Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-26 / 148. szám
Újvidékiek Újszegeden Vámmentes vélemény- és dalcserét ígért a hűvös, szeles hétfő estétől rlasztgatott közönségnek Balázs Pál konferansza az Űjvidéki Rádió művészegyüttesének bemutatkozóján — az újszegedi szabadtéri színpadon. A „csere" kitétel persze ilyen műsoroknál túlzás (a nézőtér ritkán nyilatkozik), mindössze diszkrét utalás lehetett a határsorompó körüli éghajlatra, amitől néhányan már náthát kaptak... Mindenesetre a vám- és devizaügyek előkerültek később is (Ferenczy Jenő kitűnő karakteralakítással mondta el a Trieszttől Szőregig vllágotjárt kalandfl monológját), ám a műsor zöme mégsem prózai számokból állt Sajnos. Mert a látottak alapján inkább a sikeresen előadott humoreszkek találták meg a szegedi (és hétfőt) közönség tetszését; a tánczenei összeállítás nálunk kissé szokatlanul ódivatú hangulatot keltett (Balázs Pál, a szellemes műsorvezető később elmondta, odaát ez a divat már kiszorította a „hangosbeat-et".) Pedig az énekesekre semmi panaszunk nem lehet akár a népszerű Boross-házaspár, Gubik Mira vagy Lévay Ferenc számait a kitűnően kísérő Bogdán Dimitrijevics zenekarát tekintjük. Ami viszont szokatlannak tűnt a szegedi színpadon: a villámtréfák, kacagtató jelenetek, ahol Adám Olga, Nagygellért Júlia, Geri Endre, Sánta Sándor és a többlek brillíroztak. Es nagyon tetszett az a gondos nyelvhasználatra, a magyar beszéd szépségeinek láttatására törekvő igyekezet Kevéske nyelvleckét határon innen ts vehetnének néhányan tőlük... N. L Nyári előzetes 12 ország 38 filmje n n Divatdelegáció Tegnap reggél elutazott Moszkvába a Fővárosi Kézműipari Vállalat 15 tagú „divatdelegációja". Az első bemutató ma este lesz, száz modellt javarészt tavaszi és nyári ruhákat és egyéb bőrdíszműárukat mutatnak be. A nyári hónapok bemutatóinak programja bővelkedik mai és történelmi témájú drámákban, vígjátékokban, szatírákban és zenés produkciókban. Augusztust magyar bemutató A holtak visszajárnak. A fordulatos cselekményű politikai-bűnügyi film forgatókönyvét Pintér József irta. Rendezője Wiedermann Károly. Főbb szerepelt őze Lajos, Molnár Tibor, Szirtes Ádám, Bánhídy László, Ráday Imre és Tomanek Nándor alakítja. Halálfejesek: az erőszak Amerikája Szeraflmovlcs Vasáradat című kiváló regényét Jefim Dzlgan szovjet rendező vitte filmre. Eredeti hangvétel, egyéni látásmód jellemzi Konrád Wolf Tizenkilenc éves voltam című NDK-beli alkotásat, melynek hőse egy német származású fiatal szovjet katona. Egy amerikai kisvárost rettegésben tartó bandáról szól az égetően időszerű Halálfejesek című film — T. C. Frank műve —, mely döbbenetes erővel rajzolja meg az erőszak Amerikájának arculatát Veiczi János rendezte a Megfagyott villámok című szélesvásznú, NDK-beli filmet; a nagyszabású alkotás hiteles dokumentumok alapján, lebilincselő feldolgozásban kíséri végig a hitleristák rakétakísérleteinek történetét. A neves francia rendezőt, André Cayatte-et megtörtént események inspirálták A hivatás kockázatai című filmje megalkotására; pedagógus hősét tanítványai megerőszakolásával vádolják, s a mérgezett hazugságok törvény elé juttatják. Rita Pavone első filmje A vígjátékok sorából kiemelkedik Shakespeare A makrancos hölgy című művének olasz—amerikai filmváltozata. Egy remete Rómában: Dino Risi olasz szatírájának hőse hosszú évek Robinson-élete után belesodródik a modern nagyvárosi forgatagba; a szórakoztató, csípős hangú film a népszerű Vittorio Gassman ellenállhatatlan játékára épül. Egy másik kitűnő olasz művész, Ugo Tognazzi biztosltja az Amerikai feleség sikerét. A fiatalok figyelmébe ajánljuk Richárd Lester zenés vígjátékát, az Egy hosszú nap éjszakájá-t, a Beatles-cgyüttes zeneszámokban bővelkedő fordulatos filmjét. Rita Pavonet első filmszerepében láthatja a néző augusztusban. A szélesvásznú vígjáték címe: Rita, a vadnyugat „réme". A Gombháború alkotója, Yves Róbert írta és rendezte A boldog Alexandre című derűs hangú, színes francia filmet. A népszerű komikus, Louis de Funes újabb, viharos tempójú francia vígjátéka az Oszkár. A csehszlovák stúdió terméséből hérom komédia szerepel a programban. Jaroslav Bálik Mit kezdjek a milliómmal? című alkotása komoly — mulatságos feldolgozásban leplez le mai visszásságokat egy sikkasztó történetében. Fiatal középiskolás lányok állnak a Szerződés az ördöggel középpontjában: a film maró gúnnyal száll szembe a kispolgári morállal. A rádió két munkatársának különös kalandját meséli el Václav Gájer Hogyan szabaduljunk Helenkától? című filmje. Romantika, kaland, n csökkenten munkaidőben gyorsabban nőtt a termelés A Jövő hóién kezdődik a tömeges áttérés A hetven kísérleti vállalat kahét széles körű bevezetése. tapasztalatait felhasználva A felkészülési tervek arra az Iparban és az építőipar- utalnak, hogy ez év második ban a jövő heten, július 7-én felében mintegy 600 000 emmegkezdődik a tömeges át térés a 44 órás munkahétre. A tapasztalatokról a következőket közölték a Munkaügyi minisztériumban: Általános tapasztalat, hogy a kísérletre kijelölt vállala berre terjesztik ki a kedvezA tapasztalatok azt Igazolják, hogy ezeken a helyeken is vannak feltárható tartalékok. A könnyűipar kísérleti vállalatainak felét éppen ményt. A fővárosi üzemekből textilruházati üzemek közül kapott jelzések szerint a második félévben a rövidebb munkaidőt bevezető vállalatoknak csak körülbelül egyharmada tér át július elsetok többsége annak idején Jén, a többi folyamatosan a nagy gonddal készült fel a fe1 év folyamán. Ugyanezt a munkaidő csökkentésre. Eze- módszert célszerű lesz álltáikén a helyeken mar fél ev mázni jövőre is. A folyamaóta 44 óra a heti munkaidő, tos áttérés ugyanis lehetővé s termelésűk nem csökkent, sőt 0,9 százalékkal gyorsabban növekedett az országos átlagnál. Ez idő szerint majdnem teszi, hogy ne keletkezhessenek zavarok a közlekedésben, a különféle szolgáltatásokban. válogatták kl, s ezek január elseje óta csökkentett munkaidőben ls kitűnő eredményeket érnek el. A rövidített munkaidő előkészítésekór arról is gondoskodni kell, hogy az új munkarenddel más vállalatoknak se okozzon senki, hátrányt. Elsősorban a teheráru ki- és berakásáról van szó. A kísérleti vállalatoknál tovább romlott a vagonrakodasok eddig sem arányos megoszlása. Ezért a kormány egyik határozata kimondja, hogy a vállalatoknak a munkaidő csökkentés kapcsán biztosiA mai városi ember erkölcsi és lélektani problémáival foglalkozik Nanni Loy A családapa című filmje; főszerepét a sokoldalú Nino Manfredi játssza. Távol-Kelet ezeregyéjszakai levegőjét teremti meg A sah táncosnője című színes, szovjet film. Ugyancsak romantikus feldolgozású, megkapó meséjű szovjet film A cigány, melyet Jevgenyij Matvejev rendezett. A többi kőzőtt műsorra tűzik a mozik az Egy nap a régi házban című színes, zenés kubai filmet, két kalandos jugoszláv produkciót. Elátkozott hegyek farkasa és A kétarcú gyilkos címmel, a modern feldolgozású Jel a glóbuszon című román alkotást, a zenés olasz Granada, Addio-t. Két bűnügyi film is bemutatásra var: angol produkció A Riviéra-ügy és román műtermekben forgatták A felügyelő és a halál című filmet. Különös figyelmet kell forkétmillióan dolgoznak az dltani arra, hogy a munkaiparban, az építőiparban és erőhiánnyal küzdő iparágak, a hasonló jellegű szolgáltató például a textilruházati Ipar üzemekben, ahol 1970-ig fo- és a sütőipar, ne kerüljenek taniok ';ell a rakodás eddikozatosan bevezetik a rövi- hátrányos helyzetbe. A kilé- 8' naP' megoszlását, sőt aridebb munkaidőt. A kedvez- péseket, a munkaerőhiányt nak javítását, mény jelenleg 380 ezer em- tovább fokozná, ha indoko- A következő fél évben bert érint, s július elsején lattanul halogatnák a rövl- nagy gonddal kell foglalkozmegkezdődik a 44 órás mun- dített munkaidő bevezetését ni az őrök, portások," gépkocsivezetők túlzottan magas munkaidejének kérdéseivel. Közülük sokan 250—300 órát is dolgoznak havonta. Gondoskodni kell arról, hogy az ő munkaidejük ls csökkenjen. Sok helyütt javasolták az ötnapos munkahetek bevezetését, függetlenül attól, hogy 48, vagy 44 órás a munkaidő. Ezeket a Javaslatokat nem volna helyes elfogadni, mert a tudományos vizsgálatok szerint a napi nyolc és fél óránál hosszabb munkaidő esetén a fáradság már rohamosan növekszik, a teljesítmény pedig nagymértékben visszaesik. A többlet szabadnapok megteremtésének egyetlen helyes útja a munkaidő csökkentéElég egy pillantás a kékbetús meghívóra, hogy egyszeZoltánné értő-szakszerű kezenyoma végig ott vigyázta a riben érthetővé váljék, miért „tantárgy-lépéseken" buzgolvolt színházatzsúfoló érdeklődés a városi balettiskola hétfő esti vizsgaelőadásán. Az intézet 103 növendékének nevét tüntette fel, s ha ezt beszorozzuk a szülők, rokonok, ismerősök kíváncsi táborával, bármilyen produkció elirigyelhetné az előadás publikumát Nemcsak számszerűségét, lelkes tapsaikat is. Persze azért a színpadon ls történt valami — ha ennek érdekében százan nem is, de sokan szorigoskodtak. A legkisebbek — kakasülőkről csak távcsővel szemrevételezhető nagyságrendben — bájos tanácstalansága a „roppant méretek" között éppoly meleg tetszést aratott, mint a második részben látott „nagyok" valósabb erényeket csillogtató balett-tudása. Bach Kis szvitjére például meglepően érett, kerek tánckompozíciót mutattak be — modern megfogalmazásban. A koreográfus dr. Baróthy kodók szorgalmát, s ha több fiútáncosra tervezhetett volna (mindössze 9 jár az iskolába, de itt fele ha szerepelt) — bizonyára még színesebb műsort állít össze. Az ízéses jelmezeket Boga Aranka tervezte, a fáradhatatlan zongorakísérő Kádár Lászlóné volt. L N. se. Bírósági ítéletek NEM ADOTT SEGÍTSÉGET Gyémánt József, Szeged, ország területét, ahol azonban a határőrség felturtózMunkásokat, alkalmazottakat keresnek A SZEGEDI KONZERVGYÁR 2 tö anyagbeszerzésben jártas dolgozót keres felvételre. Ezenkívül kádár szakmunkásokat és I fő mechanikai műszerészt vesz 'el. Alkalmazna 8 általánost elvégzett leányokat és fiúkat 4 órás fiatalkorúként havi 350,— Ft fizetéssel. Jelentkezni lehet a vállalat felvételi Irodájában 1 —13 óráig. Szeged. Rókusi ff. 6. szám alatt. xDK. 543. A Szegedi Kenderfonógyár, Londoni krt. 3. kezdő IPARI TECHNIKUSOKAT gyakornok, segédmúvezető beosztásba alkalmaz. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon. xDK. 544. Szakképzett KIRAKATRENDEZŐKET (szegedi lakost) felvesz az OFOTÉRT Vállalat Dckoláctó Bp. VIL Dohány u. 16. x Bp. 844 Július l-l belépéssel 2 lakatost és 2 festőt felveszünk. Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat, Szeged Kölcsey u. 11. Ügyintéző: Szabó Sándor, telefon: 120-41. XDK. 541. Fiatal FfiRFIMUNKASOKAT keresünk felvételre, akiket Budapesten tanfolyamon átképezünk IRODAGÉP MŰSZERÉSZ szakmára Jelentkezés: Irodatechnika Vállalat Szeged. Attila U. 9. xDK. 543. Felveszünk 40 órás munkaidőre zománcozóukban dolgozókat, betanulási Idő után kereseti lehetőség 1800—2200 Ft-ig. A betanulási Időre fixbért fizetünk. S/.erszammúhelyünkben gépipari technikusokat alkalmazunk. Tömegcikk Készítő Ktsz Szeged, Zákány u. 14. sz. xS. 14 395 A kenderfonő- ós Szövőipari V. Szegedi Juiaárugyára felvesz gépipari, textilipari. valamint gimnáziumi érettségivel rendelkező férfiakat segédműve/.etói munkakörbe, továbbá nöi. valamint férfi segédmunkásokat 4—8 órás fiatalkorú lányokat. Jelentkezés munkaügyi oszlálvon. Fainari gépmunkásokat, férfi segédmunkásokat. karbantartó lakatosokat. villanyszerelőt és nvugdijas éjjeliőrt azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: Nlvő Faipari és Játékkészítő KSZ. Szeged—Rókusi feketeföldek 22. sz. alatt. X S. 14 332 ASOTTHALOM, MORAHALOM MUNKA VÁLLALÓI, FIGYELEM! A Kenderfonő- és Szövőipari Vállalat Szegedi Kenderfonógyára Szeged. Londoni krt. 3. azonnali belépéssel, jó kereseti lehetőség mellett munkavállalókat vesz fel. A bejárásról kedvezményes autóbuszjárattal gondoskodunk. xDK. 525. A Csongrád megyei Papírfeldolgozó Ktsz Szeged. Huszár u. 8. sz. alatti telephellyén fiatal női dolgozókat vesz fel egvmfiszakos munkára. S. 44 396 A Papír és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat szegedi lerakat*. Bajcsy-Zs. u. 28. azonnali belépesre keres egy raktári dolgozót (férfi), érettségizettek előnyben és egy technikumi érettségivel rendelkező dolgozót adminisztrációs munkakörbe. S. 44 389 Cipész szakmunkásokat, tűzönöket, férfi és női segédmunkásokat, műszerész szakmunkást felveszünk. Április 4. Cipész és Papucskészítő Ktsz. Szeged, Cserzy Mihály u. 30/b. XOK. 518. Autóbuszra jegykezelőket felveszünk. Érettségizett lányok előnyben. Kezdőket betanítunk, tanulási Időre fizetést biztosítunk. 10. sz. AKÖV. Szeged. Marx tér 10—IL xS. 44 349 14—15 éves, 8 ált iskolát végzett (Szeged-környéki) leányokat és fiúkat fonó és szövőipari tanúiénak felveszünk Jelentkezni lehet: szombat kivételével minden munkanap 7-től 11 óráig a Szegedi Textilművek szakoktatási előadójánál (Tolbuhin sgt. 87.) Ezúton hívjuk fel azon szegedi lakosok figyelmét, akik 1968. szeptember 1-től iparitanulóink részére ALBÉRLETI SZOBÁT TUDNAK BIZTOSÍTANI, szíveskedjenek mielőbb értesíteni gyárunk személyzeti oktatási osztályát. Kedvező feltételek mellett a szállásadóval szerződést kötünk. Pamutnyomóipari Vállalat Szegedi Textilmüve DK. 510 IPARI CÉLRA ALKALMAS 3000—4000 kalóriái ú szénpor Apró tüzelésű berendezésben kiválóan használható. NAGY TÉTELBEN. OLCSÓ ARON beszerezhető a Veszprémi Tlizép Vállalatnál Előnyős feltételezi Vagonberakánról gondookodunk. — Ár: megegyezés szerint. X. DK. 514. Mindenkit érdekel A TV ma 18 óra 05-kor kezdődő műsora NEZZE MEGl HK. 215. Tompa Mihály utca 28. szám tatta. Tettét azzal indokolta, hogy munkatársaitól kisebb összegű kölcsönöket kért, valamint menyasszonyjelöltje közölte vele, hogy nem kíván vele házassagot kötni. A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítőként értékelte a vádlott beismerő vallomását, megbánó magatartasát, de súlyosbító körülményként esett latba a büntetett előélet. Oláh Lajost a szegedi járásbíróság nem jogerősen 1 évi szabadságvesztésre ítélte, továbbá mellékbüntetésül két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. alatti lakos akkor nap is fuvarban volt a Móra Ferenc Tsz kétfogatú lovaskocsijával, amikor balesetet idézett elő a szegedi közúti hídon, segítséget azonban nem nyújtott. A baleset előzménye az volt, hogy Gyémánt József szinte egész nap italozott különböző helyeken, noha munkában volt. Nyolc korsó sör és fél liter •bor elfogyasztása után hajtott az újszegedi telephelyre. A lovak kocorászva haladtak, ő pedig elbóbiskolt a bakon. A lovak a kocsit nekihúzták egy kerékpáron haladó asszonynak, aki a híd gyalogjárdájára zuhant és sérüléseket szenvedett. Gyémánt ekkor felébredt, s látta, hogy mi történt. A lovakat gyorsabb lépésre ösztökélte. Az italboltnál állt meg ismét italozásra. A szegedi járásbíróság a büntetés kiszabásánál súlyosbító körülményként értékelte, K Ül .FÖLDI ARUKKAL ÜZLETELTEK Tárgyalás mellőzésével társ tettességben elkövetett devizagazdálkodást sértő bűntett miatt vonta felelősségre a szegedi járásbíróság Török Józsefet és feleségét, Marosleie, Kossuth utca 71. hogy közlekedési szabály- és Nagy Sándort és feleségél., sértésért a vádlottat a rendőrség már megbírságolta, és azt. hogy ittasságával durva közlekedési szabálysértést kövelett el. Nem jogerősen 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte. HARMADSZOR IS RAJTAVESZTETT Tiltott határátlépés kísérlete miatt állt a szegedi járásbíróság előtt Oláh Lajos, 23 éves. Pusztamérges, III. kerület 65. szám alatti lakos, büntetett előéletű. Hasonló bűncselekmények miatt eddig már két alkalommal vonták felelősségre s összesen 1 év 10 hónapi szabadságvesztést kapott. Űjabban Röszkén akarta elhagyni az Tápé. Bajcsy-Zsilinszky utca 9. szám alatti lakosokat. Török és felesége a szegedi Marx téri piacon külföldi állampolgároktól vásároltak ruhaneműket, amelyekért több mirit ezer forintot adtak át külföldi személyeknek. Ezt más alkalmakkor is megismételték. Nagy Sándorékat lakásukon kereste fel egy külföldi rokonuk, aki árukat hozott értékesítésre. Nagy Sándor és felesége közreműködésével Törökéknél adták el a külföldi árukat. A szegedi járásbíróság Török Józsefet és feleséget 600—600, Nagy Sándort és Nagy Sándornét 500—500 forint pénzbüntetésre ítélte nem jogerősen, s kötelezte őket az elkobzás alá eső érték megfizetésére. SZERDA, 1908. JÜNIUS 26. 521 DEL-MAGYARORSZÁG