötő- vagy hor­Tológépet vennék. „Sür­tfís" 30 613 jeligére a Hirdetőbe. Keltetőgép eladó. Hóbi­árt basa u. 32. Érdek­V'dni délután 3 órától. ;vet darab fotel eladó. Bartók Béla tér 9., H. )épcső, I. emelet 6. sz. 'ászló Sándor. VL-dern hálószobát, kár­pitozott garnitúrát, egyes bútorféleségeket átve­szünk értékesítésre. Sze­ded, Bizományi Áruház Vállalat. - is fejős-, bő te­'elö' hasas kecske el­adó. Puskás u. 4. II \ MSSAG éves filigrán, elvált asszony megismerkedne, házasság céljából, hoz­záillő, független férfi­val, kalandorok kímél­jenek. „Hóvirág" jeligé­re % Hirdetőbe. 45 éves elvált, középma­gas, barna, testben-lé­lek ben megtört fizikai dolgozó férfi házasság céljából keresi 30—40 éves korig özvegy- vagy elvált asszony ismeretsé­gét, akinek lakása van. Gyermek nem akadály. Leinformálható levélre válaszolok, „őszinteség" 14 857. Jeligére a Saj­tóházba. 21 éves 164 cm magas, Jó megjelenésű, szakkép­zett fiatalember, megis­merkedne házasság cél­jából, hasonló, csinos, lakással rendelkező lánnyal vagy elvált asz­szonnyal. Egy gyermek nem akadály. „Te sze­ress legalább" 14 839. Jeligére a Sajtóházba, x EGYEB Állami gazdaságot, ter­mehőszővetfcezetek! Meg­bízható, anyagiakkal, 15 éves gyakorlattal, nagy vevőkörrel rendelkezi középkorú házaspár, élő­baromfi, gabona, zöld­ség. gyümölcs lik vagy jutalékos árusítását vál­lalja tavaszra. „Marx téri pavilon" 14 867. Jeligére a Sajtóházba. Gyermek gondozását másfél éves kortól vál­lalom. Lenin krt. 29., TX. 7. Nagyné. x Z-írsxódával ftaött azap­pant vagy Jó minőségű mosóport cserélek. Rá­kóczi u. 33. i Mezőgazdasági technlku­rol végzettségű, jelenleg is Tsz-ben dolgozó mun­kahelyet változtatna sze­gedi járásba. Fizetés megegyezés alapján. — ..Március" 30 6S9 Jel­Igére a Hirdetőbe. x Takarítást, mosást is vállalok. „Megbírható" 30 599 jeligére á Hirde­tőbe. Lucfenyécsemete egyéves 500,— Ft, 8 éves 1000,— Ft, 3 éves 1600,— Ft ezre. Tavasai szállításra etöjegyezheód. 3—3 éves mahónlát veszek. Zöld Ignác, Sárkeresxtúr. x Takarítónőt felveszünk 8 órai munkaidőre. Guten­berg u. 20., fszt. Ápolónőt, nyugdíjast ke­resek férfibeteg mellé nappalra. Roosevelt tér 10., I. 5. Becsületes nyugdíjas nőt heti három-négy fél­napi könnyű munkára 5,— Ft-os órabérrel fel­veszünk, jelentkezés es­tefelé Csonkáéknál, Hét­vezér n. 51. finektanárt kepesek kor­repetálásra. „Sürgős" 30 589 Jeligére a Hirde­b*he. Állami bevásárlóknál át nem vett dísztó rgyakai. pénzféléket mágus ár­ban átvszeQnk. Minden­nap estefelé. Házlék, Fétvezér u. 51. Járóbeteg gondozásáru keresek főknl tudó iv­bentlakással. Ábrahám Tmre. Ottömös II. 91. tlalet- vagy Iparenge­déllyel reudelkezöhö közreműködéssel társként 'elentkezem. Leinformál­hatóval. „kjevbízható" '0 583 Jeligére a Hirde­tőbe. Idős személyt családtag­ként eltartásra vállalok. ..Jólelkű 30 584" jei­ivérea Hirdetőbe. Bejárónőnek heti két napra elmennék. „Ko­moly munkaerő" 30588 leiigére a Hirdetőbe. Közreműködéssel pénzes­társat keresek. „Vendég­látás" 907. jeligére a Hirdetőbe.

Next

/
Thumbnails
Contents