Délmagyarország, 1968. november (58. évfolyam, 257-281. szám)

1968-11-17 / 270. szám

Fiataloknak - fi • . Tizedik emelet Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72/b. Munkásszállás. A kőből, márványból, acélból készült épület tizedik emelatón — amely már az éggel találkozik — állami gondozottak élnek. Tizenhat-tizennyolc éves kérges kezű kamaszok, akik az ország összes nevelő- és javítóintézetéből kikoptak. „A legnehezebb egyedek" — mondják róluk a pedagógusok; akikről pedig szó van, egykedvűen így jellemzik magukat: „Igen, eddig mindenütt fejre álltunk az életben". A magasban 50—60 fiú kel raponta negyed 5 vagy fél 6kor. Most saját akaratukból dolgoznak és nem is akármilyen nehéz munkán. Az ország állami gondozottjai közül azon kevesek közé tartoznak, akik saját maguk teremtik meg a megélhetésükhöz szükséges pénzt Hazaindulnék a .. Benyitok a nevelői szoba melletti első ajtón. Hárman ülnek az asztalnál, sakkoznak. Bemutatkozásul elmondom, egy újság részére szeretnék irni róluk. Bólintanak és kérdően néznek rám. — Szeretnék őszinte feleleteket — teszem hozzá. Szemükben semmi meglepődés, vagy izgalom. (Eddigi életükben megszokták a kérdéseket, őket mindenütt és mindenről megkérdezik.) — Honnan kerültél ide? — Az Ifjú Gárdából Újszegedről. — És azelőtt? — Nem ismertem anyámat, apámat. Ahogy visszaemléks .em. először Pécsett Bálint Istvánoknál laktam. Az első nevelőszüleimnél. Hét évig voltam ott, nyolcéves koromban Forráskútra vittek N. Mihályékhoz. De itt kíméletlenül hajtottak, dolgoztattak, s átkértem magam máshova, de nem jártam jobban. Ullésen egy évet töltöttem özv. K. Ferencnénél. Az aszszony túlságosan is jó volt hozzám, többet is akart, mint egy anya, s ezt én nem szerettem ... — S azután? — Jött a szegedi Rigó utca. Szönyi Lajos 1966. július 2án került a mai helyére, az Ifjú Gárda nevelőintézet kihelyezett munkacsoportjához. Üvegező, hegesztő szakmát szerzett, jelenleg megkeresi az 1700—1800 forintot havonta. Most műit 18 éves. A nevelője szerint ^egyénisége rendbejött". — Lajos, mire költöd a pénzed? — Van egy nagykabátom, egy öltönyöm, négy pár rendes cipőm, három nadrágom, hat ingem, négy nyakkendőm. Kétszer voltam Jugoszláviában- Most németet tanulok. — Miért? — Szeretnék kijutni az NDK-ba három évre dolgozni. El kell mondanom, itt a tizedik emeleten éreztem eddig magam a legjobban. Eljárhatok mindenhova, táncolni is. És gondolkozom a következő éveimen... Az emberek majd nem veszik észre rajtam, hogy állami gondozott vagyok. — Mit szeretnél elérni? — Hát rendes dolgokat. Idő múltán megházasodok, lesznek gyerekeim. Esténként munka után szeretnék hazaindulni. Lehajtja fejét. Megkérdezem tőle. vannak-e barátai, akikkel megbeszélt gondolatait- Így felel: „Vitatkozni szoktunk, de ilyen magánügyekről sose beszélek. Megszoktam, hogy mindent magammal intézek el." igen, toptam" Somogyi Károlyné felvétele A tizedik emelet egyik szobájában (balról jobbra): B. L„ Fóris Ferenc, Szőnyi Lajos, Kovács Ferenc, Grószman László. A fiúk mögött Haumann István W B. L.-nek gondozott szőke haja, villogó barna szeme van. Három hónapja került Ide Gyuláról, s fenegyerek hírében állt, csavargott, kerülte az iskolát, megszökött. Szülei beleegyezésével 1961 óta állami gondozásban van. Otthon rajta kívül nyolc testvére maradt. B. L. új helyén három hónapig feltűnően rendesen viselkedett. Udvarias volt, a söpréstől kezdve a vasárnapi társadalmi munkáig mindent és szívesen elvállalt Megszerették. De közbejött valami, munkahelyén, Tarjántelepen néhány napja kilenc öltözőszekerényt tört fel, összesen 360 forintot, egy karikagyűrűt, golyóstollat és egy doboz Kossuthot lopott eL — Miért tetted? — Rádiót akartam vásárolni. — Hogy derült ki? — Megmutattam a gyűrűt a srácoknak, a valamelyik feljelentett — Haragszol arra, aki elárult? — Nem. Fejét előreszőgezl, de szemét nem süti le. Pattogósan, határozottan felel, akkor is, amikor a következőkről kérdezem. — Szereted-e a szüléidét? — Igen. — Szívesen lennél otthon? — Igen. — Apádék meglátogatnak néha? — Eddig nem jöttek, én mentem haza hozzájuk. De otthon szívesen láttak ... B. L. mindössze tizenhét éves. Karjain duzzadnak az izmok, keze vaskos a nehéz munkától. Mint segédmunkás 5,80-as órabérben dolgozik. Igazolta hírét, nehéz esetnek bizonyul, hiszen most a rendőrséggel találkozik, bűntettet követett eL „Fiam lesz" Kovács Ferenc magas, egészséges, fekete hajú fiatalember. Valamennyi közül ő a legszimpatikusabb, arcán végtelen nyugodtság, mindennel való kibékülés tükröződik. — Ismerted a szüléidét? — Apám csavargó volt, mindig ivott. Nyolc éve láttam utoljára, akkoriban egy hónapban egyszer látogatott haza. Kilencéves koromban meghalt édesanyám, rokonokhoz mentünk lakni. — Tudsz a testvéreidről? — Igen. A nagyobbik öcsémmel levelezek, ö most is Tiszadobon van, ahol még én is vele éltem. A kisebbikről nem tudok semmit. — Gondoltál arra, hogy gondozod őket? — Ha módom volna, megtenném. De most még nem bírom. — Van szakmád? — Igen, hegesztőnek, tanultam, most mégis segédmunkát végzek, mert azzal többet keresek. Itt a csoportnál jártam kl a nyolcadik osztályt. — Mit szeretsz a legjobban csinálni? — Tévét nézek, izgalmas könyveket olvasok, focizok. Szeretném elvégezni a lánghegesztő tanfolyamot a villamos mellé. — Azután? Elgondolkozik, ujjaival néhányat dobol az asztal lapján. — En is családot szeretnék. Remélem, egyszer összehoz a sors valami rendes csajjal, aki feleségnek is jó lesz. Vágyok arra, hogy gyerekeim legyenek. Fiam lesz először. Szeretném nevelni, öltöztetni.., A kísérlet Haumann István, a hajdani tanyai tanítóból lett nevelőtanár köztünk ül. A végtelen türelmű, nyugodt hangú ember nem az erős kezű, fegyelmező tornatanár típus, ö a kihelyezett csoport vezetője, a kísérlet megvalósítója így beszél: — 1965-ben alakultunk a Művelődésügyi Minisztérium egyik dolgozójának merész elképzelése szerint. Szénási István támogatásával. Hihetetlen nehéz feladatra vállalkoztunk: gyenge szellemi képességű, vagy züllött, cinikus, mindennel és mindenkivel szembehelyezkedő kamaszokat kívántunk új terápiával, a munkával megnevelni. Akklimatizálni őket a normális társadalmi élethez, megtanítani és elfogadtatni velük a legegyszerűbb emberi törvényeket; hogy ne öljenek, ne lopjanak, bánni tudjanak pénzükkel, munkaerejükkel. A csoport tagjainak „képzettsége" három elemitől maximum a középiskola harmadik osztályáig terjed. De vannak olyanok, akik a gyógypedagógiai iskola első osztályán sem jutottak túl. S ez a csoport önfenntartó. A fiúk keresetükből fedezik a szállást, az étkeztetést; a tanárok számukra zsebpénzt tartalékolnak jövedelmükből, a megmaradó összeget takarékba helyezik. Jelenleg van olyan fiű, akinek több mint tízezer forintja gyűlt össze betétjében. Az elmúlt esztendők alatt gyorsan változtak a lakók. Akik elérik a nagykorúságot, elmennek, s az ország valamennyi intézetéből újak kerülnek helyükbe. Az állami gondozásra, az állami gondozottakra az állam fejenként 1200 forintot fordít. A Csongrád megyei Építőipari Vállalat segítségével, a kísérletben nincs ráfizetés a gondozásra. BVSegsziiie tik a tehetség Haumann István: — Volt itt egy fiú, V. I., aki leérettségizett, s felvételizett a közgazdasági egyetemre. Nemrég meglátogatott bennünket, s örömmel láttuk, hogy ő révbe jutott: sikeresen befejezte az első évet, vizsgahalasztás nélkül, ö már ember. De sajnos más példa is akad: B. K. Fótról jött, de rajta mi sem változtathattunk. Legutóbb áruházi lopásokon kapták el. De a kép, az általános eredmény többet mönd a kísérletről, hiszen az 50—60 fiúból 40-nél már kétségtelenül észrevenni a kedvező jeleket. Vagy ott tartanak, ahol most Szőnyi Lajos áll, vagy hamarosan oda érkeznek. Aki itt a csoportnál megragad, nem ugrik el, valószínű, hogy az életben is megállja a helyét. Bátran elindulhat saját útján. Haumann István: — És ez minden, amit akarunk, amit ha elérünk, nagyon boldogok vagyunk... * Negyedmagammal lépek a liftbe. Szempillantás alatt jutunk az első emeletre, majd a földszintre. Útitársaim, a tizedik emeletől jött fiúk friss ingben, vasalt ruhában lépnek a hűvös utcára. Ketten moziba indulnak, a harmadikat csinos barna lány várja. Tizenegyig kaptak kimenőt Matkó István Odessza: kísérleti intézet Moszkva: új könyvtár Két nagy építkezésről olvashattunk a napokban a szovjet sajtóban. Az egyik színhelye Odessza, Szeged testvérvárosa. Legkésőbb 1970-ig felépül itt az a kísérleti intézet, ahol a növények biológiai fejlődését vizsgálják majd, a legkorszerűbb technikai segédeszközök és berendezések segítségével. Nagy jelentőségű a másik létesítmény is, amely Moszkva tudományos köreiben tart számot az érdeklődésre. Nyolcszáz kőnyvtárós és kutató munkahelye lesz — ugyancsak legkésőbb 1970-től — a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának új könyvtára. Méreteire jellemző, hogy egyik olvasótermének hossza meghaladja majd a 100 métert. Novemberi határ Szigorú már az ősz, megkopasztotta a határt, elpergette a leveleket. Megnyikordul még imitt-amott a kukoricát hordó szekér, traktorok fordulnak a barázdákban, szalad néhány táblán az elkésett vetőgép is. Nehezen lesz áldás ezen a magon, hiszen nemzeti bölcselet ma már, október végére, legkésőbb november első napjaiban földben van a helye a jövő évi kenyérnek valónak. Megkéstek jópáran. Számvetés Lassan-lassan elcsendesedik a határ, betakarítódott az élet, közelít az év végi számvetés. Miről is adhatunk számot? Elsősorban az emberekről. Ki ne emlékeznék a száraz, csapadéktalan tavaszra, az esőtlen földekre, a megcsüggedt emberekre? Elszoruló szívvel járták a nagyüzemi táblákat, milyenre sikeredhet az az esztendő, amelyiket már tavasz kezdetén megszorított az idő? Kínos napok voltak, egyre-másra figyeltük a felhőket, hozzák-e már az esőt. Aztán a hirtelen jött fagy riasztgatott, megcsipkedte a gyümölcsfákat, megdézsmálta a ^erteket. A nyárról akár ne is szóljunk. Az aszályról, a kenyérrablóról. Amikor már megszőkül a búza, lassan kasza alá érik, s reménnyel, hittel tölti el a parasztembereket, akkor érkezik. Szűkösre fogja a termést, megszorul a szem, napok alatt felperzseli a határt. Nincs ennél szomorúbb. Beszélgettem néhány szövetkezeti gazdával akkoriban, s előtte. Mosolyogtak, mondták; ilyen még nem fordult elő a falu történetében, ennyit itt még nem arattak, mint ezen a nyáron. S pár napra rá elborult arccal álltunk a táblák mellett, a szó is nehezen formálódott Enynyit mondtak: — Ez is kenyér. így te a mienk. A szüretről se feledkezzünk el, a rogyadozó tőkéről, az ígéretes homoki aranyRészegség, fűz - halál Alvás és cigaretta — felelőtlenség Sok tragédia és szerencsétlenség okozója volt már az alkohol. Súlyos közlekedési balesetek történ tek már emiatt, romlottak meg csalá- ' di életek, s nem egyszer adódtak már munkahelyen is szerencsétlenséget. Az ittasság újabban több esetben okozója volt lakástűznek, illetve olyan tragédiának, amelyet el lehetett volna kerülni. Sándorfalván Szőke László 41 éves sándorfalvi lakos is az ittasságnak esett áldozatul. Apósa házában, Sándorfalván a Felszabadulás utca 71. szám alatt a nyári konyhában feküdt le az ágyra. Mint később kiderült, két nap óta ivott szinte egyfolytában. A kérdéses este is alaposan felöntött a garatra. Cigarettára gyújtott közben a szesz elnyomta, elaludt, a cigaretta parazsa pedig fölgyújtotta a paplant. Mire rátaláltak Szőkére, a füstben megfulladt. Kübekházán a Sarló Kalapács Tsz sertéstelepén is az ittasság, majd a tűz okozta egy ember halálát. Kis József 34 éves Szeged, Makai utca l/a. szám alatti lakos, állattenyésztő este 10 és 11 óra között erősen ittas állapotban feküdt le olyan helyiségben, amelyet alvás céljára eléggé hevenyészve rendeztek be. Nem lett volna szabad megengedni, hogy az állattenyésztő a maga barkácsolásával bevezesse oda a villanyt, amelynek kivitelezése tűzrendészetileg erősen kifogásolható volt. A szerencsétlenséget noha nem ez a tény okozta, de okozhatta volna. A vizsgálat kiderítette, hogy az állatgondozó sört és bort ivott olyan mennyiségben, amelytől hamarosan elaludt. Az égő cigaretta kihullott a kezéből. ráesett az ágyneműre, amely tüzet fogott. Hajnal felé vették észre a helyiségből kitóduló füstöt. Akkor azonban már nem segíthettek Kis Józsefen, valósággal összeégett. Füst. szénmonoxid mérgezés, égési sokk végzett Miskolci János 42 éves, Zsombó, Béke utca 2. szám alatti lakossal is. Erősen ittasan ment haza. Égő cigarettával szájában dőlt az ágyra. Meggyulladt a paplan. de erre sem ébredt fel az ittas ember. Felesége hajnali 2 óra tájban vette észre, hogy a kisszobából, ahol a férje aludt, szivárog a füst. A segítség már késő volt, a gondatlanság, felelőtlenség újabb emberéletet követelt. ről, meg az esőről, ami őszszel ömlött bőven, s elverte a reményt sokfelé. A pusztaszeri Petőfi Tsz elnöke mondta: — Ázik kétmillió forint. Bizalom, hit És mégis. Megtermett az ország kenyere, bora. Próbára tevő esztendő járt, a termelőszövetkezetek jól állták a próbát. Megbízható nagyüzemmé fejlődtek az elmúlt évek során, jégverés, aszály már nem fog annyit rajtuk, nem futtatja „gallyra" az egész esztendei munkálkodást. Említhetjük mindjárt a szőregieket, akiknél a legutóbbi mérleg 2 millió forint többletbevételt mutatott ki, a tervezetthez viszonyítva, vagy akár a forráskútiakat. Az idei évet 3 és fél millió biztonsági alappal kezdték. jövőre 7 milliót tartalékolnak. Mindezt a szorgalmas, becsületes munka eredményeként Sándor Tibor, a forráskút! Haladás Tsz elnöke ezt így fogalmazta meg: — A legjobb tőke ma az emberek bizalma. Így igaz. A mindennapok egyszerű, nehéz, sokszor verejtékező helytállásában az emberek hite, bizodalma a legfontosabb. Hit az emberekben, hft a szövetkezetekben. Hát eddig eljutottunk. S ezzel együtt jár a termelés is. Ma már a mezőgazdaság a nemzeti jövedelem 28 százalékát adja, az ország ellátásához szükséges élelmiszerek 95—97 százalékát, ugyanakkor az összes exportunk egynegyedét közte a szegedi táj jóhírű termékeit. Holnap pedig minden bizonnyal még többet Az emberek szeretik a holnapokat. Dolgoznak érte. Tár még az eka A novemberi szemlélődés gondokat is mutat Tavaly rekordot értünk el a búzatermesztésben, az idén sem szégyenkezünk, hiszen a kedvezőtlen időjárás ellenére is az országos átlag csaknem elérte a 14 mázsát holdanként. A forráskútiak 19 mázsát termeltek, azokon a táblákon, ahol ezelőtt négy esztendővel éppen-éppen visszafizette a vetőmagot a föld, megcsúfolta a gazdákat holdanként 4—5 mázsát adott most gazdag termést arattak. A táj nem tartozik a híres és bőven termő gabonatájak közé, mégis becsületes igyekezettel, meg-megújuló akarattal bizonygatják a homokon, hogy itt is megterem és kifizetődik a búza. Az őszi vetéssel megkéstek többfelé. Még mindig vetetlen néhány ezer hold a járásban. Ezek a táblák pedig már semmiképpen sem adhatnak rekordot jövőre. Még az átlagot sem. A jól szervezett gazdaságokban lényegében befejeződtek a munkák, igaz az eke jár még, ám gyakorta Erzsébetkor kifagy a földből. A téli nagy számbavétel közeleg az erőgyűjtés az új esztendőre. Ehhez legfontosabb tanulság az emberek, a szövetkezeti parasztok megnőtt hite, bizodalma. Élnünk kell vele. Sz. Lukács Imre VASÁRNAP, 1968. NOVEMBER 17.