Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)

1969-01-11 / 8. szám

ölvlildlein Diakabrand A TU —144-es ú abb sikeres útja amely gyor­A TU—144-es szovjet utasszállító repülőgép, 2500 kilométeres óránkénti sebességével kétszerte sabb a hang sebességénél, sikeresen végrehajtotta máso­dik kísérleti repülését. Az első kísérleti repüléshez ha­sonlóan, a másodikat is Eduárd Jeljan 42 éves pilóta haj­totta végre. A december 31-én végrehajtott első kísérleti út befejezésével, Jeljan kijelentette, hogy ezt a gépiét lé­nyegesen könnyebb irányítani, mint a hang sebességét el nem érő repülőgépeket. A gép repülési jellemzői, a pilóta szerint jobbak a vártnál is „Azt hiszem — hangoztatta Jeljan —, hogy a TU—144 még a 80-as években is kor­szerű gép lesz." — Volgográd új könyvtára. — Befejeződtek a Techni­Volgográdban megnyílt a 340. ka Házában pénteken az első könyvtár. A forradalom előtti országos atomtechnikai ankét Caricinban (így hívták akkor tanácskozásai. A háromnapos a várost) mindössze négy megbeszélés eredményeit kiskönyvtár volt Még akkor Szabó Benjámin, a Neház­is óriási fejlődés ez, ha köz- ipari Minisztérium főosz'ály-— Üj repülőtér Romániá­ban. Romániában 1969 nya- ben a város lakossága 135 000 vezetője, az atomerőmű-be­főről 780 000 főre növekedett, ruházás Az új háromemeletes könyv- zottja foglalta össze. tárépüle'et a könyvtártechni­ka minden korszerű kelléké­rán átadják a forgalomnak azt az új nemzetközi repülő­teret, amelyet Otopeni köz­ség közelében, Bukaresttől 18 k'lométernyire északra épí- vei ellátták, tenek. miniszteri megbí­— Radioaktív fertőzöttség. — EXPO 1910. Csehszlová­kia egyike azoknak az első országoknak, amelyek beje­lentették. hogy 1970-ben az — A zanzibári közgazda­sági főiskolán végzett a hall­gatók első csoportja. A fia- rehaitott amerikai földalatti Eddig ezzel az igénnyel tal szakemberek az állami V1 "—4"c - ­apparátusban és az iparban he yezkednek el. A kétéves főiskola az egész oktatási anyagot, a könyveket és a Hivatalos ottawai beje'entés Osaka-i világkiállításon nem szerint a december 8-án vég- 7jeií napot óhajtanak tartani, rehaitott amerikai földalatti Eddig ezze] az igénnyel atomrobbantás következté- Csehszlovákián kívül Auszt­ben a normálisnak a husz- rália, Burma, Svájc, Hong­szorosára emelkedett négy kong Kanada, Tanzánia Üj­kanadai város felett a levegő ZéIand és Thaiföld lépett fel sült Államok nyugati részén nvolc város légiterében is. A radioak'ív fertőzöttsése. A számológépeket a szocialista radioaktivitás növekedése országokból kapta. A jövőben volt megfigyelhető az Egye­ez a főiskola lesz a zanzibári állami alka'mazottak szak­oktatási rendszerének alapja. Fehér Ház szóvivője ezeket a jelentéseket nem cáfolta, de hangoztatta, minden in­annak a kísér­let végrehajtása a nukleáris robbnn'ások részleges be­szüntet ésóre vonatkozó szer­ződésnek megfeleljen. A japán kormány elhatároz­ta. hogy a világkiállítás ide­jén hivatalos látogatásra meghívja az Expo 1970-en résztvevő valamennyi ország államfőjét — Zergék Nagyhagymáson. „ A zergék nemsokára megho- tézkedést megtettek nosodnak a hargitai sziklá- biztosítására, hogy kon is. Körülbelül 150 évvel ezelőtt erdőirtás következté­ben pusztult ki e tájon ez a nemes állat s most újra be­népesítik velük a Gyilkos-tó környékét, vagyis a Békás­szoros' és Nagyhagymást. A telepítést, tervek szerint eb­ben az évben kezdik meg és — Csak a halálban egy­forma. Reley Leroy Pitts szá­zadost Viktória Kereszttel tüntették ki. ö az első néger, öt éven át folytatják. Ugy akj ezt a becsületrendet tervezik hogy minden évben tíz állatot hoznak és vígül ötven 7ergéből áll majd a tenyésztörzs. megkapta, de átvenni sajnos már nem tudta, mert a viet­nami háborúban elesett Családvédelem [tartózkodjék IDŐNKÉN i OTTHOH^CÍAIÁDM körebehiíí Másodlagos szándék — Ma este jól fogjuk érezni magunkat, drá­gám — mondja a fia­talember kedvesének, amikor a szülői ház aj­tajában üdvözli őt. — Három jegyem van a színházba. — De minek nekünk három! — jegyzi meg a leány. — Mi sem egysze­rűbb: egy a mamádé, egy a papádé, egy pe­dig a bátyádé. V, —- Repülőkatasztrófa. Az amerikai légierő két super jogszabály Sabre léglökéses vadászgépe csütörtökön körülbelül 100 kilométernyire Las Vegastól északra összeütközött. Az egyik gép elpusztult és piló­— Az illetékre vonatkozó módosítása. A — Az amerikai törvényho «ók „némi késéssel" igazsá got szolgáltattak a tudo­mánynak: az Egyesült Álla­mok legfelső bírósága végre hatályon kívül helyezte az Arkansas államban minded­dig érvényben volt úgyneve­zett „majomtörvényt". E törvény értelmében az ar­kansasi iskolákban nem ta­níthatták az ember szárma­zásáról szóló Darwin-elmé­letet. Egyesek véleménye szerint a legfelső bíróság döntése „csak közvetve" vo­natkozik Mississippi államra ahol ez a törvérv még min­dig „tartja magát". — ötezer éves krétai pa­loták címmel tart előadást a pénzügyminiszter rendeletet Juhász Gyula Művelődési adott ki, amelyben módosí- központban Január 13-án totta az illetékekre vonatko- bé f5,n «te_f£LI orai kff; dettel dr. Trogmayer Ottó zó korábbi jogszabályt. Meg­változott — emelkedett — a muzeológus. Magyar csapatok mérkőzései külföldön Kiváló sportolók Az MTI jelentése szerint a lovich. Dunai Lajos. Mészöly, A napokban három sze­Mar del Plata-i nemzetközi Oláh, Bánkúti, Szalai, Kon- gedi sportember kapta meg tornán lejátszották a máso- rád, Menczel, Szőke, Brani- a legmagasabb minősítést, a dik fordulót, s azon az Ar- kovics. Szurgent, Sárközi, Ju- Kiváló sportoló címet. A te­gentfnába kissé késve meg- hasz (Újpesti Dózsa) és kézők közül Sós Györgyné ég érkezett MTK is szerepelt. Zámbó. A küldöttség veze- dr. Szamosszegi Béláné A budapesti kék-fehérek tője Pálfai János, az MLSZ (mindkettő SZAK) a váloga­rajtja jól sikerült mert a szakfelügyelője . tagjai: dr. mérkőzéseken elért brazil Palmeiras ellen 2:l-re Lakat Karoly edző, dr. Flo­győztek. A másik találkozón rich Jenő orvos, valamint eredményeikért, Vasvári az osztrák Rapid 3:2-re le- Dóka György gyúró. Miklós motorcsónak-ver­győzte Mar del Plata váló- a ligaválogatott az A-vá- senyző (Spartacus) az Euró­gatottját. logatott közvetlen utánpót- pa-bajnokságon aratott győ­A magyar labdarugó liga- lásá': biztosítja, s ebből a . .Le­válogatott Bogotába utazott, szempontból a téli túra nagy zelméért részesült az MTS ahol január 12-én az ottani jelentőségű. Akik kitűnnek a Országos Tanácsától a kiváló nemzetközi tornán először a mérkőzéseken, azokat figye- sportolói elismerésben. Ezt a Millionarios csanatával mér­kőzik. Kolumbiába a követ­kezők utaztak el. Szentmi­hályi, Szarka, Káposzta, Keg­lembe veszik a világbajnok- címet mindhárman véglege­ságra készülő csapat összeál- sen megtartják. Mindhárom lításánáL versenyzőnek gratulálunk!.,. Forintos a bajnok A hét végi műsor SZOMBAT Kézilabda. Terembajnokság • Rókusi Tornacsarnokban: 624. számú ITSK—Vasútforgalmi Technikum II. női (13.40). Sta­tisztikai T. II.—Erdészeti T. II. férfi (14 óra), Vasútforgalmi T. —Tisza-parti Gimnázium II. férfi (14.30), Statisztikai T.—EMERGÉ női I. osztályú mérkőzés (15 óra). Kinizsi—Vasútforgalmi T. női (13.20), EMERGÉ—Statisztikai T. női I. osztályú visszavágó mérkőzés (15.40), Hunyadi SE— Olajbányász férfi I. o. (16 óra). Kinizsi—Hódmezővásárhelyi ITSK férfi (16.30), Olajbányász—Hunya­di SE férfi I. o. (17 óra). Fák­lya—624. sz. ITSK férfi (17.30), Felsőfokú Vasútforgalml T.— Szőreg férfi (18 óra), Szőreg— Tervezők női (13.30). Tápé—Do­rozsma női (18.50). Városgazdál­kodás—OTP férfi (19.10). Vívás. Csongrád megyei Junior bsinokság (18—20 évesek részé­re). első nap. Gu'-nberg utcai szakközépiskola, 3 óra. VASÁRNAP Asztalitenisz. Szeged város fel­nőtt egyéni és parusüajnoksága, Felsőfokú Ele.miszeripari Tech­nikum tornaterme, 0 óra. Kézilabda. Terembajnukság a Rókusi Tornacsarnokoan: Víz­ügy—Falemez, férfi (7.30), EpU­ietgépesz—Elektromos Ktsz feríl (8 óra), H. Spartacus—Konzerv­gyár női L o. (8.30), Ifjú Gár­da II.—Textilművek II. női (8.50), Konzervgyár—H. Sparta­cus női I.o. (9.10), Üllés—H. Spartacus II. női (9.30), Statiszti­kai T. II.—Mórahalom női (9.50), Ifjú Gárda—Üllés férfi (10.10), 600. sz. ITSK—Statisztikai T. fér­fi (10.40), Építők—EMERGÉ fér­fi I. o. (11.10), Építők II.—Tex­tilművek II. férfi (11.40), EMER­GÉ—Építők férfi I. o. (12.10), Konzervgyár—Bőrösök női (12.40). Llebmann Béla felvétele Budapesten befejezéséhez közeledik az országos ma­gyar sakkbajnokság döntője. Ezen Forintos Győző (Bp. Vörös Meteor), nemzetközi mester már bajnoknak tekint­hető. Képünkön balról Forintos látható. Az új bajnok­ról néhány évvel ezelőtt Szegeden készült a felvétel. Eay csapatversenyen szerepelt, amelyen a veterán Konrád Alajos, a szegediek elsőtáblás sakkozója volt az ellenfele. Versenyeznek az asztaliteniszezők Ebben az évben Szegeden jai. A Spartacusnál az egyik először a vívók rendeztek legjobb játékos, Kamocsay versenyt, majd a kézilabdá- Mária kézsérülés miatt kény­szerpihenőt tart, és az egyé­ni versenyeken nem indul. Itt is egy-két tehetséges fia­kerül sor. Erzsébetre Gyufagyár niszezők. Az idei szegedi vá- csak az őszi idényben szá­Autójavító—Bőrösök férfi (13 k bonvolítiák le a terpm óra), 600. sz. ITSK—Kinizsi női „ K DonyoiujaK ie_ a lerem I. o. (13.30), Ifjú Gárda—Textil- bajnoksag idei első fordulo­ipart T. női (13.50), Kinizsi- ját. A harmadik sportág, Rózsa2 F^enc "G.—kinizsi1* női amelynek versenyzői 1969- tol szereplésére (14.30), Textilipari T.—Rózsa F. ben mérkőznék: az asztalite- Berkone Csikós Glmn. férfi (14.50), -SZTK férfi (15.20), Génipari T. , b ( k á küzdelmeire —Vasútforgalmi T. férfi (15.501. J_osl oajnoKsag Küzdelmeire Tanárképző Főiskola—SZEAC női holnap, vasárnap kerül sor. I. o. (16.20), 600. sz. ITSK—Gép- Ez eevéni és ipari T. II. férfi (lfi 'Oi. SZE1C míthatnak. Az esélyekről szólva: párosverseny Kender megnyerheti a baj­'KendL'férfíT O'.LTÍOK"SZE- lesz- felnőttek részvételével, nokságot, ehhez azonban az AS—Tanárképző női i. o. (17.40), Január 19-én bonyolítják le kell, hogy kijöjjön a lépés, az Kender-SOTAC férfi T O. (18T0) a Csongrád megyei bajnoksá- együttes tudása legjavát Ttpoeráfia-Konzervgyár férfi got> amelyen már a felnőtte_ nyújtsa. A Spartacustól jó vívás. Csongrád meevei juni- ken kívül a serdülők és az közepes szereplés várható, or bajnokság, második nap.. ifjúságiak is az asztalokhoz Gutenberg utcai szakközépisko- áUnak A bainokság lépcs6. Ebben az évben az asztali­teniszezőknél először rendez­tája meghalt A másik gép szabadalmak, a védjegyek, megsérült ugyan, de vissza tudott térni támaszpontjára. — A hormon és a hizlalás. Az olasz egészségügyi mi­niszter rendeletet adott ki, amelv megtiltja a farmerek­nek, hogy nőstény hormonok segítségével hizlalják az ál­latokat. Az intézkedést meg­előzően egy televízió műsor­ban hangzott el az a bejelen­tés, hogy Olaszországban a borjak 80 százalékát ilyen hormonokkal hizla'ják. A televízió műsor után zuha­násszerűen csökkent a borjú­hús-fogyasztás Olaszország­ban. mert a férfiak megijed­tek, hogy az ilyen hús fo­gyasztása következtében el­vesztik férfiasságukat — Ez Is ok a válásra. Egy londoni bíróság azonnal ki­mondta a válást amikor a tárgyaláson a férj mignócza­az ipari min'ák illetéke. A rendelkezés elsősorban a válla'r.tokat érinti, mert ha a feltaláló egyénileg jelenti be szabadalmát, az új ille­téknek csupán a felét fizeti. — A Karamazov testvérek filmen. Pénteken Moszkvá­ban bemutatták Ivan Pirjev rendező többrészes színe-­filmjét a Karamazov testvé­rek-et. Dosztojevszkij világ­hírű regényéből a rendező viharos erejű szenvedélye­ket. az emberi jellemek nagyságát és az író huma­nista oátoszát ragadta meg. Ivan Pirjev a fi'm elkészülte előtt meghalt. Művét munka­társai fejezték be. A lottó nyerőszámai: 2, 22, 33, 37, 40 A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint lagró' lejátszotta felesége 91 Pókozdon. a Kossuth Lajos perc'g tartó szóáradatát. A művelődési otthonban meg­b'rák mind elismertek, h-gy tartott 2. heti lottósorsolá­ezt senki sem bírja ki sokáig snn a következő számoka* — a férj sem. húzták ki: 2, 22, 33, 37, 40. 6 DEL-MAGYARORSZAG SZOMBAT, 1969. JANUÁR 11. Gyászközlemények zetes kiírású. Január 25-én és nek NB Ill-at. Csak férfiak 26-án Salgótarjánban az or- részére írták ki, mert női szágos vidéki asztalitenisz- csapat kevés van. Mivel a bajnokságot rendezik meg, SZEAC kiesett az NB II-ből, és akik ott is helyezést ér- az egyetemiek is az új baj­szomon) szívvel tudattuk, hogy dalmunkat enyhíteni Igyekeztek, szeretett férj, édesapa, ZSIG- A gyászoló család. Eszperantó u MOND BÉLA cipészmester életé- 8/a. T. 2017 nek 51. évében rövid szenvedés Köszönetet mondunk mindazon után elhunyt. Temetése január rokoniknak, ismerősöknek, kik 13-án 15 órakor lesz a belvárosi szeretett halotutnk, IHAR JÓ­tcm.'tő ravatalozójából. A gyá- ZSEF tem-tésén meglelentel; szóló család, Teréz u. 17. részvétökkel és virágaikkal mély T. 2021 fájdalmunkat enyhíteni igyekez­Mély fájdalommal tudatjuk, tek. A gyászoló család, Ká'Ji hogy szeretett édesanya, nagy- fasor 7. T. 2015 „dHÖKA, *SZ Köszönetet menetünk mindazon ZSEFNÉ életének 88. évében rokonoktlak. Ismerősöknek, kik hosszú szenvedés után elhunyt. szere;ett halottunk, özv. VASS Temetése január Il-en 10.30 óra- FFHENCNÉ temetésén megjclen­kor lesz az alsóvárosi temető teki részvétükkel és virágalkka kápo nájáhóL A gyászoló család. méIy f:íjda'munkat enyhíteni Mihálytelek. T. 2019 igyekeztek. A gyászoló család. A József Attila Tudomány- udvarhelyi u. 3. T. 2011 egyetem Állam és Jogtudományi ... Kara. rokonai, valamint barátai Kószö-e'.et mondunk mindazon fájdalommal tudatjuák. hogy az rokonoknak, ismerő öknek kik 1068. december 20-án elhunyt, „ halottunk. HAN­özv. GARAI SANDOKN£ Nagy COZN-ZKY ' _ Nt'_É «<*"•"". Gizella. Karunk több évtizeden . "?e?jr!en.,?kv. részvétükké át megbecsült főelőadóidnak és virágaikkal mély fájdalmun hamvasz ás utáni búcsúztatása k\< enyhíteni igyekeztek. Koszo­és hamvainak elhelyezése 1969. "rjet mondunk továbbá a II anuár 14--n (kedden- 11 órakor BeL*yí5,y^fz?íl 1"njka* lesz a református temető rava- főnő vérérek és ápolóinak alozójából a családi sírhelyre. ád, 7a'"'i munkd lukért. A gyá­T. 2018 szóló Hancslnszky és Sélig csa­Kösz 'netet mondunk ml-(lázon lád- 'r- 200,) rrkonoknak. Ismerősöknek, Jó Köszönetet mondunk mindazon barátoknak, a Tápéi Fö'dműves- rokonoknak, ismp-ősőknek kik szövetkezei és a Tápéi Tanács szeretett halottunk, özv. MER -.aiamcnnvl kedves -vi-uzői inak, SITZ JENÖNÉ temetésén meg­rklk felejthetetlen drága tó fér- jelentek, részvétükkel és vlrá­jem. édesanám és apösom, galkkal mély fájdalmunkat env PA'ZTI PAL temetésén megje- hiten! igyekeztek. A gyászol ­len tek és részvétükkel mély fáj- család. Marx tér 12. T. 2006 nek el, azok szerepelhetnek nokságban vesznek az országos döntőn. Rajtuk kívül itt a részt tavalyi A Magyar Asztalitenisz megyei bajnok Hódmezővá­Szövetség kiírása értelmében sárhelyi MEDOSZ és a máso­február első vasárnapján dik helyezett Szegedi Kábel­kezdődnek az NB-s csapat- gyár indulása már biztosra bajnokságok. Ezekben több vehető. Mint érdekességet szegedi együttes vesz részt. Most nem lesz NB l-es csa­patunk, mert a Kender ki­említjük: az 1968. évi me­gyei bajnokságban a Szege­di Kábelgyár és a Szegedi esett, s így az NB II-ben jo- Spartacus holtversenyben gosult a7. indulásra. Az NB 11-es nőknél idén is a Spar­tacus képviseli a szegedi szí­neket. végzett a második helyen Ezért osztályozót játszottak, s mivel azon a kábelgyáriak nyertek, ők kerültek a ma­A Kender SE együttesét gasabb osztályba. Az ügy nemrég megfiatalították, ezzel azonban még nem zá­mert a Nagy fivérek abba- rult le. A megyei szövetség hagyták a versenyzést. Hét nemrégiben ígéretet kapott játékosuk készül a bajnok- az országos szövetségtől, hogy ságra: Bénák András, Fehér a Spartacust is beosztják az György, Halasi György. Ha- NB III-ba. lasi Sándor, Kelemen Sán­dor, Lendvai Zoltán és dr A végleges döntést, főleg a Szegedi Spartacusnál, nagy Vikor Sebestyén a keret tag- érdeklődéssel várják. DEL-MAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei es Szeged városi bizottsága es a tanács napi­lapja. - Főszerkesztő! F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadő­tilvatal: S2éged. Magyar Tanácsköztársaság utja 10 Telefon 13-535. 13-003 - Felelős kiadó: Kovács László - A lapot nvomja: a Szegedi Nyomda Szeged. Balcsy Zsilinszky u 28 (Index'29 053). Előfizetési dlj egy hónapda 19 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents