Délmagyarország, 1968. szeptember (58. évfolyam, 205-229. szám)

1968-09-18 / 219. szám

Cigánytánc Tahitótfalu és Kisoroszi között a Duna partján napok alatt valóságos cigányváros nőtt ki a földből. Itt forgatta ugyanis a közelmúltban a Magyar Televízió a Cigány­tanc című kis játékfilmet. A körülbelül harminc per­ces táncfilm a maga eszkö­zeivel arról vall, ho© ho­©an illeszkednek bele a ci­gányok mai, modern éle­tünkbe, azután bizonyos ese­mények alkalmával ho©an tör elö lelkük mélyéről ha­tója. Az operatőr Lukács Lóránt volt, és Vavrilecz Béla zenéjére. Manningrer Győr© koreográfiája alap­ján tácolták az OKISZ Erkel Ferenc táncegyüttesének tag­jai. — Filmünk jellege, mon­danivalója miatt nem akar­tunk hivatásos táncosokat, például az Állami Népi E©üttes tagjait szerepeltet­ni; az ő arcukat színpadról, filmről sokan ismerik — ma©arázza a rendező — s Granatkin nyilatkozata Valentyin Granatkin, a Szovjetunió Labdarúgó Szö­vetségének elnöke, a FIFA alelnöke nyilatkozott a Szov­jetszkij Szport munkatársá­nak a szovjet kupacsapatok, visszalépését kiváltó UEFA­döntésről. — Az UEFA végrehajtó bizottságának törvénytelen lépései ellen irányuló tilta­kozásunk kiszélesedhet egé­szen odáig, ho© kilépünk az Európai Labdarúgó Szövet­ségből, ha az UEFA tovább­ra is ezen a vonalon halad — mondotta Granatkin. Kifejtette a Szovjet Lab­j darúgó Szövetség vélemé­nyét az UEFA példátlan el­| járásáról, s annak ellenére, 1 ho© az Európai Labdarúgó Szövetség határozatát jogi­lag nem befolyásolhatja a FIFA, az ü©et mégis a nemzetközi labdarúgó szö­vetség elé terjeszti, s felte­vése szerint a FIFA hely­teleníteni fogja az UEFA törvénytelen és szé©entel­jes határozatát — Az eredeti sorsolás megváltoztatása elsietett ha­tározat volt, s az UEFA végrehajtó bizottsága nem hajlandó kijavítani hibáját — hangsúlyozta Granatkin. — Ez arra mutat, ho© az UEFA vezetői a szövetséget politikai céljaik elérésére, politikai nézeteik kidombo­rítására akarják felhasznál­ni­Na kéziiabda­mérkőzések Ma, szerdán NB I B osztályú kézilabda-mérkőzést jatszanak Szegeden. A vasárnapról, válogatott mérkőzé­sek miatt elmaradt Sz. Előre—Videoton találkozóra a Kisstadionban, délután 4 órai kezdettel kerül sor. Szegeden ma női MNK kézilabda-mérkőzés is lesz: az Ifjú Gárda—Makói VSE találkozót a Szőregi úti pályán délután 4 órai kezdettel játsszák. Aranycipő Rádiotelefoto — AP — CP Képünkön: a portugál Eusebio az „Aranycipővel" és a második helyezett mag yar Dunai II. Antal az „Ezüstci pövel" Parizsban a Champs-Elysee étteremben gyűltek össze Európa legjobb góllövői. A Francé Football című hetilap adta át a díjakat a góllövés­ben kitűnt labdarúgóknak. A portugál Eusebio, az 1966. évi világbajnokság gólkirá­lya a francia lap „aranycipő­jével" lett gazdagabb, miután az előző bajnokságban 42 gólt szerzett s megelőzte vala­mennyi vetélytársát. A Benfi­ca csillaga után Dunai II. Antal, az Ű. Dózsa csatara érdemelte ki a második he­lyet, az előző bajnokságban lőtt 36 góljával. Dunai ezüst­cipőt kapott. A harmadik he­lyen — jutalma bronz cipő — Bobby Lennox, a skót Cel­tic csatára végzett, 32 góllal. Áz Olimpiai Kupáért A SZEAC labdarúgó-csa­pata nehéz helyzetben sza­kította félbe a bajnokságot, ahol most — mint ismere­tes — november 3-ig olim­piai szünetet tartanak. Csa­patunknak még hét mérkő­zése van hátra: a Honvéd­dal, az Újpesttel, a Dunaúj­várossal, az Egyetértéssel Szegeden, a Szombathellyel, a Győrrel és a Ferencvá­rossal idegenben kell mér­kőznie. A jelenlegi 15 pont mellé a jelek szerint 9—10 pont kellene, hogy a benn­maradás biztosítva legyen. Megemlítjük még: tavaly 26 pontra volt szükség a benn­maradáshoz ... A szakvezetés igyekszik a szünetet felhasználni arra, hogy a csapat a hajrára fel­javuljon. A SZEAC résztvesz az Olimpiai Kupában. En­nek során a hét végén, szombaton az első mérkő­zést idehaza Szegeden játsz­szák az ugyancsak NB l-es Pécsi Dózsával. A kiírás ér­telmében a visszavágóra egy hét múlva Pécsen kerül majd sor. Az Olimpiai Ku­pát egyébként kiesési rend­szerben bonyolítják le, de itt a kiesettek is küzdenek tovább a helyezésért. A SZEAC ma, szerdán a tartalékcsapatával játszik edzőmérkőzést a Tisza-parti stadionban délután 4 órai kezdettel, majd u©anott szombaton a Szeged—Pécs kupatalálkozóra kerül sor. S=0=R=0=K=B=A=N ©ományok. ősi szokások tisztelete. A vajda temetése pontosan ilyen alkalom, melyre közelböl-távol.ból összesereglenek a cigányok, bárhol, bármilyen munkakör­ben dolgozzanak is. Farkas István filmrendező irányította a forgatást, több fesztivál-díjas kisfilm, a másfélórás Duna-film és a plasztikus jégrevűfilm alko­az OKISZ együttes tagjai az amatőrök között talán a leg­kiválóbbak. Jelentős szerepet játszik a Cigánytáncban Maácz László és Madarász Katalin ma­©arnóta énekesnő. Ez a si­keresnek ígérkező film kép­viseli majd hazánkat az idei Dublin-i folklór filmfesztivá­lon; Z. J. ^SAKK A Szpasszkij—Korcsnoj mérkő­zés első négy játszmája Szpassz­kij hatalmas fölényét mutatta. A kiváló szovjet nagymester Gellert és Larsent egyaránt 6'A:2'A arányban győzte le s úgy látszik Korcsnoj sem tud na­gyobb ellenállást kifejteni. A mérkőzés kezdete előtt Bot­vinnik és Tal nyilatkoztak s sze­rintük a páros mérkőzéseken ed­dig az győzött, aki két pontos előnyre tett szert. A két nagy­mester véleménye szerint a Szpasszkij—Korcsnoj mérkőzésen is dőntő jelentősége lesz a két pontos előnynek. * Portisch Lajos szkopjei győ­zelme a fiatal nagymester sakk pályafutásának legszebb sikerei közé tartozik, örvendetes, hogy a Larsen elleni vereség nem tör­te le. Iroda részére sürgősen ke­resünk magánostól, közü­lettől. vállalattól bérelhető 1—3 helyiségből álló lakást, épületet, esetleg átadható építményt. Ajánlatot ..DK 8ti0,? jeligé­re a Sajtóházba. Rendeljen télire rózsaburgonyát Kívánsága szerint tároljuk és a kért időpontban szál­lítjuk. Petőfi S. sgt. 74.. Tsz-lerakal. Engedményes vasarl 4 nullámsávos rádió 20°,'o árengedmény: 700 Ft helyett 1124 Ft Rádió szett 230 Ft helyét* 40% árengedmény: 130 Ft Szeptember 30-ig Ezermester és Üttörö Bolt. Szeged. Kígyó u. 3. sz. xS, 57 183 Belföldi ©ártmányú villamos hűtőszekrényt most szerezze be a Centrum áruházban Vásároljon Lehel hűtőszekrényt OTP hitelakció keretében A hitelakció lebonyolítását áruházunkban végezzük. 50 l-es Lehel-hűtőszekrény 2750,— Ft 125 l-es Lehel-hűtőszekrény 4590,— Ft 150 l-es Lehel-hűtöszekrény 4810,— Ft 175 l-es Lehel-hűtőszekrény 5090,— Ft Az árut díjmentesen — a kívánt határidőre — házhoz szállítjuk CENTRUM ÁRUHÁZ Szeged, Lenin krt. 47. Nyitva: reggel 8-tól este 7-ig. Bemutatjuk a szkopjei ver­seny egyik Igen szép játszmáját, amelyben Portisch már a meg­nyitásban döntő előnyre tett szert. A Játszma Portisch gon­dos felkészülését bizonyítja, mert az elméletileg igen jól kép­zett jugoszláv mesterek egyike ellen sikerült gyors győzelmet aratnia. Világos: Portisch Sötét: Metanovics I. c4, Hf6, 2. Hf3, e6, 3. g3, d5, 4. Fg2, Fe7, S. 0—0, 0—0, 6. d4, dxc, 7. He5, c3 S. dxc, Vc7, 9. Hxc4, Fxc5, 10. Hc'3, Bd8, 10. . -Fxf2-re, 11. Bxf2, Vxc4 gyalogot nyer ugyan, de világos nagy támadást kap. II. Ff4, Fxf2+, 12. Kxf2. e5, 13. Hb5ü, Ve7, 14. Fd2, Hc6, 15. Hba3, Fe6. 16. Bel, e4, 17. Kgl, Hd4. 18. Vei, 65, 19. He3, Fxa2, 20. Fc3, Vc5, 21. Khl, Vh5, 22. Fxd4, Bxd4, 23. Hf5, Bd7, 24. HxbS, FeG, 25. Bc5, Fxf3. 26. Blxf5, Vh6, 27. Vcl, Vd2, 28. Bc2!, Vb4, 29. Bc8 + , Bd8, 30. BÍC5, h5, 31. Il3, a6. 32. Bxa8, Bxa8, 33. Vc3, Va4, 34. b3. Va2, 35. Hd4. Bf8. 36. Kl)2, H4, 37. gxh, Vbl, 38. Bg51, sötét leladta: Vasárnap folytatódnak a me­gyei csapatbajnokság versenyei. A hátralevő mérkőzések döntő jelentőségűek lesznek, mert a Szentesi Spartacus II. és az SZVSE II. győzelmük esetén sem juthatnak tovább, mivel az első csapatuk az országos csa­patbajnokságon vesz részt. Szeged város tájékozódási csapatbajnokságát most ren­dezték meg. Felnőtt férfiak: 1. Sz. Elektromos (Blum, Lele, Vőneki). Felnőtt nők: 1. SZVSE (Csórja, Rácz, Szabó). Az ifjúsági fiúknál az Építő­ipari Technikum, az ifjúsági lányoknál a Kőrösy J. Köz­gazdasági Technikum e©üt­tese győzött. A szegedi járási bajnokságon a kisteleki gim­názium fiú- és leánycsapata lett az első. * Zsivótzky Gyula új kala­pácsvető világrekordja után a következőket mondta olimpiai esélyeiről: „Mindenki esé­lyes, amíg csak nincs túl az utolsó dobáson. Egyébként most va©ok a legjobb kala­pácsvető korban. Budenkov 31 éves volt Rómában, ami­kor megnyerte a kalapácsve­tést, Klim is 31 éves korában ©özött Tokióban, én pedig most vagyok 31 esztendős Joso Pinheiro, az e©ík bra­zil kiscsapat hátvédje idén már tízszer juttatta a lab­dát saját csapata kapujába. A brazil öngólkirályt ezért a hátvédsorból előrevitték bal­szélsőnek, de ott sem ha©­ta magát. A legközelebbi al­kalommal ismét saját háló­jába talált, és ezért labdarú­gó-barátai e© iránytűvel ajándékozták meg, amelye;: ez a felírás olvasható: az el­lenfél a másik oldalon van. * A női teke NB I legutóbbi fordulójában a Ferencváros Kecskeméten 7:l-re nyert. Az élcsoportban most ez a sor­rend: 1. FTC 93 pont, 2. Sze­gedi AK 88 pont, 3. Bp. Elő­re 85 pont, 4. Csepel 76 pont. Minde©ik csapat 16 mérkőzést játszott, és még hat forduló van hátra. A fér­fi NB I-ben a Csepel vezel, a Szegedi VSE hetedik, a Szegedi Építők az utolsó, ti­zenne©edik helyezett. * A Szegedi 624. sz. tTSK­ban honvédelmi sportnapot rendeztek. Az összetett ver­senyt Krecskai Lajos nyerte, csapatban az I?8. osztály ©ő­zött. Sportkönyvek 4. * -;,, - * ,„, üli t 4., JÉÉ ] í m zw 1" ^ MB Világos: KaB, Ve5, Fc8, gyalo­gok: d7, h5 (5) Sötét: Kf7. gyalog: h6 (2) Világos indul s a második lé­pésben mattot ad! (W. Shink­mann feladványa.) A múlt heti feladvány megol­dása: 1. BÖ8! Áramszünet Az Áramszolgáltató Válla­lat közli, hogy 1968. szep­tember 19-tól 27-ig 7.30 órá­tól 14 óráig időszakos áramo7Ünet lesz Hattyastelepen. SZERDA, 1968. SZEPTEMBER 18. Kiváló marosi homok azonnali sz állításra MEGRENDELHETŐ.'.'.' 1969. évre már most szerződést kötünk! CSONGRÁD MEGYEI VEGYESIPARI VÁLLALAT Hódmezővásárhely, Vörös csillag u. 6. Távbeszélő: 108. Báthori Béla—Subert Zol­tán—Tusz Ferenc: Magasabb­ra, messzebbre. A szép kiál­lítású könyvecske a Sportról fiataloknak című sorozat könyveként jelent meg a Sport Könyvkiadó gondozásá­ban. E kötet az ugrószámokat kedvelő fiataloknak szól, akik a magasugráson kívül megismerkedhetnek a rúdug­rással, a távol- és hármasug­rással. A kitűnő szakemberek írása alapján az olvasó tudo­mást szerezhet a sportág kor­szerű technikájáról. A könyv­ben edzésterv is található, számtalan kép és ábra teszi olvasmányossá az új kiadást. Galla Ferenc: Cselgáncs. A könyv ugyancsak a Sportról fiataloknak című sorozatban jelent meg, s alkalmat ad ar­ra, hogy mindenki megismer­je ezt a nem könnyű, de ér­dekes és változatos sportágat. A szerző már évek óta tanítja ezt a Testnevelési Főiskolán s gazdag tapasztalatai alap­ján hasznos tanácsokat ad az edzésekhez és a versenyek­re való felkészüléshez. A Sportkiadó gondozásában megjelent könyvet számos ábra és fénykép egészíti ki. Flórián Tibor: Csak az győzhet, aki támad című könyv a Sakkozók Kiskönyv­tára sorozatban jelent meg. A szerző nemzetközi mester, könyve hézagpótló a magyar sakk-szakirodalomban. A 22 rendszerezett fejezetben a sakkvilág minden nagysága megszólal. A különböző tá­madásfajták tárgyalása során Andressentől Tálig szinte az összes világnagyság vélemé­nyét megismeri az olvasó. A könyvecske u©ancsak a Sportkiadónál látott napvilá­got. eae-j DEL-MAGYARORSZAG - A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei és Szeged városi bizottsága és a tanács napi­lapja. — Főszerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Szeged. Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-533, 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyecijas a Szeged) Nyomda. Szeged, Bajcsy-Zsilinszky u. 20. (Index 25 053). — Előfizetési dtl egy hónapra 10 forint.

Next

/
Thumbnails
Contents