Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-07 / 262. szám

EGY FORRADALMÁR FESTŐ Egy zseniális tehetség elindult Magyarországról. végigjárta a fél világot, átélte a forradalmár művész szenvedését. és dicsőségét, s fél évszázad múltán újra itthon van: Uitz Béla — kiállítás nyílt a Nemzeti Galériában. Tulajdonképpen ez az első nagy Uitz-kiállítás Magyarországon. Müveit bécsi, moszkvai, londoni és pekingi múzeumok őrzik, tárlatait látta Stockholm és Firenze, New York és San Francisco, freskói fővárosok palotáit díszítik, de Itthon még mindig kevesen ismerik a hazalátogatott nyolcvanesztendős mestert, s még kevesebben alkotásait Nem egyszerűen Magyarország: az első magyar forradalmak indították útnak. Az 1887ben született bácskai parasztgyerek, aki Temesvárott volt esztergályos, mielőtt Budapesten művésznövendék lett első alkotói lépéseit a társadalmi lázadás, á változtatni akaró elégedetlenség irányába tette. Az első világháború éveiben vezetője volt a mindinkább forradalmárrá váló művészcsoportnak, követte és egyengette az útját a szocializmusnak, amelyet a Tanácsköztársaság idején nagyszerűen szolgált. A bukás után Bécsbe. Franciaországba vezet az útja 1926-ban a Szovjetunióba megy. Nemzetközi hírű mesternek járó tisztelettel fogadják. A Szovjetunióbeli negyven termékeny évről nehéz néhány sorban beszámolni, három terem, száz alkotás vár ismertetésre. Az életmű nincs még befejezve. Nyolcvanesztendősen, itthoni vendégségben is új terveket forgat a mester. További munkáiról beszél az alkotó, akit úgy adott Magyarország az egyetemes művészettörténetnek és a nemzetközi forradalmi mozgalomnak, hogy közben mindvégig megőrizte magának is. LENIN Tóth Sándor rézdomborítása. A fiatal szegedi művész legújabb alkotását a Somogy megyei pártbizottság új székházában helyezik el ÍGY SZÜLETETT A FORRADALOM Szergej Zaligin arcképéhez Szergej Zaligin Szibériában született, az A1 tájon, Barnaulban végezte el a mezőgazdasági technikumot, majd néhány esztendei agronómusi munka után hidrotechnikus-mérnöki oklevelet szerzett. Jelenleg Novoszibirszkben él, a Szovjet Tudományos Akadémia Szibériai Intézetének tudományos munkatársa. És író. A népszerűség viszonylag későn érte utói: az 1952-ben, Moszkvában megjelent könyvével, az Északi elbeszélésekkel. Első nagy sikerét 1964-ben aratta. Ekkor jelent meg Az Irtis partján, amelyet a világnak csaknem minden nyelvén kiadták. Magyarul is. Szergej Zaligin alacsony, mosolygó ember. Ötvenöt éves. Csöndesen, nagyon megfontoltan beszél. — Sokan ünnepeltek azért, hogy az úgynevezett „életből" érkeztem az irodalomba. Ez még nem érdem, legfeljebb előny. Biztos vagyok benne, hogy az irodalomba vezető legjobb út — nem az irodalom. A tudományos munka fegyelemre szoktatott. A kutatás, a kísérlet izgalma, kitartása és módszeressége nemcsak a természet titkainak megfejtésében segíthet, hanem az ember és a történelem bonyolult kapcsolatainak értésében is. Történelem nélkül érthetetlen a jelen. Nemzedékem az utolsó, amelyik még látta mai utunk kezdetét. Hogyan indult a forradalom? És itt lényeges az, hogy ne csak a vezetés szerepét mutassuk meg, hanem azt is, hogy miként hatolt a forradalom az emberek közé. Ahol az események már elvesztették pátoszukat, ahol a változások a leghétköznapibb formákban mutatkoznak meg. Miként formálta a forradalom magukat az embereket... Miként élt benne az orosz parasztban a változás lehetősége, micsoda óriási ellenállást kellett legyőzni, az előítéleteknek milyen hálózatát átvágni ahhoz, hogy máig érjünk. — Hat évig írtam új regényemet, melyet a Novij Mir közölt, a Sósvölgyet A szibériai polgárháború idején, 1919-ben, két hónap alatt játszódik regényem cselekménye. Szibériában, melyet az ellenforradalmi erők ezidőtájt szinte teljesen elszakítottak a központi hatalomtól, körülbelül hét partizánköztársaság alakult Voltak jobban szervezett köztársaságok, voltak olyanok, melyekben teljesen elhatalmasodott az anarchia. Ezekben a köztársaságokban a nép, a felkelt nép maga gyakorolta a hatalmat. Volt olyan köztársaság, mely hatalmas területen mintegy 14 hónapig létezett, önálló pénzt bocsátottak ki, lapjuk volt, fegyvereiket maguk fabrikálták. A nép önmagát védte. Megérezte a szabadságot — és nem akart tovább másként állni. Más kérdés, hogy tudta-e: mi az a szabadság? — Regényem újdonsága csak részben tematikai, bár az a valóság, hogy ezekről a partizánköztársaságokról még senki sem írt Ez azonban mellékes és semmiképpen sem irodalmi tény. Fontosabbnak tartom a szándékot: a népet fejlődésében, történetileg ábrázolni. Pontosan kell tudnunk, hogyan élt, hogyan gondolkozott... Hogyan keletkezett a szovjet hatalom? Az Auróra ágyulövése — jeladós volt. Ezzel kezdődött, de miként folytatódott? Ezekre a kérdésekre akartam Válaszolni a Sósvölgyben. Zaligin emberei leginkább, mint tragédiákat élik át a polgárháborút és a kollektivizálást. Hisznek annak jóságában, ami történik, egész szívükkel igent mondanak reá, de nern akarják hinni, hogy a jót, a társadalom számára hasznosat — olykor a társadalom ellenére kell megtenni. A forradalom éppen az életet adja azoknak az embereknek, akik kiteljesedhetnek tiszta erkölcsiségükkel. E. Fehér Pál senkije, semmije. Így háborgott magában nagy elkeseredésében. Szőke Pistán azonban bosszút áll. A tolvajon! Ellopta az állatait, ellopta az örömét, a nyugalmát. De mit tegyen, hogy megemlegesse ezt a napot is? A kúthoz indult, hogy friss vizet igyék, minden nedvet kiizzadott a nagy szaladásban. Az ital felüdítette, kézfejével törülte meg kókadt bajuszát. És ekkor a szénahordó szekérre esett a tekintete. Ott állt az istálló véginél. Az is az övé volt! Csak a kerekei nem. Hopp, megvan! A szekéren új, hibátlan kerekek, a téesz műhelyében gyártották. Otthon a régi, hiányzó-küllős régi négy kerék. A szekér leltárban van, a brigádvezető felel érte. Kicseréli a kerekeket! Hadd fizesse meg a bitang, ha rájönnek. Öt'már úgyse találják meg akkor. Meg ki is gyanakodna rá? Így cselekedett. Két házzal arrébb lakott. Mikor besötétedett, egyenként átgurította az ócska kerekeket, haza az újakat Közben még egy ötlete támadt. Nehogy mégis rágyanítsanak és megtalálják nála. Berecz Lajkó, a kupec, aki még most is kívül van a közösön, biztosan megveszi. Az mindent vásárol, különösen a lopott dolgokat, potyán. Nem tévedett. Hatszáz forintot kapott azonnyomban s már örült is a gyors intézkedésnek, mert még meggondolta volna magát és akkor mi lenne a bosszúval. A felidegesedett, annyi izgalmon átesett vénemberben csak nem aludt el egészen a lelkiismeret. Hogyan lehet elaltatni? A felesége halála óta nem ivott, most elindult a kocsma felé. — Jóestét Pali bácsi! Nahát, hogy magát itt látni és éppen zárás előtt! — köszöntötte a kocsmáros. Nem is volt rajta kívül más a helyiségben. — Hát... megszomjaztam ebben a melegben. Hogy már záróra van, azt mondod öcsém? A fene ismeri a szokástokat, máskor meg reggelig is áll a zene-bona. Na, adj hát egy liter bort üvegbe, akkor elviszem magammal. Visszament az istállóba, beült a szénáslyukba és elkezdett iszogatni. Ritkán ivó embernek, ilyen öreg embernek könnyen megárt az ital. Pali bácsi is így járt. El is szunnyadt talán. Egyszer csak arra ébredt, hogy a szomszéd istállóban nagy dörömbölés van. Botladozva indult abba az irányba. Ott a borjas tehenek, meg rajtuk túl a bika. Az verte a jászlat, becsavargózott a láncba. — Az isten, te! Hát hol van a gondozód? Itt kéne neki lenni. Hej, Papp Karcsi, megint valami menyecskénél koslatsz ... Na, Mátyás, netene, ne bolondozz! A hatalmas állat fejével az alomra szorulva iszonyúan csapkodott, lábaival toporzékolt, fel volt bőszülve. Józan fejjel dehogy ment volna közelébe Pali bácsi! Már ott motozott a jászol körül, motyogott, káromkodott, kínlódott a vaddal, s egyszercsak alákerült a hatalmas testnek. A bika még jobban megszilajodott, ahogy képest volt rá, orrával; pofájával, mellső térdelő lábával nyomta, verte Pali bácsit. Talán nem is marad benne élet, fia közben meg nem érkezik a szoknyavadász Karcsi. Ö aztán kihúzta az élettelen testet és hegyes villájával megszelídítette a bikát. Így került Bertók Pál összetörve mentőautóval a városi kórházba. ... Sehogy sem tudott tisztába jönni önmagával. Hogy lehet valaki ilyen vén barom, hogy egyik bajt a másikra halmozza? Persze a téeszben minden kiderült másnap. Bimbót és Rozit Szlovencsák istállójában lelték meg a két nyúzott tehene helyett, amiket a brigádvezetővel összejátszva a téesz nevében adott át az állatforgalminak. Fegyelmi bizottság elé került mind a kettő. Szőke Pistát leváltották a brigadérosságról. Szlovencsáktól pedig visszavették Pali bácsi teheneit A másik kettő árát kifizette neki az állatforgalmi. De a keréklopást is felfedezték, sőt azt is, hogy hova tűntek a lopott tárgyak. Az elnök személyesen ment el Bareczhez és felszólította, hogy ha nem akar rendőrkézre kerülni, vigye vissza a kerekeket. A hatszáz forintot kérje meg majd Pali bácsitól. Amikor a kórházból értesítés ment a faluba, hogy hazavihetik az öreget, szintén az elnök ment be érte a városba. — Pali bácsi megsértette a közös tulajdont, megszenvedett utána, csaknem az életébe került, ezért nem állítjuk fegyelmi elé. Ilyen többé nem fordulhat elő. — Mikor látta, hogy a vén tehenész megkönnyebbül a szavakra, elmondta neki a két tehén esetét is. — Ügy, hogy otthon most már megint a mi istállónkba kötve találja őket. Ez is sikerült. — Tényleg ... Otthon vannak ? ... A Bimbó... meg a Rozi is? Nahát akkor fiam. most már siessünk haza! — és kopott agyarára fordította a pipát. Olthatatlan éw Vaszilij Puhnaesov 1919 V. Puhnaesov ismert novoszibirszki költő; nemrégiben néhány napot Szegeden töltött. Orosz... magyarok ... tanácsköztársaságok... örök idők... együtt-történelem. Ss*münkre távoli hajnalok vetnek lángot áttündölcölve harcos éveken. Oroszok... magyarok ... akik először mertek: bennük szabaddá értek a korok. A tajgán karcba együtt meneteltek szibériaiak és magyarok. Fárad a szem az ismeretlen égen, és hóviharban fuldokol a test, szívükben fény: az Altáj zord tövében a távoli, a Vörös Budapest. Szibériának végtelen mezői, új városok, hol múlt s jövő lakik — létetek emlékműnél jobban őrzi Magyarországnak testvér-fiait. A Forradalmat égetik a lángok, a fehér horda pusztul, acsarog.., Hurrát kiáltnak orosz partizánok, rohamra mennek vörös magyarok! Fordította: Veress Miklós Arkagyij Kulesov NOVEMBER HETEDIKE A. Kulesov neves szovjet-bjelorusz költs. Ma először nem ünnepelhettem A piros dátumot. Fekszem a fehér falú kórteremben, Fogoly: beteg vagyok. Lepedőmhöz mintha bilincs kötözne, Az ajtó rám vigyáz, Rendületlenül ott strázsál fölöttem A börtönőr: a láz. Testem erőtlen, de a gondolatra Nem törhet fájdalom. Transzparensen magasan lobogtatva Vonulok az úton. Bár mozdulatlanul hever az ágyon A testem — létezik. Tömött sorokban felvonul az álom, Hallom lépteit. Fehéren rávillan a Néva-partra Az olthatatlan év, Szabadok vagytok, s veletek marad Ki vív az életért„ Georgij Dzsagarov ÜNNEP Élvonalbeli bolgár költd, 1925-ben született. Október, bearanyoztad az erdőt, ezüsttel fedted a folyót, füstbe takartad az eget, legelőre hajtottad a nyájat, szeleidnek ezer útja támad. Lehántottad a börtönöl• tetőit, mezítláb futottál a palotákba, s egy nap a legelőn, egy nap a jég ezüstjén. füsttel a válladon, Bulgáriába értél egy napon. Yesna Parun NÉVA Jugoszláviai, horvát nemzetiségű költőnő, 1921ben született. Tíz verseskötet szerzője. Valaki félhangon egy fehér szót mormolt: Néva, Észak csendje és hívás ez a szó, mintha levelek hullanának, szürke és fehér a meztelen ág e szóban. A víz fölé hajol a szó, cseppektől harmatos, s fáradtan elúszik a birhatatlan árral, milyen különös, hogy létezik a világon egy szó, amely így hömpölyög tova. Szomorú lányok nézik, átfolydogál az alkonyon a Néva, az őszi kertek tükörképein szemük átrajzolódik, konok csónakok ütköznek a parthoz s a néma felhők elúsznak, távozó szeretök. Távoli Néva, nem láttam soha partjaid, madaraid elkísérik a csendes habokat, milyen különös, hogy léteznek a világon, és elkísérnek szárnycsapásaik. Mennyire szeretlek, fehér észak, névai alkonyat, mennyire szeretlek titeket, erős emberek, s már nemcsak fényetek, de árnyaitokat a kékség mélyeiben, látomásom partszegélyein. Fordította: Kassai Ferenc