Délmagyarország, 1968. december (58. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-24 / 302. szám

KeHomea karácsony/ ünnepeket kívánunk minden kedves olvasónknak i Szovjet szakértők az algyői tűznél Turisták karácsonyfája Kitüntetés — LAPUNK LEGKÖZE­l JiBEI SZAMA az ünnepek után. december 28-án, szom­A röszkeí határátkelőhelyen most harmadszor állí- Déri Károly, a József Át­toltak karácsonyfát a Szeged városi Idegenforgalmi Hi- tila Tudományegyetem Ady . vatai segítségével a határőrség és a Vámhivatal dolgo- téri épületének gépésze mór zói, valamint a röszkei Kossuth Termelőszövetkezet gép- negyven esztendeje dolgozik műhelyének KISZ-fiataljai. Hét méter magas élő fe- ugyanazon a munkahelyen és nyőfát öltöztettek ünnepi díszbe, hogy ezzel a kedves szakmájában negyvennégy meglepetéssel fogadják és köszöntsék a Jugoszláviából éves gyakorlata van. Most, hazánkba érkező, illetve átutazó turistákat. Esténként nyugdíjba vonulása előtt ki­színes égőket gyújtanak meg a fán, amelynek karácsonyi váló munkáját és hűségét pompájában mintegy két hétig gyönyörködhetnek az át- megbecsülve kormánykitün kelőhelyen megforduló utasok. — A szovjet olajbányászok Szovjet kibernetikus tetésben részesítették. Pó­linszky Károly művelődés­baton a szokásos időben je- nagyszerű sikerről számol- Szegeden. Vitalij Ivanovics ugy, ,m.ilrlisz£r'?elyetftes teg" lcnik meg ismét. nap, hétfőn Budapesten nyúj­totta át számára az Elnöki hatnak be: az esztendő kez- Ribak, az Ukrán Tudomá­„ . , . , detétől fogva háromszáz mii- nyos Akadémia kijevi kiber- „ „, ... . , . ... . - Az ENSZ Élelmezesi es lió tonna kőolajat termeltek netikai intézetének tudomá- Tanacs által adományozott k.­Mezogazdasági Szervezetének ki. Az év végéig a Szovjet- nvos osztályvezetője, aki a tunt6£st- a Munka Érdem-" (FAO) szakemberei szerint unió olajtermelése eléri a Magyar Tudományos Aka- rend bronz íükozalat Afrikaban a kővetkező 15 SOg millió tonnát. A Pravda démia vendégeként hazánk- — A szeretet diktálta, ev alatt ötven szazalekkal hétfői száma vezércikkben ban tartózkodik, a napokban Kedves kis otthona a Rigó emelkedik a falusi lakossag köszönti a „fekete arany" Szegedre érkezett és meglá- utcai nevelőotthon azoknak szama, úgyhogy a kontinens hőseit. togatta a matematikai logi- a gyerekeknek, akikről lakosságónak több mint het­ven százaléka kényszerül Mozijegy-automata. A kai és automataelméleti állam gondoskodik. A tanszékkutató doSznl^SetS előcsarnokában' ' ^ ünnepek a kis áilami gon­vesen támadták azt a jelen­séget, hogy a világpiacon ál­ban a fejlett országok gyár­ipari termékeinek árát eme­lik. zÜl. Megnézték a vidám mű­sort — Kántor Aranka szö­..... Tsz kultúrtermében irodalmi egyik egy meghatározott műsorral kedveskedtek az helynek felel meg a néző- ünnepelteknek és a megje­gyár ajánlatot tett Görög- téren. A megfelelő értékű lenteknek, majd a 75 éves országnak egy Fiat gépkocsi- érmék bedobása után meg testület legjobbjainak jutal­— A görög gazdasági csúcsminisztérium közlése szerint a torinói Fiat Autó­alkatrész összeszerelő üzem jkeR nyomnj építésére. Az üzemet Pát- ... , , ... raszban építenék fel. Ez len- ^^ nyomógombját, s ki­kiszemelt ™k3t' kitüntetéseket adtak lottó nyerőszámait. A Sport ne az első gépkocsigyár gö- jön a jegy. Az automata jelentij tengerisó-hiány miatt a csepeli munkásotthonban rögországban. megbízhatóan dolgozik. Ha Közlemény lődési ház t hó 2Vién este 20 orakor nagyszabású Fenyőfa Bált rendez reggel 4 óráig. A bá- , , _ . Ion közreműködik a ..Matador- totta végre vasarnap Borde­tinemmekar. Egyben értesítjük aux-ban Dubourg professzor, a kedves vendégeinket, hogy a Bemard Marion, egy 28 éves szilveszteri estre asztalfoglalás a férfi kapta meg egy harminc helyszínen. S i«7 éves férfi szívét Lulu — másodszor Szombaton este ismét a Já­tékszín lelkes közönsége elé Gyászközlemények mindenütt szívesen fogadott bohózat-hősnője. Alakját ez­Megrendfllten tudatom, hogy'' Köszönetet mondunk mindazon úttal a színház új tagja, Kál­tzeretett édesanyám, KONCSIK rokonoknak. Ismerősöknek, ba- , Ro • xiox.*- maBó,.n a SÁNDORNÉ, életének 88. évében rátoknak. kik szeretétt halót- laV a0r} °1U)Ue nlafai1,a' A elhunyt Temetése december tunk. HÉGEr HERMANN teme- színész es a szerep talalkozo­27-én 12 órakor lesz a reformé- tésén megjelentek. részvérékv-et ja sikeres randevúnak minő­tus temető ravatalozójából. Gyá- és virágaikkal mély fájdalmun- hiexen a fiatal sví­szoló leánya, Teréz u. 33. kat enyhíteni Igyekeztek. Kö- SlineiO, niszen a Iiaiai szí T. 3000 s-zönetet mondunk továbbá az neszno kissé elfogult kezdes Újszegedi körzeti rendelő orvo- után felszabadultan táncolta­Szomorú szívvel tudatjuk, sain k odaadó munkájukért. A • „„„),„ „ T ,, hogy a legdrágább feleség, édes- gyászoló család. Rózsa F. sgt enekelte végig a darabot. Lu­anya, nagymama és testvér. 91. T. 1997 lu volt. s ezzel el is mondtuk VÉGSŐ JOZSEFNÉ. életének 44. Köszönetet mondunk mindazon évében hirtelen elhunyt. Teme- rokonoknak, l"merösökrek, kik tése december 27-én 13 órakor szeretett halottunk. SZAMOS Tegnap, hétfőn újabb kí­sérletet tettek az égő algyői olajkút megfékezésére, elfoj­tására, a túz eloltására. Dél­előtt az eddigi legnagyobb előkészületeket hajtották végre, átcsoportosították a tűzoltókat, katonákat. A szél­irány megváltozott, ezért újabb utat kellett készíteni a porágyúknak. A tűz elleni koncentrálí támadás déli 12 órakor kez­dődött. Előbb több mint negyven vízsugárral, és há­rom vízágyúval hűtöttek a tűz környékét, majd a két gépkocsira szerelt porágyú is rálőtte töltetét az olaj- és gáz'fáklyára. Csökkent ugyan a láng nagysága, de a tűz nem aludt el. Az algyői olaitűz oltásáért folytatják a hősies munkát, A helyszínre szovjet szakér­tők érkeztek akikel bevon-1 tak a tűz elleni küzdelem­be. az na­Békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár pénteken és szombaton Budapesten, a MÁV Utasellátó Vállalat Arany János utcai művelődési termében rendezi az idei utolsó államkölcson­sorsolásokat, a 2., a 3., és a 4. békekölcsön 1968. második félévi húzását. A két nap alatt a három békekölcsönből összesen 974 400 kötvény számát sorsolják ki 151,4 mil­lió forint értékű nyereménnyel és törlesztéssel. A nyere­mények beváltása január 7-én kezdődik. » Átadták a Fleischmann Rudolf­om lékplaketteket csoportot, pókban, mikor karácsonyt egy eredeti automatát Az dományegyetem kibernetikai dozottak. ellátogattak hozzá­elmés készüléket Mihail laboratóriumát. juk a Kenderfonó és Szövő­landóan leszorítják az afri- Krizsanovszkij, az Ukrán - Jubileumi ünnepseg ipan Y.aIlalat., wgvodejének kai mezőgazdasági termékek ' Nyomdaipari Intézet autó- Kisteleken. Tegnap, hétfőn a0^0™1 «> Jönehúnyan a árát Ezzel egyidejűleg azon- mattad laboratóriumának délután bensőséges ünnepsé- *„k?~ vezetője, konstrualta. Az get rendeztek Kisteleken, az automata téglalap alakú önkéntes Tűzoltótestület 75. helyszínrajzán több mint éves működése alkalmából! St^^majd'eföeSétóete 150 nvnmniynmh vnn mind A Magyar—Szovjet-barátság ye.rset ? eioeszeiget loO nyomogomb van, mind- ^ ,„,V,,,,.,„—5—tek a gyerekekkel, ajándék­csomagokkal kedveskedtek nekik, s felajánlották továb­bi segítségüket — Budapesten húzzák a A növénynemesítésben ki­emelkedő gyakorlati és el­méleti munkát végző hazai tudományos kutatók tevé­kenységének elismerésére a Fleischmann Rudolf emlék­plakettet hétfőn első ízben adták át A MÉM-ben meg­vendezett ünnepségen dr. Gergely István mezőgazda­sági és élelmezésügyi mi­niszterhelyettes méltatta ha­zai növénynemesítés eredmé­nyeit, majd dr. Fridrich Bé­la ny. tudományos osztály­vezetőnek, dr. Obermayer Ernő Kossuth-díjas ny. ku­tatóintézeti igazgatónak, az MTA levelező tagjának, Papp Zsigmondnak, az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet ny. igazgatóhelyette­sének, Szüllő Ferencnek, a szegedi kísérleti intézet ny. tudományos osztályvezetőjé­nek, dr. Udvaros Károly nö­vénynemesítőnek és dr. Ve­zekényi Ernőnek, a karcagi kísérleti intézet ny. igazgató­jának átadta az emlékplaket­tet. (MTI) fogadási és Lottó Igazgató­— Só-ügy. Mint a Tanjug ság pénteken Budapesten a jugoszláv élelmiszertarta- — rendezi az év utolsó lottó már a kiszemelt helyre szóló lékok igazgatósága 16 ezer számsorsolását, az 52. játék­ieev elkelt. nvomóeomb tonna tengeri sót importál hét nyerőszámainak a hű­jegy elkelt, a nyomogomb külföldről A hiány oka a zását Ezúttal eidöntik azt . _ , . „ _ „ nem tór Vlssza eredeti neiy- rossz idöjárásban, valamint is, hogy melyik decemberi (X) Figyelem! vasutas Műve- zetéb& a tengerl sólepárlók és a játékhét szelvényei vesznek — Szívátültetés Francia- tuzlai sóbánya között támadt részt a 30-i jutalom sorso­ország 10. szívátültetését haj- nézeteltérésekben keresendő, láson ... Jelenlés a vasúti szerencsétlenségről A kormány részvétnyilvánitása róla a legfontosabbat. Antoi­tieként szintén egy új „arc", perdült Lulu, Michel Andre Vargha Tibor mutatkozott be. sok színházat megjárt és Szépen énekel, ügyesen poen­tíroz, s ha több táncórát ven­ne, a zenés vígjátékok „stan­dard" szereplőjévé válhatna. Migrén úr ugrifüles figuráját Szabó István állította a kö­zönség elé: harsány, ám jól jellemző színekkel. Hógye Zsuzsa, Janka Béla, Szendrö Iván a másodpremieren is sok tapsot kapott. A. L. A MAV vezérigazgatósága köz­li. hogy december 22-én 17 óra­kor Mende és Súlysán állomá­sok között a Budapest Keleti pályaudvarról 16 óra 15 perckor Irduló 6616/a békéscsabai sze­mélyvonat a ryllt pályán össze­ütközött egy Budapest leié tartó tehervonattal. A baleset következtében negy­venhárom személy meghalt, öt­venhét szeimély megsérült, kö­zutak 27-en elsősegélyryújtás után efhagyták a kórházat. A balesetvizseáló • hírottFáa ed­digi megállapítást szerint fele­lősség terheli Szántai Ferencet, Mende állomás forgalmi szolgá­lattevőlét és Papp Lászlót, a személyvonat mozdonyvezetőiét, aki maga ls súlyos sérülést szen­vedett. Szántai Ferencet a rend­őrség előzetes letartóztatásba helyezte A forgalmi szolgálat­tevő súlyos mulasztást követett el. mert az állomási biztosító berendezést szabálytalanul ke­zelte és a vonatot helytelen vá­gányra irányította. A mozdonyvezető azzal köv— tett el szabálytalanságot, hogy a még Budapesten kapott irá ­bell rendelkezést figyelmen : ­vül hagyva szabálytalanul hal; t át Mende állomáson és nem fi­gyelt fel arra. hogy helytelen vágánvon közlekedik. A MAV vezérigazgatósága uz elhunytakat saját halottainak te­kinti, temetésükről gondosko dik. Hozzátartozóik és a balese­tét szenvedett személyek részé­re azonnali anyigi segítség ' nyújtására lett intézkedést. * A forradalmi munkás-paraszt kormány mély megrendüléssel értesült a súlyos kimenetelű vasúti szerencsétl-nségröl. ' Az áldezatok hozzátartozóinak rész­vétét és együttérzését fejezi ki. A kormány intézkedett, hogy az áldozatok hozzátartozói és a sebesültek megfelelő segítség­nyújtásban részesüljenek. lesz a Gyevi-temetö ravatalozó­jából. A gyászoló család, Pusz­taszeri u. 5. T. 1993 Megrendülten tudatjuk. hogy szeretett édesanyánk és nagy­anyánk. özv. KlUzO ISTVÁNNÉ életének 88. évében hirtelen el­hunyt. Temetése december 27-én 15 órakor lesz az alsóvárosi te­mető ravatalozójából. A gyászoló család. Bérkert u. 111. T. 1998 KATALIN temetésén megjelen­tek. részvétükkel és virágaikkal mély fáldalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. T. 1994 Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, kik szeretett halottunk. DOMONKOS SZABÓ BALTNT temetésén meg­jelentek. részvétükkel és virá­gaikkal mély fáldalmunkat eny­híteni Igyekeztek. A gyászoló család. Balatoni u. S. T. 1991 Boldog Üj Évet Kivan VDDE0TON RÁDIÓ ÉS TELEVÍZIÓ be. 17.00 Hírek. 17.05 Mesejáték. 17.59 Karácsonyi dalok. 18.1) Csil­lagszóró . . . 18.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 19.00 Hirek. 17.30 A Szabó család. "0 00 Esti harmó­niák. 21.30 Három a kislány. OnereMr ászletek. 22.00 Hírek. 22.10 Két vers. 22.25 Mindenki kcd'é-e 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Virágénekek. Petőfi 8.00 Tánczene. 9.00 Emlékeim Erkel Ferencről. 10.00 Könnyű­zere. 10.45 Fiatalok stúdiója. 11.05 K-marazene. 12.04 A ja" kedvelőinek. 12 54 A szél és az erdő — elbe-z. 1314 Szimfoni­kus zene 13 47 V'záUásie'entés. 14.00 "Hírek. 14.08 Mai témák — mai dalck. 14.15 Operarészl. 15.00 Tánczenei koktél. 15.45 ósök — dráimal költ. 16.00 Hírek. 16.05 Emlékezés Dérynére. 16.31 Ope­rettréazh 16.56 Családi kör 1932­ből 17.12 Bartók zongoraművek. 18 00 Hír-k. 18 05 Tücsökzene. 18 48 Nóták. 19.10 zenekari ooe­rarésgietek. 19 40 Esti mese 10.51 Bmh: Karácsonyi oratórium. Közben: 2116 Hírek. 21.26—.36 Szén magyar vers. 23.00—23.10 Hírek. SZERDA Kossuth 4 00 Hfrrk. 6.10 Kellemes ünne­pet 7.58 Hallgatóink figyelmé­be 8.00 Hirek. 8.10 Opera ár'ák 3.30 Nén-talcs-ikor 9.05 Téli da­iok 9.17 Meseiáték. "57 Beelho­n-hangverseny. 11.30 A Szabó « "Iád 12 "0 H'r-k 12.10 Táncze­nei koktél. 12.54 Riport. 13.H l emezmúzeum 13.3o Mu-sikaszó. 14.22 Életeim, találkozásaim. 15.00 Hírek. 15 08 A iázz k-dvelőlnek. 15 22 Rádiólátók 16 10 Látogatás Feleki Kamlltaál. 16.58 Hallga­tóink neveimébe. 17.00 Hírek. 17 "5 Dokumentumműsor. 17 55 Népdalok. 13 0.4 Zongoramuzsika. 18 53 Hangatóink figvelmébe. 10.00 Hírek. 19 10 A Népzenei M-mazin karécsonvl száma. 20.00 Rádiójáték. 20.48 Egv város élete — London 22 oo Hirek. 2" 10 ÜJ Bartók-felvételek. 23.07 Könnyű­zene. 24.00 Hírek. 0.10-0.25 Ope­raáriák. Petőfi 7.30 A római katolikus egyház félórája. 8.00 Könnyűzene. 8.30 Haydn-művek. 9.02 Ká'mán: Marica grófnő — részi. 9.40 Da­lok. 9.55 Táncmelódfák. 10.39 Szép magyar novella. 11.00 Nép­dalaink nvemában. ll."0 Opera­áriák. 12.10 Két vers. 12 15 Brlt­ten: Tavasz szimfónia. 13.00 Rá­diótaték. 13.30 Indutak. 13.47 Idő­járás- éfi vízállásjelentés. 14.03 A szerzői eslből kimaradt. . . 14.20 Slágerről s'ágerre. 15.00 Onerarés-1. 15 s? József őttilá két verse. 15.55 Üj lemezeinkből. 16.33 Nem hagyom anryibal 17.03 Tíz orszá" — tíz dallam. 17.35 Az életvidám Risslni — anekdó­ták tükr ben. 18.10 Tücsök-ene. 18.52 Filmzene. 19.02 Szimfonikus zene Közben: 19.50 Jó éjszakát, gverekek! 20 00—"Oto Hfrek. >0.54 Az Állami Népi Fgyüttes mC^rá'-ól. 21.16 Ré-Mójáték. 21 40 A Jui'Uard-vonósnégves játszik 22.10 Ritmikus percek. 23.00— 23.10 Hírek. CSÜTÖRTÖK Kossuth 6.00 Hfrek. 6.05 Kellemes ün­nepet Közben: 7.00—7.15 Műsor­ismertetés. 7.58 Hallgatóink fi­gyelmébe. 8.00 H'rek. 8.05 Hu-sz­ka Jenő műveiből. 9 02 Toscanlnl lemezek. 921 RádWték. 10.46 Csemege-koktél. 11 20 Opera­rész'etek. 12 "0 Hírek. 12.10 Nó­tacsokor. 12 57 Csaikovszkll­hangv. 14.19 Vers. 14.34 Részi, zené- látókból. 15.00 H<r-k. 15.07 Rádióláték. 15.52 Hallgassuk együtt! 16.29 Gyerekek a fenyő­fa alatt. 16.58 Hallgatóink figyel­mébe. 17.00 Hfrek. 17.95 Zene­szer-ők a mikrofon előtt, ltsa Rádiószínház bemutatója. 18.48 Hallgatóink figyelmébe. 18.50 Hí­rek. 19.00 Mozart: Szöktetés a szerájból. Közben: kb. 19.50— 20.10 Legkedvesebb verseim. Kb. 21 05—21.25 Nagy L. költe­ményeiből. Kb. 22.05 Hírek. Kb. 22.15 Verbunkosok, népdalok. 22 50 Oda a szépség"ől. 23 00 Tánczene. 23.30 Br hms: G-dúr szextett. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Filmzene. Petőfi 8.00 Fflltöró 9 00 Disznótor — répdaltaték 9.37 Szimfonikus zene. 1100 Rirorműsor. 11.20 Vi­lágslágerek. 12.00 Művészleme­zek. 13 00 Meseiáték. 13.47 Idő­járás- és vízállásjelentés. 14.03 könnyűzene. 14.35 Zongoramű­vek 15.00 Csak fiataloknak! 15.45 Kórusok. 15.56 E'vonókűra "arssdalml gyógykabnré. 17.16 Ü1 lemezeinkből. 18 48 Nóta- és répdalest. 10 50 Jó éjszakát, gyerekek! 2000 Hírek 20.10 For­rtu'ion Psmithhez — rédWátók. 21U9 Táncmelódiák. 922.06 Hfin­del—Bach-ost. 23.00—23.10 Hírek. PÉNTEK Kossuth 4.30 Hírek. 4.32 Hajnaltól reg­gelig . . . 5 00 Hírek. 5.30 Reggeli kr'níka. 5.45 Falurádió. 6.00 Hí­rek. 6.45 Hallgatóink figyelmébe. 7.00 Revei! krónika TT 7.15 Kör­zeti tdő'árás. 7 30 Ül könyvek. 8.00 Hírek. 8 05 MűrorlsmertMés. 8 20 Rádiójáték. 8.45 Zenekari muz lka. 9.40 Kö-nyűzene. 10.00 Hfrek. 10.10 óvodások műsora. 10.30 Édes anyanyelvünk. 10.35 Csajknvszklj-rrűvek. 10.59 ' oHó­emdmények. 1100 a Népzenei Meg zin k'arársonvl számának ismétlésp. 11 50 Eúvőrátirstok. 19 00 Hírek. 19 is Tánczene! kok­lé!. 13.00 A vllággnzdisíg hírei. 13.05 Budapest kulturális prog­renHáből. 13.06 Vita a knrszer>i mezőgazdaságtól. 13.21 Sz'rmai operettek 13.44 Szép ez is! 13.55 Pádtóiáték. 15.00 Hírek 15.15 Üzenetek. 15 55 Falusi délután 16.50 Mai témák — mai dalok. 16.58 Hallgatóink figyelmébe. 17 00 Hírek. 17 05 KíUnolitlkai figyelő. 17.15 Szimfónlkus zene. 17.38 Nvltott stűdiő. 18.00 Űj ze­nei újság 18 40 A stűdíó 11 ját­szik. 10.58 Hallgatóink figyelmé­be. 19 00 EStí Krónika. 19 30 Üj felvételek. 19.45 Milliós példány­szám! Közben: 20.41—20.45 Hírek. 22.00 Hfrek. 22.20 PurceTl és Brahms-művek. 23.10 Meditáció. 23."0 János vitéz — részi. 24.00 Hírek. 0.10—0.25 Lassus-kórusok. Petőfi 4 30—8 05 Azonos a Kossuth. Rádió műsorával. 9 54 Idegen nyelvű vízjelzőszolgálat. 10.00 Gershwin: Porgv és Fess. Köz­ben: 10.45—11.00 Válaszolunk hallgatóinknak. 12 37 Sámánok és varázslatok. 19 52 Zenekari muzsika. 13.47 Vízállás jelentós. 14 00 Kettő'61 hatig, i8.no Hírek. 18.10 Lakatos György n'oi ze­nekara iátsgik. 18.'0 láttok, hal­lottuk 19.00 Régya András tánc­dalaiból. 19.10 Ka-rnarazere­hangv. Közben: 19.55 E«ti mese. Kb. 20 00—90.20 Esti Króota" II. Kb. 21 05 Ü1 könyök. Kb. 21."8 M«DE IN hf'nrtattv. J1.»5 Har­lem — Gellért Endre f-ása. 2' 00 F1odor SaBaton énekel. 22.20 Népi zene. 23.00—23.30 Hirek. TEVE KEDD Budapest 9.58 Hétmérföldes kamera. 10.15 Lányok, figyelem' 10.35 Hanztk útla. Csehszlovák film. 11.40 100 kérdés — 100 felelet 17.08 Hirek. 17.15 Reklámműsor 17.20 Labpr a lovórban. 17.50 Csak tiszta for­rásbol. Bortók—Kodály útján. (Ism.) 18.25 Rublnvir.ig. Tv-mese­jéték. 19.45 Esti mese. 29.no Ka­rácsony esti muzsika . . . 20.30 A vendég: Ruttkai Eva Házigazda: Abody Béla. 21.20 Aíándékko­sár. Irodalmi összeállítás. Belgrád 17.45 Rajzfilmek. 18.05 Hét nap. 18.20 A világ a kénernvőn. 19.00 A zeneirodalom gyöngyszemel. 19.15 önöknek az úton. 20.35 Ri­port az USA-ból. 21.15 „Karabi­nierlk" — francia film. Bukarest 16.30 Tv-telex. 16 35 Diákoknak. 17.05 Aneol nyelvlecke. 18.45 Gazdasági újdonságok. 19.80 Te­Icepyetem. 20.10 Fiatalok köny­nyűzenel vetélkedője. SZERDA Budapest 9.58 Homokvár. Francia film. 10.55 Gyöngykagyló. Zenés Irodal­mi összeállítás. 11.20 Egv isme­retlen ismerős. 14.00 Tessék vá­lasztani! 14 05 A világ nagy vas­úljal. 1. TeBes gőzzel előre! (Ism.) 14.30 Lövés. Puskin novel­lájának filmváltozata. 15.45 Pró­za a pódiumon. Móricz Zsig­mond: Hét kralcár. (Ism.) 16.00 A Liverpool Cirkusz műsorábóL 17.30 Aranyérmesek Mexikó 68. — I. rész. 18 90 Viharlovag. Fran­cié rövid'átékfiim-s-rozat. 12. A roham. I9.m Slágerkupa. I. kö­zépdöntő. 19 45 Esti mese. 19.55 Hírek. 20 00 Egy. Kettő. Három ­Molnár Feren.c egvfe!voná-nsá­nak tv-változata. 21.25 „Kinyílt a rózsa". A népdal- és notaéncke­sek verseny "yőzteseinek műso­rából. 21 55 For"6saél Amerikai fi'm. 23 30 Vétón vei és közremű­ködik: Dávid OJsztrah. Belgrád 17.25 Bábiátók. 17.45 Hol van, micsoda. 18 20 Se n«m fekete, se rem fehér. 19.05 Népszerű muzsika. 90 35 Képernyő a kép­ernyőn. 21.35 Alakok. Bukarest 1000 Francia nyelvlecke. 10 30 Angol nvelvle"ke. 11 to Az ioar szakémb-reinek. 17 05 Nem-t nyelvlecke. 17.30 Ifiűsági klub. 19 40 Éisgairg ,az operában. Ar-e­ril-ai archív-film. 21.15 Színházi újdonságok ÖSÜTÖRTÖK Budapest 9.58 Zambezl. Angol természet­film. 10.30 Hó anyó. NDK mese­film. 11.28 Zseb-tv. 18.18 Repűló csészealjak. Kisfilm. 14.40 A vi­lág nagy vasútjai. 2. Bagdadi vasút, asm.) 15.10 Képről kép­re... 15.50 Az anakonda. Svéd dokumentumfilm. 17.15 OtheUo. Keresztmetszet Verdi operája nyomán. 18.00 Aranyérmesek MexikA 68. — n. rész 19.00 Slá­gerkupa rt. középdöntő. 19.50 F.sti mese. 20.00 Hirek 20.05 Világiro­dalmi Magazin 21.35 Etűdök sza­badban. Revüfllm. Belgrád 17.15 Tik-lak. 17.30 Távcső 18 30 Népi muzsika. 18 45 Riport. 19 "5 Fiúk és le'nyok. 20 35 Ak"á'is beszélgetések. 9135 M. Eegnvlc: „Harínadlk nélkül" — Tv-dra­ma. Bukarest 10.00 Német nyelvlecke. 10 30 Mezőgnzdasági műsor. 16 '5 Diákoknak. 17.05 Orosz nyelv­lecke. 19 00 Forsvtó "aga. Foly­tatásos film 19.50 Ki mit tud? 20.35 Románc est. 21.35 Költészet PÉNTEK Budapest Nincs adás. Belgrád 17.15 Híradó gyermekeKiink. 17 30 Hadd lássam hadd lassa n, mt leszek 18 20 Dlapazon. 1015 RtD-rt. 70.35 JátékfUm. 92 05 Fu csétnyom .az örökkivalóságbaiu Bukarest 10.00 Orosz nyelvlecke. 10 30 Spanyol nyelvlecke 16.35 Me-«­gazdasagl műsor. 17 so Fiatalok­nak. 18.50 Közvélemény. 19.00 Teleglobus. 20.00 Reflektor. KEDD, lí>68. DECEMBER 24. DEL-MAGYARORSZÁG FEI * f t

Next

/
Thumbnails
Contents