Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-10 / 264. szám

Szeged jövőjének mérnökei Hidak NOVEMBER 7 ALKALM AVAL KAPTA MEG — MI NT JELENTETTÜK — A VÁROSI TANÁCS MŰVÉSZETI DÍJÁT,'SZEGED ÁLTALÁNOS RENDEZÉSI TERVÉNEK ELKÉSZÍTÉSÉÉRT KÉT VÁROSRENDEZŐ ÉPÍ TÉSZ, FÜLE LAJOS, A VÁTERV ÉS TAKÁCS MÁTÉ, A SZEGEDI TERVEZŐ INTÉZET MÉRNÖKE. A DÍJ ÁTVÉTELE KAPCSÁN KÉSZÜLTEK VELÜK AZ INTERJÚK. Füle Lajos: A genius loci kapott meg — Elnézést a kérdésért: hová valósi? — Alföldi vagyok, Cegléden születtem. Az egyetem elvégzése óta élek Pesten. — Tehát mégiscsak pesti. Nemde? Mi köti akk$>r mégis Dunaújvároshoz, Kazincbarcikához, Tiszaszederkényhez, mert ha jól tudom, mindhárom új városunk megszületésében része van. — Ez volt a munkám, örömön. hobbym. Különösen Szederkény. — És Szeged? — Nehéz vetélkedni. — De az kétségtelen, hogy szegedi lokálpatrióta. Hogy lehet valaki Pesten szegedi lokálpatrióta? — Talán azért, mert ennek a városnak sajátos szelleme, hangulata van. Kedvenc kifejezésemmel: genius loci-ja. Erős szálakkal képes az embert megkötni. Azután meg a munkatársak révén. 1955 óta dolgozom Szegeddel, sok szegedit ismertem meg. PálfyJBudinszky Endrét meg a többieket, a fiatalokat is. Kiválóan lehet velük együttműködni. Harmadjára pedig, mert bizalmat kaptam a 'árostól, megértették, hogy ti ót akarok, mindig figyelnek a szakemberek véleményére, munkájára. — Mit gondol, tulajdonképpen építész a városrendező? — Ami azt illeti, a kollégák egynémelyike sem tartja annak. Pedig az. A .különbség köztük legfeljebb, hogy az egyik nagy léptékben gondolkozik, a másik kisebben. De manapság már rem is igen lehet külön választani a kétféle nézőpontot. Takács Máté: Ahogy szakmai nyelven mondani szoktuk: együttesben, nem pedig épületben kell gondolkozni. Szegeden mindenki ezt teszi, nemcsak a szakember, itt, kis túlzással, mindenki városrendező. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy szegedi lokálpatrióta lettem. — Dehát várost rendezni 80—100 évre? — Éppen Szeged a példa, hogy mennyire lehet! A szegedieknek nem kell megmagyarázni. hogy a mai várost az árvíz után alakult korrv.ánybizotts5:* és I.ecnner tervezte meg. Pedig annak is már idestova 90 eve S jó lett a terv? Kitűnő? Sőt, most látjuk, hogy egy kicsit már szűk is. Szerkezetben nem szabad szűk látókörűen gondolkozni. Már pedig a i endezési terv városszerkezetet teremt. Amikor 1958ban Szeged általános rendezési tervét először csináltuk, 25—30 éves távlatra 130 ezer lakósu várost adtak meg. Tiltakoztam, mondván, hogy Szeged szerkezeti adottságai olyanok, hogy 160 ezer lakosnál kevesebbet nem is lehet tervezni ahhoz, hogy valamiféle rendezési megoldás szülessen. A minisztérium el is fogadta javaslatomat. Azután nem sokkal később a Gazdasági Bizottság meghozta döntését Budapest vidéki ellenpólusainak kifejlesztéséről. Lehetett újrakezdeni a munkát, most már még nagyobb léptekkel.' Az élet mindig felülmúlja az elképzeléseket. — A mostani rendezési tervet is felülmúlja majd? — Minden bizonnyal. Hogy miként, miben, azt most még nem lehet megmondani, de szerintem a fejlődés feltétlenül többet fog követelni. — S most búcsúzik Szegedtől? A nagy munka véget ért. — Jelenleg a kísérleti tervezés elveivel, módszertanával, valamint általános településtervezésSel foglalkozom. Hogy Szeged általános rendezési terve ad-e majd meg munkát nekem, szeretném hinni, hogy igen. Nem tőlem függ, hanem az igényléstől. Meg sem kíséreltünk jósolni — Hogy lehet valakiből városrendező mérnök? — Hogy én miként lettem városrendező? — A kettő nem ugyanaz? — Nem tudom. Az igaz, hogy már az egyetemen erí e gondoltam, tetszett, érdekelt. Azután kivitelező lettem a fővárosi tanács építovállalatánál. Időelemzéssel, normákkal foglalkoztam, majd technológiával. Most utólag jól látom, mennyire hasznos volt ez az időszak. Megismertetett azokkal a szakmai fogásokkal, melyekkel a tervezőasztal mellett sohasem lehet megismerkedni. De akkor megpályáztam egy tanársegédi állást a műegyetem városépítési tanszékén, s odakerültem. — Egy lépéssel közelebb Szeged általános rendezési tervéhez? — Valóban. 1964 derekán már a szegedi tervezőnél, a városrendező csoportban dolgoztam. Először Békés és Bács-Kiskun megyei községek rendezésével foglalkoztam. azután a Tarjántelep részletes rendezési tervének elkészítését kaptam meg. A város általános rendezési terve 1965 júniusában került először szóba. Akkor már tudatosan készültem a feladatra. Szeptemberben meg is kötöttük a szerződést. — Mennyi munka volt vele: irodalom, vizsgálatok, tárgyalások, tervezés? — Ha én azt össze tudnám számlálni! — Szeged, nappal vagy éjszaka szebb? — Éjszak-i csak a rajzasztal mórról ismerem. A tervezéshez szükséges vizsgálatok 1965 szeptembertől 1967 január-februárig tartottak, a terv elkészítése összesen két és fél évig kötötte le a napi 8 órát. De az nem a délelőttöket, nem csupán a munkaidőt jelenti, délelőtt a műteremben készülő többi tervvel is kellett foglalkozni. Maradt hát az este, az éjszaka. — Ennyi munka és ennyi energia! Vajon megérte-e? Hiszen nincs olyan komputer a világon, mely azt ki tudná számolni, milyen lehetőségek. eszközök, technológiák állnak majd rendelkezésre 50 vagy 80 év múlva. — Éppen ezért meg sem kíséreltünk jósolni. Manapság már egy aránylag hamar megvalósuló részletes rendezési tervet sem lehet évekre előre elkészítem, erről itt Szegeden, a Tarjántelep tervezésekor is meggyőződhettünk. Minél nagyobb területre készül a terv, annál többször kell áttervezni. Az általános rendezési terv készítéséhez azért kell különösen nagy ismeretanyag, mert az nemcsak kijelöli a lakótelepeket, nemcsak házakat tervez, hanem szerkezetet és funkciókat határoz meg. — Ez rendben is van, de mi zárja ki a tévedést? — A fejlődés tendenciáit, hogy úgy mondjam: kényszerű útját meg lehet sejteni. Nem véletlen, hogy az általános rendezési terv három szakaszt különböztet meg. Az első. 1980-ig a kiszámítható. a második, az ezredforduló tájáig, a kikövetkeztethető, a harmadik pedig, mint említettem, csak megsejthető. És ez a terv — „gumiterv", képes igazodni a változásokhoz. Elképzelhetőnek tartom, hogy 30 év múlva már új tervet kell csinálni. — És addig hozzá se kell nyúlni? — Jó lenne a most elvégzett vizsgálatokat folyamatosan vezetni, hogy később majd ne kelljen elölről újrakezdeni őket, s nem ártana az egész művezetést napra kész állapotban tartani. Sajnos erre belföldön még eddig nem volt példa. Talán most lesz. Fehcr Kálmán új köntösben i Az utolsó ecsetvonásokkal is végeztek: kétéves munka után befejezték a Szabadsághíd festését az Országos Szakipari Vállalat dolgozói. Hétfőn lesz a műszaki átadás, utána elbontják a budai részen az állványokat, s külsőre megfiatalodva kékesszürke durol ruhában pompázik a két partot áthidaló vasszerkezet. A 70 000 négyzetméternyi felületből eddig a híd alsó részét festették be, hogy évekre megóvják a rozsda pusztításától. Az állványozás és a mázolás idei értéke a megrendelés idején 5,5 millió forintot tett ki. Az Országos Szakipari Vállalat azonban tetemes kedvezményt adott a Fővárosi Tanácsnak, 1,2 millió forinttal olcsóbban végezte el a munkát. A vállalat a megrendelővel már megállapodott a következő feladatban is. Az eredeti tervet módosítva a szerkezeti vizsgálatok alapján úgy döntöttek, hogy a Lánchíd helyett a Petőfi-híd 130 000 négyzetméteres felületének festése kerül sorra. A 15 millió forintos munkához most vonulnak fel a szakipari vállalat dolgozói. November közepén a pesti Duna-part és a 2-es villamos végállomása közötti hídszakaszon kezdik az állványozást, s amíg az idő engedi, a megkopott festékréteg eltávolítását, a rozsdagátlanítást. A festés tavasszal kezdődik. A Ikarus az NDK-ban Megérkezett a Német Demokratikus Köztársaságba a tízezredik magyar gyártmányú Ikarus autóbusz. Az „Ikarus 66" típusú jubileumi gépkocsit Toldi József vezérigazgató adta át a heidenaui Automot vállalatnak. A tízezredik Ikarus busz Rudi Stephan gépkocsivezető keze alatt „szolgál" majd Fürstenwaldban. Előző Ikarus kocsijával 350 ezer kilométert tett meg nagyjavítás nélkül. Teljesítményéért aranyozott indítókulcsot kapott ajándékba. Hazánk 1952 óta exportál a Német Demokratikus Köztársaságba autóbuszokat. Idén 1100, jövőre pedig 1300 újabb magyar autóbusz — köztük már csuklós buszok is — rója az NDK útjait. (MTI) leliemrajs A

ki elmondta nekem dossziéjának történetét, arra kért, hogy ne írjam meg. Megírom, legfeljebb a nevét és munkahelyét nem említem. Mielőtt azonban erről a friss dologról szólnék, elmondok egy régebbi esetet, öreg gázgenerátor-szerelő barátom mesélte életének történetét. A harmincas években malomgépész volt egy ismert szegedi gőzmalomban. A gőzmalomból villanymalom lett, megfosztotta állásától az öreg cimborát. Nehéz helyzetében a környező földbirtokokat is felkereste, mivel volt már uradalmi gépész is. A szomszédos község földbirtokosa állást ígért neki, de kikötötte, csak abban az esetben alkalmazza, ha jó referenciákkal rendelkezik. A régi helyéről háromszavas ajánlást adtak: „Szorgalmas ember, felvehető". A földbirtokos a kitűnő papír ellenére felhívta telefonon a malmost. A telefonba ugyanazt a háromszavas jellemzést adták. Eljutottunk a személyzeti munkához, amelyre sokat ad egy igényes vállalat. Igaz, hogy volt idő, amikor a személyzeti munka iránya és tartalma eltért eredeti feladataitól és apró-cseprő ügyekkel foglalkozott, távoli rokonok tartózkodási helyét, s azok jellemét kutatta, firtatta, semhogy a „nevezett" dolgozó jellemét, tudását, tehetségéi, hasznos és haszontalan vonásait vette volna számba. Nem vitás, hogy a magatartást, a politikai alapállást, megbízhatóságot minden vállalatnál figyelembe veszik — minden országban, minden társadalmi formációban! —, különösen a vezető beosztásoknál. A személyzeti munka azonban, az emberrel való foglalkozás nem csupán ennyi. Ezen túl elsődleges célja, hogy az embereket úgy „forgassuk"; a vállalatnak a legnagyobb hasznára lehessenek. Olvastam egyik napilapunkban, hogy a debreceni csapágy gyárban, amikor felvesznek egy új dolgozót, bemutatják neki az egész üzemet, az egyes munkahelyekről részletes magyarázatot adnak, hogy mit kell ott elvégezni, mekkora a fizikai terhelés, mennyit lehet keresni, s milyen előmeneteli lehetőség adódik. Ezután megkérdik, hogy hol szeretne dolgozni, hol érezné magát legjobban. Vagyis nem beosztják, hanem ő maga választja meg beosztását. Nyilvánvalóan különbséget lehet tenni annak az embernek a produktuma, munkájának minősége között, aki saját maga vállalt munkaterületet, mint akit valahova „begyömöszöltek". Persze, nem ez lenne mondandóm lényege, hiszen a személyzeti munkának csak egy parányi részével szeretnék foglalkozni, amely a cikk elején említett példával kapcsolatos. Az eset — nevet nem említek, mert ígéretem kötelez — valahogy ilyesformán zajlott le: egyik szegedi intézménytől magasabb beosztásba hívtak egy dolgozót és előzetesen szóbeli információt is kértek vezetőjétől, majd később írásbelit és a dossziét is elkérték. A három dokumentum szövege, tartalma azonban nem egyezett. Mást mondtak szavakban, mást írtak a papíron és megint más jött össze évek során a dossziéban. A szóbeli információ tudatta a leendő munkahely vezetőjével, hogy a kiszemelt fiatalember kitűnően képzett, intelligens, őszinte híve a szocializmusnak, becsületes és megbízható tagja a pártnak. Emberi magatartása is kifogástalan, jó erkölcsű, magasabb beosztásra alkalmas, s eddigi gyakorlata, praxisa az új helyen roppant előnyös. Gondolom, azért is hívták őt, azért esett rá a választás. A fiatalember átment új helyére, s vele együtt az írásbeli információ is. Abban már kevesebb volt a dicsérő jelző, sőt itt-ott elmarasztalták képességeit, magatartását. Jó, a szó elszáll, az írás megmarad — mondhatná az ember, s tekintsük igaznak az írásbeli jellemzést. Annak is tekintenénk, ha a másik írással, az évek hosszú során feljegyzett és dossziéba rakott „rajzokkal" megegyezne. De nem egyezik vele. A dossziéban négy évvel ezelőtt kitűnő referenciákat jegyeztek fel. Később is. Jutalmakat, előléptetéseket, dicséreteket. Négy év alatt sok minden történhet, változik az ember is, s nem mindig előnyére. Megreked a tudás, zsémbessé válik a régebben jó szellemű kolléga, lejtőre Is kerülhet. Az említett esetben azonban erről szó sem volt, inkább a fordítottjáról, amelyet a dossziéba írott friss keletű bejegyzések is igazolnak. S

az új főnök összehasonlította a két írást, aztán megcsóválta a fejét. Nem értette az ellentmondást. Persze nehezen is érthető. Nehezen érthető, mert nem is igaz. Az emberi gyarlóság, talán irigység vagy hiúság vezette a tollat, hogy az írás szövege annyira eltért a szavaktól. Azt hiszem, akkor legrosszabb a személyzeti munka, ha mást mond és mást ír. Vagy tekintsük ezt az ominózus jellemzést inkább az ott folyó személyzeti munka önjellemzésének, mint arról a fiatalemberről adott referenciának? Lehet, hogy így kerülünk közelebb az igazsághoz. Gazdagít István Uj BaéSyeeeEc a ECSUESP 50. éwfordulöjára A Magyar Posta az Úttörőszövetséggel közösen gyermekrajz-pályázatot hirdetett a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója tiszteletére. A beérkezett munkák közül a zsűri kiválasztotta azokat, amelyeket bélyegsorozaton november 16-án bocsát ki a posta. A 40 filléres bélyeg két gyermeket ábrázol, kezükben vörös, illetve nemzetiszínű zászlócskákkal, a 60 i narancs A Szegedi József Attila kertjében fejlődnek a trópusi a Dél-Arábiából származó ká magas kakaója és a narancs csonyra szedik le. Tudományegyetem füvészés a szubtrópusi növények: vécserjék, a három méter fa is. A terméseket karáfilléres bélyegen két-két úttörő fiú és kislány látható, míg az egyforintos címlet rajza úttörőtáborról készült a felvont csapatzászló alatt úttörő gyermekekkel. Ugyancsak a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. évfordulója alkalmából, november 23-án 1 és 2 forintos címletekből álló bélyegsorozatot is forgalomba hoz a posta. Az egyforintos bélyeg Pór Bertalan „Világ proletárjai, egyesüljetek" című plakátjának mása. A kétforintos címlet a három fő alakot ábrázolja Olcsai-Kiss Zoltán szobrászművésznek a Kerepesi temető munkásmozgalmi panteonjában levő szoborcsoportjából. (MTI) VASÁRNAP, 1968. NOVEMBER 10. Szovjet miniszter hazánkban V. V. Mackevics, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere és családja dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívására több napos baráti látogatásra szombaton hazánkba érkezett. A vendégeket a Ferihegyi repülőtéren dr. Dimény Imre és felesége, dr. Gergely István és Kazareczki Kálmán mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettesek fogadták. Ott volt F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete is. (MTI)