Délmagyarország, 1969. január (59. évfolyam, 1-25. szám)
1969-01-22 / 17. szám
Elhunyt Betlen Oszkár elvtárs A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a KB Párttörténeti Intézete és a Magyar Partizán Szövetség mély megrendüléssel közli, hogy súlyos betegség után elhunyt Betlen Oszkár — aki 1909. szeptember 13-án született —, a magyar és a nemzetközi kommunista mozgalom régi, kiemelkedő harcosa. Temetése pénteken 14 órakor lesz a Kerepesi temető munkásmozgalmi pantheonjában. ZENEI NAPTÁR A zenebarátok Debrecenben A virágkorához mostaná- Végeredményben a szegeban elérkezett kiváló zene- di Zenebarátok Kórusa kivákar, a debreceni MÁV Fii- ló partnerek társaságában Az információ szerepe a mezőgazdasági termelésben Tegnap Szegeden, a nép- Könyvkiadó Vállalat osz- szellemi tevékenység előtérművelési tanácsadó előadó- tályvezetője tartotta, amely- be kerül. Az újtípusú muntermében tanácskozást ren- ben az információk terme- kának, vezetők és dolgozók deztek a Hazafias Népfront lésben betöltött szerepéről között, egyaránt nagy segíCsongrád megyei bizottsága, szólt A korábbi esztendők- tője a sok, számos hatás köa MÉSZÖV és a megyei ta- ben hasonló Jelleggel meg- zül az információ, különösen nács vb mezőgazdasági és rendezett tanácskozásoktól az írott információ, vagyis élelmezési osztálya kozremű- eltérően a bevezető és a vita a szaklapok, szakkönyvek, ködésével. Nagy István, a is a módszerekről, a közre- Nagy segítséget nyújthat népfront megyei elnökségé- működők felelősségéről, ar- az információk irányításánek nevébén köszöntötte a ról az útról szólott, amelyen ban, a szövetkezetekhez való az információ eljut az olva- eljuttatásban a termelőszösóhoz. vetkezetek területi szövetséMa már nélkülözhetetlen ge, a MÉSZÖV, a mezőgaza korszerű mezőgazdasági dasági osztályok, az állami nagyüzemekben a technika, birtokokon pedig a MEa gének, a növényvédelmi DOSZ. Azokban a mezőgazszerek fejlődésével a dolgo- dasági üzemekben, ahol nem zók szakmai színvonalának becsülik le az információk növelése, a nagyobb, sokré- jelentőségét s gondolnak vetűbb tudás. A régimódi ie, ott a terméseredmények f^f"^ is magasabbak, jobbak az a parasztember egvre nehe- ' zebben botdogul. Vagyis a önköltségek, szóval rentábitermelőszövetkezetekben a llsabb a gazdálkodás. megjelenteket A vitaindítót dr. Csizmadia István, a Mezőgazdasági Négy plusz egy liarmónikusok szívesen fogadott „pertnereként" a Hajdúság fővárosában adott hangversenyt a szegedi Zenebaritok Kórusa hétfőn este az Arany Bika-szálló Bartók Béla hangversenytermében. A koncert műsorán a Szegeden is többször megtapsolt Verdi Requiem szerepelt — ám azt, hogy a muzsikaszerető debreceni közönség zsúfolásig megtöltötte a Bartók-terem földszinti és emeleti széksorait, nemcsak a zenei remekmű magyarázza. Mind a szólisták — Simándy József, Komlóssy Erzsébet, Czakó Mária, Tréfás György — régen megszolgált, illetve előlegezett híre-neve, mind a szegedi énekkar Iránti nagy érdeklődés is komoly toborzó tényezőként játszott közre. Éppígy a vezénylő Rubányi Vilmos személye is, akinek zenekarnevelő — s persze, műinterpretáló — tehetségéről zenekarának budapesti vendégszereplése alkalmából éppen ezekben a napokban íródtak elismerő sorok. A nagysikerű est négy szólistája közül az remekelt igazán, aki maradéktalanul tudott azonosulni a karmester oldottabb előadásmódjával. Simándy József elsősorban, aki ezúttal ís hasonlíthatatlan tisztasággal adta elő szólamát, s Komlóssy Erzsébet, aki ugyancsak egyik legigazibb értője és megszólaltatója Verdi zenéiének. A két debreceni szólista közül Tréfás Györgv volt méltóbb partnere budapesti énekestársainak: érces basszusa nincs híján a jől iskolázott kifejező erőnek. Czakó Máriát hasonlóképp reményteljes énekestehetségnek ismertük meg, ám ő néhány alkalommal észrevehetően bizonytalankodott. bizonyította ismét megbecsülni való képességeit. A. L. Meghalt a „beat-áfán'' sincs kompozíciós erőszakról. Szinte a klasszikus összhangzattan szabályai szerint , , . ,, . , _ . készülnek a beat-számok, gyelmességből valamennyi harmónlarendjük akár KesztA filharmóniai kirendeltség, ahol az ORI-műsorok jegyeit árusítják, kedves fiSeprfi a húsbolt kirakatában Nem tudom, árulnak-e szerszámot, kisborjú kötelet, apró6zemű cukrot, jancsl- Hypót, klórmeszet, különszeget. fakanalat, szappant, féle háztartási, házkörül rágógumit, súrolókeíét, ló- használatos aprócikkeket a szegedi Marx téri 108-as számú húsárudában. A gyammmmmmmmmmmmmm^mmm nakvásra ugyanis az adott okot, hogy a húsbolt kirakatában a különféle hentesáruk mellett — pontosan azok fölött — ott éktelenkedik 3 daraib vadonatúj cirokseprű, s magukat kínálják darabonként 22 forint 50 fillérért Tűnődtem: lám, mire nem sarkall az új gazdasági mechanizmus! Ekkora profil változást is okozhat? Cirokseprű és hentesáru — nem fér össze! U F. színházi rendezvényre a földszint első soraiban biztosít helyet számomra. S ebből a kedves figyelmességből kifolyólagosan valamennyi ler összhangzattan könyvének mintapéldáiban is fellelhetők — ám olyan frenetikus hangerőt toldanak . hozzá, hogy hatásukban már-már ORI beat-rendezvényről fél- hajazzák az elekronikus zene süketen tántorgok ki a szín- csendes fantasztikumait. Ügy házból... (Persze a mögöt- tűnik, hosszú évek hóhértem ülők sem panaszkodhat- munkája, a jelen tinédzser nak.) Ha ez így megy tovább, korosztály klsüketülése lesz egyszer az ORI igazán saját az ára, hogy végre belátáshalottjának tekinthet majd. sal legyenek koncerteken is: A fejfámra írják oda: élt a beat divatjának nem elenennyi és ennyi évet, halt a beat-ófán ... A modern zene, századunk komoly zenéjének, mindenekelőtt az elektronikus zemeg- gedhetetlen kelléke a maximális hangerő. A fentiekre ráértem spekulálni a Metró-együttes hétfő esti szegedi vlkendjének nének egyik stílusjegye, hogy bódulatában. Pedig jó zenesokkhatást kelt a hallgató- kar a Metró. Népszerűek is ban: letaglózza, megbabonáz- — a jegyirodán hosszú naza, földhöz csapja, megbolon- pok óta kint volt a tábla: dítja. Így hát a beat is mo- „A Zorán-hangversenyre Két levelet is forgatok a kezemben. Egy-egy városépítési kérdést kér számon mindkettő, de persze nem tőlem, hanem azoktól, akiket illet. Az egyik meglehetősen felháborodva kérdi: tudunk-e arról, hogy az újszegedi Odesszai körút négy KISZ-háza között — melyeket alig egy éve építettek fel — most egy újabb épül. Éppen olyan, mint elődei. .,Hát akkor miért nem lehetett egyszerre építeni mindet? Nem lett volna olcsóbb, egyszerűbb? Vagy annyi pénzünk van, hogy az erő, az energia duplázására is telik?" Kissé sok a kérdés, no meg szónokias is, levél- f írónk tudja jól, hogy ezekre csak egyféle választ lehet adni. De hát már késő, így történt, ahogy történt, a mellékelt fényképen is látható, hogy az új ház is csaknem elkészült. Csak legalább befejeznék már: amikor arra jártunk, egy teremtett lélek sem dolgozott rajta. Az utca közepén Másik levélírónk hangja építőiparnak — ahhoz, hogy rezignált. Arról szól, hogy dolgozhasson — szüksége hiába a gépkocsivezetők van a felvonulási épületekdühe, a gyalogjárók felháborodása, a hatóságok továbbra sem veszik figyelembe. s megengedik az építőiparnak, hogy a belvárosi utcákon építsen felvonulási épületeket. Legújabb példának a Kazinczy utcát hozza fel. Ismervén a „hatóságok" re. Könnyen „elintézhetném" a problémát úgy, hogy javasolom, hirdessenek ötletpályázatot, miként lehet az anyagtárolást. munkaeszköz-raktározást mosdást, fürdést, öltözést elintézni a városban úgy, hogy ne kelljen hozzá építkezni az utcán, de a mun véleményét ls, igen nehéz kahelyhez is közel legyen, helyzetben vagyok: nem tudom, kinek adjak igazat? A levélírónak, s általa még rossz megoldásnál úgysem jó néhány ezer szegedinek, vagy a tanácsnak, mely Mégsem javaslok ilyesmit: a mostani szükségszerűen kénytelen-kelletlen belemegy az ilyesmibe, mert az lehetne elfogadhatóbbat kitalálni. Fehér Kálmán fl gyermekgondozási segély és a háztáji (öld Sz. F.-né tsz-tag szülési jelölt háztáji földet a termeszabadságának befejezése lőszövetkezetnek az a nőtagután, 1968. szeptember 4- ja, aki munkája alapján artői jelenleg ls gyermekgondozási segélyben részesül A múlt évre a háztáji földet megkapta. A napokban a vezetőség egyik tagja felkereste és közölte, hogy erre az évre már háztáji földet nem fog kapni. ra jogot szerzett, a szülési szabadságát követően a gyermekgondozási segély folyósításának idején is továbbra is jogosult használni. Tehát a jesítményhez viszonyítva — dozási segély folyósítása májusban lejárt és a nőtag az év végig arányosan — a korábbi években végzett telszülésl szabadságra menő, majd gyermekgondozási segélyben részesülő nő korábmert 1968-ban a kötelező bi háztáji földjét az eredeti dern zene. Csakhogy míg amott a zenei hangok felbontása, zörejszerű szétparcellázása a szerző célja, hogy azokat meghatározott szabályok, spekulációk szerint rendezze el, s így ejtse révületbe közönségét — itt szó Autósok, figyelem! Rövid átfutási idővel vállaljuk gépkocsi motorok hengerfúrását, honolását, főtengely köszörűlését, csapágyöntését és fúrását, dugattyúk megmunkálását. Cím: XL Autójavító Vállalat Szeged. Tolbuhin sgt XI, Telefon: 15-491 xS. 457 minden jegy elkelt". Csak így nevezik őket: Zoránék. Kétségtelen, Szörényiék mellett övék a legegységesebb, legsajátosabb repertoár — saját számaikban seregnyi sláger is van. Olyannyira, hogy koncert után Nekem egy hordár kellett, aki elvitt a Tiszába gyógykezelésre; az inspekciós felszolgálóval csak egymásra bámultunk, Ö és én, aztán Tölcsért csináltam a kezemből, s odasuttogtam a fülébe: kérek három fél csöndet, dupla körettel. Mikorra végeztünk, rajongóik díszkíséretében megérkeztek Zoránék is, meg a Zalatnay Saci, a mini-mocorgó és Sándor György, a szabálytalan humorista. Az esten nekik is sikerük volt... N. I. munkanapokat nem teljesí tette. Kérdezi: jár-e háztáji föld a gyermekgondozási segély folyósításának idejére? Háztáji gazdaságra minden tsz-tag jogosult. Háztáj) földet viszont a közös gazjogosultság mértéke szerint megtarthatja, mert a munkavégzési kötelezettsége a segélyezés ideje alatt szünetel. A háztáji földre vonatkozó jogosultság az eredeti jóval kisebb, vagy azt jóval meghaladó mennyiségű munkát végzett). Természetesen hasonlóképp pen kell elbírálni azt a gyermekgondozási segélyben részesülő tsz-nőtagot is, aki mielőtt a gyermekgondozási segélyezés ideje lejárt volna; ismételten szül és így a közös munkából való távollét ideje meghosszabbodik. A háztáji földhasználat a tszmérték szerint áll fenn a daságból csak az kaphat, aki gyermekgondozási segély foaz előírt munkamennyiséget lyósításának megszűnése teljesítette. Az öreg, rok- évében, a naptári év végéig, nőtagot ilyenkor továbbra ls kant vagy tartósan munka- A háztáji föld mértékét a folyamatosan megilleti, képtelen tsz-tagot a háztáji termelőszövetkezet a követ- Olvasónk a fent elmondotf öld használatának joga a kező évtől kezdődően a tak alapján a gyermekgonmunkavégzéstől függetlenül munkateljesítményre tekin- dozási segély folyósításának is megilleti. A háztáji föld tettel csak akkor módosíthatterülete tsz-tagonként 800— ja, ha az évnek említett hát1600 négyszögöl lehet A ralevő időszakában végzett háztáji szőlő és gyümölcsös munka erre biztos támponterülete ezen belül nem ha- tot nyújt (pl. a gyermekgonladhatja meg a 800 négyszögölt. smtmmi^ammmmmmmmmimmm Az egységes eljárás és a szülő nők törvényes jogainak védelme érdekében a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Értesítő 1968. évi október I6-i, 40. számában megjelent a MÉM Igazgatási és Jogügyi Főosztályának közleménye. mely szerint a kiidejére, illetve a folyósítás megszűnésének évében az eddigi mértékű háztáji földhasználatra jogosult. Dr. V. M. Paprika ivólé ELVESZETT A Csongrád—Bács megyei Élelmiszer és Vegyiáni Nagykereskedelmi Vállalat 14. SZAMÜ ARUATADÖ BÉLYEGZŐJE az ezzel lebélyegzett okmányokat vállalatunk nem ismeri el. Paprika ivólé kóstolót és bemutatót rendeztek kedden a Debreceni Agrártudományi Főiskola pallagi kertészeti kísérleti telepén. Négy változatot mutattak be. A kellemes, fanyar és édeskés ízű paprika ivólének rendkívül magas a C-vitamin tartalma. Több mint kétszer annyi Cvitamint raktároz el, mint hasonló mennyiségű citrom. Űj. ugyancsak magas Cvitamin tartalmú káposzta- és paprikasaláta keveréket is bemutattak a résztvevő konzervgyári szakembereknek és vegyészeknek. Kár, hogy nem Szeged rukkolt ki ezzel! SZERDA, 1969. JANUÁR 22. DÉL-MAGYARORSZÁG*; 5 I