Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-28 / 22. szám
ZÚZMARÁS TÁJ Új öszlöndíjreniSsze? az egyetemeken Vándorserleget nyert » a szegedi Gera Sándor munkásőregység flwiepi évzáró gyűlés a texlilművekben—KomccsinZollán elvtárs felszólalásaFéIév u2án országosan is Február elsejével mindkét szegedi egyetemen — kísérleti jelleggel — bevezetésre kerül egy új, a jelenlegitől eltérő egyetemi ösztöndíjrendszer. Ennek lényege: az egyetemi hallgató szociális helyzete és tanulmányi eredménye után részesül állami juttatásban, s e két tényező alapján téríti meg a kollégiumi, étkezési stb. költségeket. Az ösztöndíjrendszer bevezetésének végrehajtási utasítását a szaktárcák már elkészítették és leadták az egyetemi rektoroknak. E szerint — szociális, anyagi helyzetük szerint — öt kategóriába sorolhatók az egyetemi hallgatók. Az alsó kategóriába tartozik például az a hallgató, akinek családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg az ötszáz forintot, a felső kategóriába pedig az, akinél a családban az egy főre eső havi jövedelem több ezernégyszáz forintnál. Szigorúan a családi jövedelmek és a tanulmányi átlagok alapján állapítják meg az ösztöndíj mértékét, a kollégiumért, az étkezésért és egyebekért járó térítés öszszegét. Vasárnap már a kora reg- szolgálatért Papp Árpád or- lamokban. Nem geli órákban díszegyenruhá- szágos parancsnok 13 mun- hanem önkéntes ba öltözött munkásőrök igye- kásőrnek szolgálati érdemérkeztek Szeged minden részé- met, a leszerelők közül 4 bői a textilművek felé. An- munkásőrnek, a tartalékállonak feldíszített nagytermé- mányba vonulók közül peben tartotta évzáró ünnepi dig 19 munkásőrnek emlékgyűlését a városi Gera Sán- érmet, az ötévi szolgálatot dor munkásőregység. Dr. elértek közül 22 munkásőrOzvald Imre, az MSZMP nek emlékjelvényt adott át. Szeged városi végrehajtó bi- A kitüntetettek, a leszerelők zottságának tagja, a pártbi- és a tartalékállományba vozottság osztályvezetője üd- nulók nevében Erdélyi Jóvözölte az egység tagjait és zsef munkásőr• szóllla gyű- f el a kézben mond és az unnepseg vendegeit, köz- leshez, amelynek első resze t , , tük Komócsin Zoltánt, az ezzel befejeződött MSZMP Politikai Bizottságá- Ezután a munkásőrzenekar nak tagját, a Központi Bi- fogadási indulójának hangzottság titkárát, Győri Imrét, jaira a tisztelgők sorai köa KB tagját, a Csongrád me- zött hozták be a csapatzászhivatásos, szervezet, amelyben dolgozó nők és férfiak, munkások, parasztok, értelmiségiek saját elhatározásukból ezrével teljesítenek szolgálatot és ezzel bizonyítják hűségüket a rendszerhez, a proletár diktatúra államához. — Ez a gyakorlat a demokrácia magas rendű, fejlett formája, amikor a dolgozó fejez ki véleményt a társadalmi rendszerről és ebben semmilyen burzsoá rendszer nem versenyezhet velünk. A továbbiakban elmongyei pártbizottság első titká- lót. Gilicze István előkép- . Y . . ,, ' . rát, Papp Árpádot, a KB tag- zős parancsnok jelentéstótele dotta' hogy hazánkban rend ját, a munkásőrség országos után esküt tettek az új mun- és nyugalom van, az a hadparancsnokát, Sípos Gézát, a párt Szeged városi bizottságának titkárát, Mákos Istvánt, a munkásőrség Csongrád megyei parancsnokát, a helybeli párt-, állami és tömegszervezetek, a fegyveres testületek, az üzemek, vállalatok és intézmények képviselőit kásőrök. Megható jelenet volt, amikor a leszerelők nevében Lovászi István munkásőr átadta a fegyvert az ifjabb nemzedék, illetve az újonnan esküt tett munkásőrök képviselőjének, Balatoni Istvánnak. Fükő József parancsnok beszámolójában részletesen elemezte a múlt év legfontosereg katonáinak, parancsnokainak, a többi fegyveres testület tagjainak, parancsnokainak egységén, akarati és cselekvési azonosságán alapul. Vannak, akik megfeledkeznek arról a tényről, hogy az ellenség jelenlétével, ártó szándékával számolni Felszólalt az ünnepségen Komócsin Zoltán is. — Örömmel teszek eleget kell. Bár az ellenségnek szákedves kötelességemnek, hogy mottevő ereje nincs hazánksabb külpolitikai és hazai átadjam a Gera Sándor mun- b de elemej m yannak és esemenyeit, majd ismertette kásoregyseg tagjainak és pa- ' a munkásőregység és a hozzá rancsnokainak pártunk Köz- ezek külföldi biztatasra tartozó alegységek kiképzési ponti Bizottsága és külön és segítséggel — a különböző és gyakorlatokon elért ered- Kádár János elvtárs forró helyzeteket a nemzetközi ményeit. Elmondotta, hogy a kommunista üdvözletét és el- é]et változiísait kihasználhat—'-"- «-«-*- ismerését a jól vegzett mun- _ káért és az elnyert kitünte- -ák ellenünk. Hazaf.as és tésért — kezdte felszólalását internacionalista kötelesséKomócsin Zoltán. günk, hogy állandóan gon— Jó helyre került az első- dőljünk erre, s tudjuk, miséget jelképező vándorserleg kor kell használni fegyvereazért is, mert a megye mun- jnket kásőregységei között folyó szocialista verseny mostani első helyezettjének nemcsak tzegedi munkásőrök önkéntes társadalmi munkáját a párt bizalmán alapuló nagyfokú fegyelmezettség és a nép szolgálatáért érzett felelősség jellemzi. A Gera Sándor munkásőregység maradéktalanul végrehajtotta az 1968. évre előírt feladatokat. Eredményei alapján nyerte el VA™mei.Parancsnokság 1968 h/nem aJz előz6 eszten_ legjobb onallo egysege" ci- - -- • met és az ezzel járó vándorserleget A vándorserleget és Fükő dók eredményei is megalapozták ezt a kitüntetést — mondotta. A nagy beszéd után a Gutenberg utcai általános iskola úttörőinek énekkara forradalmi dalokat adott elő, majd az ünnepi gyűlés az InternacionáA besorolás és az állami támogatás mértékét, valamint a térítések összegét ezekben a napokban állapítják meg személyenként. Ebben a nagy munkában részt vesznek az állami vezetők mellett az ifjúsági szervezetek vezetői és a diákjóléti bizottságok. Pontos, alapos felmérő munka előzte meg a végleges besorolást, körültekintően, minden lényeges motívumot figyelembe vettek és vesznek a bevezetést előkészítő állami szervek és személyek. Nem alkalmazzak mereven a rendelkezéseket, mert előfordul például, hogy valakinek olyanok a családi körülményei, hogy a megszabott térítések összegét nem tudja azonnal fizetni. Az ilyen eseteket külön megvizsgálják. Tekintettel vannak arra, hogy ezt az új rendszert ebben a tanulmányi félévben kísérleti jelleggel tapasztalatok gyűjtése céljából honosítják meg, s majd a szeptemberben induló tanévtől alkalmazzák országosan. Időszerű intézkedésre került sor, s ezt az egyetemi hallgatók zöme helyesléssel fogadta. A kulturális kormányzatnak ez a lépése sok olyan visszásság megszüntetésére nyújt alkalmat, amelyekre az eddig érvényben levő rendeletek és utasítások nem adtak lehetőségei. Nem tudták pontosan a hallgató valóságos anyagi helyzetéhez és tanulmányi eredményéhez igazítani az állami támogatások és a szolgáltatásokért fizetendő összegek mértékét. Ez itt-ott belső feszültséget okozott a hallgatók körében és bírálták is azt a' fajta egyenlősdit, amely nem tett olyan ésszerű különbségeket, mint ez a mostani intézkedés. Társadalmilag igazságosabban A társadalmi elosztás — juttatás és teherviselés —objektívebb és igazságosabb rendszere alakul ki február 1-től. A kisebb keresetű, jövedelmű családok gyereke kevesebbet fizet a kollégiumért és egyebekért, mint a nagyobb jövedelmű családoké. Az állami támogatás — juttatás — differenciáltsága is ilyen alapon történik, illetve így érvényesítik néhány nap múlva. A támogatás és a térítés új rendszere társadalmi igazságot fejez ki: életünk egyéb területén is szükség lesz ilyenfajta kiigazításokra. Társadalmunk több helyén jelentkeznek olyan feszültségek, amelyek szintén korrekcióra szorulnak majd. A későbbiekben szükség lesz egymás után a társadalmi igazságosság alapján rendezni. Az egyetemi hallgatóknak több mint ötven százalékát kedvezően, anyagilag előnyösen érinti az intézkedés. Különösen az első és a második kategóriába tartozókat. A hallgatók mintegy harminc százalékánál — a jelenlegi anyagi viszonyokkal összevetve — nem várható lényeges változás: nagyjából megmarad az állami támogatás és a térítés eddigi mértéke. A hallgatók körülbelül húsz százalékánál jeleni nagyobb anyagi megterhelést az egyetemi tanulmányok folytatása, azoknál, ahol lényegesen több a család jövedelme. Mindenképpen igazságos az, hogy a kisebb keresetű családok kisebb mértékben viseljék a tanulás terhét. Az előzetes beszélgetésekből máris kiderült, hogy az intézkedés a magasabb térítésre kötelezett hallgatók többségének igazságérzetével is megegyezik, ök mondják el, hogy felfogásukkal, meggyőződésükkel találkozik a kulturális kormányzatnak ez az intézkedése, még akkor is, ha részükre emelkedik a kollégiumi! díj vagy étkezési hozzájárulás stb. Egyik-másik hallgató azt is elmondta, hogy eddig „fillérekért" lakott a kollégiumban Restellte is magát a többiek előtt, mert anyagi viszonyai tudvalevően jobbak, mint az egy főre eső havi 500 forinton aluli jövedelmű családok gyerekeié, mégis egyformán, azonos összeget fizettek. fl kereseti igazolások hitele Különböző tanácsaink végrehajtó bizottságaiban szükséges komolyabban venni az egyetemek részére kiadott kereseti igazolásokat. Ne történjen meg a jövőben, hogy magas kereseti adók esetén az adók arányától messze eltérő alacsony havi jövedelmeket igazolnak. Sajnos, erre több példa van és ez megnehezíti az egyetemi szervek munkáját. Az igazolásokat alaposan megvizsgálják és a valószínűtlennek minősített jövedelmeket természetesen nem veszik figyelembe egyetemeinken. Az állami támogatás öszszege természetesen nem csökken a szegedi egyetemeken. Az állam nem akar ezen keresni, hiszen ugyanazt az összeget biztosítja, mint korábban, de megkívánja az igazságosabb elosztást, illetve felhasználást Több betontermék Józsefnek a „Kiváló parancs nok" kitüntetést Mákos Ist Ezután a munkásőrség és . . , , általában a népi hatalom lé hangjaival ért veget Kondorosi János j. ,. _ ., „. fegyveres testületeinek reníSL deltetéséről, jelentőségéről beszélt. Mi erősítjük, szilárdítjuk a népi hatalmat és a • . . , gyakorlatban a legszélesebb levelet Tombácz István sza- demokrácia megvalósítására A lakosság építkezésein ne legyen hiány az idén betontermékből, ez a célja annak a szerződésnek, amelyet hétfőn írt alá, a Beton- és Vasbetonipari Művek kereskedelmi és a TÜZÉP Egyesülés A megállapodások szetapssal fogadott rint ebben az évben, mintegy 400 miliő forint értékű különféle betonterméket szállít a vállalat a TÜZÉP- és FAÉRT telepekre. Az év végéig töb mint négymillió méter vasbetongerendát és áthidaló szerkezetet, mintegy 3 millió födémkitöltő elemet gyártanak a lakosság részére. (MTI) Géza és az egység parancsnoka „Az egység legjobb szakasza" vándorzászlót és okkaszparancsnoknak, „Az alegység legjobb raja" vándorzászlót és oklevelet pedig Meleg Ferenc, Juhász Gyula, Tóth Antal és Hegyes Já törekszünk. Külön a demok ráciát hangoztatni értelmetlenség, mert az mindig öszszefügg a hatalommal. A hatalom gyakorlásának és a deno.® rajparancsnokoknak, mokrdcia érvényesítésének minde^kőjuknek s rajtuk biztosítékai az állami szervekiyul Dudás Mihálynak és zetek fegyveres testületek, Szép Józsefnek Kiváló pa- ezek között a munkásőrség rancsnok1 kitüntetést adott ,, A munkásőrség a munat- kásosztály, a nép hatalmának A munkásőrségben eltöl- önkéntes védelmére alakult főtt 10 vagy annál több évi hazánkban és a szocialista álü SZÓIT sk slnökA SZOT elnöksége hétfőn Tanácsát, hogy a negyedik ülést tartott A többi között ötéves terv koncepcióit viarról tárgyalt, hogy a szak- tassa meg és alakítsa ki vészervezetek milyen módon leményét. Mielőtt elkészül a vesznek részt a negyedik terv, most első izben tervötéves terv koncepcióinak koncepció készül, amely kialakításában. A Gazdasági megjelöli a népgazdaság egéBizottság ugyanis felkérte a szének lehetséges fő fejlődési Szakszervezetek Országos irányait fl gyermekgondozási segélyek folyósítása A gyermekgondozási segélyek központi folyósításává.! kapcsolatos eljárásról közleményt adott ki a SZOT társadalombiztosítási főigazgatósága. Eszerint a gyermekgondozási segélyek ez év januárjától központilag a nyugdíjfolyósító igazgatóság utalja ki azok részére, akik ezideig társadalombiztosítási igazgatóságtól, kirendeltségtől kapták a segélyt A központi folyósítás zavartalan lebonyolítása érdekében felhívják azoknak a munkáltatóknak. szövetkezeteknek a figyelmét ahol társadalombiztosítási (üzemi) kifizetőhely nem működik, hogy a jövőben a gyermekgondozási segélyek megállapításához szükséges igazolásokat határozatokat ne a társadalombiztosítás' igazgatóságnak, kirendeltségnek, hanem KEDD, 1969. JANUÁR 28. közvetlenül a nyugdíjfolyósító igazgatóságnak (Budapest. V. Guszev utca 10.) küldjék meg. A segélyek folyósításával kapcsolatos egyéb levelezést is közvetlenül ezzel a szervvel bonyolítsák le. Az illetékesek egyben felhívják a munkáltatók és a szövetkezetek figyelmét, hogy a gyermekgondozási segély folyósításával kapcsolatos igazolást vagy határozatot csak az erre a célra rendszeresített nyomtatványokon küldjék meg a nyugdíjfolyósító igazgatóságnak, mert ellenkező esetben késleltetik a kifizetést Változatlanul helyileg folyósítják a gyermekgondozási segélyt azok a munkáltatók, szövetkezetek, amelyeknél társadalombiztosítási (üzemi) kifizetőhely működik.