Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)
1968-10-12 / 240. szám
Péter János beszéde (Folytatás az 1. oldalról.) sói Síerzödés tagállamai, juvaslatokat tettünk egy európai biztonsági rendszer kidolgozásúra a katonai szövetségek egyidejű feloszlatása mellett. Ez is hiába történt. Sőt, új kezdeményezéseket tapasztaltunk az euróH,ai NATO-csapatok megerősítésére. Ezenkívül tagadhatatlan jelek szólnak amellett, hogy az Egyesült Államok bizonyos körei az európai feszültség felújításával szeretnék elhomályosítani délkelet-ázsiai politikájuk nyilvánvaló kudurcát. Nagyok a veszélyek Európában és nagyok a veszélyek, amelyek Európa és az egész világ békéjét "és biztonságát fenyegetik. Ezért kellelt megerősítenünk frontjainkai, határainkat. Ezért voltunk kénytelenek megerősíteni Csehszlovákiát, amely földrajzilag a leginkább veszélyeztetett helyzetben van. Senki sem örül — senki sem örülhet —, hogy Ilyen akció szükségessé vált. De kihatásaiban hasznos lesz Európa és a világ békéjének ügyére. A Csehszlovák Szocialista Köztársasággal való együttműködésünk, közös nemzetközi fellépésünk megszilárdítása és megerősítése új és tartósabb alapot fog teremteni a kétés többoldalú tárgyalásokhoz egy igazi békés európai biztonsági rendszer létrehozása, érdekében. Ha majd leveti illúzióit, Nyugat-Németország is kétségkívül részese lesz ennek a rendszernek. Csakis Nyugat-Németország őszinte és konstruktív részvételével képzelhető el egy igazán hatékony és békés biztonsági rendszer Európában. Mi minden eddiginél rendezettebb, szilárdabb és biztonságosabb Európát tervezünk. Ez a terv valóban reális és megvalósítható. Megvalósítása hasznos lesz nemcsak az európai népek számára. Kormányom minden lehetőséget megragad, hogy részt vegyen az erre irányuló nemzetközi együttműködésben. Az általánps vita már az elején kedvező fordulatot vett. A Szovjetuniónak Gromiko külügyminiszter által benyújtott javaslatai vezették ki a közgyűlés XXIII. ülésszakát a hidegháborús veszélyek árnyékából a leszerelési tárgyalások új lehetőségeinek kedvezőbb levegőjére — mondotta beszéde befejező részében Péter János. — A szovjet kormány emlékiratát először az első politikai bizottság fogja tárgyalni. Kétoldalú kapcsolatok és közgyűlési viták egyengethetik az utat a javasolt kérdésekről szóló tárgyalások felé. Ha bármilyen csekély siker születik a legkönnyebben megközelíthető kérdésekben, akkor a közgyűlés XXIII. ülésszaka úgy marad fenn az ENSZ évkönyveiben, mint az egyik legtöbbet nyújtó ülésszak. ítélet a moszkvai DNFF-iroda Párizsban Párizs (MTI) a francia fővárosban a DNFF Miközben a dél-vietnami Nyugaton működő táfóvárosban tovább tart « fe- £$S£lS? f&íffBÍ sztiltlég és a zűrzavar, n ha- mány már korábban hozzázafiak újabb jelentős sikert járult. Az újságírók kérdé- } történelmi eseményt jelez a könyvelhetnek el — ezúttal selre Phum Van Ba tömö-! lengyel nép életében: az ren érzékeltette az eseménv ?ls6' Rióban népi lengyel Sielcétől - Berlinig Ml ? E^® MIKOR ? Lenino — 1043. október 12. Ez a helység és időpont j a nemzetközi diplomácia porondján. Párizsba érkezett jelentőségét: „A dél-vietnami Pham Van Ba, a DNFF kül- szabadságharcosok ügye jól ügyi bizottságának tagja és áll. hiszen különben aligha Thanh Lam, a Dél-vietnami nyílna mód arra hogy tájéFelszabadítást Front másik koztató Irodát nyissanak a képviselője, hogy megnyissák francia fővárosban". Befejeződött a bonni NATO-értekeziet # Bonn (MTI) a tanácskozás lényegét, de Bonnban befejeződött az eíe101 sok kétsége önkinek Atlanti Szövetség úgyneve- sem lehet. Nyilvánvalóan arzett nukleáris tervező cso- ról van szó, hogy a NATO portjának értekezlete, ame- vezetői a tanácskozás tényélyen hét tagállam hadügyml- vei és Időzítésével folytatták nlszterei és magasrangú a nemzetközi légkör „lehűtétlsztjei vettek részt. A közle- sére" irányuló kísérlet-soromény ugyan ködbe burkolja zatukat. hadsereg győzelmes csatá' ját, amelyet azóta a Lengyel Néphadsereg születése napjáként ünnepel a nemzet. A II. világháború idején a Szovjetunió területére emigrált lengyel kommunisták kezdeményezésére megalakult a Lengyel Hazafiak Szövetsége. Ez a szövetség Sielcében életre hívta az ottani lengyelekből az I. Kosciuszko Hadosztályt. A XVIII. századi nagy lengyel szabadsághős nevét viselő hadosztály katonái önkéntesként szerveződtek a fasiszták elleni harcra. Ez a hadosztály vívta meg első 1968. OKTÓBER 12., SZOMBAT — NÉVNAP: MIKSA REGGEL ES ESTE PÁRÁSSÁG Várható Időjárás szombat estig: felhőátvonulások. néhány helyen. Inkább esak északon futó csővel. A reggeli és esil órákban párásság, helyenként kőd. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő nyugati, északnyugati szét. A hőmérséklet nlakuldsábau lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappalt hőmérséklet 17—22 fok kőzőltl A Nap kel 5 óra 5R perckor, és nyugszik 17 óra 03 perckor. A Hold kel 19 óra 49 perckor, én nyugszik 12 óra 24 perckor. VtZALI.AS A Tisza vízállása Szegednél pénteken +259 cm. (Apadó.) HETVEN ÉVE a többiek. Humoreszkekből, született Révai József (1898— 20.20 Mexikó 1968. 20.30 A san1959). a munkásmozgalom kl- zon Magyarországon. 22.00 Hírek, magasló vezetője, publicista, 2220 Mexikó 1068. 22.25—0.25 irodalomtörténész és művelődés- Táncoljunk! Közben: 24.00—0.10 politikus. SZÍNHÁZ Nemzeti; Hoffmann mesél. Bemutató-bérlet. (7). Játékszín: Bánk bán. Ady„P'-bérlet. (7). MOZIK Hirek. Petőfi 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 9.54 Idegen nyelvű vizjelzőszolgálat. 10.00 A hét könnyű- és tánczenei műsoraiból. 12.00 Zongora művek; 13.07 Páholyból. 13.47 Vízállásjelentés. 14.00 Hirek. 14.08 Reccs.' Mesejáték. 14.44 Hangverseny a Fültörő megfejtőinek. 15.55 OrSzabadság: Bilincs és mosoly. vosi tanácsok. 16.00 Hírek. 16.05 (M. b. amerikai, fél 4, három- Wagner: Trisztán és Izolda. — negyed 6 és 8.) Fáklya délután: Jelenet. 16.27 A német kultúra Vlva, Maria! (Csak 16 éven te- hete. 16.30 Bartók összes zongocsatáiát 1043 október 19-én Miieknek, színes francia—olasz, raművel. 17.10 Disznóképű ék vsautjat iv*ö,OKlODei 1Z-C71, 2 ég 4 ) Pák,y„ cste. A hivatás társai. Szatirikus műsor. 17.50 kockázata. (M. b. színes francia. Bakos Géza táncdalalból. I8.011 6 és 8.). Ságvárltclep: Rómeó a Hírek. 18.05 Húszas stúdió. 19.05 Dubcek beszéde # Prága (MTI) A Prága 9. kerületében levő Tesla-gyárban pénteken délután a kerületi üzemi pártbizottságok elnökei és funkcionáriusai előtt Alexander Dubcek, a CSKP KB első titkára számolt be a jelenlegi politikai feladatokról és helyzetéről. Az aktívaülésen részt vett Bohumil Simon, a prágai városi pártbizottság titkára. Dubcek beszédében hangsúlyozta, hogy Moszkvában a kölcsönös érdekek alapján tárgyaltak. Áttekintették a korábbi tárgyalások eredményeinek végrehajtását. Mutatkoznak ezen a téren eredmények, de még sok mindent meg kell oldani az ország életének teljes konszolidációja és a szocialista közösség országaival fennálló kapcsolatok terén — mondotta többek között. Alkudozás a cirkálón 0 Gibraltár (Reuter, UPI) zásokon a fehér kisebbségi Wilson brit miniszterelnök uralom megítélésében súés Ian Smith, a rhodesiai lyos nehezségek merültek kormány vezetője, csütörtö- el A UPI hOBáfűd, hogy kön délután és este folytat- Wilson a jelek szerint hajta alkudozását a Rhodesia- lenne az alkura' de ban élő több mint négymii- Smith továbbra is kitart melió afrikai politikai egyenjo- rev álláspontja mellett gúsításának problémájáról. Smith már a tárgyalások megkezdése előtt kijelentet- , te, hogy „amíg ő él, az af 25 évvel ezelőtt Lenino-nál, Ez a hadosztály lett a magva a Szovjetunió területén megalakult I. Lengyel Hadseregnek, amely a Szovjet Hadsereggel együtt harcolva haladt Lengyelország felé. Amikor az I. Hadsereg Lengyelország területére lépett már 170 000 Jól felszerelt és kiképzett katonája volt. A háború utolsó szakaszában már 400 000 főnyi hadsereg vett részt a fasiszták végső szétzúzásában. Lengyel katonák verték le a határoszlopokat az Odera és Neisse partján, megtisztították a Balti tenger partvidékét. Nagy dicsőség volt a lengyel hadsereg számára, hogy a szovjet lobogó mellett a lengyel zászló is ott lengett a legyőzött hitleri birodalom kancelláriájának berlini romjain. Ma, a szocialista országok családjában, a közös eszmék, közös célok kötik öszsze nemzeteinket és testvéri kötelékeinket még szorosabbá fűzi az imperializmus elleni küzdelem. Huszonötödik születésnapján köszöntjük fegyverbarátainkat a testvéri lengyel nép hadseregét. A lengyel néphadsereg fennállásának 25. évfordulója alkalmából pénteken ünnepi gyűlést rendeztek Varsóban, amelyen W. Gomulka, a LEMP KB első titkára mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere és W. Jaruzelski vezérezredes, lengyel nemzetvédelmi miniszter szólott az egybegyűltekI hez. csatatéren. (6). Nyugdíjas Szak- A német kultúra hete. 19.25 Chcmaközt Művelődési Otthon, Kos- rubini: Medea. Aria. 19.35 Pódisuth L. set. 53.: A lcalózkapi- um 68. 10.55 Jó élszakát. gyetány. (5 és 7.) Postás Mozi: A rekek. 20.00 Esti krónika rr.'i bizánci aranyktlines. (3 és 7.). 20.30 Zenekari muzsika. 21.40 Eget - .... „_,t 21.55 , hír a mikroszkóp alatt. Könnyűzene. 22.26 Ol lemezeinkből. 23.00—23.15 Hírek. Időjárás. W Tfevg VIDÁMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. BÁBSZÍNHÁZ Vásárnap délelőtt 11 órakor Toldi-bérletben, délután 3 órakor bérletszünetben: Aladdin és a csodalámpa. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze- Budapest mélyeket az X. sz. Sebészeti Kll- - „„ „,,,„„.., „ „„ — . nika íPécsi u 4) veszi fel 9 00 N6taszó- (Ism.) 9.20 Eze.la .* a fiatalok. Zenés magyar film. INSPEKCIOS ALLATORVOSl (Ism., 10.50 Nehéz prófétánaki SZOLGALAT lenni. 11.10 Mexikó művészete. Szeged város területére Kisfilm. 11.40 Gondok a lakásOktóber 12-től 19-lg este 6 őrá- ban. 15.53 Táncol a falevél. 16.15. tói reggel 6 óráig (vasárnap HIrek. ,5 20 Két szobrász. Kisnappal ls) elsősegély és nehéz- alm „.,„ A Tv-Jelemi. . _ ellés esetére ügyeletes dr. Pa- 17.55 A XIX. Nyári olimpiáról lótás Gyula állami állatorvos, jelentjük. Megnyitó közvetítése. Lakása: Szeged, Partizán u. 7. Mexikóból. Kb. 20.00 Cicavízió. Telefon: 12-694. 20.10 Tv-híradó. 20.30 KépzóbűAz állatorvos kiszállításáról a vészét. Rodolfó bűvésziskolája, hívó köteles gondoskodni. vi. rész. 20.45 A sofőr visszatér. Tv-Játélc. (14 éven felülleknek!) 21.20 Gllbert Bécaud show. 22.20 Tv-híradó. — 2. kiadás. 22.40 I Jó éjszakát, felnőttek! — Gusztáv és a túlsó oldal. RÁDIÖ Belgrád Kossuth 14.55 Asztalitenisz közvetítése. 4.30 Hirek. 4.32 Hajnaltól reg- í6;®® A ,?a£okMAk°/„4n ,.s2?rnyí* gellg... 5.00 Hírek. 5.30 Reggeli k?"ek„, 17®0*t(SId®géP' 4A7 krónika. 5.45 Falurádió. 6.00 ollmPlal Játékok megnyitása 21.05 Korunk Maxlmja. 22.05 Videoton. 22.20 Karaván. Bukarest 13.30 Progresul—Uta labdarúgó bajnoki mérkőzés 17.00 A mexikói Olimpiai Játékok megnyitó Hirek. 6.45 Hallgatóink flgyelmé be! 7.00 Reggeli krónika II. 7.15 Körzeti időjárás. 7.30 Crj könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Műsorismertetés. 8.17 Lányok, asszonyok. 8.37 Könnyűzene. 9.00 Or- _ _ vosi tanácsok. 9.05 Hunyadi ünnepsége''. 19.30~ Varietéműsór. László. Operarészletek. 10.09 Hírek. 10.10 Népdalok. 10.43 A vizbefúlt fiú. Elbeszélés. 11.00 Zenekari muzsika. 12.00 Hírek. 12.15 Kedvelt régi melódiák. 13.00 A világgazdaság hírei. 13.05 Budapest kulturális programjából. 13.06 Olvasónaplómból. 13.21 Német ajándékfelvételetnkből. 13.43 Hirdetőmüsor. 13.53 Brahmskórusok. 14.03 Néhány perc tudomány. 14.08 Nóták. 14.45 Hétvégi külpolitikai figyelő! 15.00 Hírek. 15.10 Csak fiataloknak! 15.55 Rádióreklám. 16.00 Hétvége. 17.28 Franz Konwltschny vezényel. 18.42 Könnyűzene. 18.50 I Mexikó 1908. 19.00 Esti krónika. ' 19.30 Mexikó 1968. 19.40 Szalay 1 László nótákat énekel. 19.52 Mint MOTOROSOK, FIGYELEM! Műszaki vizsgára való előkészítést, valamint téli nagyjavítását szakszerűen vállaljuk. 500,— Ft-on felül 5% árengedményt. 6 havi garancia. Gépjármű Jav. Ktsz. Szeged, Cserzy Mihály u. 18. perben 0 Moszkva (TASZSZ) A szovjet fővárosban pénteken befejeződött a nyílt tárgyalás Konsztantvin Babickij, Larisza BognrazBruhman, Vagyim Delone, Vlagyimir Dremljuga és Pavel Litvinov perében, akik augusztus 25-én a moszkvai Vörös téren megzavarták a közrendet. A moszkvai városi bíróság a vádlottakat bűnösöknek találta és Konsztantyin Babickljt háromévi száműzetésre. Larisza Bogoraz-Bruhmant négyévi száműzetésre. Vagvim Delonét két év és hat hónapi szabadságvesztésre, Vlagyimir Dremljugát liáromévi szabadságvesztésre és Pnvel Litvinovot ötévi száműzetésre ítélte. rikatak nem kaphatnak szót az ország irányításában" azaz képviselőik nem vehetnek részt a kormányban. A brit miniszterelnök viszont — szem előtt tartva pártjának 1971-es választási problémáit, ragaszkodik ahhoz, hogy legalábbis valamilyen homályos formában rögzítsék a 220 000 fehértelepes uralma alatt sínylődő afrikaiak esélyeit. A két kormányfő a legkényesebb problémák megvitatását munkatársaira bízta, akik úgynevezett munkacsoportokban folytatják a megbeszélést. Wilson és Smith pénteken a Gibraltár kikötőjében horgonyzó Rettenthetetlen elnevezésű angol cirkáló fedélzetén folytatta tanácskozásait. A délelőtti hivatalos ülés után Llyod Hughes, az angol miniszterelnök szóvivője kijelentette, hogy a tanácskoTóth Béla i4 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei újságokról, szerkesztőkről, történelemről Kelt Belgrádban, 1914. Június 24-én. Péter s. k. Belgrádot izgalom rázta meg a hír vételével. A belgrádi osztrák—magyar követség a következőt mondla: Péter király évek óta betegeskedik. Tegnap fürdőre utazott, de onnét hamarosan visszatér. Az uralkodás ideiglenes átadásának politikai jelentősége nincs.'! O A Bécs teremtette Albániával és a Bécs kreálta Vilmos fejedelemmel nem voltak a szegedi újságírók valami nagy szerelemben. A Szeged és Vidékében írja valaki úgy a hónap vége felé: „Várát, ostromolják, háza egy új. igazi, síró-rívó. daloló. teknőchátú. blllenhogy mindenki sejti a veszedelmeket. Magas helyen értesült újságírók közlik, hogy a most következő boszniai hadgyakorlat nem ls gyakorlat, nem is parádé. Hanem most meg kell győződnünk a magunk félelme eloszlatása végett arról élesek-e szabjáink. 1ól működnek-e ágyúink, jól rajtáznak-e huszárjaink .. . Boszniában most tesszUlc le a nagy egzáment arról, hogy a Monarchia hadserege ép és ütőképes. Most megmutatjuk, mit tudunk. Ellenségeink szemeláttára." Délmagyarország ls „AUTÖSOK. MOTOROSOK FIGYELEM" Gépkocsik motorkerékpárok fényezését a legújabb gyártmányú „Ncolux" magasfényű tartós anyaggal soronkívül végezzük. Tüzzománcozast és kalapács-lakkal tömegmunkát vállalunk. Gépjármű Jav. Ktsz. Szeged, Április 4. u. 5. A nagybetűs rémírások ilyenek: „Elszabadult vadállatok. Nagybecskereki tyüs. bőrhuzntú. szépen rablógyilkosság. Bálteremből szóló, komplett, tudós és kiutasított asszony. Jó erős hangú harmonikát, Szarajevó június 25 (táv- szűkében van ezekben a hjí fehT'a^^Jd^aS «»». Ferenc Ferdinánd napokban a híranyagoknak ebben a nagyon is válta- trónörökös ma reggel a Vi- Semmitmondó vezércikkek kozo időben?" ribus Unitis hajó födélzetén elől, de már az irodalmi roFzok-hon = rmnokHon nom a Lavente torkolatához ér- vata nemes veretű, egy-egy tetejét sklperátok lövöldözik „"ffift^ Sif^íS A trónörököst a tar- Gogoltól. —a S'l-lsr datek teli^vannakfolyva híszó. Vilmosról, Albánia el- inkább a csöndes lus sze- £Lrdin4nd tovább indult rekkel. A hátsó oldalak teli ső és utolsó fejedelméről, rény rövidhírek. A nagvbe- L A , , , inaun milivw rinnsnrnV a Wíedi hercegről, az egy- tűs címekből dőlt az una- Mostárba. ahol nagy ünne- tömve Gu liver-clposarok kori porosz gárdistáról. aoH ikre pélyességgel készülnek a fo- reklámmal, ekszer vásárlási akinek Jobb dolga mosta- lom „Kozgazdasagi ugy- trónörökös fe- akciók híreivel. Továbbá: naban nem akad. mint az, osztály felállításáról don- ?„ " u c? te ... r-ólva Áruház! hogy Grázból harmonikát tö„ a szeeedi tanács" Én lesege- Hohenberg Zsófia megnyílt a Gólya Áruház! hozatott, és azon Játszik ' a s^fgebl V*"®"' Bosna-Bródon keresztül ma szájpadlás nélkül Durazzóbon. harcban és olyan bolond olvasot nem llidsába Bartha fogorvosnál. A RoKSr- ^HolT Hanem üS^fö yal nagykávéházból S^^^r^ n.us felé" ma^em A június 26-1 szegedi la- -árnap tombola, szmház, bon. a szkups-sinában. 10- minden lapban, szinte csak pok a városi mérnökség uj- t«rv*nvlr»réc háton és gyalog a trónján, mellékesen, belső hasábon iászervezésének hírét, kiált.- ^ ' ^rbmindBlgSbef^nütt végigeresztve közlik. hogy ják világgá. De régóta ked- a.anyos ír«« harmonikázik. lemondott a szerb király. venc téma a városi korház --"•-építésének t'eszegetése is. Es rovatban 2 DEL MAGYARORSZAG SZOMBAT. lPfiS. OKTÓBER 12. ... De ha az albán hazatlak ott lesznek és feldúlják a feledelmt konakot, cs Esszéd basát kiállják kl az albán korona és harmonika örökösének, mit csinált akkor Vilmos fejedelem? vándorzenesznek nem csaphat fel. mert nem olyan jó szakember, és elveszik a harmonikáját a fölkelők Trónt, másikat, megbízni jóvoltából még kaphat másutt, do egy harmonikát. „Szerbiát tegnap várat- nagy szenzáció is imei?Sk-XrVáTinté1: akadt, megkerült a nagyzett a néphez. Szeretett becskereki rablógvilkos. A slgPPegy'Zídóíe,tánaka^y^ Szeged és Vidéke első Oldakiráivi hatalmam gyalior- ian, junius 27-en: lásában. az alkotmány I .XIX cikke alapján elrendelem. hogy gyógyhasználatom idejére nevemben Sándor trónörökös uralkodjon Drága hazámat ez alkalommal is a Mindenható védelmébe ajánlom. ,.A hadsereg Nagy örömükei találják némely lapok abban, hogv állandóan a nillilarizmus és a soldateska (katonai szellem) ellen iá/ <"n 'k Petl'g ti külpolitikai helyzet olyan, lóvásárlás titkaiból. Halál János kiszombori lókupec áprilisban a nagylaki vásáron egy nej kanca lovat eladott 280 koronáért. A ló a vásáron jókedvében volt. úgv viselkedett, mint egy fiatal csikó... A 16 a mondott árért elkelt, az új gazda kocsijába fogta a lovat és haznfelé poroszkált vele. De útközben esőt kaptak, és előkerült ló a vas, szürke színe Közben a bornaszábó! i.s a futástól kiment a levegő." (Folytatjuk.)