Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-16 / 12. szám
tyessző Szégyen, nem szégyen, de az utóbbi idóben mind mélyebbre süllyedtem a pesszimizmus feneketlen mocsarába. Már a feneketlen mocsár legalsó rétegeiben kalimpált a lábam, s ez a kalimpálás már-már az elagott békák megfáradt (nozdulatait idézte, amikor váratlanul történt valami, aminek hatására lábam mozgása egycsapásra az Ifjú békák erőtől feszülő rúgásaira emlékeztetett, és néhány jól sikerült tempóval sikerült is kimásznom az említett mocsárból. Mire a partra értem, már javában hittem az emberben megint Megíonnyadt hitem kivirágoztatója egy aprócska vessző volt. Nem fűzfavessző, nem nyárfavessző, de nem is egykori, kemény kezű tanítom suhogó somfavesszeje, hanem egy ceruzával vont picinyke veszsző. Életkedvem egycsapásra megváltoztató picinyke vesszeje egy szakadozott kartonlapról mosolygott fe^ iém, mely kartonlapot én nap mint nap láttam törzstejivóm speciális rendeltetésű mellékajtaján, hátán ezzel a hírértékét tekintve igen-igen fontos szöveggel: „Véce kúlcs a pénztárban!". Pontosan ezzel a sajátos ortográfiával, mint a „vécé", mind pedig a „kúlcs" szavakat tekintve. És mit művelt életkedvem visszaadó picinyke vesszeje ezen egyedi ortográf iával? Egycsapásra megváltoztatta! Egy Ismeretlen Vendég jóvoltából kettémetszette a „kúlcs" szó ú-betűjének ékezetét, amely oly durván befolyásolta az illető betű által jelölt hanganyagot. Az ékezet életének Ilyetén kioltásával a kérdéses szó azonnyomban visszakerült a maga tisztes gramatikai jogaiba. Kulcs lett ismét a kulcs! És ami a legfelemelőbb: mindöszsze 5 évet kellett csak várakozni, hogy mindez így megtörténjen, mindössze egy. fél évtizedre volt szükség ahhoz, hogy törzstej ivóm sok ezres vendégseregéből előálljon az az Ismeretlen Vendég, aki ceruzájának egyetlen vonásával kioltja a despota ékezet hitvány életét. Legjobb emlékezetem szerint ugyanis éppen öt évvel ezelőtt szegezték ki az említett felírást törzstejivóm speciális rendeltetésű mellékajtajára... Es most ennek egyszeriben vége! Áldassék tehát az Ismeretlen Vendég bátorsága, harci szelleme, valamint vállalkozó kedve, amellyel a ceruzájáért nyúlt, hogy az illető gyilkos vonást megtegye. Hurrá, evőé, hula-hopp! Hiszek az emberben megint! Akácz László Rendeletek a vámokról Nagytakarítás ünnepek után V D dleln Ezüst helyett nikkel és réz Az Osztrák Nemzeti Bank kivonja a forgalomból az 5 schillinges ezüst érméket és helyettük 75 százalékos arányban nikkelből és 25 százalékos arányban rézből vert érméket hoz forgalomba. Ékre az intézkedésre azért került sor, mert az ezüst árának emelkedése miatt az eddigi 5 schillinges váltópénz ezüstértéke 6,5 schillingre emelkedett — A Kossuth-szobrok törtenete. Dr. Adémfy József nyugalmazott körzeti orvos feldolgozza a magyarországi Kossuth-szobrok történetét Kérjük olvasóinkat hogy akiknek tudomásuk van köztéren vagy másutt elhelyezett, illet\-e magántulajdonban levő Kossuth-szoborról, értesítsék a kutatót (Szeged, Zrínyi utca 9.). —• A fiatalok és a dohányzás. Az elmúlt években csökkent a dohányosok száma a serdülőkorúak között és sokan közülük hangoztatják, hogy akaraterejük megedzése céljából leszoknak a dohányzásról. Bár köztudomású, hogy a dohányzás tüdőrákot okozhat a fiatal dohányosoknak csupán egyharmada, vagy egynegyede tételezi fel, hogy a rák valamiféle veszélyt jelenthet számára. A felnőtteknek azonban még sokkal kisebb hányada fogja fel ezt a veszélyt —• Rómában, Nápolyban, Capriban láttam. Ezzel a címmel tart ismeretterjesztő előadást Rimóczy Károly szakfelügyelő holnap, pénteken este 6 órakor a Nyugdíjas Művelődési Otthonban. Az előadást színes diafilmekkel illusztrálják. — A rákos megbetegedések megelőzése címmel dr. Agócsi János körzeti orvos a Vöröskereszt rendezésében holnap, pénteken délután fél 6 órai kezdettel előadást tart a Földműves utcai általános iskolában. — A vidéki városok gázellátási programjának megfelelően Veszprémben még az év első negyedében megkezdik a gázvezetékek fektetését és a következő fűtési idényre a város két lakótelepén már földgázzal fúthetnek. Legfiatalabb városunkban — Siófokon — a második negyedévben kezdik meg ugyanezt a munkát A dunántúli városok földgáz-ellátásának menetrendjében a következő állomás Ajka és Vérpalota lesz. — Los Angeles és Hollywood filmcsillagainak és többi lakóinak a jövőben nem kell félniük a törvény szigorától: ha akarnak, meztelenül sétálhatnak kertjükben. A Los Angeles-i felső törvényszék döntött így a napokban. Hatályon kívül helyezte a Los Angeles-i körzetben érvényben volt törvényt, amely szerint tilos volt más nemű emberek előtt meztelenül mutatkozni. A bírák megállapították, hogy az ilyen ügyek kizárólag a kaliforniai állam törvényhozásának illetékessége alá tartoznak. Ezzel egyidejűleg 11 férfit és 11 nőt mentettek fel, akik korábban Hollywoodban „minden nélkül" egy „eliziumi mezőknek nevezett kertben találkoztak, s akiket ugyanitt őrizetbe vettek. — Nagy forgalom Csapnál. Az Izvesztyija tudósítójának a csapi határállomásról szóló riportja hangsúlyozza, hogy a Szovjetunióból Magyarországra, Csehszlovákiába, Jugoszláviába, illetve ez országokból a Szovjetunióba irányuló áruforgalom évről évre növekszik; 1968-ban 12,5 százalékkal nőtt. Az egyenrangú kereskedelmi partnerek közötti áruforgalom jelentős feladatok elé állítja az állomás személyzetét Az itt folyó munkákat már 75 százalékban gépesítették. Regionális atlaszsorozat ÜJfajta, hazánkban eddig előzmények nélkül álló atlaszsorozat indításával kezdi meg az idei esztendőt a Kartográfiai Vállalat. A sorozat első tagja a dél-alföldi regionális atlasz lesz, amely a közeli napokban kerül az üzletekbe. Százhuszonnégy térképoldaláról a térképnyelv értől gyakorlatilag mindent kiolvashatnak Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megye természeti adottságairól és életéről. A talaj minőségét, a nyersanyagkincseket, a meteorológiai viszonyokat, az ipari és mezőgazdasági termelés helyzetét éppen úgy az aprólékosságig menő részleteséggel tüntetik fe! rajta, mint az idegenforgalmi érdekességeket, a lakosság számát, területi megoszlását, kulturális színvonalát A következő esztendőkben sorra elkészítik az ország többi területrészeinek hasonló jellegű és méretű atlaszait. Jelenleg a sorozat második tagján, a délkelet-dunántúli regionális atlaszon dolgoznak: Baranya, Tolna és Somogy megye jellegzetességeit és életét rögzítik térképlapokra a Kartográfiai Vállalat szakemberei. — Meghalt Szperanszktj. Moszkvában kedden, 96 éves korában meghalt a kiváló szovjet gyermekgyógyász, Georgij Szperanszkij akadémikus. — A japán kormány kedden jóváhagyta a 18,6 milliárd dolláros 1969. évi költségvetést, amely kilátásba helyezi a fegyveres erők és a rendőrség létszámának jelentős emelését — A hagyományos évi eleganciaversenyt New Yorkban ezúttal két külön kategóriában rendezték meg a hölgyek számára. Egyikben a klaszszikus vonalak szerint öltözködő, a másikban pedig a legfantázladúsább ' ruhákat viselők szerepeltek. A versengésben 2500 divattervező és közéleti híresség vett részt. — Rendőrkézen az iizér. Devizagazdálkodást sértő bűntett, üzérkedés és vámbűntett miatt Indított eljárást a Csongrád megyei rendőr-főkapitányság Kiss Vince 60 éves, Szeged, Felszabadulás utca 7. szám alatti lakos ellen. A Marx téri piacon megismerkedett külföldi állampolgárokkal, akiktől rendszeresen vásárolt különféle, vám alá nem vont arukat, a többi között 370 darab golyóstollat, 15 ezer rágógumit, szivacskendőket, fonalat, szivacskosztümöt, orkánkabátot, pulóvert, amelyeket továbbadott. Az általa megvett áruk belföldi értéke eléri az 50 ezer forintot. Továbbá átvett még külföldiektől 16 ezer forint értékű árut, 1600 forintot és 600 új dinárt megőrzésre. Ügyét vádemelésre átadták a fővárosi főügyészségnek. —> A „turisztikai szótár" eszperantóul. A „Nemzetközi Turisztikai Akadémia", amelynek védnöke Rainier monacói herceg, fő feladatának tekinti hivatalos „turisztikai szótár" kiadását Ez a szótár kompetens módon definiálja a szakkifejezéseket hét nemzeti nyelven. Az Akadémia most elhatározta, hogy eszperantó fordítással egészíti ki a szótárt. Ezt a döntést az Akadémia által eszközölt széles körű felmérés előzte meg a nemzetközi nyelvnek a világ turisztikájában eddig történt alkalmazásáról. — Szavalóverseny. Ady Endre halálának 50. évfordulója alkalmából a Szeged városi tanács művelődésügyi osztálya és a November 7 kultúrotthon szavalóversenyt rendez január 25-én, szombaton a művelődési házban. A versenyen 15—25 éves korú fiatalok vehetnek részt. A nyertesek értékes könyvjutalomban részesülnek. Részletes felvilágosítást a November 7 művelődési otthon ad. — Közel 20 millió külföldi turista járt 1968-ban Jugoszláviában, s az . országnak a turizmusból származó bevétele elérte a 220 millió dolláros rekordösszeget. — A reumás megbetegedésekről tart ismeretterjesztő előadást holnap, pénteken este 6 órai kezdettel dr. Domonkos József reumatológus a November 7. művelődési otthonban. — Titokzatos jelek. A canberrai csillagvizsgáló munkatársai egy óriási rádióteleszkóppal a kozmikus térségből sugárzott titokzatos jeleket fogtak feL B. Y. Mills professzor kijelentette, hogy ezek a jelek nem hasonlítanak a kozmikus térségből rendszerint fogható jelekhez. A szóban forgók rövidek és élesek, frekvenciájuk pedig a repülőgépek radarberendezésének jelzéseire emlékeztet „A felfogott jelzéseket — mondotta Mills professzor — sorozatos impulzusokkal közvetítik, s ezek frekvenciája nem változik." Az ausztráliai csillagvizsgáló munkatársai eddig nem tudták megmagyarázni a jelzések eredetét A külkereskedelmi miniszter és a pénzügyminiszter több együttes rendeletben szabályozta, illetve módosította az 1969-re érvpnyes vámokat A vámrendeletekkel kapcsolatosan a Külkereskedelmi Minisztériumban a következő tájékoztatást adták. — Mint ismeretes, 1968ban lépett életbe az új kereskedelmi vámtarifa, és az ebben meghatározott vámtételek egy részét ideiglenesen, csupán 1968. évi érvénnyel felfüggesztették vagy semlegesítették, illetve csökkentették. 1969-re az intézményes vámfelfüggesztéseket új lista tartalmazza, ebben azonban jóval kevesebb áruféleség található, mint az előző évi listán. 1968-ban 540 cikkcsoportot mentesítettek a vámkiszabás alól, most csupán 150-re vonatkozik a vámok részleges vagy teljes mértékű semlegesítése. A vámok megállapításánál figyelembe vettek sokféle tényezőt, többek között azt, hogy az import csökkentésére késztessék a külföldi anyagok és más termékek felhasználóit. A vámok egy részénél korrekciót hajtottak végre, alacsonyabb vagy magasabb vámtételeket állapítottak meg, viszont ezeket ezúttal már nem engedik el. Egy sor ruházati cikk vámtételének módosítására még a következő hónapokban kerül sor. Vámokról lévén szó, felmerül a kérdés, mennyiben érintik ezek a fogyasztói árak alakulását? Erre a kérdésre a következő választ adták: — A szabott, fix árakon forgalomba kerülő termékek ára még akkor sem változhat, ha esetleg a hozzá felhasznált importanyag vámja magasabb. Ez a kereskedelmi szervek vagy az Iparvállalatok haszonkulcsát csökkenti, vagy az importáru külföldi beszerzési árára gyakorol csökkenő hatást. A vámtételek növelése miatt csak egészen kivételes, esetleg néhány luxuscikknél fordulhat elő áremelkedés.' Az ár- és vómbizottságok a fogyasztói cikkekre úgy állapították meg a vámot, hogy az még akkor se növelje az árat, ha most történetesen magasabb az előző évinél. (MTI) Piaci árak A tegnapi piacon — baromfi kivételével — bőven volt áru. Arak: mák 32—34, dió 16—18, alma 6—11, karfiol 8—10, gyökér 6—7, sárgarépa 5—6, fehér káposzta 2. kelkáposzta 6—7, savanyú káposzta 5—6, burgonya 3,50 —4, vöröshagyma 2,50—3 forint kilogrammonként, tojás 1,70—1,90 darabonként Trófeagyűjtemény 12 ŰEL-MAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK 1969. JANUÁR 16. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya és rokon, KOVÁCS MARTONNÉ Papp Julianna, életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Drága halottunkat január 17-én 14 órakor kísérjük utolsó útjára a Gyevitemető ravatalozójából. A gyászoló család, Teréz u. 18. T. 2038. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Jó barátoknak, ismerósOknck. akik szeretett halottunk, Ozv. BALLA ANDRASNÉ temetésén megle'entek, részvétükké! és virága"'kal mélv fá'dalmunkat envhlfeni Igyekeztek. A cvászoló család, Bécsi krt. S—is. I T. 2028. Közlemény (x) Szabás-varrás tanfolyam Indul kezdők részére a November 7. Művelődési Központban. Jelentkezni lehet a művelődési központ Irodájában, naponta délelőtt 9—17 óráig. Tanfolyamvezető : Sándor Gyuláné. . xDK. 42. adásvétel 100—120 kg-os hízók eladók. Dankó P. u. 21. ...ituii! Kü.ónbozö Origlnilt fagyálló —40 bútorok nagy választék- ( C tokig. gépkocsihoz, ban állandóan kapha- i 16 lóerís eladó. Szent tók. Teleki u. 6. x ' István tér Ifi. Ba> logh. Összecsukna tés bábu ÚJ sportkocsit vennék. — | oiajkálrha eladó ..Modern 14 425" Jel- állapotban. Ziaaié „. Igére a Sajtóházba. m | j _ j gn^^g MtsrakJlag vizsgázott \ — Tátra személygépkocsi i looo db használt nagyés keveset használt > méretű tégla eladó. „Java Ideál" motor- . Hattyú u. 12/a. kerékpár eladó. Róku. ——~ 7Z — sl lt. 27. (a Rókusi I « allapctban levő 3állcmás mögött, a töltés mellett.) x Beverek, ágybetétek. 3czlonok készen kaphatök. Javítást vállalok. Sajka u. 13. Dudás kárpitos. x Férfi városi bunda, panoflx bé'éssel Igényesnek eladó. Újszeged, Péc-kal u 11. PB 3 lángú román új -áttűrhely (Jótállásoa) e'adö. Erd.: mindennap sé'után 3 után. Bee. bóék Pál u. 8/b. Káö'O kg--s fehér húsdlsznö eladó. Körtöltés U. 60. akker eladó, szék I., 174. Jó állapotban új zsírosbödön eladö. Rácz, Takaréktár u. 8„ I. emelet. iliagaskerekii. mély. Jó állapotban levő néroei gyártmányú gyermekkocsi eladó. Erd.: vasárnap, Saahegylué, Barát u. 3. E G V e B Hibátlan gépírást válal nyugdijáé. Intézmé nyektll ls. Szűcs u J/b, legalsó csengd. x Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Kérjük hirdetőinket, az adminisztrációs munka egyszerűsítése érdekében hirdetéseik ellenértékét lehetőleg a megrendeléssel együtt, készpénz fizetéssel egyenlítsék ki. Gyakorlatul rendelkező A KENDERFONÖ- ES SZÖVÖGYORS- ÉS GÉPIBOT keresünk IPARI VÁLLALAT Központi felvételre. Jelentkezés a Szege- Építőipari csoportjába, vatadi Konzervgyár személyzeti osz- mint Központi Gépműhelyébe tályán xDK. 25. felveszünk kőműves, bádogos, víz- és gőzszerelő, vtllauyszere1969—1970-es tanévre Ipari U- \6 szakmunkásokat, valamint nulókat előszerződéssel telve- segédmunkásokat. Jelentkezés a izünk kőműves, asztalos, vll- munkaerő-gazdálkodőnáL Üjazeianyszerelő. ács. hidegburkoló. ge(j Alsókikötő sor 6. bádogos, festő, vlz- és gázszerelő xDK. 44. íífrt^h7nnr«klmBS^esífS"j0e* A forráskút! HALADAS MG. Pen?kezét míSla^ le?lmk'ezési TSZ KERTÉSZETI munkára férVU1 Auróri u 23. Munkaügy " é» •>«' dolgozókat felvesz Jó bnii Lrllf. s „ K ° Mn kereseti lehetőséggel. MunkásosztMy. Szállást bUto.SE »e£ «*"*» üzemi konyh. van. ,„o„„ir rvi « Jelentkezés személyesen a kerUl- tészeti telepen. xDK. 43. betén!síf.edlvorsh*'és e?mrbnkat' Csongrád megyei MEZOGAZalk£?maz Jerntkeznl lehet í DASAGI ELLATO VÁLLALAT íáukíít^ 'munke7őkúazdálkodásán 'elvételre keres gyakorlatul vállalat munkerö gazaaiKooasan. rondelhez6 gép-gyorslrót. gépÍrni tudó számlázókat, könyvelőket és autó-motorszerelőKet. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a vállalat munkaügyén. Szeged, Dorozsmai u. 33. xDK. 51. Dunaújvárosi Vegyesipari Vállalat felvételre keres ÖRAS SZAKMUNKASOKAT. Jelentkezni lehet a vállalat munka'>gyl osztályán: Dunaúiváros, Táncsics Mihály u. 3. V. 78 801 Érettségizett, gyakorlatul rendelkező gvitrciyoi/x keresünk azonnali belépéssel. Szegedi Szabó Ktsz, Kölcsey u. 13. xDK. 48. A Szegedi Éoftő Ktsz éjjeliőrt. portási, kőművest és szakIpari segédmunkást felvesz. Jelentkezés: Szeged. Brüsszeli krt. 8., munkaügyi osztAlvon. xS. 411 Magasnyomású vizsgával kazánfűtőt (nyugdíjast Is) azonnali belépéssel felvesz a Tisza bútoripari Vállalat Szegedi gyáregysége, Szeged, Lenin krt. ?5. xS. 429 Szegedi Fonalfeldolgozó Válla'at. Tavasz u. S. közgazdasági technikumot végzett bérelszámolót vesz fel. xS. 428 Gyakorlattal rendelkező Ukatos szakmunkásokat f-lveszdnk. Csongrád tnegvel Gabon»f-)vásárló és Feldolgozó Vállalat karbantartóüz'me, Sxeged. Tisza Lajos u. 67. xS. 430 Gyakorlatul rendelkező GYORS- ÉS GÉPÍRÓT keresünk azonnali belépéssel. Jelentkezés a Csongrád megyei Vfz- és Csatornamű Vállalat sz-cedl telepén, Szeged, Cserzv Mihály u. 32., naponta 8—lt óráig. ZákányGázfűtésre cserépkályhák átalakítását soron klvUl elvégzem. Seal. ma kályhás, Felhő u. 7. Te'efen: 14-3*7. Jo kis garáss február 1-tól kiadó. Csongrádi sst. 23A>. Fekófuká mezőgazdasági teechnikuml végzettséggel elhelyezkednék tizemnél vagy vállalatnál ls. „Lehet más munkakör 14 356" jellgére a Sajtóházba. Síéiért li rost keresünk. Érd.: vasárnap délelőtt. Sándorfalva, Iskola u. 3. sz. Gépírást lakásomon vállalok Berkes né. Hajnóczy ú. II., (szt. 3. x kel dolgozó lany délutánra a'ka'ml munk" vállal. „Becsületes" 436 Jeligére a Hlrdet'be. flAZASSAG ——^mmmmmmmmimmmmmmmmm Építőiparban dolgozó, gesztenyebarna. 37 éves, 163 cm magas legényember megismerkedne hozzál lló csinos nővel házasság céljából. La~ kásom van. ,, Fényképes levelek előnyben 143r2" Jeligére & Sajtóházba.