Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

Kitüntetések Közgyűlések az egyesületekben Az MTS Országos Elnök- lönösen óvakodni kell a min- alapossággal a sportegyesö­sége határozatot hozott a taalapszabály mechanikus leti mintaalapszabály elveit, sportegyesületi alapszabályok átvételétől. Ebből érdemes levonni a ta­elkészítéséről. A sportegye- Az alapszabály elfogadása- nulságot. sületek önállósága növelésé- ról a közgyűlés dönt. Az ed- A sportegyesületi alapsza­nek egyik új — a korábbi digi szokásos közgyűlési be- bály tervezetét 1968. decem­évektől eltérő — eleme, hogy szamolo helyett most az ber 21-ig kell a sportegye­működésüket a maguk al- alapszabályt vitatják meg smetek elnökségeinek elké­kotta szabály szerint fejtik mindenütt, s közben kialakít- sz(teni és a sportegyesületi ki. Ez a helyzet nagyobb le- ják a következő évek fel- közgyűlések elé terjeszteni, hetőséget biztosít a sport- adatait, tennivalóit. Nagyobb szegedi sportegye­egyesületeknek feladataik, Mór minden sportegyesü- sületeink közül például a adottságaik, sajátosságaik Jetben folyik a munka, a SZAK november 11-én, a felkészülés. Több kisebb Szegedi Kender pedig no­Á roham pályán Az MTS Országos Elnöksé­ge a testnevelés és sport te­rületén eredményes munkát teljesebb biztosítására. _ __ -ír™- olrH,rfeti1r A sportegyesületi alapsza- sportegyesület már meg is vember 15-én, a SZEAC de­vegzo tarsadalma aktivistak bályok elkészítése az elnök- tartotta közgyűlését. Néhány cember 9-én, az SZVSE de­tevékenységenek elismerese- ségek feladata. Természetes, helyen kiderült: nem tanul- cember 16-án tartja közgyü­ként kitüntetést adományo- hogy az alapszabály megal- mányozta az elnökség kellő lését, zott több Csongrád megyei £>ífsa ®ldtt W ügyeimet ,- , . , kell forditamok a „bázis" sportvezetőnek. A kituntete- ^^^ a heiyi társadalmi seket a megyei tanács szék- szervezetek és a sportolók házában az MTS Országos javaslataira. Gondosan ele­Elnöksége nevében Szűcs Pr22"^., a sportegyesület „„__ _ . . helyzetet, sajátossagaibol Marton, az MTS megyei el- adódó feladatokat; a tagság nöke adta át Beke Róbert, igényeit s adjanak módot a Kádár József, Nyámádi Gá- kész tervezet tanulmányozá­bor Oravecz Béla a Test- sára. Az MTS II. kongresz­nevelés és Sport Kiváló Dol- 82,153 fogadta a sportegye­gozója, Jól gazdálkodtak az iskolák Az MTS Csongrád megyei iskolai Sportbizottság éven­Rarna László dr" ^^ ^"tf^fabálYk Ez Tanácsa Iskolai sportbizott- ként meghirdeti a kispálya­Barna Laszlo, dr. nagy segítségét tamaszt sága megvizsgálta ^ iskolai építési m0zgalmat. Azeretí­Csongrádi József, Dukai lm- nyújt az alapszabály elké- flportkörök gazdasági tevé- mény — bár a 'társadalmi m fiőc Tmre óc Vörös Róla szitesenez. A „Kiemelt es . Q mimti tW-int óttáVc v,„i„„„_ re, Sós Imre, és Vörös Béla szitésenez. A „kiemelt .. m * ,. . . jelentősebb, tradíciókkal pedig a Testneveles es Sport £endelkező' vagy több szak­Erdemes Dolgozója kitünte- osztályt foglalkoztató sport tést kapta. Ifjúsági labdarúgók seregszemléje Törödni kell a fiatalokkal kenységét. Megállapította: a munka forint értéke helyen­takarékosság elve mindenütt ként természetesen eltérő — érvényesült. A tagdíjfizetés kedvező. Az elmúlt tanév­. ... helyzete jó. A költségvetés ben a Makói Mezőgazdasági egyesuleteKnei azonban ku- céiszerű felhasználását a TS Szakközépiskolában kiemel­gazdasági munkatársai rend- kedő munkát végeztek, az is­szeresen ellenőrizték, a ta- kola udvarán sporttelepet lé­nárolc túlóradíját, az edzők tesítettek. A társadalmi mun­munkabérét mindenütt idő- ka 20 ezer forint értékű volt. ben rendezték. A tömegsport . állami támogatás mór­órák kifizetése Szegeden von- „Í^KK; „A , . .. , „._ -J, téke nagyobb is lehetne. A tatottan haladt, de meg ido- QQ . ,, .. ,„. ben tisztázódtak az új rende- eL a két s^skola Uig létből adódó problémák. Ma sincs megoldva azonban a . S « ' ' = ^ helyzet a MÜM intézetekben, f3^6- A megyei versenyek » Kosárlabda Az elmúlt tanévben, hosz- álkjai ls szeretnének még job­A helyi lehetőségek jobb költségeire a TS 35 ezer fo­kihasználása érdekében az rintot biztosított, X néhány évvel ezelőtt űj- (H. MEDOSZ) és Jernei (Kis­ra életre hívott ifjúsági lab- kundorozsma). darúgó-válogatott megyei és Feltűnő, hogy az idén az országos seregszemléit első- n-es SZVSE, a Dózsa és sorban az utánpótlás-keresés ^ J\JB III-ban szereplő Spar­jegyében rendezték meg. A tacus, nem javasoltak a vá­megyei tornák csoportmér- logatottba játékost. Nehezen ^ ^ kőzései, majd a legjobbaktól hihető, hogy ezekben az egye- szünet után, 'újból ban helytállni, kialakított területi valogatot- sületekben nincsen olyan fia- megrendezték a képszerű tMé egn dontoi lehetőséget tal. akiknek a tudása ne fe- orazágos Középiskolai Ko­adtak a fiatalok szakvezető,- ieine meg a válogatottban sáriaMa bajnoteágot. Bár a nek országos áttekintésre, megkívánt színvonalnak. szegedi iskolák csapatainak Kivaiogatasra. A tapasztalatok azt mutat- az elmúlt iskola évi szerep­Élőre lépünk-e megyei ják: az ifi játékosok neveié- lése nem sok sikert hozott, szinten"' Mutattak-e az ered- sében, szakmai képzésében mégis lelkes küzdelmeknek . .... ., , , , . , , ,, ., Snyek az egyéni és csapat még sok a tennivaló. Amíg voltunk tanúi, s felkeltette ^mben határozatnak meg- kent foglalkozik teSmé^ek előrehaladást? azokban az egyesületeknél diákjaink érdeklődését a Kö- az MTS Országos sport céljával, majd a ver­Tény az egri döntőkön nem foglalkoznak az ifikkel sárlabdasport iránt. fanac.sa.- Y?1™* az senyszamokat ismerteti. Ki­szereplő területi válogatott- intézményesen és főleg szak- Az idei tanévben novem- allanu társadalmi szervek, ter a szakmai sportunnepe­ban öt Csongrád megyei já- szerűen, addig nem is re- ber l-e volt a határidő a tékos kapott helyet. E csa- mélhető olyan válogatott ki- részvétel bejelentésére. A tá­patból a mieink közül egy alakítása, mely országosan is jékoztató adatok szerint, az sem került be a fővárosban komoly sikerekre képes. idén is nagy az érdeklődés a Az idei tanévtől az iskolákban új tantárgy a honvé­delmi nevelés. A fiatalok — fiúk, lányok egyaránt — szí­vesen vesznek részt az erejüket, ügyességüket is próbára tevő gyakorlatokon. A Rózsa Ferenc Gimnázium és Szak­középiskola tanulói jól megépített rohampályán gyako­rolhatják a kúszást, palánk-ugrást, kötélmászást, távol­ugrást és kézigránát dobást. Első képünk a lányok, második a fiúk gyakorlatáról készült, valamennyien a Ill/e osztály tanulói. Tömegsport versenynaptár Az MSZMP 1967. év szep­A versenynaptár bevezető­a tömeg­1968-ban jóváhagyták az lyek rendezésére, díjazására, együttműködési határozatot, a költségek fedezésére, a ne­Ennek alapján Szegeden ki- vezések módjára és a ver­dolgozták a tömegtestneveié- senyszabályokra. Befejezés­az Olimpiai Reménységeik tornája csapatába, sem pedig a jövő évi országos UEFA keretbe. Ez a körülmény né­ma visszaesésről tanúskodik. Az elmúlt években mégis akadt néhány tehetséges lab­darúgó (Kozma, Kocsis. Zöl­di. Szebeni, Tihanyi, Kővári, stfo.), akik ott voltak a leg­jobbak között. Ilyen előreto- Tudom megsértődtél, mert neked már rés azonban idén nem volt. nem jutott új melegítő és új tornacipő az Az 1949-es UEFA-tornát egyesületben. Most úgy érzed, hogy kisem­az NDK rendezi. Ennek fi- miztek és lebecsültek. Fanyalogva nézed gyelembevételévei a területi a használtat, a kissé már kopottas régit tornákra már áprilisban, az Haragodban azon töprengsz, hogy búcsút országos döntőkre pedig má- veszel az egyesülettől... jusban kerül sor Tatán. Nem te vagy az egyedüli. De amikor Az Ifiúsárt Bizottsás a flyen elégedetlen fiatalt lát°k, mindig Az t^SfrS* * eszembe jut az én gyermekkorom... mISs SteTSti Elég ^en volt, talán 30 éve is van. De S^at ^fvSérétkirtrtritá- a rétbalL, - már akkor futball volt, és a sátA k^StbL letonvo- sP°rtnak az elemi iskolai alapműveltsége Htott L+om vSató ^?: kbf"ü*k 32231 kezdődött hogy tudni kel­éti^Kn^K! sát. Falusi gyerek voltam, s hogy Ez a keret a következő: szerettuk-e mi falus, gyerekek a focit? Emődi Czompó Róth, Koz- pe meg mennyire! Pedig furcsa fútba ­ma II., Ladányi (SZEAC), lul?\vo!t.1fkkor- Nem borfaol, vagy gumi­Farkas, Hajdú (Alsóváros), bo1 k?fzu t," hanem csak rongyboL D?haí­Limpek, Tamási (Sz. Kinb ez Yolt akkor, szamunkra a beszerezhető, zsi) Nagy (H MEDOSZ) mert a többi fajtahoz mar kellett a penz. Varga (Szentesi' KIvíTE). Su- A ror!gyf°ci nagyon. érdekesen készült, rányi, Kornfeld, Kajtár EJiasznált harisnyaszarba rongyot tom­(Csonerádi Petőfi). Jámbori ^nk Rongyot, amennyit csak lehetett! (Szentesi Vízmű), Fekete (Ma- Azután, hogy jo kemeny maradjon, zsi­kó), Lovai (Kiskundorozsma) nsggel összekötöttük keresztul-kasul. Ug­Rácz (Kistelek), pájjn^ ram nem ugrott ugyan, de ha jol meg­(Mindszent) és Czakó (Ma- akkor azért repült. Haj micsoda gyarcsanád) Szó lehet még uvoltes yolt miatta néha az iskolaudvaron, két-három 'játékos szerepel- , A tamto ur Pedig csak nézte a játékun­tetéséröl is, akik „menetköz- kat Wem szolt semmit. O is megszokta ben" kerülnek felszínre. mar a rongyfocit. (Na, dehiszen jutott volna eszebe egy ilyen falusi tanítónak A szakvezetés egyöntetű sportfelszerelést „igényelni" a felettes ha­véleménye: az idei tornákon tóságtól... Éppen magam is csak akkor kivételes tehetség nem ke- láttam először ping-pong labdát, amikor rült felszínre. Feltűnt azon- már bekerültem a városiba...), ban néhány olyan fiatal, aki Emlékszem arra is, hogy később már az idén még úttörő-korban kicsit „fejlődött" a focink. De az se volt van. de jövőre, már mint el- még futball, csak labda. Bőrlabdája a fa­sőéves ifi számításba jöhető luban csak a legényeknek volt. Azoknak Ladányi (SZEAC), Fehérvári is csak egy. De azt is alig győzték egy-egy S. M. bajnokság iránt. Szeged ói- sí versenynaptárt. Á rongyfoci 2. Makó 5. K. Sór 4. KÖZÉRT 5. DVSC játék után összevarrni eredeti alakjára a suszterlegények, annyira elkopott szegény). Barna színű volt a labda. Akkora volt csak, mint a mai piros-fehérpettyes gyer­meklabda. De ilyen is csak a pék fiának jutott. A Kóczián pékgyerek kapott először ilyen mintázatú labdát. Hogy micsoda úr lett ezzel Kóczián Pista, azt el se igen lehet mondani. Amikor kihozta délután a gyepre a labdát, sorbaállított bennünket: „Te játszol! Te nem!" Aki a csapatba ke­rült, az örült. Aki nem, az meg sajnál­kozva nézte a többit. Később az utcánk­beli boltos fiának is vett egyet a városban az apja. Hogy hol játszottunk? Legtöbbször künn a legelőn. Odébb zavartuk akkor a tehe­neket, letettük az inget és a kabátot ka­pufának, és kezdődött a hajrá. Szegény Móricz Lali ingét egyszer meg is ette a tehén. Meg játszottunk néha a futball­pályán is, ha használható volt. Mert nem ladbarúgó-pálya volt ám az, hanem csak vásártér. Olyan, amelynek a két végébe kevésbé bütykös akácfa husángokból olyan kapu-félét tákoltak a legények. De a vá­sár alkalmával vidéki parasztok ahhoz kö­tötték a tehenet. Azok meg addig vaka­rództak az oldalán, amíg csak ki nem dön­tötték őket. Na, arról meg, hogy hogyan nézett ki ez a „pálya" egy nagyobb vá­sár után, talán legjobb nem beszélni. Felszerelés? Melegítő? Futballcipő? Nem is álmodtunk róla. Szegény volt az iskola, mint a templom egere. Veled már foglalkozik a sportegyesület­ben az edző. Tanulhatsz és fejlődhetsz. Nem rúgtál még soha rongyfociba. Akár­melyik faluba, vagy külvárosba tévedsz, nem ismerik már seljpl ezt a fogalmat: rongyfoci... B. J. ként a versenynaptár az ad- . minisztrációs munka pontos veSzett. lebonyolításáért nevezési lap 1. BHSC mintát is közöl. Az MTS Szeged Városi Ta­nácsának Tömegsport Bi­zottsága. az SZMT Városi Bizottsága, az MHSZ Szeged Városi Elnöksége, a KISZ Városi Bizottsága, a KISZÖV —KIOSZ, a Hazafias Nép­front Szeged Városi Elnök­sége közös munkájával ké­szült versenynaptárt novem­ber 15-én az MTS Városi Tanácsánál az érdekeltek megvitatják s a tevékenysé- u- Szarvas güket Összehangolják. 12. Orosháza Kézilabda NB II Befejeződött az NB-s kézi­labda-bajnokság. A Szegedi Tanárképző NB Il-es női csapata a hatodik helyen 22 22 - - 208:141 44 22 13 3 6 194:171 28 22 13 1 8 220:183 27 22 13 - 9 231:200 28 22 12 1 9 200:187 23 «. Szegedi TK 22 10 2 10 197:183 22 7. Martfű 22 10 2 10 174:186 22 8. Szentes 22 8 1 13 204:216 17 9. KISTEXT 22 8 1 13 173:192 17 10. Kiskőrös 22 7 1 14 132:229 15 22 5 - 17 148:205 10 22 5 - 17 151:234 10 S=0=R=0=K=B=A=N SZEAC—Sz. Dózsa 8:1 vók: Kozma 3, Vörös 2, Vass, (4:0). Barátságos labdarúgó- Dobó, Csömör, illetve: Mol­mérkőzés. Vezette: Spitzer. nár. SZEAC: Nagy — Kószó, Kő- » vári, Dobó — Dezsőfi, Ma- Az Újpesti Dózsa labdarú­gyar — Várhelyi III., Berkes, gó-csapata szerdán délután Kozma, Vass. Vörös. Sz. Dó- Szalonikiben a helyi Aris el­zsa: Bánfi — Portörő II., Ta- leni mérkőzéssel megkezdte a nács, Csanádi, Zab, Kovács, küzdelmet a VVK-ban a 16­Balogh, dr. Reményik, So- os mezőnybe jutásért. A lila­mogyfalvi, dr. Hegyes, Szlo- fehérek jól rajtoltak és 2:1 vák. Az első félidőben a Dó- (1:0) arányban győztek, zsánál a sérült dr. Csordás * helyett Balogh, a második A Magyar Ökölvívó Szövet­félidőben a lila-fehéreknél a ség Elnöksége Badari Tibor, következők kaptak helyet: Gula László, Gáli István, Tóth, Károlyi, Madarász, Kó- Kajdi János és Szabó Gyula szó, Tutrai, Molnár, Puszta- versenyzési jogát felfüggesz­szeri, Orovecz. A SZEAC-nál tette, s ellenük fegyelmi el­o jarast indít, Mexikóban tanú­a második felidoben Dezsofit sított fegyelmezetlen maga­Csomór váltotta fel. Góllö- tartásuk miatt. ^„^ EORS7AY - A Ma®yar szocialista Munkáspárt ?s°"«rád ™e£ye,i és Szeged városi bizottsága és a tanács napi­- főszerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadó­vCin? Szeged Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-533. 13-003. - Felelős kiadó: Kovács László. - A lapot nyomja: a Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index 29 053L — Előfizetési dij egy hónapra 18 forint. 6

Next

/
Thumbnails
Contents