Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-18 / 14. szám
A lassú Filmek a Tanácsköztársaság évfordulójára A MAFILM stúdióiban több olyan filmalkotás befejező munkálatain dolgoznak, amelyek témája a Tanácsköztársaság 50. évfordulójának állít emléket. Pille Máriáról, a tiszai révészlányról, s egy Tisza vidéki kisváros direktóriumáról szól Markos Miklós új játékfilmje, amelyet Pokolrév címmel forgattak. Ugyanebből a témából írt kisregényt Galambos Lajos is, s a kettőjük munkájából született meg a forgatókönyv. A hírhedt fehérkülönítményes Prónav Pál naplóját Máriássy Félix rendező filmesíti meg. Az Imposztorok címmel forgatott játékfilm műfaját történelmi groteszkként határozták meg. Gyöngyösi Imre, fiatal rendező első játékfilmje egy ma is a nép száján élő balladából kerekedett filmmé: Simont, a katolikus papot megölték a darutollasok, mert a Tanácsköztársaság helyi direktóriuma mellé állt. — Elsüllyedt a Rlgel. Cagliari kikötői parancsnokságának közlése szerint Szardínia szigetétől délkeletre pénteken délelőtt elsüllyedt a panamai zászló alatt haladó kétezer tonnás „Rigel" teherhajó. A 21 tagú legénységből — amelynek egy része olasz, más része jugoszláv nemzetiségű — 11-et felvett egy jugoszláv hajó, amely a bajba jutottak vészjeleit felfogta, négy másik tengerészt, akik csónakokra menekültek, már észrevettek, hat ember eltűnt. — Pályázat. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Kohó- és Gépipari Minisztérium pályázatot hirdet a lakóházi személyfelvonók típuscsaládjának megtervezésére. A részletes pályázati kiírást január 20-tól vehetik át az érdeklődők az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium gazdasági hivatalában (Budapest, V., Beloiannisz utca 2—4., földszint 6.), s az elkészült pályaterveket június 20-ig kell elküldeni a Budapest 119. postafiók 8. címre. A legjobb pályaművek díjazására és megvásárlására összesen 300 ezer forintot irányoztak elő. A legnagyobb díj elérheti a százezer forintot — Gázrobbanás. Pénteken reggel újabb gázrobbanás történt Debrecenben. Reggeli kávémelegítéskor következett be a tragédia Csizmadia Ferenc lakásán. A nagyerejű robbanás öt lakást rongált meg, a mentők tíz sérültet szállítottak a debreceni klinikára. A négyéves Csizmadia Irén a klinikára szállítás közben sérüléseibe belehalt. A debreceni rendőrség vizsgálatot indított Közlemények (x) Modern beat tánctanfolyamuk indulnak a báli szezonra diákok, felndttek, kezdők és haladók részere f. hó 18-án délután 6 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban (Vörösmarty u. 8.). Jelentkezés naponta 9—17 óra között az irodában. Táncpedagógus: Kertész Éva. (x) Vasutas Művelődés! Otthon folyó hó 18-án nagyszabású farsangi bálát rendez. Minden érdeklődőt szeretettel vár a vezetőség. Közreműködik a Matador zenekar. (X) ÉR — M'MIví^Vh község lakosságát, hogy 1969. Január 20-tól február l-ig a községben végzendő kisfeszültségű hálózatszerelési munkálatok miatt időszakos áramszünetet tartunk 7 órától 18 óráig. — Irodalmunk a világban. Egyre szélesebben visszhangra talál a magyar irodalom a nagyvilágban: az élvonalban Németh László, Lengyel József, Szabó Magda, Passuth László, Déry Tibor, Fejes Endre neve szerepel, az újabban formálódó második, sikerekben gazdag szerzői csoporthoz Örkény István, Moldova György, Mészöly Miklós, Cseres Tibor tartozik. Természetesen a névsorok távolról sem teljesek, mindenesetre legtöbbször ezeknek az íróknak a neve szerepel a Szerzői Jogvédő Hivatal legfrissebb jelentéseiben. — Családi dráma. A fővárosi biróság ítéletet hirdetett Hermann János 34 éves termelőszövetkezeti alkalmazott, budapesti lakos bűnügyében. Hermann és felesége házasélete megromlott, főleg azért, mert a férfi gyakran italozott. A férfi — hogy további italozásához pénzt szerezzen —> eladta a termelőszövetkezettől kapott árpajárandóságát, s a pénzt néhány nap alatt elmulatta. Pár nap múlva a hazulról elvitt táskarádióra kölcsönt vett fel, s ismét alaposan beszeszezett. Hazatérése után a családi perpatvar tragikus fordulatot vett: a férfi megütötte az asszonyt, aki eszméletét vesztette — majd megfojtotta. Magával is végezni akart, de az előzőleg elfogyasztott pálinkától elaludt A bíróság Hermann Jánost kilencévi szabadságvesztésre ítélte. — Vulkánkitörés. A Közép-Jáván emelkedő Merapi vulkán az utóbbi napokban működésbe lépett és a kráterből kiömlő láva 15 embert ölt meg. Több százan megsebesültek. — A firenzei Palazzo Strozziban, ahol nemzetközi grafikai" kiállítás jelenti most a látványosságot, elismerést szereztek alkotásaikkal magyar grafikusművészek is. öten szerepeltetik műveiket, s közülük Bálványos Huba elnyerte a Monté dei Paschi di Slena érmet, az olasz művészvilág egyik értékes kitüntetését. — ÜJ rovarfaj. Magyarországon eddig ismeretlen rovarfajt fedezett fel dr. Szalay László pécsi biológus. A fátyolkák rendjéhez tartozó conwentziát — magyar neve még nincs — baranyai gyümölcsösökben találta meg az ősszel. Annyira ismeretlen rovar ez, hogy a növényvédelmi szakemberek azt sem tudták róla: káros-e vagy hasznos? Sürgősen meg kellett tehát állapítani, hogy mivel táplálkozik, mert tavasszal — várhatóan — nagy tömegben jelenik meg. Ha kártevőnek bizonyul, megfelelő intézkedéseket kell tenni ellene. — A honvédelmi ismeretek oktatása. Az általános, a közép- és a szakmunkásképző iskolák tanárai számára segédkönyv készült a honvédelmi ismeretek tanításához. A kiadvány segítséget nyújt mind az elméleti, mind a gyakorlati tananyag oktatásához. — Elindult a Kun Béla tengerjáró. A Kun Béla nevét viselő szovjet tengerjáró hajó elindult Leningrádból első útjára. Szipka József moszkvai magyar nagykövet táviratban kívánt szerencsés utat a hajó kapitányának és legénységének. — Ujabb események az űrkutatásban címmel tart előadást a Szojuz; a Vénusz és az Apolló rakétákkal folytatott kísérletekről dr. Makay Lajos egyetemi adjunktus január 20-án, hétfő este fél 7 órai kezdettel a Juhász Gyula Művelődési Központ emeleti nagytermében. — Üj üzemrésszel bővül a Duna Cipőgyár másfél évvel ezelőtt megnyitott oroszlányi üzeme. Az új üzemrészt ismét felszabadult bányaépületben rendezik be, s ezzel 420-ra emelkedik a fővárosi gyár oroszlányi leányvállalatainál foglalkoztatottak száma. Túlzott spórolás Ot új csc tár a Vasurasban A Szegedi VSE labdarúgó-szakosztálya a kedvezményes igazolások serán kilenc játékost igazolt. A kilenc fiú a következő: Ludányi (kapus) a SZEAC-ból, Tóth Ferenc és Szalai (hátvédek) a Kossuth SE-ből, illetve a SZEAC-ból, Zab (fedezet) a Szegedi Dózsából. Takó és Kakas a Móravárosi Kinizsiből, Gárdián és Tombácz az Alsóvárosból, valamint Bíró a Martfűből, ök mindannyian csatárok. Tehát egy egész csatársort igazolt a Vasutas, méghozzá — a jelek szerint — NB IIes szinten megfelelő labdarúgókat. Üjság még az SZVSE-nél, hogy Polyák Gyula mégis csak megmarad az első csapat edzőjének. Boca Juniors— HTK 1:0 (0:0) A Mar del Plata-i nemzetközi labdarúgó-tornán magyar idő szerint péntekre virradóra újabb két mérkőzésre került sor. Először a brazil Palmeiras és a bécsi Rapid lépett pályára, s nagy meglepetésre az eddig még nyeretlen Palmeiras gólzáporos győzelmet aratott a nagy tekintélynek örvendő Rapid ellen. A brazil középcsatár, Luis Artime valósággal szétzúzta a bécsi zöld-fehéreket, 5 gólt helyezett Reisinguer kapus hálójába. Az MTK, a legnépszerűbb argentin együttessel a pontveszteség nélkül álló Boca Juniorssal mérkőzött és elszenvedte első vereségét. Kitűnő küzdelmet vívott a két együttes, a többet támadó argentinok 7 perccel a befejezés előtt szerezték győztes góljukat. Palmeiras—-Rapid 5:0 (1:0). Góllövő: Artime (5). Boca Juniors—MTK 1:0 (0:0). Góllövő: Pianetti. rr „Őrségváltás" a SZÁK-nál Sorrendben a harmadik, erősségben az első Igazán kimerítő edzés után szinte beroskadtak az öltözőbe a SZAK játékosai. S bár csak ezen a napon dőlt el véglegesen, kik az újak, s kik távoztak az együttestől — a korábban elkezdett alapozáson már lényegében együtt volt a 25—30 tagú gárda. Az egyik szurkoló az öltözőben meg is jegyezte: vajon szezon közben is ennyien lesznek majd? A fiúk fáradtancsendesen bólogattak... Tehát az új szerzemények: Tóth kapus a Dózsából, Gábor, Bácskai és Kun a Spartacusból, Vass az IKV-ből, Sárdi a SZEOL SC-ből, Kovács a Szabó Lajos SC-ből. Jáger, Lippai, Katona, Mochlár, Osztrogonácz, László, Bodri, Turzó, Bánfi, Sajtos és Szekeres eltávozott az együttes tőL Szinte csapatnyi játékos jött és ment. Poyvás Dániel, az újdonsült edző együtt futott a csapattal. A tréning után elmondta: még kéthetes kemény munka következik a ligetben, fokozatosan erősödő edzésadaggal. Ezt követően egymással játszanak, illetve vegyes csapatok szegedi edzőpartnerekkel — így kialakul a 18-as keret, mely a tartalékcsapattal együtt készül a bajnoki rajtra. Célja csupán annyi: a SZAK-nak idén ne legyenek kiesési gondjai, s a csapat jó erőben, fizikailag frissen, megfelelő állóképességgel tudjon végigjátszani minden kilencven percet. Akkor már nem lehet különösebb hiba az eredménnyel sem... Mérlegen az atlétika Fellendülés, de. Most csendes idők járnak e sportág felett, készülnek a különböző ranglisták. Az egyesületekben tervezgetnek a jövőre. Az év végi számvetés során tüzetesen meg kell állapítanunk, mit mutat az év mérlege Csongrád megyében. A tavalyelőttivel összehasonlítható 32 bajnoki versenyszámban 1968-ban 10 versenyző jobb, 17 rosszabb, 5 pedig azonos eredménnyel vezeti a legjobbak ranglistáját. Tavalyelőtt 2 elsőosztályú és 38 másodosztályú, most 3 elsőosztályú és 37 másodosztályú atlétánk van. Tégla Ferenc a válogatottságig vitte. Kikerült Mexikóba és ott a diszkoszvetésben a döntőben elért 58.36m-es dobásával a tizenegyedik helyet foglalta eL Megjegyezzük még: a tavalyelőtti 22 megyei csúcscsal szemben tavaly 31 megyei rekord született. Ha az egyes versenyszámokban vizsgáljuk a tömegek és így az utánpótlás erejét feltüntető átlagokat* úgy jelentős előrehaladást tapasztalunk. Az 57 mutatóból 34 jobb, 22 rosszabb, míg egy azonos. A fellendülés fényeire máris árnyék borul, ha tekintetbe vesszük az egyre inkább jelentkező visszahúzó erőket. Nevezetesen: az atlétika szeretetének hiányát, az utánpótlás kérdésének elhanyagolását, a sorsdöntő viadalokra való felkészülés szervezetlenségét és egyes élversenyzők fegyelmezetlen magatartását. Monostori Tibor A nemzetközi torna állása: 9 s • • C: í « 3 1 2 - s: 4 4 3 1 1 1 4: 4 3 4 112 8:11 3 2 1 - 1 «: 2 2 2 - 1 1 3: 4 1 3 • 1 2 3: 7 1 1. Boca Juniors 2. Slovan 3. MTK 4. Rapid 5. Palmeiras 6. Estudiantcs 7. Mar del Plata S=0=R=0=K=B=A=N A lottó nyerőszámai 2, 3, 62, 63, 66 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint Ceglédbercelen, a Dózsa György művelődési házban megtartott 3. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 2, 3, 62, 63, 66. Február 1-töl MINDEN HÉTKÖZNAP n oldalas lesz DélMagyarország A LAP TERJEDELME EGYHARMADDAL Nö, 1 iioiizeiesi m havi 20 lorint Az uruguayi fővárosban, Montevideóban január 20tól február 14-ig nagyszabású nemzetközi labdarúgótornát rendeznek a Torpedo Moszkva, a Spartak Prága, az argentin Sarsfield és Independiente, valamint az uruguayi Penarol és Nációnál részvételével. * Az MLSZ döntést hozott Salánki Istvánnak, a Szegedi VSE labdarúgójának ügyében. A fegyelmi bizottság megállapította, hogy a játékos és az MTK nem vétkes, játékoscsábítás nem történt. * A labdarúgó Vásárvárosok Kupája következő fordulójának sorsolását — a négybe jutás már a tét — január 26-án, vasárnap készítik el a FIFA székházában. Hét végi műsor Előnyös feltételek biztosításával a szőregi „Vendéglő-kombinát" és a „Hintaló-csárda" tirsas rendezvényeket vállal DK/47 TÜZEPtelepiinkön nádpalló, alumíniumgarázs, betongerendák, betonoszlopok, vaskapuk, tégla minden mennyiségben kaphatók. Szatymaz FMSZ TÜZÉP-tclep xS. 433 Gyászközlemények SZOMBAT Asztalitenisz: Megyei egyéni és páros bajnokság Szegeden, Dugonics utcai iskola 15. Kézilabda: Szegedi téli terembajnokság (a VI forduló mérkőzései a Rókusi Tornacsarnokban): Hirlap Kupa: Hunyadi SE—Sz. Textil, férfi. 16., Textil—Hunyadi. férfi visszavágó, 17. SZEOL SC—Sz. Spartacus, férfi, 18.20. Spartacus—SZEOL, férfi visszavágó. 19 10. Dél-Magyarország Kupa: 624. ITSK— Erdész eti T.. férfi. 14.40, H. ITSK—GépiDari T., férfi, 16.30, Radnóti G.—Vasútforgalmi T. női, 17.30. Szomorú szívvel tudatjuk, nagymama, FELHŐ IMRÉNÉ, hegv szeretett testvérünk, nagy- életének 84. évében hosszú szenbácsl és sógor, LOBOZAR FE- vedé; után elhunyt. Temetése R6NC nyug. posta vezető fő- Január 20-án 11 órakor lesz az ellenőr, életének 65. évében rö- alsóvárosi temető kápolnájából, vld szenvedés után elhunyt. Te- A gyászoló család. Bem u. 2. metése Január 18-án 11 órakor T. 2041 lesz a Dugonics-temető ravatalozójából A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindMunkácsv u. 1. T. 2045 azon rokonoknak, ismerősöknek. Szomorú szívvel tudatjuk, ^'i^Snk^^GYFNESk JózIef^ hogy szeretett feleség, édesanya P 'lot'"1k' GY, PÍES. JOZSEFNE és nagymama, MAKRA IST- !?."",t?sé" IíB,'rieíf?te.k- J"ész.*t VANNÉ, életének 65. évében tűkkel és virágaikkal mé v fájhosszú szenvedés után elhunyt, halmunkat enyhíteni igyekeztek. Temetése Január 18-án 11.30 A gyászoló család. Hétvezér u. órakor lesz az alsóvárosi teT. 2049 6 DÉL-MAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1969. JANUÁR 18. metó kápolná iából. A gyászoló „_ ... . , . . család Madách u. 6. T. 2039 Köszönetei mondunk mindU. wws . . . azon rokonoknak, ió barátokMegrendOHen tudatjuk, hogy ,.ak. tsmCrösöknek. az Építők szeretett feleség, édesanya és szakszervezeti Bizottságának, leány, DOBÓ VINCÉNÉ, életé- kiK szeretet» halottunk. HA'OS nek 38. évében hosszú szenve- FERENC temetésén megjelendés után elhunyt. Temetése ja- tck> részvétükkel és virágaikkal nuár 2'J-án 14 órakor lesz a re- m,.ly fájdalmunkat envhiteni formátus temető ravatalozója- igyekeztek. Köszönetet mondunk hói. A gyászoló család, öthatom továbbá a körzeti kezelő orvou- <4- T- 2055 sának áldozatos munkáinkért. Mély fájdalommal tudatjuk, A gyászoló család. Árvíz u. 57. hogy szeretett édesanya és T. 2041 VASÁRNAP Asztalitenisz: A megyei egy éni és páros, bajnokság második napi küzdelmei Szegeden, Dugonics utcai iskola. P Tisza-úszás: Schirtlla György hosszútávfutó egyéni úszó atrakciója Szegeden a Tisza-hldnál 14 órakor Schirilla néhány órával Szegedre érkezése után átússza a közúti hid melleit a leges Tiszát. Vívás: Országos rri. osztályú női tőrverseny szegeden. Gutenberg utcai Iskola. 9 Kézilabda: A szegedi terembainokság mérkőzései a Rókusi Tornacsarnokban: Hírlap Kupa: 600. ITSK—H. Spartacus. női. 8.20. Spartacus— ITSK. női visszavágó, 9. Sz. Kender—Sz Épitők. férfi. 9.40, Ifjú Gárda—Sz. EMERGE női, 10.10. Épitők—Kender, férfi viszszavágó. 10.30. EMERGE-If1ú Gárda, női visszavágó. 11. Sz. Textilművek—Sz. EMERGE. férfi, 1120, EMERGÉ—Textilmüvek, férfi visszavágó. 12.20. Sz. Kinizsi—Sz. Statisztika, női. 14 40, Statisztika—Kinizsi, nő! visszavágó, 15.20, Sz. Textilművek— 600. ITSK női, 17, ITSK—Textilművek, női visszavágó. 17.40. Dél-Magyarország Kupa: Mórahalom—Textilipari Technikum, női. 9.20. Statisztika—sz. Kinizsi, férfi. 14.10, Ifjú Gárda—Statlszttka n. női. 15. Radnóti G.— Tisza-parti G., férfi, 15.40. Rózsa F. G —Radnóti G., női. 18.10, Erdészet! T.—Textilipari T., férfi, 16.30. Városi és alapfokú mérkőzések: Tervezők—XI. Autójavító, férfi. 7.30. Tervezők—D irozsma, női. 8. H. Spartacus II—Vasútforg. T. II. női. 8.40. Sz Bőrös SK—Vízügy, férfi 12.50 Szőreg— Bőrös SK. női. 13 20 If1ú Gárda —600. ITSK. férfi. 13.40, Ifjú Gárda—624. ITSK, női. 17.20, OTP—Felsőíokú Vasútforg. T., férfi, 18 DÉL-MAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged -árost bizottsága és a tanács napilapja - Főszerkesztő: F Nagy István Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged Magvnr Tanársköztársaság útla 10 Telefon • 13-5.75 13-003 - Felelős kiadó: Kovárg László - A lapot nyomta* a Szegedi Nyomda szeged. Batcsy Zsilinszky u 28 (Index 29 053). Előfizetési dlj egy hónapda 15 forint. t