Délmagyarország, 1968. augusztus (58. évfolyam, 179-204. szám)
1968-08-19 / 195. szám
VttiAG PROBETARMf, EGTESÜLJETSKS DÉL-MAGYARORSZÁG MAGíAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA Éljen alkotmányunk ünnepe! 58. évfolyam. 195. szám Ara: 1 forint Hétfő, 1968. augusztus 19. Losonczi Pál: A munkás-paraszt szövetség a hatalom alappillére Vasárnap a 600 éves Nagykőrös zászlódíszbe öltözött főterén gyűltek össze a város lakói, az üzemek dolgozói, a környező tanyavilág parasztsága, hogy megünnepeljék az alkotmány napját. A nagygyűlés elnökségében helyet foglalt Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Cservenka Ferencné, a Pest megyei pártbizottság első titkára, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Takácsának főtitkár-helyettese, valamint a megye és Nagykörös több más vezetője. A Himnusz elhangzása után Losonczi Pál mondott nagy tetszéssel fogadott ünnepi beszédet. A többi között megállapította: — Ezekb«i a napokban népünk országszerte augusztus 20-át ünnepli. Ehhez a naphoz történelmünk fontos eseményei fűződnek. Augusztus 20-án emlékezünk István király ezer év előtti államalapítására. Ezen a napok iktattuk törvénybe szocialista társadalmi rendünk alaptörvényét, népköztársaságunk alkotmányát. — A hazánk felszabadulását követő évek osztályharcaiban kivívott győzelmek eredményeként, 19 évvel ezelőtt az országgyűlés ünnepélyesen törvényerőre emelte a nép alkotmányát. Viszszavonhatatlanul kinyilvánította: hazánkban minden hatalom a dolgozó népé. Rögzítette a történelmi eseményeket, amelyeket a munkások, parasztok és értelmiségiek néhány esztendővel a felszabadulás után, kemény politikai harcokban és áldozatos munkával kivívtak. Ha visszatekintünk az azóta eltelt időre, tiszta szívvel elmondhatjuk: alkotmányunk híven szolgálta a nép hatalmának ügyét Az eltelt közel két évtizedben programadó célkitűzései sorra megvalósultak. E történelmileg rövid idő alatt nagy utat tettünk meg szeretett hazánkban a szocialista társadalmi rendszer építésében. Korszerű nagyipart teremtettünk. A mezőgazdaságot szocialista alapokra helyeztük. Az egész népgazdaságban uralkodóvá lettek a szocialista termelési viszonyok. Egyszer s mindenkorra megszűnt a társadalmi létbizonytalanság. Közkinccsé váltak a tudomány és a kultúra eredményei. Korszerűsödött és szélesedett a közoktatás, magas színvonalra emeltük az egészségügyi és szociális ellátást. A dolgozók jóléte évről évre emelkedik. — Országunk belső helyzete szilárd. Törvényes rend van, nyugodt építőmunka folyik. Népünk — pártja vezetésével — magabiztosan halad nagy célja, a szocializmus teljes felépítése felé. Napjaink feszültségektől terhes világában ez tovább növeli sikereink értékét; s tekintélyünket a nemzetközi életben. — Alkotómunkánk nyomán harmadik ötéves tervünk teljesítésében, kiforrott gazdaságpolitikai célkitűzéseink megvalósításában eredményeket értünk eL Az új gazdaságirányítási rendszer helyességét bizonyítják mostani gazdasági fejlődésünk főbb tendenciái: népgazdaságunk különböző ágazatai arányosabban, nagyobb zökkenők nélkül fejlődnek. A termelés fokozottan igazodik a szükségletekhez és az áruforgalom is mind kiegyensúlyozottabb. — A szocializmus alapvető célkitűzéseinek megAz erőssé kovácsolódott munkás-paraszt szövetségnek, a nemzeti egység erősödésének tulajdoníthatjuk, hogy sikeresen megvalósul a Magyar Szocialista Munkáspárt politikája. — Az elmúlt 23 év bebizonyította, hogy a munkásparaszt szövetség a hatalom LforserággSb!0vInk fíaí rendíthetetlen alappillére, és az ország, jobba vaiiK a la- _ a nemzet kibontakozó egy- Az eevkor elnyomott és ségével együtt ~ egész né" — AZ egyaor einyomoues pünk javát, KORTESZ* kizsákmányolt munkásosztály uralkodó osztállyá emelkedett. Hivatásának megfelelően a dolgozó parasztságfelemelkedését szolgálja. — Történelmi szükségszerűség és mindenkori feladat gal szövetségben — vezetője számunkra olyan politika lett társadalmunknak. Az el- megvalósítása, amely a két múlt két évtizedben elsajátí- alapvető dolgozó osztály, a totta a történelmi felelősség- munkásosztály és a paraszti gel járó országkormányzás ság érdekeinek helyes össztudományát. A szómban hangját biztosítja. Pártunk megnövekedett egységében IX- kongresszusának határoösszeforrott munkásosztály zata alapján ennek a kövevezető ereje, teremtő mun- telménynek tettünk eleget kaja pedig nélkülözhetetlen amikor folytattuk mezőgazpillére volt és marad az or- daságunk korszerűsítését a szág gyarapodásának. E nél- belterjes fejlesztést kül, és az általa véghezvitt Ezután Losonczi Pál több szocialista iparosítás nélkül, mezőgazdaságot érintő kérnem lehetne gyorsan fejlődő désról szólt majd így folynépgazdaságunk, korszerű tatta: mezőgazdaságunk, köziekedé- _ Engedjék meg, hogy felsünk és megalapozott jóié- használjam ezt az ünnepi altiink. kaimat arra, hogy köszöne— Ipari munkásságunk tet mondjak a nagygyűlésen erőfeszítései előrelendítik az résztvevőknek, s az önök útegész ország termelését Bi- ján hazánk minden dolgozózonyítéka ennek az is, hogy jának, munkásoknak, termeaz ipar termelése — akár a lőszövetkezeti tagoknak, érnapi átlagot akár az egy telmiségünknek azért az álfoglalkoztatottra jutó terme- dozatos munkáért, amelyet lést vesszük figyelembe — az ország javára ebben az ez év első felében magasabb évben is kifejtettek. volt az előző évi azonos idő- végül nemzetközi kérdészakénál. Kimagaslóan fejlő- sekről szólt majd beszédét dik a gép- és vegyipar. így fejezte be: — A munkásosztály ter- _ A párt és a nép melési tevékenysége alapvető biztosítéka az új gazda- a kölcsönös bizalom jegyesági irányítási rendszerben a ben' piaci helyzet stabilitásának, erkölcsi, politikai egységben a kiskereskedelmi forgalom munkálkodik jövőnk kovágyors növekedésének és a csolásán, hogy a jövő szép gazdaságunk számára oly ígéretei megvalósuljanak halon tos export kedvezőbb ala- zánk, népünk javára és bolkulásának. dogulására. Somogyi Károlyné felvétele Szeged, szeged! járás Gazdag alkofmánynapi program Tanácsi dolgozók, kultúrmunkások kitüntetése Tegnap délelőtt ünnepséget megyei tanács vb vezetői, a lődési otthon igazgató (Zárendeztek Szegeden, a me- járási és a városi tanácsok kányszék), dr. Szabó Lajos gyei tanácsházán az alkot- vb vezetői. Török László, a népművelési ügyvezető (Vámány napja alkalmából ki- megyei tanács vb-elnöke ad- sárhely), tüntetett tanácsi dolgozók, ta át a kitüntetéseket. KIVALÖ DOLGOZÓ k1 kultúrmunkások tiszteletére. A Csongrád megyei Tanács tüntetést kapott Vinczi KáAzünnepségena megyei vb-elnöke a KIVÁLÓ DOL- rolyné, a Csongrád megyei I pártbizottság képviseleteben GOZÖ kitüntető jelvényt Levéltár segédlevéltárosa, megjelent dr. Kovács Lajos adományozta: dr. Börtsök M1NTÍPTFRT nrrcfRFT osztályvezető. Jelen voltak a Kornélia igazgatási előadő- BETrS?t Ács Gy^l' nak (Szatyma® községi ta- a csongrádi filmszinház Sj nacs), Brenda Péterné gyám- , „ . „ 8 ügyi főelőadónak (Vásárhely, pesze' Borbei9 András, az városi tanács), dr. Faludi Bé- apátfalvi művelődési otthon ióné titkársági előadónak fúvószenekarának vezetője és (megyei tanács) Gergelyfi Kapovits End MórahaTamasne eloadonak (szegedi . „ ,, \ járási tanács), Izsák Mihály lom—Nagyszéksosi népműveigazgatási előadónak (Apát- lési ügyvezető, falva, községi tanács), Jura- A kitüntetettek nevében ró^Ll^tta igazgatási elő- dr Szentmiklósi István monadonak (Kiszombor, községi . tanács), Kapus Józsefné vb- dott köszönetet. Alkotmányunk születésé- díjait is a győztes kiállítók- Bordányban új iskolát nek 20. évfordulójáról Sze- nak. avatnak holnap, 20-án a 10 geden, a szegedi járásban és A szegedi járás dolgozói órakor sorra kerülő ünnepség Csongrád megye többi járá- nagygyűléseken, munkás-pa- keretében. sában, városában is ünnepi raszt találkozókon emlékez- Augusztus 19-én és 20-án rendezvényekkel emlékeznek nek meg az ünnepről. a szegedi járás csaknem vameg. Kisteleken a szövetkezeti lamennyi községében ünnepSzegeden ma, 19-én délelőtt napok keretében ma, hétfőn séget tartanak. 10 órai kezdettel munkás-pa- 10 órakor a Magyar—Szovjet Csongrád megye városairaszt találkozót rendez a Ha- Barátság Tsz-ben rendezik ban, községeiben is sok esezafias Népfront újszegedi bi- meg az agrarszakemberek ményre, ünnepségre, találkozottsága a Haladás Termelő- megyei tanácskozását az aru- zóra kerül sor a kettős ünszövetkezetben. Ezen az új- értékesítésről, majd délután nepen. Csanádalbertiben pélszegedi szövőgyár, a ládagyár a, tsz-asszonyok _ tanacskozá- dául most ünneplik a falu dolgozói, valamint a tsz szo- sát ^ X3 Elet Tsz-ben. Au- fennállásának 125. és a Koscialista brigádjainak tagjai gusztus 20-an, kedden 9 ora- suth Tsz megalakulásának 20. vesznek részt. kor kezd6dlk a felvonulás, 10 évfordulóját. Ma, 19-én, ünMint minden esztendőben orakor a nagygyűlés mely- nepi tanácsülés lesz, helytörMim minaen esztenaoDen, nek szónoka Péter János, az téneti kiállítást nvitnak hol wssísme ~ í.tT2rsrs?.'5: 'r 7™ dödik az újszegedi Vigadó- vetkezeti napok eseményeit. hazban csaknem 1 millió foban. Bakson a magyar—bolgár rintos költséggel berendezett A Szegedi Ünnepi Hetek barátság jegyében rendezik szélesvásznú mozit. Csongrázáróünnepsége holnap, 20-án meg 20-án az alkotmánynapi don 20-án nagygyűléssel és este 9-kor lesz a Tisza szálló- J^aal^róg budapesti munkás-paraszt találkozóval ban. Itt adják át az ősziba- nagykövetségének vezetői is érnek véget a csongrádi narack-, bor- és virágkiállítás részt vesznek. pok. titkárnak Felgyő), Kléner Istvánné adminisztrátornak (Csongrád, városi tanács, vb titkárság), Kovács István előadónak (megyei tanács vb titkárság), Kovács Erzsébet központi iktatóiroda vezetőnek (Szentes, városi tanács), Lévai Jánosné vb-titkárnak (Szőreg), Mátrai Géza igazgatási főelőadónak (Makó, városi tanács), Papp Lajos vb-elnöknek (Tömörkény), dr. Szentmiklósi István főelőadónak (megyei tanács, igazgatási osztály), Tombácz Géza igazgatási előadónak (Domaszék, községi tanács), Veres Lászlóné vb-titkárnak (Pusztaszer), Verők Mátyásné kisegítőnek (Vásárhely, városi tanács vb titkárság). A SZOCIALISTA KULTÜRAERT kitüntetést kapta: dr. Bodó István vb-elnök (Tápé), Diószegei János vbelnök (Fábiánsebestyén), Keczeli M. Dezső könyvtárvezető (Mórahalom), Kispál Antal, a KISZ makói járási titkára. Szah* T&fi*áx> tnűveKiváló népművelők A Művelődésügyi Minisztériumban vasárnap ünnepélyes külsőségek között adták át a Kiváló Népművelő, valamint a Népművészet Mestere kitüntetéseket. Az ünnepségen jelen volt dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese is. A kitüntetéseket Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes nyújtotta át. Kiváló Népművelő kitüntetést 24-en kaptak, közöttük Siklós János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megyei bizottságának titkára is