Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-08 / 288. szám
Szép almák a poros utcán Megszűnik egy régi tilalom? A szegedi városi tanács legutóbbi Végrehajtó bizottsági ülése elé került — az előírásnak megfelelően — a december 28-án esedékes tanácsülés teljes anyaga is, közte a közterületek használatáról szóló 1963-ban kelt tanácsrendelet módosításának javaslata. E szerint vissza kell vonni a rendelet ama passzusát, mely tiltja, hogy az üzletek ajtaja elé gyümölcsöt és más élelmiszert kitegyenek és ott árusítsanak. Eddig sem volt jogos Idézem a hivatalos szöveget; „Szegeden — különösen az új gazdasági mechanizmus érvényesülése öta — igen sok élelmiszer-árudénál a tanácsrendelet ezen előírását mellőzik és egyre, több helyen látható áruknak az üzlet bejárata előtti elhelyezése, vagy árusítása." Ez eddig rendben ls van. Magyarán: hiába volt a rendelkezés, nem tartották be. A következtetés azonban már egy kissé sántít: „Az érdekelt szakigazgatási szervektől beszerzett vélemények szerint az árudák bejárata melletti árusítás megtiltása nem indokolt, ezért célszerű... a tilalom felodása." Igen? Ha egy rendeletet nem vesznek figyelembe, a legegyszerűbb megszüntetni? Ha ezt a javaslatot elvi oldaláról vizsgálnánk meg, nagyon furcsa és felettébb szokatlan következtetésre jutnánk. Dc nem tesszük, annál is inkább nem, mert a módosító indítványban az is benne van, hogy az 1961-ben kelt Országo8 Építésügyi Szábályzat szerint eddig is jogtalan volt az eltiltás! Sántító érvek Nézzük a többi érvet! „A vásárlók a kihelyezett árukból könnyebben ki tudják választani a nekik jobban megfelelőt, mintha csak az üzlet általában szúk belső részében, a pult mögött láthatják" — mondja a javaslat Erről eszembe jut egyik ismerösöm esete ősszel, a városellátó vállalat új .Széchenyi téri boltjánál. Éppen kint rendezgette az árut az eladó, s így megkérdezhette tőle, vehet-e abból? Hogyne — válaszolta a kereskedő —, és a vásárló kezébe nyomta az egész láda almát. Ebben az esetben így festett tehát a „könnyebb kiválasztás". Természetesen tudom, hogy ez nem gyakori, nem minden eladó udvariatlan. Ám szerintem bent az üzletben is szabad, sőt lehet szép árut adni a vásárlóknak. Az indítvány következő mondatával sem érdemes egyeterteni: „A kereskedelem ezzel a módszerrel (már mint az utcai .kirakattal') áruinak nagyobb vonzerőt tud biztosítani." Nem értett vele egyet a KÖJÁL sem, különben nem jegyezte volna meg, hogy legfeljebb földes árut és gyümölcsöt tároljanak, árusítsanak ily módon. De én továbbmegyek. Bármily szép ls legyen az alma, vagy a szőlő, nem nyújt különösebben étvágygerjesztő látványt egy forgalmas belvárosi utcán, ahol nagy a por, a piszok, és esetleg valamelyik járókelő jóvoltából cigarettacsikk vagy más szemét is hullhat; közéje. Ne is kérjenek A tanácsrendelet idézett részének visszavonásával mégis egyet kell érteni, de csak azért, mert a mai viszonyok között már tarthatatlan „bűvös" rendeletek egyikének vet véget. A közterület tiasználati engedélyt úgyis meg kell ezentúl is kérniük a kereskedelmi vállatoknak az utcai árusításhoz Jó lenne, l\a a tanács a Kárász utcában, a Széchenyi téren ós a más nagyforgalmu — és szűk járdájú — helyeken továbbra is elzárkózna majd az engedélyek megadásától. De úgy, hogy érvényt is szerez a tilalomnak, nem is ad módot meegszegésére! Az utcai kirakodóvásár nem higiénikus, és nem ls esztétikus, mivel zülleszti a városképet. S tegyük hozzá, hogy amelyik üzlet ad magára. megbecsüli vevőkörét és tiszteletben tartja a belváros természetes eleganciáját is, az nem is akarhat engedélyt kérni ilyesmire. Fehér Kálmán MELEG PILLANAT Kutya' export Világszerte divatba jöttek a magyar pulik. Megjelentek a riválisok is, mert más országokban is megkezdték tenyésztésüket. A magyar puli számos előnnyel rendelkezik a külföldivel szemben. A mi éghajlatunk alatt finomodott ki ez a kutyafajta, nemzetközi standardját is itt nyerte, amely szerint fehér, fekete, szürke színben ismerik el valódiságát. Rangját ugyancsak az itt elsajátított kivételes intelligenciájával szerezte meg. Nálunk még nyájat is őrizhet, külföldön pedig házőrzőnek, újabban autóőrzőnek „alkalmazzák". Exportjuk örvendetesen fejlődik. a nemzetközi mezőnyben különösen híressé váltak azok a fehér pulik, amelyeket egy pécsi tenyésztő nevel Ceglédről pedig fehér-fekete puliházaspárokat exportálnak, legutóbb az Egyesült Államokba, Venezuelába érkeztek meg szerencsésen ilyen „ifjú párok". Megélénkült az érdeklődés a vizslák iránt. Képzett vadászebként kérik, velük szemben magasabb a mérce. Fontos, hogy hány nyelven „beszél". Fonetikus szótár kíséretében indul külföldre, ez tartalmazza azokat a vezényszavakat, amelyeket az idomítás folytán megtanult, francia, angol, német kiejtéssel. Görögországba, Franciaországba, Olaszországba ls küldenek vizslákat, új piacként Japánba utazott vizslapár és további érdeklődést hozott bemutatkozásuk. Kitűnően sikerült a magyar kuvaszok debütálása az amerikai filmvilágban, amikor Walt Disney produkcióihoz rendeltek kuvaszokat és komondorokat. EDből a fajtából francia, nyugatnémet, svéd dán, belga, osztrák vevőknek szállítottak. Ilyenkor karácsony előtt megélénkül az érdeklődés a magyar kutyák iránt, kedves emlék, ajándék az óhazából a távolban élő magyar családoknál. És nem „mindennapi" ajándék külföldieknek sem. E. J. Szé/foyyzet a kritikáról V alamikor azt hittem, hogy a kritikus legfontosabb gondja a véleményalkotás. Valamikor, azaz három éve. midőn először fogtam pennát kritikusi tevékenységre. És ez a hitem az egymás végével gyújtott cigaretták, a vajúdva elkezdett tőmondatok, a homlok redőinek elsimítatlan barázdái. meg a füstgomolyba benárásodó kétségek környezetében, közepette — röpke tíz perc alatt keservesen megbukott. Azóta tudom, hogy a véleményt szinte közömbös — a vélemény megnyilvánulási formája lép elő lényeggé. Mert a kettő nem azonos. Az ember véleményez, a kritikus fontolgat. Nem jó ez 'gy, de szükségszerű. A megitélesnek ezernyi körülménye legyeskedik a kritika fegyvertárában, mentségek és baklövések, erénnyé neniesülő igyekezet és csúfondár. magamutogatás. Sokszor csak tűnő hangulatban, kedélyhullámzásban merülve ki, máskor a véleményalkotást derekasan zabolázva. Ráadásul amíg a gondolat eljut leírt formájáig — már sem ugyanaz. Valamivel több, valamivel kevesebb, de ugyanaz sóha. Nincs kritika, mellyel szerzője másnapi olvasáskor nyugodt szívvel azonosul; egészében vagy részleteivel, minden szusszanásával. Amihez ne tenne még hozzá, vagy ne venne ki belőle. És ezt az óhatatlan mértékeltolódást nagyítja fel tetszése, érzékenysége, vérmérséklete szerint a kritika kritikusa, az olvasó. Persze csak szerencsésebb esetekben, ha egyébként egyetért a leírtak gondolati tartalmával. Gyakran viszont még azzal sem. Beszéljünk tehát az „egyetértésről". Alkalmat kínál erre szerkesztőségünknek az elmúlt hetekben szervezett közvéleménykutatása, de általában az az érzékenység, mely egy-egy színházi, film, zenei vagy képzőművészeti kritika után tollat ad rendszeresen olvasóink kezébe. Hogy mit írnak és néha milyen hangnemben — rendszerint szemérmes anonvmusokat fátyoloz a kioktató fejedelmi többes — arról most nem szólok. Arról viszont igen, hogy tapasztalataim szerint az olvasó nagyjából két táborba sorolható. Az egyik nem kíváncsi arra, amit ő is kilát, megérez valamely előadásból; inkább más véleménye érdekli. A másik tábor viszont felháborodik. ha vele perelő kritikát olvas. (Persze csupán azokról beszélhetünk, akik e kérdéses előadást látták, s természetesen véleményt is alkothattak róla.) A probléma sarkal latos pontja tehát ott van (u levelek is tanúskodnak erről), hogy kl az a más, akinek kritikáját kénytelen-kelletlen el kell viselni az olvasóknak. A megválogalás szempontjaiból ugyanis őt, mint illetékest kihagyták — mert hiszen közfelkiáltással vagy osztracizmussal azért mégsem lehet egy újság munkatársi gárdáját összeállítani. Kényes ügy, ám korántsem olyan tragikus. Mert az olvasó is véleményt nyilváníthat. Nem emlékszem sok esetre, amikor a kritikánál jobb, érdekesebb, szellemesebb, izgalmasabb észrevétel érkezett a szerkesztőségbe, hogy ne adtunk volna helyet neki, ha csak terjedelmi lehetőségeink engedték. A probléma másik oldala: objektív vagy szubjektív legyen a kritika. Egy ember véleménye a nézőtérről. vagy általában az egész nézőtéré? És vajon milyen a nézőtér hangulata? Ritkán egyértelmű. Attól, mert zsúfolt ház kíváncsi egy kalandfilmre, még lehet az — Jó is. De inkább úgy mondanám: lehet az rossz is. Vagy lemérhető-e színházi tapsból csalhatatlanul a produkció értéke? Még a jelenlevők véleménye sem megbízhatóan. Egyáltalán: ob? jektív esztétikai mérőműszer nincs, még nem találták fel. A kibernetika kétségtelen csodái sem adnak okot túlzott derűlátásra. Maradjunk tehát abban, hogy a kritika is szubjektív, egy emberé, alá viszont megpróbál úgy értékelni, ahogy a publikum dönt — majd. Nem szükségszerűen akkor és ott. Ez lehet csak objektív-jellegű. És a tévedések sem kizártak. Sőt az sem, hogy a fentiekkel mindenki egy étért... Nikolényi István Fokozott anyagi biztonság a BIZTOSÍTÁSI ÉS ÖNSEGÉLYZŐ CSOPORT CSÉB 40-es szolgáltatásában! életbiztosítás: 30000 - Ft, balesetbiztosítás: 10Ö 000,"" Í"t-Ílj — gyógyintézeti ápolás esetén — ápolási térítés! Kérjen felvilágosítást fiókjainktól és körzetfelügyelőinktőL ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ HK. 463 Tóth Béla: i4 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei újságokról. szerkesztőkről, történelemről 4 SÍ-MAGYARORSZÁG VASARNAP, 1968. DECEMBER 8. CO Azon a napon, úgy kilene óra lajt leültem a korzó bérszékcire, hogy kifújjam magam. A nap átsütött a fák lombján, a székeken megszokott arcú emberek ültek, nap nap után. Hogy miből elhettek, nem tudom, de mintha kenyérkeresetük vagy lakóhelyük a korzó lenne. Jobban öltözött, vénülő csotrogány alakok voltak, most ott mellettem egymást szórakoztatva, hangosan olvasták az újságokat, és magyarázták a szenzációkat, hosszabb, rövidebb megjegyzéseket fűztek az olvasottakhoz. Éppen a Friss Hirek imént említett apró tudósítását olvasták: „Szegedi asszonyok a fronton." Egyik: A háború férfihiányt okozott. Ez világos. S nini, a szegedi asszonyok elmentek a frontra, az urukhoz, hálni. Másik: Ugyan... Egyik: Mit ugyan? Hát minek mentek? Tán ibolyát, vagy gombát szedni ? Rettentő szíven ütótt ez a beszéd. Azért ment volna ki az en anyám? S miért beszél így ez a kutyafi az asszonyokról, akiket nem ismer? Hát aki elmegy az ura után, az azért. megy? No, meg is haragudtam erre a két ramatyszájúra. Valamivel később, bár soha nem voltam bosszú forraló, nem tudtam megállni, hogy viszsza ne rúgjak. A két úr mindig együtt ült, mintha szerelmesek lennének egymásba. Hát nem sokkal utána egy délben, ballagok vissza a Dugonics téri bódéhoz, hogy elfogyott lapjaimat feltöltsem, a kettő közül valamelyik rámszól a megszokott szekekből. — Hé. rikkancs, egy Délmagyart! Oda se bagóztam nekik. Mert, bár soha nem szégyelltem. hogy rikkancs vagyok, de ha parasztember szólít, hogy hé, az rendjén van, de afféle úr csak ne hékázzon engem, meg különben is mit szaladozzak ilyen ronda szájú embereknek. amikor tíz lépésre sincs tőlük a Széchenyi téri újságosbódé. De azok mégegyszer utánam kiabálnak. — Hé. kölök, nem hallod, neked szóltak! Meglrarugudtam. — Kölke az úrnak meg a kutyának van! Fölugrottak, sétabotjukat emelgették. Átkozódtam magamban. Adóztassa meg őket Balogh pénzügyi tanácsos! A fejemben lehetett, hogy most hozott a törvénvhatósági bizottság új adókról szóló határozatokat. „Mozi es kártyaadó Szegeden. Felemelik a piaci helypénzeket, ami újra a városi lakost, mint vevőt sújtja, mert a költséget az eladó áthárítja a vásárlóra. Ennél elégedettebben fogadjuk a másik reformot, a moziéi; kártyaudót. Ezek közül ls a kártyaadót, amely csupán azokat sújtja, akik ma ls ráérnek pénzre kártyázni. Ezek elbírják a megterhelest, mert nem az otthoni, padkazugon ütött süvegest, vagy hühü kártyajátékot akarja adóztatni a város, hanem a kávéházak és vendéglők fényeiben kártyával időző Jobbmódúakat. A moziadót fájlaljuk. Az már a kevésbé módos néprétegek tömegszórakozása. Mert c lakosság számára manapság más, olcsóbb szórakozás úgyszólván nincs ts. Balogh pénzügyi tanácsnok a bizottsági illésen bejelentette, hogy Miskolcnak az említett két adó évi húszezer. Nagyváradnak évi negyvenezer forint többletjövedelmet jelent." Nem ls tudom, mit csínált Móra ezekben a napokban, hetekben. Ha egy-egy pillanatra hoztam, vittem körülötte a kéziratot, kefelenyomatot, gond- és füstfelhöbe borulva olvasott távlrathalmuzokat, és miniszterelnökségi kőnyomatos tájékoztatókat. Elismerem, manapság úgy tűnhet bárkinek, örökös kíváncsiságommal olyan voltam, akái valami pákosztos macska. Most is fölhajtott úgy este tíz körül a kíváncsiság megnézni, mit közölnek ezek az átkozott kőnyomatosok, amik annyira nyomhatják Mórát, hogy mindent elfelejtet vele, ami körülötte történik. (Folytatjuk.)