Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)
1968-11-24 / 276. szám
Tanácstag-beszámolók November 25 és december 14. között kerül sor Szegeden az esedékes tanácstag-beszámolókra, melyeken a városi és a kerületi tanácstagok találkoznak választóikkal. Ezen a héten, november 25-én, hétfőn délután 5 órai kezdettel a Hóbiártbasa utcai óvodában Lacsán Mihály városi, Hallai Gyuláné és Koics Erzsébet II. kerületi ugyanebben az időpontban a Tiszaparti gimnáziumban Nagy István városi, Vigh István és Benkő István II. kerületi; szerdán, november 27-én délután 5 órai kezdettel a Zalka Máté iskolában ördögh József városi. Szabó Mihály és Bognár János II. kerületi tanácstag tart beszámolót. 0 Orvosnál — Évszázadok távolából. Az Ukrán Tudományos Akadémia régészeti intézetének expedíciója a Nyikolajev terület egyik ősi kurgánjában ritka leletre bukkant: egy sírra, amelyben teljes felszereléssel egy szkíta harcos volt eltemetve. A vaspáncél, a kard, a kopjahegvek, a fából készült puzdra és a harcos más felszerelési tárgyai nagy érdeklődést keltettek az archeológusok körében. A katona felszerelése az időszámításunk előtti VII—III. században élt Fekete-tenger melléki szkíták magasfokú kultúrájáról tanúskodik. — Üj egyetemek a Szovjetunióban. Négy új egyetemet nyitnak meg jövőre a Szovjetunióban. Az új egyetemek Krasznojarszkban, Kujbisevben, Gomelben és Ordzsonikidzeben működnek majd. Jelenleg a Szovjetunió 43 .egyetemén több mint 200 ezer fiatal tanul. — Emlékműkoszorúzás. A szegedi vasútforgalmi technikum természetjáró köre és a Sziklai Sándor MÁV Kollégium diákjai megkoszorúznák a vetyeháti óriás nyárfa alatti munkásmozgalmi emlékművet a KMP 50 éves megalakulásának jubileuma alkalmával. Szakmaválasztási kiállítás A szegedi 624. számú szakmunkásképző intézet KISZ-szervezete a KMP megalakulásának félszázadik évfordulója alkalmából szakmaválasztási kiállítást rendezett. Tegnap délelőtt Salamon István igazgatóhelyettes nyitotta meg a mesterségek egész sorát bemutató, s a végzős tanulóknak sokat mondó kiállítást. Tablók igazítják el az érdekelteket, hová és miképp lehet jelentkezni, tájékoztatást nyújtanak arról is, hogy milyen szakmát melyik tanácsi, minisztériumi vállalatnál, ktsz-nél vagy kisiparosnál lehet tanulni. Érdekes kezdeményezés. hogy a legkülönfélébb szép bélyegekkel illusztrálva egy-egy mesterség címerét, 80 szakmát részletesen is bemutatnak. Ezt a cél szolgálják a felsorakoztatott szakkönyvek is, amelyeket föllapozhatnak a látogatók. A kiállítás egy héten át mindennap reggel 8-tól délután 5-ig tekinthető meg az intézet Lenin körút 2—4. szám alatti épületében. Hippi szállást kér — Nekünk kellene egy szoba, dc fürdő nélkül! Közlemények x Szrtt ker a csend címmel Kárpáti, Zultán pantomim művész előadói estje november 30an 10 órakor a November 7. Művelődési Központban. (Odeszszal krt. 42. sz... telefon; 12-828.) Jegyek válthatók a Művelődési Otthonban de. 0—17 óráig. xS. 99 434 x Magánrendelésemet megkezdtem dr. Sz. Sándor Eva csecsemő- és gyeiniekszakorvos, Dugonics tér 3. 1. este 7—8-lg. Tel.: 15-028. — Drága a „kék vér". A meggazdagodott amerikai üzletemberek és gyárosok előtt ragyogó lehetőség nyílt, hogy a régi világ hangzatos nemesi címeivel .,megnemesítsék családjukat. A chicagói „King Korn Stemp Cotnpany" cég kereskedelmet szervezett a „kék vérrel". A cég a nemesi elmek gazdag választékát kínálja mindenkinek ízlése és zsebe szerint. A „kék vér" ára 2500 dollártól 10 000 dollárig terjed. — Erdélyi Mihály Vásárhelyen. A szegedi festőművész gyűjteményes kiállítását nyitja meg dr. Dömötör János múzeumigazgató ma, vasárnap déli 12 órakor Hódmezővásárhelyen, a Tornyai János Múzeumban. Erdélyi Mihály képeit a múzeum földszinti és emeleti termeiben állítják ki. — Piaci árak. Erősebb árufelhozatal jellemezte a szombati szegedi piacokat. Az árak a következőképpen alakultak: dió 15—20, mák 30—34, alma 3—6, körte 4— 8, szőlő 8—10, burgonya 3— 4, zöldpaprika 4—6, kelkáposzta 2—3, karfiol 3—5, fehérkáposzta 1,50—2, savanyúkáposzta 5—6,' gyökér 5— 6, sárgarépa 4—5, sütnivaló tök 2,50—4. fehér szárazbab 14—15, csirke 27—28. tyúk 22—24, pulyka 23—25, kakas 22—25 forint volt kilogrammonként. A tojás darabja 1,80—2 forintért kelt. — Nincs öttalálatos lottószelvény. A Sporfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 47. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot ötven fogadó ért el. Nyereményük egyenként 71 015 forint. Három találata 4422 fogadónak volt, nyereményük egyenként 401 forint. A két találatos szelvények száma 134 752, ezekre egyenként 16 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — Szívátültetések. Az utóbbi 24 óra leforgása alatt egy újabb szívátültetésről érkezett hír: a kaliforniai Stanford város egyetemének klinikájáról. Elhagyta viszont a montreali kórházat Kanada ötödik szívátültetéses betege, a török fővárosban Ankarában pedig mintegy 20 perccel a műtét után általános vérzés következtében meghalt az az asszony, akin az országban az első szívátültetést megkísérelték. — öregek napja Mihálytclekcn. A III. kerületi tanács egészségügyi állandó bizottsága a mihályteleki párt- és tömegszervezetekkel együtt tegnap, szombaton délután a mihályteleki művelődési otthonban virággal köszöntött mintegy 90 idős asszonyt és férfit, akiket fehér asztal mellett láttak vendégül. A kis ünnepségen műsorral kedveskedtek óvodások, úttörők, KISZ-esek, közreműködtek a Móricz Zsigmond művelődési ház irodalmi színpadának tagjai is. — Súlyos baleset. Dudás József, Zsombó, Bába dűlő 112/3. szám alatti lakos motorkerékpárral Szeged felé tartott, átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött a személygépkocsival közlekedő Dávid László, Szeged. Lenin körút 52. szám alatti lakossal.- A motorost súlyos sérüléssel szállították kórházba. Gyászközlemények A természetes vitamindús méhpempő virágpor és méz fogyasztásának a szervezetre Tekijitó és jótékonyan felfrissítő i hatása. A külföldi klinikák tapasztalatai és kutatásai szerint: Idegesség, fáradtság, soványság, vérnyomás-zavarok, asztma, reuma. Izületi bántalmak, klimax, makacs álmatlanság. Idült fejfájás, trombózis megelőzés, nagy betegség utáni lábadozás esetében eredményes. Gyermekeknek és öregkori gyengélkedések esetén különösen hasznos. Válaszbélyeges borítékjában ingyenes, részletes tájékoztatót küld kérésére: Farkasréti Méhészet, Budapest XII.. Németvölgyi üt 83. Telefon: 363-640. Kérje orvosa tanácsát! Vegyen részt szilveszteri IBUSZ társasutazásainkon! 2 napos társasutazás v december 31—január 1-én Pécsre VAKOSY JANOSNE Olga néni MAV ny. vezetó fóiktató 1968. október 31-én elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait november 26-án, kedden délután 3 órakor a belvárosi temető kiskápolnájából helyezzük örök nyugalomra. Gyászoló férje, Török u. l/a. DK. 13 310. Mély fájdalommal tudatom, hogy felségem, ür. PRETTENHOFFER 1MKENE okt. 29-én elhunyt. Hamvasztás után) búcsúztatása nuvember hó 25-cn, hetfőn 3 órakor lesz, a belvárosi temető r;- tszoló férje, Somogyi u. 6. Minden külön értesítés helyett. DK. 13 242. Szomorúan tudatjuk, hogy dor Mária 79. éves korában hosszú szenvedés után meghalt. Temetése november 25-én 13 órakor lesz. az alsóvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T. 1880. Ozv. KASZO ELEKNE Békeffy Erzsébet 1960. november 16án Budapesten elhunyt. Szeretett szülővárosában. Szegeden a református temetőben helyezzük örök nyugalomra november 27én szerdán délután 2 órakor, református szertartással. Gyászoliák: fia dr. KASZO ELEK, unokái EVIKE é= K'.AR'kA. menye EVA, fivére BEKEKvy ISTVÁN, sógornője Turav Ida. rokonai és akik szerették. T. 1877. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett halottunk, özv. V ' -i • NE u,„•>••• ningi«,j'A„tek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni -Igyekeztek. A gyászoló család. Mihálytelek. T. 1876. Köszönetet mondok mindazon roKonoknak. ismerő zik szeretett halottunk, dr. FODOR JENŐ temetésén megjelelnek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesege, Selmeczi u. 17. T. 1879. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, lakotarsaknak, az aisovarosi pártszervezetnek, kik szeretett halottunk. l'APDI IMRE temető sén megjelentek, részvétükkel és viragaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszönetet mondunk továbbá kezelőorvosainak és ápolóinak. A gyászoló család. Alföldi u. 17. T. 1882. FODOR ALAJOSNE Kapusi Ilona hamvait november 25-én 14 orakor helyezzük örök nyugalomra a gyevi lentetőben. A gyászoló család. T. 1883. Mély fájdalommal tudatjuk, lrogy szeretett férj, édesapa és nagyapa, szK.\u,...v i.asZLŰ életének 78. éveben hosszú szenvedés után elhunyt. Temetés^ november 26-án 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozójából. A gyászoló család, Szántó Kovács J. U. 29. T. 1884. Fájdalommal ludatjuk. hogy a legjobb anva. r.aevmama és testver. Hörii AÜRELNE Csiszár Margit életének 63. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése november 26-án 13 órakor lesz a belvárosi temető ravatalozojábó'. A gyászoló család. Victor Hugó 11. 5. T. 1385 — Szovjet költő a Tiszatájnál. A. J. Szmerdov költő, a Szibirszkie Ognyi főszerkesztője tegnap délben a Tiszatáj szerkesztőségébe látogatott, ahol baráti találkozón vett részt a szerkesztőség munkatársaival. A novoszibirszki irodalmi folyóirat főszerkesztőjét délután Sípos Géza, a Szeged városi pártbizottság titkára fogadta. A szovjet költővendég hétfőn Budapestre utazik, ahol Simon Istvánnal, az Írószövetség titkárával, a Kortárs főszerkesztőjével találkozik, majd visszautazik Novoszibirszkbe. — A pék ötlete. A furcsaságok körebe tartozik egy baltimoorei pék ötlete, aki „jóízű" újságot állított elő. Az édes „lap" vékony piskótatésztából készült, a betűket pedig a legfindmabb csokoládéöntetből állították elő. — Jégkorszakbeli ELEFÁNTcsontokat találtak a Frohnsdorfnál folyó építkezéseknél a Német Demokratikus Köztársaságban. — Tápéiak gyártmánybeniutatöja. Szombaton az Országos Piackutató Intézet Nagymező utcai bemutató termében megnyílt az 1200 tagot foglalkoztató Tápéi Hátiipari Szövetkezet gyártmánybemutatója. A szövetkezet, amely négy évvel ezelőtt még 4 millió forint értékű terméket bocsátott ki, az idén már 17 millió forint értékű készítményt ad a belés külkereskedelemnek. Jelenleg 300 féle gyártmánnyal rendelkezik. A kiállítás célja, hogy felhívja a figyelmet a gyékény értékesítésében rejlő lehetőségekre. — a szigetvári várbarát kör Zrínyi gyűjteménye újabb értékkel gazdagodott: a gyűjteménybe került Zrínyi Miklós — a költő halálára XVI. Lajos francia király megbízásából írt egyórás, latin nyelvű gyászbeszéd szövege. Az emlékbeszédet Leonhardus Frizon jezsuita szerzetes írta, és az sok értékes adatot tartalmaz az 1664. november 18-án életét vesztett Zrínyiről. A francia király megbízásából írt beszéd többször utal a „Napkirály" és Zrínyi kapcsolatára. — Lélegezzen mélyen cs számoljon ezerig — összeomlott lelátó. Az indiai Gauhali városban több •mint százan sebesültek meg, amikor egy sportrendezvény közben összeomlott a nemrégiben épített stadion fából ácsolt lelátója. Szeged ii hinni lapok huu 1968 47. PAL Tibor: A mihályteleki tsz-clnök. Népfront, november. INagy István-I ANGYAL János: Átrendeződő paraszti világ. — Mocsár Gábor: Fekete csónak. ÚJ írás. november. (Könyvismertetés.) ILLÉS Endre: Érintkező párhuzamosok. Népszabadság, nov. 16. (Juhasz Gyula Összes művei 5. kötetének ismertetése.) NYEIZVESZTNU, Nyikolaj! Örülünk barátaink sikereinek. Az MSZMP szegedi városi bizottságának, Perjési László első titkár elvtársnak. Fáklya, nov. 17. ILevél Odesszából.] Emlékülés a szegedi egyetemeken. Magyar Hírlap, nov. 17, [A KMP megalakulásanak 59. évfordulóla alkalmából.1 BALCZER Elemér: Kigyófarmot szeretne létesíteni Szeged mellett. — Tízezerszer tette kockára az életét. Magyar Hírlap, nov. 18. (Dr. Janlsch Mlklős tudományos kutatói [G. SZABÓ Lászlói G. SZ. L-t Tisza-parti szó a Duna parton. Magyar Hírlap, nov. 18. fA Budapesten megrendezett Tiszatáj Irodalmi matinéról.1 Kiss Árpád temetése. Népszabadság, nov. 19. [A szegedi egyetem nyugalmazott profeszszora.l A Szegedi Orvostudományi Egyetem ünnepi ülese. Magyar Hírlap. Népszabadság. Népszava. nov. 28. [Az 1918-as polgári demokratikus' forradalom és a KMP megalakulásának 50. évfordulója alkalmából.1 TÓTH LászlóTörténelmi dokumentumok Szegedrőt.. Népszabadság, nov. 2). (A ..Szeged múltja írott emlékekben" című kötet Ismertetése.) Az igazi Bánk Bán. Film. Színház. Muzsika, nov 23. (Vélemények a Játékszín előadásáról. Kényképpel.1 ^Ajándékozzon! Cipőszaküzletiinkből! Kígyó u. 3 férfi-, női és gyermek papucsok. bőr, lakk és szegedi bársonypapuc bő választékban. KISIPARI KÉSZÍTÉSŰ j" f r • ' n* • " i lerli- es 1101 cipók Legújabb divat, olcsó ár. pontos kiszolgálás. Keresse bizalommal cégünk készítményét. „Április 4." Cipész és Papucskészitö Ktsz Utazás autóbusszal, szállodai elhelyezés telies ellátás 70,— Ft. Szilveszter Egerben 2 napos utazás december 31-én és január 1-én. szilvásváréi kirándulással, autóbusszal és szállodai elhelyezéssel, télies ellátással :i90' Jelentkezés es részletes felvilágosítás: Ft Halaa** kezdődik csak karácsonyig fart! • GYAPJÚ ÉS SZINTETIKUS DIVAT-KÖTÖTTÁRUK rendkívüli árkedvezményen karácsonyi vására az „ARANYPÓK" Divatáru Szaküzletben (Szeged. Széchenyi tér 14.) Ajánlatunk a sok közül: Női szintetikus oulóver tíégi ái" ré* 158 Cl ürIBUSZ. SZEGED Karász u. 4. tel.: 12-020. Női szintetikus •'révetNői avapV' '"'M NŐ; gvp"*'' pulóver ötöttruha vérfi gvnnt" •'révet- F) Régi ár: „ - F 'ifi: ' . Ft Régi ár: r: régi ár: "---ra F* FT ár: 156—FT DÉR: U >4 FT AJ ÁR: 370 -FT ÁR: 196 -Ft ajánlat! f "« G7C /.ARAHűl KEKÉSSÉ FEL SZAKÜZLETÜNKÉI DIVATOS, SZÉP KÖTÖTTÁRUT MOST OLCSÓN VA SÁROLHAT! CS. M. RUHÁZATI KISKER. VÁLLALAT 4