Délmagyarország, 1968. július (58. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-07 / 158. szám

* prilis volt, az esős évszak beköszöntését A

várta a vidék. A nappalok túl melegek, az éjszakák alíg-enyhítő hűsek voltak. A síkság mégis üdezöld volt, s tengerként hullámzott a szélben. Volt még néhány óránk a harc kezdetéig. A parasztház, amelyben elhelyezkedtünk, gondosan tiszta, bár nagyon szegényes. Huu, a szakaszparancsnok-helyettes mindössze 23 éves, de tapasztalt katonaként emlegették a többiek. Most sem pihent: gondosan elmagyarázta a támadás minden mozzanatát, többször is hangsúlyozva, hogy minden körülmények között még napfelkelte előtt meg kell kezdeni az akciót Sok sikeres támadás állt már mögöttünk, s tudtuk, hogy ezen a földón a fű, az árkok, a szél, a sás... mindmind a mi szövetségesünk. — Kik maradnak tartalékban? — néztem Huu-ra. — A tüzérségi támadó szakasz perceken belül visszavonul és elfoglalja a hátsó fedezékeket. Rövid szünet után Huu magyarázta tovább: — Lesz még egy másik tartalékegység is. És az lesz az igaza meglepetés. A döntő erő.... Huu hozzám hajolt és suttogva mondta: — Adott pillanatban felgyújtják a parasztok a mezőt. Sűrű füst támad mindenütt. Ezt az akciót Kue irányítja ... — Ki az a Kue? Kue-re számítani lehet. S nem is kell róla többet tudni.;. Néhány katona már horkolt a földön. Én Huut fi Anh Duk: FÜSTBEN Az alábbi novella szerzője a Vietnami Demokratikus Köztársaság egyik legismertebb Írója. Füstben clmü novellája — az Elefántcsont fésű című Hanoiban, 1967 novemberében kiadott kötetből — ez alkalommal jelenik meg először magyar nyelven. A parancs szerint visszavonulás esetén Hiep Thanhhon kell átvágnunk, ahol megfelelő erősítést kapunk. A fedezéképítésnél nem sok hasznomat vették. Bármennyire is gyorsan forgattam az ásót, a többiek már régen álcázták lövészteknőiket, mire én valamicske gödröt kapartam. Két katona sietett segítségemre. Huu-nak és nekem közös, tágas fedezéket ástak. — Dohányzol? — kérdeztem a szakaszparancsnokhelyettest. — Igen — válaszolt, de eltolta a cigarettásdobozt. Kurtaszárú pipát vett elő. Egymásnak támasztottuk a hátunkat, s lassan, mélyen tüdőié szívta a füstöt, élveztük a dohányt. Huu gyeltem, hátha mégis mond valamit Kue-ről. De csend közben elmondta, hogy harc előtt, éjszaka csak a legvolt. Csak a hold feltűnése hozott változást. Felálltam, s ritkább esetben szabad dohányozni', mert a cigaretta féaz ajtóhoz léptem. Csadálatos látvány volt. Mintha a mező ködtengerében sétált volna a hold. Mint egy gigantikus tűzgolyó, mint valami misztikus üzenet a világmi ndenségbőL Huu hirtelen felkelt és mellém lépett. Vizsgálódva nézte az arcomat. Éreztem, hogy beszélni akar. Megelőztem. — Hány éves Kue? — Tizenkilenc. — Hova való? Huu megfogta a kezemet és a távolba mutatott: — Ott, távol, túl mezőn és azon a tenyérnyi kis erdőn ... Ott van egy kis falu. Nappal tisztán látható néhány szélső ház. Reggel... Reggel átvonulunk a falun. Néhány percnyi szünet után megszorította a kezemet, s folytatta: — Pajtás, amikor megismertem azt a lányt, csak tizenhat éves volt. Serdülő lányka csupán. De különös lány. Megsebesült a válla, s úgy ömlött rám a vére, mint a patak. Mégsem hallottam egyetlen jajszavát sem. — Vállövés? — kérdeztem. nye és a dohányfüst messziről elárulhatja az embert. — Még nem ért meg a helyzet a támadásra — mondta Huu és orrán keresztül eresztette ki a fütöt — Emlékszem, a legnehezebb napok alatt, amikor a föld alatt éltünk, teljesen le kellett mondanunk a dohányzásról. Még éjszaka sem volt szabad füstölni, mert a fedezék szellözőnyílásán kiszivárgott a füst, s könnyen bajt hozhatott volna valamennyiünkre. így visszaemlékezni se könnyű... — Az előbb abbahagytad Kue történetét. Élelmet hozott és...? mire hajnalodott, már ismét elhallgattak az ágyúk mindkét oldalon. — Mcst figyelj! — intett Huu, s hal Irtóztunk. A távolból néhány korai madár füttyszavát lehetett hallani csupán, amelyeket felriasztott fészkükről a tüzérség. De kisvártatva tompa morgás ébredt a távolban, s egyre erősödött. — A helikopterek! — mondta Huu. — Régen várt madarak érkeznek, pajtás Csak türelem... Türelemben nem volt hiány. Az egység olyan mozdulatlanul feküdt, hogy még a lélegzetünket sem lehetett hallani. Nemsokára két vadászbombázó tűnt fel a horizonton. A vaktából kilőtt rakéták lántfcsóvái szinte megperzselték arcunkat. — Felgyújtják az eget is — súgtam Huu-nak, de <5 csak mosolygott: — Meg kell szokni, hogy ők így fűtenek. Az a fontos, hogy elkerülte az egységet a rakétalűz. Alighogy elhúztak a vadászbombázók, monoton morgással telítődött a levegő. — Helikopterek ! — kiáltotta valaki, s szinte végigsöpört a kiáltás az egységen. Nemsokára újabb parancsot kaptunk. Ennek értelmében tilos az első helikopteren érkező csoportot megtámadni. Továbbadtuk a parancsot, majd Huu felszerelte gépfegyverét. A csövet gondosan megtisztította, s megmozgatta a závárzatot. Az égbolton már kihunytak a csillagok. A napkorong sápadtan bújt élő a ködfátyolból. Az ébredő nappali fényben jól meg lehetett számlálni a tizenhárom helikoptert, amelyek lomhán közeledlek a mező fölé. Közöttük hat Hernyó típusú volt. két légcsavarral, hat Keresztes típus, egylégcsavaros és végül nyilván a parancsnokokat szállította az Égi banán elnevezésű. Az első csoport földet ért — súgta Huu. s töltényfüzért kapcsolt a gépfegyverhez. Az első helikopter tőlünk balra ért földet. Nem sokkal utána a földre ereszkedtek a többiek is. Legvégül az Égi banán ért talajt, s az oldalajtókon egymás után ugráltak ki a nehéz felszerelést cipelő katonák. Utoljára — Hagyjuk a folytatást! — legyintett, de mégis folytatta a történetet. — Amint meghallottam a megbeszélt ket amerikai tiszt lepett ki jelet, rögtön felnyitottam a fedezék vasajtaját s egyik Láthatóan gondtalanul beszélgettek. Nehany flegmaa kezemmel az ajtót tartva, másik kezemmel segítettem kiköpte rágógumiját, szinte a lábunk ele. Kue-nak, hogy épségben lejussunk a fedezékbe. A lány Huu arcát figyeltem. Szerettem volna kitalalni gonmellém húzódott a kis lócára és sírva fakadt. dolatait. _ — Kue, nem méltó hozzánk a sírás — mondtam neki, ~,Tuz! ... . „ s folytatni akartam magyarázkodást amikor súlyos lép- Ebben a P>"anatban eros fegyverropogás járta at a teket hallottam a fejem felett. Kue 'hozzám simult Erezi- mezőt- Az amerikaiak mint a rongybábuk, ugy hullottem, hogy egész testében reszket. A léptek zaja meg- ^k a földre. szűnt, majd súlyos dobbanást hallottunk, mint amikor Vasdorong. A gazemberek _ vasdorongja szúrta át nehéz terhet dobnak le a vállról. Egy ember hangosan a vállát Még emlékezni is szörnyű A fiatal szakaszparancsnok-helyettes ujjaival a hajába fésült —- Eleinte úgy szerettem, mint a kishúgomat. De akkor, 1959-ben mindössze húszéves voltam. A település ifjúsági mozgalmának felelőse. S akkortájt az ellenállási mozgalom abban a faluban a föld alatt működött. A szó szoros értelmében a föld alatt éltünk. Kue és a nagyanyja hozta paponta az élelmet, ök hozták az üzeneteket is, a híreket az ellenség csapatmozgásairól. Az egyik hajnalon Kue kopogott a föld alatti fedezék viasajtaján... Odakint lépéseket hallottunk. Huu abbahagyta a beszélgetést. csattant a pisztoly zárja, s lövésre készen emelkedett a kézben— Hol a szakaszparancsnok elvtárs? — szólalt meg agy hang odakint. — Itt vagyok! — válaszolta Huu és kilépett az ajtónyílásba, hogy megvilágítsa a holdfény. — A százados elvtárs parancsa — mondta a hfmök —, hogy induljanak azonnal. A parancsnok szerint tizenöt perc múlva gyülekező,,. w Ébresztő! Sorakozó! w kiáltotta Huu, s az emberek perceken bejül az udvaron álltak. — Létszámellenőrzés! — adta ki az újabb parancsot Huu, s miután ez is megtörtént, a szakaszparancsnokhelyettes a házba küldött, hogy ellenőrizzem, mit hagyunk hátra. kifújta magát odafönn, s már azt hittük, hogy valaki csak megpihent bambuszkötegével, amikor éles kalapácsütésekre lettünk figyelmesek. — Még a lélegzetünket is visszafojtottuk. Kue a három szellőzőnyílásra figyelt, én az ajtóra. Egyszer csak hegyes vasdorong fúródott át a mennyezeten, s éppen előttünk ért a földbe. Kisvártatva újabbak fúrták át feéhány helikopter gyorsan felszállt Az első néhány zakatoló, recsegő hang után leállította légcsavarjait és mintegy húsz méter magasból a földre zuhant. Egy másik már a földön gyulladt ki. Eszeveszetten próbáltak menekülni a földön maradtak. De egységünk vasmarokkal szorította össze és morzsolta fel a légidesszantot. Az egyik tiszt magasra tartotta a kezét, s példáját jünk felett a földet, s egyre reménytelenebbnek tűnt Jötték a többiek is Ebben a pillanatban trúndannyian helyzetünk. Az utolsó vasdorong gyorsan és váratlanul csapott le, s már nem lehetett kivédeni: Kue vállát fúrta át — A lányra néztem, s láttam mint harapja össze ajkait hogy ne kiáltson. Éreztem, mint ömlik a vére a vóllából, s végig csorog zubbonyomon. Elhatároztató, hogy felcsapom a fedezék vasajtaját, és kezem már a gránát biztosító csapján volt amikór Kue elkapta a csuklómat s nemet intett. — Nem szabad! Mindenkit elpusztítanak, ha felfedeznek! — súgta, s előhúzta zsebkendőjét hogy kötözzem be a sebet A kutató-vasdorongokat kihúzgálták a földből, s nemsokára hallottuk, hogy eltávoznak. Kue kis kezeit kiugráltunk a fedezékből, s körülfogtuk őket. — Gyorsan, gyorsan! — hallottuk a százados parancsát, s mi gyors mozdulatokkal tereltük össze a foglyokat. A politikai tiszt a két amerikaihoz fordult és tökéletes angolsággal mondta: — Mozogjanak, uraim. Vagy nem tudják, mj az a parancs? A két tiszt élit a menet élére, őket követték a közlegények és tiszthelyettesek. Mi közrekaptuk a csoportot, s elindultunk a távoli kiserdő felé. Erőltetett menetben haladtutik, s alig tíz perc múlva niár feltűntek ismét az amerikai vadászbombázók A parancsnok feküdj-öt vezényelt, de erre már alig volt szükség, mert a mező túlsó szélén, éppen szélirányban. átszorítva ült dermedten, s ereztem, hogy rettene- jgjg™ * kiáltotta Huu, s futva foly___ • . ... ... , , . t«,>ui, 0 A mező mögöttünk volt már, "S ^f™ teljesen füstbe fulladva. Csak olykor lobbant fel egy-egy' csillapító gyógyszer akadt a zsebemben, azt etettem meg vele, s néhány korty vizet is ivott. tcsen fét T AHHT T HH ^^^aíS^^UJ^^^ ^ttuk uhukat a lejtőnek. F Túl sóik vért vesztett szegény. Este, amikor végre láng a lelőtt helikopterek benzintartályából, vagy az elellenség rakétáinak becsapódását jelezve. — Sikerült — mondta futtában Huu. — Teljes tüelkattintottam kis zseblámpámat, s miután kiemelhettem a fedezékből, s hazatámogathattam, már zérségi erejüket a mezőre összpontosítják'. Felszántják megállapítottam, hogy csupán a szétszórt alig volt ereje ahhoz, hogy suttogjon: szalma maradt vissza, jelentettem. Az — Vigyázz magadra! Vigyázzatok! Majd a nagymama egység elindult. Az út nem volt hosszú, hoz ételt... mindössze talán négy kilométert halad- Elájult. Karba kaptam és úgy osontam vele.a nagytunk előre, ahol parancs szerint beástuk mama házáig. Amikor már az ágyon volt, ismét eszmémagunkat. A támadásra kijelölt bázis létre tért és ezt mondta: 2RÍM <$66S2I@ néhányszáz méternyire előttünk álomban volt. még mély — Tudod Huu, én nagyon sírtam, amikor megsebesítettek. De lenyeltem a könnyeimet, nehogy valami ospuszta földet rakétáikkal. További húszperces futás után elértük az erdőt. Foglyaink, fuldokolva a füsttől, bukdácsolva értek a fák közé. Itt már friss volt a levegő, a szél elkergette tőlünk a füstöt. Alig fújtuk ki magunkat, a füstből kiáltást hallottunk. — Huu elvtárs! Huu! Mindketten a hang irányába futottunk. Néhány száz !5ző Indító gombját, de a motor valóban nem Indult, A fűtő szitkozódott A salakozást már nem lehet halogatni. — Felváltva lapátolunk! — szólt ki a fiúnak. — És ha mérgezést kapok? Nem kényszeríthet rá! A fűtő keze ökölbe szorult — Jó, majd én lemegyek! Tizenöt perc múlva szólj értem. Közben a gőzmutatókon is rajta legyen a szemed! A fűtő visszament a pincébe. Kinyitotta az elérhető kis ablakokat, hogy legalább azokon jöjjön be friss levegő Az égett szén darabosan ömlött ki a kazán alól Lila lángok röpködtek a maró, gázos izzásban. Vizet locsolt a salakra, sárgás gőz csapott fel a mennyezet felé, alaktalanul gomolygott A fiú ijedten nézte az órát „Most már mennem kell! De akkor ki szól Feri bácsinak?" — Kiment a kazánház elé. hátha találkozik az éjjeliőrrel, s akkor rábízhatja a szolgálatot De az őr éppen nem járt arrafelé. Visszaszaladt Nem várhatja meg a fűtőt niert akkor már nem jut ki innen. Egy pillanatig tűnődött, majd felkapott egy nagy darab szenet és teljes erejéből a vasajtóhoz vágta. A fűtőnek már parányi tűk szurkálták a szemét, kaparta torkát a füst. A vasajtó döndülésére felriadt. Hirtelen nem is gondolt arra, miért igy jelez a fiú. Felkapaszkodott a lépcsőn, letépte magáról az álarcot kiment a friss levegőre. Sokáig kapkodva lélegzett. Amikor kitisztult a feje, visszament a kazánházba. Kiabált a fiúnak. A nagy csarnokban kavarogva vergődött a hangja: „Hol lehet?" — gondolta dühösen. Körüljárta a kazánokat is, de a fiút nem lelte. Fáradtan leült. Megtörölte verejtékező arcát ivott a vizeskan csóbóL „Szóval mégis itthagyott! Meg is szédülhettem, bele is bukhattam volna a tüzes salakba!" Felkelt, ellenőrizte a műszereket, lapátolt a tűzre. A két kazán kezesen feküdt, mint jámbor barmok a meleg istállóban. tobaságot csinálj. Hiszen azok, ott akkor sokkal többen méterrel az egységtől fiatal lányok álltak a sötétlombú voltak, mintsem egyetlen ember elbírjon velük. És én pálmák alatt. Arcukat, hajukat, egész testüket szürke féltettelek.., Huu ezután elmondta, hogy tíz napig nem látta Kuet pernye fedte. — Az égő mezőről jöttök? — kérdezte Huu, de látTíz napon át szegény tipegő nagymama hozta osonva az hatóan másró! akart beszélni. Az egyik lány gyorsan váélelt, a híreket, s vitee tovább az utasításokat — A tizenegyedik napon ismét Kue jött — folytatta Huu —, s altkor nem tudtam uralkodni magamon: magamhoz húztam és szájoncsókoltam. Csak nézett rám csodálatosan szép szemeivel, s nem szólt. Azt hittem, haragszik, s lelkiismeretfurdalást éreztem, hiszen Kue harcostársam volt s én gyalázatosan viselkedtem. Dühömben és szégyenemben sírva fakadtam ... Huu megállt s mélyet szívott a pipából. — Te sírsz? — nézett rám a lány — Huu te sírsz? Miért? Hiszen... Szájoncsókolt, s gyorsan kiugrott a fedezékből. Azóta sem tudom elfelejteni sem a csókját, sem az én könnyeimet. De azt az érzést sem, ami akkor ébredt fel bennem, öt hónapja már, hogy nem találkoztunk. — Szeretném megismerni — fordultam Huu-hoz. — Legközelebb, ha találkozunk bemutatom neked. Jó? Bólintottam. Huu megkérdezte, hány óra van. Mondtam, pontosan kettő. — Aludj még egy keveset. Szükség lesz a pihent emberre — mondta, s elfordult tőlem. laszolt is a kimondatlan kérdésre: — Kue jön legutoljára — kiáltotta, kicsit évődve, kicsit irigykedve. Mindannyian a jelzett irányba néztünk, s néhány perc múlva már feltűnt Kue, kezében égö fáklyát tartott, arca, ruhája csupa pernye. — Kue! Kicsi Kue! — futott a lányhoz Huu, s átöjelték egymást. Kue arcán piros rózsák gyúltak az örömtől, de szemeit a földre szegezte zavartan. Majd a hajfonatával babrált, s váratlanul megszólalt:— Hozok friss kókuszt. Jó? Választ sem várva elfutott. Néhány perc múlva ölében friss gyümölcsökkel tért vissza. Huu bemutatott bennünket egymásnak. Kue huncut mosollyal nézett rám. — Alaposan kifüstöltük magukat. De azért nem haragszanak, ugye? — Hát, szó, ami szó, barátnőivel együtt igazi pokolbéli hangulatot idéztek elő. De ha ez a füst nincs... Nem fejeztem be. Csak néztem ezt a lányt, amint itt állt előttünk, kormosán és mégis tündéri bájjal. S arSzót fogadtam Huu-nak, de sehogyan sem tudtam ra gondoltam, hogy talán még most is fáj, nagyon fáj a válla. De elmerengeni nem volt ido. Parancsot kaptunk a továbbvonulásra. — Holnap eljövök, ha nem jön közbe valami!' — mondta Huu a lánynak. — Várlak. Addig is vidd magaddal ezt a kendőt. — Egy halványkék selyemkendőt adott át Huunak. lehunyni a szemem. Gondolataim Kue-nél jártak. Szeret em volna az elbeszélés alapján megalkotni magamnak az arcát, az alakját a hangját. De sehogyan se sikerült. Akárcsak az alvás. A szél lomha mozgással kergetőzött a mezőn. A csillagok ékszerfényesen tündököltek felettünk. A síkságon csodálatos az éjszaka, mint az a törtenet, amelyet Huu mondott el az előbb. A néma mező most kezdte felvenni a hajnali pirkadatot megelőző rózsaszín ködfátyolt. De ez a nyugalom nem volt hosszú életű. A Hiep-Thanh-i őrhely ágyúi hirtelenül felugattak, s néhány géppuska kelepelése keveredett a tarackok bömbölésébe. Huu magyarázni kezdett: ár sorakoztunk, amikor észrevettem, hogy a két amerikai tiszt milyen kitartóan figyel bennünket. Talán arra gondoltak, hogy ezek a törékeny termetű lányok tépázták meg a nagy amerikai légisasok dicsőséges tollait? Nem tudom. Egyet _ azonban ma is teljes biztonsággal tudok: - Ez az első számú ébresztő." Tudom goromba tánc- "ükség van a füst, az életet mentő - fust felszáll Vietnam siksagai fole. S a füstben mindig csillagok ragyognak. Kue és a többi bátor lány tiszta szemei. ra kérjük fel az igen tisztelt jenki urakat, de mit tegyünk, ha ez a mi népi táncunk? Felkelt és kiosztotta a sebkötöző csomagokat. Volt rá ideje, mert a támadás mintegy fél óráig tartott, s Fordította: Kátay Antal