Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-18 / 141. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR s Z O C 1 A LISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA 58. évfolyam, 111. szám Ara: 70 fillér Kedd, 1968. június 18. Nasszer Moszkvába utazik Az Ahram jelentése szerint Murád Ghaleb, az EAK moszkvai nagykövete vasárnap megbeszélést folytatott Kairóban Szergej Vinogradov szovjet nagykövettel Nasszer elnök moszkvai látogatásának előkészítésére. Az egyiptomi államfő július első napjaiban látogat el a Szovjetunióba. Útközben Belgrádban Tito elnökkel folytat megbeszélést Amerikai „tehermentesítő" támadások Épületelemek fémből M Gyárrá" fejlődött lakatos üzem Mindinkább kibontakozik Johnson kettős játszmája a vietnami kérdésben: huzavona a párizsi tárgyalóasztal mellett és fokozott katonai nyomás Vietnamban. Az amerikaiak szemforgató módon azt állítják, hogy a DNFF saigoni fellépése és a Saigon körüli hadmozdulatai „nehézségeket teremtenek a tárgyalásokon", A valóságban azonban az amerikaiak fokozzák a katonai tevékenységüket mind a VDK, mind a dél-vietnami szabadságharcosok ellen, nyilvánvalóan abban a reményben, hogy előnyösebb tárgyalási pocícióba jussanak. Eközben óriási szenvedéseket zúdítanak a vietnami lakosságra. B—52-es nehézbombázóik egymást követő hullámokban támadják a partizánok feltételezett állásait", ami a legtöbb esetben törékeny dél-vietnami falvakat és a nagyvárosok külterületeit jelenti. Saigon nagy munkás külvárosát, Cholont vasárnap óta tüzérségi zárótűz alatt tartják az amerikaiak és a dél-vietnami bábhadsereg csapatai. A polgári áldozatok száma rendkívül magas. Közben folytatják a VDK déli negyedének bombázását és haditengerészetük lövi a partvidék településeit. Hanoi jelentések szerint a vietnamiak nem hagyják maguktól elvitatni az önvédelem jogát és kijelentik, hogy csapásra csapással válaszolnak. Hétfőn a VDK partvédő tüzérsége elsüllyesztett egy támadó amerikai naszádot és súlyosan megrongálta a Hobart nevű ausztráliai rombolót is. Az építőiparban egyre nagyobb szerepet kapnak a fémek, az acél, az alumínium. Ma már az ajtókat, ablakokat, sót legújabban a födémés tetőszerkezeteket is készítenek a fánál tartósabb acélból. A vasipar előretörését jól példázza a Csongrád megyei Állami Építőipari Vállalat lakatos üzeme: az 5 évvel ezelőtt önállósodott műhelyből 1968-ra 19 millió forint évi termelési értékű „vasipari üzem" fejlődött. A Dorozsmai úti előregyártó telepen dolgozó lakatosüzem kettős feladatot végez. Munkásai részben kinn dolgoznak az építkezéseken, szerelik az előre elkészített fémszerkezeti elemeket A többiek azonban bent a műhelyben szerszámgépekkel, hegesztő pisztolyokkal, azaz a vasipar szerszámaival készítik az ajtóés ablakkereteket a később helyükre kerülő lépcsőház vázakat erkélyrácsokat, tető- és födémszerkezeteket. Az egyre nagyobb feladatokkal birkózó építőipari lakatosok nemcsak a szegedi, hanem valamennyi megyei építkezésre — amelyet vállalatuk végez — eljuttatják munkájukat. Nemrég az eddig rekord méretűnek számító tejüzemi vasszerkezeti elemeket készítették. A munkát szigorú előírásoknak megfelelően végezték. hiszen a 21 méter hosszúságú vasszerkezeti elemek jelentős terheket viselnek az épületben; a minőségvizsgáló intézet röntgennel vizsgálta meg az öszszeillesztéseket, a hegesztések minőségét. A kollektívát dicséri, hogy a fontos munkát különösebb hibák nélkül végezte eL Az üzemben a napokban is megfeszített munka folyik. Budai Lajos üzemvezető arról tájékoztatott, hogy jelentős munkaerő gonddal küzdenek; ezért a szabadnapokon, így júniusban minden szombaton és vasárnap dolgoztak az önként vállalkozók. Azaz, a lakatos üzem munkásainak 40 százaléka állt a satupadok mellé, a fúrógépekhez, a hegesztőapparátushoz szombatonként és vasárnap, hogy az építkezéseknél nélkülözhetetlen alkatrészeket elkészíthessék, így a szentesi tv-állomás új energiaellátó és mikrohullámú adóberendezéseihez — az ezt magába foglaló épületekhez — gyártanak alumíniumból nyílászáró elemeket. Most készülnek a szentesi Kontakta, a tarjántelepi lakóházakhoz is az ugyanilyen feladatot betöltő nyílászáró szerkeretek, keretek. A tarjántelepi lakásokhoz például 7 ezer fémkeretű ajtóra van szükség, amelyből eddig 2500 született meg a lakatosműhelyben. A szerelők jelenleg külső munkahelyeken ls dolgoznak. így például a Horváth Mihály utcai MÉK irodaházon, a Patyolat új üzemi épületén, valamint az Osztrovszki utcai lakásokon és az űj tejüzemen. Az idei, mintegy 19 millió forint értékű feladatot rekordnak számítják a lakatosok. Jellemző, hogy 1963 első 5 hónapjában több finom-vaslemezt használtak fel, mint az előző esztendőkben egy teljes év alatt. A létszámhiány ellenére úgy tűnik, sikerül eleget tenni a követelményeknek, annál inkább, hiszen gondos munkaszervezéssel a legkevesebbre icsökkentik a kieső időt, a veszteséget. A napokban 12 katona fiatal került a műhelyekbe, akik októberig segítenek majd a dorozsmai telepen. A tervek Szerint a jelenleginél nagyobb területet kap a lakatosüzem: az idén előregyártott elemekből új nagycsarnokkal bővítik az eddigi 2 részből álló, száz munkást foglalkoztató üzemet. M. L Itt a nyár! Naptár szerint még néhány nap választ cl bennünket a nyártól, hevét, melegét, azonban máris érezzük. A meteorológiai állomástól kapott jelentés szerint vasár nap Szeged volt az ország egyik legmelegebb pontja. Már reggel 7 órakor 20 Celsius-fok meleg volt. A szabadban, délelőtt 10 órakor már 28 Celsius-fokot merlek, háromnegyed 12 órakor egy tized hiján 30-at, délután háromnegyed 4 órakor pedig 31,5 Celsius-fokot. A tegnapi nap, a hétfő sem volt enyhébb, noha itt-ott felhők tarkították az égboltot. Délután háromnegyed kettőkor 32,5 Celsius-fokig szaladt a hőmérő higanyszála. A forróságban népes volt Szeged valamennyi strandolohelye. Az újszegedi partfürdő nagymedencéjében sokan kerestek védelmet a tűző uap elől Franciaország Előtérben a választások Anyukának is melege van. Nem bánja, hogy időnként leloesolják a kisvödürből A gaulleista francia kormány félreérthetetlenül választási kampánya szolgálatába állította a rendőrséget is, — állapítják meg párizsi megfigyelők. A Sorbonne egyetem elfoglalásával a geulleizmus a közrend és a köznyugalom helyreállítójának igyekszik feltüntetni magát, azonban a hatalom erőszakos akciói, — amelyek az elmúlt hetekben már emberéletet is követeltek — újabb és újabb incidensekhez vezetnek. A francia kormány erőszakos fellépése a sztrájkolókkal és a diákokkal szemben azt a célt is szolgálja, hogy megfélemlítse az ellenzéket a választási előké! születek utolsó hetében. A francia Országos Diákszövetség vezetői hétfőn saj-i tóértekezletet tartottak, amelyen kijelentették, a diákszövetség irányítása alatt álló diákok tartozkodni fog! nak a további utcai akcióktól. amennyiben a rendőrség is tartózkodni fog a diákok i provokálásától. Jacques Sauvageot, az Országos Diákszövetség elnöke megállapította, a diákok felismerték, hogy „egyedül nem folytathatják a harcot". Javasolta, hogy valamennyi francia egyetem hallgatói és professzorai országos közgyűlésen vitassák meg az oktatási rendszer reformját. Ezt a közgyűlést még ebben a hónapban meg kellene tartani — mondotta. Az Országos Diákszövetség a Sorbonne kiürítését követően közleményt adott ki azzal vádolva a kormányt, hogy a kiürítéssel kapcsolatban incidenseket provokált. A hatóságok — hangoztatja a közlemény — e provokációk segítségével a lakosságot szembe akarják fordítani a diákokkal. A francia kormány minden erőfeszítése ellenére tény, hogy a sztrájkolok végeredményben győzelmeket aratnak: a legtovább kitartó autógyári munkások is elérték, hogy alapvető követeléseiket teljesítsék a munka újbóli felvétele ellenében. Ezek a sikerek a baloldalt erősítik, a munkások magabiztosságát fokozzák a június 23-ra kitűzött első választási forduló előtt. Az utolsó hetébe lépett a franciaországi választási küzdelem, amelynek légköre pillanatnyilag nem túlságosan forró. Előkészületek az országos ifjúsági koltorális fóron összehívására Jólesik labdázni a pari homokján Branykoszorús Jelvények átadása Szipka József, hazánk moszkvai nagykövete a magvar—szovjet barátság ápolása terén kifejtett tevékenységükért hétfőn átnyújtotta az MSZBT aranykoszorús jelvénveit a Szovjet—Magvar Baráti Társaság 22 aktivistájának. A megtisztelő kitüntetésért Larissza Buharceva, az SZMET vezetőségi tagja mondott köszönetet. A nr oszkvai magyar nagykövetségen lezajlott baraH hangulatu rendezvényen megjelent az SZKP Központi Eizcttsaganak több vezető munkatársa. Lezárult az ifjúság művelődési helyzetével, szórakozási lehetőségeivel foglalkozó területi kulturális fórumok sorozata. Március 15-e óta a Kommunista Ifjúsági Szövetség meghívására hazánk mintegy 200 városában, járásában és kerületében, valamint összes megyéjében tanácskozásra gyűltek össze az új nemzedék legkülönbözőbb rétegeinek képviselői. Az előzetes adatok tanúsága szerint több mint tízezren vettek részt a véleménycserében. A területi kulturális fórumokon lezajlott viták tapasztalatait most összegezik a KISZ Központi Bizottságánál. Kiválasztják a javaslatokat, amelyek országos állásfoglalást, vagy döntést igényelnek, és azt is felmérik, hogy az ifjúkommunisták milyen formában vállalhatnának az eddiginél nagyobb részt a helyzet javításából. Az eddigi tanácskozások tapasztalatairól a fiatalok országos kulturális fórumán adnak majd számot. Erre az év vége felé. valószínűleg októberben vagy novemberben a Kommunisták Magyarországi Pártja és a KIMSZ megalakulasa 50. évfordulójának jegyében kerül sor. Somogyi Kúrolync felvételei A szabad strandon is csak a liólyákon belül -./.abari fürödni