Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-15 / 11. szám
A Dél-Magyarország bemutatja Eötvös Péter zeneszerző Augusztus óta bejelentett Lakása van Szegeden, mégsem merném határozottan szegedinek mondani. Több időt töltött külföldön és Budapesten, mint itt. De ott sem tudják pontosan, tulajdonképpen hol is él. Novemberben és decemberben európai hangversenykörúton járt, s a műsorfüzetek azt írták róla, Magyarországon és Nyugat-Németországban lakik. Mindez igaz, s nincs benne semmi titokzatos. Eötvös Péter, a fiatal zeneszerző, miután 1958—65 között elvégezte a Zeneakadémiát, ahova csodagyerekként 14 éves korában került, Kölnben folytatta tanulmányait. Három éven át, 68 nyaráig, a karmester szakon tanult, azután költözött Szegedre, feleségével, Molnár Piroskával, a szintén tavaly nyáron végzett színésznővel, a szegedi színház frissen szerződtetett új művészével. A fiatal magyar zeneszerző Kölnben nemcsak a karmester szakot végezte el, hanem a világhírű nyugatnémet zeneszerző, a zenevilágban fenegyerekként számontartott Stockhausen szemináriumában is dolgozott. Itt ismerte meg a mai zene legújabb törekvéseit, s legnagyobb műve, a 20 perces terjedelmű Mese is ezeknek az izgalmas tanulmányoknak köszönheti születését A magyar népzenevilág motívumkincsére épülő kompozíciót tavaly nyáron a modern zene nagyhírű darmstadti fesztiválján mutatták be, magyar művészek tolmácsolásában, és figyelemre méltó visszhanggal. A Mese természetszerűleg nem Eötvös Péter egyetlen műve. Kölnbe már mint ismert zeneszerző érkezett: ő írta többek között a Nappali sötétség, az Álmodozások kora című film, Az ember tragédiája, az Amerikai Elektra, az Üvegfigurák és a Becket színpadi előadásainak kísérőzenéjét. Ebbe a műfajba tartozik már a kölni tanulmányút után a szegedi Bánk bán-előadáshoz tavaly ősszel írt érdekes kísérőmuzsika is. E mozgalmas és munkás esztendők legnagyobb és legizgalmasabb élménye a Stockhausen-féle szeminárium volt. Hogy ez a radikálisan új zene tulajdonképpen mi is, legszemléleteset>ben a novemberi és decemberi hangversenykörút illusztrálja. Négy hangszeren, brácsán, zongorán, egy orgonához-harmóniumhoz hasonlító elektróniumon és tam-tamon játszottak, illetve improvizáltak a hangversenyek szereplői. Eötvös Péter a zongáránál ült, a többi három hangszer mellett nyugatnémet muzsikusok, mindannyian zeneszerzők. Stockhausen a magnetofont kezelte. A különös összeállítású kvartett ugyanis Stockhausen magnetofonszalagról felhangzó Himnuszok című művéhez improvizált Ez a rögtönzés nem abszolút improvizáció volta zeneszerző bizonyos feladatókat tennivalókat adott a szólistáknak. Ezeket azonban nem hagyományos kottafejekkel, hanem matematikai jelekkel. plusz, mínusz és egyenlőségi jelekkel rögzítette. Az a hangzásvilág, amelyet ez a koncert létrehozott, nyilvánvalóan nem hasonlított semmiféle hag>ományos hangverseny-muzsikára, egyáltalán semmiféle hangversenyre, Nemcsak újszerű zenéről, újszerű hangversenvről van itt szó. hanem a közönség és az előadók, az alkotók és a befogadók radikálisan új kapcsolatáról. Mindennek értékéről természetesen lehet vitatkozni, s vitatkoznak is. Érdekességéről, úiszerűségéről és főképpen arról, hogy van. létezik, aligha. Éppen ezért érdemes és szükség lenne ezzel a muzsikával itt nálunk. Maevarországon ls megismerkedni, hiszen ezt a fajta zenét nálunk még a szakemberek sem ismerik. Annyian, mint Nyugat-Németországban, Belgiumban és Franciaországban kíváncsiak voltak ezekre a hangversenyekre — átlag 150— 200 hallgató — nálunk ls biztosan összejönnének. A magyar zenei élet, amely az Irodalomhoz, a színházhoz és a képzőművészethez képest úgvis meglepően és érthetetlenül maradi, legalábbis érdekes színfolttal gyarapodna egy ilyen bemutatósorozattal. Eötvös Péter egyébként e hangversenykörút közben zeneszerzőként is dolgozott. A pesti gyermekszínházban január 19-én bemutatásra kerülő Twist Olivér című zenés játék muzsikáját írta. A kottalapokat postán küldözgette haza. Ökrös László Könyvszemle A világ ipara A világ ipara című könyv szerzője, dr. Aba Iván avatott kézzel nyúlt a témához, s vállalkozása olyannyira sikerült, hogy nyugodtan állíthatjuk: ilyen átfogó, világgazdasági szemlélettel írott munka a világ iparáról nálunk eddig nem jelent meg. A mű külön értéke, hogy igen jó felfogásban adja vissza a második világháborút követő meggyorsult fejlődés ütemét, struktúráját és változásának minden mozzanatát. A könyv első részében az ipar egészének fejlődéséről, a gyáripar kialakulásáról olvashatunk, külön kiemelve a főbb ipari országok termelésének fejlődését Foglalkozik a világszerte folyó műszaki kutatással, ennek Ipari hasznosulásával. Közérthetően tárgyalja az ún. technológiai rés fogalmát, amely az utóbbi években az USA és NyugatEurópa országai között létrejött Több szakértőt idéz, és közös megállapítások szerint a technológiai rés azért jöhetett létre, mert NyugatEurópában a technikai fejlődés ámogatása fogyatékos, mert a műszaki tudást megfelelő mértékben nem hasznosítják, bár a kiváló műszaki alkotók Nyugat-Európában éppen úgy megvannak, mint az USA-ban. Tárgyalja továbbá az ún. agyvásárt, a nagy és a kis tudományok képviselői között folytatott vita eredményét és hatását a műszaki-tudományos forradalomra. Termelési adatok közlésével is bemutatja a Szovjetunió hatalmas előretörését a műszaki fejlődésben. A következő fejezetek foglalkoznak a nyersanyag-termeléssel és az energiagazdálkodással. mint a termelés alapvető letéteményeseivel. A maga történelmi és világgazdasági szükségszerűségében mutatja be az energiahordozók és alkalmazástechnikájuk fejlődését. Törvényszerűségeket ad arra a jelenségre, hogy hogyan fejlődnek a bányászatnak azon ágazatai, amelyeket a korszerű ipari termelés egyre inkább sürget. Mindezek mellett terjedelmes fejezetek foglalkoznak a gép-, a vegy-, a könnyű-, az élelmiszer-, az építő- és építőanyagipar fejlődésével és jelen termelési eredményeivel. Minden fejezetben bőven találunk utalást a fejlődés jövő útjaira, a minőségi szemlélet térhódítására, az automatizálásban és a számítógépek alkalmazásában rejlő óriási lehetőségekre. Az ipari fejlődés konkrét eredményeit bemutató statisztikai adatok az ENSZ-jelentésekre és a szaksajtó anyagaira támaszkodnak. így azokat az olvasó szinte naprakész állapotban kapja. A könyv, amelyet a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó jelentetett meg, a szakembereknek, de az érdeklődő olvasónak is nagyon hasznos áttekintést ad a világ ipari termeléséről. Bátyai Jenő TU-repülök exportja A hang sebességénél gyorsabban haladó TU—144-es szovjet repülőgépek sikeres próbaútjai után, üzleti körökben megnövekedett az érdeklődés a Tupoljev által szerkesztett szovjet utasszállító repülőgépek iránt A kisebb gépek közül a harkovi repülőgépgyárban több darab 70 személyes TU —134 gyártását kezdték meg Jugoszlávia részére. Jubileum A Magyarországi Tanítók Szakszervezete megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a Pedagógusok Szakszervezetének Központi Vezetősége kedden műsoros ünnepséget rendezett Páter Ernő, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy a századforduló éve ben Magyarországon félmillió gyermek számára nem jutott hely az iskolákban, s másfél millió volt az olyan fiatal, aki semmiféle oktatásban nem részesült Amíg 1906-ban Magyarországon a csendőrségre a költségvetés több mint egy százalékát költötték az egtez r.énoktatási-j a'ig másfél százalékot fordítottak. A továbbiakban részletesen Ismertette a tanítók 1918. december 30-án megalakított szakszervezetének tevékenységét, maid hangsúlyozta: történelmünk egvi'c legdicsőbb korszaka. a Magyar Tanácsköztársaság 133 napja olyan eredményeket mutatott fel a kultúrpolitikában, anvűyre méltán vagyunk büszkék ma is. Péter Ernő ezután a Pedagógusok Szakszervezetének mai tennivalóiról beszélt Szerény kérdés Nem az az újsághír, ha egy kutya megharap egy embert, hanem az, ha egy ember megharap egy kutyát — így szól az öreg újságíróktól hallott zsurnalisztikái alapszabály. Ezek után nem tudom, hírnek tekinthető-e, hogy egy hétköznap délben — tehát fényes nappal — a Tisza Szálló sarkán egy iskolából jövő tízéves kisfiút három idegen, és természetesen nagyobb gyerek megver. Azt hiszem, idáig a történetben nincsen semmi különös, hiszen ilyesmi gyakran előfordul. Azt hiszem, még az sem különös, hogy a kisfiú az arcát ért ökölcsapás súlya alatt a földre esik, és a többiek röhögő káromkodása közben tápászkodik föl és sírva fut hazáig. Ilyesmi is előfordul. Ami ezt az esetet mégis említésre méltóvá teszi, az, hogy a felnőttek közül — akik pedig szép számmal nyüzsögtek az utcán ebben a napszakban — senki nem akadt, aki segítségére lett volna, akár hogy a földről fölsegítse, akár hogy legalább szóban mellé állt volna. Senki nem állt meg sietős útján, senki nem fordult vissza, senki nem mormolta el: ejnye, ezek a kölykök ... A gyerek így a megvert és megalázott kutya megszégyenülésével ért haza, nemcsak az ütéstől, de a kiszolgáltatott tehetetlenségtől is szenvedve. Mit mondjon ilyenkor a szülő? Mondja azt, hogy üss vissza, kisfiam, ilyen az élet, akinek erősebb az ökle. annak van igaza? Vagy mondja el, hogy bizony ilyenek a felnőttek. Vagy mondja azt, örülj, hogy épséeben megúsztad, ne törődj vele? De vajon mit mond majd az a szülő, aki most közönyös járókelőként nem avatkozott be, amikor a saját gyereke kerül hasonló helyzetbe? Az állatok megvédik a kicsinyeiket akkor is, ha azok nem vér szerinti leszármazottaik. A kiskacsákat nevelő tyúk, a más állat kölykeit szoptató kutya. Csak az ember lenne erre alkalmatlan? K. E. ssíHíPfo.. Nyugdíjévek „vásárlása" F. S.-né termelőszövetkezeti tagot tavaly májusban férje termelőszövetkezetébe felvették tagnak, ahol eddig mint segítő családtag dolgozott Férje a tsz-nek már tíz éve tagja. Ügy tudja, hogy ha a segítő családtag belép a szövetkezetbe mint tag, akkor a segítő családtagként eltöltött időt nyugdíjévnek be lehet számítani, s hogy tiszta képet kapjon, kéri a rendelkezés ismertetését Az 1967. január 1-től életbe lépett új termelőszövetkezeti nyugdíjtörvény a termelőszövetkezeti taggal együtt dolgozó segítő családtag részére lehetővé teszi, hogy ha a tsz-be tagként belép, kérheti annyi — legfeljebb azonban öt — nyugdíjév elismerését, ahány naptári évben a közös munkában részt vett, a kötelező munkanapokat ledolgozta, s utólag a nyugdíjjárulékot is megfizeti. A rendelkezés szerint közös háztartásban élő családtagnak számít: az életközösség fennállása alatt a házastárs vagy élettárs; minden olyan személy, akit a családfő vagy a tartásra kötelezett családtag ugyanazon háztartásban eltart; aki a családdal közös fedél alatt él, s munkával vagy más szolgáltatással a közös háztarOrszágos ifjűscigi bélyegkiőllltös A MABÉOSZ, a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Úttörők Szövetsége, a megyei és a városi tanács, a KISZ megyei és városi bizottsága és úttörőelnöksége, valamint a Hazafias Népfront megyei és városi bizottsága együttes rendezésében Szegeden kap bemutatást április 4-től 13ig a VII. Országos Ifjúsági SZK—4-es kombájnok Az Agrotrőszt 1969-re ezer SZK—4-es gabonakombájnt rendelt a szovjet külkereskedelemtől. A jól bevált gép iránti igényeket ezzel teljes mértékben ki tudják elégí:eni. sőt a megállapodás szerint a szállítási határidők is kedvezően alakulnak. Az Agrotrőszt kérésére ugyanis a szovjet fél vállalta, hogy az 1969-re leszerződött kombáj nokat július 30-ig maradéktalanul leszállítja. így az új SZK—4 esek nyáron máimunkába állhatnak. (MTI) Bélyegkiállítás. Az ország minden részéből több mint 100 ifjúsági bélyeggyűjtő állít majd ki. A részvételi feltételek szerint erre pályázhat minden bélyeggyűjtő, aki még nem töltötte be 18. életévét, valamint kollektív gyűjteménnyel szerepelhet minden úttörő és ifjúsági bélyeggyűjtő szakkör. A kiállításon a részvétel díjtalan. A kiállításra az e célra szolgáló űrlappal kell jelentkezni legkésőbb február 15ig. A jelentkezési lapokat az Országos Ifjúsági Bélyegkiállftás Rendező Bizottsága, Szeged 1. postafiók 159. címre kell küldeni. A rendező bizottság február 28-ig közli a gyűjtővel az elfogadásra vonatkozó határozatát, majd a gyűjteményeket március 10 és 15-e között kell megküldeni a rendező bizottság címére. A postaköltséget a feladó viseli. tás fenntartásához vagy a család gazdálkodásának folytatásához rendszeresen hozzájárul, kivéve, ha őt a család vagy annak valamely tagja munkaszerződéssel alkalmazta, vagy a szolgáltatást más megállapodáson (pl. lakásbérlet, albérlet, szállás nyújtása stb.) alapul. Kötelező munkanapnak számít: az 1967. január 1. előtti időben, ha a férfi családtag évi 120, a nő családtag pedig 80 munkaegységet naptári évenként ledolgozott, illetve 1967. január 1. utáni időben a férfi családtag évi 150, a nő családtag pedig 100 tízórás munkanapot dolgozott le. A családtag számára, illetve javára csak olyan naptári éveket lehet beszámítani, amelyekre a családtagként teljesített munkamenynyiséget az eredeti nyilvántartások szerint a családtag munkája alapján jóváírták. Ha a volt családtag az ismertetett feltételeitkel rendelkezik, akkor a nyugdíjéveket „megvásárolhatja". A nyugdíjévek „vásárlását", illetve elismerését azoknál a családtagoknál, akik a tsz-be tagként 1967. január 1-ét megelőzően léptek be, 1967. december 31-ig lehetett rendezni. Ha a családtag 1967. január 1-ét követően lépett be a tsz-be, legkésőbb a szövetkezetbe történt tagfelvételt követő egy éven belül kérheti a nyugdíjévek megállapítását A kérelmet a volt családtagnak a tsz székhelye szerint illetékes SZTK-hoz kell a vezetőség útján előterjeszteni. A kérelemben fel kell tüntetni a kérelmező személyi adatait; annak a tsz-tagnak személyi adatait, akivel a beszámítani kívánt években mint családtag közös háztartásban élt; a kérelmező tag felvételének pontos idejét, és a beszámítani kért években családtagként teljesített munkamennyiséget, illetve munkanapok számát, évenkénti megosztásban; végül pedig a kérelmező tag nyugdíjosztályának számát. Olvasónknál nyugdíjévként legfeljebb öt év ismerhető el. ha az ismertetett feltételek megvannak. Ha élni kíván ezzel a lehetőséggel, akkor kérelmét a tagfelvétel napjától számított egy éven belül terjessze elő, és az SZTK által közölt nyugdíjjárulékot fizesse be. A „megvásárolt" nyugdíj évek a nyugdíj megállapításánál mint szolgálati időt figyelembe veszik. Azonban az így megszerzett nyugdíjév járadék megállapítására nem ad lehetőséget, csak kizárólag nyugdíj-megállapításnál számítható be. Dr. V. M. Február 1-töl MINDEN HÉTKÖZNAP oldalas /esz a DóiMagyarország A LAP TERJEDELME EGYHARMADDAL Nö. előfizetési fa bayi 28 iorinl A FÉMTEX KISIPARI SZÖVETKEZET PONYVAKÉSZÍTŐ RÉSZLÉGÉ VÁLLAL: Közületek és lakosság részére mindennemű sátor- és védőponyva készítést, javitást. szőnyegszegést, zsákjavítást, speciális kívánalmaknak megfelelő kivitelben. Címünk: Szeged, Tolbuhin sgt. 50. S. 359 SZERDA, 1969. JANUÁR 15. sm 5