Délmagyarország, 1968. július (58. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-20 / 169. szám

A tizedik nyár Mindannyian emlékszünk még arra az első, felejthetetlen nyárra, 1959. július—augusztusára, amikor húsz esztendei szünet után a város és az ország lelkes, izgatott, reménykedő várakozásától kísérve a szegedi Dóm előtt újrakezdődtek a nagyhírű szabadtéri játékok. Megvalósul-e majd mindaz, amit ez a nagy vállalkozás hordozni és képviselni kívánt, a magasszínvonalú népművelés, a béke és a népek barátságának orzághatárokon is túljáró erejű hirdetése? — ezek a kérdések álltak akkor, tíz esztendővel ezelőtt az érdeklődés középpontjában. Aztán jöttek az új esztendők és szinte észre se vettük, most, az idei évvel, jubileumhoz érkeztünk: tíz esztendős a szegedi szabadtéri. Számadásra, összefoglalásra, az eredmények értékelésére a játékok minden éve alkalmat adott Most azonban a tizedik év küszöbén eredményekkel magukat az alapelveket kell szembesítenünk. Sikerült-e az elmúlt tíz év alatt megvalósítanunk mind azt amit az elinduláskor feladatnak tűztünk ki? A kérdésre mindenféle önelégültség és beképzeltség nélkül határozott igennel felelhetünk. A játékok vezetőinek, a művészeknek, a társadalmi szerveknek a lakosság odaadó támogatásával végzett fáradtságos és áldozatos munkája meghozta a várt eredményt Sikerült a játékokat páratlan hatású ég eredményű népművelési fórummá, a népek barátságának és a béke gondolatának hangosszavű hirdetőjévé fejleszteni. Egyetlen számot csak nem is ennek bizonyítására, inkább csak érzékeltetésére: az előadásokat az elmúlt 9 évben közel 800 ezer néző — közöttük több tízezer külföldi — látta, s nem kevesen olyanok, akik ezen a színpadon találkoztak először — egyebek között — a magyar és a külföldi operairodalom remekeivel. Szeged büszke lehet a nyári fesztiválra. S mégis most, a számadás nyugodt megelégedettségének tudatában a jövő még magasabbra vezető útjait kell keresnünk. Bármilyen imponálóan szépek ls ugyanis az első tíz év eredményei, magától értetődik, hogy a feladat nem ezeknek a sikereknek a megmerevítése, konzerválása, hanem az új meghódítandó csúcsok keresése. Az első tíz év az alap, a fundamentum arra, hogy még többre törekedve nekivágjunk a nagyobb feladatoknak. ÖKRÖS LÁSZLÓ Somogyi Károlyné tétváteíe Erkel Ferenc Bánk bán című operájának ünnep! előadásával ma esfe kezdődik a szabadtéri játékok tizedik, jubileumi évadja. Képünkön a látványos előadás egyik monumentális jelenete A címszereplő: Simándy József Nem feszélyezett ember. Kellemes csevegő-társalgó, nyoma sincs benne a művészetben merengők hamis pátoszának. Mostanában keveset hallani felőle, pedig az elmúlt évadot végigénekelte az Operáiban. Ö az állandó, stabil ember, akire mindig, mindenkor lehet számítani. Semmi kilengés, semmi magamutogatás, semmi feltűnéskeltés. A napi hírek, érdekességek izgalmának nem tárgya Simándy József művészete. Vitathatatlanul nagy, értékes művészete. Egyszerűen tudomásul veszik, hogy kimagasló teljesítményt nyújt Szegeden sem első vendég — innen indult 1945 szeptemberében, a színházból. A Carmen tenorszerepére ugrott be, s emlékezetes bemutatkozását töretlen ívű karrier követte. Don Joset azóta 115-ször énekelte, többször, mint egyébként is gazdag repertoárjának más szerepeit. A Bánkot közel százszor. Első szava Vaszy Viktoré: — Hálával tartozom nemcsak egykori igazgatómnak, hanem mint muzsikusnak is. Az operaművészet nem merül ki az énektudásban, amit hozzá kell tenni, Vaszy Viktortól tanultam. — Tudomásom szerint baritonistaként indult. — Csak szerettem volna. De tanárnőm, Posszert Emília váltig állította: tenorista leszek. Neki volt igaza. — A felújított szegedi fesztivál első címszerepét énekelte. — Még 1955-ben egy zeneakadémiai koncerten találkoztam Vaszy Viktorral. Megkérdezte, mit szólnék, ha újra előadásokat vinnének a Dóm elé. Egyetértettünk. Négy évvel később újra összefutottunk Pesten, s emlékeztetett korábbi beszélgetésünkre. „Hunyadi Lászlót szántuk neked" — mondta, s mivel a szerepet nem ismertem, aggályoskodtam. „Megtanulod" — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, s mit tehettem egyebet, megtanultam. — Csak a szabadtérire. Színházban hosszú évek óta nem hallottuk. — Oka egyszerű: nem hívnak. Utoljára 1953 őszén Paul usz Elemér dirigálásával énekeltem itt, megint Carment. — öt esztendeje forró pillanatokban segítette ki a „szabadtéri Trubadúrt". — Műsor szerint a Brankovics György egyik temorsaólamát énekeltem, ám a Trubadúr címszerepére szerződtetett Bruno Prevedi megbetegedetett. Délután strandról hívattak az igazgatóságra, s közölték a tényt; más megoldás nincs. S noha majd két éve nem énekeltem Manricot — vállaltam Aznap este, mikor Erkel operájában léptem színpadra, feleségem egy bejáratos kocsival döcögött fel Pestre, hajnalra itt volt a kottával, s reggel hozzáfogtam a memorizáláshoz. — Modern művet álig énekel. Évekkel ezelőtt a Kádár Kata című Hajdú operában hallottuk. Ez minden? — Igen. Meggyőződésem, hogy az úgynevezett hagyományos opera jövőjét nem fenyegetik a modern kompozíciók. A művészi irányzatok, bármilyen elképesztő szélsőségekre ragadtatnak, bizonyos idő után visszafordulnak ahhoz a rendhez, harmóniához, ahonnan indultak. Persze fiatal generációk az évek során egyre formálódó, alakuló ízlésirányzatokat fogadnak magukénak, s így a zene fejlődése is a korszerűségnek megfelelően történik. Bartók művészete például a mai iskolás gyerekek fülének már nem olyan idegein, mint három-négy évtizede volt. Végül még egy kérdést: — Sajátos színű tenorhangja Mozart operákra éppoly alkalmas, mint Verdi, vagy Wagner hősök ideális megszemélyesítőjének. Vajon találkozott-e nem mindennapi művészi pályája során szereppel, amit visszaadott? — Egyetlen ilyen volt: a mantuai herceg. Nikolényi István Siflis József felvftelv Gertrúd (Komlőssy Erzsébet) és Bánk bán (Simándy József) Korődi András Eseménynaptár SZÓMBA' Déli 12 óra. 1967 legszebb könyvei. Kiállítás a Móra Ferenc Múzeum kupolacsarnokában. Megnyitja dr. P. Brestyánszky Ilona, a könyvművészeti és grafikai gyűjtemény vezetője. Esfe fél 8. Nyitóelőadás a szabadtéri színpadon. Eirkel Ferenc: Bánk bán. Rendező: Szinetár Miklós és Félix László. Vezényel: Koródi András. VASÁRNAP Délelőtt 9 óra. Az V. pedagógiai nyári egyetem ünnepélyes megnyitása az Ady téri egyetem nagy előadótermében. Az ünnepségen dr. Márta Ferenc egyetemi tanár, a József Attila Tudomáriyoegyetem rektora mond beszédek Szeged város nevében a hallgatókat Papp Gyula, a városi tanács vb elnökhelyettese köszönti. Déli fél I. Iparművészeti kiállítás a Tömörkény Gimnáziumban az iparművészeti főiskola hallgatóinak diploma-munkáibóL Megnyitót mond dr. Pogány Frigyes, a főiskola igazgatója. Este fél 8. Csajkovszkij: A hattyúk tava. Bemutató a rigai balett előadásában a szabadtéri színapdon. Rendező Elena Tangieva-Birznyek és Irena Sztrod. Vezényel: Janisz Hunhen. HÉTFŐ Este 8 óra: Slágerhullám. Könnyűzenei hangverseny a szabadtéri színpadon. Széles mozdulataival szinte átöleli a teret. Átöleli, s megmegújuló öleléseivel életre kelti. Tőle él, miatta zeng most minden. így csak az tud vezényelni, aki már nagyon régen és nagyon mélyen magáénak érzi a rábízott muzsikát. — Mióta is? — Jó húsz éve dirigálom már a Bánk bánt — mondja a főpróba — szerencsére hosszú — szünetében a játékok idei nyitó-premierjének dirigense, Koródi András. — Szegeden viszont most vezényli először. — Igen. A szegedi fesztiválon a Háry-1 dirigáltam 62-ben és a Brankovicsot 63-ban. A szabadtéri Bánk így tényleg újdonság nekem. Szívesen, nagyon szívesen vállalt újdonság! Koródi András mögött nehéz színházi évad áll. Sokat dolgozott a pesti Operában, és sokat másik kedves „munkahelyén", a Zeneakadémián is. — Az Operában legszebb feladatom a Nürnbergi mesterdalnokok felújítása volt, az akadémián pedig három karmester-tanítványomat diplomáztattam. Ez is igen sok energiát követelt! — Szeged után? — Szombathely következik. Az immár szintén hagyományos Isis-ünnepekre utazom, ahol a Varázsfuvolát és Cluek Iphigenia a taurusok földjén című operáját adjuk elő. — További feladatok? — Vannak bőségesen! ősszel, a szezon elején kezdődnek a Budapesti Zenei Hetek — ez a sorozat minden magyar muzsikusnak komoly erőpróbát jelent. Majd az Opera új Wagnersorozatának előkészítése lesz a munkám. „Első számú" komponistám, Mozart mellett így a másik zenész-óriáshoz is még közelebb kerülök ... Tervezzük aztán a Don Carlos felfrissítek Verdi eredeti elképzelései szerint, s mint koncert-dirigens valószínűleg elutazom Romániába is, ahol a Filharmóniai Társaság élén adok majd — Bukarestben, Brassóban — Kovács Dénes hegedűművésszel hangversenyeket. A tervek szerint novemberben viszonozzuk majd a berlini opera közelgő vendégjátékát — ez ugyancsak szívesen vállalt erőpróba lesz. Akárcsak az a hosszabbnak ígérkező kubai turné, amelyen szintén Kovács Dénessel adunk közös hangversenyeket, s amelynek végén — remélem — bemutatjuk majd Bartók Kékszakállúját. — Szép, gazdag évad lesz! — Az ilyet szeretem, azért is vállalom ... Akácz László Gorka Lívia kiállítása Aki Szeged képzőművészeti életének fejlődését figyelemmel kíséri, tapasztalhatja, hogy Tisza-parti vállasunkban a festészeti, szobrászati és grafikai tárlatokon kívül, az iparművészeti kiállítások is egyre sűrűbben helyet kapnak. Eziek létrehozásában elsősorban a Képcsarnok Vállalatot illeti az elismerés, amely — függetlenül az évközbem lakáskultúra-kiállításaitól — a szabadtéri játékok idején immár hagyományosan egyegy reprezentatív iparművészeti bemutatót rendez. Külön érdeme a Képcsarnoknak, hogy mint máskor, ez alkalommal is a szakterület egyik kiválóságának, jelenleg Gorka Lívia Munkácsy-díjas keramikusművésznek — alkotásait tárja tegnap megnyílt kiállításán a külföldiektől egyre inkább benépesülő helyi közönség elé. Gorka Lívia Szegeden szereplő más-más alakzatú és változatos koloritú műveiből a természetadta formák és színek sugallatát érezhetjük, melyek hamvas mesterkéletlenségükkel felkeltik a mai kor emberében az őstermészet utáni nosztalgikus vágyakozást. Ezek az idő, a környezet és fajok alkotta alapformákat követő samottból égetett, oxidokkal dekorált, tárgyak és madárfigurák anyagukban olyasféle hatást keltenek, mint a kissé érdes felületű, játékos erezetű geológikus kövületek, melyek fo:májukban néha különféle magok vagy érdekes potrohú állatkák alakjaihoz hasonlatosak. Gorka Lívia prehisztorikus ihletésű műveiből a civilizáció szelétől való érintetlenséget érezzük sugározni, melyek mintegy újravarázsolják a természeti népek barbárnak ható, számunkra rég tovatűnt harmonikus világát. Az Éden-költészetét derengve megjelenítő alkotásai a szemnek s a léleknek tetsző gyönyörködésen felül megindítják bennünk azt a felismerést, hogy a modern ember, ha nem vigyáz, éppen az agyontechnicizált életformája miatt veszítheti el kapcsolatát a testi és szellemi megújulást nyújtó teamészettel. Szelesi Zoltán SZOMBAT, 1968. JÜLIUS 26.