Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-08 / 133. szám

Hanoi park A „Budapest — Hanoiért" jelszóval meghirdetett szoli­daritási akciósorozat záró­eseményeként péntek dél­után a XI. kerületben ünne­pélyesen felavatták a Hanoi parkot Kísérleti parcellák Kopogtatók Mindjárt a váro6 alatt, a A határban most „furu­nemzetközi műút mellett lyál" a kukorica, rnegsod­szépen megmunkált apró ródnak a levelek, hiányzik parcellákban nőnek a növé­nyek. Másfél évtizede a Dél­alföldi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet kísérleti táblák­ban termeszti mind a hazai, mind pedig a külföldi búzá­kat » kukoricát Barátsági estek Szeged Tegnap délután a Hazafias Népfront Szeged városi el­nöksége meghívására Szeged­re érkezett Jozef Chabuda, a Csehszlovák Szocialista Köz­társaság budapesti nagykö­vetségének sajtóattaséja. A népfront Vörösmarty utcai székházában rendezett foga­dáson részt vett Deák Béla, az MSZMP Szeged városi végrehajtó bizottságának tagja, a pártbizottság osztály­vezetője, Dácsán Mihályné országgyűlési képviselő, dr. Kedvessy György professzor, a népfront városi bizottságá­nak elnöke, Hofgesang Péter, a népfront városi titkára, dx. Varga János, a szegedi I. kerületi tanács vb elnöke és a kerületi népfrontbizottságok titkárai. Este 7 órakor az L kerü­leti népfrontbizottság rende­zésében csehszlovák—magyar barátsági est volt a Juhász Gyula Művelődési Otthonban. Diós József megnyitó szavai után Jozef Chabuda üdvö­zölte az ünnepi esten megje­lenteket. A műsorban közreműkö­dött a Tömörkény István Gimnázium és Szakközépis­kola énekkara — amely cseh nyelven énekelte a csehszlo­vák himnuszt— felléptek a gimnázium művészti tagoza­tának és a Balázs Béla Iro­dalmi Színpadnak a tagjai. Baks Tegnap délután a baksi Magyar—Bolgár Barátság művelődési házban Gémes Ferenc, a községi tanácsel­nök köszöntötte Dimko Sztancsevet, a budapesti Bolgár Kultúra igazgatóhe­lyettesét, aki a barátsági est és nagygyűlés szónokaként a faluba érkezett A község életéről, majd pedig a közös gazdaság munkájáról érdek­lődtek a bolgár vendégek. Cséri Gyula, a Magyar Bol­gár Barátság Tsz elnöke is­mertette az eddig elért eredményeket az idei kedve­zőtlen. aszályos idővel való küzdelmet. Rövid határszemle trtán a termelőszövetkezetből ismét a művelődési házba érkeztek a vendégek, ahol a nagygyű­lésen Dimko Sztancsev ün­nepi beszédet mondott Eltet­te a két nép testvéri barát­ságát és meleg szavakkal szólt a harcoló vietnami nép­rőL a jó kiadós zápor. Mégis szép a kukorica, s parcel­lánként meglátszik, melyiket mikor vetették, kapott-e mű­trágyát, milyen adagot A kutató, dr. Erdei Péter is naponta kijár az intézetből, figyeli a növények növeke­dését, s a talajművelést rövid tenyészidejű, a szegedi tájban kitenyésztett kukori­ca szépen mutat, nincs a környéken párja. Kissé távolabb telt kalá­szú búzát ringat a szél. Meg­állunk az egyik táblánál, az új magyar K—l-esnél. Jól bírja a szárazságot. Ezt dr. Leilei János kutató irányí­tásával Kiszomboron neme­sitették és nagy várakozás­A kukoricák közül megta- sa1 néznek elébe a szakem­lálható a Szegedi 71-es és a berek. Martonvásári 602-es is. A t L Képünkön: Kertész Lajos, Vidéki Ferenc, ütés István kertitraktor vontatású ekekapával járják a sorokat JÖN AZ IKARUSZ! Tavaly futótűzként terjedt el a hír: 1968. júniusában a Föld összeütközik az Ikarusz kisbolygóval! Hogy mennyire megzavar­ta ez a hír az embereket, azt a következő eset is bi­zonyítja. Az angol pária­if| kút a gyárban Somogyi Károlyné felvétele A befőzésre, feldolgozásra kerülő gyümölcsöt, savanyí­tanivalól bő folyóvízben mossák, ezért a szegedi kon­zervgyárban sok vizet fogyasztanak. Néhány nap múlva elkészül az üzem udvarán egy bővizű, 650 méter mély­artézi kút, mely percenként 2500 liter vizet ad, s így zavartalan lesz nyáron is a feldolgozó üzemrészek víz­ellátása mentben egy aggódó képvi­selő biztosítékot kért a kor­mánytól, hogy a Föld nem fog összeütközni az Ikarusz­szal! Az interpellációra az angol közoktatásügyi minisz­ter válaszolt. Biztosította a megijedt képviselőt, hogy az Ikarusz el fogja kerülni a Földet. Az Ikarusz eközben mind­inkább közeledik a Földhöz, és 1968. június 14-én este 20 óra 30 perckor mindössze 6,4 millió km távolságra lesz tőlünk. Ezután nagy gyorsasággal eltávolodik bolygónktól. amelyek a Mars és a Jupiter közötti pályán mozognak. Jelenleg több mint 1700 kisbolygót tartunk számon. Majdnem minden „csillagász­kodó" nemzetnek akad egy­két kisbolygója. Vannak olyan planetoidok is, ame­lyeket magyar névre keresz­teltek: Hungária, Buda, Mó­ra (Móra Károly csillagász­ról), Ógyalla, Bolyai, Cor­vina, Konkolya. Bizonyos feltevések sze­rint az összes létező kisboly­gók száma legalább 140 ezer. De ha ezeket a planetoido­kat mind egy helyre gyűjte­Kihaspiáljuk az alkalmat, nénk össze, akkor is csak egy hogy néhány szót szóljunk a kisbolygókról. Kis égites­tek ezek, a legnagyobbnak az átmérője sem nagyobb 800 km-nél (összehasonlítás­képp, íme, néhány nagy bolygó átmérője: Föld 12 760 km, Jupiter 142 800 km, Mars 6800 lön, Hold 3480 km). Ezért hat, nem csoda, hogy szabad szemmel nem is lát­hatók az égen. Az első kisbolygót 1801. január 1-én az olasz Piazzi fedezte fel. Gauss, a híres matematikus, az égitestek pályájának kiszámítására olyan új módszert dolgozott ki, amelyhez csak kevés ész­lelési adatra van szükség. Feldolgozta Piazzi észlelé­sének adatait, és azt állapí­totta meg, hogy ez az égitest a Jupiter és a Mars bolygók közti térségben van. Számí­tásai olyan pontosak voltak, hogy adatai alapján 1801. december 31-én újból meg­találták a Piazzi által fölfe­dezett égitestet Ez később a Ceresz nevet kapta. A csillagászok között nagy volt az öröm! Nagy volt azért, mert régóta hangoz­tatták, hogy a Mars és a Jupiter között okvetlenül kell lenni egy bolygónak. Íme, a feltevés igaznak bi­zonyult. 1802 máciusában Olbers fölfedezett még egy égitestet, amely majdnem ugyanolyan távolságra volt a Naptól, mint a Ceresz. Ez a Paliasz nevet kapta. Ezután szabályos kisboly­gó-vadászat kezdődött, és így í ennek folytán évről évre íz- I emelkedett azoknak a fölfe­dezett égitesteknek a száma, 6880 km átmérőjű gömb­testet kapnánk, vagyis akko­rát. mint a Mara. A legna­gyobb a Ceresz, átmenője kb. 770 km. Feltehetően a kisbolygók legtöbbjének át­mérője csak 1—2 km. Az eddigi mérések azt mutatják, hogy ezek az égi­testek nem gömb alakúak. Szabálytalan formájuk van, egyeseknek például .burgo­nya alakjuk. Ez is arra mu­tat, hogy reálisnak vehető az a feltevés, amely szerint a kisbolygók egy nagyobb bolygó szétrobbanása után keletkeztek. yári munkással, pedagógussal, műszaki értelmiségivel és orvossal beszélgettem arról, miért jutottak arra az elhatározásra, hogy felvételüket kérve kopogtas­sanak a párt kapuján. A kérdésre nem lehet egy csapásra, pár mondattal válaszolni. Hosszasan sorolták hát az indíté­kokat, érzelmeiket. Szó esett a követelményekről is. — Mi hát a mérce? Hazánk dolgozói igenlik a szocia­lista jelent és jövőt, a túlnyomó többség a maga posztján igen tisztességesen végzi munkáját, s ezért tisztelet, meg­becsülés jár. Ez a tisztességesen végzett munka önmagában azonban cseppett sem belépő a pártba. Azokkal szemben, akik a párt kapuján kopogtatnak, summázottan az a köve­telmény, hogy a becsületesen végzett munkán túl többet tegyenk, mint az átlag, minden tekintetben mutassanak példát, a munkaidőn túl végezzenek társadalmi munkát, szóval és tettel, következetesen szolgálják a párt politiká­jának megvalósulását. Bizonyítani ezzel, s a feddhetetlen, tisztességes élettel kell. A kommunisták nincsenek különös anyagbői gyúrva: érző, hús, vér emberek, örömökkel, gondokkal. Miben kü­lönbek a nagy átlagtól? Talán Gorkij szavai illenek ide magyarázatként: Kommunista az, aki tudja, hogy minden tette egyszerre történik családjáért, a közösségért, az egész emberiség haladásáért, s mindezekért áldozatosan és tuda­tosan bátran cselekvő. A párt számbeli növekedésének kérdése mindig fontos volt. az ma és lesz a jövőben. Nem kampány, hanem a párt életéhez tartozik. Szegeden is folyamatosan erősödnek a párt-alapszervezetek sorai az arra érdemesekkel. A IX. pártkongresszus politikai, társadalmi fejlődésünknek meg­felelően módosította a párt szervezeti szabályzatát, s rögzí­tette, hogy tagjelöltség nélkül tagoknak vehetők fel mind­azok, akik erre rászolgáltak. A szegedi tapasztalatok, akár­csak az országosak, azt mutatják, hogy a tagjelöltség el­törlése (voltak ilyen aggodalmak) egyáltalán nem jelenti a pártszervezetek „felhígulását", vagy valamiféle „kapunyi­tást". A mérce nem változott, körültekintő és igényes a párt kapuján kopogtatók felvételi kérelmének az elbírálá­sa. Itt-ott, mint például a vízügyi Igazgatóság 2-es párt­alapszervezetében, a reális mércét meghaladóan túlzó köve­telményeket állítottak a kérelmező elé, ami annak ellenére is helytelen, hogy a párt féltéséből eredt. Volt másik vég­let, amikor az Epitő Ktsz-ben egyáltalán nem emeltek mér­cét a kérelmezőnek, aki tisztességes ember, de nem érett meg arra, hogy párttag legyen. Szegeden a tavaly és az idén felvett párttagok zöme fiatal, produktív életkorú ember. Az utóbbi időszakban fel­vett új párttagok 74 százaléka még nem töltötte be a 40. életévét Helyesen növekedett az új párttagok között a nők aránya. A műszaki értelmiségiek, pedagógusok és orvosok szintén jelentős számmal kérték felvételüket; a döntés után megkapták párttagsági könyvüket. Igen pozitív, hogy a sze­gedi párt-alapszervezetekben idén felvett új párttagok 60 százaléka érettségizett, egyetemet, főiskolát végzett. A szak­munkások között nagy arányban vannak érettségizettek. A párt sorai elsősorban a munkásosztályból gyarapod­nak. A gyárak, vállalatok párt-alapszervezetei általában a fizikai munkások közül gyarapítják létszámukat, s ugyan­akkor a műszaki értelmiségiek kérelmeivel is gondosan foglalkoznak. Igen jó, hogy a fizikai dolgozókból a szegedi párt-alapszervezetekbe tavalytól kezdve felvett párttagok 66,1 százaléka szocialista brigádtag, képzett szakmunkás. A párthoz vezető úton a párt-alapszervezeteknek kell segítséget nyújtaniuk, s ez mindenütt, de különösen a gyá­rakban, a munkások körében elengedhetetlen. A párton­kívüli munkások, — akik egyetértésüket a párt politikájá­val, a szocializmussal ugyancsak naponta munkahelyükön bizonyítják — akkor ismerik fel igazán, hogy a pártban a helyük, ha a párt-alapszervezetek türelmesen segítenek eb­ben, megbízatásokat adnak a társadalmi munkára stb. Így a párt politikájának helyeslését nemcsak egyszerűen bizo­nyíthatják a munkahelyükön, hanem a párt tagjaként cse­lekedhetnek, végezhetnek pártfeladatokat. A segítés a párt­hoz vivő úton a párt-alapszervezetek korántsem mindegyi­kében megfelelő Szegeden, s ezért a pártépítő munkát tö­kéletesíteni kell. Gondos például a város textiliparában, de igen elhanyagolt az építőiparban. Tavaly az építőipari párt­alapszervezetekben egyetlen párttagot nem vettek fel, idén is eddig mindössze egyet, pedig az építőiparban ezrek dol­goznak, számos a szocialista brigád. A város és a szegedi járás közös gazdaságaiban is elégtelen a párt számbeli nö­vekedésének kérdéseivel való foglalkozás. A z új párttagokat a régiek elvtársi szeretettel fogad­ják. Amikor az új tagok a taggyűlésen átveszik a párttagsági könyvüket, kötelezik magukat, hogy kommunistához méltón élnek, dolgoznak. Ez állandó köve­telmény azért is, mert a pártonkívüliek munkahelyük kommunistáinak magatartásából, munkájából is ítéletet al­kotnak. MORVÁT SÁNDOR Családi pótlék a tszcs-tagoknak Tegnap Szegeden, az fcpí-' tők kultúrtermében tanács­koztak a szegedi járás ter­melőszövetkezeteinek, terme­lőszövetkezeti csoportjainak ügyintézői. A késő délutánig tartó előadások és a hozzá­szólások sok vitatott problé­mát tisztáztak. A legújabb rendszabályokról, intézkedé­sekről is tájékoztatást kap­tak a megjelentek. A Szegedi Járási-Városi Termelőszövetkezetek és Ter­melőszövetkezeti Csoportok Területi Szövetsége és a Társadalombiztosítási Köz­pont megyei igazgatósága rendezte az összejövetelt, ugyanis 500 személyt érint az új családi pótlékot sza­bályozó rendelkezés, akik eddig nem kaptak segélyt Különösen a termelőszövet­kezeti csoportok képviselői szóltak elismeréssel erről, hisz ez ideig az ilyen és ha­sonló kedvezményektől eles­tek a csoportok tagjai. INTRANSZMAS Az INTRANSZMAS Ma­gyar—Bolgár Társaság igaz­| gató tanácsa Budapesten jú­nius 5—7 között tartotta 8. ülését. Megtárgyalta és jóvá­hagyta az 1967. évi mérleg­beszámolót. Foglalkozott a társaság külkereskedelmi te­vékenységével, anyagi ösz­tönzési rendszerének tovább­fejlesztésével, és a beruházá­si szabályzattal. szombat, 1968. jünius 406 DÉL-MAGYARORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents