Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-22 / 223. szám

Kitüntetések Az iskolák bírálata Tanulás és magolás Egy sajátságos $®lki mechanizmus működése Beszélgetés egy fiatalemberrel IplM j Somogyi Károlyné felvétele A József Attila Tudományegyetemen ls bevezették az idén — az egyetemi oktatás új formájaként — az úgynevezett kiscsoportos foglalkozásokat. Ezeknek az a lényegük, hogy a hallgatók ónállóbb, felelősségteljesebb tanulásának érdekében a diákok egészen kicsi, tíz fős csoportokban tárgyalják meg az anyag egyes részeit. Képünkön az általános és fizikai-kémiai intézet hallgatóinak egy csoportja. Előadó dr. Kiss Akos tanársegéd Jlz olimpia országában Selmeci Tóth János, a ban járt Az alábbi csokrot Magyar Állami Népi Együt- lapunknak küldött jól siketes tagja nemrégiben Mexi- rült úti felvételeiből váloI kóban, az olimpia országá- gattuk. Nemrégiben összekülönböztem egy érettségi előtt álló fiatalemberrel. Valami iskolai KISZ értekezleten akart felszólalni, tőlem tanácsot kért, helyes-e, jó-e, amit mondani szeretne. Gondolatmenetének lényege nagyjácan-egészében annyi volt, hogy a mi oktatáspolitikánk hibás, mert a tanulók fejét teletömi lényegtelen részadatokkal, tényekkel, bevágnivaló számokkal, meghatározásokkal és szinte semmit sem törődik a nagyobb, belső öszszefüggések feltárásával, a szélesebb, tágasabb horizonttal. A kor és az iskola Ho® honnan vette mindezt az én fiatalemberem? Olvasta. Ho® hol? Felsorolt néhány folyóiratot, hetilapot, cikket Ezekre az írásokra magam is emlékeztem. Mostanában csakugyan végigzúdult iskolaü®ünkön ilyen bírálat-hullám; divat lett szidni az iskolát, amiért ma, az űrhajók és az atom lázának, a szédítően száguldó időnek ebben a hihetetlenül felgyorsult korszakában apró léptekkel csúszik-vánszorog a földön és lényegtelen apróságokra, évszámokra, helyesírási szabályokra, fizikai definíciókra tanítja a fiatalságot, ahelyett, hogy rákapcsolná az oktatást a háromfokozatú rakéták sebességére. Igen, az én fiatalemberem ilyen eszméket olvasott folyóiratainkban, s közben keserűen gondolt a másnapi történelemórára, amelyen Mátyás király életének évszámairól érdeklődnek tőle. ahelyett, ho® kozmikus távlatú szabadelőadásál hallgatnák meg a mai ember és a gépek problémáiról. Mit mondhattam ennek a fiatalembernek? Próbáltam magyarázni, ho® azok a tudós elmélkedések, amelyeket olvasott, na®on érdekesek és végeredményben egyáltalán nem haszontalanok. Szabad és lehet ilyen összefüggésekben is beszélni a mi iskoláinkról. Csak azt nem lehet, és azt nem szabad, hogy e gondolatoknak megfelelően alakítsuk át az iskolarendszert. Miért nem? Azért, mert a mi iskolánkkal minden ellenkező híreszteléssel ellentétben e®általán nem az a baj, hogy túlságosan Lelelömik a tanulók fejét adatokkal, tényekkel, definíciókkal, hanem inkább az, ho® iskoláink ilyen tekintetben meglehetősen igénytelenek. Mindenki tudja például, ho® az érettségi dolgozatok hemzsegnek a helyesírási hibáktól. Az is közismert, ho® az egyetemi felvételi vizsgákon igen ®akran még a jelesen érettségizettek is siralmasan szerepelnek. Nemrégiben panaszolta például egyik e®etemi oktatónk, ho® ma®ar szakos hallgatónak jelentkezett és jelesen érett fiatalok nem tudtak válaszolni olyan elemi kérdésekre, hogy mi a jambusz, mi a disztihon, mi Kölcsey Husztjának műfaja stb. Ho®an lehet ilyen körülmények között azt tanácsolni az iskolának, ho® ne ezekkel, .c a részadatokkal, ne az anyag „törnelékeivel" törődjön, hanem a „belső összefüggésekkel". Hqy szokatlan óraczdés Egy magyar szakos középiskolai tanár, aki nagyon szereti a népdalokat, néhány percig minden óra előtt — tobb even át — népdalokat énekeltetett tanulóival. Alkalmam volt figyelemmel kísérni ennek a szokatlan crakezdésnek a tanulságait. Szomorú dolog derült ki belőle. Az, ho®- ezek a fiatalok, akik az általános iskolában vitathatatlanul a világ legjobb énekoktatási módszerével es 90 százalékban ma®ar népdalanyag segítségével nyolc éven át ismerkednek a zenével, hibátlanul alig néhány népdalt tudnak csak elénekelni. Egyszerűen nem emlékeznek rájuk, legfeljebb e®-két sor, néhány melódiatöredék él bennük. Ez az eredmény. Mire való akkor a kitűnő módszer, a világ legjobb énekoktatási rendszere? Mi az értelme? Nem folytatom tovább a példákat, amiket az én fiatalemberemnek bizonyítás céljából a továbbiakban elmondtam, s nem térek ki arra az elmélkedésre sem, amelyet ezzel kapcsolatban az iskoláinkban ®rakran tapasztalható módszerbeli öncélúságról előadtam, mert mindez igen messziről kapcsolódik a tárgyunkhoz. Elég az hozzá: iskoláinkban nem magas, hanem alacsony a tények, adatok, számok, definíciók elsajátításának színvonala, vagy nagyképűbben szólva: memorizálási kultúráltsága. A magolás rehabilitációjának meghirdetéséről lenne szó? — kérdezte ezek után az én fiatalemberem. Kínosan mosolyogtam: nem olyan e®szerű a dolog. a magolásról, a biflázásról, tehát az értelem nélküli tanulásról a modern pedagógiának olyan rossz a véleménye — és ezt az én fiatalemberem is tudta —, hogy kénytelen voltam kissé messzebbről nekifutni a témának. A tudás megszerzésének útja hoszszadalmas és sok állomáson me® keresztül. Ezek az állomások nem egyformán fontosak. Kettő azonban kiemelkedik közülük. Az egyik az első, az induló állomás: a megértés. E nélkül semmiféle tanulás nem lehetséges; amíg nem értjük a megtanulandó anyagot, nem lehet és nem is érdemes továbbindulni. De ha értjük, akkor feltétlenül tovább kell mennünk; a megértés nem azonos a megtanulással. Mi jöin utána? A bevésés, a tulajdonképpeni megtanulás. Ha a biflázás fogalmához nem tapadna annyi előítélet, azt is merném mondani, a megértés után a magolás jön. Igen, a magolás! Tudom, ettől a szótól minden pedagógus megriad, minél modernebb pedagógus, annál inkább. Az én fiatalemberem gúnyosan mosolygott, amikor beszélgetésünk e pontjához értünk. No, mondta, felemelkedett szemöldöke, mégiscsak kibújt belőled a pedagógiai maradiság. Véleményem szerint azonban szó sincs itt semmiféle maradiságról, sokkal inkább a magolás fogalmának tisztázatlanságáról. Mi a magolás? Az Értelmező Szótár szerint értelmetlen biflázás, olyan szöveg bevésése tehát, amelyet nem értünk. Vagyis éppen ezért kárhozatos, elítélendő. Á tanulás intenzitása Pusztán ebből a meghatározásból kimutatható a fogalom tisztázatlansága. A magolásban ugyanis nem a tartalom a lényeges, nem az tehát, ho® aki valamit bemagol, olyan szöveggel birkózik, amelyet nem ért, hanem a formája, pontosabban az, hogy magolás közben munkába lép egy sajátságos lelki mechanizmus, amely e® bizonyos anyag elsajátításának legintenzívebb módja. Ilyen értelemben a magolás tartalma közömbös. Vannak adatok, amelyeknek önmagukban nincs ertelmük — évszámok, hegylánc-rendszerek neve stb. —, de ha igazán meg akarjuk tanulni őket, nincs más út, be kell magolnunk. Nem változik a helyzet akkor sem, ha olyan szövegről van szó, amelyet egyébként értünk. Ha tényleg tudni akarjuk, be kell vágnunk, — s ne féljünk a szótól, mert ennek ez a neve — be kell magolnunk. Ho® a magolásban csaku®-an ennek a sajátságos lelki mechanizmusnak a működése a legfontosabb, érdekes módon még a legkisebb gyerek is tudja. Ha például a tanár az őrán azt mondja: „Édes fiaim, ezt az anyagrészt a következő órára szó szerint bemagoljátok", minden ®erek tisztában van vele, mit kell tennie. De ha azt hallja, mondjuk, hogy „ezt az anyagrészt holnapra bevésitek", biztos benne, hogy semmit sem kell tanulnia. A bevésés és a többi hasonló kifejezés tehát, amelyet a pedagógia tudománya alkotott, nem azonos a magolással, ezzel a sajátos működésű és a tanulás folyamatából kiiktathatatlan lelki mechanizmussal. De persze nevezhetjük másképpen is. A lényeg az, ho® nélkülözhetetlen, szükség van rá, s én inkább — az ismertetett példákra is hivatkozva — arra buzdítanám az iskolákat és a tanárokat, ho® nagyobb, s nem arra, ho® kisebb szerepet szánjanak neki az oktatásban. Továbbá — ma®aráztam az éh érettségi előtt álló barátomnak — e sajátos mechanizmusnak a működése — ne nevezzük most már magolásnak, hiszen értjük, mennyiben azonos és mennyiben nem azonos dologról van itt szó — befejezetté, teljessé teszi a tanulás élményét és örömét. Minden valamire való diák, aki szeret tanulni, tapasztalta, ho® a megértés önmagában folytatást kívánó, nyugtalan és ^továbbhaladásra, lezárásra törekvő nyitott élmény. A befejezettség, a teljesség öröme hiányzik belőle. Az említett mechanizmus működése ezt hozza meg. Aki tehát ellene szól, tulajdonképpen szürkíti és szegényiti a tanulás élményét. Ezenfelül ez a sajátos szellemi munka rendkívül praktikus is: időben na®mértékben megrövidíti a tanulás folyamatát. Mert valamit igazán jól megtanulni csak így va® pedig ú® lehet, hogy hosszú időn át ®akran visszatérünk hozzá, illetve állandóan a téma, a tárgy közelében maradunk és szinte kizárólag vele foglalkozunk. Szélsőségesen e®éni vélemény — összegezte álláspontját ezek után az én fiatal barátom. Csaku®an az? 1® ahogyan most előadtam, biztosan: tudtommal e®etlen állami szerv sem ült még össze, ho® ezt a témát megvitassa. De ettől függetlenül: lehetetlen nem látnunk, ho® a mai pedagógiai törekvések mélyén olyan erők munkálnak, amelyek végeredményben valaho® ebben az irányban hatnak; tendenciájukban legalább. Milyen irányba? A tanulók felelősségének és önállóságának fejlesztése irányába. Nálunk a diákok tudásáért va® tudatlanságáért e®időben kizárólag a pedagógusokat tették felelőssé. Most ebből a felelősségből az arányos rész áttolódik a diákok vállára. Azok az egyetemi változások például, amelyekről e hasábokon már többször írtunk, végső fokon ezt szolgálják. Azt tehát, hogy a fiatalok ne csak értsék, hanem tudják is az anyagot; az útnak, amely eddig tulajdonképpen a megértéssel lezárult, tovább kell folytatódnia a na®obb, az igazi tudás irányába. Az út másik állomása És a belső összefüggések, az általános törvényszerűségek? — kérdezte fiatal barátom. — Azok nem fontosak? Dehogynem fontosak. Csakho® az már egy másik, egy újabb állomás. Nem tudunk akkorát ugrani, ho® a megértésből egyenest ide jussunk. Az általános, nagy igazságokhoz az adatok, tények megtanulásán át vezet az út. Nem tudom, meg®őztem-e az én érettségi előtt álló barátomat. Minden esetre ezek után már nem vitatko- j zott tovább, és — mint később meg- ! tudtam — a tanácskozáson sem szólalt ! fel. ökrös László Jellemző városkép a főváros, Mexfco City központjáról A modern építőművészet egyik leghíresebb alkotása Mexico City egyetemének központi könyvtára Indián 5 regasszonyok vasarnap, 1968. szeptember 22.