Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-06 / 131. szám
Pályázat Míisiíeiítutiigysljtésre Három — népünk fejlődésében jelentős — évfordulót ünepelünk ez év őszén és a jövő év tavaszán: az 1918. október 31-i polgári forradalom 50., a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának 50. (1918. november 24.) és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. (1919. március 21.) évfordulóját. Megemlékezünk a KIMSZ 50 éves, a békelüzgalom 20 éves s a Nagy Októberi Szocialista Forra• .alom 51 éves fordulójáról is. A Csongrád megyei Legujabbkori Történeti Bizottság, a megyei tanács vb. művelődésügyi osztály a, vaamlnt a szegedi Móra Ferenc Múzeum és a megyei levéltárak ezúttal is meghirdetik hagyományos pályázatukat a helyi forradalmi emlékek gyűjtésére és feldolgozására. A pályázaton részt vehet mindenki, aki gyűjtő és feldolgozó munkájával emléket kíván állítani a nagy évfordulóknak. A Legújabbkorf Történeti Bizottság, a Megyei Pártarchívum, a Móra Ferenc Múzeum, a Megyei levéltárak és a megyei tanács vb. művelődésügyi osztálya ezért felhívják megyénk lakosságát, ifjakat és a munkásmozgalom veterán harcosait, mindenkit, akinek birtokában a forradalmi emlékekhez fűződő dokumentum van, gyűjtsék össze, adják át ezeket múzeumainknak, levéltárainknak, a megyei pártarchívumnak, hogy belőlük az évfordulók kapcsán kiállítást rendezhessenek, s ezáltal közkinccsé tehessék megyénk dolgozói számára. A .dokumentumokat személyes kívánságra — a kiállító szervek és intézmények visszaszolgáltatják tulajdonosaiknak, de szeretnék, ha ezek tovább gazdagíthatnák megyénk munkásmozgalmi gyűjteményét. Pályázati határidő: 1968. október 1. A pályázatokat a rendező szervek elbírálják és jutalomban részesitik. Pályadíjak: 1 db I. díj: 1500 Ft, 2 db II. díj: 1000—1000 Ft, 2 db III. díj: 800—800 Ft, 2 db IV. díj: 500—500 Ft A pályadíjak átadására 1968. október 30-án kerül sor. A fogpótlás — kötelező ,,Ha megjelenési köteJesettségét önhibájából nem telejesiti, a rendőrség útján elővezethető és szabálysértés miatt 3000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtható". Vinize Sándor Imre Szeged, Mérey utca 15/b szám alatti lakos — katonaköteles fiatalember — meglepődött a nevére kézbesített Idézés erélyes felszólításán. Ugyanis fogainak pótlására a Rendelőintézet fogászatán kellett megjelennie. Elment, lecsiszolták négy fogát közölték vele, mikor jelenjen meg újra, s kezébe adtak egy 225 forintra kiállított csekket hogy az összeget mielőbb fizesse be. Aztán felkeresett néhány helyet hogy mivel tanuló, önálló keresete nincs, tekintsenek el a fogpótlástól, illetve mentsék fel a fizetési kötelezettség alőL Járkálása nem járt eredménnyel. Holott a dolog egyszerű: a katonai sorozás alkalmával orvosi vizsgálaton esnek át a fiatalok, s az ekkor megállapított egészségügyi hiányosságukat — saját érdekükben — kötelező intézkedésekkel Igyekeznek megszüntetni. Még a katonai szolgálatra való bevonulás előtt A kemény hang azért szükséges, mert az emberek — különösen, ha fogaikról vnn szó — általában elha.yagolják az orvosi kezelést De a felszólítás szigorúsága azért ls elfogadható, mert ebben az esetben a fogpótlás — díjmentes. Rendelet van rá, hogy a katonaköteles fiatalok fogpótlását ha a rágóképesség csökkenése 50 zúzalék vagy annál kevesebb, ingyen kell elvégezni. Ezt a rendeletet viszont elfelejtették közölni Vincze Sándor Imrével. Igy tehát mégis hasznára volt, hogy utánajárt a dolognak: fogait is rendbe hozzák, s pénzébe sem kerül. A rendelőintézet főorvosánál kell jelentkeznie. K. J. A földkéreg mozgása Bulgária. Magyarország, az NDK, Lengyelország, a Szovjetunió és Csehszlovákia tudósai elkészítették azokat a térképeket amelyek hazájuk területén a földkéreg jelenkori mozgását tüntetik feL Jurij Mescserjakov szovjet professzor, a földkéreg mozgását tanulmányozó nemzetközi bizottság elnöke a napokban egy leningrádi szimpóziumon felszólalva kijelentette, hogy a kollektív munka résztvevőire mc«t az a feladat vár, hogy egyesítsék a regionális térképeket Ez lehetővé tenné, hogy fogalmat alkossanak KeletEurópában a földkéreg függőleges mozgásúról. A legfrissebb eredmények OLCSÓN VÁSÁROLNI Jö ALKALOM! Csak június 15-ig 30—50 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL. Kerámia, díszműáruk és háztartási porcelán rikkekből Minden üveg-porcelán szakirodánkban. Szeged, Hódmezővásárhely, Makó, Szentes, Cs. m. Vegyesiparcikk Kisker. Vállalat H. 5836 Holnap megyei mérkőzés Holnap, pénteken megyei labdarúgó-mérkőzést rendeznek Újszegeden, a SZAKpályán: a Szegedi Építők az Alsóvárosi MÁV együttesével csap össze a bajnoki pontokért, délután fél 6 órai kezdettel. A találkozót Békés megyei bíró vezeti. A mérkőzés nagy küzdelmet ígér. Az Építők kezd kikerülni a hullámvölgyből, az Alsóváros pedig biztosan tartja első helyét a táblázaton. Ha a vasutas-csapat hazaviszi a két pontot, akkor minden valószínűség szerint tavaszi első lesz, az Építők pedig visszazuhan a kiesőzónába. Esetleges hazai győzelem esetében viszont az Építők felzárkózik a középmezőnybe, és a bajnokság kérdése továbbra is nyílt marad. Itt említjük meg, hogy az elmúlt hetekben többször volt Szegeden pénteken labdarúgó-mérkőzés, és ezeket nagyszámú közönség nézte végig. A kezdeményezés, a pénteki napon való játék bevált Szerdán délután megkezdődött a küzdelem a labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupa legjobb 16 csapata közé jutásáért. Az MTK csak nagy harc után győzte le az NB I B-ben szereplő Szállítók együttesét. 6:4 (3:3) arányban. A 60. percig nyílt volt a továbbjutás kérdése. Ferencváros— Szombathely 2:1 (0:0) Szerdán délután a Népstadionban került sor a Ferencváros és a Szombathely elmaradt bajnoki találkozójára. A mérkőzés nagyon mérsékelt színvonalú játékot hozott. Góllövők: Nóvák 1 l-esből, Albert, illetve Iszák. A Ferencváros győzelmével a harmadik helyre került a bajnoki táblázaton. Az EB döntőbe jutásért Szerdán délután Nápolyban este pedig Firenzében került sor az első labdarúgó Európa-bajnokság két elődöntő mérkőzésére Olaszország és a Szovjetunió, illetve Anglia és Jugoszlávia válogatottja között. Az olasz—szovjet találkozó kezdete előtt három órával hatalmas zápor söpört végig Nápolyon. Amikor a nyugatnémet Tschenscher bíró vezetésével kifutottak a csapatok a San Paolo-i pályára, 80 ezren foglaltak helyet a lelátókon. A szovjet együttes Csiszlenko és Hurcilava nélkül vette fel a küzdelmet. A mérkőzés 90 perc alatt nem született gól, így 2x15 perces hosszabítás következett. A kétszer 15 perces hosszabbításban sem született gól, így sorsolásra került a sor. A szerencse az olaszoknak kedvezett és Olaszország lett az EB döntő egyik szereplője. Jugoszlávia—Anglia 1:0 (0:0) Az Anglia—Jugoszlávia mérkőzésre mintegy 30 ezer néző gyűlt össze szerdán este a firenzei stadionban. Meglepetésre a jugoszlávok kerültek fölénybe, azonban nem tudták fölényüket gólra váltani, a 20. perctől már az angolok irányították a küzdelmet. Szünet után az első 5 perc ismét a jugoszlávoké volt, aztán az angolok következtek. Pantelics azonban ragyogóan őrizte kapuját. Már mindenki arra gondolt, hogy ezen az EB elődöntőn ls hosszabításra lesz szűkség, amikor az angolok egyik támadásának hárítása ulán hosszan előrevágták a labdát Dzsajicsnak, a szélső az angol kapura húzott és mintegy 4 méterről biztosan lőtt a hálóba a 86. percben. (1:0). Ezután rendkívül idegesen játszottak az angolok, Mullery a 89. percben belerúgott Pavlovicsba és a kiállítás sorsára jutott. Szombaton a római olimpiai stadionban 20 órai kezdettel Olaszország és Jugoszlávia csapata mérkőzik az Európa-bajnoki címért, a harmadik hely sorsa pedig a 18 órakor kezdődő Szovjetunió—Anglia találkozón dől eL Középcsafárok Hogyan tippeljünk? A Csongrád megyei labdarúgó-bajnokságban hétrőlhétre kitűnik Dudás Béla, az Alsóvárosi MAV középcsatára. A 29 éves labdarúgó az eddigi tíz bajnoki mérkőzésen tizenegy gólt szerzett. Legutóbbi teljesítménye különösen figyelemre méltó: a Hódmezővásárhelyi Vasas elleni találkozón percek alatt két alkalommal volt eredményes. Mind a kétszer a félpályáról indult, majd sorozatos cselek után lőtt gólt a vásárhelyiek kapujába! Dudás sikereinek egyik „titka" — az alsóvárosi sportvezetők szerint az. hogy rendkívül sportszerűen él. Szeszes italt sohasem fogyaszt. És ami szintén fontos: szeret futballozni, szívvel-lélekkel játszik mindegyik mérkőzésen. A szegedi városi labdarúgó-bajnokságban Hujber Róbert tűnik ki leginkább gólképességével. Hujber már túl van a negyvenen, de az idei bajnokságban elért tizenhárom gólja mindennél jobb bizonyítéka annak, hogy még mindig fiatalosan játszik. A csatársor közepén ügyesen osztogat, jól összefogja a csapatot és ha már nem ls tudja végigküzdeni a 90 percet, a helyzetek egy részét kihasználja. Csapata, a Szegedi Bőrösök (a Minőségi Cipőgyár együttese) sikerrel szerepel a városi bajnokságban. A jó eredményük Hujber Róbert érdeme is, aki nemcsak mint játékos, hanem mint társadalmi edző is megállja a helyét. Eredményes nevelő munkát végez. hl K. NB I FTC (4.)—Egyetértés f» t Szombathely (9.)— Honvéd (2.) x SBTC (12.)—Győr (15;) 1 Tatabánya (14.)— Dunaújváros (8.) 1 x Pécs (10.)—Diósgyőr 06.) 1 NB I B Budafok (17.)— Bp. Spartacus (5.) x Szolnok (9.)— Bp. Előre (7.) x 1 ózd (18.)— G.-MAVAG (8.) 1 2 Győr (15.)—Szállítók (10.) 1 x Komló (!•)—Eger (3.) 1 nb n Gázmüvek (16.)— Cegléd (8.) 1 x Kazincbarcika (4—5.)— Salgótarján (1.) 1 2 Z. Dózsa (16.)— Nagykanizsai B. (9:) x 1 13+1 DVSC (2.)— Békéscsaba (I.) 1 Pótmérkőzések Kiskunfélegyháza (11.H MGM Debrecen (10.) 1 Gyula (15.)— Debreceni E. (9.) 1 Zárójelben a csapatok helyezési számát közöljük. Negyvenhét szakszervezeti sportkar Munkásokat, alkalmazottakat keresnek Gépkocsirakodókat teljesítménybérezéssel, autószerelőt, autóvillamossági szerelőt, lakatost, kompresszorkezelőt, kocsikísérőt, karbantartó segédmunkást órabérrel alkalmaz az EPFU Szeged. Osz utca 4. xDK, 466. Állandó éjszakai műszakra SEGÉDMUNKÁSOKAT, nyári szünidőre AKUHAKODOI munkára 16 éven felüU tanulókat jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Szegedi Tejüzem, Párizsi krt. 16. xDK. 465. MAV FÜTOHAZFONÖKSEG, Szeged, azonnali belépéssel felvesz 18—45 éves életkorig gözmozdonyfűtói munkakör ellátására alkalmas dolgozókat. Bérezés havi bérben 1600—2200 Ft. Felvételre keresünk még lakatosokat, segédmunkásokat, bérezés a kollektív szerződés szerint. Dieselmotorvezetó kiképzésre felveszünk érettségivel rendelkező fiatalokat. A kiképzési idő másfél év. A kiképzés idejére havi 1600 Ft bérezést biztosítunk. A felvett dolgozók részére utazási kedvezményt, munka- és védőruhát biztosítunk. Jelentkezni lehet naponta 15.30-ig a fűtőház személyzeti irodájában. Vasműszaki kereskedősegédeket. segédmunkásokat és udvarost keres azonnali felvételre a Cs. ni. Vasmüszaki Nagykereskedelmi V. szegedi telepe, B»kay N. n. 52. Műszaki szakmában Jártas étidét felveszünk. Autóker, Lenin krt. 48. XS. 180 954 Női segédmunkásokat vasalói munkakörbe felveszünk. Szegedi Patyolat Vállalat, Tábor u. 4. xS. 180 942 Szakképzett műszaki eladókat és gázfűtésű kazánokhoz segédfűtőt felvesz a Centrum Áruház, Értesítjük közületi vásárlóinkat, hogy szegedi papírárudánkat június 10—17-ig költöztetjük Bartók Béla térről Marx tér 16. szám alá Kérjük szükségleteiket szíveskedjenek előre beszerezni. Üj árodánk telefonszáma: 14-187. Cs. m. Vegyesiparcikk Kisker. V. xH. 5808 Szeged, Lenin körűt 47. Jelentkezes: a személyzeti előadónál. S. 180 242 Intézet keres érettségivel, Kalász képesítéssel és gyakorlattal rendelkező női munkavállalót anyagkönyvelői beosztásban. SZTK ügyintézésben való jártasság is szükséges. „Június 15." 180 98« jeligére a Hirdetőbe. xS. 180 988 Tehergépkocsi vezetőt azonnali belépéssel felveszünk. Unlvcrsal Ktsz, Szeged, Lenin krt. 58. xS. 180 950 A DEGAZ közgazdasági technikumot végzett árelemzőt, gyors- és gépírókat, műszaki rajzolókat, autogén és villanyhegesztőket. éjjeliőrt és szerelők mellé segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Pulcz u. 44. Munkaügy. XDK. 7175 Kiemelt BUDAPESTI MUNKAKA, kiemelt teljesítménybérrel kőműveseket, kubikosokat, férfi és női segédmunkásokat, komplett brigádokat, burkolókat, áesokat, festőket. tetőfedőket, asztalosokat, 15 éves kortél fiatalkorú fiúkat is, azonnali belépéssel keresünk. Szabad szombatot, utazási Jegyet, kőműves, áes, kubikos és segédmunkások részére szállást biztosltunk. Jelentkezés: Budapest VIII., Auróra u. 23. Április 4. Magasénitő és Szerelőtpari Ktsz, raunkaügvi osztály. IDL. 48. Felveszünk állandó munkára férfi és női SEGÉDMUNKÁSOKAT egy. kettő és három műszakra, lakatost, bérelszámolót, továbbá fiatalkorúakat hatórás munkaidőre. Egv év eltelte után természetbeni juttatást biztosítunk. Délben üzeméleimezés rendelkezésre áll. Vidékieknek közlekedést térítünk. Jelentkezés a SZEGEDI FALEMFZGYAR MUNKAÜGYI OSZTÁLYÁN, SZEGED, Budapesti út 1. XDK. 444. A Budapesti Szövögyár azonnali belépéssel felvesz: 16 évet betöltött láncokat fonodái betanflott munkára. Vidéklek részére ingyenes budapesti lakás, heti egyszeri hazautazáshoz biztosítunk hozzájárulást. Jő kereseti lehetőség. Jelentkezés: Kőbányai Textilművek Fonótelepe, Bp X. ker. Maglód: út 25., munkaerő-gazdálkodás. xBp. 11* A Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége értékelte a szakszervezeti sportmunkát. Megállapította: megyénk területén 47 szakszervezeti sportkör és 212 sportcsoport működik. A szakszervezeti bizottságok kezdeményezésére a munkahelyen általában foglalkoznak a sportolók nevelésével és figyelemmel kísérik munkateljesítményeiket. A szocialista brigádokban is helytállnak a sportolók. A Szalámigyárban, a Paprikafeldolgozó Vállalatnál és a Hódmezővásárhelyi Mérleggyárban is jó példákat találni erre. Az üzemi sportkörökben a természetjáró mozgalom az utóbbi években nagy fellendülést mutat. A szakmai sportünnepélyek elérték céljukat. A dolgozók szívesen vesznek részt a sportünnepségeken és bekapcsolódnak az azokat előkészítő üzemi versenyekbe. A tömegversenyek továbbfejlesztése érdekében az MTS-sel történt megbeszélés alapján éves versenykiírás készült A program összeállításánál figyelembe vették az igényeket, közkedvelt sportágakat iktattak bc. Ahol alapfokú bajnokság nem volt, ott a szakszervezeti bizottságok kezdeményezésére házi bajnokságot rendeztek. Néhány üzemben alkalomszerűen megkezdődött a munkaközi torna. A Szegedi Városi Szakmaközi Bizottság a tiszai partfürdő és a Sárga üdülőtelep sportéletének kifejlesztéséhez nyújtott segítséget. A munkásszállások sportélete még nem fejlődött ki, mert a lakóik sokszor változnak. Az SZMT Sportbizottsága gondoskodott arról, hogy a SZOT és az MTS spor [tárgyú határozatait a szakmák megismerjék és a feladatokat végrehajtsák. A propaganda munka az utolsó években sokat fejlődött. Dicséretes, hogy a szakszervezeti bizottságok mindenütt biztosították költségvetésükben a tömegsport anyagi igényeit. A pénz helyes felhasználását ellenőrizték. A létesítmény hiány enyhítéséért is sokat tette!:, mikor kezdeményezték a pályák építését. a j. S=0=R=0=K=B=A=N A mai, csütörtöki sportműsor. Labdarúgás: SZEAC —Hódmezővásárhelyi Vasas barátságos mérkőzés, Szeged, SZEAC-stadion, 5 óra. Dorozsma—Szegedi Építők megyei ifjúsági bajnoki mérkőzés, Dorozsma, 5 óra. Tatabányán országos ifjúsági birkózóversenyt rendeztek, és ezen a Szegedi VSE is képviselte magát A szegediek közül Lapu Sándor érte el a legjobb eredményt, aki a könnyűsúlyban győzött Belgrádban ma játsszák az Újpesti Dózsa—Crvena Zvezda visszavágó KK-mérkőzést Egy héttel ezelőtt Újpesten a Dózsa 1:0 atányman nyert * Az MTS felkérésére a Sporíogadási és Lottó Igazgatóság a megvalósítás előtt álló sportcélok anyagi támogatása érdekében a múlt év decemberében kibocsátott „Olimpia" borítékos sorsjátékhoz hasonlóan, ugyanilyen formában június 6-tól, csütörtöktől „Sport" borítékos sorsjátékot rendez. DEL-MAGYAROBSZAO - A Magyar Szocialista Munkáspárt Csongrád megye) és Szeged város) bizottsága és a tanács napilapja. - Szerkeszt) a szerkesztő bizottság. — Felelős szerkesztő: F. Nagy István. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szeged Magyar Tanácsköztársaság útja 10. Telefon: 13-535. 13-003. — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: a Szegedi Nvomda. Szeged! Bajcsy-Zsilinszky u. 28. (Index 29 05 3). — Előfizetési dfj egy ttonapra 18 forint.