Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-19 / 195. szám

SZEGEDI KÁRTYA FEHÉR KÁLMÁN RAJZA ÉRDEMES UTAZNI Egyre többen látogatunk el külországokba, hogy megtekintsük a nevezetességeket, s felvásároljuk a bazárokat. Természetesen akadnak olyanok is, akiket csak a nevezetességek érdekelnek, mert amit vásároltnak, azt itthon úgyis eladják. Ilyenkor mondjuk: érdemes külföldre utazni, az út költsége megtérül... Magam ls beléptem a külföldre látogató turisták táborába. Megkaptam az útlevelet egész Európára, sőt a 70 dollárt is. Gondolkoztam, hova menjek. Terveimben csupán az olaszországi, svájci, franciaországi, spanyolországi, portugáliai, angliai, beneluxi, németországi és ausztriai utazás maradt. A többit elhagytam. De a kisördög azt súgta, ha futja időmből, felugróm Skandináviába is. Az előkészületek során beszereztem hat rúd téliszalámit, 40 doboz májkonzervet, s egy kétszemélyes sátrat. Csak ezt kaptam a kölcsönzőben. Az élelemre mindössze ezer forintot költöttem, kettőezer-kettőért kiváltottam a valutát, újabb kettőezerért a vasútjegyet, s ha hozzászámítom az útlevél árát, az egész nem került többe, mint egy nagyképernyős tv. Első utam Velencébe vezetett. Mondhatom, ott több a víz, mint nálunk otthon a A. Cslkarkov pincében. Csodálatos Velence, még gondolában is ültem. Rómában napokig jártam a nevezetességeket. A Via Venéton legalább annyian üldögéltek délelőtt a presszóban, mint nálunk Pesten. Ott is közkedvelt foglalkozás az anyagbeszerzés. Esténként fáradtan feküdtem le sátramban, amit jobb híján a Vatikán mellett, a Capttólium falánál állítottam fel. Az olaszok mondták is: „egy vétkező jött megtisztulásért Rómába". Ma is töprengek, honnan tudták ezek az első negyedévi selejtszázalékomat? Szóval, fáradtan pihentem a kényelmes sátorban, magamba szívtam az ókori élet levegőjét, valamint a romlásnak induló májkrém szagát. Felkerekedtem hát, és átrándultam Svájcba. Azonnal megkerestem a svájci hírességeket. A Doxa igen pontosan jár a karomon. Ennyi elég Svájcból — gondoltam —, irány Párizs, Európa fővárosa. A vonaton egy román születésű, olasz nevű, Franciaországban élő spanyollal hozott össze a sors. Beszélgettünk, ö tudott spanyolul, románul, olaszul, németül, franciául. Én csak magyarul. Kicsit nehezteltem is rá, ha már ennyi nyelvet beszél, miért nem tanult meg magyarul. Végre megpillantottam Párizst. Kérem, ott mennyi csinos nő van. Ragyogó lrirakarr tok, tele áruval, nagyszerű hidak, alattuk a csőlakókkal. Megérkezésem után azon gondolkoztam, hol is verjem fel sátram. Végül úgy döntöttem, hogy úriemberként, szállodai szobát bérelek, hadd lássák Párizsban, így utazik egy magyar. Első dolgom lett volna mosdani, de mosdót nem találtam a szállodában. Azt mondták, menjek fürdőbe, a párizsiak többsége is így tisztálkodik. Elmentem, s megtisztulva indultam a fertőbe, a lokálnegyedbe. Rögtön az első bárba betértem. Kifizettem a beugrót, aztán rendeltem valami italt ls. Nem akarom szaporítani a szót, reggel, mikor rendeztem a szállodai szobát és a cehet, rövid számvetés után úgy döntöttem, nemcsak Skandináviába nem utazom, hanem Spanyolországot, Portugáliát, Angliát, s a Benelux államokat is kihagyom. Hazautaztam. A gyárban nagy óvációval fogadtak. Megkérdezték, miért jöttem haza a tervezett időnél hamarabb. Az igazat nem mondhattam, időjárásra, honvágyra és új exportgyártmányainkra hivatkoztam. Művezetőm meghatódott ezen. Azt mondta, hogy rám sem ismer, hiába, mennyi tapasztalatot lehet szerezni egy ilyen utazáson. Megkomolyodtál fiam, tette még hozzá. Büszkén léptem a büfébe, vettem öt deka töpörtyűt, a hó végéig ezt eszem. Horváth István SZEGEDI KÖLTŐK Simái Mihály TÖREDEK Sugár bíbora. Vér bíbora. Jaj, madaram, hova rebbensz, hova? Jaj, madaram, hova rettensz, hova?! Jaj, madaram, micsoda idő; rádvillan vércse-puskacsől A sebeidtől a szívedig suhogó koromsas ereszkedik! Veress Miklós Haj, koromtollú sas-éjszaka üvegszik rubin-szemeden. Dinamit-magvakból kel ki a halál csontfehér lilioma, s virraszt örökösen. PIHENŐNAP REGGEL Ablak dereng A kint s a bent egysejlje szétszakad Az ég fehér tenyérnyi szél tartja a gallyakat Eszmélkedő boldog redő moccantja már nyakad Az ágyon itt most ujjaid lobognak föl akár az elveszett színű tüzek S a lángokba sovárkék sikolyú szomorú szabadságú madár A csöndem az a rendem az megtartó félelem a vérem az a váram az ágyú és élelem imám is az átkom is az töri szó s történelem Két perce még voltam az ég tajtékin sárga düh és beszakadt hangok alatt fuldokló hegedű jégbefagyott ősállatok fogai közt a fű egy perce rőt színű tüdők korall ja közt a szív vagy meteor amit badar halál vonz és taszít Hívtam meleg melled öled megtartó titkait mert rendem az mert csöndem az forma és értelem mert váram az és vérem az lobogó szertelen haragom és a nevetést kikönnyező szemem Egy perce szád könnyed szagát kértem vergődve mint mélytengeri lény reggeli fény rezzeneteit hogy hirtelen ébredj velem ós való légy megint Most csönd dereng s úgy fáj e csend mint levélnek a fa Mint a tüdőnek levegő ncgy falnak a szoba Mint amikor megül a por s érzi hogy önmaga Rendem te vagy csöndem te vagy A külvárosi táj türelme vagy reggeli fagy Hágára szállt sóvár kék sikolyú és szomorú szabadságú madár Fölöttem ta az ujjaid az elveszett tüzek lágy lángjai felszállani repdesnek a kezek Már nem lehet A tengerek zaja megérkezett S mint önmagad most úgy szakad ketté a bent s a kint Bent tompa kés az álom És kint már a szín kering a kék havon Szemem nyitom Hét óra Légy megint Pável Pavlovi cs elhatározta, vasárnap kirándul majd Hámos György valahová, és Istenigazában kipiheni magát — ahogy mondani szokás — a természet lágy ölén. A szép idővel kecsegtető ünnep reggelén, frissen, jókedvűen érkezett a buszmegállóhoz. — A busiz már elment — mondták a varakozók —, s a kővetkező csak egy jó félóra múlva indul. Üljön le nyugodtan és pihengessen. Amikor kiért a Ligetbe, azonnal a tó felé vette az útját, mert nagyon szeretett evezni. A jegykezelő udvariasan közölte vele. hogy egy óra múlva lesz csak üres csónak, majd egy közeli padra mutatva így szólt: — Foglaljon helyet és pihengessen. Nagyon jó itt a levegőn! Jóval ebédidő után szállt ki Pável Pavlovics a csónakból. Rettenetesen korgott a gyomra. — Csak egy óra múlva tudom kiszolgálni — közölte vele a pincér a kerti vendéglőben. — Annyi a vendég, hogy azt sem tudom, hol áll a fejem. Hanem addig is foglaljon csak helyet nyugodtan és pihengessen. — Nos, hogy telt a vasárnap? Mit csinált, szakikám? — kérdezte másnap egyik munkatársa. — Pihengettem. pihengettem! — válaszolt röviden Pável Pavlovics. s alig várta a következő vasarnapot, hogy újra — otthon maradhasson ... Fordította: Krecsmary László KÍSÉRTÉS ÉS ALKALOM „Kényes témáról volt szó a Belkereskedelmi Minisztérium sajtótájékoztatóján" — olvastam. Vajon milyen kényes témát közöltek a sokat tapasztalt újságírókkal? Arról volt szó, hogy a kedves vevők hébehóba lopnak az üzletekben. Az újságcikknek, mely e sajnálatos felfedezésről beszámolt, ez volt a címe: „Némelyik vevő megfeledkezik magáról". S a főosztályvezető beszámolóját ugyanez a gyengéd, tapintatos hang jellemezte. Szomorú szívvel emlékezett meg egyes vevők feledékenységéről. Utána több illetékes vezető statisztikai adatókkal támasztotta alá a „sajnálatos tapasztalatokat". De, mint jó kereskedelmi szakemberekhez illik, sietve megnyugtatták az újságírókat és a kedves vevőket, mondván: igazán túlzás volna azt állítani, hogy sokat lopunk. Még ezrelékekben is nehéz lenne kifejezni, hogy a KÖZÉRT-ek forgalmához viszonyítva: milyen rendkívül keveset lopunk. Bevallom, ennél a résznél egy kis büszkeséget is éreztem. A későbbiekben azonban kiderült, hogy e csekélyke szám csak a leleplezett lopások száma. Ebből nyomban megértettem, hogy a le nem leplezett lopás ennél jóval több. Érthető tehát, hogy a vevőközönség által fehér köpenyes detektíveknek elkeresztelt kereskedelmi dolgozók árgus szemmel figyelik a kedves vevőt. Itt már-már elszomorodtam; de szerencsére a rákövetkező határozott kijelentés megvigasztalt: „Megengedhetetlen azonban a vásárlóközönség alaptalan zaklatása és gyanúsítása". Ezt csak üdvözölni tudom ... Illetve, egy kicsit még gondolkodnom kell felette. Vajon mikor derül ki, hogy a kedves vevőt alaptalanul zaklatták és gyanúsították? Ez csak az irodán vagy a raktárban derülhet ki, ahova a kedves vevőt bekísérték, hogy kitapogassák a zsebeit. Addig a jó isten sem tudná megmondani, hogy okkal vagy ok nélkül gyanúsították-e. Ez a lehetőség megint elcsüggesztett. Különösen a nagyon is méltányolható magyarázata, mely szerint az esetleges leltárhiány kihat a dolgozók prémiumára és év végi nyereségrészesedésükre. Érthető tehát, nagyon is figyelnek arra, nehogy némelyik vevő megfeledkezzen magáról. Még szerencse, hogy ezután nyomban a következőket mondták: „De ettől függetlenül körültekintőbben és udvariasabban kell bánniuk a vásárlókkal". Ennek megint módfelett megörültem. Illetve mit jelent az, hogy függetlenül a bolti tolvajoktól, körültekintőbben és udvariasabban kell bánni a vásárlóval? A bolti lopásokról lévén szó, csak azt jelentheti: nagyon körültekintően kell megítélni, hogy a kedves vevő lopott-e vagy sem; s az esetleges gyanút rendkívül udvarias formában kell közölni vele. Sajnos, a lopás gondolatával nem foglalkozó vevő vásárlási örömét erősen csökkentette eddig is, hogy éber