Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-10 / 264. szám
Robotok Naponta 180 ezer ember Az ENSZ demográfiai évkönyvének adatai szerint a világ lakosságának száma naponta több mint 180 ezer fővel növekszik. Tavaly év közepén a világ lakosságánál: száma elérte a 3 420 milliót és ha a jelenlegi évi 1,9 százalékos növekedés folytatódik, úgy e szám 2006-ra megkétszereződik. A Föld lakosságának háromnegyed része „a fejlődő országokban" éh Kína lakosságának száma 1967 közepén 720 millió fő volt és e szám évente 1,4 százalékkal növekszik. 1967-ben több mint száz város lakosága duzzadt fel i legalább százezer főre és ezI által az ilyen városok össz' létszáma elérte az ezerhétszázat E városokbn él a világ lakosságának csaknem egyötöde. Törzsaárda a tsz-ben — Megint a háziasszony programozott ba T#8r® Bc@sziíB Rövidített munkahét — Kedvezményes a I katrész-árusítás Sok segítséget nyújtott már százalékos kezdvezményt ada megye, s a szegedi járás nak. termelőszövetkezeteinek az Köztudott hogy ezekben a AGROKER. Évről évre el- napokban, hetekben a MÉM látja az üzemeket a légkor- rendelkezései alapján kivonszerűbb gépekkel, alkatré- nak a forgalomból több nöszekkel, öntözőberendezések- vény védőszert. Ezek között kel, s műtrágyával. Ma már szerepel a Holló-10 „E" DDT a nagyüzemi gazdálkodást se- — tartalmú szer — Lard— gíti az a 150 fajta különböző Tox. amelynek mindkét típunagyhatású vegyszer is, amit sát kivonják a forgalomból, a ez a vállalat forgalmaz, jut- Dieldrint és Darsint A visztat el a termelőüzemekbe. szavásárlásra kijelölt helyekMost télre készül már az rő1 a vállalat külön értesíti a ÁGROKER. Az eredményes mezőgazdasagi üzemeket munkálkodás következménye, Műemlékvédelem és fotogrammetria A fotogrammetria az a tudomány, amely lehetővé teszi, hogy két sztereosztopikus fénykép segítségével pontosan megállapíthassuk egy tárgy térfogatát és dimenzióit, s akár eredeti nagyságban, akár maketten vagy rajzon a legaprólékosabb részletekig hű másolatát készítsük eL A Nemzetközi Műemlékvédelmi Tanács párizsi értekezlete legutóbb állást foglalt amellett, hogy valamennyi történelmi műemlékről fotogrammetriai kartotékrendszert kell felfektetni. Ezzel nemcsak a helyreállítás hűségét biztosítanák, hanem az esetleges torzulások felderítését is és megkönnyítenék az állagmegőrzési munkát. A tanács ajánlást fogalmazott meg, hogy minden képzőművészeti főiskolán, építészeti és archeológiai főiskolán tanítsák a fotogrammetriát Az elnökhelyettest a határban keressük. Minden nap megfordul a nagyüzemi telepeken, a hosszúra nyúló táblákon, el se maradhatna. Motorjával hol itt tűnik fel, hol ott. Ismer minden táblát, minden embert. — Hosszú sora van a mi szövetkezetünknek. 1948 október 1-én 28-an alakítottuk a szőregi Petőfit, újonnan födhöz juttatottak valamenynyien. Nehéz esztendő volt. pár lóval, egy pár csikóval indultunk az új világnak. Bizony voltak, akik nevettek bennünket, gúnyoltak. Elneveztek gumihuszároknak. Hajnalban mentek, késő este jöttek a földekről. Kerékpáron. Szűk esztendő köszöntött rájuk. Háromszor vetettek, s egyszer arattak. Rajzottak a kártevők a földeken, nemcsak a kultúrnövényeket, de a gyomnövényeket is lerágták. Nem csüggedtek. Megérte. — A „Petőfi", ahol 15 esztendeig elnök voltam, az ellenforradalom idején is kiállta a próbát. Egy tyúkot nem vittek el innen. Jó szövetkezet volt. A ház előtt ülünk. A lócán. Falusi hangulat, új, mutatós nagyablakú a ház. 1954-ben építette Kasza Lajos. Itt született, itt nőtt fel. Még a nagyapjának a nagyapja is itt élt, mint munkásember, aki hajnalban elindult gyalog Szegedre, megkeresni a mindennapi kenyérnek valót, s késő éjszakában ért haza. Az ő sorsa is így volt. Huszonhat esztendeig járt be Szegedre, régen, a másik világban. — Sokat bajlódtunk a szövetkezettel. Mindig mondtam, fele bajom se lenne, temiattatok maradtam itthon. Most meg már minden jóra jön. Egyetértés, ez most a nagy szövetkezetnek a neve, hiszen egyesült a határ, mindenki itt találja meg a boldogulását. Tavaly 118 forintot ért a napi átlagkereset, az idén egy nagyon kicsivel több lesz. Kasza Lajost tíz éves munkálkodása elismeréseként kormánykitüntetésben részesítették. Azóta ismét lepergett egy évtized. A törzsgárdából kevesen maradtak, a régi alapítókból, mindössze hárman. A többiek ki erre, ki arra, ahová elszólította őket az élet, meg a nyugdíj. Most, hogy húszéves a szövetkezet It&sza Lajos hogy e héttől áttértek a rövidített munkahétre, összesen 120 embert érint ez, leginkább asszonyokat, lányokat, hiszen ebben az üzemben sokan találtak munkát kenyérkereseti lehetőséget a gyengébb nem képviselői közül. Kicsit messze esik az AGROKER telepe a város központjától, de ezentúl bőven jut idejük a bevásárlásokra, ügyes-bajos dolgaik intézésére, a családdal való törődésre az asszonyoknak. Télen kezdődik a mezőgazdasági gépek javítása. Korábban sok gondot, problémát okozott az alkatrészek beszerzése. Most van bőven raktáron, 82 millió forint értékben tárolnak különböző erő- és munkagépekhez szükséges alkatrészeket. Sőt ilyen még nem volt, kedvezményes árusítást kínálnak mind az állami gazdaságoknak, mind pedig a termelőszövetkezeteknek. November 15-ig a lánctalpas traktorok alkatrészeinél a Zetor-család alkatrészeinél, csapágyak, gumiabroncsok és különböző munkagép alkatrészeknél 1-től 4 Fenékjáró küllő a Ez az érdekes nevű — a szegedi halászok által sem igen ismert — aprócska baljainkban is tartó tiszamenti változások a folyó halállományát mind mennyiségi, Rekorder apa Szomáliában 120 éves korában meghalt Hagi Mohamed Farah, Afrika egyik legöregebb lakosa. „Jgazi jótevője volt városunknak", mondotta a polgármester a temetésen, mert ő tett a legtöbbet a lakosságának létszáma növekedéséért. Hagi Mohamed Farah valószínűleg a legtermékenyebb apa volt a világon: 195 fiút és leányt mondhat a magáénak Amíg élt, a város fö nevezetességének számított. faj a szalámigyár előtti fo- mind minőségi tekintetben lyószakaszon került kézre a állandóan változtatják. Ez a napokban. A meder part- változás ezideig még mindig menti sekélyebb részein — a halállomány csökkenéséhez ahol az utóbbi évek során vezetett Bár új halfajok homár a pészmapockok is meg- dítottak tért, pl. törpeharcsa, telepedtek — végeztünk ap- naphal, ugyanakkor mások rólyukú emlősfogó varsákkal száma erősen csökkent, pl. befogási kísérleteket. A pézs- kecsege, tokfélék, stb. Termapocok lakások egyik kijá- mészetes, hogy a folyó élerati nyílását elzáró kis var- tében minden halfajnak sában 5 db ezüstösen fénylő megvan a fontos szerepe — hasú, két bajuszszálú, a hát az óriási harcsának s a legés farokúszon szép feketés- kisebb keszegnek is — a biobarna pettyezéssel ellátott lógiai egyensúly fenntartáhalacskák ún. fenékjáró kül- sában. Ez az egyensúly függ lők fogódtak meg. Az eset még a külső körülmények soérdekessége, hogy a halak a kaságától is, mint pl. vízmost lakatlan pézsmakoto- áramlás sebessége, lebegtetett rekban húzódtak meg és in- . . . ... nen kerültek a nyílást elzáró anyagok mennyisege, vizkevarsába. Valószínű táplálék miai faktorok, stb., stb. Egy után kutattak, vagy már te- új halfaj megjelenése, málelőhelyet keresve húzódott a 60k kipusztulása jól jelzi a kis halraj a pocok jarataba. .. , .. ,, ,. E halacskának, bár nagy az megváltozott környezet hataelterjedési területe hazai vi- sát. A fenékjáró küllő elszazeinkben, mégis nagyobbszá- porodása ls jelez valami válmú szegedi kézrekerülésük tozást a folyó életében, ha figyelemremelto. Legjobban . . , , szeretik a homokos, kavicsos ezt meg ma nem 1S eszlel" aljzatú átlátszóan tiszta vi- jük. Valószínűleg a Felsőzeket, s így szegedi Tiszánk Tiszán történtek olyan kedsemmiképpen sem jelent szá- vez6tlen beavatkozások, amik munkra optimális elohelyet. A Tisza felső szakaszain már inkább ismert, de ott is ritkán kerül kézre, más hal fajokhoz viszonyítva. vándorlásra kényszerítették ezt az aprócska, fenéklakó halacskát. A folyószabályozások, az ipari vízszennyeződések akaA szegedi folyószakaszon elszaporodásukat mivel ma- ... ... , , gyarázhatjuk? Közismert dalyoztak, sot egyes helyeken tény, hogy a legutolsó év- megsemmisüléssel . fenyegelszásadokba kezdődő és nap- ték a halállományt. A Tisza életébe eddig túlzott mértékben történtek beavatkozások, s ezek nem a haltermelés emelését szolgálták. A mostani tervek szerint a Tiszán öt vízlépcső épül, amely közül a tiszalöki már készen áll, a kiskörei pedig most épül. A vásárosnaményi, záhonyi és csongrádi vízlépcsők elkészülte után merőben új, eddig ismeretlen élőhelyek alakulnak ki a Tiszán. A halállományra ez döntő befolyást fog gyakorolni, s az eredmény nehezen jósolható! Ezért, ha azt akarjuk, hogy a jövő csatornásított Tiszája is halászható víz legyen — halállományát gazdaságosan csak a jelenlegiből lehet kialakítani — akkor már ma feltétlenül szükséges volna, hogy még többen és még többet foglalkozzunk a Tiszával. Halászok és szakemberek összefogására volna szükség, hogy elkészülhessen a Tisza jelenlegi állapotát tükröző halkataszter, aminek a jövőben — az új viszonyok közt — nagy értéke lenne. Ezért jó volna, ha a halászok, akik eddig is cselekedtek az ügy érdekében pl. haljelölések figyelemmel kísérése, — a Tiszából kifogott apróbb, számukra értéktelen, de esetleg ritka, vagy számukra ismeretlen halakat eljuttatnának a tiszakutató szakembereknek. Dr. Csizmazia György Lázár Imre és néhány szövetkezeti gazdát jutalomra javasoltak, megkérdezték Kasza Lajost: — Hát a vezetőség közül? — Az nem a mi dolgunk, őket javasolja más — mondta. Javasolta is. A falu, a szövetkezet elismeréssel adózik a mindig serény, nagyhangú elnökhelyettesnek. Nemcsak az anyagiakat illetően, hiszen ebben a szövetkezetben, mint minden jó szövetkezetben, egy-két százas nem gond, sőt még egy-két ezres sem. Az elnökhelyettes havi fizetése 4300 forint, plusz a prémium. Jó esztendő, majdnem meghozza a 100 ezer forintot. De az erkölcsi elismerés, az a fontosabb. Ismerik, becsülik, mindig köszöntik. Hát ezért is szereti a faluját. • A törzsgárda másik tagja Lázár Imre. Keressük a Dértanyán. — Imriske bácsi? — kérdezi egy fiatalember. — Itt van, mindjárt a mérlegnéL A faluban és a szövetkezetben mindenki Imriske bácsi zza. Még az idősebbek is. Jókedélyű, 52 esztendős. Raktáros. Így vall a nehéz időkről: — Jártak bizony szomorú,' szűkös esztendők is. 1952-ben volt talán a legrosszabb. Kevés termett, aszály sújtotta a határt, ami kicsire sikerült az új termés, azt meg elvitte a beszolgáltatás. Jutott egy kevés a padlásra is, de volt, lesöpörték. Bizony akkor volt az, hogy lisztet, kenyeret, korpát osztottunk ki a tagoknak. A vetőmagért is messzire szaladtunk, nekem is kijutott, az északi megyéket jártam, vetőmagnak valóért. A hóra szórtuk a kenyérnek valót, mi teremhetett?! Más már a valóság Szőregen. Modern nagyüzem, minden szinte gombnyomásra halad. Az őszi táblák is erről vallanak. Rendezett, betakarított földek, itt-ott tűnik fel egy-egy vontató, viszi a takarmányrépát a tagoknak. De előbb megáll a Dér-tanyán, Imriske bácsi lemázsálja a hídmérlegen, mennyi is a teher. — Betegeskedtem, így aztán megváltam a funkciómtól, a raktárosságtól. Dolgoztam, kint a növénytermesztésben, mint a többiek. Ott is, megkeresi az ember a magáét, de aztán a többiek vissza^ követeltek, ősszel a termények átvételénél mindig hanó goskodtak, mindig mondták." „amikor az Imriske bácsi itt volt, ő másképpen beszélt velünk". Szóval jó volt, kiálltak mellettem az emberek, tudom, hogy szeretnek. Hát* ez a legjobb. Anyagiakkal is kijövök. Háború után úgy kezdtem, azzal, ami rajtara volt Most meg amim van; azt mind itt a szövetkezetben szereztem. A házat meg egy kis pénzt, szóval a megelőzöttséget értem. Lázár Imre sok éven át volt pénztárosa, raktárosa, mint most is, a közös gazdaságnak: Becsülettel dolgozott Talán azért is, hogy mindenki szívesen beszél róla. * Két évtized múlt el. Történelmi távlatokban nem nagy idő, de ha az emberi' életet kell mérni, sokat nyom a latban. Az idősebbek mind azt mondják, ha újra kezdenék, így kezdenék. A szövetű kezet meghozta Szőregen, amit vártak tőle. Becsüleltel, munkáshétköznapokkal élve; minden órát megdolgozva, ma már jól boldogulnak. Jobban mint remélték. S ez a legfontosabb tanuld ság. Most, amikor a jubileumi hetekben erre emlékeznek, szó esik az idősebb szövetkezeti tagokról, akik annak idején a nehezét vállalták, s elvetették a közös magját. Szép virág nőtt belőle. SZ. L. L fiz ausztriai „paprikakirálf Szegeden Kedves vendége volt a napokban a Monimpex Külkereskedelmi Vállalatnak. Ausztráliából érkezett régi ügyfelük, a csehszlovákiai származású Béla Zimmer, akit Ausztráliában mint „paprika király"-t ismernek, és így cikkezik róla a sajtó. Üzleti körökben pedig mint a magyar földeken termett fűszerpaprika leglelkesebb népszerűsítőjét tartják számon. Mint minden évben, most is nagy érdeklődéssel utazott Szegedre és Kalocsára, meglátogatta a paprikaszüretelőket, akik régi ismerősként üdvözölték. Fiatal segéd korában, még 42 évvel ezelőtt Bécsben dolgozott egy üzletben, itt. ismerte meg a magyar fűszerpaprikát. Akkor határozta el, hogy életének, üzleti tevékenységének központjába helyezi a fűszerek királynőjét, a magyar papVASARNAP. 1968. NOVEMBER 10, ríkát. 5 kg volt az első tétel, amivel elkezdte, most évente 70 tonna paprikát rendel a Mónimpextől, és saját üzemében csomagoltatja Sydneyben. Húsz évvel ezelőtt alapította itt üzemét és Ausztráliában elsőként kezdte el a magyar paprika forgalmazását. A háziasszonyoknak recepteket adott, nagy összeget fordított sajtó- és egyéb propagandára és mindenütt a magyar paprikát népszerűsítette. Most már az éttermek, az élelmiszeripar, a konzervipar is vevői közé tartoznak és a legkiválóbb fűszerféleségek közé sorolják ezt a cikkét. A napokban pedig speciális magyar fűszerpaprika készítmény ausztráliai gyártására kötött megállapodást Budapesten. A folyékony paprikasűrítményt mint ételízesítőt kívánja bevezetni az ausztráliai piacon. G 9