Délmagyarország, 1968. október (58. évfolyam, 230-256. szám)

1968-10-01 / 230. szám

RIISN—U Thaisi megbeszélés 1 O New York (Reuter, AP) Rusk amerikai külügymi­niszter hétfőn a világszerve­zet székhelyén több mint egy órán ót tanácskozott Vi­etnam problémaköréről U Thant ENSZ-főtitkárral. A megbeszélésről a sajtó­tudósitóknak később beszá­moló amerikai külügymi­niszter azzal tért ki a kér­dések elől, hogy — mint mondotta — csak röviden erintették Vietnamot. Be­avatottak azonban tudni vé­lik, hogy Rusk „óvatos meg­fogalmazásban bíráló meg­jegyzéseket tett U Thant Vi­etnammal kapcsolatban el­hangzott nyilvános megnyi­latkozásairól". A Rusk állal „érdekes­nek, élénknek és barátsá­gosnak" minősített találko­zón megvitattak még a fő­titkárnak azt a javaslatát hogy az állam- és kormány­fők csúcsértekezletének elő­játékául a négy nagyhata­lom külügyminiszterei tart­sanak konferenciát. Rusk el­mondotta az újságíróknak, hogy a javaslatról még nem döntöttek, s minthogy nincs még jelen New Yorkban az összes külügyminiszter, a kérdésről nem tartottak konzultációkat „A szocialista tábor részei vagyunk" Smrkovsky beszéde # Trága (MTI) __ Szovjetuniót illeti a legna­A müncheni diktátum 30. gyobb érdem. Hangoztatta, évfordulóján, hétfőn esteJo- hogy e harcban született meg sef Smrkovsky, a csehszlo- a csehek és a szlovákok szé­vák nemzetgyűlés elnöke te- , .. , levizió- és rádióbeszédet le8 nemzetl bontja, amely­mondott ben joggal szerezte meg a Beszéde elején megallapí- vezető szerepet a Csehszlo­totta. hogy 1938-ban a cseh- vák Kommunista Párt Kije­szlovák kormány és köztár- lentette: „Soha nem szűntem saság elnöke sajnálatos mó- ,„,, _• , don nem elt a védekezés le- meg. elkesed»l a Part«-t, a betőségével, nem kereste a szocializmusért, nem változ­módot hogyan vehetné tattam meg sohasem kom­igénybe a Szovjetunió által munista magatartásomat és álwElS? KetÍtSég^ lTeg" mindig is lelkesedtem a állapította, hogy „München­ben a kapitalista Nyugat el- Csehszlovákia és a Szovjet­árulta és feláldozta Cseh- unió közötti jó kapcsolato­szlovákiát A Nyugat törek- kért". vése az volt, hogy a német Smrkovsky hangsúlyozta, tamadást mindenekelőtt a hogy egy kérdésben egysé. Szovjetunióra irányítsa, az gesnek keU ]ennl. mindkét egyetlen nagyhatalomra, részröl gy0rsan túl kel, jut. amely felajánlotta a segítsé- ni a kritikus n get és vállalt kötelezettségei- pésr51 lépésre azon kell mun. nek teljesítését Csehszlová- kalkodnii hogy felújuljanak k.ával szemben s amely a a Szovjetunió és Csehszlo­munkas- és antifasiszta moz- vákja közötu ka latok galommal együtt hűségesen elháruljanak ennek útjá. állt CsehszJovakia oldalan és bó, az akadalyok­a müncheni egyezményt so­hasem ismerte el". "A «ociaUsta tábor ré­Csehszlovákia háború utá- szel vagyunk- azzá Iettunk ni újjászületéséről szólva történelmi fejlődésünk alap­Smrkovsky megállapította, Jan. Ezt az eSész világ elis hogy ebben — az egész Hit­ler-ellenes koalícióból — a A kínai nép ünnepén MI ? wmm míímf Jonas Belgrádban e Belgrád (MTI) Franz Jonas osztrák köz­társasági elnök Tito jugo­szláv államfő meghívásóra hétfőn délelőtt hatnapos hi­vatalos látogatásra Jugo­szláviába érkezett. Az oszt­rák enököt a belgrádi repü­lőtéren Tito és a jugoszláv politikai élet szómos más ve­zető személyisége fogadta. Jonas Belgrádon kívül Szlovéniába és Horvátország­ba ótogat, s körútját Brioni­szigetén fejezi be. A Jugo­szlávia és Ausztria közötti hivatalos politikai tárgyalá­sok első részét Belgrádban, zárószakaszát pedig Brioni­ban bonyolítják le. A Brit Munkáspárt kongresszusa elvetette a kormány ár- és bérpolitikáját O Blackpool (MTI) kormány ellen a szakszerve­Hétfőn az Ir-tenger part- zelek 10°- kongresszusa is^ A ion fekvő Blackpool „vursli- szavazas eredmenye - bar Pirosban" megnyílt a Brit f kormányt semmire sem ko­Munkáspárt 67. évi kongresz- te'ezi - súlyos erkölcs, csa­szusa. A jelenlegi légkörben fas a Wilson-kabinet tekin­négyévi munkáspárti uralom tel.vere­után és mindössze két és fél évvel az új országos válasz­tás végső határideje előtt a # Peking (MTI) „A Kínai Népköztarsasag megalakulásának 19. évfor­dulója alkalmából üdvözle­tünket küldjük a testvéri kínai népnek — hangzik a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány távirata, amelyet a kínai nép ünne­pén a KNK Államtanácsá­nak küldött. — A Kínai Népköztársaság megalakulá­sát az egész haladó embe­riség a haladás, a szocializ­mus történelmi jelentőségű győzelmeként értékelte. A magyar nép elismeréssel adózik a kínai népnek a szocializmus építésében el­ért eredményeiért és továb­bi sikereket kíván ország­építő munkájához. Péter János külügyminisz­ter táviratban fejezte ki jókívánságait Csen Ji kül­ügyminiszternek. 1963. OKTÓBER 1., Kl.DD — NÉVNAP: MALVIN HŰVÖSEBB IDŐJÁRÁS Varható időjárás kedd estig: nyugat felöl felszakadozó fel­hőzet, már csak szórványosan előforduló csőkkel. Fokozatosan megélénkülő, északnyugatira, északira forduló szél. A nappali felmelegedés délkeleten is gyengül. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 13—17 fok között. A Nsp kel 5 óra 13 perckor, és nyugszik 17 óra 24 perckor. A Hold kel 13 ora 43 perckor, és nyugszik 0 óra 00 perckor. VtZALLAS A Tisza vízállása Szegednél hétfón plusz 425 cm. (Áradó.) NYOLCVAN EVE, Kegi naplók nyomában. VI. 1883. október 1-én született Tu- Tőrök emigrációban... Az lí­róczl-Trostler József Kossuth- Jusági Kudió dokumentummu­dtjas irodalomtudos. Már kö- sora. 11.35 Korusok cs ltangszer­zeplskolai tanarként érlckcs tu- szólók. 12.00 Hírek. 12.15 Car es dományos munkásságot fejtett acs. Keszletek Lortzing opera­kl, a folyóiratokban sűrűn meg- Jóból. 13.00 A vllaggazdasag ki­jelenő tanulmányai, cikkei ezt tel. 13.06 Klasszikus kinai köl­kezöettől fogva tanúsították. A tók versei. 13.22 Sárosi Katalin frontról hazatérve, 1917-ben az es Vlco Torrianl cnekel, Slava egyik budapesti napilap Iroda- liunst zenekara Játszik. 11.01 lumkritikusa lett, a Tanácsköz- Kosa Ponselle Verdi: A truba­tarsaság Idején pedig egyetemi dur ctniu operájából enekel. tanár. Az ellenforradalom meg- 14.15 A Magyar fládio és Tele­fosztotta egyetemi katedrájától, vízió Gyermekkórusa Kodály csak vidéken, tanárként tanltha- Zoltán müveiből énekel. 14.25 A tolt. A felszabadulás után visz- kutatoballon nyomában és más szakapta egyetemi tanszékét és erdekessegek. Az Ifjúsági Rádió elnyerte az akadémiai tagság műsora. 14.45 Muzsikáló fiatalok, megerdemelt, már régen kitáró 15.00 Hirek. 15.15 Róbert Casa­rangját. Elsősorban a vlláglro- dcsus Ravel-mű veket zongora­dalom és a magyar irodalom zik. 13.49 Zárt tárgyalás. Doku­összefüggéselvel, a népköltészeti mentumműsor. 16.19 UJ korus­kulatásokkal foglalkozott. SZINHAZ Nemzeti: '.-iiiangókisasz­szony. Kodály-operabérlet. (7). meri, és mint tényt, tudo­másul is veszi" — mondta, majd így folytatta: „Cseh­szlovákiának érdeke a szo­cialista közösség konszolidá­ciója, amelynek a valóban baráti, következetes proletár internacionalista kapcsolatok elvein kell alapulnia". Emlékeztetett a németek­kel fennálló évszázados szomszédságra is. Az NSZK­ban — mondta — működ­nek veszélyes befolyásos erők, amelyek a müncheni egyezményt jogilag érvé­nyesnek tekintik, amelyek közel állnak a revansizmus­hoz és a hitlerizmushoz. Az NSZK kormányának politi­kája a szocialista országok [ számára veszélyt jelent E veszéllyel szemben felléptek eddig is és fel fognak lépni ezután is a szocialista orszá­gok közös politikájukkal. Beszéde befejező részében a szónok hangoztatta, hogy a jelenlegi bonyolult hely­zetből van kiút és ez a 3000 kilométer olajvezeték O Kairó (UPI) Kairóban vasárnap este négyórás minisztertanácsot tartottak Nasszer egyiptomi elnök vezetésével. Az ülésen jóváhagyták azt a tervet, amelynek értelmében több mint 3000 kilométer hosszú olajvezetéket építenek a Szuezi-öböl és Alexandria között A vezeték egyik célja részben ellensúlyozni azt az évi mintegy 100 millió font­nyi (240 millió dollár) vesz­teséget, amelyet a Szuezi-csa­torna lezárása okoz. Az elő­zetes szerződést hétfőn írták alá egy angol tőkéscsoport­tal. Az olajvezeték 1970-re készülhet eL MOZIK Szabadság: A nagymenő. (Szí­nes olasz—francia, fel 4, há­romnegyed 6 és 8.) Fáklya dél. felvételeinkből. 17.00 Hírek. 17.05 Afrikai kerdójelek. forgács Mar­cell előadása. 17.20 Holnap köz­vetítjük . . . 17.40 Elisabcth Schwarzkopf Mozart-áriákat énekel. 18.00 Zalai ntunkáshél­keznapok. 18.28 Könnyűzenei Híradó. 10.00 Esti krónika. 19.30 A Szabó család. 20.00 Népzenei Magazin. 20.40 A Magyar Rádió és Televízió csztrádzenekara Ját­utón : Fekete tulipán. (Színes szik. 21.05 Gondolat. A Rádió francia, 2 és 4.) Fáklya este: irodalmi lapja. 21.43 Tánczene. Fekete tulipán. (6 és 8.) VIDAMPARK Nyitva 13 órától 21 óráig. BALESETI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. sz. Sebészeti Kli­nika (Pécsi u. 1.) veszi fel. RÁDIÖ . „ _,„v („,„,.. „„„ operaközvetites folytatása. 12.11 Jii» lm t^La iin oL^Ü Házunk tája. A Falurádió mü­krónika ^45 laiurádió Toö Eora' 12 41 Dallal-tánecal a világ ^rek!^M5 Hallgatóink figyel- s^frtn»a^47 vSSfc mébe. 7.00 Reggeli krónika II. V^entés H 00 KettőtőlhatlglS 00 7.15 Körzeti Időjárás. 7.30 ÜJ &ÍÍJ, „ »H»nSXflliíí M könyvek. 8.00 Hírek. 8.05 Mű- H,r"lc 1n HiníiemeMvuitoz ja 22.00 Hírek. 22.20 A dzsessz vi­lága. 22.49 Éjszakai műszak. Helyszíni krtzvetités a Rákos ­rendezői pályaudvarról. 22.59 Wagner: Lohengrin. — Szerelmi kettős a IU. felvonásból. 23.19 Könnyűzene. 24.00 Hírek. 0.19 Debussy-Szonáta. Petőfi 4.30—8.05 Azonos a Kossuth Rádió műsorával. 10.00 Schubert —Berté: Három a kislány. Dal­Jaték. Közben: 10.53 Fiatalok Stúdiója. Az üveghang. Mózsi Ferenc rádiójátéka. 11.07 Az .74"Uí""í,.,'lTu perce. 18.30 A történelem tanút vlirn^ „Int ^fl0f„h - Veres Péter. 18.38 Verbunko­^ v ^ . síi sok. nóták. 19.35 Kapcsóljuk a éÍSkez. 8'50 Zeneakadémia nagvtermét. A St Budapesti Nemzetközi Zenei mTíor Ő M Verseny győzteseinek hangverse­Eirtíró. A nye. Kb 22.00 Operettrészletek, kürtszó! A Gyermekrád ó mű- Tartalmas élet vidéken, sora. (Ism.) 9.43 Bemutatjuk új Raff , Snrolta íróva! beszélget fuvósfelvételemket. 10 00 Hírek. p'otond Edlt. í? M szervánszky 10.10 Zenekart muzsika. 11.00 Endre. n vonósnégyes. „Kötelező" népszavazás Görögországban 0 Athén (AFP, IIPI) Papadopulosz görög ml­Görögországban vasárnap niszterelnök a vasárnapi tartották meg a népszava- „kötelező" népszavazás zást a katonai junta által eredményeinek nyilvános­előterjesztett alkotmány-ter- ságra hozatala után hétfőn vezetről. A hétfő reggelig rádióbeszédet mondott. Pa­. beérkezett adatok szerint a padopulosz szavait a UPI moszkvai megállapodás, szavazásra kötelezetteknek úgy értelmezi, hogy a kato­Hangoztatta: a jövőben ha- j körülbelül 23 százaléka nem nai kormány a népszavazás tározottan vissza kell verni jelent meg az urnáknál an- eredményét a hatalom to­a szocialistaellenes erőket és J "ak ellenére hogy szigorú vábbi megtartására vonat­nem szabad megengedni, ^TÍ^^n^A k°zó -andátumnak tekinti, hogy szélsőséges radikálisok j leadott szavazatok 94,9 szá- amelyhez nincs is szükség rTTÉW tevékenykedjenek. I zaléka „igen" volt­választásokra. Budapest 8.08 Ishola-tv. Orosz nyelv. (Alt. Iák. 8. oezt.) Hogy hívnak? Családunk. 9.55 Fizika. (Alt. l^k. 6. oszt.) AZ erő. 11.05 Történe­lem. (Alt. isk. 6. oszt.) Király­ság születik. 13.10 Orosz nyelv. (Ism.) 14.33 Fizika. (Ism.) 15.30 Történelem. (Ism.) 17.53 Hírek. 18.03 Kisfilm. 18.15 100 kéTdés — ion leielet. 18.40 Radar. Fiatalok érdekvédelmi műsora. 19.00 Esti mese. 19.13 Zalának délltaJlaUn. 19.35 volpone, avagy a pénz ko­médiája. A Kecskeméti Katona József Színház előadása, felvé­telről 20.55 A szünetben: Tv­hiradó. 22.40 Tv-hirado — 2. ki­adas. Belgrád 17.45 Rajzfilm. 18.05 Hét nep. 18.20 A világ a képernyőn. 19.00 A zeneirodalom gyöngyszemei. 20.33 Dokumentumfilm. 20.30 Francia film: Cleo 5-től 7-ig. Bukarest 15.30 Iskolásoknak 13.00 Ipari szakembereknek. 16.30 Aitgol nyelvoktatás. 17.00 írjÜKági adás. 18.00 Folytatólagos film. A vikin­gek. 18.30 Közvélemény. 18.50 Ro­mánc-est. 10.15 Varieté-program. (Egyenes közvetítés Bécsből.) párti ezetőség kétségbeesett kísérleteket lesz a kiábrán­dult munkáspárti tömegek visszahódítására. Ezt tükrözi j a „Haladás és változás" cí­mű kiáltvány is, amelyet Georges Brown volt külügy­miniszter, a párt alvezére ' terjeszt a kongresszus elé. j A hétfői megnyitó ülésen ! .tennie Lee asszony, a párt ( elnöke megnyitó beszédében hangot adott az általános fá­sultságnak. Az elnöki megnyitót vá­ratlan „ünneprontás" zavarta meg: az ország minden ré­széből érkezett bányászok több tucatnyi küldötte a ren­dezőket félretolva benyomult az ülésterembe es zajosan tüntetve követelte, hogy szüntessék be a tárnák bezá­rását. A tüntetőket rövid tu­sa után eltávolították a te­remből. Délután a kongresszus hosszas vita és lömbszavazás után S 098 000 szavazattal 1 124 000 ellenében, tehát 4 000 000-os szavazattöbbség­gel elfogadta a közlekedési dolgozók, a kazánkovácsok és több más szakszervezet együttes javaslatát,, amely felhívja a kormányt, hogy hatálytalanítsa a bérbefa TÓTH BÉLA 14 rikkancs Egy szegedi újságárus félszázados emlékei új­ságokról, szerkesztőkről, történelemről —örtenelmi emlrkeiés, nagy Jubileum Ideje közeleg: nr T ősztrózsás forradalom, a KMP megalakulása és a Ma­gyar Tanácsköztársaság ktkialtá&a ota ötven esztendő múlt el. Szerkesztőségünk felkérésére Tóth Béla. a Jele6 szegedi Író meg­idézi a kort, az előzményeket, a nagy történelmi fordulókat — a kisember szemevei. Beszélgető partnere, Tandari Péter szegedi lakos, aki mint rikkancs szaladozott városszerte annak idején a legfrissebb hírekkel. Emlékeinek felidézése közei-elevenen, s mindennapok hitelességével bizonyítja: hogyan és mire készült a történelem, mit érlelt és mit végzett. nem építettem a vasúti hi- De szóljon rám, ha kalan- nem. de mi Tandari gyere­dat, nem voltam én híres doskodok. mert kicsit kép- kek mindannyian elünk, semmiben sem. Csöndesen zelödös ember voltam világ Az Alföldi utcában árendás ballagott az életem, ahogy a életemben. Egy dologról száz hazban laktunk. Anyám mln­Tisza megy örökösen lefelé, másik eszembe jut, aztán cijg patikusoknál dolgozott, amit mondani kezdek, nem mert ha a gai.da változott is, bizonyos, hogy az a leg- Pil.üs maradt> akár barme­íontosa'ob. Szóval az osokrol lj jk tégely vagy portörő me­is szóljak? zsár. Mert anyám eltanult a Nagy okom soha nem volt patikusoktól kenőcs csiná­a családfa agazalait bogoz- lást vizdesztillálást, tózet gatni. Apai nagyapam meg a készítést, és sokmindent. zakányszeki homokon volt Ncm mondorrli hogy akár pa­nyája juhász, de amikor apam tikus is tehetett volna. Az így aztán, amit én a sze­memmel, tapasztalásommal összeszedtem a szegedi világ­ról, talán nem is sok ember­nek érdekes. Ezt abból gon­dolom, hogy időnként, ha a gyerekeimnek figyelmezteté­sül a sorsomról szóltam, csak legyintettek. Nem lebecsülés­képpen, hanem mert a világ maSa szel\e J?lna I?ar a akkori világ emberei nem útjai már nem olyanok ma mint az én fiatalkoromban. kenyerét, a juhászat leszo- %0ttak 0lyan nagyra a tudo­rult az árokpartra. A lege- mányukkai mint a maiak. Az én cselekményes emlé- loket fölszántották, bevetet- Azok, persze a szegényebb keim őnekik már poros pad- tek rozzsal, miegyebbel Igv rétegbeliek, inkább kisebb­apamat behajtotta az elet a re húzták magukat, mint városba. Ez a víz utan volt, amekkorák voltak, hogy lásokról lekerült himi-hu oiTcneiem, mii énén es nut vegzeit. miknak tűnnek csupán. Meg- „if.n , - — A rendkívül otv.smanyos Írást napi folytatásokban közöljük, hallgatják, de olyan mintha amikor eppen na© ban cico- legalább iab aiatt ne legye­az én gyerekkori fűzfámból mázta maaat a varos. Kellett A ——— Tandari Péternek hív- mindig szegedi voltam, saját font bölcsőmet akarnám az mázta magát a város. Kellett nek A maiak nem szeretem, a sok kéz. Apám építkezé- bogy igy van> nagj-obbat Q UUlQUn retci IICA luv- ,llll,u,g vu,^" J . iUIll UUlUSUlllC oaqi uo„i — , .. . , , - , h - j 1 1' ' . a. nak, hatvannyolc éves tapasztalataimból tudom az unokám alá tenni. Hát arra seknel volt teaa íae nuza akarnak mutatni, mint a va­\ agyok ezt nem magamtól eseményeket. Ebben is lehet nem lehet gondolni sem. A oda. De leginkább tollalalta lóság Csak bámui0m, hogy mondoin, mert kérdés nélkül \alaml, da az majd a késöb- mai menyecske azt mondaná magat a vízparton meg a n-jinek Nekem vissza. .', , .. ,, . ,.:.,. Tvffi,.„i «» halon. Naizv szállítások lőttek i,A .. n, .aia ncm szoktam beszélni. Azért bick során elválik. Mivel se ra: elmenjem már apám, beszélek, mert olyan felöl ér- dicsekvő, se világ-okos nem avval a kacattal! Mai nap­deklődtek tőlem, amihez vé- voltam soha. ság nem kell az óeskaság. lek valamit, hiszen az éle- Aztán a magam belátása Elkotyogott fölötte az idő. tömről faggatnak. Az életem szerint nem is nagyon érde- Az én legkisebb unokám, épp meg azért érdekes ennek a kes az én életem. Mert bizo- ez a negyedik, mar francia kérdezgető úrnak, aki leírja nyosan élt Szegeden még na- típusú kocsiban lakik. Attól amit mondok, mert éppen gyon sok ember, ilyen korú persze lehet még rendes em­1900-ban születtem, igy azo- mint én. Talán nem azon az ber belőle, igazán begyöpe­-vai-tó törvényeket vagyis nos vagyok a jelen század- úton jártak, amin én, ezért sedett fejű fajankó lennék, eiverette a munkáspárti kor- dal. Vele csöporödtem. vele az én beszélőkémet nem is ha abban a hitben élnék, nvnv egész munkásellenes, korosodtóm. Azután azt ismerhetik. Különben azt h k dagJuztó teknőben ír- es bérpolitikáját. Néhány' mondj, a faggató, hogv azért ártom Inngatott c-erekből lesz a kertel e-etőtt hasonló impo- is erdekes az en eletem, tent soha semmi erdeKes. • hajón. Nagy szállítások jöttek taszíló( amikor a kis zöld­kővel, homokkal, építoanya- fuKi dc iegjdöSebb fiúuno­gokkal ide. Jarta a Marost, kám textilteclinikus létére a Kőröst, a Tiszát.. Keresge- azl füUenti dicsckvésből a tett. 1892-ben jött Szegedre, Uinyoknak hogy ő mérnök. 1899-ben hazasodott össze Meg is pirongaUarn érte. De anyámmal, akit Csernus Pi- csak a val!at ránsatja Azt roskanak hívtak. Racorszag- mondja így tö'Dbre becsülik, ból, Fetrovacról került Sze- Pe csak az elsö piUanatban. gedre cselédlánynak a Gvu- ügy j, kjtudódik. hogy ki ritza Sándor „Segítő BoU vaK,,i kisebh lesze, elít. dogasszony patikájában tuk_ mint an-ekkora a Valo­Én voltam az első perek. b v szamárcsikó! Utánam következett ot fiu és ' három lány. A szülők mar (Folytatjuk.) \

Next

/
Thumbnails
Contents